La Push Vámpírja II. Új Nemzedék - 56. fejezet

56. fejezet

(Esme szemszöge)

Már két hete vagyunk itt Carlisle-jal, és azóta nem ért semmilyen attrocitás, bár tény, hogy Georgina kerül engem. Ha véletlenül szembetalálkozunk egy folyosón, akkor foglya magát, és bemegy egy szobába, vagy átmegy egy másik folyosóra. A lényeg, hogy ne találkozzon velem. Bár igazság szerint ezt én sem bántam. Jobb volt nekünk egymástól távol. Marcus viszont nagyon kedves volt. Néha apró ajándékokat küldött, és mindig megköszönte, hogyha hagytam, hogy Carlisle és ő egész nap, és néha még éjszaka is csak beszélgessenek. Azt hiszem, hogy ezalatt a két hét alatt tényleg mindent sikerült kibeszélniük, ami az évek hosszú sora alatt történt velük. Kedvesem pedig mindig beszámolt róla, hogy éppen miről folyt a szó a nap folyamán. Az első este természetesen Bella és Edward volt a téma. Marcus biztosította róla Carlisle-t, hogy a gyermekeinket csak végszükség esetén foglya elhívni otthonról. Carlisle pedig arról biztosította barátját, hogy ránk bármikor számíthat. Akár a száz év letelte után is a rendelkezésére áll a családunk. Marcus a legnagyobb örömünkre nem haragudott se Edwardra, se Bellára, sőt megértette az indokokat, amiért Bella úgy cselekedett, ahogy. Viszont az természetes, hogy hiányoznak neki a testvérei, és gyászolja őket, ugyanúgy, ahogy az elveszett testőreit is. Volterra még soha nem volt ennyire kihalt, legalábbis ezt mondják. A szobák fele üres, de Marcus nem tervezi, hogy beszerző körútra indul, ahogy azt egykor Aro tette, hogyha új testőrökre volt szüksége. Viszont, ha valaki önként szeretni jelentkezni a testőrök közé, akkor azt a vámpírt tárt karokkal várja. Képességétől függetlenül. Nem csak különleges vámpírok jelentkezhetnek, hanem akárki, aki otthonra vágyik. Bárki, aki elég elszánt ahhoz, hogy letelepedjen itt Volterra várában, az nyugodtan ide jöhet. Nem tudom, hogy ki mit gondol erről, de nekem tökéletesen szinpatikus ez a hozzáállás. Nem köti a csatlakozást semmihez sem, sőt, minden testőr önállóan jöhet, és távozhat is.

-          Min gondolkozol ennyire, drágám? – szakított ki Carlisle hangja a gondolataimból.

-          Csak eszembe jutott Marcus elmélete az újraszervezésről – mosolyodtam el. – Tetszik ez a vezetői hozzáállás.

-          Nos, én magam is úgy gondolom, hogy helyesen cselekszik azzal, hogy otthont akar adni minél több vámpírnak – biccentett Carlisle. – Bár megvannak a veszélyek is az elméletében.

-          Mire gondolsz? – kérdeztem kíváncsian.

-          Gondolj bele, hogyha valakinek eszébe jut, hogy átveszi a hatalmat, ezért beáll a soraikba, hogy sikeresen elvégezze a merényletet Marcus ellen. Majd megszerzi Volterra várát az itt lévő vámpírokkal együtt.

-          Azért ez nem annyira egyszerű, legalábbis szerintem – gondolkodtam el. – A testőrök folyamatos Marcus mellett vannak. Mármint azok a testőrök, akikben megbízhat, és már régen vele vannak.

-          Valóban, de ettől még bejöhet a csel. Ezért is fogja szolgálatba hívni Edwardot, hamarosan – fűzte hozzá halkabban.

-          Tessék? – hökkentem meg.

-          A képessége, tudod – mutatott a homlokára kedvesem. – A gondolatolvasással ki tudja szűrni itt az esetleges támadásokat.

-          De hát, a testőrei úgysem hagynák, hogy baja essen. Ehhez nincs szükség Edwardra – nyögtem fel.

-          Igen, Marcus sejtette, hogy ezért haragudni fogsz rá – biccentett szerelmem.

-          Ami azt illeti, valóban nem örülök, de tudom, hogy nem azért teszi, hogy engem bosszantson. Csupán nem akarja még véletlenül sem, hogy valaki megsérüljön – sóhajtottam fel. – Ettől viszont még hiányozni fognak nekem.

-          Mármint hiányozni fog – javított ki.

-          Nem, hiányozni fognak, mert ha Edward jön, akkor egyértelmű, hogy Bella is jön. Nem igaz? – kérdeztem vissza.

-          Nos, ezzel a ténnyel végül is nem tudok vitatkozni – bicentett Carlisle. – Nem hiszem, hogy sokáig kellene maradniuk, és utána Marcus természetesen hazaengedi őket – mondta vígasztalóan.

-          Igen, tisztában vagyok vele, de akkor is rossz lesz – montam kissé elkeseredve.

Habár, talán egy kicsit el is lazulnak kettesben. Mert a szobák, amiket felújítottak, tényleg fantasztikusak. Sőt. Bár, ha jobban belegondolok, Bellát összeengedni Georginával. Lehet, hogy mégsem éppen jó ötlet. Nem tudom, hogy mi lenne a jobb. Hogyha Edward és Bella egy kis időre elválnának egymástól, de Bella otthon lenne biztonságban. Vagy az, hogyha Bella eljönne ide Edwarddal, és megpróbálnának kijönni Georginával. Esetleg elkerülni, hogyha nincs jobb megoldás. Attól tartok, hogy itt nincs helyes döntés.

-          Hahó, itt vagy, drágám? – lengette meg előttem a kezét Carlisle.

-          Persze, csak belegondoltam, hogy Bella mit érezhet majd, amikor újra találkozik Georginával.

-          Emiatt én nem aggódnék. Marcus minden testőre megkapja ugyanazt a tiszteletet, úgyhogy egyáltalán nincs lehetősége rá Georginának, hogy bármilyen formában is bántsa Bellát. Vagy akár Edwardot. Nem érheti őket semmilyen attrocitás – mondta Carlisle nyugodtan.

-          Hát, Georgina esetében én nem lennék ebben ilyen biztos, de Marcusban viszont megbízom, úgyhogy azt hiszem, túl nagy gond nem lehet – gondolkodtam hangosan.

Azt hiszem, hogy minden ellenérzésem ellenére, én magam is megkedveltem Carlisle barátját. Hiszen akármennyire is félelmetes volt ezelőtt ez a hely, mégiscsak azt kell mondanom, hogy egészen megkedveltem ezt a helyet. Végül is, mindenki nagyon kedves, és figyelmes Georginát kivéve. Egyedül akkor nem bírtam itt lenni, amikor a kéthetente esedékes ivás volt. Szerencsére Marcus volt olyan figyelmes, hogy már előző nap szólt így még jóval előbb távoztam vásárolni, mint ahogy ideért a turistacsoport. Még szerencse, hogy aznap felhős volt az ég, ami itt azért meglehetősen ritka jelenség.

-          Kicsim, megint nem vagy itt – simított végig az arcomon Carlisle.

-          Itt vagyok, csak meglepődtem azon, hogy Edwardnak és Bellának ilyen hirtelen ide kell majd utazniuk – magyaráztam a helyzetet.

-          Nos, ami azt illeti, Marcus már beszélt is velük – nézett rám Carlisle félve.

-          Mit nem tudok még? – húztam el a számat.

-          Két hét múlva fognak ideérni, amikor elmegyünk, a mi lakosztályunkat fogják megkapni az ittlétünk alatt – vallott be mindent.

-          Na és mióta tudod? – kérdeztem csípőre tett kézzel.

-          Már vagy öt perce – vágta rá Carlisle keserű mosollyal az arcán.

-          Oh, ezek szerint te sem értesültél róla túl hamar. Na és, ha itt vagy, akkor egészen biztos, hogy Marcus hajthatatlan volt a kérdésben – állapítottam meg.

-          Ami azt illeti, megfordult a fejemben, hogy tiltakozni kezdek, de rá kellett jönnöm, hogy a megállapodás az megállapodás – mondta határozottan. – Hiszen a gyerekeink megegyeztek vele. Így nem akartam vitába szállni. Marcus azt ígérte, hogy csupán néhány hónapról lenne szó. A testőrei azonnal híresztelni kezdik a döntését. Edward és Bella pedig csak addig lesz a vendége, ameddig a szobák meg nem telnek.

-          Hm… ez egészen jól hangzik – mosolyodtam el. Marcus megint nem bíz semmit a véletlenre. Gondosan megfontolt tervnek tűnik.

-          Igen, szerintem is. Csak addig lesznek itt, ameddig valóban szükséges, és elvégzik a kötelességüket is közben. Szerintem ez nagyon is szimpatikus hozzáállás Marcus részéről. Néhány hónap pedig tényleg nem a világ vége. Főleg, hogy pár hetet egyébként is szeretnénk az új házunkban eltölteni, nem igaz? – húztam végig a mellkasán a kezem.

-          Vagy esetleg egy egész hónapot is – nyelt egy nagyot Carlisle.

-          Jó gondolat, de előtte nézzük meg a kis rosszcsontokat. Szeretném látni, hogy mennyit nőt a kis William, na és persze a lányok, és Tim is. Hiszen olyan gyorsan növekszenek a kis lurkók. Jesszusom, Will még nem is kapott ajándékot. Te jó ég, vámpír létemre kis híján elfelejtettem. Holnap el is megyek is vásárolok neki valami szépet. Hogy lehettem ennyire feledékeny, pedig ez igazán nem jellemző rám – szusszantottam morcosan.

-          Ugyan már, van még elég időd, hogy vásárolgass még. Úgy emlékszem, hogy még magadnak nem vettél semmit – nézett rám kissé rosszallóan.

-          Nem szeretném, hogyha túlságosan sok csomagunk lenne visszafelé – haraptam az ajkamba. Nem akartam túlterhelni magunkat. Így is két bőröndöt kellett már vennem pluszban.

-          Drágám, azt hiszem, hogy még egy bőrönd már nem oszt, nem szoroz – nevetett fel Carlisle.

-          Talán nem – gondolkodtam el. – Na jó, meggyőztél. Holnap veszek magamnak is néhány apróságot. Oh, és csomagolópapírt is, hogy Edwardnak és Bellának itt tudjam hagyni az ajándékát szépen becsomagolva. Szerintem örülnének neki. Mit gondolsz?

-          Ez valóban remek ötlet, kedvesem – helyeselt azonnal Carlisle.

-          Esetleg van kedved velem tartani kivételesen?  - kérdeztem reménykedve.

-          Nos, holnap szívesen veled mennék, ha nem zavarlak – bólintott rá azonnal.

-          Dehogy zavarsz. Végre lesz valaki, aki megnézi rajtam a ruhákat, és a fehérneműket. A nőknek szüksége van a megerősítésre. Ez tökéletesen egyértelmű – mondtam határozottan. – Különben honnan tudnám, hogy melyik fehérnemű tetszik neked? – kérdeztem kihívóan.

-          Ez így már több, mint csábító ajánlat – mondta szerelmem teljes komolysággal.

-          Helyes, akkor itt az ideje, hogy valóban elgyere velem vásárolni – bólintottam rá vigyorogva. Én pedig már most tudtam, hogy holnap csodálatos nap elé nézünk…

(Johanna szemszöge)

Egyszerűen hihetetlen volt a számomra, hogy már megszületett ez a gyönyörű kislegény, aki a pocakomban volt. Annyira tökéletes gyermek. Egy kicsit mondjuk akaratos, mint az apukája, mert ha etetési időről van szó, akkor nem ismer tréfát. Hogyha három perccel később kapja meg a jussát, akkor már görbül le az egyébként egész nap mosolygó szája, és felháborodva néz rám egészen addig, amíg nem veszem a mellemre. A fürdetésnél pedig ugyanezt csinálja. Kivéve, hogyha Emily is itt van, mert akkor akármeddig egy tökéletes angyalka, és ő kéri ki magának, hogyha el akarom szakítani a bevésődésétől, akármennyire is korog már a pocakja. Egyszerűen hihetetlen, hogy már ilyen aprón is mennyire érzik a kötődést egymás iránt. Na és az is hihetetlen, hogy én ennyi ideig el tudtam folytani a kötődést Billy iránt.

-          Hogy vannak az angyalkáim? – kérdezte Billy az ajtón belépve.

-          Nagyon jól vagyunk, köszönjük – mosolyogtam rá azonnal. Majd viszonoztam a csókot, amikor hozzánk lépett.

-          Helyes, anya szerint nagyon szépen gyógyulsz, és betartasz minden szabályt, amit meghatároztak neked – mondta elégedetten.

-          Nos, nekem is érdekem, hogy minél hamarabb belekezdhessünk a második kis farkas jöveteléhez, nem igaz? – kacsintottam rá.

-          Hajaj, Will még szinte ki sem bújt – nézett rám Billy döbbenten.

-          Elég nagy a családunk, ez tény, de lehet nekünk a hatalmas családon belül is nagy családunk. Szeretném, hogyha lennének testvérei. Akikkel majd megvédik egymást. Játszanak. Elmondják egymásnak a gondjaikat, és minden ehhez hasonló dolgot, amit a testvérek szoktak – mondtam el a vágyaimat.

-          Ezek csodálatos tervek, édesem – dőlt le mellénk az ágyra. Majd gyengéd csókot nyomott a kisfiúnk fejére. – Én is nagyon vágyom rá, hogy még sok kisbabánk legyen, de előbb azt szeretném, hogyha hagynál egy kis időt a testednek, hogy regenerálódjon. Tudod, hogy nagyon sokat kivett belőled a terhesség. Természetesen minden fáradságot megért Will, de neked is szükséged van egy kis időre. Várjunk még néhány hónapot, mielőtt újrakezdenénk a babaprojektet – ajánlotta a lehetőséget.

-          Hm… remekül hangzik ez az ajánlat – villantak meg a szemeim. Annyira imádtam, amikor Billy minden vágyamat valóra akarta váltani, de mégis úgy, hogy közben féltőn vigyázott rám.

-          Ezt szerettem volna hallani – vigyorodott el. Majd óvatosan kicsúsztatta a kezemből a kisbabánkat, és dajkálni kezdte. Majd a szeme megakadt egy pillanatra, és kérdőn nézett rám.

-          Igen, megint nőtt tegnap óta – mondtam nevetve. – Mint egy kis gomba – fűztem még hozzá.

-          Elképesztően nagy a korához képest – nézett rám aggódva.

-          Talán utol akarja érni a bevésődését – kuncogtam fel.

-          Johanna, ugye nem lehet ettől semmi baja? – kérdezte idegesen.

-          Dehogy, nincs miért aggódni. Edward már többször is megvizsgálta emiatt, na és Anthony is, hogy biztosra menjenek. Igazság szerint már elég nyűgös volt William, de még én is megvizsgáltam őt. Úgyhogy egészen biztosak lehetünk benne, hogy a saját ütemében fejlődik, és minden rendben van vele – mondtam teljes meggyőződéssel.

-          Rendben van, ha mindhárman ezt mondjátok, akkor egészen biztosan úgy van – mondta megnyugodva. – Egyébként pedig ma estére lenne egy meglepetésem – fűzte hozzá sejtelmesen.  

-          Mi az? – lettem izgatott. Hiszen egyáltalán nem számítottam rá, hogy Billy meglepetéssel készül. Vajon mi lehet az? Már alig várom, hogy megtudjam.

-          Ha megmondanám, akkor már nem lenne meglepetés – vágta rá azonnal.

-          Csak kíváncsi vagyok, hogy milyen meglepetést találtál ki a mi kis családunknak – gondolkodtam el hirtelen. Vajon mi lehet az az ajándék, ami mindhármunknak tökéletes.

-          Oh, ami azt illeti, kettőnknek találtam ki valamit – motyogta halkan. – Imádom a kisfiúnkat, de gondoltam, hogy ma egy kicsit lehetnénk kettesben – nézett rám bizonytalanul.

-          Ez csodálatos ötlet, drágám, de kire bíznánk rá addig Willt? Hiszen olyan apró még – kezdtem el rágcsálni a szám szélét.

-          Itt az önkéntes gyermekfelvigyázó, és még némi erősítés – jelent meg hirtelen Bella, Edward, Gabriella, Phoebe, Rosalie, és természetesen Emily is. – Ennyien csak elbírunk egy babával – kacsintott rám Gaby. – Na jó, Phoebe nem felvigyázó, inkább szórakoztató társ.

-          Efelől semmi kétségem, de jó ötlet ez? Mi lesz az esti etetéssel? – mondtam idegesen.

-          Azt mindjárt megoldjuk, megvannak hozzá az eszközök, hogy a tejed üvegbe kerüljön – mutatott fel egy szatyrot Rose.

-          Talán rossz ötlet volt – szabadkozott Billy a valószínűleg rémült arcom láttán.

-          Nem, dehogy, csak azt hiszem, hogy túlárad bennem az anyai aggódás – motyogtam szégyenlősen. – Úgy érzem, hogy minden pillanatban mellette kell lennem.

-          Ne aggódj, ez teljesen normális az első időszakban – vágta rá Bella. – Én sem tudtam magára hagyni Anthonyt jó ideig. Aztán rá kellett jönnöm, hogyha bajt akar keverni, akkor azt úgy is meg tudja oldani, hogyha a közelében vagyok. Az az igazság, hogy a gyerekeket hagyni kell, hogy elessenek, és elkövessék a saját butaságaikat, különben sosem fog rád hallgatni. Bár Will még túl kicsi ahhoz, hogy ilyen veszély fenyegessen, hogyha pedig valami oknál fogva mégsem tudjuk megnyugtatni őt, és sír utánad, akkor azonnal hazahívunk.

-          Nos, azt hiszem, hogy ez jól hangzik – bólintottam rá végül.

-          Helyes, akkor gyere velem – rontott be Alice egy hatalmas szatyorral a kezében. – Felkészítelek a meglepetésre – mondta lelkesen. Majd eltűnt a szatyorral együtt a szomszéd szobában…