La Push vámpírja - 21. fejezet

21. fejezet




(Bella szemszöge)



Jacob nagyon aggódott Gabriella miatt, ahogy én is. Egy pillanatra sem mozdult el mellőle, és folyamatosan simogatta, és beszélt hozzá. Szörnyű volt így látni a fiamat, de éreztem, hogy minden rendben lesz. Nem veszíthetjük el a szerelmét. Az nem történhet meg.

Hirtelen Gaby mocorogni kezdett, majd meg is szólalt. A testemet átjárta a boldogság, majd észbe kaptam, és szóltam Jake-nek, hogy azonnal szólok Carlisle-nak. Mosolyogva rohantam le a földszintre.

- Carlisle, felébredt – mondtam boldogan. Rosalie mosolyogva lépett ki a konyhából Alice-szel együtt, és még Emmett és Jasper is elmosolyodott. Még Edward is egy picit jobb kedvűnek tűnt. – Megvizsgálnád? – tettem fel a legfontosabb kérdést. Tudtam, hogy most Jake szeretne kettesben lenni a kedvesével, hiszen ez teljesen természetes dolog, de ebben a pillanatban fontosabb volt, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy nem esett Gabriellának semmi baja.

- Hát persze, már megyek is – pattant fel Carlisle és egy pillanattal később már az emeleten is volt.

Nem akartam őket megzavarni, de igazság szerint hajtott a kíváncsiság, hogy mi történhet. Ha akartam volna, akkor hallottam volna a beszélgetésüket odafenn, de szándékosan nem koncentráltam rájuk, sőt, inkább másra figyeltem. Nem sokkal később kinyílt a szoba ajtaja az emeleten, és én azonnal felrohantam.

- Mi a helyzet? – kérdeztem fiamat suttogva. Nem akartam, hogy halljanak minket.

- Nem tudom – válaszolta Jake félve. – Én úgy látom, hogy jól van, csak megijedt, de a szeme színe megváltozott – magyarázta fiam. – Én ostoba meg még jobban ráijesztettem szegényre, amikor pánikba esésemben előtte közöltem ezt a hírt dokival.

- Ez különös – gondolkoztam el. – Az illata megváltozott? – tettem fel a leglényegesebb kérdést.

- Egy icipicit talán igen, de jó értelemben. Tudod, még mindig ugyanolyan finom gyümölcsös illata van, csak intenzívebben. Az illat maga nem változott, hanem csak felerősödött, ami nekem egyáltalán nem rossz dolog – mondta mosolyogva.

- Akkor nem lehet nagy baj – nyugtattam fiamat. – Hogyha vámpír lenne, akkor változott volna az illata, mármint a természetes illata édesebb lenne, de ezek szerint nem az, tehát biztos, hogy nem lesz baj – öleltem magamhoz.

- El kell mondanom neki, hogy mi történt, és hogy mi mik vagyunk – sóhajtotta Jacob.

- Tudom, kicsim. Nem lesz semmi baj, szeret téged – mondtam komolyan.

- Igen, de egy kicsit hirtelen történt minden az életében – sóhajtott Jake.

- Majd mi segítünk neki, hogy átvészelje. Csak finoman, és nyugodtan mondj el neki mindent – tanácsoltam. A következő pillanatban pedig Carlisle lépett ki az ajtón.

- Minden rendben van vele fizikálisan. Van egy-két furcsaság, de egyértelműen nem lett belőle vámpír. Vettem vért, és mindjárt meg is vizsgálom. Néhány óra múlva már többet tudok mondani – lépett oda hozzánk. – Addig is menj be hozzá, mert jó lenne, hogyha nem izgatná nagyon fel magát.

- Azt hiszem, hogy ez elkerülhetetlen lesz, mert választ kell kapnia a kérdéseire. Úgyhogy megyek is. Kösz, doki – mondta még Jacob, majd már el is tűnt a szobában.

- Köszönöm, Carlisle. Örülök, hogy Gabriella jó kezekben van – mondtam hálásan.

- Nincs mit – biccentett fogadott apám.

- Sajnálom, hogy úgy rád förmedtem. Tudnod kell, hogy nem ellened szólt – folytattam tovább. Nem rá haragudtam, illetve nem csak rá, de mégis rajta töltöttem ki a mérgemet. Meg mindenki máson is, de Esme most nincs itt, hogy tőle is elnézést kérjek. Jaspertől viszont nem fogok elnézést kérni.

- Bella, jogosak az indulataid. Mi nem haragszunk rád – mondta őszintén. – Most viszont megyek, mert meg kell vizsgálnom a mintát – tette még hozzá.

- Persze, menj csak – bólintottam.

Miután Carlisle eltűnt nem tudtam megállni, hogy ne hallgatózzak be a szobába. Jacob annyira ideges volt, és nagyon reméltem, hogy Gaby jól fogja fogadni a híreket. Hangokat nem hallottam, úgyhogy úgy határoztam bekukucskálok, és nagyon is tetszett a látvány. A fiam farkas alakban volt a kedvese pedig simogatta.

- Szereti, hogyha vakarják a fülét – mondtam kuncogva. Az volt a fiam kedvence, amikor farkas volt, úgyhogy gondoltam szólok Gabriellának, hogy hol simogassa. Ezután azonnal el is hagytam a szobát, mert nem akartam megzavarni őket semmiben sem.

Miután láttam, hogy minden rendben van Jacobbal, és Gabriellával, összeszedtem minden akaraterőmet és elindultam a nappali felé. Megígértem Alice-nek, és Edwardnak, hogyha Gaby felébred, akkor meghallgatom őket. Nem tudom, hogy mégis mit mondhatnának, de én betartom a szavam, úgyhogy itt az ideje, hogy leüljek velük beszélgetni. A nappaliba érve először Alice felé pillantottam, aki azonnal felpattant Jasper védelmező karjai közül, és előttem termett.

- Menjünk a szobátokba – ajánlottam.

- Rendben – csicseregte Alice vidáman. – Már alig vártam, hogy eljöjjön az idő – tette még hozzá és már szaladt is felfelé.

Vetettem még egy pillantást Jasperre is, aki csak mosolyogva biccentett felém egy aprót, majd követtem Alice-t a szobájukba. Nyitva hagyta nekem az ajtót, úgyhogy azonnal beléptem, majd becsuktam magam mögött a szoba ajtaját. Alice az ágyán ült, és mosolyogva nézett rám.

- Leülsz mellém? – kérdezte bizonytalanul. Mire én bólintottam, majd helyet foglaltam az ágy szélén. – Csak én fogok beszélni? – kérdezte csalódottan.

- Alice – sóhajtottam fel. – Itt most neked kell beszélned, mert az ígértem, hogy meghallgatlak. Tudod, hogy mire vagyok kíváncsi, úgyhogy szerintem vágj bele – mondtam érzelemmentesen. Már amennyire ez sikerült.

Most, hogy itt ültünk Alice és Jasper szobájában egymással szemben, rám törtek a boldog emlékek. Mennyi csacsogás, mennyi lányos nevetgélés zajlott ezen a helyen. Itt tárgyaltuk ki az első csókunkat a szerelmünkkel. Itt készültünk a bálra, amire mind elmentünk. Itt beszéltem meg Alice-szel, hogy milyen csodálatos volt Edwarddal lenni. A csajos estéket is itt töltöttük el. Szinte minden emlékem idekötött, ami barátnőmmel volt kapcsolatos. Milyen szép idők voltak.

- Rendben – kezdett bele. – Először is töredelmesen bevallom, hogy én is hibás vagyok abban, ami történt. A jövőd egyre többször tűnt el előlem mielőtt elhagytunk téged. Nagyon ideges voltam, mert nem tudtam, hogy miért van ez, hiszen mindig csak akkor történt ilyen azelőtt, hogyha Jacobbal voltál. Nem feltételeztem olyasmit, hogy megcsaltad Edwardot, vagy akármi ehhez hasonlót. Egyszerűen csak nem állt össze a kép. Már vámpírként sem láttalak mindig csak néha-néha. Úgyhogy amikor Edward hazaállított és elmondta, hogy mit hallott az egyik orvos gondolataiban, akkor egy kicsit mégis elbizonytalanodtam, de nem akartam elárulni, hogy eltűnt a jövőd, de mégis meglátta. Nem voltam elég ügyes, és ő rögtön levonta a téves következtetéseket. Nem gondoltam, hogy képes lettél volna így megbántani Edwardot, ezért meg akartam beszélni veled a dolgot, de mindenki teljesen kiborult, amikor megtudták, hogy mi van veled. Meg kell értened, hogy mi azt hittük, hogy egy vámpírnak nem lehet gyereke. Ostobák voltunk, és ezt már nem tudjuk jóvátenni, de megpróbálnánk kiengesztelni, hogyha megengednéd nekünk.

- Ez a magyarázatod? Komolyan mondod? – kérdeztem kissé ingerülten. – Egy vámpírnak nem lehet gyereke. Ezt én is hallottam már. De áruld el, kérlek, hogy hány ember-vámpír párosról hallottatok előttünk? Edward hallott valamit a kórházban, és ezzel én le is voltam írva. Azt mondtátok, hogy ti is a családom vagytok, akkor nem járt volna nekem is egy esély, hogy elmagyarázzam a helyzetet? Mi történt hirtelen a nagy családi kupaktanáccsal, amit mindig tartottunk, hogyha valami fontosról kellett beszélnünk? – kiabáltam rá. – Te voltál a legjobb barátnőm. Éppen neked kellett volna támogatnod, és megbíznod bennem – keltem ki magamból. Nem hittem el, hogy tényleg arra alapozták az elhagyásomat, hogy Edward hallgatózott. Ez aztán a nyomós érv.

- Te nem mondhattad volna el, hogy terhes vagy? – kérdezte Alice dühösen. – Hogyha a legjobb barátnőd vagyok, akkor miért nem tudtam róla? Ha elmondtad volna, akkor minden rendben lenne.

- Hallottál már olyasmiről, hogy egy nő szeretné meglepni a párját, valami különlegessel, és nem csak úgy beállítani haza, hogy „Drágám, kisbabánk lesz”? Először is többször megvizsgáltattam magam a doktorral, hogy minden rendben van-e a kicsivel, azután pedig beszereztem a szükséges dolgokat, hogy a babának biztosan ne eshessen baja. Egy vagyont költöttem vitaminokra, ásványi anyagokra, és minden ehhez hasonlóra. Még jócskán az első trimeszterben voltam, amikor egy nő elvetélhet, ezért nem akartam előre szólni, hogy legalább ti ne aggódjatok. Ráadásul nem lett volna éppen a legcélravezetőbb, hogyha neked és Carlisle-nak elmondom, mert akkor már biztosan nem lett volna meglepetés. Egyébként neked nem volt gyanús, hogy önként mentem el veled vásárolni, és mindent boldogan felpróbáltam, amire azt mondtad, hogy Edwardnak tetszene? – ordibáltam dühösen. Egyszerűen nem hiszem el, hogy még engem von felelősségre, amikor én nem tettem semmi rosszat, legalábbis teljesen tiszta a lelkiismeretem. - Ellenben, hogyha jól emlékszem itt most én vagyok a sértett fél, és nem te – fűztem még hozzá.

- Jól van, sajnálom. Igazad van – higgadt le Alice is. – Egyszerűen csak nagyon megdöbbentett a dolog. Hiszen mindig mindent elmondtunk egymásnak, és te mégis titkolóztál előttem. Viszont így már el tudom képzelni, hogy mit érezhettél. Azt hiszem, hogy én is azt akartam volna, hogyha lehetne kisbabánk Jasperrel, hogy különleges legyen a pillanat, amikor elmondom neki – mondta Alice bűnbánóan. Tudom, hogy nem volt könnyű az ő helyzete sem, de attól még gondolkodhatott volna egy kicsit. Elvégre ő is elkönyvelte a végén, hogy Jacobtól vagyok terhes, még akkor is, hogyha ezt most hevesen tagadja.

- Alice, attól tartok, hogy így nem fogunk előrébb jutni – mondtam komolyan. – Ti nem bíztatok bennem, és elhagytatok. Ezen már nincs mit megbeszélni. Az érveid nem túl meggyőzőek a számomra. Most már én nem bízom bennetek. Miért bíznék meg újra? Legközelebb, hogyha történik valami, ami esetleg kételyt ébreszthet bennetek, akkor honnan tudjam, hogy nem csak eltűntök majd, mint ötven éve? – kérdeztem kíváncsian.

- Onnan, hogy soha többé nem követném el ugyanazt a hibát – fogta meg a kezemet Alice, de én elhúztam, mire csalódottan visszaejtette a saját kezét az ölébe. Még mindig nagyon szeretem őt, de nem tudok úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

- Ezt sajnos én nem tudhatom biztosan. Ez csak egy ígéret. Sok ilyet kaptam már tőletek, és mégis minden szertefoszlott, amiben hittem, kivéve Jacobot, csak ő maradt nekem, illetve már csak a fiaink. Nem lehetek újra a Cullen család tagja, Alice, ti néhány év múlva elmentek, de én itt maradok. Miután elmentetek, és a szüleimet is elvesztettem, onnantól kezdve Black lettem, és vagyok – mondtam már egy kicsit nyugodtabban. – Jake nem hagyott magamra soha.

- Bocsáss meg, kérlek – fogott Alice könyörgésbe, de én csak megráztam a fejem. Alice csalódottan indult ki a szobából, de hirtelen benyitott Esme, és Anthony.

- Ülj vissza Bella mellé, kicsim – simogatta meg Esme a csalódott Alice-t.

- Miért? Úgysem hisz nekem – mondta csalódottan.

- Még nem, de az unokaöcséd segít neked emlékeket mutatni Bellának. Annak jobban fog hinni, mint a szavaidnak – mosolygott rá Esme a fiamra.

- Komolyan? – nézett Alice hitetlenül Anthony szemébe.

- Igen, gyere – mondta fiam kedvesen, és visszahúzta barátnőmet az ágyhoz.

- Miért segítesz nekem? – kérdezte döbbenten.

- Mert szeretném, hogyha anya boldog lenne, és szerintem te nagyon hiányoztál neki – mondta Anthony határozottan. Nem örülök neki, hogy lebuktat. Tényleg nagyon hiányzott Alice. Talán túl sokat meséltem neki a kis állandóan pörgő nagynénjéről. – Csak gondolj azokra az időkre, amiket szeretnél megosztani vele, én pedig megmutatom neki az emlékeket a te szemszögedből – magyarázta fiam, mire Alice bólintott.

Fiam leültette mellém barátnőmet, majd megfogta mindkettőnk kezét. Azután pedig koncentrálni kezdett, de semmilyen kép sem jött át hozzám. Talán azért nem, mert én nem akartam látni, és tudni. Már az is megrázott, hogy a legutóbb néhány szomorú képet mutatott Anthony Esméről és Alice-ről.

- Anya, hálás lennék, hogyha egy kicsit visszavennél az ellenállásból, mert így hiába erőlködöm – mondta fiam morcosan, mire rá kaptam a tekintetem. – A pajzsod lassan talán meg is szilárdul és láthatóvá válik, úgy ellenzed, hogy átjuttassam hozzád az emlékeket.

- Oh, bocsánat, észre sem vettem – néztem rá bűnbánóan. Szegényt jól kifárasztom, bár tény, hogy az ellenállásom nem is volt annyira véletlen. Féltem attól, amit látni fogok. Ez egy nagyon alattomos ötlet volt Esmétől.

Nem akartam teljesen visszahúzni a pajzsom, mert akkor Edward hallhatta volna a gondolataimat, és azt nem még jobban túlbonyolítani a helyzetet, még a végén megtudja, hogy még érzek iránta valamit, és ettől megtáltosodik, sokkal jobb nekem, amíg tudatlan, ezért inkább úgy határoztam, hogy bevonom Alice-t és Anthonyt is a védelmem alá. Így sokkal könnyebb lesz minden.

- Kezdhetjük? – nézett ránk kérdőn fiam.

- Igen – vágta rá Alice azonnal.

- Rendben – sóhajtottam megadóan. Minél előbb túlesünk rajta, annál jobb. Ezért viszont még számolunk Anthonyval, hogyha hazamentünk.



„ A Cullen házban vagyok, Edward éppen most ér haza feldúltan, Alice pedig elé siet. Barátnőm nagyon vidám és elégedetett, mint mindig, amikor készül valamire.

- Szia, Edward. Figyelj, arra gondoltam, hogy Bella átjöhetne a hétvégére. Tartanék egy kis bulit, mert már olyan régen szórakoztunk. Rendeltem már a kedvenc tortájából is, amit mostanában mindig eszik… - mondta el egy szuszra, de Edward közbeszólt.

- Nem lesz semmiféle buli, elköltözünk – mondta Edward dühösen.

- Mi történt? Valaki meglátott titeket futni? Nem láttam semmi veszélyt a jövőben – nézett Alice rémülten a testvérére.

- Bella, megcsalt – nyögte ki Edward keserűen, majd leroskadt a kanapéra.

- Edward, ez egy elég rossz vicc – mondta barátnőm morcosan.

- Csakhogy én nem viccelek, Alice – csattant fel Edward. – Bementem a kórházba segíteni Carlisle-nak, és meghallottam Dr. Jackson gondolatait. Éppen Bellán elmélkedett, hogy milyen fiatal még egy baba kihordásához, de az, hogy ennyire örül neki mindenképpen sokat fog segíteni a későbbiekben – mondta fájdalmasan. – Én lennék a legboldogabb, hogyha lehetne tőlem gyermeke, de mint tudjuk, egy vámpírnak nem lehet utóda.

- Mi van, ha mégis lehet? Edward, komolyan, kivel csalna meg téged? Egyébként is, Bella soha nem lenne erre képes, hiszen te vagy számára a legfontosabb a földön – mondta Alice teljes meggyőződéssel, de egy pillanatra elgondolkozott.

- Hogy mi? – kiáltott fel Edward. – Bella jövője, már hetek óta nem tiszta a számodra? Tudod, hogy mit jelent ez? – kérdezte indulatosan húgától.

- Azt, hogy még nem döntött valamiben. Nem kell pánikba esni – forgatta meg a szemeit Alice.

- Jó színésznő vagy, de annyira nem, hogy engem is átverj. Mindketten tudjuk, hogy Bella jövője attól is eltűnhetett, hogy inkább Jacobot választotta.

- Ne beszélj már zöldeket. Jacobbal csak barátok – vágta rá Alice.

- Csak barátok. Akkor miért van mostanában állandóan a rezervátumban? Eltűnt a jövője is, te magad gondoltad, szerintem a helyzet egyértelmű.

- Szerintem viszont nem. Megyek és beszélek vele – mondta Alice határozottan.

- Alice, ez nem a te ügyed. Én sem szólok bele a ti dolgotokba Jasperrel – csattant fel Edward. – Azt mondtam, hogy elköltözünk – kiabált rá.

- De…- kezdte újból Alice.

- Mi folyik itt? – lépett be a család többi tagja az ajtón. – Edward? Alice? – nézett Carlisle, hol az egyik, hol a másik gyermekére.

- El kell mennünk innen – mondta Edward neki is.

- Miért is? – kérdezte Rosalie felhúzott szemöldökkel.

- Azért, mert Bella megcsalt – mondta Edward keserűen. – Hagyom, hogy boldog élete legyen, mert ő az életem, de nem nézem végig, ahogy gyerekeket szül annak a korcsnak.

- Kizárt, hogy Bella ilyesmit tett volna – mondta Esme határozottan. – Gondolkodj már egy kicsit, fiam. Az a lány bármit megtenne érted.

- Anya, kérlek, hidd el, hogyha nem lennék biztos benne, akkor nem mondanék ilyet, de Bella állapotos – mondta Edward komoran.

- Carlisle? – nézett Esme kérdőn a férjére.

- Én nem tudok semmiről – mondta fogadott apánk azonnal.

- Mert nem hozzád fordult, hanem Dr. Jacksonhoz. Ez sem különös nektek? – kérdezte Edward immár ingerülten.

- Megyek csomagolni – sóhajtott fel Rosalie, majd el is tűnt.

- Biztos, hogy ezt akarod, fiam? – kérdezte Carlisle. – Elég ennyi bizonyíték? Bellával beszéltél? Lehet, hogy van magyarázat erre az egészre.

- Nem, nem beszéltem vele, és nem is fogok. Jobb lesz, hogyha csak eltűnünk az életéből, így nem lesz bűntudata amiatt, hogy megcsalt. Ahogy ismerem, majd azt hiszi, hogy már nem volt elég jó nekem, aztán pedig Jacob megvigasztalja – mondta Edward határozottan.

- Legyen hát, ahogy akarod – mondta Carlisle, bár kissé bizonytalannak tűnt.

- Szerintem ez így nem helyes – mondta Alice morcosan. – Én átmegyek Bellához – tette még hozzá.

- Nem mész át, mert ez a dolog Bellára és Edwardra tartozik. Sajnálom, tudom, hogy a legjobb barátnőd, de ha Edward szerint így jobb Bellának, akkor tartsuk tiszteletben az akaratát. Ő ismeri a legjobban közülünk – mondta Carlisle bűnbánóan. Majd az emlék megszakadt.”



- Tudom, hogy ez nem mentség, de én át akartam menni hozzád – mondta Alice lehajtott fejjel. – Azzal is tisztában vagyok, hogy gyáva voltam. Nem akartam a családomat magamra haragítani. A tények valóban ellened szóltak, de jogod lett volna tudni, hogy mi történt. Ráadásul mára már mindenki tisztában van vele, hogy mi hibáztunk. Hidd el nekem, kérlek, hogy nagyon-nagyon hiányoztál nekünk.

- Visszajöhettél volna később is. Vagy felhívhattál volna titokban – érveltem.

- Felhívtalak egy héttel később, de azt mondták, hogy a szám már nem kapcsolható – mondta Alice komolyan. – Visszajönni nem tudtam, mert annál Edward jobban figyelte a gondolataimat pont azért, hogy ne tegyek ilyesmit. Azt akarta, hogy nyugodt életed legyen, anélkül, hogy azt hinnéd, hogy meggyűlöltünk.

- Egy héttel később én már Jacobbal és Billyvel éltem – emlékeztem vissza. - Miután a szüleimet elvesztettem ők törődtek velem. Illetve főleg Jake. A telefonomat Victoria összetörte és így elvesztek a számok, és természetesen a mobilban levő kártya is darabokra tört. A vonalasat pedig kikötettünk, mert nem voltam képes még egyszer belépni a Swan házba – mondtam komolyan.

Ha meg is próbált felhívni, akkor sem sikerülhetett neki, ez tény. Azt pedig el tudom képzelni, hogy Edward bármi áron megakadályozta volna, hogy barátnőm visszajusson hozzám Forskba. Ha úgy vesszük, akkor Alice tényleg kiállt mellettem, már amennyire ez egyedül sikerülhetett neki. Még egyszer pedig nem hagyna el, ezt valamiért el tudom hinni, főleg a látottak és hallottak után. Talán adnom kéne neki még egy esélyt.

- Anthony hallasz? – kérdeztem gondolatban, mire fiam bólintott. – Olvastad Alice gondolatait? – tettem fel a következő kérdést. Egy újabb bólintást kaptam válaszul. – Őszinte volt? Bízhatok benne? – tettem fel a legfontosabb kérdést is. Fiam elgondolkodott egy időre, úgy láttam, hogy komolyan mérlegeli a hallottakat, majd határozottan bólintott és elmosolyodott. – Köszönöm – gondoltam hálásan. Erre csak egy még szélesebb mosolyt kaptam válaszul.

Alice és Esme kérdőn kapkodta a fejét köztem és a fiam között. Valószínűleg sejtették, hogy éppen néma párbeszéd zajlik köztünk, amilyet Edward és Alice is mindig produkált. Egy kis ideig még gondolkodtam rajta, hogy mi legyen, majd felálltam, barátnőm pedig követte a mozdulatomat.

- Hiányoztál – mosolyogtam rá békülékenyen. Erre barátnőm szélesen rám mosolygott, majd sikoltva a nyakamba ugrott.

- Hát még te nekem – mondta boldogan, miután a lendületétől ráestünk az ágyra. Mikor legközelebb körbenéztem a szobában, már nem volt ott senki rajtunk kívül. Úgy tűnik, hogy a fiam és Esme csendben kiosontak, hogy kettesben lehessünk még egy kicsit.