La Push vámpírja II. Új nemzedék - 10. fejezet

10. fejezet

(Gabriella szemszöge)

Már három napja voltunk ezen a csodálatos ki szigeten, és egyre jobban megismertük az aprócska paradicsom minden rejtélyét. Egyszerűen gyönyörű volt itt minden. Az a rengeteg pálma, a kellemes meleg, kristálytiszta víz, ami a körülvesz. A sós, párás levegő, és a kifogyhatatlan élővilág, amely semmihez sem fogható, amit valaha láttam. Álmodoztam ilyen szigetekről, nem is egyszer, de soha nem hittem, hogy egyszer magam is részese leszek egy ilyen csodának.

-         Gaby néni, a süti mikor lesz kész? Már vagy tíz perce betettük a sütőbe – türelmetlenkedett Marie. Olyan kis édesszájú, hogy az valami elképesztő.

-         Ennek a süteménynek egy fél óra kell a sütőben, úgyhogy még türelmesnek kell lenned egy kicsit – simogattam meg az arcát.

-         Pedig már most olyan finom illata van – sóhajtott fel Marie.

-         Igen, már én is ennék belőle szívesen – nyalta meg a száját Tim is. Két kis bélpoklos.

-         Szerintem elkészíteni izgalmasabb, mint megenni, de biztosan nagyon fincsi lesz – mosolyodott el Emily is.

-         Na és miért is volt szükségetek nyolc tonna kókuszra, ha szabad kérdeznem? Ennyi süteményt még mi sem tudunk felfalni – ölelt át szerelmem.

-         A gyerekek nem bírtak leállni a kosárka-készítéssel – kuncogtam fel. – Nem akartam letörni a lelkesedésüket.

-         Azt nem is szabad, majd feláldozom magam, és jóval többet eszem, mint amennyit kéne – tetette szerelmem az áldozatot.

-         Te tiszta bolond vagy – nevettem el magam.

Majd a gyomrom hatalmasat kordult, ma már harmadszor, pedig még csak délelőtt van. Talán tegnap túl sokat voltam a napon, és a vízben, mert azóta nem győzök eleget inni és enni.

-         Mintha te nem kívántad volna meg a süteményt – simogatta meg a hasamat kedvesem. – Talán túlságosan is kifárasztottalak az éjjel? – suttogta a fülembe alig hallgatóan.

-         Jake, ne a gyerekek előtt – haraptam az ajkamba zavartan.

-         Turbékolunk? – jelent meg az ajtóban Emmett. – Na de kérlek, itt a gyerekek előtt? Igazán büszke vagyok rátok – emelte pacsira a kezét, mire Jacob örömmel belecsapott a tenyerébe.

-         Emmett bácsi – sikkantott Emily, a következő pillanatban pedig már a bácsikáján csüngött.

Majd sorban jöttek Emmett után a többiek is. Először Rosalie, azután Esme és Carlisle. Anthony és Nathalie, Angela és Brian, Jasper és Alice. Azután pedig belépett Edward, Bella pedig eszméletlenül feküdt a karjaiban. Vártam, hogy belép Billy és Johanna is, de ők nem jelentek meg az ajtóban.

-         Mi történt anyával? – termett előttük Jake. Majd óvatosan kivette Edward karjaiból Bellát. – Anya, ébredj. Hol van Billy és Johanna? – fordult körbe idegesen.

-         Billynek a falkával a helye, ő döntött így – válaszolta Edward.

-         Anyával mi történt? Megsérült? – próbálta keltegetni továbbra is Bellát.

-         El kellett kábítanunk, hogy idehozhassuk – válaszolta Jasper higgadtan.

-         Hogy mit? – kerekedtek ki Jacob szemei. – Mi a fészkes fene történt?

-         Billy La Push határain belül akart maradni, mert a falkának vezetőre van szüksége – magyarázta Edward higgadtan. – Hozzánk eljött a Volturi, kis híján baj lett belőle, de Brian megoldotta a problémát, legalábbis ideiglenesen. Ide menekültünk egyelőre, amíg kitaláljuk a biztos megoldást, de Billy úgy határozott, hogy ő a falkával marad, de ez túl veszélyes lett volna az adott körülmények között. Így arra az elhatározásra jutott, hogy inkább hagyja, hogy Brian ideiglenesen kitöröljön minket az emlékeiből, de akkor is ott marad.

-         Várjatok? Ti töröltétek Billy emlékeit? – csattant fel Jacob. – Nem csodálom, hogy elkábítottátok anyát. Lefogadom, hogy szét akart tépni titeket, és hogyha felébred, akkor én még segíteni is fogok neki – morgott fel Jake, majd remegni kezdett.

-         Ne, várj, Tim előtt nem veszítheted el az önuralmadat – fogtam két kezem közé az arcát. – Gyerünk, csak nyugodtan. Beszív-kifúj – mutattam meg neki egy nyugodt légzést, miközben simogattam az arcát. – Beszéljük ezt meg úgy, mint egy család, biztosan megvan mindenkinek a saját maga oka, amiért úgy cselekedett, ahogy. Mondjatok el mindent, később – pillantottam jelentőségteljesen a gyerekek felé. – Addig mindenki szedje össze a gondolatait – fűztem még hozzá, majd a sütő csilingelni kezdett. – Kész a sütemény, ki kér? – kérdeztem mosolyogva. Hátha egy kicsit békésebben tudjuk folytatni ezt a beszélgetést. Mire Marie és Tim azonnal mellettem termett, de Emily nem. Emily Edward előtt állt, és dühösen meredt a nagyapjára, miközben Bella kezét szorongatta. Hát, vámpír legyen a talpán, aki ki fogja engesztelni ezt a kislányt. Mert az garantáltan nem lesz könnyű. Túl sok benne az érzés, és az öntudatosság. Lefogadom, hogy pontosan figyelte minden egyes szavunkat, és amíg Tim Marie-val és Emmettel játszott, addig Emily pontosan tisztában van mindennel, ami elhangzott itt nem régen.

-         Hozd be a szobánkba, és fektesd le az ágyamra – utasította Emily Edwardot, mint valami kis diktátor. Edward pedig szó nélkül hallgatott a kislányra. Átvette Jake kezéből Bellát, és már vitte is az unokája után. Valami megváltozott, csak még nem tudtam pontosan, hogy mi. – Tedd le őt, és most azonnal hagyj magunkra minket – mondta Emily határozottan. Mire Edward letette Bellát, és elhagyta a szobát. A következő pillanatban kattant is az ajtózár, és mi csak megrökönyödve néztünk magunk elé.

-         Azt hiszem, hogy Emily most érte el az időt, amikor ereje teljében megmutatkozik az enyémmel megegyező képessége – állapította meg Brian. – Ezt nálam is súlyos érzelmi reakció váltotta ki. Emily most nagyon dühös lett, és ezért aktiválódott az ereje. Mostantól kezdve pedig bárhol, és bármikor képes lesz rá, hogy használja.

-         Ez jelen helyzetben egyáltalán nem jó, mert a jelek szerint egyértelműen Bella pártját fogja, ami még veszélyes lehet, ha elszabadul – mondta Jasper komolyan.

-         A lányom nem vadállat – csattant fel Anthony hangja. – Eddig elég türelmes voltam, mert logikus volt Billyt és Johannát egy időre megfosztani az emlékeiktől a lányaim érdekében, de azt már nem fogom tűrni, hogy az egyik lányomat valami veszélyes és félelmetes jelenségnek állítsd be. Emily egy kislány, akinek megjegyzem, hogy igaza van. Anya teljes joggal tépné le a fejünket egyesével. Apa sem erre tanított minket.

-         A jelen körülmények között, te is tudod, hogy… - kezdett bele Edward.

-         Nem rólad beszéltem – dörrent rá Anthony.

-         Na jó, most mindenki lehűti magát, vagy én leszek az, aki mindenkinek ellátja a baját, világos? – üvöltöttem én is fel. Mire mindenki egy emberként hallgatott el, és döbbenten meredtek rám.

-         Te tudsz kiabálni? – illetődött meg Jacob is.

-         Nem ajánlom, hogy sűrűn kipróbáld – kacsintottam rá. Majd dühödten fordultam vissza a többiek felé. Végül is, Jacobra nem volt okom haragudni, így a leendő férjemet már csak nem fogom bántani valami miatt, amiről nem is tehet.

-         Igenis, asszonyom – szalutált kuncogva.

-         Na jó, most már elég, Gabriellának igaza van – sóhajtott fel Carlisle is. – Jasper engedd el Bellát, most azonnal – adta ki az utasítást.

-         Tombolni fog, nem jó ötlet – rázta meg a fejét Jazz.

-         Bellának joga van tombolni, most már itt vagyunk, több nap mire visszaúszik Forksba, úgyhogy ereszd el. Úgyis én leszek a tombolásának tárgya jogosan, na meg esetleg Emmett, aki biztosan vállalja a veszélyt, hogy Bella rátámad.

-         Ti akartátok – morgolódott Jasper. – Stratégiailag egyáltalán nem jó ötlet, de mint a fivére úgy gondolom, hogy jogosan fogja szétrúgni mindkettőtök hátsóját – állapította meg Jazz. Mi pedig feszülten vártunk, de nem történt semmi.

-         Na meg persze az enyémet – nyelt egy nagyot Brian. – Nem szívesen veszekszem a legjobb barátommal – fűzte még hozzá. – Bár most még azt is hagynám, hogy letépje a fejem, hogyha ehhez van kedve.

-         Akkor most már hagyod felébredni? – kérdezte Alice felhúzott szemöldökkel.

-         Én már elengedtem őt, talán csak Emily miatt nem akar felbőszült vadállatként rátok támadni. Vagy nem tudom, de az biztos, hogy most már magánál van.

-         Akkor mindenki helyezze kényelembe magát, és próbáljunk meg mindent higgadtan megbeszélni. Esme, esetleg lenne kedved Rose-zal vigyázni a gyerekekre? – fordultam feléjük kíváncsian.

-         Én már tudok úszni, keresztanyu – mászott fel Timothy Rosalie ölébe. – Anyu szerint olyan vagyok, mint egy igazi kis cápa – villantotta ki a fogait.

-         Azt el tudom képzelni rólad, Timothy – nevetett fel Rose. – Na gyere, mutasd meg, hogy milyen félelmetes kis cápa bújt beléd – kapta fel Rosalie boldogan. Majd semmi pillanat alatt kirohant a fiammal a házból.

-         Hé, várjatok meg – kiáltott utánuk Marie. – Esme, gyere, előzzük meg őket – fogta meg a dédije kezét, és azonnal eltűntek ők is. Azonban, amint ők eltűntek, kinyílt az ajtó, és Bella lépett ki rajta Emilyt a karjaiban tartva. Edward azonnal elindult feléjük, de csak egy fejrázást kapott válaszul.

-         Kicsim, én… - indult el még egyszer. Bár Bella gyilkos pillantása elég gyorsan megállásra késztette.

-         Anya, jól vagy? – kérdezte Jacob idegesen. Majd mellé lépett, és kitárta a karjait, Bella pedig azonnal hozzábújt. – Nem veszítjük el, Billy nem ostoba. Hogyha hagyta, hogy elvegyék az emlékeit, akkor biztos volt benne, hogy ez a legjobb megoldás. Tombold ki magad, de ne úgy, hogy a gyerekek, az unokáid meglássák benned a vadállatot, hanem úgy, ahogy hozzád illik. Kecsesen, és fortélyosan.

-         Semmi baj, Jacob, tudom, hogy mit miért csinálok – simított végig a fia arcán. – Emily és én most egy kis időt szeretnénk kettesben eltölteni, ezért felvonulunk, és elfoglaljuk az egyik szobát. Ajánlom, hogy ne zavarjatok bennünket, mert annak súlyos következményei lesznek. Érthetően fogalmaztam?

-         Bella, szerintem… – próbálkozott Alice.

-         Másodszor döntöttetek helyettem, és már az első alkalom is igen nagy ötlet volt, igaz? – vágta rá Bella indulatosan. – Ti mindig mindent jobban tudtok, és soha nem tévedtek, igaz? Kettesben akarok lenni az unokámmal, és ő is velem. Érthetően fogalmaztam?

-         Igen, felfogtuk – biccentett Edward. – Annyi időt kaptok, amennyit csak kell. Ha Emily éhes, vagy szüksége van valamire, akkor csak kiáltsatok és letesszük az ajtó elé – fűzte még hozzá. Mire Bella bólintott egyet. Majd egy szempillantás alatt eltűnt az emeleten Emilyvel együtt. Ekkor vettem észre, hogy Jake a közös karkötőjét nézi, amilyenje a családja tagjainak van. Többek között Billynek is.

-         Hé, gyere ide – húztam magamhoz szerelmemet. Majd gyengéden simogatni kezdtem őt ahol csak értem. Billy, Anthony és ő mindig is elválaszthatatlanok voltak, és biztos voltam benne, hogy nagyon megviseli mindkettőjüket a bátyjuk hiánya. Anthony arcán sem láttam még megvillanni egy igazi mosolyt sem, csak akkor, amikor meglátta a lányait, de a tekintete még akkor is szomorú volt. – Nem lesz semmi baja, mi pedig hamarosan visszamegyünk hozzájuk – nyomtam csókot a nyakára. Mire Jake hirtelen felemelt a fenekemnél fogva, majd kiszáguldott velem az ajtón, és rohanni kezdett a sziget belseje felé. – Drágám, mit csinálsz? – kérdeztem még erősebben belecsimpaszkodva a nyakába. Viszont választ már nem kaptam. Csak azt éreztem, hogy hirtelen egy fa nyomódik a hátamhoz, Jacob pedig már szedte is le rólam a ruháimat, miközben rávetette magát az ajkaimra. – Jake, várj, állj, lassabban – kaptam el a kezeit, amikor már magáról feszegette le a ruhákat. – Nézz rám, Jacob – kértem lágyan. Mire végre a szemembe nézett. – Te nem hibáztál semmiben, ha ott lettünk volna, Billy akkor is ezt választotta volna. Nem hagyta volna el a falkát. Te is tudod, hogy mennyire fontos neki a család vezetése. Ettől függetlenül azonban biztos vagyok benne, hogy hamarosan látjuk még egymást. Legfeljebb néhány hét. Nyugodj meg, kérlek – simítottam végig a mellkasán. – Minden rendben lesz, csak bízz bennem – nyomtam gyengéd csókot a szájára. Még sosem láttam így kiborulni, talán csak egyszer, amikor Billy kórházba került. Nagyon erős a kapocs közte és a bátyjai között, és én úgy vélem, hogy mindig is Jacob volt a leginkább összetartó kapocs közöttük. Neki van a legnagyobb szíve, amit le sem tagadhatna.

-         Sajnálom, hogy letámadtalak – adta rám az ingét gyengéden. – Nem tudom, hogy mi ütött belém – sóhajtott fel bűntudatosan.

-         Csak meg szeretnél nyugodni, és erre köztudottan én vagyok a legmegfelelőbb segítség – mosolyodtam el büszkén. – Vagy csak nem tudtál ellenállni az elképesztően szexi testemnek. Végül is egy dévaj szex-istennőnek nem kéne meglepődnie azon, hogy letámadja a választottja – nevettem fel. Reméltem, hogy belemegy a játékba, és magunk mögött hagyjuk a bűntudatot. Nem szerettem őt ilyennek látni.

-         Te már megint Bridget Jones barátnődet nézted az éjjel? – simított végig a fenekemen.

-         Mert szeretnél a nagyon rossz fiú lenni a lábaim között? – villantak meg a szemeim.

-         Mindig – tekerte a lábaimat a derekára. Én pedig néhány határozott mozdulattal lejjebb toltam a nadrágját.

-         Helyes válasz – húztam magamhoz még közelebb. Majd jólesően felsóhajtottam, amikor végre egybeforrasztotta a testünket. A szokottnál is lassabban, és gyengédebben szeretkeztünk a pálmafának dőlve, amit még mindig a bűntudatának tudtam be. Hiszen azért ennyire nem vagyok törékeny. – Jake, engedd el magad, kérlek – búgtam a fülébe. Majd belemarkoltam mindkét kezemmel a fenekébe. Tudtam, hogy az a lehető leggyengébb pontja, és nem is tévedtem, mert kedvesem azonnal felnyögött, és határozottabb mozdulatokkal repített a gyönyör felé. Néhány perc múlva pedig összebújva feküdtünk a földön elszórt ruháinkon.

-         Nagyon szeretlek, kicsim – nyomott puszit a vállamra. Majd lassan, lágy csókokkal kényeztette egyre lejjebb a hátamat is.

-         Én is nagyon szeretlek, téged – csúsztam még egy kicsit hátrébb, hogy egész testemmel hozzásimulhassak. – Megnyugodtál? – kérdeztem aggódva.

-         Igen, egy kicsit most már jobb – húzott magához még közelebb. Pedig már eddig sem fért közénk egy porszem sem.

-         Ennek örülök – fordultam vele szembe. Majd fejemet a mellkasára hajtottam, és éreztem, ahogy egyre inkább elnehezülnek a szemhéjaim. – Jake, el fogok aludni – motyogtam a mellkasába.

-         Csak nyugodtan, úgyis szeretnék egy kicsit kettesben lenni, csakis veled. Most nem tudom, hogy kivel, hogyan kéne viselkednem a házban – fűzte még hozzá.

-         Minden rendbe jön, ne félj – nyomtam puszit a nyakára. Majd szerelmem hátamat simogató kezének köszönhetően már el is aludtam…

(Tanya szemszöge)

Már napok óta itt fekszem ebben a cellában és még mindig nem történik semmi. A kitöréshez túl erősek a falak. Max még csak esélyt sem hagy rá, hogy megkörnyékezhessen, pedig akkor lenne esélyem elmenekülni és többé egészen biztosan nem jönnék vissza. Még akkor sem, hogyha tudom, hogy Heathernek az lenne a legjobb, hogyha abbahagyná ezt az őrült bosszúhadjáratot, aminek sosem lesz vége. Merengésemből a zár kattanása szakított ki. Hirtelen pattantam fel a földről, és azonnal támadóállásba álltam, és már ugrottam is, ahogy kinyílt az ajtó.

-         Én is örülök neked, kicsim, de azért ez talán már túlzás – nyögött fel alattam Justin. Justin? Hogy a fenébe került ide Justin, és mi történt a szemével?

-         Te meg, hogy nézel ki? – kérdeztem döbbenten.

-         Ezt majd megbeszéljük, inkább tűnjünk el innen észrevétlenül, amíg lehet, és majd Denaliban megtárgyaljuk. Gyerünk – kapott a karjába. Majd rohanni kezdett velem, de olyan gyorsan, ahogyan talán még én sem tudok rohanni. Ráadásul volt benne annyi energia, hogy meg sem állt velem Denali határáig.

-         Justin? – simítottam végig az arcán. – Mi történt veled?

-         Szükséged volt rám – szorított magához.

-         Valóban, de ettől még tudni szeretném, hogy miért vörös az íriszed széle? Hogyan lettél ennyire gyors, és leginkább hogy jutottál be úgy, hogy nem látott meg téged senki? – záporoztak a kérdéseim. Semmit nem értettem ebből az egészből.

-         Eltűntél – kezdett bele rosszallóan. – Amikor reggel felébredtem, fogalmam sem volt, hogy hol vagy, de gondoltam, hogy majd visszajössz. Aztán eltelt egy egész nap, a családod hazaért, de senki nem tudta, hogy hol vagy. A többiek keresni kezdtek téged. Természetesen először a Cullen házhoz mentek, hátha valamiért oda kellett menned sürgősen, de az egész Cullen család eltűnt, ráadásul a farkasok üldözni kezdték őket. Irina megtalálta a testvérem szérumát egy fiolában, amit elhozott nekem. Én pedig beadtam magamnak, hogy segíteni tudjak a keresésben. Ez lett belőlem. Egyelőre még csak egy napja vagyok ilyen, de azt hiszem, hogy nagyon tetszik.

-         Miattam kockáztattál? – kérdeztem meghatódva.

-         A menyasszonyom vagy, még szép, hogy bármit megtennék érted – húzott magához kedvesen. – Viszont most haza kell mennünk, mert valami nagy baj van La Push környékén ez biztos – vett ismét a karjaiba. Majd futni kezdett velem a ház felé. Én pedig boldogan karoltam át a nyakát. Még sosem voltam én a megmentésre váró áldozat, de határozottan tetszett, hogy maga a vőlegényem jött el értem. – Várjunk csak, hogyan találtál rám? – jutott eszembe hirtelen. Senki nem tudta, hogy hová megyek.

-         Eleazar szerint remek nyomkövető leszek – mosolyodott el szerelmem. – Már most simán megtaláltalak téged, pedig napokkal ezelőtt tűntél el. Hát nem fantasztikus? Bárkit megtalálok, aki elveszett. Ez egy csodálatos képesség.

-         Tényleg az – nyomtam puszit a nyakára. Majd a fejemet a vállára hajtottam, és hagytam, hogy hazavigyen. Amint kinyílt az ajtó Carmen már a nyakamban is volt. Ő volt a családunk szíve. Irina és Kate csak meghúzták a hajamat kifejezve ezzel nemtetszésüket, miszerint megléptem anélkül, hogy szóltam volna hová megyek. Eleazar pedig egy határozott mozdulattal visszahúzta maga mellé Irinát, és folytatta a karja bekötését.

-         Mi történt veled? – kerekedtek ki a szemeim.

-         Az egyik farkas kis híján letépte a karomat, nem is értem, hogy mi ütött beléjük. Idegenként kezeltek minket, és ránk támadtak. Carlisle és a családja pedig eltűntek. Semmit nem értünk – válaszolta testvérem.

-         Ostoba voltál, és felelőtlen – nézett rám Eleazar szigorúan. – Nem vagy már néhány hónapos kis újszülött, mit mondtam neked a felelősségről?

-         Ne ítéljétek el, csak azt tette, amit úgy érzett, hogy tennie kell – kelt a védelmemre Justin.

-         Ebben biztosak vagyunk, de a helyzetünk elég válságos jelen helyzetben. Meg kell tudnunk, hogy mi történt a Cullen klánnal. Nem hagyhatjuk, hogy bármi bajuk essen. A farkasokkal történt valami, és nagyon remélem, hogy nem kell majd azt megtudnunk, hogy ők tűntették el az egész családot. Ha értitek, hogy mire gondolok – mondta Eleazar idegesen.

-         Nem hiszem, hogy el tudták volna őket kapni, hiszen Alice és Edward még időben rájöttek volna. Ráadásul Bella és Edward gyerekei a falkavezérek. Ez egyáltalán nem logikus – vetettem ellent. – Johanna is eltűnt? – fordultam kedvesem felé.

-         Nem, Johanna La Push határain belül van, de megrémült Carmentől, és bezárta magát a pincébe. Rettegett a lányoktól. Valami történt vele is – hajtotta le a fejét Justin.

-         Kiderítjük, hogy mi történt, ne félj – húztam magamhoz szerelmemet. Az nem lehet, hogy mindenki hirtelen megőrült. Valaminek kell a háttérben lennie, és az a valami, vagy éppen valaki talán pont Max. Ők össze tudták zavarni a farkasokat, és ellophatták Johanna emlékeit is.

-         Mi lenne, ha Justin megpróbálná megkeresni őket? Egész ügyesen használja a képességét, ahhoz képest, hogy még csak egy napja próbálgatja. Könnyedén megtalálta Tanyát – ajánlotta Irina a lehetőséget.

-         Tanyát könnyedén megtalálta az érzelmei miatt, amik erősítették őt, de egy egész csapat vámpírra összpontosítani sokkal nehezebb – állapította meg Eleazar.

-         Menni fog, majd ketten megyünk, és segítek neki, értek valamennyire a nyomkövetéshez, tőled tanultam, jó vagyok – mondtam határozottan.

-         Rendben, mi pedig akkor még egyszer megpróbálunk tárgyalni a farkasokkal – mondta Eleazar. – Talán valaki összezavarta őket. – Megvárjuk, amíg Irina karja begyógyul. Addig is hozok neki egy szarvast, hogy gyorsabb legyen a regeneráció. Ti pedig induljatok el, és hívjatok, hogyha megvannak.

-         Jó, ti is hívjatok, hogyha valami történik – fogtam kézen Justint. Majd elindultunk megkeresni a barátainkat...