Kötelékek - 8. fejezet

8. fejezet

Jenna

(Jenna szemszöge)

Még mindig nem tudtam, hogy higgyek-e Emmettnek, vagy sem. Amit Carlisle, Edward és Esme életéről mesélt eddig, az határozottan tetszett. Valójában sokkal, de sokkal szebben láttam már őket, mint eddig. Bár Esme és Carlisle ellen eddig sem volt semmi kifogásom, és ellenük végül is Maria sem tudott túlságosan sok dolgot felhozni, de Edward még mindig idegesítő a bosszantó képességével, és a tudálékosságával együtt.

-          Hahó, figyeled még a sztorit, vagy most már nem érdekel? – lengette meg előttem a kezét Emmett.

-          Hát persze, hogy figyelem, és érdekel – tértem vissza a gondolataimból.

-          Oké, akkor kiről volt szó? – kérdezte kíváncsian.

-          Edwardról – vágtam rá azonnal.

-          Na látod, hogy nem figyeltél – vigyorodott el Emmett. – Már az én kis asszonykámról volt szó, Rose-ról, bár azt hiszem, hogy jó is, hogy az elejéről lemaradtál. Rose úgysem örült volna, hogyha megtudod az átváltozása körülményeit.

-          Miért is? – kérdeztem vissza kíváncsian.

-          A lényeg, hogy talán butaság volt egyáltalán belekezdenem is – mondta elhúzott szájjal. – Nem nagyon szereti, hogyha a körülményeket emlegeti bárki is.

-          Így viszont már egyre inkább érdekel a dolog – válaszoltam azonnal.

-          Maradjunk annyiban, hogy inkább nem ecsetelem, inkább visszatérek saját magamra. Szóval negyediknek Rose került a családba, méghozzá azért, mert Carlisle remélte, hogy Edward és Rosalie egy pár lesznek. Nos, mint azt tudod, ez momentán nem jött össze, az én legnagyobb szerencsémre, mert így Rose baby most már csak az enyém. Szóval, térjünk vissza a család legérdekesebb tagjához.

-          Na és ki lenne az? – kérdeztem kíváncsian.

-          Hát természetesen én vagyok – vágta rá egyértelműen. Amin muszáj volt felnevetnem. Egyszerűen hihetetlen ez az alak, de tény, hogy nagyon szórakoztató.

-          Na és, halljuk, hogy mitől vagy te a legérdekesebb családtag? – néztem rá kérdőn. Bár nehezen hiszem, hogy még annál is izgalmasabb története lehet, mint amilyen Edward és Bella élete. Az egész vámpírvilágban elhíresült a történetük, és én az igazat megvallva nagyon is imádom hallgatni minden egyes pillanatát.

-          Nos, én vagyok a lehető legkülönlegesebb darab, mert éppen egy medvével hadakoztam, amikor az én kis angyalom rám talált. Olyannyira belém szeretett első látásra, hogy ha hiszed, ha nem, könnyedén megállta, hogy megegyen. Pedig több sebből véreztem. Mégis képes volt engem elvinni a házukhoz, és megkérni Carlisle-t, hogy változtasson át.

-          Szóval téged is Carlisle változtatott át – állapítottam meg. – Tehát, ha jól számolom, akkor csak Alice, Jasper, és Bella marad ki a szórásból. A többiek mind Carlisle-nak köszönhetik az öröklétet.

-          Valóban – bólintott rá azonnal. – Egyébként történetesen Jasper Mariának köszönheti az öröklétet. Ezt is tudtad?

-          Természetesen, igen – válaszoltam azonnal. – Jasper már haldoklott, és ő segített neki túlélni, méghozzá úgy, hogy átváltoztatta.

-          Öhm… Jasper nem igazán haldoklott, amikor Maria átváltoztatta – állapította meg Emmett.

-          Nos, ami ezt illeti, erősen kétlem, hiszen háború volt, és nem hihetetlen, hogy Jasper megsérült, még akkor sem, hogyha remek stratéga – mondtam határozottan.

-          Már megint kezdődik a „mit mondott nekem, Maria” korszak – forgatta meg a szemeit Emmett. – Evezzünk akkor innen is tovább, mert így csak felidegesítjük egymást. Szóval, térjünk rá most Alice-re, akit nem is tudom pontosan, hogy miért nem kedvelsz, azon kívül, hogy a testvéred felesége.

-          Maria volt a párja – vágtam rá határozottan.

-          Na, szóval, kíváncsi vagy az igazi történetre, vagy sem? – szusszantott Emmett.

-          Azt hiszem, hogy úgy is elmeséled, úgyhogy vágjunk bele – dőltem hátra az ágyon. Hm… egész kényelmes, végül is, elég régen feküdtem már ágyon, leginkább azért, mert mi nem alszunk.

-          Tényleg valóban elmesélem – bólintott rá. – Tehát, Alice. Már emberként is voltak látomásai, és ezért egyszerűen bedugták egy elmegyógyintézetbe, mert mindenki azt hitte, hogy őrült.

-          Tessék? – hökkentem meg most először őszintén. Hiszen én úgy tudtam, hogy egy elkényeztetett kis csitri volt, aki mindig mindent megkapott, amit csak akart, és ezért szerezte meg magának a bátyámat is.

-          Jól hallottad, ha tetszik, ha nem, Alice-nek igazán nehéz élete volt emberként. Az emlékeit elvesztette a sokktól, amit okoztak neki naponta többször is. Valószínűsíthetően egy Carlisle-hoz hasonló orvos vámpír indította el az átváltozását, és meghalt, miután ezt megtette – mesélte lelkesen.

-          Egész jó a fantáziád – vontam össze a szemöldököm.

-          Nos, lehet, hogy jó a fantáziám, de momentán most éppen semmit sem kamuzok, ugyanis az itt elhangzott történetek mind igaz történetek – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Ezek szerint Alice nem elkényeztetett csitri volt, aki apuci kislánya? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nos, ezt a legkevésbé sem lehet mondani rá, ugyanis egyáltalán nem volt elkényeztetett. Sőt, mi több, az édesanyja furcsának, és félelmetesnek tartotta őt - mondta komolyan Emmett. Igazán őszintének tűnt, de akkor Maria miért mondta azt Alice-ről, hogy csak egy elkényeztetett csitri, aki örömét leli mások bánatában?

-          Nocsak-nocsak – vigyorodott el Emmett. – Most ha jól gondolom, akkor talán most először elgondolkodtál – mondta elégedetten. – Tehát, térjünk vissza Alice-re. Te hogyan tudod? Hogy találkozott a bátyáddal? – kérdezte kíváncsian.

-          Együtt szolgáltak Maria és Jasper seregében. Alice elbűvölte az ártatlanságával Jaspert, azután pedig elcsábította őt Maria mellől. Azután pedig egy szempillantás alatt eltűntek – meséltem el a történetet úgy, ahogy én tudom.

-          Nos, ez nagyszerűen hangzik, legalábbis Maria szempontjából, de ha tetszik, ha nem tetszik, akkor is hazugság az a történet, amit elmondott neked az állítólagos nővérkéd, ugyanis Alice soha életében nem járt ott, ahol Maria és Jasper régen élt. Szóval, te magad is elismerheted, hogy Maria története hibádzik néhány ponton, és ezt valós, régi adatbázisokkal is alá tudom támasztani. Történetesen lehozhatom a laptopomat, és meg tudom neked mutatni, hogy Alice mikor volt elmegyógyintézetben, és nagyjából mikor égett le az intézmény. Szóval, érdekelnek az információk?

-          Nem is tudom – ráztam meg a fejem. – Azt hiszem, hogy ezt a dolgot még egy kicsit emésztenem kellene. Túl sok információ volt ez így mára.

-          Hm… szóval Bella és Edward szerelmi történetével már ne is szórakoztassalak? – kérdezte kissé csalódottan.

-          Ami azt illeti, az ő történetüket azt hiszem, hogy nincs olyan vámpír, aki ne ismerné – állapítottam meg.

-          Hm… így már kicsit elcsépelt lenne elmesélnem, nem igaz? – sóhajtott fel Emmett. – Egyébként Bellának meglepő módon a bögyében vagy, pedig ő közöttünk Esme után a legkedvesebb vámpír. Szóval, ha hiszel nekem, ha nem, akkor is bajban vagy.

-          Na és miért érdekelne most ez engem? Hiszen majd lehiggad, ha megvolt a kislánya szülinapi partija – mondtam határozottan. – Tényleg, mikor is lesz megtartva, most, hogy apuci három napig csak velem foglalkozott?

-          Basszus, akkor megvan, hogy miért vagy ennyire Bella bögyében. A fenébe is. Mindent előkészítettünk, és most, hogy mondod, tényleg nem tartottuk meg. Túl sok minden történt mostanában, hála neked – csapott a fejéhez Emmett. – Viszont ez nem marad így, itt az ideje az elmaradt buli megtartásának – pattant fel. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Öhm… te menj csak előre, én majd itt várok – forgattam meg a szemeimet, majd kényelmesen elnyúltam az ágyon. Most legalább egy napra leráztam magamról minden családtagot, mert úgysem fognak most foglalkozni velem. Addig is van időm gondolkodni, hogy hogyan jutok ki innen. Bár azt hiszem, hogy mindenesetre Alice és Maria közös múltjának utána kell néznem, mert vámpírt nem láttam még ilyen őszintének, mint Emmettet, amikor elmesélte az ő verzióját…

(Nessie szemszöge)

Tudtam, hogy nem kéne csalódottnak lennem, amiért elmaradt a partim, mert mindenki túlságosan feszült volt hozzá Jenna miatt, de én valamilyen szinten mégis azt éreztem, hogy egy kicsit mindenki elfelejtkezett rólam. Kivéve persze anyát, nagyapát, nagymamát és Jacobot, akik csodás apró ajándékokkal leptek meg engem. Alice persze tovább szépítgette a parti színhelyét, de én nem akartam, hogy megtartsuk a bulit, amíg le nem higgadnak a kedélyek. Nem lenne az igazi, hogyha nem érezné magát mindenki felhőtlenül jól. Ráadásul nem akartam apa nélkül szórakozni.

-          Kicsim, szóval melyik film legyen? A vígjáték, vagy inkább a kalandfilm? Ma te választasz, hiszen nagyon sok jóvátenni valóm van – mondta apa gyengéden.

-          Te kihallgattad a gondolataimat? – néztem rá rosszallóan.

-          Drágám, anyádtól is megkaptam a magamét, és teljesen jogosan – vágta rá apa. – Tudtam, hogy a szülinapi partid készül, és tudhattam volna, hogy nem gondolod komolyan, amikor azt mondod, hogy nem számít a bulid most. Igenis számít, és ezzel én is tisztában vagyok – ölelt magához gyengéden.

-          Akkor ma büntetésből degeszre kell etetned engem fagyival, pattogatott kukoricával, és sült krumplival, meg hamburgerrel – mondtam vigyorogva.

-          Nem lesz az sok? – kérdezte apa döbbenten.

-          Hé, minden ennivalóm felét úgyis elcseni Jake, úgyhogy ez nem is olyan sok – tártam szét a karom nevetve.

-          Aha, szóval szerinted sokat eszem – vonta fel a szemöldökét Jacob. – Talán zavar?

-          Amíg ilyen öröm rád nézni, addig felőlem annyit eszel, amennyit csak akarsz – kacsintottam rá kedvesemre. Igen, mostanában már kedvesemként tekintek Jacobra, bár még nem tervezek semmiféle nagy lépést. Jobb nekünk egyenlőre így, ahogy vagyunk. Ez így olyan boldog és békés.

-          Kérhetném, hogy ezt ne előttünk? – húzta el a száját apa. – Ez nekem még túlságosan is korai. Mármint, még nem készültem fel rá, hogy a kislányom, nagylány legyen.

-          Ne aggódj, apa, arra még egy ideig nem fog sor kerülni – bújtam hozzá boldogan. – Oh, és legyen a kalandfilm. Legutóbb vígjátékot néztünk, most jó lenne valami más.

-          Ahogy akarod – mosolyogtak rám a többiek.

-          Állj be a sorba, kicsim, és vegyél meg magadnak mindent, amit csak szeretnél – adott oda nekem száz dollárt.

-          Öhm… apa, ez talán túlságosan is sok lesz egy mozis csemegevásárlásra – állapítottam meg.

-          Hívd meg a barátodat is, és mozi után találkoztunk itt – vigyorodtak el a többiek.

-          Tessék? – lepődtem meg. – Ti nem jöttök?

-          Úgy gondoltuk, hogy legyetek egy kicsit kettesben. Addig mi megnézzük a vígjátékot, utána pedig a vásárlás már teljesen közös élmény lesz – mondta anya kedvesen. – Érezzétek jól magatokat – fűzte még hozzá.

-          Köszönöm – ugrottam boldogan a szüleim nyakába. Ki gondolta volna, hogy ilyen hamar megbékélnek a farkasommal? Igazán büszke voltam apára. Anya mindig is sokkal könnyebb helyzetben volt ezen a téren, legalábbis azt hiszem.

-          Igazán nincs mit – nyomott apa puszit a homlokomra. – Vedd ezt egy cseppnyi kárpótlásnak az utóbbi három nap miatt.

-          Nem haragudtam rátok egy pillanatig sem, de azért örülök, hogy ilyen meglepetéssel készültetek – mondtam lelkesen. Majd kézen fogtam Jacobot, és egy magam után húztam a büfé felé…

(Bella szemszöge)

Boldogan néztem a lányunk, és Jacob után, akik boldogan siettek a büfé felé, és mérhetetlenül büszke voltam Edwardra, aki mindent kitalálta kettejüknek.

-          Ez szép volt, Edward – bújtam szerelmemhez.

-          Ez volt a minimális kárpótlás, ami járt a lányunknak. Nagyon sajnálom, hogy így elhanyagoltam őt, de jóváteszem ma ez biztos – mondtam elszántan. – Egyébként, miért is vagy ilyen ellenséges Jenna gondolatától is? Jasper azt mondja, hogy talán nála csak te vagy dühösebb arra a lányra.

-          Ami azt illeti eléggé feldühített. Én még az is lehet, hogy segítettem volna Jaspernek megölni őt – haraptam az ajkamba. Nem vagyok gyilkos természetű, de Jenna kis híján meggyilkolta a család legszeleburdibb, de legimádottabb tagját. – Hogy képzeli, hogy csak így idejön, és megpróbálja megölni őt? Gondolj csak bele, ha nincs Alice, akkor mi sem vagyunk, és Renesmee sem. Az ő szeretete és látomásai nélkül, most nem lehetnénk ilyen boldogok. Egyébként pedig ő a legjobb barátnőm, így ettől függetlenül is megvédeném bárhol, és bármikor, bármi áron – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Bella a szívemből szólt – bólogatott Jasper hevesen. – Alice a család másik szíve, méghozzá Esme után közvetlenül.

-          Ha még sokáig dicsértek, akkor még a végén elpirulok – szégyenlősködött Alice.

-          Ezek tények, húgi, igazuk van – szorította magához Edward. Majd játékosan összeborzolta a haját.

-          Ez még megkeserülöd, Edward Cullen – mondta a kis kobold nevetve.

-          Már előre félek – kuncogott Edward is.

-          Na jól van, menjünk, és nézzük meg azt a vígjátékot – ajánlottam a lehetőséget. Alice mobilja azonban hirtelen megszólalt.

-          Emmett az – nézett ránk mosolyogva. Majd fel is kapta a telefonját. – Hát ez egyszerűen zseniális ötlet, mindjárt intézem – sikkantott fel Alice lelkesen. majd le is tette a telefonját…