La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 68. fejezet

68. fejezet

(Edward szemszöge)

Már két napja, hogy Marcus bezáratta Bellát, és Georginát ebbe a szobába, de nemhogy kezdenének megbékélni egymással, hanem egyre jobban utálják a másikat. Ami azt illeti, én sem kedvelem azt a nőt, de kénytelenek leszünk még elviselni egy kis ideig, viszont hamarosan hazamehetünk, hiszen Marcus kis idő múlva végez a katonák toborzásával, és nem lesz ránk többé szüksége.

-          Min agyalsz ennyire, Edward? – kérdezte Félix kíváncsian.

-          Igazából semmi különösön. Csak szeretném tudni, hogy Bella hogy van. Tegnap óta ott gubbaszt a fürdőszobában – vallottam be őszintén.

-          A kiscsajnak nincs semmi baja – vágott hátba Félix. – Már megbocsáss, de talán csak annyi, hogy még mindig benne van a lenyelt karó de ezentúl semmi baj, ez tuti.

-          A feleségem nem karótnyelt – mondtam dühösen.

-          Hé, nyugi, öcskös – emelte fel a kezeit Félix védekezően. – Ami azt illeti, Georgina is ilyen volt, de már egy ideje hála az égnek ellazult, és ez a hozzállás sokkal, de sokkal jobban áll neki, mint az előző – mondta komolyan.

-          Na és miért volt a feleséged, karótnyelt? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem tudom, ezt soha nem volt hajlandó elmondani – rántotta meg a vállát Félix. – Sosem voltam az a kérdezősködő típus, és nem is tervezem, hogy az leszek. Bevallom, hogy nem a múltja érdekelt sosem a feleségemnek, hanem a jelenünk, és a jövők – mondta határozottan.

-          Szerintem ez nem lehet egy jó kapcsolat alapja – húztam el a számat.

-          Dehogynem, ez a kapcsolat így tökéletes, ahogy van – mondta határozottan.

-          Nos, én nem szólok bele, de talán te magad is jobban ismernéd a nejed, hogyha néha beszélgetnél vele – ajánlottam a lehetőséget.

-          Nézd, a te feleséged őszinte hozzád, és beszélget veled, mégsincs most jobb helyzetben, mint az enyém. Összességében tehát mindkettőnk kapcsolata sajátos a maga módján, de egyik sem tökéletes. Ahogy semmi sem az a világon – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Látod, Edward, Félix igazi férfi – kiáltott ki Georgina. – Nem akarja rám erőltetni magát. Az még meg sem fordult a fejedben, hogy talán a drága feleséged tette tönkre a fényképeket, hogy aztán rám támadhasson, te igazold a kis tervét, és akkor már mehettek is hazafelé, mert Marcus lesz olyan kegyes és elenged titeket? – kérdezte komolyan.

-          Bella sosem tette volna tönkre azokat a képeket, ezt te is tudod – vágtam rá.

-          Lehet, hogy rossz az elméletem, viszont az is biztos, hogy nem én voltam – válaszolta határozottan.

-          Miért hinnék neked? – kérdeztem azonnal.

-          Figyelj – mondta Georgina.

Majd elkezdte levetíteni a képeket az érkezésüktől kezdve, egészen a trónteremig. Először a szobájukba mentek, letusoltak, átöltöztek, és utána tényleg csak a trónteremben voltak.

-          Na mit láttál? – kérdezte Félix.

-          Azt, hogy valóban nem Georgina volt a hunyó a fényképek ügyében – ismertem el. – Bár azt nem tudom, hogy most tudtál-e bármit is befolyásolni így gondolatokon keresztül. Talán csak azt akartad, hogy ezt lássam.

-          Ennyire azért még én sem vagyok kreatív – vágta rá Georgina azonnal.

-          Tehát nem te voltál? – kérdeztem rá mégegyszer.

-          Nem, ez most nem én voltam, még akkor sem, hogyha nem hiszitek el – mondta teljes komolysággal.

-          Ez esetben azt hiszem, hogy bocsánatot kell kérnem tőled – hallottam meg Bella sóhaját. Majd a fürdőszoba ajtajának nyílását. – Viszont, ha nem te voltál, akkor vajon ki? – kérdezte szerelmem értetlenül.

-          Ez egy nagyon jó kérdés, de hogy nem én az biztos – vágta rá Georgina. - Egyébként meg nem kell bocsánatot kérned, ha tudtam volna, hogy vannak fényképeitek, akkor nekem is megfordult volna a fejemben a gondolat, úgyhogy eszedbe ne jusson kedvelni engem, mert én sem kedvellek titeket egy cseppet sem.

-          Na azért ennyitől nem kezdelek el kedvelni, az is biztos – vágta rá Bella.

-          Helyes, akkor az utolsó napunkat is töltsük el teljes nyugalomban a szoba két végén, és holnap végre jön Marcus, és kienged minket innen – ajánlotta a lehetőséget Georgina.

-          Jól van – egyezett bele Bella is.

-          Remek, ez esetben én folytatom a filmezést, te meg folytathatod az olvasást – mondta Georgina nyugodtan. Majd bekapcsolta a filmje következő részét.

-          Rendben, legyen, de azt hiszem, hogy inkább kiélvezem a jakuzzit, mert már az összes könyvön túlvagyok háromszor, és egy kicsit unom – szusszantotta Bella.

-          Ez kegyetlenség – morogtam halkan.

Nem elég, hogy jakuzziba megy, és meztelen lesz, de még csak a gondolatai alapján sem sasolhatom őt. Na jó, ez talán egy kicsit perverz, de hiányzik a feleségem. Igaz, hogy még csak két nap telt el, de akkor is nagyon hiányzik már a közelsége.

-          Nyugi, haver, egy kis nélkülözés néha még jól is jön – kacsintott rám Félix.

-          Tudom, nem is ez a lényeg, csak egy pillanatra beindultam a feleségemre. Talán ez bűn? – kérdeztem kissé idegesen.

-          Dehogyis. A nők pontosan tudják, hogy hogyan kell felcsigázni a kedvesük vágyát. Ha tudnád, hogy Georginának néha milyen gondolatai vannak – nevetett fel Félix. – Néha még nekem is sok, amit kitalál. Félelmetesen perverz kis csajszi tud lenni.

-          Uh, nem haragszol, hogyha nem vagyok kíváncsi a pikáns részletekre? – húztam el a számat. Azt hiszem, sőt, biztos vagyok benne, hogy nem érdekelnek a pikáns részletek.

-          Jaj, bocsánat. Mindig elfelejtem, hogy ti más elveken gondolkodtok, nem úgy, mint mi – nézett rám bocsánatkérően. – Bár én amíg létezem nem fogom megérteni, hogy hogyan vagytok képesek ilyen korlátok között élni. Hiszen mi ösztönlények vagyunk, vámpírok. Arra teremtettek minket, hogy élvezzük az életet, és feljebb legyünk, mint az emberek a ranglétrán. Miért nem fogadjátok el? Miért szorítjátok magatokat egy megszokott, és általok kötelezőnek hitt rendszerhez?

-          Azért, mert úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk a világgal élni, és együtt változni. Az emberek között élni, hogy legyen lehetőségünk dolgozni, tanulni, és bármihez, amit szeretnénk még elérni – magyaráztam a helyzetet. – Nem feltétlenül rossz dolog egyszerű családként élni az emberek között.

-          Hát nem tudom, öt-hat évente elköltöztök mindig, hiszen az emberek elkezdenek gyanakodni rátok. Ezzel szemben én évszázadok óta élvezem a szobámat, és a kastélyt, ami az otthonom – vetette ellent Félix. – Mi ez, ha nem állandóság?

-          Viszont vannak barátaid? Ismersz meg új embereket és új technikákat? A világ folyamatosan változik, de ti még mindig ugyanazt a hierarchiát követitek. Mivel jobb ez, mint az, hogy élvezzük az életet, még akkor is, hogyha ehhez el kell költöznünk néhány évente. Viszont világot is látunk, már mindenhol jártunk, ahol csak emberek élnek – gondolkodtam el boldogan.

Olyan sok helyen jártam már, és most hamarosan megmutathatom a világot Bellának is. Amióta megismertem még emberként, azóta vágyom rá, hogy elvihessem őt mindenhová, ahová csak szeretne ellátogatni. Milyen fantasztikus lesz, hogyha végigutazzuk Európát. Bár természetesen az öröm nem lesz felhőtlen, ha el kell hagynunk Forks-ot, és La Pusht, a családot, a gyerekeinket. Vagyis a család egy részét. Az elválás biztosan szörnyű lesz, ehhez kétség sem férhet, de a jó hír az, hogy sem a gyermekeinket, sem pedig az unokáink nem fognak megöregedni, vagy meghalni, de hiányozni nagyon fognak, ez biztos. Talán nem is olyan jó ötlet elvinni tőlük Bellát. Hiszen már attól is teljesen kiborult, hogy a fényképeknek bajba esett.

-          Nos, világot mi is látunk a küldetések során, így egyáltalán nem unatkozunk. Jártam már sok helyen, ahogy főhadiszállásunk is van a világ minden táján – vágta rá Félix. – Nem olyan egyhangú itt az élet, mint amit most láttok. A hangulat, és a tűz is sokkal, de sokkal nagyobb ebben a kastélyban, mint ahogy azt sokan hiszik.

-          Talán – egyeztem bele.

Végül is, még nem régóta élünk itt, és szerencsére nem is fogunk már sokáig, de az az egy biztos, hogy egyáltalán nem ismerjük a szokásaikat, és a hétköznapokon túli életüket. Bár azt gondolom, hogy a mi életünk még mindig sokkal szabadabb, mint az ittenieké. Hiszen Marcustól függnek gyakorlatilag. Igaz, hogy mi is megbeszéljük, hogyha valaki el akar válni a többiektől egy kis időre, de nálunk senki sem áll az akaratunk útjába. Ellenben itt Marcus bárkinek megmondhatja, hogy maradjon itt, és ne menjen sehová. Sőt, akár parancsba is adhatja, hogy örökké maradjanak itt.

-          Sziasztok – jelent meg hirtelen Alec. – Mi a helyzet? – kérdezte kíváncsian. – Remélem, hogy nem volt semmi gond Bella és Georgina között.

-          Hát, mondjuk, hogy tisztázták a dolgot olyan szinten, hogy nem fogják meggyilkolni egymást. Azt hiszem, hogy már ez is valami – mondta Félix vigyorogva.

-          Nos, ami azt illeti, azt hiszem, hogy ez egyelőre több, mint elég hír a Mester számára – vágta rá Alec azonnal. – Hogy bírod, Edward? – kérdezte felém fordulva.

-          Egy kicsit nehezen, de már csak egy nap és kijöhetnek onnan, akkor pedig végre visszakapom a feleségemet – mondtam boldogan.

-          Oh, ezeket Heather küldi Bellának és neked – nyújtott át egy vastag borítékot. Én pedig azonnal elvettem és ki is nyitottam.

-          Köszönjük, de hogyan? – kérdeztem miközben a családi képeinket lapozgattam. Heather volt olyan kedves és újra előhívatta nekünk az egészen.

-          Utólagos engedelmetekkel bement a szobátokba, és megkereste a képeket a gépeteken – mondta Alec mosolyogva.

-          Hogyhogy nem ő jött átadni? – kérdeztem kíváncsian. Heather mindig olyan lelkes, és szeret meglepetést okozni. Furcsa, hogy nem ő hozta el nekünk a képeket.

-          Ami azt illeti, jelenleg ki vagyok zárva a szobánkból – húzta el a száját Alec.

-          Miért? Mit tettél? – kérdeztem döbbenten. Heather nem igazán olyan lány, aki csak úgy megsértődik, és kizár valakit a szobából.

-          Az az igazság, hogy fogalmam sincs, hogy mi a bűnöm – sóhajtott fel Alec. – Tegnap este olyan jól éreztük magunkat, moziztunk, vacsoráztunk, vagyis csak ő, csodálatos volt minden. Ma pedig elmentem a trónterembe, hogy szolgáljam a Mestert, mint minden nap, azután pedig bezárt szobaajtó várt rám, és egy üzenet ezzel a kis csomaggal, hogy legyek szíves elhozni nektek ezt a borítékot. Igazából semmit sem értek. A húgomon sem tudtam soha életemben kiigazodni, de Heather még nála is sokkal keményebb dió. Egyszerűen nem is tudok mit mondani, vagy mire gondolni – adta ki magából Alec a bánatát. – Szerintetek mit tettem? Túlzás volt mostanában a sok virág? Vagy a kedvenc ételei, és filmjei? Mit csináltam rosszul?

-          Szerintem semmit – gondolkodtam el. – Talán csak megijedt valamitől – ajánlottam a lehetőséget.

-          Szerintem kapd el egy körre, és hagyjátok már abba ezt a huzavonát – állapította meg Félix.

-          Félix, Heather még ártatlan, és én nem fogom sürgetni semmiben sem – vágta rá Alec idegesen. – Ő nem egy egyszerű kis nő, akit felhozol magadhoz, amikor akarod. Ő az igazi – mondta határozottan.

-          Ja, egy igazi kis gyilkos – kiáltott ki Georgina. – Azt sem értem, hogy miért lehet itt, hiszen az apja miatt veszítettünk el annyi jó katonát, és ez a kis szajha is segített neki, amiben csak tudott. Szerintem hagyd, hogy visszamenjen oda, ahol eddig élt. Jobb lenne neked egy közülünk való.

-          Azt hiszem, hogy a te véleményedet nem kérdeztem, de javíts ki, hogyha esetleg tévednék – állapította meg Alec.

-          Valóban nem kérdeztétek, de azért én elmondom a véleményem, mert őszintén úgy gondolom, hogy nem való közénk ez a lány. Hidd el, hogy neki is jobb lenne nélkülünk – mondta Georgina ezúttal kicsit kedvesebben.

-          Ez az ő döntése volt. Ha azt szerette volna, akkor én maradtam volna vele Forksban – vágta rá Alec.

-          Ez viszont ebben a formában érdekes – gondolkodott el Félix. – Miért akarna egy lány, aki elvileg gyűlöl minket velünk élni?

-          Talán csak azért, mert állandóságra vágyik. Eddig még mindig csak vándorolt élete során, lehet, hogy szeretne megállapodni – mondta Alec határozottan.

-          Azt Forksban is megtehettétek volna – vágta rá Georgina.

-          Nem, mert onnan költöznünk kellett volna, ahogy mindenki másnak is – vetettem ellent.

-          Szerintem ez az egész akkor sem kerek – válaszolta Georgina.

-          Szerintem meg akadjatok le a kedvesemről, ide akart jönni és kész, ettől még nem tömeggyilkos, vagy merénylő – kezdett Alec dühös lenni.

-          Biztos? Egyszer már segített kis híján kiirtani minket – nézett Félix összehúzott szemekkel Alecre.

-          Szerintem ideje befejezni ezt a beszélgetést. A kedvesem nem akar itt semmi rosszat, csak nyugodtan és békében élni, ennyi, ha elfogadjátok, akkor jó, ha nem, akkor nem, de nem vagyok hajlandó tovább hallgatni ezt a sok zöldséget, amit magyaráztok mindannyian. Egyébként észrevettétek, hogy Edward és Bella az egyedüliek, akik nem támadnak neki azonnal? Mi bajotok van vele? Az, hogy nem teljes vámpír? – kérdezte feldúltan.

-          Nekem személy szerint az, hogy a képessége miatt majdnem meghaltunk mindannyian – válaszolta Georgina. – Bár tény, hogy a félvérségét sem kedvelem.

-          Nekem nincs bajom a kiscsajjal, de furcsa, hogy tényleg itt akar lenni – rántotta meg a vállát Félix.

-          Szerintem csak megijedt, mert túl gyorsan történik vele mostanában minden – szólalt meg Bella hirtelen. – Gondoljatok csak bele. Szerelmes lett egy olyan férfiba, akit az apja meg akart ölni, azután Volterrába jött, hogy beteljesítsék az édesapja mániákus bosszúhadjáratát, ami megjegyzem jogos volt, mert én megtenném, ha Edwardnak bármi baja esne. Elvesztette az édesapját, azután pedig Forksban ébredt fel a bátyja házában. Kicsit sok esemény történt vele, méghozzá nagyon rövid idő alatt, nem hiszem, hogy olyan hihetetlen, hogy összezavarodott szegény. Kell neki egy kis idő, és rendezi magában az érzéseit, ez biztos.

-          Köszönöm, én is így gondolom – mosolyodott el Alec. – Nem hiába kedveli annyira Bellát, Heather.

-          Miért? Talán van olyan lény, aki rajtam kívül nem rajong a mi szent Bellánkért? – nyögött fel Georgina. – Mit tudsz te, amit senki más?

-          Talán vámpír létem ellenére megmaradt néhány emberi vonásom is, nem úgy, mint neked – vágott vissza szerelmem.

-          Edward, most már én fogom megölni ezt a két nőt, ha nem hagyják abba egymás kóstolgatását. Három napon keresztül kibírni ezt a sok beszólogatást reakció nélkül. Ez már kínzás. Kit akart büntetni a Mester? A lányokat, vagy minket? – kérdezte a szemeit forgatva.

-          Talán mind a négyünknek meg kell tanulnia valamit – ajánlottam a lehetőséget.

-          Na és vajon mit? – nevetett fel Georgina.

-          Azt nem tudom, de majd egyszer biztosan kiderül – vágtam rá határozottan. Célja van annak, hogy mi négyünket zárt össze, na jó nem teljesen, de együtt kell töltetünk valamiért ezt a három napot elzárva a többiektől, ami mögött talán van valami, amire még nem jöttem rá…