La Push vámpírja - 25. fejezet

25. fejezet




(Nathalie szemszöge)



Utálom a farkas létet. Nem elég, hogy átváltozva minden egyes pillanatban kihallgatnak a fiúk, amit még valahogy elviselnék, de ráadásul még az apám is. Amióta tud minden egyes gondolatomról, szinte semmit sem tudok nyugodtan csinálni. Állandóan megmondja, hogy hogyan lenne jó, és még szigorúbb velem, mint eddig, saját bevallása szerint az én érdekemben, mert fél, hogy még a végén egy harcban megsérülök. Egyáltalán miért is kellett nekem átváltozni? Van elég farkas. Miért születtem az Uley családba? Na jó, ez már túlzás. Hiszen imádom a szüleimet, és mindenkit itt La Pushban, de akkor is. Semmi keresnivalóm a harcmezőn, én nem vagyok olyan agresszív típus, most meg állandóan morgok az akaratom ellenére is. Pedig senkit nem akarok bántani, mégis, hogyha túl édes illat van a közelben Billynek úgy kell rám parancsolni, hogy ne bántsam a szerencsétlen kiszemeltet.

A múltkor pedig dühömben rácsaptam az asztalra, az meg kettétört. Már csak ki sem adhatom magamból a fáradt gőzt. Hogyha ez még nem lenne elég, akkor lassan teljesen lemondhatok a szép ruhadarabokról, mert úgyis szétszakítom őket egy hirtelen felindulásomban. Egy lapszoknyára, és egy trikóra futja csak újabban, mert azt a lábamra tudom kötni, mielőtt farkas lesz belőlem. Fehérnemű? Hát az meg micsoda? Lassan már azt sem tudom, hogy hogyan kell becsatolni egy melltartót.

Legalább ha nem én lennék az egyetlen lány a csapatban, és lenne kivel beszélnem erről, de nincsen. Billy nagyon kedves, és fantasztikus vezető, de nem fogom neki elmondani a női bajaimat, bár néha még így is elkap néhány gondolatnyit, még akkor is, hogyha szándékosan másra gondolok.

Most is itt állok egy fa mögött, kis híján meztelenül, és próbálok önszántamból egy hatalmas állattá változni. Valaha is képes leszek megszokni ezt az új helyzetet? Mi lesz, hogyha anya egyszer nem ugrik el előlem időben, én pedig véletlenül megsebesítem egy hirtelen átalakulásommal. Anthony és Bella közelébe pedig egyáltalán nem mehetek.

- Valami baj van, Nath? – hallottam meg Billy hangját.

- Muszáj ezt csinálnunk ma este is? – kérdeztem vissza, bár tudtam a választ. Nem úszom meg sem a ruháim levételét, sem pedig azt, hogy ne turkáljon újfent a gondolataimban.

- Sajnálom, de amíg farkas vagy, addig nem igazán van más választásod. Tudom, hogy utálod, de hidd el, hogyha már hosszabb ideje leszel farkas, és tapasztalataid lesznek, akkor talán még tetszeni is fog. Gyors vagy, erős, és meglehetősen izmos. Próbáld meg a jó oldalát nézni – próbálkozott Billy kedvesen. Nagyon hálás voltam a diszkréciójáért. Mindig messze ment ameddig átváltoztam, és próbálta nem meghallani a kényesebb gondolataimat.

- Erős vagyok, agresszív, és az utóbbi időben csak akkor voltam képes megőrizni önmagam, amikor aludtam. Mindenki hallja a gondolataimat a csapatból, amin utána nyilván jót röhögtök, az izomzatom az átváltozásom előtt is tökéletes volt, ráadásul sokkal nőiesebb – morogtam. Nézzem a pozitív oldalát. Persze, csupa pozitívummal jár, hogyha farkas vagy. Egy férfinak biztosan, de nekem. Én nem vagyok kíváncsi az anyám és az apám szerelmi életére. Pfuj! Apa el akarja rejteni a dolgot, de néha bevillan neki egy-egy boldog emlék, és én rá is rákapcsolódom akaratom ellenére. Ez borzalmas. Ráadásul ő is mindent látni fog, hogyha egyszer nekem lesz szerelmem. Hát ez remek. Nem elég kínos már így is a helyzet. Teljesen felhúztam magam, már megint, és a ruháim már recsegtek is. Hát ez pazar, már megint egy garnitúra trikó és szoknya lelte halálát. Nem elég, hogy kieszem magunkat a vagyonunkból, még ráadásul az összes ruhámat is széttépem.

- Nath – hallottam meg a fejemben Billyt. – Figyelj rám, nincs semmi baj. Csak próbáld meg egy kicsit elengedni magad. Tudod mit? Ma csak száguldunk egyet a környéken. Hátha egy kicsit ellazulsz tőle. A fejedből is megpróbálok kiszállni egy kicsit. Majd másra koncentrálok. Csak próbáld meg élvezni egy kicsit a képességeidet. Soha nem fogsz tudni uralkodni magadon, hogyha gyűlölöd azt, ami vagy – mondta az alfám lágyan.

- Mégis, hogyan fogadhatnám el? – léptem ki a fa mögül, majd lefeküdtem a földre, és a két mellső mancsom mögé rejtettem a fejem. – Utálom magam. Szép voltam, és kedves. Most meg egy veszélyes izompacsirta.

- Elég az önsajnálatból. Nem tehetsz semmit sem ez ellen, úgyhogy fejezd be a hisztit, és kezdj el futni – szólt rám Billy erélyesebben.

- Igenis, Alfa – pattantam fel, és farkas módra szalutáltam neki.

- Nath, tudod, hogy nem úgy értettem – mondta már sokkal kedvesebben.

- Pontosan úgy értetted, de mindegy, igazad van. Menjünk. Úgysem tudok mit tenni a sorsommal – sétáltam el mellette és futásnak eredtem. Hogy is mondta? Élvezzem. Mi a fenét élvezzek ezen. Büdös vagyok, csorog a nyálam, előbb-utóbb biztos bolhás is leszek, és hogyha gyorsan futok, és kerülgetem a fákat, akkor a koncentrálástól automatikusan kilóg a nyelvem. Igazán vonzó látványt nyújthatok.

- Nagyon vicces, Nathalie – szaladt el mellettem Billy. – De mindketten tudjuk, hogy egyáltalán nem vagyunk büdösek, és bolhás sem leszel. Bár az tény, hogy néha csorog a nyálad, és kilóg a nyelved, de azt majd idővel megtanulod kontrollálni – kuncogott fel az én hős vezérem. – Nathalie, tényleg nem lesz semmi baj. Hozzá fogsz szokni. Eleinte senki nincs oda a farkas létért, de majd megtanulod értékelni az új életed szépségeit.

- Ti nem lesztek ettől terméketlenek, de én igen. Kinek kell egy olyan lány, aki nem képes rá, hogy gyermekkel ajándékozza meg a szerelmét? – kérdeztem keserűen, és egy könnycsepp gördült le az arcomról.

- Leah is teherbe esett, csak türelmesnek kell lenned. Hogyha feladod a farkassá változást, akkor meg fog történni.

- Ahhoz előbb meg kéne találnom a páromat is, ráadásul viszont is kell szeretnie, és el kell fogadnia azt, ami vagyok, aztán már csak néhány évet ki kell bírnia mellettem, amíg még vámpírokra vadászok, és már kezdődhet is a lagzi. Pazar – gondoltam ironikusan.

Billy már éppen készült valamit közölni velem, akkor megcsapta az orromat az édes illat egy aromája, amitől azonnal morgás szakadt fel a torkomból, és rohanni kezdtem a forrás felé. Csak az járt a fejemben, hogy szét kell szednem darabokra az illat gazdáját.

- Anthony – hallottam meg Billy gondolatait hirtelen. Jézusom! Anthony? Nem, ne, ő a barátom, Billy bátyja, hogy a fenébe kell megállni? Nem akarom megölni, nem akarom bántani. Segítség!

- Billy – kiáltotta el magát Anthony. A francba, már túl közel van. Ne, meg akarok állni.

- Ne, ne erre gyere. Ne hozzánk, hanem el tőlünk. Fuss, Nath még nem ura önmagának – kiabált vele Billy gondolatban, de akkor már késő volt, már rá is ugrottam legjobb barátomra. Még annyit érzékeltem, hogy megragadta a két mellső lábamat, hogy ne tudjak lecsapni rá, de én már nem is akartam bántani. Nem, hogy nem akartam bántani. Bármi áron meg akartam védeni. Szeretni, és óvni. Mindent megtenni, hogy boldog legyen. Eddig miért nem tűnt fel, hogy ennyire jóképű? Mindig ilyen fess volt?

- Billy, te voltál? Parancsot adtál neki? – kérdezte döbbenten. Micsoda lágy hang. Szinte dorombol.

- Nem éppen – mondta Billy, és a hangjában mosoly bujkált.

- Ne, nem, ezt most nem mondod komolyan – nyögött fel alattam Anthony.

- De bizony – nevetett fel Billy. – Gratulálok. Szép pár lesztek – tette még hozzá. Mi? Szép pár leszünk? Te jó Isten! Ez most az? Én most bevésődtem? Ezért lett hirtelen Anthony a világ legdögösebb férfija? Eddig is imádtam, és nagyon jóképűnek találtam, de most egyszerűen nem tudok betelni vele.

- Nath, miért pont engem? – kérdezte mélyen a szemébe nézve.

Én pedig szerettem volna megpuszilni az arcát, de farkas révén csak annyit értem el a mozdulattal, hogy telibe beterítettem szegényt egy nagy adag nyállal. Jesszusom. Megnyaltam az arcát! Mi vagyok én, pudli? Hogy tehettem ilyet? A legjobb lesz, hogyha most itt helyben elsüllyedek. Ez is a farkas énem miatt van. Zihálva kezdtem el lélegezni, ahogy úrrá lett rajtam a pánik. Mostantól én leszek Anthony számára az a lány, aki összenyálazta. Azonnal leugrottam róla, és elmenekültem a tett helyszínéről. Szép indítás, Nathalie. Először megtámadod, aztán meg letámadod. Jobb lesz, hogyha elásom magam valahol.

- Nath, várj – hallottam még meg Anthony kiáltását. – Nincs semmi baj.

- Na, persze. Még hogy semmi baj? Idiótát csináltam magamból – gondoltam szomorúan, és még gyorsabban kezdtem el rohanni.

- Kérlek, állj már meg – hallottam meg az újabb kiáltást. – Egyszer úgyis utolérlek.

- Megállítsam? – kérdezte Billy. Rajtam pedig végigfutott a pánik. Nem akarom, hogy kényszerítsenek rá, hogy megálljak.

- Ne, kérlek, hagyj minket kettesben egy kicsit – kérte Anthony a bátyját, aki legnagyobb megdöbbenésemre beleegyezett.

- Hagyj békén, Anthony, kérlek – könyörögtem gondolatban.

- Nem lehet. Most szépen meg fogjuk beszélni a dolgokat – válaszolta határozottan.

- Nem kaphatnék egy kis időt? – reménykedtem.

- Hogy elmenekülhess előlem? – kérdezte kuncogva. – Ismerlek már, hogyha most nem érlek utol, akkor utána akár hetekre is képes vagy eltűnni – mondta határozottan. A francba, túl jól ismer. – Megvagy – hallottam meg magam mellől a hangot, a következő pillanatban pedig elterültem a földön.

- Mi a fenét művelsz? – kérdeztem értetlenül, amikor a hátamra gördített, és lefogott a két mellső mancsomnál fogva.

- Leteperlek, hogy megbeszéljük a dolgokat, mert úgy tűnik, hogy máshogyan nem fog menni – kuncogott Anthony. – Egyébként ez egész jó móka. Neked is tetszett, amikor rám vetetted magad? – kérdezte játékosan, aztán pedig sejtelmesen húzkodni kezdte a szemöldökét.

- Akasztófahumorod van, vénember – morgolódtam.

- Nem is tudtam, hogy ilyen vadmacska vagy, pedig azt hittem, hogy nagyon is jól ismerlek, te csitri - nevetett fel. Ezt már nem hagyhattam szó nélkül, úgyhogy egy morgás kíséretében a parti homokba döngöltem őt, és teljes súlyommal ránehezedtem. Tudtam, hogy ennyi nem tesz kárt benne.

- A vadmacska kell neked? – kuncogtam fel én is.

- Neked meg palacsinta kell? – kérdezett vissza. – Mert akkor jó úton haladsz – tette még hozzá.

- Kikérem magamnak, nem vagyok csupán ötvennégy kiló – mondtam panaszosan.

- Emberként, Nath, de farkasként, alsó hangon egy mázsa – nyögte Anthony alattam.

- Oh, a fenébe, tényleg – pattantam fel róla. – Nagyon sajnálom – bújtam el a mancsaim alá.

- Hé, semmi baj, csak nyugodj meg – simogatta meg a bundámat. – Nem tettél bennem kárt. Egy kis homokba még nem halt bele senki.

- Nem akarsz engem, igaz? – kukkantottam ki a két lábam felett.

- Miről beszélsz? – kérdezte döbbenten.

- Arról, hogy azt mondtad, hogy „Nath, miért pont engem?”. Ez a mondat nem úgy hangzott, mintha örülnél neki, hogy te lettél az univerzumom közepe – mondtam keserűen. Nem csodálom, hogy nem kellek neki, hiszen semmilyen tisztes női teendőt nem tudok megoldani.

- Nathalie, én nem mondtam azt, hogy nem kellesz egy szóval sem. Én csak… nagyon váratlanul ért, hogy én lettem a kiválasztottad. Nem tudom, hogy mi lenne a helyes. Én már elmúltam ötven éves, de te még csak tizenhét vagy. Olyan fiatal és ártatlan. Nem vagyok méltó hozzád, és igazság szerint soha nem is gondoltam bele, hogy családom legyen. Mármint, hogy kiváljak a Black családból és saját kis otthont teremtsek. Mi van, ha elszúrom? Hogyha gyáva leszek – hajtotta le a fejét.

- Anthony már megbeszéltük, hogy nem vagy olyan, mint az apád. Túl sok fóbiát hagytál magadban kibontakozni. Te nem hagynád el a családodat – mondtam határozottan.

- Nem beszélgethetnénk úgy, hogy te is visszaváltozol emberré? Szeretnélek újra látni – kérlelt. – Már nagyon hiányoztál – mondta lágyan.

- Te is nekem, Anthony – sóhajtottam boldogan. – Sajnálom, de most nem szívesen változnék vissza – gondoltam szégyenlősen.

- Még a kedvemért sem? – kérdezte reménykedve. Ahogy ezt kimondta, már éreztem is, hogy kezdek visszaváltozni. Mi a fene? Máskor könyörögni kell, hogy sikerüljön, Anthony egyetlen szavára meg már megy is?

- Kérlek, ne! Elszakadt a ruhám, és nincs nálam másik. Nem szeretném, hogy így láss – gondoltam könyörgőn, mire Anthony felpattant mellőlem, és elfordult, majd levette az ingét. Még jó, hogy ilyen figyelmes, és gyors, mert néhány pillanattal később, már meztelenül és emberként ültem a földön.

- Bocsáss meg, nem gondoltam át, hogy mit kérek – mondta bűnbánóan, és hátranyújtotta az ingét.

- Semmi baj, köszönöm – vettem el a ruhát. Gyorsan belebújtam az ingbe, aminek mámorító volt az illata. Érdekes, nem sokkal ezelőtt még meg tudtam volna ölni az illata miatt, most pedig nem tudok betelni az ingjével, amin tökéletesen érezhető ez a lágy, édeskés aroma. Begomboltam a gombokat, és nevetve vettem tudomásul, hogy majdnem a térdemig ér a méretes férfiing. Ami jelen esetben nagyon is jól jött, mivel csak ez volt rajtam. – Most már visszafordulhatsz – motyogtam szégyenlősen.

- Szia, Nath – mosolygott rám vidáman, majd végigmért, amitől eléggé zavarba jöttem. – Megváltoztál.

- Tudom – hajtottam le a fejem. Nem csodálom, hogy nem tetszem neki. Az izomzatom bár erős, de sokkal kevésbé csinos, mint volt, legalábbis szerintem. – Nagyon szörnyű?

- Egyáltalán nem. Nagyon csinos vagy – mosolygott rám kedvesen.

- Nem hinném, de azért kedves, hogy ezt mondtad, nagyon jól esett.

- Azt hittem, hogy a negatív önbizalmadat már nem lehet ennél jobban leamortizálni, de mégis csak sikerült – ironizált kuncogva.

- Nem szeretem az új életem – sóhajtottam bosszúsan.

- Nekem viszont határozottan tetszik ez az új helyzet – mondta Anthony vigyorogva.

- Miért is? – néztem rá döbbenten.

- Hát tulajdonképpen több okból is. Például, hogyha nem lennél farkas, akkor sosem látnálak ebben az ingben, ami nagyon is előnyös viselet a számodra. Aztán pedig így, tudunk együtt futni, és akár vadászni is. Mindig is nyaggattál, hogy vigyelek el magammal. Nem fogsz megváltozni. Meg tudod védeni magad bárkivel szemben – sorolta a pozitívumokat.

- Igen, viszont veszélyes vagyok, és megváltozott a testem, az anyám már nem mer három méternél közelebb jönni hozzám. Tönkretettem egy hét alatt a házunk bútorzatának jelentős részét, és felfaltam egy fél kamrát – morogtam. Mindenki szerint óriási dolog farkasnak lenni, még Anthony szerint is. Úgy tűnik, hogy csak én nem érzem a dolgokat.

- Még fiatal vagy. Kezdő farkasként Billy és Jake sem volt jobb. Ha tudnád, hogy miket műveltek. Látod ez a halálos sebesülést? – mutatott néhány apró pontra a mellkasán.

- Mi történt? – kérdeztem döbbenten.

- Jake haragudott rám, és egy pillanatra elveszítette a kontrollt, és megharapott. Még egy Black is hibázhat. Nem kéne annyira kíméletlennek lenned magadhoz. El kéne fogadnod, hogy az vagy, ami. Nekem tetszik az új éned – simított végig az arcomon. Rajtam pedig kellemes bizsergés futott végig. – A lelked továbbra is makulátlan, és ez a lényeg. Az, hogy egy kicsit izmosabb lettél, szerintem egyáltalán nem áll rosszul.

- Ez kedves – mosolyodtam el. Édes, hogy vigasztalni próbál, de tudom, hogy mi vagyok.

- De legfőképpen őszinte – tette még hozzá. Túl jól ismer már félmondatokból is, na meg persze a képessége sem hátrány.

- Mit csinálunk most? – kérdeztem kétségbeesetten. – Nem akarom rád kényszeríteni magam, de pedig nem vagy belém szerelmes – állapítottam meg.

- Te az vagy? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Én… nem tudom – hajtottam le a fejem. – Még soha ezelőtt nem láttalak ennyire vonzónak, de attól tartok, hogy ez a bevésődés miatt van.

- Nem akarom, hogy csak azért szeress, mert belém vésődtél – mondta Anthony csalódottan.

- Én egyébként is szeretlek, de most minden olyan zavaros. Csak azt tudom, hogy szükségem van rád – magyarázkodtam szégyenlősen.

- Akkor talán haladjunk szép lassan – ajánlotta Anthony. – Mit szólnál egy randihoz? Próbáljuk meg, hogy milyen együtt, de ne sietessük a dolgokat. Így megfelel?

- Igen, ez remekül hangzik – feleltem boldogan.

- Akkor legyen vacsora, holnap este. Mit szólsz? Benézünk egy kicsit Port Angelesbe, elmegyünk néhány helyre, és jól érezzük magunkat – mondta Anthony lágyan.

- Az nagyszerű lenne, de Billy biztosan holnap este is gyakorolni akar velem – mondtam keserűen.

- Éppen rád fér már egy kis lazítás, úgyhogy most szépen hazakísérlek, hogy pihenj egyet, aztán pedig megbeszélem a bátyámmal, hogy holnap este ne keressen, mert más dolgod van – mondta komolyan.

- Nem kéne magunkra haragítani Billyt- mondtam félve.

- Nem fogjuk, hidd el, hogy tudok bánni a fivéremmel – vigyorodott el Anthony.

- Rendben, akkor holnap este – mosolyogtam rá, majd kicsit pironkodva puszit nyomtam az arcára, és elindultam a házunk felé.

- Hé, úgy volt, hogy hazakísérlek – kapott a kezem után, és finoman visszarántott, minek következtében a mellkasán kötöttem ki. – Csak nem képzeled, hogy hagyom, hogy mezítláb, és egy szál ingben sétálj hazáig? – kérdezte elborzadva, majd az ölébe kapott. Ennek következtében az ing felcsúszott a combom közepéig, alig takarva idomaimat, ráadásul még csak bugyi sem volt rajtam. Elképesztő zavarba jöttem, és idegesen húzogatni kezdtem az anyag alját.

- Nem lesek – suttogta a fülembe nyugtatóan. – Tudod az anyáim úriembert neveltek belőlem, na meg persze Billyből és Jacobból is, ráadásul nem tudom, hogy mikor jártál utoljára La Push határain kívül, de te még bőven túl vagy öltözve most is, némelyik lányhoz képest – próbálta oldani a hangulatot, és tulajdonképpen sikerült is, mert hangosan felnevettem.

- Na, csak sikerült. Erre vártam egész este – nevetett velem Anthony is.

- Hiányoztál – öleltem át a nyakát, és belesimultam az ölelésébe.

- Te is nekem – válaszolta magától értetődően.

Csendben sétált velem a házunk felé, én pedig olyan jól éreztem magam ebben a pozícióban, hogy azt hiszem még el is szenderedtem egy kicsit. Aztán már csak arra ébredtem, hogy valaki szó szerint kitép Anthony öleléséből.