Liz Volturi - 5. fejezet

5. fejezet

(Alec szemszöge)

Feszülten vártam a pillanatot, hogy mikor engedi már el Elizabeth kezét Aro, és mikor mondja már ki a végső ítéletét erre a csodálatos lányra. Volt okom félni, mert Aro nem kedvelte az embereket, legalábbis legfeljebb táplálkozási célból szerette őket, így Liz számára nem volt sok esély.

-          Hm… nagyon érdekes, és értékes hölgy – engedte el Aro a kezét. – Méltó rá, hogy közülünk való legyen, és érzek benne valami erőt, még nem bontakozott kis, de az érintése, nagyon különös. Annyira, nem is tudom…

-          Kapok esélyt? – kérdezte Liz, mire Jane felszisszent.

-          Nos, ezt még meg kell fontolnom, tanácskozom a fivéreimmel. Alec, addig, ha nem gond, akkor kérlek, szállásold el a hölgyet a lakosztályodban, és rendelj neki valami ételt, mert ha jól láttam a gondolataiban, akkor éhes – nézett rám komolyan. – A küldetésed teljesítetted?

-          Természetesen, Mester – hajoltam meg előtte mélyen. Próbáltam minden hálámat is belevinni ebbe a meghajlásba, hiszen adott esélyt Liznek, adott esélyt nekünk, ami szinte már maga felér egy csodával.

-          Persze, persze – legyintett. – Most viszont menjetek, mert még a végén összeesik szegény – mondta határozottan. – Jane, kérlek, hozass te ételt a vendégnek.

-          Mester, a legmélyebb tisztelettel, nem szeretném végrehajtani ezt a feladatot – hajolt meg mélyen Jane.

-          Nem ártana, hogy összebarátkozz egy kicsit a lehetséges, leendő sógornőddel – állapította meg Aro.

-          Ez még egy kicsit korai, Mester – mosolyodtam el.

-          Ez nem korai, ez soha nem fog megtörténni – vicsorgott rá Jane Lizre, majd előrelendült. Félix alig tudta megállítani, hogy ne tudjon támadni. – Akkor legyen fájdalmasabb – vigyorodott el gonoszul, de én Liz elé vetettem magam, és elnyeltem húgom újabb dührohamát. A fájdalom azonnal mélyen belém hasított, és én szinte azonnal összeestem a súlyától.

-          Mit képzelsz, ki vagy te? – hallottam meg Elizabeth hisztérikus hangját. Aztán egy nagy csattanást, és a fájdalmam hirtelen elszállt. – Oh, a fenébe, a fenébe, nagyon kemény az arca – torzult el Liz hangja a fájdalomtól.

-          Mit tettél vele? – pattantam fel, és szegeztem a kérdést a húgomnak azonnal.

-          Most miért engem támadsz? Nem én pofoztam fel őt, hanem fordítva – vágta rá Jane dühösen.

-          Hogy mi? Megőrültél? – néztem Liz felé hitetlenül.

-          Bántott téged, méghozzá ok nélkül – rántotta meg a vállát a lány.

-          Aro, tényleg szükség van erre a komédiára? Végezzünk vele, hisz tudja a titkunkat, és ennyi. Szerintem nem kell túlzásba vinni a dolgot. Ez csak egy ember – sóhajtott fel Caius unottan, mire reflexszerűen rámorogtam, de persze csak mérsékelten.

-          Nem, fivérem, mert úgy érzem, hogy a hölgyből értékes vámpír lesz – vágta rá Aro.

-          Akkor miért nem változtatjuk át gyorsan, utána pedig minden megy a maga útján – állapította meg Caius.

-          A hölgy tett felém egy néma kérést, miközben a gondolataiban olvastam, és én ezt tiszteletben tartom – biccentett felé Aro.

-          Köszönöm – pukedlizett Liz hálásan.

-          Nem tesz semmit, kisasszony – bólintott rá a Mester. – Addig az egy évig, amíg Elizabeth emberként él a kastélyban mindenki tartsa tiszteletben, és szeretetben, mert egy év múlva a családunk tagjává válik. Senki sem vethet szemet rá semmilyen formában, hogyha ő nem szeretné – mondta határozottan. – Mindenki megértette?

-          Igen, Mester – jött mindenkitől az egyértelmű válasz. Kivéve persze egy valakit.

-          Jane? – fordult felé Aro kíváncsian.

-          Történhet vele baleset is. A emberek szerencsétlenek, hogyha leesik a lépcsőn, akkor nem fogok felelősséget vállalni a haláláért, csak azért, mert így történik – morogta maga elé.

-          Nos, amennyi vámpír van a kastélyban, ha meg is botlik, még akkor is lesz ott valaki, hogy elkapja, ezt mindannyian tudjuk – vált Aro arca is keménnyé. – Ahogy te is megtennéd ezt a lányért.

-          Igen, Mester – motyogta az orra alá.

-          Nagyszerű, most, hogy ezt megbeszéltük, Alec, kérlek, vidd a hölgyet, és mutasd meg neki a lakosztályod. Azt hiszem, hogy nálad lesz a legnagyobb biztonságban jelenleg – ajánlotta Aro.

-          Köszönöm – mondtam neki és hálásan, és hogy nyomatékosítsam is a szavaimat, mélyen meghajoltam előtt. Igazán nem is gondoltam volna, hogy ennyire megértő lesz velünk. Bár ebben az is benne lehet, hogy érez valami különlegeset Lizben, bár azt még talán ő maga sem tudja, hogy mit, és ettől lett ennyire izgalmas a számára. Az az egy biztos, hogy sokkal különlegesebb lány, mint ahogy azt magáról gondolja.

-          Nincs mit, Alec – bólintott Aro.  – Most viszont menjetek. Jane, majd visz fel ételt a hölgynek – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, majd ránézett.

-          Igen, Mester – válaszolta Jane kelletlenül. – Gondolom, tészta, vagy pizza megfelel a hölgynek, amíg köztünk éli a kis világát – nézett Lizre gonosz arckifejezéssel.

-          Jane, viselkedj, légy szíves – morogtam rá a testvéremre.

-          Te nem mondhatod meg nekem, hogy mit csináljak, ugyanis megtagadtalak testvérként. A fivérem nem lehet egy ember háziállata.

-          Na ide figyelj, te… - kezdett bele Elizabeth, de gyorsan befogtam a száját, és magamhoz húztam. Azt hiszem, hogy mára már kellőképpen felhúztuk Jane-t, úgyhogy nem kéne tovább fokozni.

-          Tartsátok egymást pórázon, különben még nagy bajok lehetnek – mondta testvérem határozottan.

-          Szerintem csak menjünk – forgattam meg a szemeimet. Majd felkaptam az ölembe Lizt, aki megint csak vissza akart volna szólni, de inkább gyorsan visszarohantam vele a lakosztályomhoz, gyengéden letettem a lábaira, majd kinyitottam az ajtót, és betessékeltem rajta.

-          Hű, ez hatalmas – mondta elámulva. – Az én szobám se volt kicsi, de ehhez képest csak egy kis gardróbnak számított, ez egészen biztos.

-          Nos, örülök, hogy elnyerte a tetszésedet – mosolyodtam el. – Természetesen az ágy a tiéd lesz. Én elleszek a kanapén, vagy valahol a szobában, mivel úgysem alszom.

-          Ez a te lakosztályod, nem szeretnék alkalmatlankodni – rázta meg a fejét. – A kanapé is hatalmas, ott is nyugodtan elférek.

-          Azt mondtam, hogy nem, az ágy tiéd lesz, hidd el, nekem nem fog hiányozni, mivel jóformán nem is használom – mondtam határozottan. – Egyébként is teljesen felesleges az ellenkezés, mert úgysem tudsz meggyőzni, semmi esetre sem. Szóval egyszerűbb lenne, ha elfoglalnád a szoba neked felajánlott részeit.

-          Rendben van, köszönöm szépen – adta meg magát végre.

-          Nagyon szívesen, Liz – mosolyodtam el. – Végre hajlandó hallgatni a jó szóra – mondtam elégedetten.

-          Nos, azt hiszem, hogy legalább egyikünknek le kell adni a makacsságából, mert máshogy nem fog menni a dolog – pattantam fel az ágyra. – Hm… nagyon kényelmes fekhely. Jó ízlésre vall – dicsérte meg az egyéként valóban nagyon jó minőségű ágyamat. Egyszerűen rajongtam ezért a bútoromért, pedig nem is igazán szoktam használni, de annyira mutatós, és mégiscsak ez a szobám ékessége. Vagyis nem csak az én szobámé, hanem minden szobáé.

-          Nagyon köszönöm. Talán még az is mellettem szól, hogy még soha nem hoztam ide másik lányt – mondtam büszkén. Mindig is az igazira vártam.

-          Tényleg nem? – kerekedtek ki Liz szemei.

-          Esküszöm, hogy soha nem volt itt előtted másik nő, kivéve persze a húgomat, de ő a testvérem.

-          Most el akarsz csábítani, Alec? – mosolyodott el pimaszul.

-          Csak próbálom érzékeltetni, hogy milyen értékes hölgy is vagy a szememben, de ha úgy tetszik, akkor igen, el akarlak csábítani. Legalábbis próbálkozom, persze, csak akkor, hogyha nincs ellenedre – próbáltam meg csábítóan közeledni felé. – Elárulod, hogy hogyan győzted meg Arót arról, hogy adjon még neked egy kis időt? – kérdeztem kíváncsian.

-          Attól függ, hogy mi ajánlasz cserébe – mondta konokul.

-          Talán segíthetnél egy kicsit, hogy egyáltalán milyen ajánlat érdekelne – javasoltam, miközben lehuppantam mellé az ágyra.

-          Itt a kaja az emberednek – rontott be Jane az ajtón, majd ledobta az asztalra a dobozt.

-          Igazán elegánsan van tálalva, köszönöm – forgatta meg a szemeit Liz.

-          Te tényleg meg akarsz halni? – morogtam rá.

-          Nem tudom, hogy miért töröd magad, Alec, hiszen így is, úgy is meg fog halni. A kérdés csak az, hogy visszajön-e, vagy sem. Bár én az előbbire szavaznék – kontrázott rá húgom.

-          Felmerült bennem a kérdés, hogy ti most csak szórakoztok egymással, vagy tényleg ennyire nem vagytok szimpatikusak egymásnak – sóhajtottam fel.

-          Nos, nekem nem lenne bajom a húgoddal, hogyha nem lenne ilyen makacs a féltékenykedésével – állapította meg Liz.

-          Nem vagyok rád féltékeny. Mi okom lenne rá? – kérdezte Jane dühösen.

-          Nos, talán az, hogy eddig csak és kizárólag te voltál a nő a bátyád életében, most viszont vetélytársad akadt a személyemben, és ez neked nagyon nem tetszik – magyarázta teljes határozottsággal.

-          Te nem vagy vetélytárs, te csak egy szerencsétlen ember vagy, akire a bátyám véletlenül ráakadt, neked meg tetszik a helyzet, hogy egy vámpír, akinek a létezéséről eddig nem is tudtál érdeklődést mutat irántad – vágott vissza húgom azonnal.

-          Oké, maradjunk egyenlőre annyiban, hogy köszönjük az ételt, Jane – állítottam meg őket.

-          Már, ha nem mérgezett – szúrt oda Liz megint.

-          Pf… hárpia – indult el Jane az ajtó felé.

-          Kis pukkancs – kiáltott utána Elizabeth.

-          Fejezd már be, Liz, tényleg bántani fog, hogyha nem hagyod békén – tettem a kezem a szájára. – Egyébként is, milyen sértés az, hogy „kis pukkancs”?

-          Hát a húgod ne haragudj, de alacsony, és a végletekig idegesítő, ezért hívtam úgy, ahogy – szegte fel a fejét bátran.

-          Értem – forgattam meg a szemeimet. – Jobb lesz, ha vigyázok, hogy ti kettesben soha ne találkozzatok – állapítottam meg.

-          Miért, gondolod, hogy merhetem elhagyni ezt a szobát? – vonta fel a szemöldökét.

-          Aro sértetlenséget ígért neked, úgyhogy senki sem fog kárt tenni benned – vágtam rá azonnal.

-          Na és mi van a húgoddal? – kérdezte kíváncsian.

-          A húgom sem fog bántani, mert ha valakit tisztel és becsül, akkor az Aro, hiszen ő volt az, aki megmentett minket. Ő olyan a számunkra, mintha az édesapánk lenne. Mindig szeretett minket.

-          Na és miért szeret titeket? Azért mert különlegesebbek vagytok a többinél? – érdeklődött ártatlanul.

-          Értékeli a másságunkat, amit rajta kívül mindig mindenki hibának fogott fel, így mi nagyon hálásak vagyunk neki, amiért a képességeink ellenére is minket akart maga mellé – mondtam büszkén, és elégedetten.

-          Hm… érdekes nézőpont – húzta el a száját.

-          Hogy érted? – kérdeztem összezavarodva.

-          Nos, ha én szeretek, akkor nem azért szeretek valakit, mert mondjuk, van egy jó képessége, vagy mert a családom tagja, vagy mert valaki azt mondta, hogy szeretnem kell, hanem egyszerűen azért, mert jó ember, mert nekem kedves, semmi más nem számít – magyarázta a helyzetet.

-          Értem, hogy mit mondasz, a szeretetnek önzetlennek kellene lennie, de hidd el, biztos forrásból tudom, hogy a szeretet soha nem létezik csak úgy magától.

-          Na és, ha én képes vagyok bebizonyítani neked? – pillogott rám ártatlanul.

-          Csak nem úgy érted, hogy szeretsz engem? – vigyorodtam el.

-          Még nem, de jó úton haladsz, ha ez a célod – kacsintott rám.

-          Te mindig ilyen pimasz nőszemély voltál, vagy csak a halál közeli élmények hozzák ki belőled ezt a nagyon is ínyemre való vadságot? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem tudom, hogy mi hozta ki belőlem ezt az érzést, és ezt a vadságot, ahogy te nevezed, de lehet, hogy van némi köze a sikátorban levő élményekhez. Bár ezt semmiképpen se vedd úgy, hogy a te hibád, sokkal inkább a te érdemed – simított végig az arcomon.

-          Ez nézőpont kérdése. Félek, hogy túlságosan is kiöltem belőled az egészséges félelmet – húztam el a számat. – Viszont, volt egy kérdésem, amire még nem kaptam választ. Szóval, elárulod végre, hogy hogyan győzted meg Arót arról, hogy életben hagyjon egy egész évig?

-          Nem tudom, hogy el akarom-e kotyogni neked idő előtt – rázta meg a fejét mosolyogva.

-          Kérlek – próbáltam meg igéző tekintettel nézni rá.

-          Hé, ne csináld a vámpír bűbájodat rajtam – kapta el rólam a tekintetét. Ez az, tehát beválik a módszer. Akkor ezzel még kísérletezhetek. – Oh, micsoda illatok – szippantott egy mélyet a levegőből. Gondolom még csak most érezte meg a pizza illatát.

-          Éhes vagy? – kérdeztem lágyan.

-          Ami azt illeti, nagyon, de kicsit tényleg félek, hogy a húgod megmérgezte azt az ételt. Talán egy kicsit erős volt a belépőm – harapott az ajkába.

-          Elárulom, hogyha esetleg mérgezett lenne az étel, akkor azt érezném az illatán, és ezt a húgom is pontosan tudja, úgyhogy emiatt nem kell aggódnod – súgtam a fülébe.

-          Ez egészen biztos? – pillantott rám csillogó szemekkel.

-          Igen – bólintottam azonnal. – Vagy talán nem hiszel nekem?

-          Ilyet még csak ne is feltételezz rólam. Ha valakiben megbíztam életem során, az pontosan te voltál. Pontosabban te vagy – jelentette ki magabiztosan.

-          Egy cseppnyi kétség sem volt a hangodban – kerekedtek ki a szemeim.

-          Miért, talán lenne rá okom? – pattant fel az ágyról, és mohón szabadította ki a pizzáját a csomagolásból.

-          Remélem, hogy nem, de nem vagyok hozzászokva az ekkora mértékű bizalomhoz, így nagyjából egy nappal később.

-          Márpedig én jelenleg mindenkinél jobban bízom benned – mondta komolyan, majd jóízűen beleharapott az ételbe. Attól tartok, hogy lassan teljesen beleesek ebbe a nőbe, és nem tudom, hogy mit kellene tennem, hogy ő is megőrüljön értem, de talán majd Félix és Demetri segít nekem, hogy meghódítsam a szívét…