Liz Volturi - 70. fejezet

70. fejezet

KEDVES OLVASÓIM! MEGHOZTAM A LIZ VOLTURI TÖRTÉNETEM VÉGÉT, NAGYON REMÉLEM, HOGY TETSZENI FOG AZ UTOLSÓ FEJEZET. KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK, AKI VÉGIGOLVASTA A TÖRTÉNETET! :D PUSZI, DRUSILLA

(Liz szemszöge)

A nászutunk egyszerűen káprázatos. Nem is tudom, hogy mit kívánhatna még egy nő azon kívül, amit már megkaptam az élettől. Alec minden egyes pillanatban a tenyerén hordozott, és mindent megadott nekem, amire csak vágytam, sajnálatos módon természetesen csak két vadászat között, mert állandóan szomjas voltam, még mindig nagyon szomjas vagyok. Ez egyszerűen szörnyű, már több, mint egy hete vagyok vámpír, és az időm jelentős százalékát csakis a vér köti le. A másik jelentős százalékát szerencsére Alec, azt az időtöltést sokkal jobban szeretem, most viszont megint vadásznom kell, ez biztos, mert már nagyon ég a torkom.

-          Mi a baj, kicsim? – nézett rám Alec kíváncsian. Észre sem vettem, hogy így felpattantam mellőle az ágyból. – Szomjas vagy?

-          Tudod, hogy igen – sóhajtottam fel idegesen.

-          Tudom, hogy utálod, amikor ismételgetem magam, de ebben nincs semmi szokatlan, kicsim – mondta vigasztalóan. – Egyébként is, van még bőven állat az szigeten, nem maradsz szomjan.

-          Ha nem gond, akkor én most, megyek is – haraptam az ajkamba, miután felvettem a ruhámat.

-          Veled menjek? – kérdezte bizonytalanul. – Ígérem, hogy nem teperlek le utána, ahogy általában. Tudom türtőztetni magam – kuncogott fel.

-          Nem, inkább most egyedül, lassan elfogynak a ruháim, és akkor kénytelen leszek meztelenül mászkálni a szigeten – nevettem fel.

-          Nem is rossz ötlet – villantak meg a szemei.

-          Alec, ne merészeld – szóltam rá, amikor kipattant az ágyból, majd egy szempillantás alatt elhagytam a szobát, majd a házat is. Nevetve rohantam a sziget másik oldala felé, hogy vadásszak. Nem is telt sok időbe, és máris találtam magamnak táplálékot, nem sokkal később pedig jóllakottan, és elégedetten dőltem el a füvön.

-          Ahogy ígértem, ezúttal csak néztelek – ugrott le szerelmem kecsesen egy fa tetejéről. – Na és, most a ruhádat is meghagyom – fűzte hozzá elégedetten. – Bár nem könnyű türtőztetni magam, de azért sikerül – kacsintott rám. – Van kedved úszni egyet? Még ki sem próbáltad a vizet azon kívül, hogy átúsztunk a szigetre.

-          Jó ötlet, de nincs nálam fürdőruha – tártam szét a karom.

-          A sziget lakatlan, úgyhogy nem lesz senki, aki meglátna, vagy akit esetleg zavarnánk az illetlen viselkedésünkkel. Te mondtad, hogy kell egy kis kaland – kezdett el cukkolni, és pontosan tudtam, hogy szándékosan teszi.

-          Azt hiszed, hogy nem merem? – vontam fel a szemöldököm.

-          Nem csak hiszem, pontosan tudom, hogy nem mered – folytatta tovább a kötözködést szerelmem.

-          Na jó, akkor én most fogom magam, és megteszem. Nem törődöm az illemmel, nem törődöm másik emberekkel, nem törődök semmivel, csak veled – mondtam incselkedően, majd villámgyorsan elrohantam a part felé, közben pedig tényleg megtettem, teljesen levetkőztem, és berohantam a vízbe.

-          Ezt nevezem – kapott el Alec hirtelen, majd azonnal magához rántott. – Büszke vagyok rád – suttogta a fülembe. – Tudod, én is megéheztem, ahogy téged néztelek – tekerte a lábaimat a csípője köré.

-          Vajon miért nem vagyok ezen meglepődve? – haraptam az ajkamba. – Talán megpróbálhatom csillapítani az éhségedet – húztam magam még közelebb hozzá. – Csak vigyél vissza az ágyba.

-          Miért kellene visszamennünk az ágyba? – kérdezett vissza. – Talán újíthatnánk egy kicsit – mondta komolyan, majd mielőtt még bármit is válaszolhattam volna rá már be is tapasztotta számat, a következő pillanatban pedig már éreztem is magamban a vágyát, ami olyan váratlanul ért, hogy felsikkantottam. – Fájdalmat okoztam? – állt meg azonnal.

-          Dehogy – simítottam végig a hátán. – Én csak meglepődtem – mondtam megnyugtatóan.

-          Jó értelemben, vagy rosszban? – kérdezte kissé idegesen.

-          Abszolút jó értelemben – vágtam rá azonnal, és ezúttal én tapasztottam be a száját egy csókkal. – Azt hiszem, hogy most már látnom kéne a szigetet az ágyunkon, a házon, és a vadászterületen kívül is egy kicsit – nevettem fel, miután egy kicsit lehiggadtunk.

-          Egy szavad sem lehet, most elhoztalak úszni – vágta rá azonnal.

-          Úszás még nem nagyon volt – mondtam vidáman.

-          Viszont még lehet – vetette ellen. – Végül is, ha már itt vagyunk, akkor elúszhatnánk egy kellemes kis öbölbe a sziget mentén, egyáltalán nincs messze.

-          Akkor induljunk – vágtam rá boldogan. – Várj, és a ruháink?

-          Fogalmazzunk úgy, hogy nem véletlenül tereltelek ide, lesz ott ruha, és még más is, úgyhogy indulás – csapott a fenekemre, amennyire ez a víz alatt lehetséges volt.

-          Oh, szóval meglepetés – csillantak fel a szemeim.

-          Pontosan – bólintott rá azonnal. – Gyere utánam – indult meg a part mentén, én pedig boldogan követtem őt. Amikor pedig kiértünk a partra ott várt ránk egy pokróc, és kényelmes ruhák.

-          Ez fantasztikus – mondtam boldogan, miután belebújtam a könnyű ruhába, majd eldőltem a pokrócon, és figyeltem a víz csodálatos hullámzását, és élveztem a könnyű szellőt, ami a part felől fújt.

-          Örülök, hogy tetszik – heveredett le mellém Alec.

-          Kár, hogy hamarosan el kell mennünk innen – bújtam hozzá.

-          Otthon is minden fantasztikus lesz, csak be kell építenünk a napirendünkbe a teendőket, amik a testőrséggel járnak. Viszont a Mesterek mindig kegyesek azokhoz, akik házasságban élnek. A beosztásunk úgy lesz megoldva, hogy sokat lehessünk együtt. Eleinte nem fognak beosztani téged, mert gyakorolnod kell, hogy a képességed fejlődjön, de utána teljes értékű testőr leszel te is.

-          Egy kicsit aggódom emiatt. Mi lesz, hogyha mégsem elég jó a képességem, hogy Aro testőre lehessek? – haraptam az ajkamba.

-          Aro már eldöntötte, hogy az ő testőre leszel, és ezen semmi sem fog változtatni – mondta Alec határozottan.

-          Biztosan? – kérdeztem idegesen.

-          Semmi kétségem nincs efelől, úgyhogy nincs miért aggódnod – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Jól van, ha te mondod – mondtam megnyugodva. Alec régóta szolgálja Arót, ő biztosan tudná, hogyha bármi esély lenne rá, hogy lecseréljen engem egy jobb testőrért.

-          Bízz bennem, értek már a képességek fejlesztéséhez, és Jane is, ne aggódj, majd mi segítünk neked, hogy kiteljesedj – mondta nyugtatóan.

-          Igyekezni fogok, ennyit ígérhetek – néztem rá mosolyogva…

Az egy hét, amit még itt tölthettünk maga volt a földi mennyország. Csodálatosan éreztem magam, és Alec is. Hiányzott már a családom, természetesen mindkettő, és nagyon boldog voltam, amikor a kastélyba érve megláttam anyát, Carlisle-t, Edwardot, Rose-t és Emmettet. Na meg persze ott várt Renata, Félix, Demetri, és természetesen Jane is megjelent.

-          Kincsem, milyen volt a nászút? – ölelt magához anya azonnal.

-          Egyszerűen elképesztő – vágtam rá gondolkodás nélkül. – Ennél többet soha életemben nem kívánhatnék. Nagyon boldog vagyok.

-          Örülök, hogy ezt hallom tőled, kicsim – mondta anya boldogan, és a többiek is elégedetten rám mosolyogtak. Már alig vártam, hogy újra megöleljem az anyukám. Egyszerűen rajongtam érte, még így is, hogy nem régóta tudok a létezéséről.

-          Liz, Alec, üdvözöllek idehaza – mondta Jane mosolyogva, ami már önmagában furcsa volt. – A Mesterek várnak benneteket.

-          Azonnal megyünk – bólintottam azonnal. – Később még beszélünk? – néztem körbe a Cullen családon.

-          Természetesen – vágta rá anya azonnal.

-          Menjünk, drágám – ölelte át a derekamat Alec, én pedig hagytam, hogy elvezessen a nagyteremhez.

-          Alec, Liz már vártunk rátok – mosolyodott el Aro, ahogy beléptünk. Alec pedig meghajolt, így én is. Gondolom, hogy ez a szokás.

-          Mester – emelkedett fel Alec.

-          Mester – mondtam én is alázatosan.

-          Remélem, hogy jól éreztétek magatokat, gyermekeim – nézett ránk kérdőn.

-          Csodálatos két hét volt, köszönjük – vágtam rá azonnal.

-          Remek – biccentett Caius. – Úgy látom, hogy döntöttél a táplálkozásodat illetően – állapította meg. – A szemed kezd borostyán lenni.

-          Igen, szeretnék mindenképpen az állati vérnél maradni, tisztelettel – bólintottam rá azonnal.

-          Rendben, akkor meg kell szerveznünk a vadászataidat – vágta rá Caius. – Nem járhatsz egyedül, mivel veszélyes lehet, hiszen a Volturi testőrségébe fogsz tartozni. Az ellenségeink célpontnak tekinthetnek, hogy zsaroljanak bennünket.

-          Ahogy ígértem, majd én átállok, Mester – ölelt magához Alec szorosan.

-          Ezt nem várhatom el tőled – ráztam meg a fejem.

-          Tudom, hogy nem várod el, és én éppen ezért szeretném megtenni. A feleségem vagy, és hiszem, hogy jó lesz nekünk így – mondta komolyan, majd gyengéden megcsókolt.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá boldogan.

-          Nincs mit megköszönnöd, kedvesem – mondta gyengéden.

-          Akkor ezt meg is beszéltük. Most jön az a része, hogy el kell kezdened a gyakorlást. Ebben a segítségedre lesz Edward, Jane, Félix, és természetesen Alec is – mondta komolyan. – Holnap kezdhetsz, ma még rendezkedjetek be a szobátokban, vár rátok egy-két meglepetés – mosolyodott el Aro.

-          Köszönjük - hajtottam meg magam illedelmesen. Majd kedvesem kézen fogott és maga után húzott engem a szobánk felé. A szobánkban pedig elképesztő meglepetés várt ránk. A lakosztályunkba került még egy hatalmas gardrób, és egy még hatalmasabb ágy, mint ami eddig bent volt. A kanapé is nagyobb lett, viszont az étkezőasztalom, és a székek eltűntek. – Hűha – állapítottam meg elámulva.

-          Ez tényleg csodálatos – bólintott rá Alec is. – Gyere, nézzük meg a fürdőt is – húzott maga után szerelmem, és ha lehet, akkor még jobban el voltam kápráztatva, mint a hatalmas ágy láttán.

-          Még soha nem láttam ekkora kádat, és ilyen gyönyörű dupla mosdót – csillantak fel a szemeim. – Még soha nem láttam ilyen fantasztikus lakosztályt.

-          Fel kéne avatnunk az új lakosztályunkat – kapott a karjaiba Alec, majd egy szempillantás alatt az ágyon találtam magam…

A következő napok szinte összefolytak. Este Alec és én, kettesben, napközben gyakorlás, és folyamatos tesztek, hogy minél gyorsabban és jobban reagáljak a veszélyre, délután egy kis idő anyáékkal, rengeteg vadászat, mert rengeteg erőmet felemészti a tanulás. A napok hónapokká bővültek, a hónapok évekké, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy nemcsak hogy én vagyok az egyik legjobb testőr a Volturi családban, hanem az önuralmam tökéletessé vált, bőven megelégszem a kéthetente esedékes vadászattal, ahogy Alec is, aki teljesen leszokott az emberi vérről, a házasságom szárnyal a boldogságtól, ráadásul anyáéknál, a Cullen családnál is bővülés történt az évek során. Jasper még kicsit nehezen illeszkedik be, bár tudom, hogy menni fog neki, mert nagyon elszánt, és Alice, ő egyszerűen elképesztő. Nem is tudnék nála cserfesebb és jobb barátnőt elképzelni, na persze Rose és Renata is megállja a helyét mindig. Na és Jane, ő lett a világ legjobb sógornője. Bár, ha belegondolok, akkor néha vannak közöttünk nézeteltérések, mint például, amikor meg akar kínozni, ha valamiért olykor összezörrenünk a férjemmel, de mivel előre tudom, hogy erre készül, mindig sikerül megakadályoznom, és a végén kénytelenek vagyunk megbeszélni a dolgokat. Ki gondolta volna, hogy amikor tizenhét évesen bementem abba a sikátorba az elindít egy ekkora láncreakciót, és eljuttat engem a boldogságom színteréig.

-          Kicsim, hát megjöttünk végre – rontott be anya a nagyterembe. Mindig így reagált, amikor meglátogattak minket. Először még Caius egy kicsit megbotránkozott a dolgon, de mára már tökéletesen mindennapossá vált a dolog.

-          Szia, anya – mosolyogtam rá Aro mögül, és vártam, hogy a Mester felemelje a karját, és intsen nekem, hogy mehetek. Erre nem is kellett sokat várnom, mert szinte azonnal megtette, úgyhogy anya karjaiba vetettem magam, majd a többieket is megölelgettem. – Jó, hogy itt vagytok.

-          Ki nem hagynánk a házassági évfordulótokat, kicsim – mondta anya lelkesen. – Az ajándékot már letettük nektek a szobátokba, ahogy szoktuk – súgta a fülembe gyengéden. Általában egy csodálatos utazást szoktunk kapni tőlük, úgyhogy biztosan most is ez lesz az ajándék, csak azt kell megtudnunk, hogy ezúttal hová megyünk anyáék jóvoltából.

-          Köszönjük – nyomtam puszit az arcára. Közben pedig Alec is csatlakozott hozzánk, és ő is üdvözölte a második családját.

-          Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy elengedjünk benneteket készülődni, hiszen este bál lesz – mondta Aro mosolyogva. Tudtam, hogy a szíve mélyén ő is kedveli az ünnepeket a családban.

-          Köszönjük, Mester – biccentettem, majd elkaptam Alec kezét, és magam után húztam. Ő pedig természetesen egyáltalán nem tiltakozott.

-          Boldog vagy, kicsim? – kérdezte, amikor beértünk a lakosztályunkba.

-          Soha nem hittem, hogy ennyire boldog lehetek valaha is – vágtam rá azonnal. – Na és te?

-          Én is pontosan ugyanígy érzek – szorított magához, majd egy apró dobozt varázsolt elő a zsebéből. – Boldog évfordulót, kicsim – nyomott gyengéd csókot az ajkaimra, amit boldogan viszonoztam, majd kinyitottam a kis dobozkát, amiben egy csodálatos kis nyaklánc volt, benne egy szám medállal, mint minden évben, de ezt az ajándékot sosem fogom megunni kedvesemtől. – Remélem, hogy én is a szokásos évfordulós ajándékra számíthatok – dorombolta a fülembe.

-          Mi másra számíthatnál? – kuncogtam fel. – Természetesen a szokásos ajándékkal leplek meg, mert annak örülsz a legjobban, mint mindig – kacsintottam rá, de most nem láthatod, majd este, úgyhogy itt maradsz – mondtam komolyan, majd beslisszoltam a fürdőbe az új szettel, amivel készültem ma éjszakára, és a káprázatos ruhával, amit Heidi varrt nekem erre a különleges alkalomra, néhány perccel később pedig már készen is álltam a bálra.

-          Az első tánc remélem, hogy az enyém – mosolygott rám Alec, amikor meglátott a fürdő ajtajában.

-          Ki másé lehetne? – fogadtam el a felajánlott karját, majd boldogan sétáltam be a bálterembe az oldalán, ahol már mindkét családunk várt ránk. Az életem tökéletes volt vámpírként, és én örökké boldog leszek, hogy elkeseredésemben abba a sikátorba menekültem, ahol Alec rám talált. Különben soha nem lehettem volna Liz Volturi, és nem találtam volna rá az elveszett édesanyámra…

Liz Volturi - 69. fejezet

69. fejezet

(Alec szemszöge)

Azt hiszem, hogy még madarat is lehetett volna fogatni velem jelen pillanatban. Semmi nem okozhatott volna nagyobb boldogságot, mint hogy Liz most már végérvényesen az enyém lett testestől, lelkestől. Alig vártam, hogy megmutathassam neki az egész világot, és bebizonyítsam neki, hogy méltó vagyok hozzá, és arra a sok áldozatra, amit értem hozott. Hogy lemondott a családalapításról és a normális életről csakis az én kedvemért. Ennél többet egy vámpír férfi nem is kívánhatna, ez egészen biztos. Legfeljebb még egy kicsivel többet a feleségéből, de azt hamarosan megkapom, hogyha megérkeztünk a kis szigetre.

-          Alec – hallottam meg hirtelen húgom hangját, mire azonnal lefékeztem.

-          Liz, állj meg egy pillanatra – mondtam neki lágyan, mire azonnal megállt, és rögtön mellettem termett.

-          Valami baj, van? – nézett rám csodálkozva.

-          Nem tudom, Jane hangját hallottam az előbb – néztem rá bizonytalanul. – Érzel valamit? – kérdeztem kíváncsian.

-          Mármint veszélyt? Nem, hogyha éreztem volna bármit, akkor azonnal szóltam volna neked – mondta határozottan.

-          Nincs semmiféle veszély – jelent meg Jane azonnal. – Nem hoztátok el a ház kulcsait, ezért utánatok eredtem, hogy elkapjalak még mielőtt átkeltek a szigetre – mutatta fel húgom a kulcsokat.

-          Jesszusom, mióta lettem feledékeny? – nevettem fel.

-          Ugyan, sok minden történt mostanában – legyintett Jane, majd a kezembe adta a kis csomagot. – Kellemes további nászutat – mondta még az ajkába harapva, majd mindkettőnket megölelt egy pillanatra, és már el is tűnt. Ajaj, bizonyára Jane előtt lebuktunk az erdőben, de udvariasan nem fedte fel magát, hogy ne hozzon zavarba minket. Remélem, hogy Liz nem vette észre húgom lányos zavarát, amit megjegyzem még soha életemben nem láttam tőle.

-          Ez egy kicsit furcsa volt, nem? – nézett rám Liz kíváncsian.

-          Mire gondolsz? – néztem kedvesemre bizonytalanul, mintha fogalmam sem lenne róla, hogy mire akar utalni.

-          Megölelt minket – vágta rá szerelmem, mintha ez lenne a világ legdöbbenetesebb dolga. Mondjuk Jane esetében mindenképpen meglepő. – Ez meglehetősen szokatlan.

-          Csak örül a boldogságunknak, és megpróbálja kimutatni – vágtam rá rögtön. Megkönnyebbültem, hogy Liznek nem esett le, hogy miért volt Jane ennyire pironkodó, mert akkor csak szerelmem is zavarba jött volna.

-          Ez kedves – mosolyodott el Liz. – Szóval, hol a hajónk? – fordult körbe a vízparton.

-          A hajónk még nincs itt, kicsim – válaszoltam azonnal.

-          Akkor hogyan fogunk átjutni a szigetre? – vonta fel a szépen ívelt szemöldökét.

-          Természetesen úszva – rántottam meg a vállam.

-          Olyan messzire? – mutatott a távolban látható kis szigetre.

-          Egy kicsit messzebbre – javítottam ki. – Ahová mi megyünk, az egy kis sziget, nem olyan nagy. Pontosan a látható sziget mögött lesz.

-          Én még soha nem úsztam ennyit – állapította meg. – Mondjuk most, hogy már én is vámpír lettem, nyilván meg tudom oldani.

-          Ahogy mondod – bólintottam rá.

-          Na és hogyan juttatjuk át a bőröndünket? Minden csurom víz lesz, mire odaérünk – húzta el a száját.

-          Ne aggódj ez a bőrönd vízhatlan, és majd én viszem. Neked csak úsznod kell – mondtam biztatóan.

-          Hideg a víz? – harapott az ajkába szerelmem.

-          A mi szempontunkból teljesen lényegtelen, drágám. Hiszen mi is hidegek vagyunk a magunk módján – nyomtam gyors csókot a szájára. Édes volt, ahogy sokszor elfelejtkezett róla, hogy most már vámpír.

-          Igazad lehet – bólintott rá. – Akkor megpróbálom beledugni a lábujjam a vízbe – osont közelebb a vízhez, majd lerúgta a cipőit, és óvatosan beledugta a lábát, majd meglepetten nézett rám. – Ez szuper, mostantól nem kell azon aggódnom, hogy túl hideg lesz a víz, ha úszni akarok – mondta vigyorogva. – Még egy előny, ami az új létemmel jár.

-          Remélem, hogy mindig csak az előnyös oldalt fogod felfedezni – kuncogtam fel. Fantasztikus személyisége van a feleségemnek. Mindig meglátja a pozitív oldalát a legapróbb dolgoknak is, aminek én egyáltalán nem tulajdonítanék jelentőséget.

-          Na, akkor menjünk – kezdte el bontogatni a hátán a fűzőjét.

-          Mégis mit csinálsz? – nyeltem egy nagyot.

-          Ha úszunk, akkor leveszem a ruhámat. Elég lesz az alsónemű – vágta rá egyértelműen. – Nem szeretek vizes ruhákban lenni.

-          Liz, ha leveszed ezt a ruhát, akkor nem garantálom, hogy mostanában elindulunk innen – mondtam komolyan.

-          Akkor most egy kicsit ne nézz ide – vágta rá szerelmem. – Fordulj el, te csábító, most – szólt rám nevetve, amikor vámpír létemre valószínűleg kocsányon lógó szemekkel néztem kedvesem tökéletes alakját.

-          Jól van na, legalább egy kicsit engedd meg, hogy legeltessem a szemeimet – húztam el a számat, de azért elfordultam, hogy ne vessem rá magam most rögtön. Viszont a sziget partján nem fogja megúszni a dolgot, ez egészen biztos.

-          Lesz még időd eleget legeltetni a szemeidet, de ha most nem fordultál volna el, akkor biztosan nem jutunk messzire – mondta határozottan. – A szigeten találkozunk, reményeim szerint úgyis alaposan lehagylak – kuncogott fel. Majd hallottam, amint villámgyors úszásba kezd, és mire megfordultam már tényleg elég messze járt. Így én is gyorsan a hátamra rögzítettem a bőröndöt, miután eltettem bele Liz ruháját, és cipőjét, majd a vízbe vetettem magam, és olyan gyorsan úsztam, amilyen gyorsan csak tudtam. – Én nyertem – vigyorgott rám Liz, amikor nem sokkal utána megérkeztem én is a partra.

-          Nos, ez vitatható, tekintve a tényt, hogy te sokkal előbb indultál, és nekem még egy bőröndöt is magammal kellett hoznom – vetettem ellent.

-          Csak nem bántja a férfiúi hiúságodat, hogy a feleséged legyőzött téged úszásban? – vonta fel a szemöldökét.

-          Kihúzod a gyufát, Liz – morogtam fel figyelmeztetően.

-          Lehetséges, viszont csak akkor tudsz megbüntetni, hogy utol is érsz – nevette el magát, majd futni kezdett a part mentén, én pedig ledobtam a bőröndöt és azonnal utána eredtem. Majd egy határozottan ugrással rávetettem magam.

-          Nos, most hogy elkaptalak már csak azt kéne kitalálnom, hogy mi legyen a büntetésed – doromboltam a fülébe, mire azonnal elernyedt a karjaimban.

-          Lenne egy-két ötletem, de szerintem magadtól is rá fogsz jönni, hogy mi lenne a legjobb büntetési forma, amit bevethetnél.

-          Egyértelmű – szabadítottam meg magunkat a felesleges ruhadaraboktól, majd egybeforrasztottam a testünket, amitől mindketten elégedetten felnyögtünk.

-          Így gyorsan meg fogsz unni – kuncogott fel szerelmem, miután valamennyire lehiggadtunk.

-          Szerintem sokkal inkább egyre jobban foglak kívánni, nem pedig megunni – javítottam ki azonnal, majd finoman beleharaptam a vállába. – Talán meg kéne szárítkoznunk, és megmutathatnám neked végre a házat is – ajánlottam a lehetőséget.

-          Na és természetesen a szigetet is – fűzte hozzá vigyorogva.

-          Talán a szigetet is, majd ha már mindent láttál a házban – mondtam elégedett mosollyal, nagyon sok helyiség van a házban, és nekünk mindet fel kell avatnunk, mint házastársak.

-          Alec, szeretnék látni mindent, tudod, hogy megígérted, hogy az egész világot megmutatod nekem, úgyhogy nem leszünk a házban két hétig – válaszolta Liz incselkedve.

-          Jól van, tudom, hogy megígértem, te kis ünneprontó – adtam meg magam. A lényeg, hogy Liz boldog legyen mellettem, mindig.

-          Helyes – kuncogott fel. – Na gyere – fordított a hátamra, majd felpattant, és engem is magával húzott. – Kívülről nagyon is szép ez a ház – fűzte hozzá lelkesen. – Belül is ilyen klasszikus?

-          Igen, szeretjük a hagyományos stílusú házakat – bólintottam rá.

-          Remek, azok mindig olyan gyönyörűek – mondta elégedetten szerelmem. Majd elindult az ajtó felé.

-          Kulcs nélkül nem fogsz bejutni – szóltam utána, miközben összeszedtem a bőröndöt, és a még használható ruhadarabjainkat.

-          Csakhogy a kulcs nálam van – lóbálta meg Liz a kis csomót maga előtt.

-          Te kis zsebtolvaj – kerekedtek el a szemeim. Ezt meg hogyan csinálta? Nem semmi. Egyáltalán nem vettem észre semmit, olyan ügyesen kivette a zsebemből.

-          Attól, hogy olyan kis ártatlannak nézek ki, még lehetnek trükkjeim – kacsintott rám. Majd kinyitotta az ajtót, és mosolyogva lépett be a hatalmas házba. – Uramisten, ez elképesztő – fordult körbe tátott szájjal. – Még sosem láttam ilyen gyönyörű házat.

-          Nos, általában Aro figyel a részletekre. Ő maga tervezte, és szigorúan felügyelte a kivitelezést is.

-          Ki sem néztem volna belőle, hogy ennyire érdekli az építészet – állapította meg szerelmem.

-          Ha te is olyan idős leszel már, mint Aro, akkor nyilvánvalóan te is rengeteg könyvön, és tanulmányon átrágod magad. Amit pedig érdekesnek találsz, azt könnyedén el is sajátíthatod majd. Én például egészen jól értek a festészethez, és a szobrászathoz. Heidi, mint láttad remekül ért a divathoz és a varráshoz. Jane a színház szerelmese, mint tudod. Renata pedig mindannyian tudjuk, hogy mihez ért a legjobban – meséltem lelkesen – Téged mi érdekel? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nagyon érdekeltek a receptek, és az ételek, de azt hiszem, hogy ez már idejétmúlt gondolat. Viszont még az alabástrom megmunkálása érdekes lehet, mert mindig is érdekelt, de túl nehéz mesterségnek tűnt, és nem is engedték volna, hogy tanuljam, mivel nő vagyok, de azt hiszem, hogy már lenne lehetőségem képezni magam egy kicsit – magyarázta szégyenlősen.

-          Szerintem meg tudjuk oldani, hogy teljesüljön ez a vágyad – bólintottam rá azonnal. – Általában nem okoz gondot nekünk a tanulás, és a kézügyesség sem.

-          Csak a vérszomj – nyögött fel hirtelen. Igen, még emlékszem, hogy milyen érzés, amikor egyfolytában vadászni akar az ember, illetve vámpír, mert folyamatosan ég a torka.

-          Tudom, édesem, de ez is el fog múlni – mondtam nyugtatóan. – Gyere, elviszlek vadászni. A sziget másik oldalán elég jó a vadállomány – fogtam meg a kezét.

-          Várj, felveszek valamit ezen kívül a megtépázott alsóneműn kívül – állt meg egy pillanatra.

-          Ez a ruha jó lesz, másra már úgysem alkalmas – ajánlottam a kezemben levő darabot.

-          Rendben – bújt bele azonnal a kissé viseltes zakómba. A nadrágom pedig jó volt nekem még erre az egy útra. – Mehetünk.

-          Helyes, gyere – fogtam meg a kezét, majd magam után húztam, és futni kezdtem a sziget túlsó fele felé. Amint Liz megérezte az illatokat elengedte a kezem és még gyorsabb iramra kapcsolt. Szerettem volna, hogyha egy kicsit fegyelmezettebben tudom tartani, de most még talán korai lenne, hogy próbáljon ellenállni egy kicsit a vér illatának. Mire én is odaértem, addigra már végzett egy hatalmas szarvassal, de nem állt meg, hanem a másik után eredt, nem sokkal később pedig el is kapta. Két szarvas után pedig elégedetten dőlt el a füvön.

-          Sajnálom – nézett fel rám hirtelen.

-          Mit, kicsim? – kérdeztem döbbenten.

-          Azt, hogy ennyire durván és fegyelmezetlenül reagálok, ha táplálék kerül a közelembe. Tudom, hogy ezen még alakítanom kell, és ahogy mindenki ígéri biztosan idővel könnyebb lesz, de most valahogy mindig tudnék inni. Ezen nincs mit szépíteni, ez az igazság – sóhajtott fel. – Szégyellem magam, hogy csak úgy otthagytalak minden szó nélkül.

-          Hé, mint már mondtam, te mostanában semmiért nem tartozol bocsánatkéréssel, és nincs ezzel semmi baj. Szomjas voltál, és ittál, ennyi, ne kerekítsünk neki nagyobb feneket, mint muszáj.

-          Rendben – mosolyodott el végre. Ez az, a mosolyát sokkal, de sokkal jobban szeretem, mint a bűntudatát. Egyébként sincs semmi, ami miatt zavarban kellene lennie. – Mikor lesz jobb? – kérdezte kíváncsian.

-          Micsoda?

-          A vérszomj. Mennyi idő után tanultad meg kordában tartani a szomjadat? – nézett rám kíváncsian.

-          Szükségem volt néhány hónapra – mondtam komolyan.

-          Akkor egy ideig még nem nagyon hagyhatom el a kastélyt – bólintott rá Liz.

-          Dehogynem, csak majd olyan helyekre megyünk, ahol garantáltam nincsenek emberek, ha megmaradsz az állatokkal való táplálkozásnál – vágtam rá azonnal. Rengeteg hely van, ahol nem nagyon vannak emberek. A vámpírok elég sokat ismernek, hogy el tudjanak vonulni nyugodtan.

-          Ez jól hangzik – bólintott rá Liz.

-          Viszont azért kell majd gyakorolnod emberek közelében is – mondtam óvatosan.

-          Hogy érted? – nézett rám értetlenül.

-          Carlisle azt mondta, hogy kevés, ha csak állati vérrel táplálkozol, ahhoz, hogy be tudj illeszkedni az emberek közé, szükséged lesz rá, hogy lassan hozzászoktassunk az emberek illatához, és megtanulj ellenállni nekik – ültem le mellé.

-          Ez nem hangzik sétagaloppnak – harapott az ajkába szerelmem.

-          Nem hazudok neked, Liz. Ahogy már többször is mondtam, nem lesz könnyű, sőt eleinte nagyon nehéz lesz, de te egy erős, kitartó nő vagy, és tudom, hogy képes leszel rá – szorítottam meg a kezét.

-          Örülök, hogy legalább te ennyire bízol bennem – húzta el a száját. – Én egyáltalán nem vagyok ennyire magabiztos.

-          Az lenne a meglepő, hogyha a jelenlegi helyzetben, és érzelmi kavalkádban magabiztos lennél – kuncogtam fel. – Viszont most inkább térjünk vissza a mézes hetekhez, az sokkal szórakoztatóbb tevékenység, mit túl sokat gondolkodni – tepertem le a fűre. – Remek terveim vannak veled mára – mondtam vigyorogva.

-          El tudom képzelni – mosolyodott el Liz, és közben a szemeit forgatta.

-          Most pont nem az a tervem, amire gondolsz – mondtam határozottan.

-          Én nem így érzem – nyomta hozzám a csípőjét.

-          Oké, az is szerepel a tervek között, de mindenekelőtt visszamegyünk a házba, és készítek nekünk egy jó kis fürdőt a hatalmas kádban, ami a szobánkból nyílik – mondtam lelkesen. – Lazítunk egy kicsit, és minden egyes gondolatot ki fogok lopni a fejedből.

-          Ez nagyszerűen hangzik – kuncogott fel. Imádom ezt a kislányos hangot tőle, amikor kuncog.

-          Helyes, akkor induljunk – pattantam fel őt is magammal húzva, majd azonnal futni kezdtem a ház felé, Liz pedig könnyedén tartotta velem a lépést…