La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 67. fejezet

67. fejezet

(Nathalie szemszöge)

Egyszerűen fantasztikus volt egy kicsit újra itthon lenni. Megnéztem a régi szobámat, ami még mindig tökéletesen ugyanolyan állapotban volt, mint amikor eljöttem onnan. Csak nem volt poros a polcom, mert gondosan takarított nálam is.

-          Anya, miért nem adjátok neki a szobámat Samnek? – kérdeztem kíváncsian.

-          Azért, mert már terveink vannak vele, és Samnek van saját szobája, amit majd alakítunk, ahogy növekszik, ahogy a tiédet is mindig átrendeztük – mondta anya gyengéden.

-          Na és megtudhatom, hogy mi a terv az én szobámmal? – kérdeztem kíváncsian.

-          Hát, hogyha nem haragszol, akkor Prue ezt fogja használni, amikor itt van – vágta rá azonnal.

-          Miért, eddig melyiket használta? – kérdeztem meglepetten.

-          Kint aludt a nappaliban, mert nem volt hajlandó elfoglalni a szobád, ameddig nem kérdeztünk meg téged – mondta anya fintorogva. Prue pedig fülig pirult. Hogy milyen kis figyelmes ez a lány.

-          Természetesen szívesen átadom a szobát Prue-nak – mondtam határozottan.

-          Köszönöm – mosolygott rám, majd be is hozta a táskáját.

-          Megjegyzem, ezt telefonon is megkérdezhettétek volna – állapítottam meg.

-          Prue semmiképpen sem szeretett volna zavarni téged, hiszen most sok pihenésre van szükséged a baba miatt – magyarázta anya.

-          Ráadásul nagyon kényelmes a kanapé – fűzte hozzá Prue.

-          Azt erősen kétlem, ha még mindig a régi, félig leszakadt kanapéról van szó – húztam fel a szemöldököm.

-          Szerintem egészen kényelmes – rántotta meg a vállát Anthony fogadott hugicája.

-          Ez nézőpont kérdése – hagytam rá. Prue inkább csak nagyon udvarias. Egyszer én is aludtam azon a kanapén, de az éjszaka közepén inkább leköltöztem a földre, mert még az is sokkal kényelmesebb volt, mint azon a tákolmányon aludni.

-          Szerintem kiveséztük a kanapét – kuncogott fel anya. – A lényeg, hogy Prue most már beköltözhet a kényelmes ágyadra, a többi dolog nem számít.

-          Ez igaz – biccentettem. – Kérlek, érezd magad otthon, de azért néha látogasd meg a fogadott bátyádat, mert nagyon hiányol.

-          Rendben, megígérem – bólintott rá Prue azonnal. – Szerintem ma akár át is mehetek. Már úgyis rég jártam a saját szobámban.

-          Helyes, ez egy remek terv – vigyorodtam el.

Anthony nagyon fog örülni, és talán így egy kicsit elfelejti az állandó aggódást az állapotom miatt. A kisfiúnk a jelek szerint teljesen más, mint amilyen Marie volt. Ő azt hiszem, hogy nem igényli a vért, mert akkor az már kiderült volna. Tehát, valószínűleg ő inkább kis farkas lesz, és nem sok vámpír tulajdonságot örököl.

-          Mi a helyzet, pocak? – vigyorodott el apa, amikor meglátott.

-          Minden rendben van, és képzeld, kisfiú lesz a rosszaság – mondtam lelkesen.

-          Na, csak nem egy kis alfa? – villantak meg apa szemei. – Csak nehogy rivalizálás legyen az alfajelöltek között – vált gondterhelté az arca.

-          Ezt meg, hogy érted? – lepődtem meg.

-          Csak megállapítom, hogy van bőven alfajelölt a gyerekek között mostanában. Mindegyik Black fiúnak van gyermeke, akár több is, na és te is már a harmadikat várod – mondta komolyan.

-          Tulajdonképpen a másodikat – állapítottam meg.

-          Miért? Attól, hogy két babád volt legutóbb, még a kis lurkó a harmadik – vetette ellent.

-          Valóban, viszont Marie semmilyen ösztönt nem mutat az átváltozásra. Ő szerintem nem lesz farkas – mondtam határozottan.

-          Lehetséges – biccentett apa. – Mondjuk az szerencse, hogy ennyire egy család lett az egész falkából, mert így jó esély van a békére minden alfa között.

-          Legfeljebb majd beosztják – legyintettem. – A Black fiúk sem rivalizáltak egymással sosem. A mi gyermekeink sem fognak.

-          Legyen igazad – biccentett apa. – Na, de félretéve a komoly dolgokat, amik, majd kialakulnak. Örülök, hogy látlak, édesem – szorongatott meg gyengéden.

-          Én is örülök, hogy neked, apu – mondtam boldogan. – Az egy ősz tincs – húztam fel a szemöldököm.

-          Tudod, beszéltünk róla, hogy nem váltok többet, és így édesanyáddal együtt öregedhetek meg – kezdett bele.

-          Igen, hát persze – vágtam rá.

-          Nos, ez a folyamat már elkezdődött. Nem változtam át, mióta Sam megszületett, és nem is fogok. Itt az ideje, hogy emberként éljem az életem. Van itt elég fiatal farkas, akik meg tudják védeni a vidéket, és a törzset. Ráadásul itt vannak a Cullenek is – mondta határozottan. – Jobb ez így.

-          Igen, tudom, csak furcsa látni egyelőre, hogy elkezdődött a folyamat – haraptam az ajkamba. Tudtam, hogy nem fogom tudni meggyőzni őket arról, hogy változzanak vámpírrá, de azért talán majd még megpróbálkozom az ötlettel. Nem szeretném, hogyha egyszer elhagynának. Tudom, hogy ez lenne az élet rendje, de az én családom már más. A szüleim is velünk tarthatnának..

-          Tudom, hogy min jár az agyad, kicsim – szakított ki apa a gondolataimból. – Viszont te is tudod, hogy mi lesz a válasz. Az édesanyád és én is embernek születtünk. A farkas vérem csakis a vámpírok miatt lépett életbe. Az életnek rendje van. Nem élhet mindenki örökké, még akkor sem, hogyha lenne rá mód. Hidd el, így lesz a legjobb mindenkinek – mondta apa határozottan.

-          Igen, tudom, hogy már megbeszéltük, de nekem ez akkor is furcsa. Mindig is erős és fiatal voltál a szememben, hiszen a farkaslét ezt ajándékozza nekünk. Most pedig nem tudom hova tenni, hogy őszülni kezdtél – magyaráztam a helyzetet.

-          Értem, kincsem. őszinte leszek, ez még nekem is meg kell szoknom nem tagadom, de eljön az idő hamarosan, amikor ez teljesen normális lesz – simított végig apa az arcomon.

-          Igen, biztosan így lesz – biccentettem.

-          Na, de térjünk vissza a pocakodhoz, és hozzátok. Mikorra várható a harmadik unokám? – kérdezte izgatottan.

-          Ha minden igaz, akkor még egy kicsit várat magára. Néhány hónapot még biztosan – mondtam komolyan.

-          Legalább van idő elkészíteni a gyerekszobát – mondta anya lelkesen.

-          Nos, igen, Esme már nagyon dolgozik rajta, de örülne, ha te is segítenél neki – mosolyogtam rá.

-          Helyes, már vannak is ötleteim – lelkesedett fel azonnal.

-          Akkor esetleg holnap átjöhetnétek, és megbeszélhetnétek ezt Esmével is – javasoltam. Jó lenne, ha kimozdulnának ők is egy kicsit. Már olyan régen jártak felénk.

-          Részemről rendben van – biccentett rá anya, és persze apa is.

-          Helyes, akkor csinálok nektek ebédet – mondtam határozottan. – Prue, akkor velem tartasz haza? – fordultam leendő sógornőm felé.

-          Igen, meglátogatom Anthonyt. Talán tud valamit Belláról, és egyébként is régen beszélgettünk már – mondta határozottan.

-          Hát már nagyon hiányol téged, az egyszer biztos – vágtam rá azonnal.

-          Nekem is hiányzik – harapott az ajkába. Olyan édes kislány még. Egyszerűen tündéri. Na és ahogy látom, anya már saját lányaként tekint rá, ahogy apa is. Bár tény, hogy nem nehéz őt megszeretni.

-          Akkor most egyetek, azután mehettek Anthony-hoz, holnap pedig mi is átmegyünk és meglátogatunk benneteket – mondta anya boldogan.

-          Jó ötlet – kordult meg a gyomrom azonnal. Már megint folyamatosan éhes leszek, azt hiszem.

-          Igen, azt hallom – kuncogott fel anya. – Na, akkor már hozom is az ebédet – sietett el a konyha felé. Prue pedig teljesen természetesen sietett utána.

-          Nagyon kedves, kislány – mondta apu utánuk nézve. – Emlékeztet az édesanyádra.  Ő is ilyen áhítattal, és boldogsággal telve segített mindig a ház körül. Így otthon érezte magát, és boldog volt.

-          Prue nagyon kedves teremtés. Anthony szerint talán az egyik legtisztább gondolkodású lélek, akivel eddigi élete során talákozott – mondta mosolyogva. – Te viszont, gyere, ülj le, és pihenj.

-          Nem is rossz ötlet. Kicsit kezd nehéz lenni a kis lurkó – simítottam végig a pocakomon. Majd hagytam, hogy apu leültessen az asztalhoz…

(Bella szemszöge)

Még csak egy napja vagyok bezárva ebbe a szobába, de ez még rosszabb, mint a trónteremben ácsorogni. Ott legalább Edwarddal vagyok, de itt ezzel az őrült nővel, ez egyszerűen őrjítő. Meghúztuk a demarkációs vonalat, így a szoba egyik fele az övé a dvd lejátszóval, és a filmekkel, valamint a tévével, nekem pedig megmaradtak a könyvek, és a tudományos folyóiratok. Egészen érdekes dolgokat volt szerencsém olvasni, de most már kezdem megunni a dolgot. A könyvek nagy részét már olvastam korábban, ami pedig újdonság volt, az volt szerencsém elolvasni egy nap alatt.

-          Edward, hallasz? – löktem el magamtól a pajzsomat.

-          Bella? – kérdezte döbbenten.

-          Igen, én vagyok – üzentem neki gondolatban.

-          Hogy vagy? – kérdezte aggódva.

-          Voltam már jobban is – sóhajtottam fel. – Nagyon unatkozom. Komolyan, ennél még akkor is jobban szórakoztam, amikor a trónteremben voltunk.

-          Pedig ez tőled nagy szó – vágta rá kuncogva. – Már csak két nap, annyit már ki fogsz bírni. Eddig is nagyon ügyesen csinálod.

-          Uh, még kétszer ennyi idő, hát ez remek – forgattam meg a szemeimet.

-          Mi lenne, ha megpróbálnál beszélgetni vele? Van egy olyan érzésem, hogy Marcus azért zárt össze titeket, hogy megbékéljetek egymással – ajánlotta a lehetőséget.

-          Nyilvánvaló, hogy azért lettünk összezárva, de annyira vagyok kíváncsi erre a perszónára, amennyire ő rám – vágtam rá.

-          Gyorsabban menne az idő, ha beszélgetnétek – monta komolyan.

-          Nem fogunk beszélgetni, úgyhogy akadjatok le rólam mindketten – kiáltott fel Georgina. – Nagyon cuki-muki ez a kis én gondolatban üzenek, én meg hangosan válaszolok évődés, de higgyjétek el, hogy nem akartok megismerni, és én sem titeket. Viszont hálás lennék, ha befognátok, mert éppen szórakoztatom magam egy igencsak jó filmmel.

-          Valóban nagyon színvonalas, illik hozzád – forgattam meg a szemeimet. – Trancsírozás, öncsonkítás, vér.

-          Ez egy igenis színvonalas film, csak mivel nem veszed a fáradságot, hogy megértsd, így nem is érzed át a lényegét. Ha tudni akarod nem véletlenül kerülnek ide ezek az emberek. Bár én mindig a rosszfiúknak szurkolok – csillantak fel a szemei.

-          Köszi, de én megmaradok a kalandfilmeknél, a romantikusoknál, és a drámáknál – vágtam rá komolyan.

-          Igazad is van, nem illene ilyen film a tökéletes és széplelkű kis Bellácskához. Te ártatlan kis vámpírka – nézett rám gúnyosan. – Azért, ha egyszer igazi vámpír akarsz lenni, akkor próbáld ki az emberi vért, mert hidd el, hogy annál nincs is édesebb.

-          Hidd el, hogy az állati vér nem is olyan rossz, mint ahogy azt ti képzelitek – vágtam rá. – Nem mellékesen pedig egyszer te is ember voltál. Te mennyire féltél volna, hogyha úgy kell meghalnod, hogy egy nálad ezerszer erősebb lény, aki csakis rád szomjazik a falhoz vág egy koszos sikátorban, és kiszívja belőled az életet? Nem gondoltál bele soha, hogy akiket felfalsz családos, és talán kedves emberek? Nem jutott még eszedbe, hogy talán nem az a legjobb megoldás, hogy meggyilkolsz mindenkit, aki az utadba kerül, hanem megpróbálod őket megkímélni?

-          Nekem ne gyere a Cullen klán szent beszédével, és elveivel, mert ha jól tudom, akkor a te családod sem éppen makulátlan. Egy részük bizony próbálta az embervért, és valószínűleg élvezte is az ízét. Többek között a férjecskéd is – vágta az arcomba.

-          Ehhez neked semmi közöd. Visszatért az eredeti életmódjához, és megbánta amit tett – álltam meg előtte dühösen.

-          Bella, most éppen provokál, légy szíves és ne vegyél róla tudomást – kiáltott be hozzám Edward. – Most azonnal menj be egy másik helyiségébe a lakosztálynak, amíg megnyugszol.

-          Rendben – vettem néhány mély levegőt. A fenébe is. Miért is kezdtem el Georginával beszélgetni?

-          Menj csak, Belluska, majd innen folytatjuk a beszélgetést, hogyha képes leszel higgadtan cseverészni velem – szólt még utánam az a nőszemély. De én már magamra zártam a fürdő ajtaját…