Kötelékek - 1. fejezet

1.fejezet

KEDVES OLVASÓIM! AZ ELŐZŐ RÉSZ A LA PUSH VÁMPÍRJÁHOZ AZ EPILÓGUS VOLT, NEM PEDIG PROLÓGUS. MIVEL MINDENKI PROLÓGUST KÉRT A KOMMENTBEN, ÍGY ÜGYESEN ELÍRTAM :S MÉG EGYSZER BOCSI. MINDENESETRE MEGHOZTAM AZ ÚJ RÖVID TÖRTÉNETEM ELSŐ FEJEZETÉT, AMIT EGY OLVASÓM IVETT ALAPÖTLETE IHLETETT. NEM TERVEZEM TÚL HOSSZÚRA, CSUPÁN NÉHÁNY FEJEZETESRE. MINDENESETRE JÓ SZÓRAKOZÁST HOZZÁ. HA VALAMI ESETLEG ZAVAROS, AKKOR BOCSI, DE LESZNEK MAJD VISSZAEMLÉKEZÉSEK IS A TÖRTÉNET FOLYAMÁN ÉS AZOKBÓL MINDEN APRÓ KIS RÉSZLET KIDERÜL. PUSZI, DRUSILLA

(Jasper szemszöge)

Az utóbbi napokban mindenki túl van pörögve egy kicsit a házban, hiszen Renesmee születésnapja hamarosan elérkezik. Azt hiszem, hogy jó lenne lassan egy kis nyugalom. Állandóan van itt valaki, és már napok óta nem volt alkalmam elolvasni egy könyvet sem. Talán egy kis időre megszökhetek észrevétlenül, egy idő után nehezen viselem a nyüzsgést.

-          Esme, ha valaki keres, akkor elmentem vadászni, holnap jövök – pillantottam be a konyhába.

-          Rendben, drágám, menj csak – bólintott rá Esme azonnal.

-          Szia – köszöntem mosolyogva. Majd kirontottam az ajtón, és már rohantam is az erdőbe, hogy keressek magamnak egy csendes kis zugot. Bár a magányom természetesen nem tartott túl sokáig, de ismertem már az én gyönyörű feleségemet, és pontosan tudtam, hogy utánam fog jönni. – Mi járatban erre, kedves? – kérdeztem mosolyogva, de a szememet ki sem nyitottam, csak lazítottam tovább a fűben. Élveztem a csendet. Sosem voltam egy tipikusan társasági lény, és ez még mindig nem változott meg.

-          Ezt én is kérdezhetném – huppant le mellém a fűbe, majd azonnal a mellkasomhoz bújt. Én pedig automatikusan magamhoz szorítottam, apró, kecses kis testét.

-          Csak túl sok volt már a jövés-menés. Tudod, hogy jobban kedvelem a csendes napokat a házban – állapítottam meg.

-          Annyira még nem is volt vészes a helyzet, hiszen ma még nem jött át minden farkas, azt holnapra terveztem, mert akkor mindent a helyére tudunk tenni a partihoz még időben, úgy, hogy Nessie mindennél jobban élvezze ezt a napot – mondta szerelmem határozottan.

-          Drágám, tudom, hogy te imádod ezt a fajta pezsgést, de nekem már ez egy picit sok volt. Egyfolytában mászkál valaki a házban, és állandóan odébb kell tenni még valamit, ami már elvileg jó helyen volt. Nem gondoljátok, hogy egy egyszerű zsúr is megtenné? Úgy, mint család, barátok, és sok-sok szeretet, meg néhány ajándék?

-          Nos, ez sem egy rossz elmélet, de Nessie hamarosan eléri az érettséget, és onnantól kezdve nem fog tovább öregedni. Úgy gondoltuk, hogy addig élvezze ki a szülinapokat, és a változásokat, mert utána úgysem lesz rá lehetősége – válaszolta Alice. – Bár sejtettem, hogy neked a túl nagy felhajtás már sok lesz – állapította meg kissé csüggedten. – Mindenesetre, akkor lefújom az egészet – sóhajtotta halkan. Az én szemeim pedig azonnal felpattantak.

-          Ugye tisztában vagy vele, hogy az, amit művelsz színtiszta érzelmi zsarolás? – vontam fel a szemöldököm.

-          Tudom, de ez legalább mindig beválik veled kapcsolatban – harapott az ajkába. – Most is bevált? – kérdezte izgatottan csillogó szemekkel.

-          Természetesen bevált, mint mindig – simítottam végig az arcán.

-          Ezt úgy érted, hogy mondjuk ezután a szabad nap után hazajössz velem, és segítesz befejezni a parti előkészületeit? – kérdezte boldog mosollyal az arcán.

-          Hogyhogy? Nem akarsz most azonnal visszavinni? – lepődtem meg.

-          Nem, igazad van, kell néha egy kis lazítás, úgyhogy ma szórakozni fogunk, méghozzá kettesben. Természetesen csak akkor, ha nincs ellene kifogásod – fűzte hozzá a döbbent arcomat látva.

-          Kifogásom? Te vagy a legjobb, szerelmem – fordítottam magam alá a fűben.

-          Na és, mesélj, mit szeretnél csinálni a kapott szabadidő alatt? – kulcsolta a lábait a csípőm köré.

-          Lenne néhány ötletem – simítottam végig az oldalán.

-          El akar csábítani, Mr. Hale? – kuncogott fel szerelmem.

-          Mint mindig, Mrs. Hale – vágtam rá azonnal. Ki ne akarná Alice-t bárhol és bármikor elcsábítani, hiszen annyira tökéletes lény, amilyennel még soha életemben nem találkoztam rajta kívül.  

-          Ez esetben hagyom magam, mint mindig, hogy ne tőrjük meg a hagyományokat – mondta Alice vigyorogva. Majd egy szempillantás alatt kihámozta magát a felsőjéből.

-          Nem is szabad megtörni a hagyományokat – néztem végig elégedetten kedvesem csupasz felsőtestén, és boldogan tapadtam az ajkaira. Ő az én tökéletes feleségem, akit még az életem árán is megvédenék bárkitől és bármitől…

(Maria szemszöge)

Soha nem fogom megbocsátani annak a kis szajhának, hogy sikeresen elcsábította tőlem Jaspert. A legjobb katonám volt, nagyjából az egyetlen, akit nem terveztem megölni, de elhagyott engem, méghozzá Alice miatt. Az az ártatlan kis perszóna, meg a látomásai, de meg fogja a kapni egyszer a megérdemelt büntetését. Sokkal előbb, mint gondolná, ebben egészen biztos lehet. Viszont nagyon óvatosnak kell lennem. Semmit sem szabad eldöntenem. Ezért is van az, hogy három legjobb emberem közül fogok kiválasztani egyet a küldetésre, de úgy, hogy továbbra is tartalékban hagyom a másik kettőt, hogy semmi se legyen egyértelmű.

-          Jenna, Sandy, Viky, ti hárman maradtatok benn a rostán, hogy elnyerjétek a küldetést, ami megváltoztatja a további harcaink eredményeit. Szükségünk van Jasper tudására, hogy tökéletesíthessük a területfoglalásainkat. Mint mindannyian tudjátok az élet csupa harc, és nem hagyhatjuk, hogy egy másik klán felülkerekedjen rajtunk, tehát létfontosságú, hogy sikerrel járjatok, és visszacsábítsátok hozzánk Jaspert, méghozzá bármi áron. Mit kell ehhez tenni? – néztem rájuk kérdőn. – Jól gondoljátok át, mert ez az utolsó kérdés határozza meg, hogy ki indul el a küldetésre. Viszont vigyáznotok kell, mert oda ahol mentek a gondolataitok nincsenek biztonságban Edward miatt. A mentális képességek nem műkődnek Bella miatt, és az eldöntött terveiteket pedig Alice látja.

-          Ez nem jelent gondot, csak akkor szabad eldönteni, hogy mit teszünk, amikor már késő lesz megakadályozni – vágta rá Jenna.

-          Nagyon jó, gyermekem – mosolyogtam rá. – Tehát, hogyan hozhatjuk vissza Jaspert?

-          Ez egyszerű – vágta rá Sandy. – Elcsábítom a felesége mellől, és visszahozom – mondta vigyorogva. – Elég jóképű, egy szeretőnek megteszi.

-          Nem, ez nem megoldás – ráztam meg a fejem. – Annyira imádja Alice-t, hogy nem fogod tudni elcsábítani.

-          Keresek egy vámpírt, aki képes elbájolni Jaspert, vagy kitörölni a Cullen klánnal töltött időt, az emlékeit, és hazahozom – mondta Viky.

-          Nem rossz gondolat, de még mindig nem teljesen tökéletes – ráztam meg a fejem. Bár örömmel töltött el, hogy a gyermekeim kreatívabbak, mint gondoltam volna.

-          Meg kell ölni Alice-t, és amikor Jasper nem találja önmagát, akkor te megjelensz, és visszacsábítod magadhoz, és a családhoz – mondta Jenna határozottan.

-          Nagyon jó, gyermekem – mosolyogtam rá azonnal. – Na és képes leszel megoldani a feladatot? Biztosan képes leszel pillanatnyi fájdalmat okozni Jaspernek?

-          Egy pillanatnyi fájdalom semmi egy örökkévalóságig tartó rabszolgaléthez képest. Jaspernek vissza kell találnia saját magához és az igazi családjához – mondta Jenna ellentmondást nem tűrve.

-          Nagyszerű, leányom. Sokkal jobban átérzed a helyzetet, mint hittem volna. Megint csak kiderül, hogy micsoda szerencse, hogy Jaspert a szülőhelyén kerestem, amikor megtámadtak téged, és megmenthettelek – simítottam végig az arcán.

-          Tudom, hogy hol a helyem, nővérem – ölelt azonnal magához.

-          Képes leszel féken tartani a gondolataidat, és a döntéseidet? – kérdeztem komolyan.

-          Tudom, hogy mit csinálok, nagyon jól kitanítottál – mondta határozottan. – Semmi sincs soha végleg eldöntve, csak akkor, hogyha már megtettem.

-          Rendben van, akkor most készülj fel, és indulj Forskba – mondtam neki határozottan.

-          Már becsomagoltam – vigyorodott el.

-          Csakugyan? – vontam fel a szemöldököm.

-          Ki más lenne képes visszahozni őt hozzánk? – kérdezte komolyan.

-          Ez is igaz – bólintottam rá. – Sok sikert kívánok neked, húgocskám.

-          Köszönöm – nyomott puszit az arcomra. – Jelentkezek, amikor csak tudok – mondta határozottan.

-          Úgy legyen – biccentettem. Majd mosolyogva néztem, amikor ez a buta kis lányka elindult abban a hitben, hogy szemernyit is hiányozna nekem, hogyha elveszíteném. Engem csak Jasper érdekel. Jenna csak egy szükséges rossz volt, amikor kiírtattam a családját, és őt magammal hoztam a cél érdekében. Sosem kedveltem a túlzott érzelmeket, ez a lány viszont nem bír meglenni a nevetséges szeretetéhsége nélkül.

-          Készen vagyok, Maria, akkor indulok is – jelent meg hirtelen.

-          Vigyázz magadra, kérlek, nem tudom, hogy mi lenne velem, hogyha elveszítenélek – öleltem magamhoz azonnal. Még nem eshetek ki a szerepemből, majd ha elment, akkor végre fellélegezhetek ilyen hosszú idő után. Ki gondolta volna, hogy ilyen koloncot veszek a nyakamba? Na de az is tény, hogy vele van a legtöbb esélyem rá, hogy visszaszerezem Jaspert. Több évtizednyi érzelgősség után, végre elérkezett a győzelem pillanata.

-          Óvatos leszek, és visszahozom őt, ígérem – nézett rám gyengéden. Majd egy újabb idegesítő puszi után, végre elindult, hogy visszaszerezze a legjobb emberemet. Nekem most már csak figyelnem kell, és lépnem a megfelelő pillanatban. Addig is csak és kizárólag a saját dolgommal foglalkozom, így még véletlenül sem döntök el pontosan semmit, hogy Alice számára továbbra is láthatatlan maradjak. Jenna számára ez természetesen nem fog gondot okozni, mert alaposan kiképeztem Alice és Edward képessége ellen. Ráadásul Jaspernél is képes lesz kimagyarázni az érzéseit, ebben egészen biztos vagyok. Hamarosan minden a régi lesz…

(Jenna szemszöge)

Furcsa érzés volt elhagyni azt a helyet, ami már olyan régóta az otthonom volt. Amióta anyát és apát meggyilkolta egy kegyetlen vámpírcsoport, rajtam pedig halálos sebet ejtettek, azóta csakis Maria lett a családom. A különös lény, aki valami oknál fogva megmentette a létezésemet. Hálás voltam érte, még így is, hogy át kellett alakítania, hiszen ki az, aki tizenhat évesen meg akarna halni. Az egyetlen fájdalmam csak az, hogy Maria és én sosem találtuk meg azokat a vámpírokat, akit meggyilkolták a családomat. Viszont egyszer meg fogom találni őket, ez egészen biztos, méghozzá Jasper segítségével. Vajon fel fogom ismerni? Bár eleget hallottam már róla ahhoz, hogy ez ne okozzon gondot.

-          Ki vagy? – termett előttem egy nagydarab fickó, amikor átléptem Forks határát. – Ezen a területen nem vadászhatsz – fűzte még hozzá.

-          Nem is terveztem, hogy vadászom errefelé, hacsak nem állatra – válaszoltam azonnal.

-          Na ne viccelődj, kisanyám, de nem vagy vega – forgatta meg a szemeit az óriás.

-          Még nem, de szeretnék az lenni, mint ti – vágtam rá azonnal. – Ugye te is a Cullen családhoz tartozol? – kérdeztem ártatlanul. – Dr. Carlisle Cullent keresem. Szeretném, hogyha segítene megtanulni nekem uralkodni a szomjamon. Megpróbáltam egyedül, de nem vagyok rá képes – néztem rá kétségbeesve.

-          Vagy úgy – vigyorodott el a fickó. – Ez esetben, örülök, hogy találkozunk. Emmett vagyok – termett előttem. Majd hirtelen felkapott és megpörgetett. – Szia, húgi – mondta miután letett végre, olyan erős a szorítása, hogy vámpír létemre majdnem kettétörtem.

-          Jesszus, te mindig így túl vagy pörögve? – izgattam meg magamon a ruháimat.

-          Hé, az életet élvezni kell cicám – kacsintott rám. – Szóval elárulod a neved is, vagy találjak ki még néhány kedves kis becenevet a számodra?

-          A nevem, Jenna – válaszoltam a szemeim forgatva. – Egyébként hogyan találtál rám ilyen gyorsan?

-          Alice, az egyik leendő nővérkéd látta, hogy ide tartasz, csak azt nem tudtuk, hogy miért – rántotta meg a vállát. – Úgy gondoltam, hogy eléd jövök. A többiek a bulira készülnek – magyarázta lelkesen.

-          Miféle bulira? – vontam fel a szemöldököm.

-          Nessie-nek ma van a születésnapja – vágta rá Emmett. – Ő a kis unokahúgom, és most már a tiéd is – magyarázta boldogan.

-          Miért kezelsz már most úgy, mint egy családtagot? – kérdeztem értetlenül. A családba kerülést ki kell érdemelni, nem lesz valaki csak úgy teljes jogú tagja egy klánnak. Ennek mindig ára van. Maria sem fogadott azonnal húgának, azt ki kellett érdemelnem.

-          Azért, mert, hogyha támogatunk téged már kezdettől fogva, akkor könnyebb lesz az átállás, legalábbis ez az általános tapasztalatunk a vegasággal kapcsolatban – vágta rá Emmett. Egészen megkedvelhető karakternek tűnik, de nekem nem az a feladatom, hogy megkedveljem őket. Sőt, egyáltalán nem akarom megkedvelni őket.

-          Öhm… ez nagyon kedves – válaszoltam elgondolkozva. Mit mondhatnék erre? Csak nem fogok sikoltozva a nyakába ugrani? Az kicsit gyanús lenne, legalábbis szerintem.

-          Kicsit karótnyelt vagy, csajszi – húzta el a száját Emmett. – Na nem baj, majd megtanítunk mókázni is – állapította meg. – Gyere, bemutatlak a többieknek – kapta el a kezem, majd maga után kezdett húzni. Elég furcsa ez a fickó. Legalábbis semmiképpen sem hagyományos, az egészen biztos. – Nézzétek csak, kit hoztam – húzott be maga után a hatalmas házba.

-          Hányszor mondtam már neked, hogy ne szedj össze minden kisállatot az út szélén – forgatta meg a szemeit egy szőke perszóna, majd tovább is sétált a dolgára. – Ha egy ujjal is hozzáérsz az unokahúgomhoz, akkor nem jutsz ki élve ebből a házból, világos?  

-          Nem lesz túl szívélyes ez a fogadtatás, szöszi? – forgattam meg a szemeimet.

-          Vigyázz a szádra, mert még a végén bajod esik – szólt vissza ingerülten.

-          Rose baby nehezen barátkozik, majd megbékél, ahogy mindig – legyintett Emmett.

-          Szia, az én nevem, Esme. Nagyon örülök, hogy hozzánk jöttél – mosolygott rám gyengéden egy gyönyörű vámpírnő.

-          Én pedig Carlisle vagyok, nagyon örvendek – nyújtotta felém a kezét. Amit azonnal elfogadtam. Az érintése gyengéd volt, mégis határozott.

-          Én Edward vagyok – mondta a vörös hajú férfi. – Ők pedig itt a családom, Bella és Nessie – mutatott a két lányra.

-          Szia – köszöntek nekem ők is mosolyogva.

-          Én is nagyon örülök – biccentettem nekik.  

-          Helló, én Alice vagyok – pattogott le a lépcsőn egy pöttöm kis manó. Hm… Alice. – Már láttam, hogy jössz. Ne aggódj, nagyon gyorsan be fogsz illeszkedni – ölelt magához. Úgy látom, hogy itt nagyon népszerűek a heves érzelemnyilvánítások.

-          Szia, én Jasper vagyok – sétált le a lépcsőn én pedig egy pillanatra megdermedtem. Még csak fényképet láttam róla, de megszólalásig hasonlít a fényképre a falon. – Te pedig? – vonta fel a szemöldökét. – Nagyon ismerős az arcod – billentette kicsit oldalra a fejét.

-          A nevem, Jenna, és nem ok nélkül vagyok ismerős a számodra – mosolyogtam rá szívből. – Jenna Whitlock – fűztem még hozzá. Mire a levegő szinte megfagyott a szobában. Már alig vártam, hogy kellőképpen hatásosan léphessek be a bátyám életébe…