La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 41. fejezet

41. fejezet

(Bella szemszöge)

Az utóbbi hetek nagyon is kellemesen teltek el. Már szinte nem is gondolok arra a szörnyűséges fantáziára, amiben teljes mértékben tönkretettek. Biztos, hogy emlékezni fogok rá örökké, amíg csak világ a világ, de szép lassan azért elérem, hogy egyre kevesebbet gondolok a dologra. Az hiszem, hogy az is sokat segít ebben a kérdésben, hogy én magam nem láttam az arcom abban a szörnyű hallucinációban. Így olyan képek nem égtek bele az elmémbe, ahogy egyszerűen rám sem lehet nézni, mert annyira visszataszító vagyok.

-         Adok egy dollárt a gondolataidért – jelent meg szerelmem.

-         Egy dollárt? – fordultam felé sértetten. – Ennyi? Összesen egy dollárt érnek neked a legféltettebb gondolataim? Nem gondolod, hogy ez elég csekély ár?

-         Nos, ami azt illeti, ez a legmagasabb ár, amit valaha is felajánlottam bárkinek a gondolataiért cserébe – vágta rá azonnal.

-         Persze, mert te nem szorulsz rá másnál, hogy kérdezz, egyszerűen csak hallgatózol, ha akarsz, és kész – állapítottam meg.

-         Nos, a képességét nem választhatja meg az ember, vagyis vámpír – emelte maga elé a kezeit védekezően.

-         Én magam sem választottam ezt a képességet, ez egyszerűen velem született, de mint láthattad, ki lehet játszani – húztam el a számat.

-         Marcus már nagyon régóta vámpír, valószínűleg ismer minden egyes lehetséges trükköt arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet kínozni egy másik vámpírt – állapította meg Edward. – Nekem például sosem jutott volna eszembe hallucinogént jutatni a szervezetedbe, hogy átverjem az elmepajzsodat. Bár én nem is gondolkodtam még soha el rajta, hogy hogyan kínozhatnálak meg – mondta határozottan.

-         Azt hiszem, hogy annak határozottan örülök, hogy nem akartál még soha megkínozni eddig – mondtam komolyan.

-         Jaj, tudod, hogy nem úgy értettem – legyintett azonnal. – Ne forgasd ki a szavaimat, asszony – rázta meg felém a mutatóujját.

-         Ezt Emmettől tanultad? – húztam fel a szemöldököm. – Elég vicces látvány vagy így – fűztem még hozzá nevetve.

-         Vicces? Én vicces? – hökkent meg. – Hát nem látod, hogy milyen vad és félelmetes vámpírférfi vagyok?

-         Hát, nekem a vad és félelmetes nem nagyon jutott eddig eszembe rólad, de lehet, hogy én tévedek – sóhajtottam fel. – Bár neked általában csak a szád nagy, Edward Cullen – nevettem fel. Majd egy szempillantás alatt rohanni kezdtem. Kivetettem magam az ablakon, és a tenger felé vettem az irányt.

-         Na megállj csak, Isabella Black Cullen, ha elkaplak, akkor hatalmas nagy bajban leszel – hallottam meg Edward hangját.

Tudtam, hogy ezzel a mondatommal most talán kihúztam a gyufát, de éppen ez volt a célom. Egy kis mókázás mindenkire ráfért már a családban. A többiek mind jól érezték magukat, úgyhogy éppen itt volt az ideje, hogy mi magunk is kiruccanjunk egy kicsit. Az a remek tervem támadt, hogy talán átúszhatnánk arra az elhagyatott kis szigetre, amit még egyszer régebben találtam. Még egy apró házikót is építettem rá, bár annak már vagy tíz éve, de ki tudja, talán még megvan.

-         Kapj el, ha tudsz – mondtam nevetve. Majd levetettem magam a sziklákról, egyenesen a vízbe.

-         Rendben, de akkor nem ér használni a képességedet, mert azt csalásnak minősítem – vágta rá Edward.

-         Rendben, megígérem, hogy nem használom ellened a képességem – kiáltottam vissza komolyan.

-         Oké, akkor viszont menekülj, bár elkaplak, az biztos – ugrott be vízbe. Én pedig azonnal elvigyorodtam, majd határozottan Edward felé intettem, mire egy nagy hullám azonnal mellém sodorta.

-         Azt mondtam, hogy nem használom a képességem ellened – haraptam az ajkamba, amikor kérdőn nézett rám. – Végül is, nem ellened használtam – kacsintottam rá pajkosan. Majd gyors puszit nyomtam a szájára, és azonnal elsurrantam mellőle. – Azt viszont ne hidd, hogy ilyen könnyen fel fogom adni a menekülést – nevettem fel, amikor Edward rájött, hogy átvertem, és felnyögött.

-         Pimasz nőszemély – szólt utánam. Néhány pillanattal később pedig éreztem a derekamra fonódó karjait. – Csak nem gondoltad, hogy elmenekülhetsz?

-         Drágám, ha tényleg el akarnék menekülni, akkor már réges régen héthatáron túl lennék – fordultam felé kuncogva.

-         Mindegy, hogy hová próbálnál menekülni, én a világ végére is követnélek, sőt, még tovább – csókolt bele a nyakamba.

-         Igazából, csak addig a szigetig terveztem a menekülést – mutattam az apró helyre.

-         Csábító, majd eljutunk odáig is – bólintott rá. – Viszont, a kérdés az, hogy szeretkeztél-e már vízben – kezdte el kigombolni a felsőmet.

-         Hát nem is tudom, mintha már lett volna ilyen, egyszer, régen, valakivel – haraptam az ajkamba.

Majd megrohamoztak a képek, amint Edwarddal hevesen tépjük egymás ajkait a hűs vízben. A víz, és Edward teste hűvös volt, de a testem úszott a forróságban. Micsoda éjszaka volt. Egy apró viccből indult ki az egész, de életem legcsodálatosabb éjszakája volt. Soha nem volt részem ahhoz hasonló élményben.

-         Ó, igen, én is pontosan így emlékszem – éreztem meg férfiasságát a csípőmnél.

-         Beleláttál a fejembe? – döbbentem meg.

-         Talán önkéntelenül nyitottad meg számomra az utat, vagy csak a tudatalattid akarta, hogy lássam ezeket a képeket én is. Meglepően fantasztikusan megmaradt az emlékezetedben az a mámoros éjjel. Bár be kell vallanom, hogy én magam is sokszor visszajátszottam ezt az éjjelt az elmémben – csapott le az ajkaimba.

-         A legszebb éjszakánk, persze az első után – pihegtem miután elválltak az ajkaink.

-         Olyan gyönyörű voltál, a zavarod pedig csak még kívánatosabbá tett. Ahhoz képest, hogy te voltál az, aki mindig is harcolt azért az éjszakáért meglepően félénk, és szégyenlős lettél hirtelen.

-         A lányok azért tartanak egy kicsit az elsőtől, akármennyire is szeretik a párjukat – haraptam az ajkamba.

Arra az éjszakára is tökéletesen emlékeztem. Minden egyes pillanatra. Ahogy elkezdte kigombolni a ruhám hátulján a gombokat, lassan, egyesével, és minden egyes gomb után csókot nyomott a felszabadult területre. Amikor kínzó lassúsággal kibújtatott a finom anyagból. Én pedig ijedten kaptam a közeli pokróc után, amit azonnal magam köré csavartam, ő pedig felkuncogott a zavaromon, és lágyan megcsókolt, aminek hatására elejtettem a rögtönzött kis leplemet, ő pedig egy gyors mozdulattal felkapott és gyengéden az ágyra fektetett. Majd újra és újra elismételte, hogy milyen csodálatos vagyok, és ne legyek zavarban, mert még soha életében nem látott olyan szépséget, mint amilyet most. Kedves szavak, lágy becézgetések, majd néhány pillanatnyi fájdalomért cserébe egy mámorítóan tökéletes éjszaka, ami mindkettőnk ártatlanságának végét jelentette. Még soha életemben nem éreztem magam annyira különlegesnek, és szépnek, mint akkor éjjel. Edward minden egyes pillanatban éreztette velem, hogy mennyire szeret, és tisztel engem. Bár soha ne ért volna véget az az éj. Ha valaki valaha érezte már az érzést, amikor azt kívánja, hogy „bárcsak megállna az idő, és mi örökké így maradnánk”, akkor az igazán érti, hogy mit éreztem azon az éjjelen.

-         Tökéletes volt, Bella, létem legtökéletesebb éjszakája – csúsztatta fel a szoknyámat a derekamra.

-         Szerinted felül tudjuk múlni? – kérdeztem az ajkamba harapva.

-         Hát, magasra állítottad a mércét, de próbálkozni lehet – húzta félre a bugyimat az útból.

Én pedig néhány határozott mozdulattal kiszabadítottam a vágyát a már igencsak szűkös nadrágjából. Néhány pillanattal később pedig már eggyé is váltunk újra. Talán az emlékek hatására, talán azért, mert semmitől, és senkitől nem kellett tartanunk most, de a szeretkezésünk egyszerűen fergetegesre sikerült. Elképesztő élményekkel, és emlékekkel lehettem újra gazdagabb, és azt hiszem, hogy szerelmem sem panaszkodhatott egyetlen egy pillanatig sem. Legalábbis a hangok, amelyek elhagyták a száját nem arról árulkodtak, hogy ne tetszett volna neki ez a kissé heves, de annál tökéletesebb szerelmeskedés. Néhány órával később pedig, ha nagy nehezen is, de elértük a kis szigetet, ahová eredetileg elindultunk.

-         Tetszik ez a kis sziget – nézett körbe Edward kíváncsian. – Van benne valami különleges – mosolyodott el.

-         Igen, valóban, valamitől nekem is különleges ez a hely, de nem jöttem még rá, hogy miért – gondolkodtam el.

-         Talán álmunkban már jártunk itt – kacsintott rám.

-         Mikor lettél te ilyen álmodozó? – húztam fel a szemöldököm.

-         Talál akkor, amikor végre visszakaptam az én gyönyörű szerelmemet. Azóta nincs lehetetlen a számomra – mondta komolyan.

-         Az érzés kölcsönös – húztam magamhoz egy újabb szenvedélyes csókra. – Gyere, körbevezetlek a kis birodalmamon – fogtam kézen, majd elindultam vele a sziget belseje felé. Néhány órával később pedig ugyanott kötöttünk ki, ahonnan elindultunk.

-         Nagyon kellemes kis sziget – mondta elámulva. – Nem is értem, hogy hogyan nem fedeztem fel még soha.

-         Talán azért, mert La Push-ról lehet látni, és te nem igazán lépted át a határt eddig – ajánlottam.

-         Nos, ez valóban nyomós érv a dolog mellett – bólintott rá azonnal. – Viszont, sajnos vissza kell mennünk, mert Carlisle és Esme hamarosan útnak indul, és gondolom, hogy te is szeretnél még elköszönni tőlük.

-         Igen, én is szeretnék elköszönni, de gondolom, hogy te is így vagy ezzel – néztem rá kérdőn.

-         Természetesen – biccentett azonnal.

-         Akkor menjünk – indultam el a víz felé. Edward pedig azonnal követett engem…

(Brian szemszöge)

Már egy jó ideje nem voltunk a Cullen ház környékén. Heather lelke elég lassan gyógyul, bár, Alec kétségkívül nagyon jó hatással van rá, de még mindig nem az igazi valahogy a helyzet. Nem szívesen mondok ilyet, mert tényleg engem is megviselt az apánk halála, de talán jobb is így neki. Soha nem tudott belenyugodni anya elvesztésébe, és így nem is élt már igazán azóta, hogy elvesztette őt. Bár nem tagadom, lehet, hogy én is ilyen szinten magamba fordulnék, hogyha elveszteném valamiért Angelát. Most már tudom, hogy mit érzett apám anyám iránt. Na és persze, hogy mit érez most már a húgom Alec iránt. Alec pedig egyáltalán nem rossz tanítvány. Azt mondjuk nem tagadom, hogy nem igen ízlik neki az állati vér, és ezt egy szóval sem tagadja, mert a mosléktól a förtelemig már mindennek nevezte, de azért a húgom kedvéért kezd úrrá lenni az emberi vér iránti vágyain, és ez nagyon jó jel. Talán hamarosan már el tudja vinni a húgomat moziba, vagy vásárolni, vagy akárhová. Végül is mindegy. A lényeg, hogy boldogok legyenek.

-         Brian – futott felém szerelmem lelkesen.

-         Mi történt, kicsim? – néztem rá kíváncsian.

-         Alice most hívott, hogy mikor megyünk már vissza, mert kettős lagzi lesz, és ott a helyünk. Tanya és Justin, valamint Johanna és Billy is összeházasodik. Ugye elmegyünk az esküvőre? – kérdezte izgatottan.

-         Igen, hát persze – válaszoltam azonnal. Majd lágyan megcsókoltam, de ő már sokkal hevesebb volt, és csak azon kaptam magam, hogy már mindketten a fűben fekszünk.

-         Mit csinálsz, drágám? – kérdeztem döbbenten, amikor az övemmel kezdett babrálni.

-         Minek néz ki? – kérdezte az ajkába harapva.

-         Tudod, hogy mit mondtam erről – ültem fel hirtelen. – Nem sietünk sehová – nyomtam puszit mindkét apró kezére.

-         Tudom, hogy nem sietünk, de talán ennyi idő után már egyáltalán nem meglepő, hogy kívánlak, eddig is kívántalak, de miért várnánk tovább? A régi elképzeléseim már nem számítanak a számomra. Ráadásul, ha úgy vesszük, akkor most már egészen más elképzeléseim vannak. Sőt, határozottan mások a nézeteim. Engem egyáltalán nem zavarna, hogyha mi végre…

-         Akkor sem ez a megfelelő pillanat. Te nem akármilyen nő vagy, úgyhogy különlegesnek kell lennie – mondtam határozottan. – Mit szólnál, hogyha este lenne egy igazi randink? Csak mi ketten, Heather és Alec sem fogja bánni szerintem, hogyha némi időt kettesben kell eltölteniük.

-         Rendben, én benne vagyok – sütötte le a szemeit Angela.

-         Mi a baj? – kérdeztem idegesen.

Azt hittem, hogy beszélhetek ilyen nyíltan, hiszen ő is akarja már az esküvőtől függetlenül. Bár ettől még természetesen el akarom majd venni őt, ez nem képezheti vita tárgyát egy pillanatig sem.

-         Nem nagyon van mit felvennem egy igazi randihoz – mondta kissé idegesen. – A ruhatáram azon része Forksban van, ami illene az alkalomhoz.

-         Akkor miért nem viszed el a húgomat vásárolni? Van egy minőségi bankkártyám, amiről nyugodtan költekezhettek mind a ketten – mondtam mosolyogva. – Legalább egy kicsit jobban megismernétek egymást, és azt hiszem, hogy Heather sem vetne meg egy kis kikapcsolódást a hosszú évek kemény edzései után.

-         Nos, ez tulajdonképpen remekül hangzik – csillantak fel Angela szemei. – Elleszel addig Alec társaságában? – kérdezte összehúzott szemöldökkel. – Lefogadom, hogy meg akarod beszélni vele a húgoddal kapcsolatos szabályokat.

-         Túl jól ismersz – nevettem fel keserűen. Tényleg volt ilyen szándékom. Vagyis, nem csak volt, van ilyen szándékom.

-         Ugyan már, szerintem ez természetes. Heather nagyon szerencsés, hogy ilyen bátyja. Te imádod őt, és törődsz vele. Mit kívánhatna még? Család, szerelem, boldogság. Tökéletes élet – sóhajtott fel kedvesem.

-         Örülök, hogy megérted a helyzetet – mosolyodtam el.

Egy pillanatra feszül lettem a ténytől, hogy talán ezt túlzásnak fogja tartani kedvesem, de örömmel veszem tudomásul, hogy egyáltalán nincs ezzel problémája.

-         Már miért ne érteném – legyintett. – Na de akkor megyek is, még sok dolgom lesz estig – nyomott még egy puszit a számra. Majd egy szempillantás alatt felpattant, és elindult a kis faház felé, ahol Heather és Alec volt. Boldogan néztem kedvesem után. Majd türelmesen megvártam, amíg újra felbukkant Heather társaságában.

-         Akkor elmentünk – integettek nekem mind a ketten, majd elviharzottak a város felé.

Én pedig felálltam, és a faház felé vettem az irányt. Azt hiszem, hogy lesz egy-két megbeszélnivalóm Alec-kel. Nincs bajom a sráccal, de azért jobb, ha tudja, hogy annak ellenére, hogy kedvelem, ha meg meri bántani a húgomat, akkor kitekerem a nyakát.  

-         Most jön az a rész, amikor megmondod, hogy halállal lakolok, hogyha Heathernek egy haja szála is meggörbül? – kérdezte azonnal Alec, amikor beléptem a faházba.

Te jó ég! Tényleg ennyire átlátszó volnék? Vagy ennyire egyértelmű volt, hogy mi a célom ezzel az egész helyzettel? Most egy kicsit azért bután érzem magam.

-         Nem gondoltam volna, hogy ez a tény ennyire nyilvánvaló mindenkinek – forgattam meg a szemeimet.

-         Ami azt illeti, szerintem természetes reakció – vágta rá azonnal. – Én is ezt tettem volna a húgomért, hogyha valaha lett volna férfi, aki meg meri egyáltalán közelíteni Jane-t.

-         Uh, el is felejtettem, hogy a te húgod volt – borzadtam el. – Ne haragudj, hallottakról tudom, hogy jót, vagy semmit, de a húgod…

-         Nyugi, tisztában vagyok vele, hogy a bosszú nem volt váratlan, és alaptalan. Azt viszont csak én tudom, hogy a húgom nem volt mindig ilyen kegyetlen és érzéketlen. Csak a körülmények jutatták ilyen mélyre őt. Hogyha bárki is megértette volna őt rajtam és Arón kívül, akkor talán nem lett volna belőle egy érzéketlen gyilkoló gép. Teljesen kiölt magából minden emberi érzést, ezt gondolta róla mindenki, de engem mégis mindig szeretett. Soha nem használta ellenem a képességét, és másokon is csak azért, nehogy közel kerüljenek hozzá, mert az, ahogy ő mondta „Veszélyes” – magyarázta Alec. - Tudod, akibe életében csak belerúgtak, és nem szerettek, az hajlamosabb szörnyeteggé válni, mint az, aki normális emberkor után változik vámpírrá.

-         Elhiszem, és sajnálom, de én a húgodnak csak a szadista oldalát ismertem – válaszoltam komolyan.

-         Tisztában vagyok vele – bólintott rá azonnal. – Na, de nem ezért jöttél el most hozzám. Halljam a szabályaidat, gondolom, lefektetsz néhány elvárást velem szemben.

-         Ami azt illeti, nem sok elvárásom van veled kapcsolatban. Azt szeretném, hogy szeresd a húgomat, örökké. Soha ne bántsd meg, és lehetőség szerint ne szokj vissza az emberi vérre. Hogyha ezeket be tudod tartani, hogy egy nagy és boldog család része lehetsz az idők végezetéig – mondtam határozottan.

-         Az ajánlatod, és a feltételeid nagyon is elfogadhatóak és kedvezőek a számomra – mosolyodott el Alec. Én pedig azonnal mélyen a szemébe néztem, hogy vajon látok-e benne bármi csalafintaságot, vagy hazugságot, de ennek szerencsére semmilyen jele nem volt.

-         Azt hiszem, hogy jóban leszünk, Alec – mosolyogtam rá, majd a kezemet nyújtottam felé.

-         Nos, én is így gondolom, Brian – rázta meg azonnal a felajánlott tenyerem. – Viszont, ha nem bánod, akkor én most vadásznék egyet. Tudom, hogy csak néhány napja voltam, de ez az állati vér nem igazán kielégítő a számomra – kapott a torkához.

-         Hát igen, idő kell még hozzászoksz, de biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog – válaszoltam azonnal. – Ha nincs ellenedre a társaság, akkor szívesen veled tartanék.

-         Egyáltalán nem bánom, ha velem jössz. Már nagyon régen nem tartottál velünk a vadászatok alkalmával.

-         Dehogynem, csak nem láttál – legyintettem. – Jobbnak láttam, hogyha külső szemlélő maradok, így jobban meg tudtam figyelni a fejlődésedet – magyaráztam.

-         Hogyhogy nem éreztem az illatod?

-         Széllel szemben követtelek titeket mindig, ezért figyelhettelek meg titeket nyugodtan – válaszoltam halkan.

-         Ügyes trükk, tényleg nem tudtam, hogy ott vagy – hökkent meg Alec. – Tulajdonképpel tesztelnél, nem igaz?

-         Ami azt illeti, de, nagyon is igaz – vallottam be azonnal. Biztos akartam lenni benne, hogy képes lesz türtőztetni magát, és sikerült is. – Talán neheztelsz ezért?

-         Nem, inkább hálás vagyok, mert így megtudhattad te is, és én is, hogy azért van némi önuralmam már most is, még akkor is, hogyha nem sok – húzta ki magát büszkén.

-         Igen, soha nem indultál el a város felé, pedig néhányszor nagyon is közel voltatok – veregettem meg a vállát. – Bele fogsz jönni a dologba.

-         Igen, én is azt hiszem – egyezett bele azonnal. – Néhány vadászat még és talán az összes vörös árnyalat el fog tűnni az íriszemből. Az igazat megvallva, tetszik nekem ez az aranyszín.

-         Szerintem nagyszerűen áll neked. Sokkal jobb, mint a vörös – mondtam teljes meggyőződéssel.

-         Akkor egy vadászat? – pattant fel mellőlem.

-         Részemről rendben – álltam fel én is, majd elsüvítettem Alec után az erdő mélye felé…