La Push vámpírja II. Új nemzedék - 15. fejezet

15. fejezet

(Bella szemszöge)

Már mindenki a nappaliban ült Johannát és Billyt kivéve. Gondolkoztam rajta, hogy fel kéne hívnom őket, de Anthony azt mondta, hogy ne zavarjuk meg a meghitt perceiket, hiszen nem minden nap jelentik be a szerelmek, hogy kisbaba jön a családba. Egy apró, kis csöppség, aki kettejükből származik.

-         Sziasztok – lépett be Billy és Johanna mosolyogva.

-         Sziasztok – mosolyodtunk el mi is. Emily pedig azonnal hatalmas vigyorral az arcán kezdte el vizsgálni Johanna pocakját. Annyira édes volt, ahogy imádattal figyelte a hasát. Még soha nem láttam ennyire átszellemültnek és ennyire kislánynak. Végre valami, ami iránt igazán és őszintén rajongott.

-         Szeretnénk valamit bejelenteni – harapott az ajkába Johanna. – Billy és én, kisbabát várunk – mondta édesen elpirulva.

Amin mind felkuncogtunk, de utána azonnal odasiettünk a boldog kis párocskához, hogy gratuláljunk nekik a gyermekáldáshoz. Azt viszont diplomatikusan elhallgattuk Billy elől, hogy nálunk már néhányan tisztában voltak a ténnyel, mert nem illene elrontani a kispapa örömét. Miután mindenki gratulált, leültünk a kanapékra és a fotelekre, hogy elkezdjük a megbeszélést, ami nem tűrt több halasztást.

-         Tehát, azért vagyunk most itt, mert öt napunk maradt, amíg megjelenik itt Max a családjával együtt. Bella megegyezett velük, hogy Marie segít nekik, cserébe pedig nem zaklatnak többet minket. Kinek mi a véleménye a dologról? – kérdezte Carlisle.

-         Nos, mivel mi ezt már megbeszéltük egyszer, én csak annyit mondanék, hogy stratégiailag jobb az ellenséget magunkhoz közel tartani. Így meg tudjuk figyelni őket, és az sem hátrány, hogy kiismerhetjük a szokásaikat, és a stílusukat. Szükség esetén így felül tudunk rajtuk kerekedni – állt mellém Jasper.

-         Nekünk Nathalie-val nem tetszik maradéktalanul az ötlet – tiltakozott Anthony. – Ne haragudj, anya. Logikus a gondolatmeneted, és talán, ha nem a lányunkról lenne szó, akkor egyetértenénk veled, de így túlságosan is veszélyesnek gondoljuk a dolgot. Marie néha összezavarodik, és elfárad, és nem lenne jó ötlet túlterhelni a képességét és az önuralmát sem, hiszem mind tudjuk, hogy veszélyes lehet, ha elveszti maga felett a kontroll.

-         Tudom kezelni a kontrollját, erős vagyok, és Marie is az – morgolódott Emily. Hát igen, nem szerette, hogyha alábecsülték az erejét, és a hitét. Sem neki, sem pedig a kishúgának.

-         Biztos, hogy te nagyon erős vagy, édesem, de még gyerekek vagytok. Nem szabad a világ terhét a vállatokra vennetek – simított végig Anthony Emily haján. – Nem akarjátok megetetni Foltit, amíg mi megbeszéljük, hogy hogyan tovább? – kérdezte aztán gyengéden.

-         Dehogynem – pattant fel Marie, és felszaladt az emeltre.

-         Nem vagyok hülye, attól, hogy gyerek vagyok, de felmegyek, mielőtt még Marie túleteti szegénykét – vonult fel az emeletre Emily is. – Viszont figyelni fogok – fűzte még hozzá a lépcső tetejéről.

-         Túlságosan felnőtt már, pedig még olyan kicsi – sóhajtott fel Anthony.

-         Ez azért van, mert rám hasonlít – vigyorodott el Nathalie büszkén. – Marie viszont tiszta apja – fűzte még hozzá.

-         Miért is? – húzta fel Anthony a szemöldökét.

-         Azért, mert te már elmúltál ötven éves, mégsem nőtt be a fejed lágya – nyomott puszit férje arcára.

-         Gerlicéim, ezt inkább az emeleten, vagy az erdőben folytassátok – nevetett fel Emmett. – Bár, ha jobban belegondolok, akkor akár itt is egymásnak eshettek, az izgalmas pillanat lenne. Megnézném a többiek arcát, amikor gerincre vágod a kis feleséged a konyhaasztalon.

-         Emmett – csapta fejbe Rose. – A gyerekek hallanak, nem mellékesen itt ül előttünk a keresztfiad.

-         Miért akarja Anthony bácsi bántani Nathalie nénit? – kérdezte Tim értetlenül. – Nathalie néni rossz volt?

-         Nem, kicsim, Emmett bácsit csak viccel – cirógatta meg Gaby Timothy fejét. – Ez amolyan felnőtt poén, amit majd később fogsz megérteni. Inkább nézd meg te is a nyuszit, édesem – nyomott puszit Tim fejére Gabriella.

-         Oké – pattant fel Tim. Majd egy szempillantás alatt eltűnt a lányok után.

-         Bocsi, olyan csendben volt, hogy el is felejtkeztem róla egy pillanatra – kért elnézést Emmett azonnal.

-         Te vámpír vagy, elvileg kifogástalan a memóriád – forgattam meg a szemeimet.

-         Jól van, térjünk vissza az eredeti témához – szólalt meg Carlisle. – Emmett te pedig viselkedj – fűzte még hozzá.

-         Az én véleményemmel azt hiszem, hogy tisztában vagytok – húzta el a száját Rose.

-         Igen, tudjuk, hogy te ellenzed a dolgot – bólintottam rá.

-         Nem csak én, hanem mint hallhattad maguk a szülők is ellenzik, tehát szerintem le kéne fújni a dolgot – válaszolt azonnal Rosalie.

-         Hé, még mindig beszélgetünk, nem pedig vádaskodunk – csitított minket Esme. – Szerintem mindenki gondolja át logikusan. Szerintetek meg tudjuk védeni a gyerekeket minden nehézség nélkül? – kérdezte komolyan. – Erre a kérdésre válaszoljon mindenki.

-         Még jó, hogy meg – vágta rá Emmett.

-         Ha a falka is veletek van, márpedig veletek van, akkor egészen biztos, hogy nem lesz gond – mondta Billy határozottan.

-         Ebben annyira biztos vagy, hogy akár Johanna is itt lehet velünk? – kérdezte Anthony komolyan.

-         Megkockáztatom, hogy teljes biztonságban lenne, ha mindkét családunk jelen vagy – vágta rá Billy azonnal.

-         Nos, ez eléggé meggyőző érv, és szerintem is így van – mondta Jake is komolyan. – Akár úgy is egyetértek, hogy mi is itt leszünk Timmel együtt. Timet egyébként sem lehet elszakítani a bevésődésétől. Az kegyetlenség lenne a fiúnkkal szemben.

-         Én tökéletesen bízom a farkasokban – biccentett Gaby is.

-         Egyetértek – bólintott rá Johanna.

-         Nos, ami azt illeti talán működhet a dolog – gondolkodott el Nathalie.

-         Csakis akkor, hogyha mi mondjuk meg, hogy egy nap Marie-nak mennyi az elég – egyezett bele végül Anthony is.

-         Ez természetes – bólintottam rá azonnal.

-         Rendben, akkor próbáljuk meg – egyezett bele mindenki más is.

-         Addig is, még van öt napunk. Próbáljunk meg segíteni Marie-nak, és Emilynek, hogy minél felkészültebbek legyenek – mondta Brian komolyan. – Ismerem Max módszereit, talán segíthetek.

-         Nem, most azonnal semmiképpen – tiltakozott fiam azonnal. – A lányok most még pihenni fognak, méghozzá az ötből négy napot. Az ötödik napon hagyom, hogy felkészítsd őket lelkiekben, és testileg is némiképpen a kiképzésre, de addig nem.

-         Rendben, ahogy gondoljátok – emelte fel védekezően Brian a kezeit. – Én csak segíteni akartam.

-         Értékeljük, Brian, de Anthonynak igaza van. Inkább pihenjenek még egy kicsit, mielőtt még túlságosan megterheljük őket. Még csak gyerekek – fogalmazta meg Nathalie egy kicsivel diplomatikusabban a dolgot.

-         Akkor maradjunk is ennyiben – bólintott Carlisle. – Bár én még valamit hozzáfűznék – mondta komolyan.

-         Hallgatunk, drágám – nézett rá Esme kíváncsian.

-         Ami azt illeti, akármennyire is sajnálom azt, ami veled és a családoddal történt Brian, nem értek egyet az apád tervével, ami szerint gyilkolni fognak, és csábítással leigázzák Volterrát. Ez nem normális megoldás. Tudom, hogy minden jogotok megvan hozzá, hogy bosszút álljatok, de felmerül a kérdés, hogy van-e értelme. Az édesanyádat nem fogod visszakapni soha többé, aki elégett, azt nem tudjuk visszahozni. Ameddig édesapád nem engedi el az anyátokat, addig nem lesz jobb, még akkor sem, hogyha bosszút állt érte. Miután sikerrel járt nem marad majd neki semmi a fájdalmán kívül, ami fel fogja emészteni. Nem éri meg – mondta Carlisle komolyan. – Én úgy gondolom, hogy ne tekintsünk ellenségként a lányokra, és Maxre, sokkal inkább lehetséges barátként. Hogyha megmutatjuk nekik, hogy milyen a szeretet, és milyen a család, akkor talán rájönnek, hogy értelmetlenül harcolnak valamiért, amitől nem lesz jobb. Talán még jóban is lehetünk egymással.

-         Te most próbálod megvédeni Volterrát a jogos haragtól? – kérdezte Brian feldúltan.

-         Nem, de te miért léptél ki a családodból? – kérdezett vissza Carlisle.

-         Azért, mert a módszerekkel nem értettem egyet, de az elvvel nagyon is egyetértek – válaszolta rá azonnal Brian.

-         Maradjunk annyiban, hogy majd meglátjuk, hogy hogyan lesz – vágott közbe Esme. Majd Carlisle kezére helyezte a sajátját. Ez azt hiszem, hogy azt jelentheti, hogy majd odafent megbeszélik a továbbiakat négyszemközt. Legalábbis ez a legvalószínűbb. Talán így legjobb, most nem tudnának hatni Brianre észérvekkel.

-          Szerintem menjünk el a faházadba, rég voltunk már egy kicsit kettesben – simult Angela Brianhez. Majd rám kacsintott. Tehát Angela velünk van, és ha valaki, akkor ő le tudja csillapítani a lángokat Brian lelkében. Legalábbis nagyon remélem. Mindenesetre egy próbát megér. Néhány pillanattal később pedig már ott sem voltak. Remélem, hogy barátnőm sikerrel fog járni. Addig is, talán egy kis kikapcsolódás lelohasztja a kedélyeket.

-         Szerintem, már nagyon régen nem voltak igazi nagy hullámok La Push partjainál. Mit szólnátok egy kis szórakozáshoz? – néztem a fiaimra mosolyogva. – Úgy hallottam, hogy Marie, és Emily már nagyon ügyesen szörfözik, és Tim is tehetséges.

-         Ez remek ötlet, anya – pattantak fel a fiúk. A lányok pedig néhány másodperccel később már izgatottan álltak a lépcső alján, ugyanúgy, ahogy Timothy is.

-         Mulassatok jól – sóhajtott fel szerelmem kissé szomorúan. Oh, mindig elfelejtkezem róla, hogy Edward nem jöhet be La Push határain belülre.

-         Talán még egy vámpír nem a világ – nézett rám Billy mosolyogva. – Végül is a férjed. Azt hiszem, hogy mivel te La Push vámpírja vagy, és most már férjed is van, nem választhatunk szét titeket, hiszen egy pár vagytok. A farkasok nem nézik jó szemmel, ha valakit elválasztanak a szerelmétől. Ráadásul ő Anthony vérszerinti apja, tehát egy befogadott tagunk édesapja.  

-         Igen, én is egyetértek – bólintott rá Jacob is.

-         Szerintem is – bólintott rá Anthony és Nathalie is.

-         Komolyan? – néztem rájuk meghatottan.

-         Igen, teljesen komolyan – bólintottak rá a többiek.

-         Ezt nem hiszem el – ámult el Edward. – Tényleg? – mosolyodott el boldogan.

-         Igen, tényleg. Mostantól téged is La Push vámpírjának tekintünk, és mint ilyen, bármikor bejárást kaphatsz a határainkon belülre – bólintott rá Billy. – Alfaként, amint odaérünk a többiekhez be is jelentem.

-         Köszönjük – pattantam fel, és szorosan megölelgettem mind a három gyermekemet, na és persze Nathalie is kapott egy ölelést.

-         Nincs mit, azt hiszem, hogy ennek már egy ideje természetesnek kellett volna lennie – legyintettek.

-         Velünk jössz szörfözni? – bújtam oda Edwardhoz.

-         Ki nem hagynám a világ minden kincséért sem – kapott fel szerelmem boldogan. Majd megpörgetett a levegőben. Amit a többiek csak nevetve fogadtak.

-         Na, megyünk? – kérdezték az unokáink türelmetlenül.

-         Már indulhatunk is – tártuk ki a karunkat feléjük. Marie azonnal felugrott Edward karjaiba. Míg Emily az enyémekbe.

-         Gyere, Tim, mi majd apu hátán megyünk – emelte fel Gaby a kisfiát.

-         Te pedig természetesen velem – ölelte át Billy Johannát.

-         Ugyan ki mással is mehetnék, vagyis mehetnénk? – nyomott puszit szerelme ajkaira.

-         Johanna, holnap elvégezhetjük a vizsgálatokat, hogyha átjössz. Csak a rutint, hogy lássuk, hogy a picivel minden rendben – mondta Carlisle kedvesen.

-         Természetesen – bólintott rá Johanna azonnal.

-         Carlisle – szólalt meg hirtelen Jacob.

-         Igen? – fordult felé azonnal.

-         Gabriellát is megvizsgálnád? Valami nincs vele teljesen rendben mostanában, és aggódom – magyarázta Jake.

-         Természetesen – bólintott Carlisle. – Akár most is.

-         Nem, a holnap megfelel, majd eljövök Johannával együtt, ha az úgy megfelel – vetette ellen Gabriella.

-         Természetesen úgyis megfelel – biccentett Carlisle.

-         Akkor ezt meg is beszéltük – bólintott rá Gaby is.

-         Rosszul érzed magad? – kérdezte Rosalie aggódva Gabriellát. Bármilyen hihetetlen is, de ők ketten nagyon is közel kerültek egymáshoz, mint barátnők.

-         Semmi komoly, de esetleg vigyázhatnál a keresztfiadra holnap, amíg engem vizsgálnak – kérte meg Gaby kedvesen.

-         Ez csak természetes, majd elmegyünk megint fagyizni, ha van kedved – mosolygott Rose a keresztfiára.

-         Keresztapuval meg megint megülhetem a bikát? – vigyorodott el Tim.

-         Még szép, kiscsávó, lassan profi leszel – nyújtotta oda Emmett a kezét egy pacsira.

-         Milyen bikát? – kerekedtek el Gaby szemei.

-         A bevásárlóközpontban, Port Angelesben van egy műbika, amire mindig felülnek – magyarázta Rose.

-         Oh, az biztosan jó móka – nyugodott meg Gaby azonnal.   

-         Akkor holnap találkozunk – csapta össze mackós bátyám a tenyerét. - Addig is Baby, mi meg elmehetnénk, öhm… mondjuk vadászni – markolta meg Emmett az éppen felkelő kedvese hátsóját.

-         Na és ki lesz a vad, ki a vadász? – búgta Rose ellenállhatatlanul.

-         Ami azt illeti, én szeretnék lenni a vadász – morgott fel Emmett.

-         Akkor kapj el, ha tudsz – nevetett fel Rose. Majd teljes sebességgel rontott ki az ajtón. Emmett pedig utána.

-         Mint az óvódások – forgattam meg a szemeimet.

-         Te beszélsz, Ms. Erdőirtó, vagy inkább Mrs.? – kuncogott fel Alice. – Gyere, Jasper, mi elmehetnénk tényleg vadászni, mert én már nagyon régen nem voltam.

-         Részemről rendben – fogta meg kedvese kezét Jasper, majd ők is eltűntek az ajtón túlra.

Míg Esme és Carlisle csak mosolyogva figyelte a gyerekeit, és a családját. Habár, talán a gyerekeit a helyes kifejezés, mert mindenkit annak tekintenek. Mi pedig az unokáinkkal a kezünkben indultunk el La Push felé. Egészen biztos vagyok benne, hogy csodálatos délutánnak és estének nézünk elébe, főleg, hogy még Edward is velem lehet. Amint elértük a partokat és elkezdtem hullámokat gerjeszteni már szaladtak is a farkasok, akik nem voltak szolgálatban, hogy minél előbb elkaphassanak egy jó kis hullámot. Míg Anthony Emilyt vitte szörfözni magával, addig Edward Marie-t. Timet pedig természetesen Jacob. Órákig mást sem csináltam csak a hullámokat hoztam létre, és mosolyogva figyeltem a boldog arcokat. Marie apró cápaként süvített a part felé, és még Emily is megengedte magának, hogy tökéletesen gyerek legyen. Még soha nem láttam ennyire gyermekinek és boldognak. Miközben mi felhőtlenül játszottunk, addig Johanna és Gabriella, Nath-tal együtt összehoztak egy fantasztikus vacsorát, ami egyszerű volt, de mennyei, legalábbis az arcokat elnézve. Valami majonézes saláta volt, nagyon sok zöldséggel, és sült virsli, sült krumplival. A gyerekek úgy ették, mintha még életükben nem ettek volna ehhez hasonló finomságot. Öröm volt nézni a maszatos arcocskákat, és a csillogó szemeket.

-         Sosem gondoltam volna, hogy egy farkas összejövetel ennyire hangulatos lehet – ölelt magához Edward.

-         Oh, ez most csak egy rögtönzött kis parti – mosolyogtam szerelmemre. – Amikor igazán rákészülünk, na az valami mennyei. Törzsi hangszereken játsszák a fantasztikus zenét, és olykor még beöltözve is táncolnak. Egyszerűen imádom minden egyes percét azoknak az éjszakai összejöveteleknek.

-         Valóban nagyszerűen hangzik – ámult el Edward. – Talán egyszer még alkalmam lehet részt venni egy ilyen rendezvényen is.

-         Ebben egészen biztos lehetsz – nyomtam csókot a szájára.

-         Hm… már alig várom – kapott fel hirtelen. – Tudod, mindenki csupa tengervíz itt rajtad kívül.

-         Mi? Hé, állj, Edward, ne… - kezdtem el sikoltozni. Majd kiugrottam a kezei közül, és egy szempillantás alatt elkapattam szerelmemet egy hullámmal, ami jó messzire bevitte őt a tengerbe. Ezen pedig mindenki hangosan felkacagott.

-         Ezt még megkeserüli, Mrs. Cullen – kiabált Edward a vízből.

-         Így jár, aki velem packázik a tenger mellett – nevettem tovább.

Már majdnem a hasamat fogtam a nevetéstől, amikor hirtelen megragadott egy csuromvizes test, a következő pillanatban pedig már repültem is a víz felé a testtel együtt. Már éppen meg akartam akadályozni a becsapódást, amikor „támadóm” ajkai hirtelen lecsaptak az ajkaimra, nem sokkal később pedig már csobbantunk is a vízben, de a csók egy pillanatra sem szakadt félbe. Azt hittem, hogy Edward már az egész éjszakát így akarja tölteni velem, amikor végül is felértünk a felszínre.

-         Ha azt hiszed, hogy ennyivel el van intézve az, hogy bedobtál a tengerbe, akkor nagyon tévedsz – húztam végig a hátán a körmeimet.

-         Már ismerem, hogy milyen az, amikor feldühítelek, úgyhogy ez lenne a cél – markolt bele a fenekembe.

-         Hm… tehát a múltkori nem volt elég – néztem rá komolyan.

-         Hogyha mindig olyan a büntetés, mint a legutóbb, akkor minden erőmmel a feldühítéseden leszek – harapott bele finoman a nyakamba.

-         Nagyi, nagypapi, meséltek nekünk esti mesét? – kiabált Marie és Emily a partról.

-         Innen folytatjuk – vetettük egymásra cinkos pillantást Edwarddal.

Majd amilyen gyorsan csak tudtunk kiúsztunk a partra, hogy Emilyt, Timet és Marie-t Elvigyük fürdeni, azután pedig elmeséljük nekik azt a mesét, amit kiválasztanak maguknak. Amikor ilyen pillanataink voltak, olyankor nem is emlékeztem a tényre, hogy vámpírunk vagyunk. Annyira természetes családi légkör vett minket körül, amilyenről bárki álmodozhat. A gyerekek ma éjjel az én ágyamban aludtak, ami elég nagy volt ahhoz, hogy kényelmesen elhelyezkedjünk rajta mindannyian. Így a három csöppség feküdt középen, míg Edward és én az ágy két szélén, és felváltva a hangokat utánozva olvastuk fel a Susie és Tekergőt, mintha mi lennénk a két főszereplő kutyus. Edward félelmetesen jól utánozta a vagány, utcai kutyát, míg én remekül feltaláltam magam a jólétben élő lánykutya személyében. A gyerekek elég hamar elaludtak, de mi mégsem mozdultunk el mellőlük, hiszen Emily hozzám bújt, míg Marie Edwardhoz. Tim pedig természetesen Marie-hoz. Így feküdtünk öten ezen a kényelmes ágyon, miközben Edward és én a gyerekek feje felett átnyúlva a párnákon egymás kezét fogtuk, és csak boldogan mosolyogtunk. Egyszerűen tökéletes volt ez az idill, és mindent el fogok követni, hogy az elkövetkezendő négy nap is ilyen felhőtlenül teljen a kis csöppségeknek. Hiszen megérdemlik, hogy lazíthassanak egy kicsit, mielőtt megint utolérnek bennünket a gondok…