La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 52. fejezet

52. fejezet

SZIASZTOK! REMÉLEM, HOGY MINDENKINEK NAGYON KELLEMES VOLT A HÚSVÉTI ÜNNEP :D PUSZI, DRUSILLA

(Tanya szemszöge)

A nászéjszakánk maga volt a mennyország. Még soha életemben nem éreztem ilyesmit senkivel, mint amit Justinnal, aki immáron a férjem. Komolyan mondom, ha valaki mondjuk öt évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy én ennyi idő múlva boldog feleség, és hűséges társ leszek, annak viccen kívül az arcába nevettem volna. Hiszen én amióta az eszemet tudom mindig szukkubus voltam. Csak Edward hozott kísértésbe ezelőtt arra, hogy normális kapcsolatom legyen. Ő is valószínűleg csak azért így utólag visszagondolva, mert az egyetlen vegetáriánus szingli volt, akit ismertem. Szó se róla, még mindig elképesztően jóképű, de iránta sosem éreztem ilyen mélyen, mint ahogy Justin iránt érzek. Össze sem lehet hasonlítani az Edward mániámat a férjem iránti szerelmemmel. Vajon őt mi fogta meg bennem? Erről még soha nem is beszéltünk. Talán tetszett neki, hogy rámenős vagyok? Vagy esetleg a vámpír létem izgalmas volt?

-         Jó reggelt – szakított ki a gondolataimból Justin hangja.

-         Neked is jó reggelt – vigyorogtam rá azonnal.

-         Min törted a fejed? – kérdezte kíváncsian.

-         Semmin – vágtam rá azonnal.

-         Akkor nem ráncoltad volna így az orrod, és a homlokod. Tehát min törted a fejed? – tette fel ismét a kérdést.

-         Igazából rajtunk, kettőnkön gondolkodtam – kezdtem el rágcsálni a szám szélét.

-         Kicsit konkrétabban – nézett rám kérdőn.

-         Miért szerettél belém? – tettem fel nyíltan a kérdést. Tulajdonképpen nem volt értelme mellébeszélni. Előbb-utóbb úgyis kiszedte volna belőlem, hogy min gondolkodom ennyire.

-         Hát ennek több oka is volt – mondta komolyan.

-         Na és mik azok az okok? – lettem kíváncsi. Talán most végre megtudom, hogy mi tetszik neki bennem. Ezt azt hiszem, hogy minden lány tudni akarja a szerelme szájából.

-         Az egyik ok az volt, hogy gyönyörű vagy – kezdett bele.

-         Szóval a testem – szontyolodtam el egy pillanatra. Az a többi pasinak is tetszik, nem nagy ügy.

-         Hé, még nem fejeztem be – szólt rám szigorúan. – Igen, elsősorban azt láttam meg. Amikor először találkozik az ember valakivel, szerintem egyértelmű, hogy megnézi a másik testét. A szeméből áradó melegséget. A gyönyörű szőke tincseit. A kidolgozott popsit, ami köztünk legyen mondta az egyik kedvenc külső tényezőm a szemeid után.

-         Te kis perverz – kuncogtam fel.

-         Mutass egy férfit, aki nem fordul meg egy csinos hátsó után – vágott vissza finoman.

-         Igaz – biccentettem. Végül is, ezzel nem vitatkozhattam. Tény, hogy a férfiak szeretik megnézni a nők hátsóját.

-         Egyébként pedig a legjobban akkor szerettem beléd, amikor láttam a lényed is. Nem azt, amit a világ felé mutatsz, és olykor kemény, és rideg, hanem azt a Tanyát, aki esti mesét olvasott Marie-nak és Emilynek. Aki a nővéreit féltőn figyeli, miután az emberférfi távozott a szobájukból Denaliban. Aki képes lenne bármire, hogy engem boldognak lásson. Mert ez vagy te igazából. Nem az a hideg álarc, amit néha mutatsz magadból. Te sokkal, de sokkal több vagy egy egyszerű vámpírnál, sőt még egy igazi szukkubusnál is. Te egy kedves és szerető lélek vagy, aki néha bután próbálja az emberek tudtára adni, hogy hogyan is érez valójában, de végül mindig eléri a célját – fejezte be a mondandóját.

Én pedig, ha képes lettem volna, akkor biztosan sírva fakadtam volna. Még soha életemben nem mondott nekem ilyen gyönyörű dolgokat senki a világon. Egyszerűen nem találtam a szavakat. Mit lehetne ilyenkor mondani? Hogyan lehet ilyenkor kifejezni néhány szóval minden szerelmünket, és szenvedélyünket a társunk felé? Nem tudtam, hogy mi lehet az, amivel tökéletesen boldoggá tehetném kedvesemet ebben a pillanatban, de úgy döntöttem, hogy szerelméért cserébe szorosan hozzábújok, és megpróbálom ezzel az öleléssel kifejezni minden iránta érzett szenvedélyemet.

-         Nagyon szeretlek – motyogtam a mellkasába.

-         Én is szeretlek téged – nyomott puszit a fejem búbjára. – Arra gondoltam – simított végig a gerincem mentén, amitől mindig jóleső bizsergések futottak végig az egész testemen.

-         Igen? – néztem rá kajánul.

-         Mi lenne, hogy egy kicsit bemelegítenénk, aztán megreggeliznék, és utána elmennénk a hegyekbe egy kis snowboard erejéig – ajánlotta a lehetőséget.

-         Nos, ami azt illeti ez egy nagyszerű gondolat – villantak meg a szemeim. – De nem kéne reggelizned a bemelegítés előtt? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-         A bemelegítés után jobban esik majd a fürdő, és a reggeli – vágta rá határozottan.

-         Értem, ahogy gondolod – pattantam az ölébe, és egy szempillantás alatt lerángattam róla az alsóját. Én már hajnalban megszabadultam a bugyimtól, és azóta csakis erre a néhány szóra vártam.

-         Hűha, mondd csak, te számítottál rá, hogy reggel ez lesz az első gondolatom? – nézett rám átható tekintettel.

-         Hát, ami azt illeti, megfordult a fejemben a dolog, ezt nem tagadom – mondtam mosolyogva. Majd egy jóleső sóhaj kíséretében elhelyezkedtem kedvesemen.

-         Miért is nem lepődök meg ezen – kuncogott fel, de morgásba torkollott, amikor csábosan megmozdítottam felette a csípőmet. – Boszorkány – kapta el a derekamat.

-         Nem, boszorkányokkal tulajdonképpen még nem találkoztam. Ők tényleg csak mese valószínűleg, nem úgy, mint a mi fajtánk – gondolkodtam el.

-         Pontosan tudod, hogy mire értettem – kuncogott fel.

-         Jól van, igen, tudom – igazítottam meg a testünket, hogy végre összeforrhassunk újra.

-         Most megint megállapítom, hogy boszorkány vagy, de reagálni már nem hagylak – rántott le magához egy csókra, mielőtt még bármit is mondhattam volna.

Így csak belemosolyogtam a csókba. Imádtam, amikor így viselkedett velem. Ilyen hévvel és szenvedéllyel. Véget nem érő mámoros éjszakák százát okozta már nekem, és még mindig olyan volt, mintha ez lett volna az első szerelmeskedésem. Justinnal lenni mindig olyan volt, mintha apró tollpihék simogatnák a bőrömet, miközben a testem minden édes kínját erőteljesen és határozottan váltotta fel a teljes kielégülés, és a véget nem érő boldogság szédítő egyvelege. Nem is gondoltam volna, hogy ilyesmi valaha is megtörténhet velem. Én a nagy szukkubus semmit sem tudtam a szerelmeskedésről, az igazi szeretkezésről, amíg nem találkoztunk.

-         Szeretlek – nyögött fel Justin. Pontosan akkor, amikor én is átléptem a gyönyörök birodalmát.

-         Én is szeretlek – pihegtem a mellkasába. Majd legördültem róla, de szorosan a mellkasához bújtam, hogy ne szűnjön meg közöttünk a kapcsolat egy pillanatra sem.

-         Azt hiszem, hogy pihennem kéne egy kicsit, mielőtt elindulunk snowboardozni – hunyta le a szemeit.

-         Na ne kamuzzon itt nekem, férjuram – vágtam csípőre az egyik kezem. – Neked ennyi meg sem kottyan. Éjjel ennél sokkal, de sokkal huncutabbak voltunk, és már reggel hétkor itt játszunk megint.

-         Talán most merült le az elem – vigyorodott el kajánul.

-         Nem hiszek neked – simítottam végig a férfiasságán, ami azonnal reagált az érintésemre.

-         Oké, akkor máshogy fogalmazok. Mit szólnál, hogyha ma az ágyban töltenénk a napot? – kérdezte lelkesen. – Próbáltam furmányos lenni, de úgy tűnik, hogy téged nem lehet átverni – kuncogott fel.

-         Hát, ami azt illeti, most megleptél, hiszen imádsz snowboardozni – mondtam komolyan.

-         Imádom a snowboardot, de még jobban imádok veled itt lenni – mondta határozottan.

-         Én is imádlak téged – haraptam az ajkamba.

-         Mi lenne, ha kompromisszumot kötnénk? – kérdezte hirtelen.

-         Mire gondolsz? – lettem kíváncsi.

-         Most felkelünk, és én megreggelizem, utána pedig néhány órát snowboardozunk a hegyekben. Utána viszont szépen visszajövünk ide, és ott folytatjuk a nászutunkat, ahol abbahagytuk – ajánlotta a lehetőséget.

-         Ez egy remek javaslat – bólintottam rá. – Mit kérsz reggelire? – kérdeztem izgatottan.

-         Nem tudom – gondolkodott el.

-         Meglephetlek? – szorítottam meg a kezét.

-         Hűha, ez nagyon csábítóan hangzik – bólintott rá.

-         Remek, akkor menj, nyugodtan tusolj le, és utána már jöhetsz is reggelizni – adtam a szájára egy gyors csókot.

Majd egy szempillantás alatt magamra kaptam a köntösömet, és már süvítettem is le a konyhába. Esme a kérésemre megtanított engem rántottát, és palacsintát készíteni, úgyhogy szerettem volna minél több finomsággal várni szerelmemet. A palacsintához titokban becsomagoltam egy hatalmas üveg juharszirupot. Tudtam, hogy Justin rajong érte. Na és persze az elmaradhatatlan csokoládéöntet is a szekrényben volt, hiszen Mr. Édesszáj egy napot sem bír ki nélküle. Semmi perc alatt összedobtam a palacsintákat, amiket el is kezdtem sütni, majd a rántottához is összedaraboltam a hagymát, szalonnát, gombát, ameddig ezek szépen pirultak a gázon, lereszeltem a sajtot is, amit majd a rántotta tetejére szórok. Végül pedig betoltam a sütőbe a félkész bagetteket, hogy mire Justin lejön pontosan langyosak legyenek.

-         Az illatok fantasztikusak – hallottam meg kedvesem hangját. – Mit gondolsz, lemehetek már? – kérdezte lelkesen.

-         Hát, azt hiszem, hogy most már jöhetsz – mondtam elégedetten, amikor letettem az evőeszközt és a szalvétát is az asztalra. Bár volt egy olyan érzésem, hogy valami még hiányzik.

-         Te jó ég – kiáltott fel szerelmem, mikor meglátta, hogy mi mindentől roskadozik az asztal. – Ez egy álomreggeli – ült azonnal asztalhoz.

-         Remélem, hogy az íze is olyan, amilyennek lennie kell – haraptam az ajkamba. – Ezek az első emberi ételek, amelyeket megpróbáltam elkészíteni.

-         Azt hiszem, hogy az illatuk alapján kijelenthetjük, hogy nagyszerűen sikerült – vágta rá.

Majd maga elé vette a rántottás tányért, és jóízűen falatozni kezdett. Ekkor pillantottam meg az üres bögrét a pulton. Kávé, csaptam homlokon magam gondolatban, majd azonnal a géphez siettem, és bekapcsoltam. Hogy nem jutott eszembe ez már előbb?

-         Ez egyszerűen fantasztikus – mondta komolyan miután lenyelte az első falatot.

-         Örülök, hogy ízlik – csillantak fel a szemeim boldogan. – Hogy szereted a kávét? – kérdeztem kíváncsian. – Még soha nem készítettem el neked.

-         Két cukrot és egy kis tejet szoktam beletenni – mondta mosolyogva.

-         Rendben – bólintottam rá, amikor lefőtt a kávé.

Majd csészébe töltöttem, és tettem bele két kockacukrot, és egy kis tejet. Nem tudtam, hogy pontosan mennyi az a kis tej, de tényleg csak egy keveset öntöttem bele, és a többit inkább odatettem az asztalra, ha esetleg ennyi azért kevés lenne.

-         Köszönöm – mosolygott rám, amikor letettem elé a bögrét.

-         Nagyon szívesen – mondtam elégedetten. A jelek szerint tökéletes reggelit sikerült összedobnom kedvesemnek.

-         Gyere, ülj le ide mellém – húzta ki nekem a széket. – Helyezd magad kényelembe. Már eleget dolgoztál ma reggel.

-         A lényeg, hogy jól sikerült a reggelid. Életem első konyhai kísérletei nem lettek teljes mértékben kudarcok. Bár még a palacsinta miatt izgulok egy kicsit – haraptam a számba. Azt hiszem, hogy talán mégiscsak kellett volna bele tennem némi áfonyát is. Vagy Justin azt nem szereti? Vagy esetleg süthettem volna bele néhány csokoládé korongocskát. – A palacsinta is ehető? – kérdeztem halkan.

-         Mindjárt kiderül – locsolta meg juharsziruppal és csokoládésziruppal is az édességet, majd lelkesen nekiesett. – Életemben nem ettem még ilyen finomat – mondta ki az ítéletet, miután jóízűen lenyelte a falatot.

-         Jaj, annyira örülök – másztam az ölébe.

Ennél boldogabb nem is lehetnék. Sikerült elkészítenem az ételt a férjemnek. Tudom, hogy ezek még csak alapok, de már ez is valami. Esme pedig megígérte, hogy mindenben segíteni fog nekem. Úgyhogy a nászút utáni néhány hétben még mindenképpen a Cullen villa környékén szeretnék maradni, hogy kitanulhassam a főzés tudományát. Na de utána vajon mi lesz? Justin hogyan gondolta az életünket? Visszamegyünk Denaliba? Vagy talán nem akar odamenni, és távol lenni a testvérétől? Esetleg ingázhatnánk is. Egy fél évet otthon, egy fél évet pedig Johannával.

-         Min gondolkozol ennyire, kedvesem? – kérdezte miközben végigsimított az arcomon.

-         Csak azon gondolkodtam el, hogy te mit szeretnél – kezdtem bele.

-         Hogy gondolod ezt pontosan? – nézett rám kérdőn.

-         Hol szeretnél élni ezután? Gondolom, nem akarsz túlságosan távol kerülni a húgodtól – magyaráztam halkan.

-         Nézd, kicsim, őszintén szólva ezen még nem is gondolkodtam, de az igazat megvallva, nem akarnálak elszakítani a saját életedből, és a családodtól sem. Majd találunk valami köztes megoldást, ami mindkettőnk számára megfelelő lesz – mondta mosolyogva. – Az biztos, hogy nem szeretném, ha nélkülöznöd kellene a családod.

-         Köszönöm – másztam az ölébe, és szorosan hozzábújtam.

-         Ugyan már, ez természetes. Hiszen tudom, hogy mennyire hiányoznál a családodnak – legyintett. – Na, mit szólsz? Versenyzünk egyet? Öltözzünk fel, és menjünk snowboardozni. Ennyi finom étel után muszáj mozognom egy kicsit – mondta határozottan.

-         Hát igen, ha pocakot eresztenél az valóban szörnyű lenne – simítottam végig a lapos hasán.

-         Pocakot ereszteni, én? – húzta fel a szemöldökét. – Nah, azt hiszem, hogy itt az ideje annak, hogy megneveljem az asszonykát – mondta villámló tekintettel.

-         Nem hiszem – kuncogtam fel, miközben elkezdtem az emelet felé araszolni.

-         Dehogynem, csak utol kell, hogy érjelek, és már meg is kapod a méltó büntetésed – szólt utánam, amikor felállt az asztaltól.

-         Na és honnan veszed, hogy utol fogsz érni? – vigyorodtam el.

-         Onnan, hogy egy szál köntös van rajtad, míg én fel vagyok öltözve, így némi előnyöm van veled szemben – vágta rá nevetve.

-         Na és honnan veszed, hogy nem menekülök el így, ahogy vagyok? – tettem fel a következő kérdést.

-         Onnan, hogy te annál konzervatívabb vagy, legalábbis, amióta a feleségem lettél biztosan – vágta rá határozottan. – Szóval, vagy viselkedsz, vagy el kell fenekelnem azt a bájos hátsódat – közelített felém még mindig.

-         Hm… ilyen rosszfiús gondolataid vannak? Még az is lehet, hogy tetszene a dolog – kacsintottam rá.

-         Hűha, te vadabb vadmacska vagy, mint amilyennek valaha is hittelek – mondta kedvesem elképedve.

-         Az túlzás – legyintettem kacéran. – Inkább csak nyitott vagyok az új játékokra, hogyha neked is van hozzá kedved.

-         Erre még visszatérünk – nyelt egy nagyot. – Most viszont öltözz fel, hogyha nem akarod, hogy itt és most rád vessem magam. Mert akkor biztosan nem fogunk ma kimenni a házból.

-         Jól van, nem húzlak tovább, majd este újra beszélünk erről az elfenekelésről – kacsintottam rá. Majd elővettem a felszerelésem, és már öltöztem is…