La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 53. fejezet

53. fejezet

(Johanna szemszöge)

Boldogan, de kimerülten ébredtem fel egy hosszú, de csodálatos éjszaka után. Billy és én átbeszélgettük az egész éjszakát, mivel másra már nem igen vagyok alkalmas a pocakommal, még akkor sem, hogyha kedvem éppen sokmindenhez lenne. Sőt, ha nem lesz ilyen nagy a hasam, akkor hajaj. Mondjuk ez már csupán napok kérdése, hogyha minden a menetrend szerint történik. Végre megegyeztünk a névvel kapcsolatban, ami most már ténylegesen is a William Black lesz. Már alig várom, hogy a karjaimban tarthassam a kisfiúnkat. Biztosan jóképű, és erős fiú lesz, mint az apja. Vajon rám miben fog hasonlítani? Nem bánnám, hogyha majd egyetemre menne, amikor felnő. Tudom, hogy ő a következő, potenciális alfa, de szerintem ez nem lehet ok arra, hogy ne tanuljon tovább, hogyha szeretve. Hiszen már ott van Timothy is akár, mint alfa. Vagy esetleg kis Emily. Habár Emily valószínűleg követni fogja a fiamat bárhová. Hiszen ők már most is összetartoznak.

-          Min gondolkozol ennyire, Johanna? – szakított ki Billy hangja a gondolataimból. – Remélem, hogy nem rágod magad még mindig az estén.

-          Dehogy, felfogtam, hogy nem gond a számodra. Vagyis, hogy kibírod még egy kicsit – haraptam az ajkamba. Sajnáltam a kedvesemet, hogy mostanában kissé elhanyagolom a testének igen fontos vágyainak kielégítését, de a jelek szerint ő is annyira várja már a babánkat, mint én. Ha nem jobban.

-          Helyes, már éppen itt volt az ideje, hogy ne kombináld túl a dolgot – vigyorodott el. – Na és, hogy vagytok? Remélem, hogy éhesen – mutatott fel egy hatalmas tálcát.

-          Ami azt illeti, nem mondok nemet egy kis finomságra – vigyorodtam el. – Vagyis nem mondtunk nemet – javítottam ki magam.

-          Akkor remélem, hogy kedvedre valót hoztam – tette le elém a tálcát.

-          Hm… a palacsintával sosem tévedhetsz nagyot – estem neki azonnal a reggelimnek egy gyors csók után.

-          Reméltem, hogy így lesz – helyezkedett el mellettem kényelmesen. – A palacsintát eddig mindig szeretted.

-          Azt hiszem, hogy ez soha, de soha nem fog megváltozni – kentem egy nagy adag mogyorókrémet a palacsintámra. Majd egy nagy adag lekvárt is tettem hozzá.

-          Nem lesz az kicsit sok? – kérdezte Billy nevetve. – Több a töltelék, mint maga a reggeli – fűzte hozzá, amikor csúnyán néztem rá.

-          Nem baj az, a lényeg, hogy ízlik – vettem egy jó nagy falatot a számba.

-          Igen, tényleg ez a legfontosabb – biccentett. Majd ő is elcsent egy adagot, de ő jóval kevesebb finomságot kent rá.

-          Mikor volt időd erre? – kérdeztem miközben a következő adagot készítettem magamnak.

-          Elszenderedtél egy fél órára, na és szerencséje éjszaka is elég sokat aludtál – mondta mosolyogva.

-          Hát, elismerem, hogy mostanában fáradtabb vagyok egy kicsit az átlagosnál – dőltem hátra, hogy kényelembe helyezzem magam.

-          Ez azt hiszem, hogy természetes – gondolkodott el Billy. – Legalábbis Carlisle egyáltalán nem aggódik miatta, és te sem, úgyhogy én sem aggódom. A lényeg, hogy mindketten rendben legyetek.

-          Oh, mi rendben leszünk, az biztos – legyintettem azonnal.

Majd egy furcsa fájdalom kerített a hatalmába. Olyan hirtelen tört rám az érzés, hogy egy pillanatra komolyan megijedtem, de rá kellett jönnöm, hogy ez bizony figyelmeztető fájás volt. Ami csakis egyetlen egy dolgot jelenthet.

-          Mi a baj? Nagyon ijedten néztél az előbb – szorította meg a kezem Billy.

-          Nincs baj, de azt hiszem, hogy most jön egy gyors zuhany, és utána mennünk kell a Cullen villába. Hívd fel Carlisle-t, kérlek, mert nem tudom, hogy dolgozik-e ma – mondtam határozottan.

-          Oh, te jó ég – kerekedtek ki Billy szemei. – Hát itt az idő? – kérdezte lelkesen.

megmosakszom – kászálódtam ki az ágyból.

-          Jó, máris hívom, és aztán már megyek is utánad – egyezett bele azonnal.

A következő pillanatban pedig már tárcsázott is. Én pedig lassacskán elcsoszogtam a fürdőig, ahol vettem egy kellemes zuhanyt. A következő fájás éppen akkor tört rám, amikor Billy belépett egy hatalmas fürdőlepedővel, hogy segítsen kiszállni a kádból.  

-          Minden rendben? – nézett rám aggódva.

-          Igen, nincs semmi gond. Ez csak egy újabbb figyelmeztető fájás votl, azt hiszem – pihegtem a vállába. – Azt hittem, hogy ennél azért kicsit kevésbé lesz fájdalmas a szülés – fűztem hozzá az ajkamba harapva.

-          Pedig te aztán tudhatnád, doktornéni – incselkedett velem egy kicsit.

-          A doktornéni leharapja a fejed, hogyha nem segítesz neki felöltözni, és átmenni Carlisle-hoz – vágtam vissza kicsit durcásan.

-          Nem megyünk sehova. A lányok, és Carlisle is biztonságban akar tudni titeket, úgyhogy előkészítettem a szobánkat a szüléshez, természetesen mindent az orvosod utasításai szerint – mondta büszkén.

-          Oh, ez nagyszerű, köszönöm – mondtam megkönnyebbülten. Ami azt illeti, én is jobban örülök, hogy itt maradhatok helyben.

-          Gondolom, rögtön a hálóinget veszed fel, hogy ne kelljen már többször átöltözködnöd – nézett rám kérdőn Billy.

-          Igen, szerintem is az lenne a legjobb – bólintottam rá.

-          Helyes, mert már azt készítettem elő neked – válaszolta boldogan. – Remélem, hogy hamar kibújik a kis rosszcsont – simogatta meg finoman a pocakomat.

-          Hát ezt én is nagyon remélem – sóhajtottam fel. – Nem csak azért, mert már alig várom, hogy velem legyen, hanem mert azért ez a szülés kicsit félelmetesebb, mint hittem.

-          Miért? – nézett rám döbbenten.

-          Az elméletét tökéletesen tudom, de mindezt személyesen átélni azért egészen más. Így egy kicsit félelmetesebb. Vagy inkább sokkal, de sokkal rémisztőbb, mint ahogy eddig gondoltam rá – mondtam el a félelmeimet.

-          Nincs miért félned, kedvesem – jelent meg hirtelen Esme. – Ha megengeded Billy, akkor majd én és Bella felöltöztetjük és átvisszük őt a másik szobába, addig segíthetnél Carlisle-nak egy kicsit, hogy az utolsó simításokat is el tudja végezni a szobában. Mindennek tökéletesnek kell lennie, hogy Johanna nyugodt legyen, és kiegyensúlyozott.

-          Rendben van, köszönöm – bólintott Billy.

-          Ne hagyj itt – kiáltottam utána hisztérikusan.

-          Itt leszek a szomszéd szobában, ne aggódj, mindjárt te is ott leszel – szorította meg a kezem egy pillanatra, majd eltűnt az ajtó mögött.

-          Nincs semmi baj, kedvesem. Csak lazíts – kezdte el Esme masszírozni a vállaimat. Míg Bella finoman felhúzta rám a hálóinget.

-          Kész is vagy, mehetünk – mondta kedvesen a leendő nagymami.

-          Rendben, gyerünk – nyögtem fel, amikor újra fájás tört rám. Hé, miért megy ilyen gyorsan? Túlságosan gyorsan jönnek egymás után a fájások. Ez kizárt, hogy természetes ütem lenne. – Carlisle, valami baj van – mondtam kétségbeesve, amikor megláttam.

-          Mi a baj, Johanna? – nézett rám mindenki idegesen.

-          Nagyon gyorsan jönnek a fájások egymás után. Ez biztosan nem normális dolog – magyaráztam halkan. Tudtam, hogy úgyis hallanak minden szót.

-          Oh, emiatt szerintem nem kell aggódnod – mosolyodott el Carlisle.

-          Miből gondolod ezt? – kérdeztem kétségbeesve.

-          Abból, hogy Gabriella is gyorsabban szült az átlagnál, tehát könnyen előfordulhat, hogy most veled is pontosan ugyanaz a helyzet – vágta rá teljes nyugalommal. – Gyere, feküdj fel az ágyra, hadd vizsgáljalak meg.

-          Rendben – válaszoltam kissé megkönnyebbülten. Majd kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, és hagytam, hogy Carlisle elvégezze rajtam a vizsgálatokat. Billy pedig, amint kinyújtottam a kezem, már mellettem is termett, és gyengéden megszorította a  felajánlott karomat. – Maradj mellettem – súgtam a fülébe.

-          Természetesen – nyomott gyors csókot a homlokomra.

-          Itt minden rendben van – mondta Carlisle elégedetten. – Most rádkötöm a gépet, hogy lássuk a fájások ütemét. Amíg nincs itt az idő, lehetőség szerint próbálj meg minél többet lazítani – adta ki az utasítást.

-          Rendben van, köszönöm – vágtam rá azonnal.

-          Addig én hozok egy kis jeget – sietett el Esme.

-          Miért kell a jég? – kérdeztem döbbenten.

-          Néhány kismama szereti rágcsálni ilyenkor – mondta Bella komolyan. – Nem tudom miért, nekem nem igazán volt időm, hogy ilyesmiket csináljak amikor eljött az ideje, hogy Anthony kibújjon – mondta elgondolkodva.

-          Oh, tényleg, most, hogy így mondod, tényleg láttam magam is néhány kismamánál jeges kancsót, amikor vajúdtak – emlékeztem vissza a gyakorlatomra. Érdekes, eddig soha nem foglalkoztatott a kérdés, hogy miért is kellett nekik a jég.

-          Tessék, már itt is van – tette le elém Esme a jegesvödröt.

-          Köszönöm – vágtam rá azonnal. – Azt mondjuk még nem tudom, hogy vágyom-e rá, de biztosan jó lesz – mosolyogtam kedvesen.

-          Mit szólnál egy kis hideg borogatáshoz? – tett néhány jégkockát egy törölközőbe, majd óvatosan a homlokomhoz érintette.

-          Hm… ez egészen finom érzés – dőltem hátra kényelmesen.

-          Akkor nem hagyom abba – mosolyodott el Billy.

-          Figyelj, Johanna, jön a következő fájás – mondta Carlisle. – Mély levegők és szuszogj – mondta higgadtan. Én pedig próbáltam követni az utasításait. – Ez az, remekül csinálod – mondta elégedetten. – Ha így folytatódik, akkor hamarosan jönnek a tolófájások – mondta komolyan.

-          Azt hiszem, hogy én nem készültem még fel erre – mondtam kikerekedett szemekkel.

-          Nos, ez a folyamat nem szabadon választott, úgyhogy most szuszogj – mondta határozottan. Én pedig jobb híján követtem továbbra is az utasításait. Kettőnk közül most ő a megbízhatóbb orvosilag, ez egészen biztos. – Jól van, most pihenhetsz egy kicsit, hamarosan elkezdjük komolyabban is, úgyhogy lazíts.

-          Rendben – mondtam elszántan. Itt az ideje, hogy kezembe vegyem egy kicsit én is a dolgokat. Semmiképpen nem lehet semmi baj a kisbabám születésekor.

-          Ez a beszéd, Johanna – mosolygott rám Carlisle. – Na és most, három… kettő… egy… most nyomnod kell – mondta határozottan.

-          Nyomom – feszültem neki amennyire csak tudtam.

-          Jól van, ügyes vagy, most pihenhetsz egy kicsit – mondta Carlisle nyugtatóan.

-          Nem gondoltam, hogy ez ennyire fog fájni. Valamennyire vámpír vagyok, nem kéne nekem egy kicsit kevésbé éreznem ezt? – kérdeztem panaszosan.

-          Ami azt illeti, a fájdalom az fájdalom, tehát ezen nem tudunk segíteni. Te mondtad azt határozottan, hogy semmiképpen nem kérsz érzéstelenítést – nézett rám Carlisle gyengéden.

-          Igen, tudom, és tartom is magam hozzá, csak azt hittem, hogy lesz némi előnyöm – néztem rá bocsánatkérően. – Ne haragudj – fűztem hozzá bűnbűnó arckifejezéssel.

-          Nincs semmi gond, te még sehol nem vagy Gabriellához képest – kuncogott fel Carlisle.

-          Ez nagyon jó hír, nem szívesen lennék a legmacerásabb páciensed – mondtam vigyorogva.

-          Oh, attól még nagyon, de nagyon messze vagy, kedvesem – vágta rá Carlisle. – Már látok egy fejecskét. Sötétszínű haja van.

-          Istenem, Billy, mindjárt megláthatjuk – mondtam meghatottan.

-          Igen, mindjárt meglesz a kisfiúnk – nyomott puszit a homlokomra.

-          Johanna, itt az újabb fájás. Még egy utolsó, határozott nekiveselkedést kérek, és megszületik a legifjabb Black.

-          Gyerünk, kicsim – szorította meg a kezem Billy. Én pedig mindent beleadtam, ami csak kitelt még az erőmből. A következő pillanatban pedig hangos, erős sírás hangzott fel a szobában.  

-          Gratutálok, erős, egészséges kisfiú – mondta Carlisle mosolyogva. Bella pedig finoman törölközőbe csavarta az unokáját.

-          Csodaszép kisbaba – fektette finoman a karjaimba.

-          Istenem, de gyönyörű – mondtam a könnyeimmel küszködve, amikor ránéztem az apróságra, aki kíváncsi tekintettel kémlelte a világot. A haja sötétbarna, majdnem fekete, a szemei koromfeketék, és igézőek. Pedig elvileg nem lehetnének ennyire bogárszemei, bár tény, hogy még soha nem láttam ilyen igéző szempárt. A kis teste már most erős, és izmos. Apró kis izmocskák vannak a lábain, és a karjain is. Semmi babaháj, vagy bármi ehhez hasonló. – Szia, kincsem – nyomtam gyengéd puszit a homlokára.

-          Egyszerűen csodálatos – simított végig Billy is a fejecskéjén. – Szia, Will.

-          Mikor nézhetem már meg a babát? – szakított ki minket a gyönyörködésből Emily hangja.

-          Édesem, hagyj néhány nyugodt percet nekik – szólt rá Nathalie gyengéden. – Először nekik kell megismerkedniük a kisbabájukkal. Adj nekik néhány percet még.

-          Jól van, megpróbálok türelmes lenni – sóhajtott fel Emily. – Ugye Johanna is jól, mint a pici? – kérdezte aztán aggódva. Jézusom, de édes. Én is olyan fontos vagyok neki, mint William. Ez annyira aranyos. Mindig is tudtam, hogy Emily egy igazi csupaszív kislány, de hogy ennyire törődik mindig mindenkivel az már nem semmi.

-          Igen, Johanna is jól van, a dédipapa azt mondta, hogy mindketten tökéletesen jól vannak – mondta Anthony gyengéden.

-          Öhm… Bella, megtennéd, hogy hozol rám valami takarót, hogy Emily és a többiek is bejöhessenek? – néztem kérdőn Bellára.

-          Természetesen – mosolygott rám. Majd egy szempillantás alatt hozott egy lepedőt, és letakarta a kényes részeket.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan.

-          Igazán nincs mit – legyintett Bella.

-          Most már bejöhettek – mondtam kicsit hangosabban, hogy odakint is meghallják.

-          Hurrá – lelkesedett fel Emily. Majd egy pillanattal később már bent is volt az ajtón. – Megnézhetem William babát? – kérdezte kislányos ártatlansággal az ajtóból.

-          Hát persze, kicsim, gyere – mosolyogtam rá. Mire ő azonnal ideszaladt.

-          Billy bácsi, felemelsz? – nyújtotta felfelé a kis karjait.

-          Gyere, csajszi – kapta fel azonnal a kislányt. Aki, amint belenézett William szemeibe le is dermedt, és megígézve figyelte, és William is ezt tette Emilyvel. – Azt hiszem, hogy a bevésődés meg is történt – állapította meg szerelmem mosolyogva.

-          Igen, én is így gondolom – bólintottam rá. A következő pillanatban pedig Emily óvatosan megsimogatta William kezét, aki azonnal megfogta az ujját az apró kezével.

-          Milyen puha a bőre – lepődött meg Emily. – Apu bőre is nagyon finom tapintású, jó hozzábújni, de az övé sokkal selymesebb.

-          A kisbabák bőre mindig ilyen szokott lenni – válaszoltam halkan.

-          Tényleg? Az enyém is ilyen volt? – kérdezte meglepetten.

-          Kicsim, a tiéd még mindig ilyen – javította ki Nathalie a kislányát.

-          Marie és Tim merre jár? - kérdeztem kíváncsian.

-          Otthon maradtak, nem akarták megzavarni ezt a pillanatot, mert emlékeznek rá, hogy ez milyen fontos pillanat volt a számukra is – magyarázt Anthony.

-          Oh, milyen aranyosak – mosolygott Billy.

-          Öhm… én miért nem reagáltam így, amikor találkoztunk? Miért csak te reagáltál úgy, ahogy kellett? – jutott eszembe hirtelen.

-          Azért, édesem, mert te mereven ellenáltál a bevésődésnek. Nem akartál kötődni senkihez, és csak lassacskánt engedted be a végzetedet a lelkedbe. Bár nagyon örülök, hogy végül is megtetted ezt értünk – nyomott gyengéd csókot a számra.

-          Most már elég lesz, Johannának most pihenésre van szüksége – mondta Carlisle határozott, orvosi hangon.

-          Rendben, már itt sem vagyunk – nyomott óvatos puszit Emily William fejére. Majd azt én arcomra is, és visszaszaladta szüleihez. – Holnap is eljöhetek? – kérdezte izgatottan.

-          Minden nap várunk, édesem – mosolyogtam rá. Mire ő is boldogan elmosolyodott, majd mindannyian kimentek a szobából. Kivéve Esmét, Billyt és Bellát.

-          Most pihenned kéne egy kicsit. Amíg alszol mi majd megfürdetünk – mondta Bella kedvesen.

-          Én pedig addig vigyázok a kisfiúnkra – vette ki óvatosan Billy William apró testét a kezemből. Engem pedig szinte azonnal elragadott az álom…