La Push vámpírja II. Új nemzedék - 22. fejezet

22. fejezet

(Anthony szemszöge)

Amikor mindenki, aki képes rá, kellőképpen elfáradt a vidámparkban, még megvettem a vattacukrot és a karamellás almát Gabriellának, és némi édességet Jake-nek is, hogy ne maradjon ki a jóból, elindultunk a kocsi felé. A lányok egyszerűen tündériek voltak. A hazafelé utat végigaludták az üléseikben, miközben a plüssállataikat szorították magukhoz.

-         Hát nem édesek? – fordult hátra kedvesem mosolyogva. – Ma annyira mások voltak. Annyira gyerekek voltak, mind a ketten. Egyszerűen el sem hiszem, hogy végre láthattam őket így. Semmi komolyság, semmiféle nagy gondolkodás, csak gyerekek voltak egy napra.

-         A vidámpark általában ezt hozza ki a gyermeki lelkületből. Nálam is bevált régen, ezért gondoltam rá, hogy talán nekik is jót fog tenni – simítottam a jobb kezem a combjára. Annyira puha és selymes volt a bőre, imádtam minél többször hozzáérni. Ráadásul mostanában elég sokat járőröztünk is, így a bőréhez kevesebbszer jutottam hozzá, mint a bundájához. Hiszen az utóbbi időben gyakran csak átváltozva láthattam. – Hiányzott ez – sóhajtottam fel. Amikor a kis tenyerét az enyémre simította.

-         Igen, nekem is – vágta rá azonnal kedvesem. – A mancsommal ezt igencsak nehezen tudom megtenni – fűzte össze az ujjainkat.

-         Ez már biztos – bólintottam rá nevetve. – Bár a talpad párnácskáinak is megvan a maga varázsa – fűztem még hozzá.

-         Haha, nagyon vicces – forgatta meg a szemeit Nath.

-         Hé, ez nem vicc, tetszik a mancsod – vágtam rá komolyan. Kinek ne tetszene egy csinos kis mancs, főleg, hogyha a feleségéjé.

-         Oh, az más. Igazság szerint szerintem is mókásak a kis párnácskák a talpamon, amikor farkas alakot öltök. Na és milyen puhán lehet futni rajtuk – gondolkozott el.

-         Na látod, megvan az előnye a farkas mivoltodnak is – emeltem a számhoz a kezét, és gyors puszit nyomtam rá.

-         Már hogyne lenne előnye, egyre jobban szeretem ezt a létformát – mondta boldogan.

-         Pedig, hogy nem akartad az elején elfogadni – sóhajtottam fel. – Aggódtam érted, csak nem mehettem a közeledbe – vallottam be. – Billy és Jake eltiltottak tőled.

-         Igen, tudom, nem voltam beszámítható – bólintott rá kedvesem. – Emily mennyivel szerencsésebb, ő rögtön tudta uralni a képességeit. Most is mindig akkor változik át, amikor ő szeretne. Ez annyira csodálatos.

-         A génjei mások, tudod, a vámpír gének teszik. Kevésbé forrófejű, mint az anyukája – pimaszkodtam szerelmemmel.

-         Oh, szóval így állunk? – húzta fel a szemöldökét.

-         Hogyan? – kérdeztem nevetve.

-         Úgy, hogy kötözködsz a feleségeddel – fonta karba a kis kezeit.

-         Régen is kötözködtem veled, nem is egyszer – simítottam végig az arcán.

-         Tudom, de akkor még nem osztottuk meg az ágyat. Ennek súlyos következményei lesznek – mondta határozottan. A nyomatékosítás kedvéért pedig még bólintott is.

-         Oh, szóval még jobban megvonod magad tőlem? – húztam el a számat. Amióta visszajöttünk jóformán nem is volt időnk együtt lenni. Annyi minden történt, hogy a házaséletünk egy kicsit háttérbe szorult.

-         Vagy talán ellátom a bajodat, hogyha hazaértünk – villantak meg a szemei.

-         Akkor azt hiszem, hogy bosszantalak még egy kicsit, hátha ennél is jobban felbosszantalak – nyeltem egy nagyot. Már éppen itt lenne az ideje, hogy egy kicsit egymásba feledkezzünk. Régen, amikor még egyedül voltam sosem hiányzott valaki közelsége igazán, de most, amióta Nathalie és én egy pár vagyunk, már egészen más a helyzet. Kihozza belőlem az ösztöneimet, a szenvedélyt. Olyasmiket, amiket őelőtte nem is ismertem.

-         Te is hiányzol, csak mostanában túlságosan is ideges vagyok, nem akarom elveszteni a lányainkat.

-         Én sem, kicsim, de nem is fogjuk őket. Anya terve jó, nem lesz semmi baj. Ha pedig mégsem úgy sikerülne, ahogy terveztük, akkor is erősebbek vagyunk, mint Max és a csapata. Anya és én képesek vagyunk rá, hogy levédjük az egész családot.

-         Én nem vagyok biztos benne, hogy sikerülhet megmutatnunk Max lányainak, hogy van másmilyen élet is, mint amilyen az övék.

-         Az élőlények nagy része rendelkezik a bosszúvágy érzésével, de ha a lányok rájönnek, hogy ez nem az ő bosszújuk, akkor talán átértékelik az életüket, és elhagyják őt – mondtam határozottan. – Vagy, még jobb lenne, hogyha Max is rájönne, hogy most már hiábavaló a szenvedése, és el kell engednie a feleségét, hogy békében nyugodhasson. Ráadásul lenne, aki megpróbálná boldoggá tenni. Van egy lány, aki mindennél jobban szeretné őt meggyőzni arról, hogy még lehetséges számára egy boldog élet.

-         Prue? – kérdezte szerelmem halkan.

-         Honnan tudod? – néztem rá döbbenten.

-         Az a szegény lány olyan vágyakozó pillantásokkal figyelte Maxet, hogy én majdnem zavarba jöttem tőle. Sajnálom, hogy így szenved, pedig kedves lánynak tűnik. Olyan finoman és gyengéden ért hozzá Maxhez, és ő észre sem vette, pedig egy apró kézfogásban is annyi érzelem lehet – sóhajtott fel szerelmem.

-         Egyre jobb a megfigyelőképességed – dicsértem meg mosolyogva.

-         Látod, ilyet is tudok már – húzta ki magát büszkén.

-         Nagyon ügyes vagy, kicsim – biccentettem.

-         Tim? – szólalt meg kislányunk hirtelen. Azonnal hátrapillantottam, de Marie mélyen aludt, és mosolygott álmában.

-         Biztosan vele álmodik – mosolyodott el szerelmem.

-         Igen – bólintottam rá. – Nagyon szépet álmodik – fűztem még hozzá.

-         Mit csinálnak? – kérdezte Nathalie kíváncsian.

-         A tengerben játszanak, és Gaby vidáman úszkál velük. Biztosan visszaemlékszik arra, amikor a szigeten voltak. Marie-nak nagyon tetszett az a hely. Nem szívesen jött el onnan.

-         Igen, tudom, imádja a tengert, tőlem is sokat kérdezi, hogy visszamegyünk-e még oda – mondta kedvesem lelkesen. – Egyszer nyaralhatnánk ott – fűzte még hozzá.

-         Örömmel, amint lesz egy kis nyugalmunk már indulunk is – ígértem meg. Majd megállítottam az autót a határ menti háznál, és kinyitottam az ajtót szerelmemnek.

-         Ne ébresszük fel őket, olyan édesen alszanak – mondta halkan.

-         Rendben van, én viszem Emilyt – fogtam meg a kislányomat. Míg szerelmem Marie-t emelte a karjaiba. Ezután felvittük őket a szobájukba, és a cipőjük levétele után betakartuk őket.

-         Szerinted végigalusszák az éjszakát? – kérdezte kedvesem halkan. Miközben végigsimított a lányok arcán.

-         Egészen biztosan. Alaposan kimerültek ma a vidámparkban – vágtam rá azonnal.

-         Mi lenne, hogyha elmenekülnénk? Vigyük őket vissza a szigetre. Senkinek sem kell megtudnia a dolgot. Elmegyünk, és majd visszajövünk, hogyha a lányok már elég nagyok lesznek ehhez.

-         Nathalie, te is tudod, hogy nem hagyhatjuk itt a családunkat – sétáltam oda hozzá.

-         Miért nem? Ők képesek megoldani a helyzetet. El tudják intézni Maxet, utána a lányai pedig úgyis elmenekülnek. Boldogan élhetnénk és biztonságban.

-         Nem élnénk úgy. Ha megöljük Maxet, akkor a lányai ellenünk fognak bosszút forralni, és még nem ismerjük a képességeiket. Veszélyes a terved – magyaráztam neki halkan.

-         A lányainkra pedig az veszélyes, hogyha itt maradnak – vágott a szavamba. – Én elviszem innen őket, akár nélküled is – rohant át a mi szobánkba. Majd előkapta a bőröndöket.

-         Kicsim, állj meg – fogtam le a kezeit. Majd magam felé fordítottam.

-         Eressz el, Anthony, nem fogom hagyni, hogy a lányaimból vadállatot csináljon egy félőrült vámpír, aki ráadásul emberek vérén él. Ez ellentmond minden szabálynak, ami La Pusht jellemzi – vált hisztérikussá. – Nem fogom hagyni, hogy a lányok a befolyása alá kerüljenek.

-         Nathalie, itt vagyunk egymásnak, senki nem fogja a befolyása alá vonni őket. Sokkal okosabbak ennél – próbáltam megnyugtatni.

-         Még csak kislányok a fenébe is – kezdte el püfölni a mellkasomat.

-         Nath, édesem, nyugodj meg. Nem szabad kiborulnod a lányok előtt – szorítottam magamhoz.

-         Már miért ne? Egy anyának igenis joga van kiborulni, hogyha a lányai veszélyben vannak – sírta el magát kétségbeesetten.

-         A lányok nincsenek veszélyben, ezt te is tudod. Sosem hagynánk, hogy bántsák őket – nyomtam puszit a feje búbjára.

-         Miért ne győzhetnénk le Maxet és a családját? Erősebbek vagyunk, többen vagyunk. Vége lehet még ma ennek az egésznek.

-         Ezt te sem gondolod komolyan. Mi nem gyilkolunk ok nélkül, azok a lányok egyszerűen csak eltévedtek. Letértek a helyes útról. Te tényleg képes lennél csak úgy végezni velük? Nem tettek semmi rosszat – érveltem tovább.

Tudtam, hogy Nathalie igazából nem ilyen, hanem most csak az anyai aggodalom beszél belőle, ami teljesen jogos. Én is majd megőrülök ettől a helyzettől, de nem borulhatunk ki mindketten. Sőt az lenne a legjobb, hogyha Nathalie is megnyugodna. El kell terelnem a figyelmét valahogy. Ezért a karjaimba emeltem, és letettem az ágyunkra. Majd magamhoz öleltem. Előbb vagy utóbb meg fog nyugodni a karjaimban.

-         Ne haragudj – szipogta nagyjából egy órával később. – Nem tudom, hogy mi ütött belém. Nem akartam neked támadni, tudom, hogy ez neked is nehéz – motyogta a vállamba.

-         Nem haragszom, drágám. Tudom, hogy mit érzel, de meg kell nyugodnod. A lányok is ki fognak készülni, hogyha azt látják rajtunk, hogy rettegünk.

-         Tudom – bólintott megtörten. – Fogalmam sincs, hogy mi történt velem. Nem jellemző rám, hogy hisztérikus rohamokban török ki.

-         Édesem, te most már anya vagy. Régen az én anyukám, még akkor is hisztériázott, amikor apa felvitt engem a zuhanó csónakba, pedig az teljesen biztonságos, főleg egy félvérnek, akit nem is könnyű megsebezni. Hogy ne félnél, amikor ez a helyzet valóban félelmetes, és a lányaink a főszereplői. Én is félek – vallottam be. – Minden nap rettegek, amikor megvan rá az esély, hogy nem tudlak megvédeni benneteket mindentől.

-         Szeretlek – kúszott fel az ajkaimhoz. Majd szenvedélyesen megcsókolt, és ugyanabban a pillanatban már a csípőmre is helyezkedett. A ruháim pedig hangos reccsenéssel adták meg magukat szerelmem erős kezeinek.

-         Én is szeretlek, kicsim – mondtam halkan. Majd elkaptam szerelmem igencsak elkalandozott csuklóit.

-         Anthony, ne állíts meg – rántotta ki magát a kezeim közül

-         Nem akarlak megállítani, csak egy kicsit lassítani, utólag megbánnád, ha most így esnénk egymásnak. Nem illik hozzád az ilyen mértékű vadság – fordítottam magam alá. Majd egy mozdulattal lekapcsoltam a lámpát, hogy meghittebb legyen a hangulat. – Engedd el magad – pusziltam végig az arcát, majd az álla vonalát.

-         Anthony, én…

-         Css… csak engedd el magad, és ne mozdulj – vettem birtokba a nyakát. Amire csak egy jóleső sóhajtás volt a válasz. - Bízol bennem? – néztem fel rá kérdőn.

-         Már, hogyne bíznék benned? – nyögte elfúlóan, amikor a kulcscsontjához értem az ajkaimmal.

-         Akkor hidd el nekem, hogy nem lesz semmi baj – simítottam egyik kezemet formás keblére. – Elhiszed nekem? – gomboltam ki lassan a felsőjét.

-         Igen, elhiszem – harapta be az ajkát.

-         Biztos? – csúsztattam le a válláról a melltartója pántjait, és a számba vettem a gyönyörű, rózsaszín kis gombocskát a keble középpontjában.

-         Ez most egy nyugtató akció – húzta el a fejemet a keblétől.

-         Az is benne van a pakliban, de sokkal inkább egy reakció arra, hogy mennyire hiányzott már a feleségem ilyesfajta közelsége – suttogtam a vágytól fátyolos hangon.

-         Ez esetben, ne hagyd abba – nyomott csókot a számra. Majd gyengéd erőszakkal visszatolta a fejemet a mellkasához. Én pedig ott folytattam a kényeztetését, ahol abbahagytam nem is olyan régen. Nem sokkal később pedig már fájdalmas gondolatok nélkül vonaglott alattam, és csak én és a várt gyönyör töltötte ki az elméjét. Így boldogan folytattam tovább azt, amit elkezdtem. Már éppen elértem kedvesem köldökéhez, amikor egy hirtelen mozdulattal maga alá fordított, és rám helyezkedett. – Nem bírom tovább – mondta elpirulva. Annyira édes volt, az első közös éjszakánk óta nem láttam ilyen helyzetben elpirulni.

-         Akkor, itt az ideje, hogy újra egymásra találjunk – szabadítottam meg a bugyijától egy határozott mozdulattal. Egy pillanattal később pedig mindketten elégedetten nyögtünk fel az egyesülés mámorában. – Nath, várj, lassíts egy kicsit – próbáltam meg lefogni az elszabadult csípőjét, de kedvesem az ágyhoz szorította csuklóimat. – Kicsim, ha nem állsz meg egy kicsit, akkor… - kezdtem bele. A kielégülés mámora azonban gyorsabb volt nálam. – A fenébe – káromkodtam el magam. Nathalie viszont csak boldogan elnevette magát. – Nem tesz jót az egómnak, ha a feleségem kinevet egy olyan baleset után, amilyen még soha nem történt meg velem idáig – húztam el a számat.

-         Nem nevetlek ki, te lökött – bújt hozzám Nathalie, majd a nyakamat kezdte harapdálni. – Tudod, hogy ma volt először olyan, hogy végre én adtam neked előbb gyönyört, és nem te nekem? Olyan boldog vagyok – nézett mélyen a szemeimbe. Majd gyengéden megcsókolt. Azután pedig megpróbált legördülni rólam.

-         Hé, mégis mit képzelsz, hová mész? – ragadtam meg a fenekét. – Még nem végeztem veled – fordítottam magam alá szerelmemet. – Csak nem hitted azt, hogy máris elfáradtam? – kérdeztem, miközben megmozdítottam a csípőmet.

-         Nem tudom, hogy hogy is hihettem ilyet – nyögött fel szerelmem mosolyogva. – Várj, ne olyan hevesen, mert… - sikoltott fel. Én pedig elégedetten elvigyorodtam. – Ez nem volt szép – pihegte halkan.

-         Dehogynem, gyönyörű voltál – nyomtam csókot a szájára. – Az a remek tervem, hogy egész éjszaka ezt fogjuk tenni – fűztem még hozzá.

-         Ez valóban remek terv, de nem lehetünk holnap kimerültek, tízre jön Max és a piócái, és nekünk is ott kell lennünk a lányokkal. Bármennyire is nem szeretném ezt az egészet.

-         Rendben, akkor még egy utolsó szeretkezés, és azután aludhatunk. Persze, csak akkor, hogyha bírod még, drágám – néztem rá pimaszul.

-         Majd adok én neked – gördült fölém azonnal. Majd egy szempillantás alatt ringatni kezdte a csípőjét, ami elképesztő élményt nyújtott mind a kettőnk számára, nem sokkal később pedig egyszerre értük a beteljesedést, Nathalie pedig fáradtan hanyatlott rám. 

-         Gyakrabban kéne felbosszantanom téged – motyogtam a nyakába, miután mindketten lecsendesedtünk.

-         Igen, szerintem is gyakrabban kéne – kuncogott fel. Majd nagyot ásított, pedig nagyon próbálta visszatartani, hogy ne vegyem észre a dolgot.

-         Fáradt vagy? – kérdeztem mosolyogva.

-         Nem – ásított megint.

-         Dehogynem – nevettem fel.

-         Nem akarok elaludni, mert amikor felébredek, akkor vége lesz ennek a békének és nyugalomnak, ami most körülvesz minket – magyarázta halkan.

-         Édesem, mi még reggel is ugyanazok leszünk, és ígérem, hogy Max nem fogja befolyásolni a lányokat. Vigyázok minden egyes gondolatukra, ha kell éjjel-nappal őrködöm felettük, hogy esélye se legyen megkörnyékezni őket. Nem lesz semmi baj. Ha pedig a lányok elfáradnak, akkor aznapra vége a gyakorlásnak. Ezt is garantálom neked – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Nem fogom hagyni, hogy túl legyenek hajszolva.

-         Rendben, ez jól hangzik – nyomott puszit az arcomra szerelmem. – Viszont előre leszögezem, ha az az alak csak egy ujjal is hozzáér a lányaimhoz, akkor széttépem, és ez nem fenyegetés, hanem ígéret – mondta komolyan.

-         Még segítek is neked, hogyha oda jutunk, de most aludj, szükség lesz holnap az erődre – kezdtem el cirógatni a hátát.

-         Jól van, jó éjszakát – bújt hozzám még szorosabban. Majd lassan elszenderedett. Azután pedig én is elaludtam…

Reggel korán ébredtem. Még nem volt hat óra, így elhatároztam, hogy meglepem a lányokat egy kis finomsággal reggelire. Óvatosan csúsztam ki Nathalie mellől, majd a konyhába siettem, és összedobtam egy nagy adag palacsintát Marie kedvéért, azután pedig egy nagy adag szalonnás rántottát Emily kedvéért. Nathalie pedig mindkettőt imádja. Azután facsartam egy óriási kancsó narancslevet is, és már éppen a kávét főztem le, amikor egy elég morcos Gabriella jött lefelé a lépcsőn. Ajaj, itt valami nem stimmel.

-         Jó reggelt – mosolyogtam rá.

-         Szia – sétált a konyhaszekrényhez, majd levett egy bögrét.

-         Nem szívesen vájkálok mások magánéletében, de akarsz beszélni róla? – kérdeztem kedvesen.

-         Mintha nem tudnád, hogy mi bajom – mutatott a fejére.

-         Nem olvasok bele mások gondolataiba, ha nem muszáj. Szeretem meghagyni az emberek magánszféráját.

-         Oh, ez kedves gondolat – lepődött meg Gaby.

-         Tehát, akarsz beszélni róla? – kérdeztem ismét. Majd töltöttem neki egy adag narancslevet. – Mit kérsz reggelire? – érdeklődtem.

-         Azt hiszem, hogy egy kis rántottát, azután pedig gyümölcsöt fogok enni – válaszolta halkan.

-         Oké – tettem elé egy adag rántottát, majd várakozóan foglaltam helyet vele szemben a kávémmal. – Tehát, hallgatlak – mosolyogtam rá bátorítóan.

-         A bátyád nem kíván engem – morogta az orra alá. Bár ezt olyan halkan tette, hogy alig hallottam meg. Bár lehet, hogy jobb lett volna, ha meg sem hallom, mert a kávé a torkomon akadt.

-         Tessék? – köhintettem egyet, hogy ne fulladjak bele a kávémba.

-         A bátyád nem kíván engem. Amúgy tudtam, hogy nem vagy kíváncsi a témára. Erről ennyit – kapta fel a tányérját. Majd elindult vissza a szobájuk felé.

-         Hé, várj, miből gondolod ezt a butaságot? – állítottam meg. – Egyébként pedig hol van, Jake?

-         Fontos járőrözésen vesz részt, ahol minden farkas ott van Nathalie-t kivéve, úgyhogy biztosan borzasztó fontos, hogyha mégsem kell mindenkinek ott lennie – morogta az orra alá.

-         Az bánt jobban, hogy nem akart tegnap még jobban fárasztani, mint amilyen fáradt már egyébként is voltál, vagy az, hogy nem vitt magával úgy, ahogy régen? – kérdeztem elnéző mosollyal az arcomon.

-         Hé, azt mondtad, hogy nem turkálsz mások fejében, hogy meglegyen a magánéletük – emelte fel az egyik ujját morcosan.

-         Általában nem, de te mostanában kicsit nehéz eset vagy érzelmileg – sétáltam oda hozzá. Majd elvettem a rántottát a kezéből, és az asztalra helyeztem. Azután pedig egy határozott mozdulattal magamhoz rántottam egy ölelésre.

-         Ezt most miért? – kérdezte döbbenten. Viszont még jobban hozzám bújt.

-         Csak azért érzed magad így, mert több gyengédségre vágynál jelen állapotodban, de ha nem mondod el Jacobnak, hogy mi bánt, akkor ő nem fogja érteni a dolgot. Utazzatok el pár napra, mi elleszünk addig – simogattam meg a hátát.

-         Hé, el a kezekkel a menyasszonyomtól – hallottam meg a kissé panaszos hangot. Amin muszáj volt elmosolyodnom.

-         Nyugi, nem állt szándékomban elcsábítani őt – mondtam nevetve.

-         Sose lehet tudni, egy ilyen gyönyörű nőt, ki ne akarna elcsábítani – húzta magához Jake Gabriellát. – Hogy aludtál, kicsim?

-         Rosszul – jött a morcos válasz. – Hideg volt az ágy, és félreérthetetlen hangok szűrődtek ki egy bizonyos másik szobából.

-         Azt hiszem, hogy ez a mi hibánk – emeltem fel a kezeim védekezően. – Bocsánat, nem tudtuk, hogy zavarunk valakit.

-         Nem zavartatok, csak irigy vagyok – szusszantotta Gaby.

-         Öhm… Jake, menjetek el pár napra Gabriellával, hogy egy kicsit kettesben legyetek, majd én beszélek Billyvel – mondtam határozottan.

-         De hiszen most jönnek…

-         Megoldjuk nélkületek is, ha pedig baj van, akkor azonnal hívunk, de Gabriellának most nyugalomra van szüksége – böktem a fejemmel a morcos menyasszonya felé. Ez a terhessége össze sem hasonlítható a másikkal. Most valahogy kicsit érzékenyebb, mint amilyen Timmel volt.

-         Jól van, ha biztos vagy benne, akkor szólok Billynek is. Csomagolj össze kicsim, elmegyünk egy kis kikapcsolódásra – nyomott puszit Jake Gaby arcára. Az lenne a legjobb, ha Timet is vinnénk, hátha akkor Gabriella megnyugszik egy kicsit. Gondolta Jacob.

-         Timre majd mi vigyázunk – vágtam közbe, mielőtt kimondta volna. Azt hiszem, hogy Gabynak most az tetszene jobban, ha kettesben lennének.

-         Tényleg elviszel pár napra, hogy kettesben legyünk? – nézett Gabriella kérdőn Jake-re.

-         Igen, ahogy kész vagy, már indulunk is – bólintott rá bátyám.

-         Akkor már csomagolok is, azután elköszönünk Timtől, és irány a pihenés – lelkesedett fel Gabriella. Majd gyors csókot nyomott Jake szájára, és már el is tűnt az emelet felé.

-         Huh, kösz – nézett rám hálásan Jacob. – Tegnap már veszekedtünk is, de semmi pénzért nem árulta el, hogy mi a baj.

-         Ugyan, nincs mit – legyintettem. – Úgy tűnik a lányotok kicsit másként hat Gaby közérzetére, mint ahogy Tim tette anno.

-         Hát igen, nagyon másként, még ki kell ismernem ezeket az új dolgokat – bólintott rá ő is. – Bár ez nem is olyan nagy baj, legalább életében egyszer Gaby a saját érdekeit is figyelembe veszi, csak még furcsa ez az új viselkedés.

-         Oh, majd hozzászoksz, csak legyetek kettesben pár napot, és újult erővel fogtok visszajönni mindketten – mondtam határozottan. – Most viszont megyek, mert ágyba-reggelit tervezek életem legfontosabb három hölgyének – kaptam fel a tálcákat, majd elsiettem az emelet felé, hogy elkényeztessem a lányokat, és Nathalie-t…