La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 70. fejezet

70. fejezet

(Anthony szemszöge)

Már alig vártam, hogy eljöjjön a reggel, és a lányokkal elindulhassak a kis kiruccanásunkra. Szerencsére, és legnagyobb örömömre izgatottan fogadták tegnap este az apa-lányok program lehetőséget. Egy kicsit azért izgultam, hiszen mégis csak lassan kamaszodnak, még akkor is, hogyha korban még messze nem tartanának ott, hogyha emberek lennének. Viszont így, hogy ilyen gyors a fejlődésük a különbözö életszakaszok csak úgy elsuhannak mellettünk. Attól félek, hogy észre sem fogom venni, és egyszer csak már nagypapa lesz belőlem, pedig még olyan aprók a lányaim.

-          Apa, mikor indulunk már? – jelentek meg mindketten. Csak egy-egy rövid trikót, shortot, és természetesen az alakjukat kiemelő fürdőruhát viseltek. Már bikinit hordanak. Istenem. Még csak most születtek, és már bikinit hordanak. Hogy fogom én kibírni ezt az őrületes tempót, amit a fejlődésük diktál?

-          Azonnal megyünk, édeseim. Reggeliztetek már? – kérdeztem kíváncsian.

-          Igen, én ettem rántottát négy tojásból, az sokáig kitart – vágta rá Emily.

-          Én meg úgy nyolc-tíz palacsintát. Az szerintem elég lesz egy ideig – vigyorodott el Marie. Hát igen, mindig is ő volt az édesszájú, és nem hazudtolja meg önmagát, most is édeset reggelizett, mint mindig.

-          Akkor azt hiszem, hogy mehetünk is – biccentettem. Majd felkaptam a táskát, amibe Esme, Nath és Prue kellő mennyiségű ételt pakolt a lányoknak, hogyha néhány óra alatt az éhhalál szélére kerünének valami okból kifolyólag.

-          Ne forgasd a szemed, Anthony, pontosan tudom, hogy mit gondolsz, de akkor is vidd el a táskát, mert a lányok megéhezhetnek a sok víztől – tette csípőre a kezét szerelmem.

-          Jól van, bocsánat, csak kicsit soknak éreztem ezt a mennyiséget ételből. Csak néhány órára megyünk, nem pedig néhány hétre – simítottam végig a pocakján.

-          Részletkérdés, ami megmarad azt egyszerűen visszahozzátok, és kész – rántotta meg a vállát gyönyörű feleségem.

-          Oké, sosem mernék vitatkozni veled – emeltem fel  kezeimet védekezően.

-          Nagyon helyes, na induljatok, de legyetek itthon időben, tudod, hogy vendégeink lesznek ma – mondta szigorúan.

-          Ne aggódj, mindenképpen itthon leszünk időben, ahogy ígértem – bólintottam rá.

-          Szavadon foglak – mondta határozottan.

-          Tudom, itthon leszünk – nyomtam puszit az arcára. Amit ő hirtelen heves csókkal viszonzott. Amit én egyáltalán nem bántam. Sőt, a legszívesebben letepertem volna a gyönyörű feleségem, de ezt most mégsem tehettem meg. – Hm… a fogadtatás is ilyen lesz, akkor talán még előbb jövünk, mint ahogy terveztem – simítottam végig szerelmem formás hátsóján.

-          Csak vigyázz, hogy mit kívánsz – kacsintott rám. – Lesz még éjszaka, méghozzá hamarabb, mint gondolnád – búgta a fülembe kéjesen. Hohó, úgy érzem, hogy elkezdődött a hormonok tombolása, amit én kifejezetten élvezni szoktam. Sőt, egyszerűen elképesztő ilyenkor kedvesem éjjelente.

-          Állok elébe – kacsintottam rá.

-          Na, édes ez az évődés, de lassan indulnunk kéne – mondta Emily kicsit pirulva.

Mostanában igencsak kezd felnőtté válni az én kislányom. Csak az vigasztal, hogy Will-nek azért még jócskán időre van szüksége ahhoz, hogy elérje a kort, amikor asszonnyá teszi az én kicsi lányomat. Marie-val és Timmel viszont attól tartok, hogy már más a helyzet. Ők egyszerre nőnek, méghozzá elképesztően gyorsan. Már most azon izgulok, hogy mi lesz néhány röpke hónap múlva, hiszen olyan gyorsan fejlődnek.  

-          Akkor kövessetek, hogyha tudtok – mondtam nevetve, majd szaladni kezdtem a barlang fellé. Persze olyan tempóban, hogy még kényelmesen tudjanak követni.

-          Már miért ne tudnánk? Azért volt kitől örökölnünk a futás élvezetét – ért utol Marie nevetve.

-          Ráadásul a farkasok is elég gyorsak – jelent meg lányom mellettem farkas alakban. Annyira gyönyörű volt a hófehér bundájával, és a nemes tartásával. Mindig elámultam, amikor megláttam őt ebben a csodálatosan szép alakban. Az édesanyja is gyönyörű volt farkas alakban, de megkockáztatom, hogy Emily-nél szebb farkast még soha nem láttam életem során.

-          Mikor érünk oda, apu? – kérdezte Marie kíváncsian.

-          Mindjárt, csak ugorjatok utánam – rugaszkodtam el a földtől, majd beugrottam a kíváncsi szemek elöl elrejtett barlangba. A lányok pedig azonnal követtek. Emily természetesen egy kicsit félrevonult, hogy a mancsára kötözött fürdőruhát felvegye elkülönülve, de néhány pillanattal később már ott is volt mellettünk.

-          Egyre szebb vagy, Emily – mondta Marie elismerően.

-          Azért te sem panaszkodhatsz – vágta rá Emily pirulva. Mindig is ő volt a sportosabb kettejük közül, de az tagadhatatlan, hogy mindketten gyönyörű nővé cseperedtek, mindegy, hogy tornacipő, vagy magassarkú van a lábukon.

-          Apu, ez egyszerűen elképesztő – ámult el Marie. – Hol a barlangi tó? – kérdezte izgatottan.

-          Gyertek, csak néhány perc séta, és már ott is vagyunk – mondtam mosolyogva. Majd megindultam a víz felé. Amint a lányok meglátták, már el is szaladtak mellettem, és nevetve ugrottak be a vízbe.

-          Nahát, ez langyos – mondta Marie meglepetten, amikor feljött a felszínre.

-          Tényleg nagyon kellemes – értett egyet vele Emily is.

-          Mondtam volna, hogyha vártok még néhány másodpercet – kuncogtam fel.

-          Minek várni, hogyha ilyen fantaszikus ez a hely? – kérdezték egyszerre. – Inkább ugorj be te is, apu – néztek rám vigyorogva.

-          Nem is tudom, úgy tűnik, hogy ketten is nagyon jól elvagytok itt, nélkülem – állapítottam meg kissé panaszosan.

-          Dehogyis, apa, annyira szeretnénk, hogyha velünk úsznál – rebegtette meg a pilláit Marie.

-          Hát lehet erre nemet mondani? – kérdeztem mosolyogva. Majd nekifutásból beleugrottam a kis tóba, amivel szép kis hullámot sikerült gerjesztenem.

-          Hé – sikkantottak a lányok nevetve, amikor feljöttem a felszínre.

-          Most miért? Hiszen ti is így csobbantatok bele a vízbe – néztem rájuk ártatlanul.

-          Oké, ez tény – emelték fel a karjukat védekezően.

-          Ki ér előbb a túlpartra? – kérdezte Emily.

Majd már úszott is, mint egy kis villám. Mi pedig azonnal a nyomába eredtünk. A végén pedig jobb híján kiegyeztünk egy döntetlenben, mert nem igazán lehetett megállapítani, hogy ki volt hármunk közül a leggyorsabb. Bár ez szerintem nem is baj. Csak annyit jelent, hogy mindhárman azonos kondival rendelkezünk, ami szerintem az én szempontomból igencsak elégedettségre ad okot, hiszen mégiscsak lassan elérem a hatvan éves kort. Jesszusom, hatvan év, a feleségem pedig mindössze tizenkilenc lesz. Ez meglehetősen betegesen hangzik, azt hiszem. Bár ez nézőpont kérdése. Külsőre nincsenek látható különbségek rajtunk korban. Az pedig már más kérdés, hogy években viszont ráverek jónéhányat a feleségemre. Remélhetőleg ez lesz a legnagyobb problémánk az életünk során, mert akkor nagyon boldog párként fogunk élni az idők végezetéig, hiszen nem a kor lényeg, és a nem a külső, hanem a belbecs. Az, hogy hogy szeretjük egymást, és hogyan tudunk változni a korokkal, amelyek elrepülnek felettünk. Elég sokáig játszottunk még a vízben a lányaimmal. Az idő csak úgy repül, hogyha jól érzi magát az ember. Hát ez tény, ugyanis kis híja volt, hogy nem késtünk el. Láttam is Nathalie rosszalló tekintetét magamon egy pillanatra, mert tényleg nem sokon múlott, hogy nem értünk vissza, de amikor meglátta a lányok boldogan csillogó szemeit, és az én lelkesedésem is azonnal megbocsájtotta a kis bűnömet. Amiért nagyon hálás voltam neki. Hiszen tudta, hogy milyen fontos nekem, hogy minél több időt tölthessek a lányaimmal, amíg még csak az én kicsikéim. A nap hátralévő része is fantasztikusan telt. Miután megérkeztek Nathalie szülei és a kis Sam az egész délután és este csak a vidámságról, és a családi idilről szólt, amit már kiskoromban is nagyon imádtam. Mindig is ilyen családot képzeltem el magamnak, és most én vagyok a világ legboldogabb lénye, hogy meg is kaptam őket, sőt, még többet is, mint amit valaha is reméltem…

(Bella szemszöge)

Épp a szobánkban vagyok, és lelkesen pakolom azokat a ruhákat, amelyeket már legutóbb is magammal szerettem volna vinni a néhány napos kis kirándulásunkra. Már alig várom, hogy világot láthassak. Még soha nem voltam sem Rómában, sem pedig Firenzében, pedig állítólag mind a két hely káprázatos. De most majd megláthatom ezeket a csodálatos helyeket, és Edward tudom, hogy remek idegenvezető lesz, hiszen ő már sokszor járt itt ezelőtt is.

-          Készen vagy, kicsim? – lépett be Edward.

-          Én készen, ha te is – vágtam rá. – A szolgálatot leadtad már?

-          Igen, Marcus jó szórakozást kíván. Valamint megkaptuk a római, és firenzei háza kulcsát is. Így nem lesz gond a szállással. Az ablakai pedig sötétítettek, így egész nap nyugodtan mászkálhatunk kihúzott függönyöknél is. Teljesen vámpírbarát a környezet – lengette meg a kulcsokat lelkesen.

-          Nahát, ez nagyon nagylelkű gesztus volt tőle – állapítottam meg.

-          Tulajdonképpen ezt neked köszönhetjük – mondta Edward komolyan.

-          Nekem? Na és miért? – lettem kíváncsi.

-          Azért, mert segítettél Heathernek, és így Alecnek is. Ki tudja, hogy mennyi ideig vívódtak volna még, hogyha te nem keresed fel a lányt. Szegény alaposan megijedt egy ilyen apróság miatt.

-          Na de, Edward, ez nagy dolog egy nő életében, csak nem gondoltam volna, hogy a félvérekkel megeshet – mondtam komolyan.

-          Ezt senki nem gondolta volna, de sebaj, ez bizonyítja, hogy egyszer dédszülők is lehetünk – vigyorodtam el. – Hiszen így biztos, hogy Marie és Emily számára is eljön az idő, amikor termékenyek lesznek, még akkor is, hogyha az nem éppen holnap fog bekövetkezi. Na és persze Prue-nak is megvan a lehetősége a családra.

-          Ez így igaz, biztosan izgatottak lesznek, ha elmeséljük nekik a hírt – mondta Edward. – Majd fel is hívom Carlisle-t valamikor út közben, hogy beszámoljak neki a fejleményekről.

-          Jól van, akkor induljunk is – húztam be a bőröndünk cipzárját, és már húztam is magam után kifele a szobából, de természetesen Edward azonnal elvette tőlem, hogy ő cipekedhessen. Na nem, mintha nehéz lett volna ez a néhány napi ruha bármelyik vámpír számára is. Edward, ahogy ígérte felhívta Carlisle-t út közben, és beszámolt neki arról, hogy mi történt. Utána viszont minden figyelmét nekem szentelte, aminek nagyon örültem.  Tudta, hogy mennyire imádom, amikor mesél nekem egy helyről, és annak múltbeli önmagáról, így minden egyes nagyobb épületet elemezte nekem, hogy milyen most, és milyen volt, amikor először itt járt. Az egyetlen egy dolog, amit egy kicsit fájt, hogy a fagylalt és a tiramisu hazájában nem tudtam megkóstolni ezeket a finomságokat, hiszen már nem érzem az emberi ételek ízét. Pedig állítólag valami fantasztikus az élmény. De sebaj, a lényeg, hogy a szerelmemmel lehetek, méghozzá nem is akárhol, hanem Rómában. A városban, ahová mindig is nagyon szerettem volna eljutni.

-          Mit szeretnél először látni? – kérdezte Edward kíváncsian. – Persze csak azután, hogy lepakoltuk a bőröndöket a háznál.

-          Azt hiszem, hogy jó lenne ma megnézni a Spanyol lépcsőt, és talán bemehetnénk a Vatikánba.

-          A Vatikánba? – lepődött meg Edward.

-          Miért, azt nekünk nem szabad? – kérdeztem kíváncsian. Kicsit furcsa volt ez a visszakérdezés.

-          Dehogynem, csak nem sok vámpírtól hallottam még eddig, hogy csak úgy be akar sétálni a világ egyik legnagyobb vallási központjába, ha nem éppen ez a legnagyobb.

-          Miért, mi történik? Vámpírt kiáltanak ránk, és rituálisan karót próbálnak döfni a szívünkbe? – kérdeztem kuncogva. Elég vicces jelenet lenne, amikor elkapnának, illetve megpróbálnának elkapni minket a város közepén.

-          Nézd, kevés ember hisz bennünk, és egyébként sem leszünk feltűnőek. Viszont, hogyha jól sejtem, akkor valaki babonából még sosem mert bemenni a Vatikán területére – néztem kérdőn kedvesemre.

-          Mi tagadás, nem erőltettem a dolgot – vallotta be Edward. – Tudod Carlisle családja elég vallásos, és az enyém is az volt, így nem kockáztattam. Tudom, hogy butaság, de valamiért néha tényleg arra várok, hogy egyszer csak rám omlik egy templom, vagy valami vallási riasztó kilök engem az ajtón kívülre.

-          Édesem, ez butaság, te is tudod – nevettem fel.

-          Honnan tudod? – kérdezett vissza.

-          Nos, Jacob és Dawn anno templomban esküdtek, és mivel én voltam Jake tanúja, így biztos forrásból tudom, hogy nem fog semmi sem történni, amikor bemegyünk a Vatikán területére – mondtam határozottan.

-          Hm… elég meggyőző érv – gondolkodott el Edward.

-          Helyes, akkor meg is van a mai terv – vigyorodtam el elégedetten.

-          Na és megvan a szállás is – mondta Edward, amikor megállt a taxi egy igencsak nagy ház előtt.

-          Te jó ég, hát ez hatalmas. Sejtettem, hogy Marcus kedveli a hogy is mondjam, tágas tereket, de ez azért már komolyan túlzás – állapítottam meg.

-          Hé, legalább bőven elférünk majd – kuncogott Edward. – Sőt, akár több szobát is kipróbálhatunk – simított végig a gerincem mentém.

-          Csábító ajánlat – haraptam az ajkamba. Akkor már meg is van az esti programunk azt hiszem. Meg a holnap reggeli is. Vagy az egész éjszakai.

-          Tetszik, amikor leengeded nekem a pajzsodat – búgta a fülembe.

-          Nem ok nélkül engedtem le, remélem, hogy hallottad – húztam fel a szemöldököm.

-          Még szép, hogy hallottam, ki ne hallott volna meg ilyen gondolatokat? – villantak meg a szemei.

-          Helyes, akkor kirándulás, azután pedig esti program – bólintottam rá.

-          Ez a beszéd. Akkor költözzünk be – vette elő a kulcsot Edward. Majd egy határozott mozdulattal kinyitotta előttem az ajtót. Én pedig azonnal nekiindultam, hogy megkeressem a számunkra tökéletes hálószobát. Nem is kellett sokáig keresnem, mire megtaláltam az igazit. Egy hatalmas szoba volt. Romantikus berendezéssel. Baldachinos ággyal. A szoba a vörös különböző árnyalataiban pompázott.

-          Nem is rossz – lepődött meg Edward. – Bár már a volterrai szobánk is meglepően jól néz ki. Sőt, az nem is kifejezés. Azt hiszem, hogy nagyon kellemes napokat fogunk eltölteni ebben a kellemes kis nyaralóházban…