La Push vámpírja - 39. fejezet

39. fejezet




(Edward szemszöge)



Elképesztően boldog voltam, hogy végre beszélhettem a fiammal, ráadásul pedig még arra is alkalmam nyílt, hogy együtt vadászhassak vele. Amint földet értünk az ablakon való kiugrás után, azonnal futásnak eredtünk mind a ketten. Teljes erőbedobással futottam, de még így sem tudtam megelőzni. Fej-fej mellett haladtunk. Minden jel szerint Anthony pontosan ugyanolyan gyors, mint én vagyok, ráadásul tehetséges és intelligens is. Igazán büszke lehetek a fiamra. Soha nem is kívánhattam volna tökéletesebb fiút, még ember koromban sem. Egy kicsit sajnálom, hogy nem a Cullen, vagy a Masen nevet viseli, de nem ítélhetem el azért, hogy Black lett. Nincs jogom megbántani az érzéseit, de talán majd egyszer Anthony Black Cullen lesz.

Nem telt bele csupán egy fél órába, és már el is értük a hegyeket, ahol előszeretettel tanyáztak az oroszlánok. Már alig vártam, hogy elcsíphessek egyet-kettőt, és úgy láttam, hogy Anthony is hasonlóan nagy érdeklődést mutat a vadászat iránt. Legnagyobb örömömre találtunk is néhány szép példányt, amiket sikeresen el is kaptunk. Egy órával később pedig elégedetten heveredtünk le a fűre. Nem sokkal később pedig megjelent egy hatalmas oroszlán a fák mentén. Azonnal talpra ugrottam, ahogy közelíteni kezdett felénk, de Anthony visszarántott.

- Ne ijeszd meg, Simbát – mondta halkan. Simba? Mint az oroszlánkirályban? Alice is imádja azt a mesét. – Igen, mint az oroszlánkirályban. Imádom azt a rajzfilmet – válaszolt fiam a gondolataimra. - A lényeg az, hogy nyugton maradj, és akkor még arra is lesz esélyed, hogy megsimogasd őt – nyújtotta ki a kezét az oroszlán felé. – Gyere ide, nem bántunk.

Legnagyobb megdöbbenésemre az oroszlán azonnal odament Anthonyhoz, és hatalmas fejét a keze alá tolta. Éppen, hogy csak nem dorombolt is hozzá. Még soha nem láttam ilyesmit ezelőtt. Egy készséges oroszlán, mint egy házi kedvenc.

- Ne vágj már ilyen arcot – csóválta meg a fejét fiam kuncogva. – Én magam neveltem fel, ismeri a hierarchiát. Én vagyok a főnök, így soha nem támadna rám, vagy olyasvalakire, aki velem van. Visszaszoktattam a vadonba, de nem felejtette el, hogy ki vagyok.

- Ez egészen hihetetlen – ámultam el. Soha nem jutott volna az eszembe, hogy egy oroszlán ilyen intelligens.

- Gyere, simogasd meg, nem fog megtámadni, csak ne tegyél hirtelen mozdulatokat – mondta határozottan. Én pedig úgy tettem, ahogy mondta. Lassan közelítetem Simba bundájához, aki néhány pillanatig bizalmatlanul méregetett, de amikor Anthony nyugtatóan a fülébe suttogott elengedte magát, és hagyta, hogy hozzáérjek.

- Remekül beidomítottad – mondtam elképedve. – Olyan, mint egy kezes bárány.

- Nos, te magad is tudhatod, hogy a bárány és az oroszlán remek párost alkot – mosolyodott el. Nekem pedig leesett, hogy mit is mondtam az imént. Hát Bella még ezt is elmesélte.

- Igen, a bárány és az oroszlán tényleg csodálatos dolgokra képes. Van rá élő bizonyíték – mosolyodtam el.

Még hosszú órákon keresztül foglalkoztunk Anthony saját kis kedvencével. Felváltva futottunk vele, simogattuk, és szórakoztattuk, majd megjelent egy nőstény oroszlán, akit Simba meglátva azonnal otthagyott minket.

- Valami lehet a levegőben, mert mostanában mindenki szerelembe esik a környezetemben – csóválta meg a fejét Anthony.

- Úgy láttam legutóbb, hogy téged sem került el Ámor nyila – tapintottam rá a lényegre. Már egy ideje szerettem volna beszélni róla az érzéseiről. Leginkább kíváncsi voltam, hogy ő is úgy érez-e a lány iránt, ahogy a lány iránta. Nem akartam, hogy csak a bevésődés tisztelete miatt legyen vele.

- Nathalie valóban belém vésődött, de ez nem jelenti azt, hogy egyébként ne jöttünk volna össze. Ő mindig is nagyon fontos volt a számomra, és nem azért vagyok vele együtt, mert úgy érzem, hogy ez a kötelességem. Hanem azért, mert így akarom. Szeretem Nathalie-t – mondta határozottan.

- Ez esetben nagyon remélem, hogy boldogok lesztek együtt – mondtam boldogan. – Ha bármiben a segítségetekre lehetek, csak szóljatok. Esetleg építhetünk nektek egy saját házat, vagy ilyesmi. Biztosan szűkösen vagytok már a Black házban így is.

- Erre egyelőre semmi szükség. Nem akarunk elsietni semmit – vágta rá azonnal. – Hálás vagyok a kedvességedért, de Nath még nincs felkészülve egy rohamra, és ésszerűen is kell viselkednünk. Carlisle végezni fog néhány vizsgálatot, hogy meggyőződhessünk arról, hogy nem tudunk ártani egymásnak, és csak azután fogjuk komolyabb mederbe terelni a kapcsolatunkat, de ezt had ne részletezzem. A lényeg, hogy a következő hónapokban reményeim szerint eldől majd, hogy valaha is lehetsz-e nagypapi. A legfontosabb most azonban az, hogy valahogy megmagyarázzam, hogy miért nem vele beszéltem meg a dolgokat először – mondta gondterhelten.

- Nem tudod, hogy hogyan magyarázd meg neki, hogy szereted és félted? Nem hiszem, hogy haragudna rád azért, mert előrelátó vagy – mondtam határozottan.

- Nem azért fog haragudni, mert előre gondolkodtam, hanem azért, mert nem vele beszéltem meg a dolgokat azonnal. Gyakorlatilag már mindenki tud a terveimről csak az nem, aki igazán érintett még a kérdésben. Csak túl sok minden történt vele mostanában. Néhány hónapon belül fenekestül felfordult az élete. Kímélni akartam, de nem vagyok biztos benne, hogy helyesen tettem, mert most mégiscsak a háta mögött cselekedtem. Nem értek a nőkhöz, még soha nem kerültem ilyen helyzetbe. Nem akarom megbántani az érzéseit, de kénytelen leszek megkérni, hogy jöjjön és végeztessen el mindenféle vizsgálatokat nagyapával. Hogyha pedig megkérdezi, hogy beszéltem-e már erről valakivel, akkor nem fogok neki hazudni. Nem volna tisztességes.

- Ha duzzogni is fog egy kicsit, hidd el, hogy előbb-utóbb akkor is rá fog jönni, hogy csak jót akartál. Néha csak türelmesen ki kell várni, hogy a lányok megnyugodjanak – magyaráztam.

- Oh, és hány lány esetében kerültél már ilyen helyzetbe? – húzta fel a szemöldökét.

- Hát, igazság szerint még csak az édesanyáddal volt kapcsolatom, de hosszú éveim során hallottam jó néhány veszekedést a családom többi párjánál. Hidd el, hogy minden megoldódik, csak adj neki egy kis időt, hogy lenyugodjon. Bár az is lehet, hogy nem is fog rád haragudni. A bevésődöttek arra törekszenek, hogy mindig boldog legyen a szerelmük.

- Ez ebben a formában igaz, de én sokkal jobban örülök, hogyha Nathalie-nak megmarad a saját akarata, úgyhogy szabadon veszekedhet velem bármikor – mosolyodott el. – Úgy hallottam, hogy ez még néha jót is tehet egy kapcsolatnak – fűzte még hozzá.

- Ajaj, te beszélgettél Emmettel. A legfontosabb, amit a lökött bácsikádról tudnod kell, hogy ne hallgass rá, soha, de soha, hogyha nőkről van szó – mondtam kétségbeesve. Még csak az hiányzik, hogy ő lássa el szerelmi tanácsokkal Anthonyt. Még a végén egy házat is ledöntenek a fiatalok.

- Nos, ezt momentán apától hallottam néha. Miután Dawnnal kibékültek egy esetleges veszekedés után, de ezek szerint Emmett is elláthat néhány tippel – nevetett fel. – Ha látnád, hogy milyen elképesztően vicces arcot vágtál az előbb. Nem gondoltam, hogy egy vámpír képes ehhez hasonló fintorokra.

- Ez egyáltalán nem vicces. Nőügyekben kérdezd inkább a nagyapádat, vagy Jaspert, de Emmettet semmiképpen se. Ez ígérd meg – néztem rá könyörgőn.

- Rendben, megígérem – nevettet fel. – Ne ess pánikba, egyelőre minden jel szerint magam is meg tudom oldani a gondjaimat. Csak néha elbizonytalanodom, hogy mi hogyan lenne a legjobb Nath-nak és nekem. Ennyi az egész. Nem kell rögtön azt képzelned, hogy mindenkitől tanácsokat kérek – csóválta meg a fejét.

- Oké, megnyugodtam – fújtam ki a levegőt.

- Kár, mert le kellett volna fotózni azt az arckifejezést, amit az előbb villantottál.

- Lehetőség szerint ne vetítsd le az egész világnak – nevettem fel én is.

- Nem fogom, nem kell félned – emelte esküre a kezét.

Még egy jó ideig beszélgettünk, de egyszer csak Anthony felpattant mellőlem. Fel sem tűnt, hogy már mennyi ideje vagyunk távol az otthonunktól. Az idő rohan, hogyha valaki jól érzi magát.

- Mi történt? – néztem rá értetlenül. Majd azonnal elkezdtem körbekémlelni a helyet valami veszély után kutatva.

- Mennünk kell, randim lesz Nathalie-val, és még elő kell készülnöm. Kell kivennem filmeket, és nem ártana némi virág gondolom, vagy bonbon, vagy mindkettő – kezdett el hadoválni összevissza.

- Első randi? – mosolyodtam el.

- Tulajdonképpen igen. Mivel úgy határoztunk, hogy a fogságba esés nem minősül hivatalos randevúnak, ezért mondhatjuk, hogy ez lesz az első.

- Ne aggódj, minden nagyszerű lesz. Hogyha megengeded, akkor fel tudok ajánlani néhány filmet, Alice pedig ismer minden egyes létező virágost és bonbonost innen körülbelül Svájcig, úgyhogy csak egy telefon, és azt kapsz egy órán belül a Cullen házhoz, amit csak akarsz – mondtam nyugtatóan.

- Hm… ez az ajánlat nagyon is jól hangzik – csillant fel a szeme. – Akkor kölcsönadsz néhány jó kis filmet? Hogyha visszaértünk, akkor pedig kérek segítséget Alice-től is.

- A húgom ki fog ugrani a bőréből, hogyha tőle kérsz segítséget – mondtam kuncogva. – Egyébként pedig természetesen bármelyik filmemet kölcsönveheted.

- Nagyszerű, köszönöm. Akkor indulhatunk vissza? Nem szeretnék elkésni az első randimról – mosolygott rám izgatottan.

- Hát persze – mondtam és már futásnak is eredtünk.

Nem telt bele sok időbe, és már le is fékezhettünk a Cullen ház terasza előtt. Amint megálltunk az egész családunk megjelent a teraszon. Köztük Bella is. Ott állt szélesen mosolyogva Emmett bal oldalán. Furcsa, de szívmelengető látványt nyújtott, ahogy Emmett húgaként a bal karjával magához ölelte Bellát, míg jobb karjával Rosalie derekát ölelte gyengéden. A legfurcsább viszont az volt az összképben, hogy Jasper és Rose is mosolygott. Hihetetlen volt így látni őket.

- Milyen volt a vadászat? – törte meg a csendet Bella mosolyogva.

- Határozottan jó – válaszoltam boldogan. – Még Simbával is volt alkalmam találkozni – fűztem még hozzá büszkén. Mire Bella hihetetlenkedve Anthonyra nézett, aki bólintott. Ez komolyan nagyon bosszantó. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy ennyire idegesítőek vagyunk Alice-szel egy külső szemlélőnek.

- Ki az a Simba? – kérdezte Jasper kíváncsian.

- Az oroszlánom – vágta rá Anthony.

- Saját oroszlánod van? – kérdezte Esme kikerekedett szemekkel.

- Igen, ez egy hosszú történet, de erre most sajnos nincs idő. Majd anya és Edward elmeséli. Ne haragudj, nagyi, de nekem hamarosan mennem kell – hadarta el gyorsan Anthony. – Alice néni, segítenél? – fordult most fiam vigyorgó húgom felé.

- Hát persze – vágta rá azonnal. – Miben is kell segítenem? – kérdezte kíváncsian.

- Randim lesz Nathalie-val és szeretnék neki kedveskedni – magyaráztam a helyzetet.

- Oh, ez nagyszerű – ugrott fel egy kicsit Alice örömében. – Akkor először is szükség lesz vörös rózsákra, igazi kézzel készített pralinéra, aztán talán néhány új ruhára, és ékszerre. Azután pedig jöhetnek a komolyabb dolgok – kezdett bele, de Anthony gyorsan leállította.

- Hé… Alice néni, állj. Ez egy egyszerű első randi lesz a szobámban fogunk filmeket nézni. Úgyhogy egyelőre csak virág és bonbon, hogyha lehetne – magyarázta a helyzetet.

- A szobádban fogtok filmezni – gondolkodott el. – Ez esetben megtudhatnám, hogy mekkora az ágyad?

- Tessék? – kérdezte fiam döbbenten.

- Elfértek rajta ketten, kényelmesen? Mi van, hogyha Nathalie esetleg elalszik a karjaidban? Kényelmesen fogtok aludni egy ágyban? Mert ha egyszemélyes az ágyad, akkor kétlem – magyarázta Alice. Mh… na jó, ebben van valami.

- Akkor legalább rendesen összebújnak – vetette közbe Emmett. Mire anya belebokszolt a mellkasába. – Ezek tények. Emlékszem még, hogy milyen szépen festettek Edwarddal a csöppnyi kanapén. Levegőnek esélye sem volt bepréselődni kettőtök közé.

- Emmett – szóltam rá. Már megint túl nagy a szája.

- Ne is figyelj rá – sóhajtott fel Alice. – Rám koncentrálj. Szóval, mekkora az az ágy?

- Tulajdonképpen egy másfél személyes ágyam van. Ketten is elférünk rajta – mondta Anthony határozottan.

- Baldachinos? – jött az újabb kérdés húgomtól.

- Michinos? – nézett rá fiam kérdőn.

- Jesszusom, ne engedjétek Emmett közelébe az unokaöcsémet – ájult el Alice színpadiasan, Jasper pedig kuncogva kapta el.

- Én tudom, hogy mi az a baldachinos ágy – mondta Em durcásan.

- Alice, szerintem még jó a gyerekeknek az, ami van. Hogyha összeköltöznek, akkor ígérem, hogy te fogod az egész házat berendezni, és akkor rendelünk nekik egy hatalmas baldachinos ágyat is – mentette meg Bella a helyzetet.

- Na jó, most eltekintek a komolyabb előkészületektől, de illatgyertyákat hozatok a virág mellé – morogta Alice az orra elé.

- Köszönöm – termett Anthony előtte és megölelgette. – Neked pedig azt, hogy türelmes voltál Nath-hoz miután rád morgott – ment oda Rose-hoz is. Biztosan meghallotta a vágyakozó gondolatait, és úgy gondolta, hogy Rosalie is örülne egy ölelésnek. Mindig is gyermekre vágyott, és most úgy érzi, hogy talán egy kicsit kaphat az anyaság élményéből.

- Nincs mit – válaszolta a két a lány.

- Neked pedig a ruhát nagyi, amit kölcsönadtál Nathalie-nak – ment oda hozzá Esméhez is.

- Bármikor, édesem – mondta Esme lágyan, majd megsimogatta unokája arcát. Kedves volt Anthonytól, hogy egyik lányt sem akarta kihagyni az ölelésből. Anyám is a legnagyobb örömmel fogadta a szeretetet, amit kapott. Végül pedig Bellához lépett, akivel szorosan összebújtak.

- Na, akkor kirámolhatom a dvd készleteidet? – fordult vissza felém mosolyogva.

- Hát persze – vágtam rám azonnal, és már fel is ugrottam a szobámba a nyitott ablakon át. Fiam pedig néhány pillanattal később hangtalanul landolt utánam.

Azonnal a filmes szekrényem elé léptem, és szélesre tártam az ajtaját. Anthony pedig tátott szájjal bámult a hatalmas szekrény tartalmára.

- Szeretem a filmeket – rántottam meg a vállam.

- Azt látom – mondta elképedve. – Azt hiszem, hogy sűrűn fogok jönni hozzád kölcsönözni.

- Bármikor jöhetsz. Örömmel veszem – válaszoltam azonnal.

- Vigyázz, hogy mit ígérsz – kezdte el tanulmányozni a filmeket. – Uh, Üvöltő szelek? Ezt a borzalmat még filmben is leforgatták? – nyögött fel.

- Csak nem ezt olvassa Bella még mindig? – kérdeztem döbbenten. - Egyébként nem rossz történet, bár nem túl vidám.

- De még mindig ezen rágja magát állandóan, de néha már belefér egy kis Szerelmünk Lapjai is. Azt a sztorit bevallom én is szeretem. A hamisítatlan igaz szerelem, ami mindent legyőz. Nem csöpögős, és nyálas, mégis megvan benne minden, ami egy szerelmet széppé tesz.

- Oh, várj csak. Alice-nek megvan az a film. Imádják a lányok. Rose és Esme is teljesen odáig van tőle – sétáltam át húgomhoz. Alice biztosan hallotta, hogy mit beszélünk, mert már a kezünkbe is nyomta a dvd-t.

- Jó választás – kacsintott rá Anthonyra, majd újra eltűnt a szobában.

- Na, mi érdekelheti még Nathalie-t? Van valami izgalmas, ami nem túl brutális? – nézett rám kérdőn a fiam.

- Hát nem is tudom. Nehéz kérdés. Nem tudom, hogy milyen filmeket kedveltek. Bár szerintem ez a film nagyon is jó – húztam ki a polcról a Viharzónát. – Aztán egy igazi klasszikus – tettem még hozzá a Tüzes íjászt.

- Köszi, azt hiszem, hogy három film elég lesz egy estére – mondta hálásan.

- Nincs mit, mint mondtam bármikor elvihetsz bármilyen filmet ebből a szekrényből – válaszoltam azonnal.

- Rendben, ne aggódj, jövök még – mondta határozottan.

- Akkor jó. Szerintem menjünk le a nappaliba, mert ha jól hallom, akkor megérkezett a virágos és a bonbonos is – kuncogtam fel. Alice idecsődítette az összes környékbeli áruszállítót, úgyhogy nagy valószínűséggel Nathalie egy hónapig egyfolytában bonbont fog enni, vagy akár egész La Push.

- Mennyire essek pánikba? – kérdezte Anthony idegesen.

- Hát van rá okod az biztos. Viszont ne aggódj amiatt, hogy Nath csalódni fog a bánásmódban, mert Alice mindig mindenből csakis a legjobbat hozatja.

- Efelől nem is volt kétségem – vágta rá azonnal.

Lementünk a nappaliba, és egy szélesen vigyorgó Alice-szel találtuk szembe magunkat, aki boldogan pakolgatta a tele vázákat, és a bonbonhalmokat. A szállítók minden bizonnyal már elmentek, mert nem éppen emberi tempóban tette mindezt. Várjunk csak. Hogy értek ide ilyen gyorsan, hiszen nemrég szóltunk, hogy szükségünk van a segítségünkre.

- Alice? – fordultam felé kérdőn.

- Igen? – nézett rám még mindig vigyorogva.

- Hogy intéztél el mindent ilyen gyorsan? – kérdeztem kíváncsian.

- Hát az úgy volt, hogy Bella említette, hogy Anthony izgatott a randi miatt, és annyira aranyos, hogy mindent meg akar adni Nathalie-nak. Én pedig hát, titokban felhívtam a szállítókat, amíg Bellát Emmett elrabolta – vallotta be a bűneit.

- Így már érthető ez a gyorsaság – bólintottam.

- Ez igazán kedves volt tőled, Alice. Köszönöm – mosolygott rá Anthony, majd engem is oldalba bökött.

- Igen, köszi, Alice – böktem ki én is. Hogyha Anthonynak megfelel így, akkor jó.

- Ugyan, nincs mit – legyintett. – Legalább a fiúk is meglephettek minket – vigyorodott el szélesen. – Te vettél Nathalie-nak egy tucat vörös rózsát, ahogy Emmett is Rose-nak. Aztán Carlisle vett egy csokor lila orchideát Esmének, Jasper pedig vett nekem egy tucat levendulát, te pedig vettél Bellának két tucat fréziát. Te több virágot adsz, mert a súlyosak bűneid, úgyhogy jobban kell kényeztetned Bellát.

- Hű – csak ennyit tudtam kinyögni. Alice nem aprózta el.

- És mi van a dobozokban? – kérdezte Anthony kíváncsian.

- Oh, igen, ebben a dobozban van belga praliné, ebben itt mindenféle különleges étcsokoládé, ebben pedig svájci csoki, azok pedig csokiba mártott aszalt gyümölcsök. Nem tudtam, hogy Nath mit szeret, ezért hozattam mindenből – magyarázta hevesen. – Majd legközelebb már tudjuk, hogy mi a kedvence és akkor már csak abból hozatok.

- Az remek lesz. Köszönöm szépen – mondta fiam hálásan. – Akkor én megyek is – pattant fel egy kicsit később, és felnyalábolta a csomagot, amit Alice összekészített neki.

- Én pedig megkeresem Bellát. Tudod, hogy merre van, Alice? – kérdeztem kíváncsian.

- Momentán a szobádban találod. Éppen tanulmányozza a dvd gyűjteményed, de meg fog akadni a szeme az Üvöltő szeleken, és a legújabb Rómeó és Júlia kiadáson.

- Akkor felmegyek hozzá mozizni. Köszi, hogy nekem is hozattál virágot – nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam az emelet felé.

- Nincs mit. Egyébként ma csak ti lesztek itthon – kacsintott rám. Én pedig szorosan megölelgettem. A húgomra mindig lehet számítani. – Köszönöm – suttogtam a fülébe.

- Bármikor – mondta még, majd kisurrant az ajtón, és eltűnt az erdő irányába. Valószínűleg oda ment, ahova a családom többi tagja is. Én pedig elindultam a szobám felé, hogy Bellával házimozizhassak. Ráadásul még tartozok neki egy véget nem érő simogatással, amíg meg nem unja. Hiszen félbeszakítottak minket a legutóbb.