La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 64. fejezet

64. fejezet

(Anthony szemszöge)

Nagyon ideges voltam, amióta megtudtam, hogy Nathalie ismét terhes. Ez most nagyon rosszul hangzik így átgondolva, de az egyszer biztos, hogy féltem egy kicsit ettől a dologtól. Hiszen az első terhességénél is eltitkolta a gondokat, és nem szeretném, hogyha ez ismételten így történne. Nagyon boldog vagyok, hogy három rosszcsont fog szaladgálni hamarosan itthon, de az lenne al egjobb, hogyha Nath is tökéletesen jól lenne.

-          Jó reggelt – simított végig a karomon szerelmem. Hogyan nem vettem észre, hogy ébren van?

-          Tudod az ember hajnali hatkor még nem gondolkodik sok dolgon – állapította meg szerelmem.

-          Te mióta vagy gondolatolvasó? – néztem rá sandán.

-          Drágám, olyan elmélyülten a gondolataidba merültél, hogy akár még le is teperhettelek volna anélkül, hogy észrevennéd – állapította meg komolyan. – Mi a baj? Hiányzik édesanyád, és édesapád, igaz? Bella és te sosem váltatok el sok időre – szorította meg a kezem bátorítóan.

-          Kérdezhetek valamit? – kezdtem bele bizonytalanul.

-          Hát persze – vágta rá azonnal.

-          Nincsenek rosszulléteid? – kérdeztem kissé idegesen. – Mármint, teljesen jól érzed magad? – tettem a kezem a homlokára.

-          Ne aggódj miattam, kérlek – simította a kezét az enyémre. – Ha attól tartasz, hogy olyan rosszullétek törnek rám, mint amilyenek legutóbb, akkor megnyugtathatlak. A legnagyobb rosszulétet a reggeli koffeinmentes tejeskávé okozza. Így azt hiszem, hogy leszokom róla. Sokkal jobb lenne, hogyha inkább a kakaót részesíteném előnyben. Legalábbis remélem – fintorodott el.

-          Ajaj, pedig te imádod a kávét – mondtam szörnyülködve.

-          Nekem mondod – görbült le azonnal a szája, és már egy könnycsepp is megjelent a szeme sarkában.

-          Hé, ne csináld ezt – öleltem magamhoz azonnal.

-          Bocsánat, tombolnak a hormonjaim – szipogta halkan.

-          Igen, tudom, nincs semmi baj – nevettem fel halkan. – Várj csak, támadt egy ötletem – nyomtam gyors csókot a szájára.

Majd egy szempillantás alatt kirohantam a konyhába, és már elő is vettem a cikória kávét, amit a lányok úgy imádnak. Az íze tényleg olyan, mint a kávé, de gyerekek is nyugodtan fogyaszthatják, ráadásul, vámpírszaglással érezni lehet, hogy nem sok köze van a kávéhoz. Ha pedig az elméletem nem csal, akkor Nathalie-t az illat zavarja, de az íz hiányzik neki. Így gyorsan melegítettem egy kis tejet, és utána azonnal beletettem a port. Majd visszasiettem szerelmemhez, aki azonnal rémültem kapta a szája elé a kezét, amikor megérezte az illatot, de aztán lassan elengedte az orrát.

-          Várj, ez nem koffeinmentem kávé – szimatolt újra a levegőbe.

-          Nem bizony, ez a lányok kedvenc reggeli itala. Gondoltam kipróbálhatnád, mert az íze nagyon hasonlít a kávéra, de az illatától nem vagy rosszul a jelek szerint – nyújtottam át neki boldogan.

-          Köszönöm – vette ki a csészét mohón a kezemből. Majd jóízűen belekortyolt. – Hm… ez finom, és, hogy mennyire hiányzott már nekem ez az ízvilág – mondta sóhajtozva.

-          Kezdek féltékeny lenni erre a kávéporra – húztam fel a szemöldököm.

-          Ugyan már – simított végig a mellkasomon. – Ugye tudod, hogy a hormontúltengéses, állapotos feleségednek mi a legnagyobb gyógyír – kuncogott fel.

-          Nos, ami azt illeti, van egy tippem – húztam le róla a takarót. Majd diszkréten felkuncogtam, amikor megláttam a kék, macis hálóinget. Várjunk csak. Amikor Marie és Emily volt a pocakjában, akkor a rózsaszínt és a sárgát szerette.

-          Min nevetsz? – kérdezte Nath kíváncsian. – Te engem nevetsz ki? Talán nem tetszik a hálóingem? Tegnap találtam egy kis boltban.

-          Dehogynem tetszik – vágtam rá azonnal. – Mikor fogja Carlisle elvégezni az ultrahangos vizsgálatot? – kérdeztem kíváncsian.

-          Ha minden igaz, akkor ma délelőtt. Elvileg majd kopogtat az ajtón, amikor elkészült mindennel – válaszolta szerelmem izgatottan.

-          Akkor nem mondok semmit, de van egy sejtésem – mondtam vigyorogva. Kék maci, ez határozottan árulkodó jele egy édes kisfiúnak. Nem, mintha egy kislány nem lenne csodás meglepetés, de örülnék, hogyha lenne egy kisfiúnk is.

-          Egy kék hálóing miatt? – kérdezte Nath megdöbbenten. Majd ismét belekortyolt az állkávéjába.

-          Még semmi sem biztos, de kívácsni leszek az eredményre – vágtam rá sejtelmesen. Elég, hogyha én gyártok elméleteket, majd a többit meglátjuk.

-          Hát jól van, ennyit még kibírok, azt hiszem – rántotta meg a vállát. – Egy feltétellel – fűztem még hozzá.

-          Na és mi lenne a feltétel? – kaptam az alkalmon azonnal.

-          Nagyon, de nagyon megkívántam a rántottát, és a pirítóst – néztem rám boci szemekkel.

-          Hát jól van, és mit szeretnél a rántottádba?

-          Nagyon szeretnék bele paprikát, és jól esne egy kis sajt is – mondta határozottan.

-          Szalonna? – kérdeztem döbbenten.

-          Nem, most nem vágyom rá – rázta meg a fejét.

-          Sonka, hagyma?

-          Nem, köszönöm, csak paprikát és sajtot szeretnék – mondta magabiztosan.

-          Hát rendben, akkor hamarosan hozom is – vágtam rá.

Majd lesiettem a konyhába, és készítettem egy omlettet rengeteg paprikával, és még több sajttal. Mikor pedig elkészültem a pirítósokkal együtt tálcára tettem, és már vittem is kedvesemnek. Azonban amikor odaértem megdöbbenten tapasztaltam, hogy már megint alszik. Hihetetlen, hogy még néhány perc alatt is könnyedén el tud aludni, de sebaj. Azt hiszem, hogy az ő szervezete jobban tudja, hogy mit szeretne, így inkább hagyom pihenni. A rántottáját pedig majd én megeszem, és készítek neki egy frisset, mikor felébred. A kedvesem nem ehet hideg rántottát, azt teljes mértékben ki van zárva.

-          Anthony? – motyogta halkan, de mivel azt hittem, hogy alszik, helyet foglaltam a fotelban. – Hé, éhes vagyok, ne kínozz – szólított meg ismét.

-          Oh, hát ébren vagy, bocsánat – siettem azonnal hozzá a tálcával a kezemben.

-          Igen, de tényleg elszundítottam néhány percre, de ez a finom illat magamhoz térített – ült fel az ágyban lelkesen. Mikor pedig megkaparintotta a tálcát máris jóízűen falatozni kezdett.

-          Hozhatok még egy macikávét? – fogtam meg az üres bögréjét.

-          Megtennéd? – mosolygott rám.

-          Hát persze – indultam el azonnal a konyha felé. Viszont Carlisle hirtelen megjelenése azonnal megállított.

-          Ébren van már a kismamánk? – mosolygott rám.

-          Örülök, hogy itthon vagytok – öleltem magamhoz egy pillanatra. Amit ő azonnal boldogan viszonzott. Tudom, hogy tegnap értek haza, de én még azóta nem találkoztam velük, hiszen bevették magukat az új házukba.

-          Mi is örülünk, hogy újra veletek lehetünk, fiam – válaszolta mosolyogva. – Oh, úgy látom, hogy éppen rosszkor jövök.

-          Egyáltalán nem, már éppen végeztem is – mutattam fel az üres tányért szerelmem.

-          Hogyan, hiszen ez hat tojás volt, és nem telt el öt perc – hökkentem meg.

-          Egy éhes kismamát komolyan kell venni – vágta rá. – Máris megyek, Carlisle.

-          Helyes, akkor azonnal megyek, és jöhetsz, amint elkészültél – bólintott rá nagyapa.

-          Csak felfrissítem magam, és már ott is vagyok – pattant fel az ágyból Nath. Viszont azonnal meg is szédült, és visszazuhant az ágyra.

-          Jól vagy? – termettünk mellette mindketten.

-          Persze, csak nem lenne szabad ilyen szeleburdinak lennem – harapott az ajkába. – A hirtelen mozdulatoktól néha megszédülök – fűzte még hozzá.

-          Akkor talán ne tégy hirtelen mozdulatokat – dorgáltam meg finoman.

-          Sajnálom, csak furcsa, hogy megint nem változhatok át, és mivel nemrég volt nagytakarítás azzal sem tudom elfoglalni magam. Egyszerűen csak furcsa – tárta szét a karjait kedvesem.

-          Mi lenne, ha meglátogatnád a családod? Tudod, hogy Prue is eltűnt már vagy három hete, mert egyfolytában Sam mellett van. A dögös, és otthonos szobája lassan beporosodik, és nekem sem volt időm mostanában meglátogatni. Legalább hoznál a hugicámról valami hírt – ajánlottam a lehetőséget. – Na és persze a családodról is. Ez egy merőben fontos feladat lenne, és nagyon hálás lennél érte, ha megtennéd.

-          Hm… ez nem is rossz ötlet – mosolyodott el Nath.

-          Helyes, de előbb a vizsgálat – szólt ránk Carlisle. – Menj és frissítsd fel magad, én pedig a vizsgálóban várlak.

-          Rendben, igyekszem – bólintottam. Majd megint fel akartam pattanni, de négy kéz azonnal elkapott.

-          Lassan, és megfontoltan. Örülök, hogy ezúttal nincsenek igazán komoly rosszulléteid, de a szédülés teljesen normális ilyenkor, hiszen a tested megint változik – mondta Carlisle gyengéden. – A hirtelen mozdulatok nem tesznek jót neked.

-          Rendben, szép lassan, és megfontoltan, értettem – adta meg magát. „Tudom, hogy nem kéne csaponganom, de annyira boldog vagyok. Mindig elfelejtkezem róla, hogy ne pattogjak, de mostantól figyelni fogok” – hallottam meg kedvesem gondolatait. Amin muszáj volt mosolyognom. Tényleg olyan, mint egy kis örökmozgó, legalábbis mostanában.  Amióta újra a gyermekünket várja. – Öhm… ha nem engedtek el, akkor soha nem lesz alkalmam letusolni – állapította meg kissé zavartan.

-          Bocsánat – vágtuk rá szinte egyszerre nagyapával. Majd elengedtük feleségem vállait.

-          Nincs semmi gond – kuncogott fel. Azután pedig szépen, nyugodt tempóban kelt fel, és sétált át a fürdőbe, ahol néhány pillanattal később fel is hangzott a víz csobogása.

-          Nagyapa, ugye nem találtál a vérképben semmi aggasztót? – kérdeztem rá azonnal.

-          Egy nagyon kicsit magas a vércukorszintje, ami valószínűleg a napi három-négy szelet süteménynek köszönhető, de semmilyen más gond nincs.

-          Visszafogjam a süteményfogyasztását? – kérdeztem azonnal.

-          Annyira még nem vészes a helyzet, habár, ha megáll két szeletnél naponta az nem baj – válaszolta azonnal nyugtatóan.

-          Csoda, hogy még nem lett kis bálna – csóváltam meg a fejem. Ennyi süteményt megenni, ez azért már művészet.

-          Az anyagcseréje rettentően gyors, ahogy az összes többi farkasnak is, akkor is, hogyha éppen nem változik át. Ez valószínűleg közös vonás minden alakváltóban, és félvérben is. Nem lesznek egészségügyi gondjai, de ehetne több gyümölcsöt, és akkor talán kevesebb lenne az édesség – ajánlotta nagyapa a lehetőséget.

-          Rendben van, akkor ma bevásárolok neki mindenféle finomságból – bólintottam rá azonnal.

-          Készen vagyok – sétált ki szerelmem egy helyes kismama szoknyában, és egy szűk felsőben. Tetszett, hogy nem is próbálja meg eltakarni a pocakját, hanem büszkén viseli mindenhol.

-          Akkor menjünk is, és nézzük meg a kis lurkót – indult el Carlisle.

-          Ti kibeszéltetek a hátam mögött? – kérdezte tőlem Nath azonnal.

-          Miből gondolod? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-          Abból, hogy Carlisle már azóta megy előkészíteni a gépet, hogy bementem zuhanyozni – mondta komolyan.

-          Csak érdeklődtem az útjukról, és az új házukról – vágtam rá.

-          Te még mindig nem tudsz hazudni nekem – kuncogott fel Nathalie. – Na mindegy is. Majd úgyis kiderül minden. Én mindig, mindent megtudok, amit csak akarok.

-          Efelől semmi kétség, kicsim – nyomtam gyors csókot a szájára. Majd egyet a pocakjára is. Ezután pedig szép nyugodtan átsétáltunk a vizsgálószobába, ahol Carlisle már felkészülten várt minket. Nathalie azonnal felfeküdt a vizsgálóasztalra, és felhúzta a felsőt a pocakjáról. Carlisle pedig rátette a gélt, és már kereste is a kisbabánkat a géppel.

-          Meg is van a kis rosszcsont – mondta néhány pillanattal később. – Na lássuk csak, hogy megmutatja-e magát a kedvünkért – kezdte el keresni a baba nemét. – Meg is vagy – mosolyodott el néhány pillanat után.

-          Mit látsz? – kérdeztük mindketten izgatottan.

-          Nos, a harmadik rosszcsont minden jel szerint kisfiú – vágta rá azonnal. – Tisztán látszik, hogy ez a helyzet.

-          Kisfiú? – mosolyodott el Nathalie, és én együtt örültem vele. Persze egy kislánynak is nagyon örültünk volna mindketten, de azért szerintem egyikünk sem bánta, hogy Marie és Emily öcsit kap.

-          Igen, kisfiatok lesz – vágta rá határozottan. – Egészen biztos vagyok benne.

-          Na mit szólsz? Egy kis trónörökös – mosolygott rám szerelmem.

-          Ez csodálatos – vágtam rá azonnal. – Persze egy kislánynak is örültem volna, de a kisfiúnak is nagyon örülök – mondta gyorsan, nehogy azt higgye, hogy mindenáron fiút akartam. Nekem csak az a fontos, hogy egészséges legyen.

-          Nekem is tetszik, hogy a kislányainknak öcsije lesz – vágta rá Nathalie azonnal. – Oh, várj csak, megvan – kuncogott fel szerelmem. – A kék hálóingből tudtad, igaz? Abból a macisból, amin felnevettél.

-          Igen, így van – vágtam rá azonnal.

-          A többieknek elmondjátok, vagy legyen meglepetés? – kérdezte Carlisle.

-          Még nem tudom – vágta rá Nathalie. – Egy kicsit legyen a mi titkunk, de szerintem majd elmondjuk.

-          Egyetértek – vágtam rá azonnal.

-          Akkor én is hallgatok – biccentett Carlisle. Majd megölelt mindkettőnket, és kiment a szobából. Mi pedig boldogan gyönyörködtünk a képben, amit a gép most nyomtatott ki…