La Push vámpírja - 79. fejezet

79. fejezet




(Anthony szemszöge)



Már hajnalodott, szerelmem pedig édesdeden aludt a mellkasomhoz bújva. Már csak egy nap, és egy örökkévalóságon át így fogunk aludni minden éjjel, amíg világ a világ. Tökéletes, boldog élet, remélhetőleg számos gyermekkel megszínesítve. Annyira gyönyörű volt, ahogy aludt. Hosszú, sötét haja egészen a dereka közepéig leomlott, selymes, forró bőre bársonyként simogatta az én bőrömet. Hosszú, feszes combját átvetette a derekamon, míg apró keze a mellkasomon nyugodott. Egyszerűen csodálatos nő, de sajnos lassan indulnom kell, viszont nincs szívem felébreszteni. Azt hiszem, hogy az lesz a legjobb, hogyha írok neki egy levelet, és hagyom pihenni, mert Alice és a lányok biztosan nagyon mozgalmas estét terveznek a számára. Egyébként is, az én menyasszonyomnak gyönyörűnek, és kipihentnek kell lennie, úgyhogy hagynom kell, hogy pihenhessen. Óvatosan kicsusszantam mellőle az ágyból, és az ablakon kisurranva szedtem egy hatalmas csokor virágot, hogy legyen egy kis meglepetésem a számára, ha már találkozni ma nem fogunk. Miután leszedtem egy csokrot, gyorsan visszaosontam a szobába, és megírtam a levelet is.



„A világ legszebb arájának,



Holnaptól csak az Öné vagyok, Mrs. Cullen-Black, de a mai napot még a Black házban töltöm a többiekkel, este pedig vadászni megyünk a srácokkal, legénybúcsú címszóval. Csak remélni merem, hogy egy chippendale fiú sem hódít el tőlem a lánybúcsún. Holnap az oltárnál találkozunk. Szeretlek!



Anthony



Ui.: Ha éjszaka esetleg elfelejtenéd, akkor én vagyok a vőlegény, nem a srác tangában.”



Tudom, hogy ez csak néhány sor, de Nathalie-t ismerve ettől is nagyon boldog lesz. Sosem volt az a fajta lány, aki nagy dolgokat várt volna el bárkitől is. Mindig is jobban szerette az apró, kedves gesztusokat, amik nem kerültek sokba, de kifejezték, hogy milyen sokat jelent valaki számára. Emlékszem, hogy annak a kis zsebpénzének a felét is mindig gondosan eltette, hogy spóroljon a jövőjére. Olyan édes volt, hogy annak az öt dollárnak a felét mindig belecsúsztatta a kis „Jövőalap” címzésű borítékába. Kíváncsi vagyok, hogy megvan-e még neki az a gyűrött, szakadt kis boríték, amit hetente máshová rejtett a biztonság kedvéért. Majd holnap megkérdezem tőle.

- Szia, kincsem – suttogtam a fülébe, majd apró csókot nyomtam az ajkára. Arra azért vigyázva, hogy nehogy felébresszem.

- Szeretlek – motyogta álmában, és a párnámra csúszott, ahol még erős volt az illatom. Még sosem hallottam tőle ilyen megnyilvánulást tudat alatt, de amikor láttam, hogy mit álmodik azonnal elmosolyodtam, és diszkréten kiszálltam a fejéből, mert nem illik látnom a menyasszonyt idő előtt, márpedig Nath már a fehér ruhájában volt. Szerencsére még csak a vállán láttam az apró pántokat, és nem néztem tovább az álmait.

- Én is szeretlek – simogattam meg az arcát. Azután pedig csendesen kiosontam a szobájából.

- Szia, kérsz reggelit? – ütköztem azonnal Nath anyukájába.

- Nem köszönöm, Jules – mosolyogtam rá. –Hogyhogy ilyen korán keltél? – kérdeztem jókedvűen.

- Tudod a terhes nők kívánósak, és hát ez ellen nincs mit tenni – tűnt el a hűtőben.

- Igen, hallottam már valahol – kuncogtam fel. Ha jól emlékszem legutóbb nálunk is csak egy üres hűtőt találtam hála Gabriellának.

- A napot akkor a családoddal töltöd, ugye? – kérdezte kíváncsian.

- Igen, ma már nem is jövök vissza, egyébként sem lenne illendő a menyasszonyommal töltenem az utolsó éjszakát az esküvőnk előtt. Még a végén balszerencsét okozna – mondtam szörnyülködve.

Én nem igazán hiszek az efféle hagyományokban, de hallottam Nath gondolataiban, hogy ő viszont nagyon is, úgyhogy nem szegem meg ezt az íratlan szabályt, hogy minden tökéletes lehessen a számára.

- Kihallgattad a lányom gondolatait? – nézett rám rosszallóan. – Csak nehogy elmond neki, mert már így is olyan ideges a lagzi miatt. Fél tőle, hogy mindenki őt fogja bámulni. Nagyon könnyen zavarba jön, úgyhogy csak óvatosan – intett szigorúan.

- Ígérem, hogy mindig vigyázni fogok rá. Holnap is – mondtam határozottan.

- Helyes, de most menj veregetett vállon. – Bella már tűkön ül, hogy odaérj. Láttam elsüvíteni a ház előtt. Belesett hozzátok, de aztán meggondolta magát, mert nem akart felkelteni benneteket.

- Oh, hát igen, már nekem is hiányzik. Nem sűrűn voltunk együtt mostanában, és az esküvő után elutazunk a Nathalie-val néhány hétre, úgyhogy egy ideig megint nem fogunk találkozni.

- Nem könnyű mindenkinek megfelelni. Hidd el, hogy nekünk sem volt egyszerű régen Sammel, de majd kialakul – legyintett Jules.

- Köszönöm – nyomtam puszit az arcára.

- Nincs mit, Anthony – paskolta meg az arcomat. – Most pedig indíts, már biztosan alig várnak.

- Megyek is, viszlát – intettem még egy utolsót. Majd kiszaladtam az ajtón, és teljes sebességre kapcsolva rohantam a házunk felé.

Nem telt bele csupán két percbe, és én már le is fékeztem a Black ház ajtajában. Kinyitottam az ajtót, és legnagyobb meglepetésemre Gabriellába ütköztem. Nem mintha nem kedvelném, de azt hittem, hogy ma csak mi leszünk.

- Szia – pirult el. – Hálás lennék, hogyha nem bámulnád a pocakomat, mert ez egy kicsit kínos. Tudom, hogy gyorsan nő a pocaklakó, de ha így bámulsz, akkor lufinak képzelem magam – nevetett fel.

- Hé, ne vess szemet a csajomra, te különben is holnap nősülsz – lépett Gaby mellé Jake. A kezei azonnal Gabriella pocakjára simultak.

- Bocsánat, csak meglepődtem, hogy már ekkora a pocakod – kértem elnézést.

- Semmi gond – legyintett. - Számunkra is döbbenetes, de nem baj. Carlisle szerint úgy öt, vagy hat hónapra fog megszületni. Kicsit gyorsabban fejlődik, mint egy átlagos kisbaba, de ő végül is nem is átlagos.

- Nem bizony – csókolt szerelme nyakába Jacob. – Vezess óvatosan, kicsim. Biztosan ne vigyelek el? – kérdezte aggódva.

- Nem, megoldom. Hidd el, hogy nagyon lassan fogok menni – mondta Gaby komolyan. – Azonnal felhívlak, hogyha megálltam a Cullen háznál – ígérte.

- Rendben, de ha bármi van útközben, akkor szólj, kérlek – mondta öcsém szigorúan.

- Jól van, megígérem, nyugodj meg – forgatta meg a szemeit Gabriella. – Sziasztok – mondta, majd gyors csókot nyomott Jake ajkaira, és elszaladt a garázs felé.

- Rosszul láttam, vagy még tényleg nem volt gyűrű a legfontosabb ujján? – néztem Jacobra rosszallóan.

- Nem volt még rá megfelelő pillanat – tiltakozott azonnal.

- Milyen pillanatra vársz tulajdonképpen? – kérdeztem kíváncsian. – Oh… - döbbentem meg.

- Szállj ki a fejemből, tudod, hogy ezt ilyenkor utálom – mondta dühösen.

- Nézd Jake, én igazán értékelem, de nem haragudtam volna meg a közös esküvő miatt, és anya meg Edward sem venné zokon, hogyha mostanában lenne az a lagzi. Tudom, hogy mindig megvizsgálod a dolgokat minden szemszögből, és megpróbálod mindenkinek a legjobbat nyújtani, de légy egy kicsit önző is néha. Nyugodtan kérd meg a kezét. Biztosan igent fog mondani. Sőt, mivel már a pocija is kerekedik, így lehet, hogy ezt el is várná tőled. Ne szerencsétlenkedj, hiszen ti tökéletesen elválaszthatatlanok vagytok.

- Jól van, értem – sóhajtott fel Jake. - Holnap lesz a nagy nap, amikor felteszem neki a kérdést.

- Helyes – bokszoltam a vállába. – Egyébként anya hol van? – kérdeztem kíváncsian. – Jules azt mondta, hogy látta elsüvíteni az Uley ház mellett.

- Igen, ez így is van. Előszedi a régi ruháinkat, és a fotóalbumokat, hogy nosztalgiázzon, miközben hol meghatottan, hol pedig hisztérikusan zokog. Azt hiszem, hogy egy kicsit megviseli a tudat, hogy már nem a kicsi fiacskái vagyunk.

- Ugyan, az esküvők előtt azt hiszem, hogy teljesen jogosak ezek a reakciók egy édesanyától – legyintettem. Ez csak anyai fellángolás.

- Mondasz valamit, bár mentségére szóljon, hogy szerintem egész éjjel sütött nekünk, mert mindenki minden kedvence az asztalon sorakozik. Jó lenne, ha nekiesnénk, mert azt hiszem, hogy összeroskad szegény asztal a súly alatt.

- Ez jól hangzik, direkt nem reggeliztem – vigyorodtam el. – Billy merre jár? – kérdeztem kíváncsian.

- Mindig a helyzet magaslatán, ha már mindenki bénázik – lépett be az ajtón bátyánk is.

- Mi a helyzet? – vigyorogtunk rá mindketten. – Úgy hallottam, hogy Johanna végre hagyta, hogy tényleg a közelébe férkőzz – mondtam lelkesen.

- Igen, nem volt könnyű, de végre csakis az enyém. Az én gyönyörű barátnőm – mondta büszkén. Úgy látom, hogy legnagyobb örömömre mindenkinek tökéletesen sikerült az utóbbi pár nap.

- Anya, mind itt vagyunk, gyere le a padlásról – szóltam kicsit hangosabban.

- Sziasztok! – ugrott a nyakunkba néhány pillanattal később. – Olyan nagyok vagytok már – kezdett el remegni a szája széle.

- Anya, ezt ne, türtőztesd magad – szorítottam magamhoz jó erősen. – Tudod, hogy mindig együtt leszünk – nyomtam puszit az arcára.

- Igen, tudom – rántotta hozzánk Billyt és Jacobot is. – De akkor is olyan hihetetlen, hogy mind felelősségteljes férfiak vagytok, akiknek már párja is van, és hamarosan mind férjek, és apák lesztek, én pedig nagymami, és sosem gondoltam volna, hogy egyszer minden tökéletes lesz az életünkben. Annyira boldog vagyok.

- Mi is azok vagyunk – válaszoltuk mosolyogva.

- Gyertek, mindenkinek elkészítettem a kedvenc menüsorát. Ti esztek, én pedig addig beszélek. Sok mindent kell még megbeszélnünk estig. Olyan kevés lesz egy nap – tessékelt minket anya a konyha felé.

- Rendben – egyeztünk bele azonnal. A következő pillanatban pedig már az asztal körül ültünk.

- Figyelünk anya – emeltem a számhoz egy falat steaket krumplival.

- Szóval, én nem is tudom, hogy hol kezdjem – hajtotta le a fejét.

- Az elején – javasolta Jake.

- Edward szeretné, hogyha velük költöznék, amikor tovább kell költözniük – mondtam el egy levegővel. Nem tudtam, hogy hogyan kezdjek bele.

- Azt hiszem, hogy ez normális reakció a részéről – mondta Billy.

- Tudom, de én nem vagyok biztos magamban – mondta idegesen tördelve az ujjait.

- Neked mi okozna örömöt? – tettem fel ezúttal én a kérdést.

- Az, hogyha nem kéne választanom a fiaim, és a leendő férjem között – válaszolta azonnal.

- Anya, félek, hogy ez nem megoldható. Mi nem mehetünk el innen, ők pedig nem maradhatnak itt. Kénytelen leszel választani. Bár még van időd, hogy elhatározd, mit szeretnél – mondta Billy csendesen.

- Igazatok van, erre majd visszatérünk. Ne haragudjatok, hogy ilyesmivel traktállak titeket egy ilyen gyönyörű nap előtt, de szeretném, hogyha majd kifejtenétek a véleményeteket.

- Semmi baj, anya. Meg fogjuk beszélni ezt is, de nem ma – fogtam meg a kezét. Már bennem is felmerült a kérdés, hogy mi lesz ezután. Ha Nathalie és én házasok leszünk, akkor már végérvényesen a falka tagja leszek. Nem lennék képes elválasztani a feleségemet a családjától, hiszen nekik csak egy emberöltő áll a rendelkezésükre, hogy boldogok legyenek a lányukkal, és az unokáikkal. – Most viszont evezzünk vidámabb vizekre. Ma vagyok utoljára menő agglegény. Holnaptól tisztes férj, és idővel családapa leszek, úgyhogy ma még tombolnom kell. Kezdődjön a buli – próbáltam lelkesíteni a családot.

- Oké, ma te döntesz. Ma csak azt csináljuk, amit te szeretnél – lelkesedett fel mindenki.

- Rendben, ez esetben jöhet a nagy kajálás. Utána anya kedvéért egy kis nosztalgiázás. Száguldás a rétünkhöz, esetleg egy kis szörfözés, utána pedig zene és tánc. Este pedig legénybúcsú – soroltam fel a kívánalmakat.

- Nagyszerű terv – biccentett Jake, és a többiek is elmosolyodtak.

Miután megvacsoráztunk letelepedtünk a nappaliban, és hagytuk anyának, hogy érvényesüljön. A kiskori képeinket nézegettük, miközben történeteket mesélt, amire mi jóformán nem is emlékezhetünk, mert olyan kicsik voltunk még. Bár volt egy-két része a történetnek, amire tisztán emlékszem. Anya minden nap főzött nekem, és apának, és én szüntelenül édességet kunyeráltam, ő pedig nem tudott ellenállni a boci szemeimnek, és a féloldalas mosolyomnak, úgyhogy mindig jól megtömhettem magam édességgel.

- Annyira édes kisfiú voltál – simított végig anya az egyik képen.

- Miért, már nem vagyok édes? – kérdeztem felháborodva.

- Dehogynem, mind ugyanolyan édesek vagytok most is, mint régen – csippentette az arcomat két keze közé.

- Anyuuu, ne már, ebből már kinőttem – fogtam le a kezeit.

- Te mindig az én kicsikéim lesztek, úgyhogy bármikor megtutujgathatlak titeket – mondta határozottan.

- Ez is igaz, mami, csak azóta kicsit megnőttünk – mosolyodtam el.

- Hm… még ha csak kicsit nőttetek volna meg, de már felnőtt férfiak vagytok. Nincs többé szükségetek rám, hogy boldoguljatok – mondta kicsit szomorúan.

- Dehogynem, rád mindig is szükségünk lesz – fogtuk közre Billyvel és Jacobbal, hogy jól megszeretgessük. – Gyertek, irány a rétünk. Élvezzük egy kicsit még, hogy csak a miénk – mondtam határozottan.

Majd magam után húztam őket, ki a házból. Billy és Jake gyorsan átváltozott, anya pedig dobott be nekik váltás ruhát, majd felpattant Billy hátára, és elindultunk. Mindig is imádott velünk száguldozni. Nagyjából az út harmadánál átugrott Jake hátára. Az utolsó harmadot pedig az én hátamon tette meg. Pontosan olyan volt az egész, mint régen. Imádtam az ilyen kirándulásainkat. Amikor odaértünk anya lepattant a hátamról, és azonnal kényelmesen elfeküdt a fűben. Mi pedig követtük a példáját. Billy és Jake farkas alakban maradtak, és közre fogtak minket.

- Fogadjunk, hogy még mindig én hempergem körbe leggyorsabban a rétet – kezdtem el gurulni a fűben nevetve.

- Majd meglátjuk – jött utánam anya is.

Majd fivéreim is csatlakoztak a dagonyázáshoz. Nevetve hemperegtünk a sáros fűben, és élveztük, hogy nem kell gondolkodnunk. Régen olyan sokat jártunk ide, amikor valami fontos ügyben kellett döntést hoznunk, és nem tudtuk, hogy mi legyen, mindig így tereltük el a gondolatainkat. Nevetve, csurom vizesen, és sárosan értünk vissza a kiindulási pontunkhoz. Sokáig fetrengtünk még, egészen addig, amíg a varacskos disznók hozzánk képes tisztának nem voltak nevezhetők.

- Jól van, megint te győztél, de azért csaltál is egy kicsit – mutatta anya két ujjával az apró kis távolságot.

- De csak egy incifincit – mutattam én is.

- Sebaj, ez ma a te napod – ölelgetett meg anya, Billy és Jake pedig szándékosan ránk rázta a bundáját.

- Fiúúúúk – sikoltott fel anya, amikor hatalmas adag dagonya landolt rajta. – Ez a viselkedés nem illik komoly, felnőtt férfiakhoz – dorgált meg minket anya nevetve.

- Már bocsi anya, de te sem nézel ki úgy, mint egy makulátlan úrihölgy – állapítottam meg, mire fivéreim is nevetni kezdtek.

- Igen? – nézett ránk anya rosszallóan. – Akkor itt az ideje, hogy megfürdesselek titeket – nyalábolt fel hirtelen, és rohanni kezdett a parti szikla felé.

- Sziklaugrás, ez tuti, ezer éve nem voltam – lelkesedett Billy és Jake. Be kell vallanom, hogy nekem is nagyon tetszett az ötlet.

Anya egy perccel később már el is rugaszkodott a szikláról, és sikítva vetette le magát a mélybe, ahogy az én torkomat is elégedett kiáltás hagyta el. Fivéreim pedig azonnal utánunk vetették magukat. Néhány másodperc múlva, pedig már be is csobbantunk a vízbe.

- Ez csúcs volt – mondtam miután feljöttünk a felszínre. - Szörfre fel – kiáltottam fel boldogan. Anya pedig értette a célzást, mert a következő pillanatban egy hatalmas hullám érkezett és kivitt minket a partra. – Kapjátok fel a ruhátokat, hozom a deszkákat – néztem testvéreimre, akik csak biccentettek felém. Nem telt bele csupán néhány percbe, és én is már egy szál fürdőnadrágban rohantam vissza a deszkákkal a kezemben. Anya már gerjesztette a hullámokat, Billy és Jake pedig csak rám várt.

- Hajrá, gyerekek – kiáltott fel anya, majd egy legalább húsz méteres hullám rajzolódott ki a távolban.

- Te jóságos ég – kerekedtek el a szemeink. – Anya, ez eddig a legnagyobb.

- Ma a legjobb jár nektek. Mindent beleadok – mosolyodott el.

Mi pedig azonnal a habokba vetettük magunkat. Egyszerűen imádtam szörfözni. Amióta hat évesen megtanultam, azóta nem tudok leszokni róla. Én magam faragtam a deszkámat. Nagy munka volt, de megérte. Órákon át élveztük a hullámokat, és felhőtlenül tomboltunk, míg végül úgy éreztem, hogy ideje egy kis táncnak. Régen minden este táncoltunk. Alaposan megpörgettük anyát, és Dawnt is. Dawn és apa imádott táncolni, és mi sem maradhattunk ki a jóból, így megtanultuk, hogy hogyan kell keringőzni, rumbázni, tangózni, és még sok minden mást is.

- Szabad egy táncra? – nyújtottam a karom anyának miután mind átöltöztünk.

- Örömmel – mosolygott rám anya, és elfogadta a karomat.

A következő pillanatban pedig már keringtünk is. Imádtam keringőzni, valahogy ez állt hozzám a legközelebb. Nathalie és én is ezt fogjuk holnap táncolni a nyitótáncunkként. Anya a rumbát Jacobbal táncolta, így a tangó maradt meg Billy számára. Dawn halála óta nem volt tánc a nappaliban, de azt hiszem, hogy már nagyon hiányzott. Egészen addig táncoltunk, amíg nem táncolt mindenki mindent anyával. Így eltartott jó pár óráig, de megérte, mert tapintani lehetett azt az utánozhatatlan hangulatot a nappaliban, amit már régen is annyira imádtunk. Felhőtlen boldogság, és gondtalanság.

- Sajnos vége a napnak – simult hozzám anya egy lassú számnál. – Mennem kell a lánybúcsúra, és nektek is a legénybúcsúra.

- Holnap megint táncolsz velem? – pusziltam meg az arcát.

- Ki nem hagynám – ölelt magához szorosan.

- Ezt akartam hallani – mondtam elégedetten. – Szeretlek, anya.

- Én is szeretlek, kicsim – mosolygott rám.

Mikor pedig véget ért a dalunk ki-ki elindult a maga kis bulijára. A fiúk és én a Kecske-sziklához, míg anya a többi lányhoz a Cullen házba. Fantasztikus nap volt. Olyan, amilyen már régen nem volt ebben a házban. Olyanok voltunk ma, mint amikor még apa és Dawn is velünk volt. Felhőtlenek, bohókásak, mégis felnőttek. A kettő sosem zárta ki egymást ebben a házban. Ilyenkor érezni igazán, hogy bár elmentek, és már csak fentről figyelnek, de a legfontosabb részük mégis itt van velünk. Bennünk él tovább, akik emlékeznek rájuk, örökké.