La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 73. fejezet

73. fejezet

(Bella szemszöge)

-          Sziasztok – intett felénk mosolyogva, de én még mindig csak álltam, ahogy Edward is.

Szó szerint sokkolva álltunk ott mindketten, amikor Marcus végre volt kedves, és megtörte a csendet. Egyszerűen nem tudtam elhinni, amit láttam.

-          Ne aggódjatok, a bátyátok nem örökké tervezi az ittlétét, természetesen, hiszen a felesége sem jött vele. Csupán én kértem meg rá, hogy segítsen ki bennünket a szakértelmével egy ügyben, amit el is vállalt a kedvetekért. Ugyanis megígértem, hogyha megoldjátok ezt az ügyet, akkor utána hazamehettek. Hiszen Volterra vára ismét megtelt megbízható emberekkel, akik jól érzik itt magukat, és én is biztonságban vagyok, ahogy a titkunk is jelenleg, ezért itt az ideje, hogy elengedjelek benneteket – mondta elégedetten. – Ezt az egyetlen ügyet kell még megoldanotok nekem.

-          Nyugodjatok meg, minden rendben van. Önként jöttem – szólalt meg Jasper is, miután mi még mindig csak ott álltunk.

-          Annyira furcsa téged Alice nélkül látni – találtam meg végre a hangomat. – Ne értsd félre, nagyon örülök neked, de akkor is olyan furcsa.

-          Ne is mond, Bella. Nem voltunk egymástól távol… tulajdonképpen még soha, amióta ismerjük egymást, de Alice készül valamire, amit nem akart az orromra kötni, így boldogan elengedett. Tudjátok, hogy milyen – mosolyodott el. – Bár bosszantó, hogy nem tudtam kideríteni, hogy mire készül – húzta el a száját.

-          Köszönjük, hogy itt vagy – mondta Edward halványan elmosolyodva. – Remélem, hogy hoztál hírt a többiekről – fűzte még hozzá reménykedve.

-          Természetesen. Hírt is, és néhány képet is, amit a lányok küldtek – mondta nevetve. – Csoda, hogy befértem egy kis bőröndbe, bár már így is rá kellett ültetnem Alice-t, hogy behúzzam a cipzárt. Mintha soha többé nem jönnétek haza – forgatta meg a szemeit.

-          Ide a képeket minél előbb – lelkesedett fel Bella.

-          Még egy perc, gyermekeim és már mehettek is – szólt közbe Marcus. – A küldetésről szólnék előtte néhány szót.

-          Igen? – fordultunk felé kíváncsian.

-          Azt első dolog, amit el kell mondanom, és amiért bocsánatot kell kérnem a következő – kezdte kissé idegesen. – Georgina, Bella, lányaim, én voltam az, aki tönkretetette a családi fotókat, ami miatt Bella rád támadt. Nem rosszindulatból tettem, hanem azért, mert tudtam, hogy soha, semmilyen körülmények között nem fogom tudni elérni, hogy összeismerkedjetek magatoktól, márpedig ehhez a küldetéshez mind a négyen kelletek. Vagyis, mind az öten, Jasperrel együtt. Jasper lesz a nyomkövető és a stratéga, Félix erős, Edward megtalálja a veszélyt, Bella meg tud védeni benneteket, Georgina pedig bármikor álcázni tud mindenkit. Tökéletesek vagytok a küldetésre így öten.

-          Már elnézést, Mester – kezdtem bele. Annyira feldühített ezzel a hírrel. Én feltétel nélkül megbíztam benne, erre most közli, hogy ő a felelős a háromnapos fogságomért, ezzel elcsúsztatva az utazást, és a hazamenetelt is. – Nem tart minket elég éretnek hozzá, hogy normális felnőttek módjára felfogjuk, hogy együtt kell elvégeznünk egy küldetést? A fenébe is, ezzel csak rabolta az időnket. Három napot veszítettem el, amit a gyermekeimmel és az unokáimmal tölthettem volna, mielőtt még el kell költöznünk Forksból. Ezt egyszerűen nem hiszem el – kezdtem el nagyon dühös lenni.

-          Kicsim, mély levegőt – ölelt át Edward. Majd megéreztem Jasper nyugtató hullámait is magam körül. – Már elmúlt, és nem tudunk rajta változtatni, úgyhogy nyugodj meg. Elvégezzük a küldetést, és még így is jóval előbb hazaérünk, mint ahogy eredetileg terveztük.

-          Te egy kicsit sem vagy dühös? – kérdeztem Edwardot idegesen.

-          Dehogynem, de nem vagyunk előrébb akkor sem, hogyha most kiakadsz és törni-zúzni kezdesz. Ráadásul a Volturi utolsó vezetőjét. A vámpírok jelenlegi királyát.

-          Bella, én őszintén az elnézéseteket kérem, de mindketten tudjuk, hogy soha az életben nem lettetek volna hajlandók beszélgetni, hogyha nem zárlak össze titeket néhány napra valamilyen indokkal – mondta Marcus őszintén.

-          Tisztázzuk, még most sem vagyunk jóban – mutattam az idegesítő perszóna felé. – Nem mellékesen pedig Heather is tudna minket álcázni.

-          Az ő számára ez még túl korai lenne – mondta Marcus gyengéden. – Soha nem volt még küldetésen. Ráadásul most éppen átéli a hogy is mondjam, nők legrosszabb napjait? Azt hiszem, hogy Alec így fogalmazott. A lényeg, hogy Heathert inkább most kímélni szeretném. Nézd, utasíthatnálak is, mivel tartozol nekem, és a Volturinak, de én inkább kérlek, hogy bocsáss meg, és végezd el a küldetést, amit kitűztem eléd. Megteszed?

-          Igen, megteszem – sóhajtottam már valamivel higgadtabban. Végül is igaza van valamilyen szinten. Talán nem lettem volna hajlandó tárgyalni ezzel a nyavalyás ribanccal magamtól.

-          Köszönöm, tehát a feladat a következő – kezdett bele Marcus. Max lányainak egy csoportja még együtt van, és szeretnék befejezni azt, amit elkezdtek, bosszúból azért, mert megöltük az apjukat. Pontosabban Alec. Többek között ezért is nem akarom Heathert küldeni. Hidd el, hogy nem lenne most jó, hogyha összetűzésbe kerülnének. Béketárgyalást szeretnék velük folytatni, nem pedig harcot.

-          Nos, ez jól hangzik – vágtam rá azonnal. Biztos vagyok benne, hogy se Prue, se pedig Heather nem akarná, hogy a nővéreiknek bármi baja essen. Sőt.

-          Sejtettem, hogy ti is a béke mellett lesztek – mondta Marcus elégedetten.

-          Már megbocsáss, Mester, de én ezzel nem értek egyet – szólt közbe Georgina is. – A legnagyobb tisztelettel, Mester, de a Volturi nem ad második esélyt.

-          A Volturi nem adott második esélyt, egészen addig, amíg nem lettem én az egyeduralkodó. Viszont most, hogy én mondom meg, hogy mi lesz, én azt mondom, hogy adunk egy második esélyt, és mindenkinek kötelessége ehhez tartani magát – mondta Marcus ellentmondást nem tűrve.

-          Igen, Mester – hajtott fejet Georgina, de egyáltalán nem tűnt meggyőzőnek. Legalábbis engem nem győzött meg. Mindenesetre azt hiszem, hogy Marcust sem győzte meg, mivel Edwardra nézett, aki csak bólintott. Nyílván megkérte valamire gondolatban. Majd kikérdezem Edwardot, hogyha itt végeztünk.

-          Nos, most, hogy mindent megbeszéltünk, holnap indulhattok is. Addig, ha nem gond, akkor Jaspert a szomszédos szobában szállásoltuk el.

-          Ez remek – lelkesedtem fel. Amint elmehetünk azonnal kikérdezem őt mindenről, ami otthon történik.

-          Reméltem, hogy tetszetni fog nektek – biccentett Marcus. – Készülődjetek. Elmehettek.

-          Igenis – vágtuk rá azonnal, mind az öten. Azután pedig távoztunk a trónteremből. Georgina persze azonnal halkan puffogni kezdett Félixnek, és ecsetelte a véleményét. Míg Jasper csak mosolyogva fogadta, hogy bátyja szinte a nyakába ugrott. Majd én is megölelgettem.

-          Na gyertek, hoztam neked néhány felsőt Bella, mert idézem Alice-t, iszonyatos, hogy állandóan fekete pólót és farmert viselsz a nyavalyás köpeny alatt. Azt is üzeni, hogy tudja, hogy köpeny alatt nem látszik, de az ő szemét bizony bántja – idézte Jasper, valószínűleg szó szerint barátnőmet.

-          Hogyhogy nem jött veled? Biztosan nem tudsz semmit? – kérdeztem kíváncsian. Alice és Jasper mindig elválaszthatatlanok voltak.

-          Sajnos most nagyon titkolózott, és azt is mondta, hogy mindez a kíváncsi természeted miatt van, úgyhogy gyakorlatilag te vagy a hibás – kuncogott fel fogadott bátyám.

-          Na és miért van rajtad köpeny? – kérdezte Edward. – Egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy beléptél miattunk.

-          Gyakorlatilag beléptem, de nem örökké. Inkább csak amolyan segéd vagyok most mellettetek. A lényeg, hogy így sokkal előbb tudtok hazajönni, mert én gyorsabban és könnyebben becserkészem azokat a lányokat.

-          Hol vannak a képek? – váltott Bella témát izgatottan.

-          Már adom is – kuncogott fel Jazz. Majd egy nagy köteg fotót elővett a táskájából. - Ezt Nath és Anthony küldte – húzott elő mosolyogva egy külön kis borítékot. – Ő itt a harmadik unokátok – fűzte még hozzá.

-          Milyen gyönyörű – lágyultam el rögtön a látványtól. Még az sem érdekelt, hogy Marcus tette tönkre a képeinket, annak ellenére is, hogy én bíztam benne. Igen, különös ezt mondani, de én tényleg, komolyan megbíztam benne.

-          Kicsim, ne emészd magad. Én is haragszom a képeink miatt, de hidd el, hogy volt logika abban, amit Marcus tett, még akkor is, hogyha meglehetősen kegyetlen megoldás volt veled szemben. Én magam is azonnal Georginára gondoltam, hogy ő tette. Viszont tényleg soha nem beszélgettetek volna Georginával, hogyha nem lettetek volna összezárva – ölelt magához Edward gyengéden.

-          Hogyan? – néztem rá meglepetten.

-          Észre sem vetted, hogy leeresztetted a pajzsodat? – lepődött meg szerelmem.

-          Tudod, hogy az érzelmi ingadozásaim néha hatással vannak rá – sóhajtottam fel.

-          Sebaj, legalább néha tudok segíteni neked, hogyha valami baj van – mondta szélesen vigyorogva.

-          Kicsim, ha valami érdekel, akkor csak kérdezned kell, hiszen tudod – forgattam meg a szemeimet. Ezt már nem egyszer megbeszéltük, de úgy tűnik még mindig jobban imponál neki, hogyha magától leshet meg dolgokat.

-          Khm… érdekelnek még a hírek, vagy inkább elvonultok a képekkel a szobátokba? – szólt közbe Jasper.

-          Oh, ne haragudj, kicsit elkalandoztunk, de őszintén nagyon örülünk neked – mondtam határozottan.

-          Ez így igaz – bólintott Edward is.

-          Akkor talán foglaljunk helyet, és elmesélek mindent, ami történt, amióta nem voltatok otthon – ajánlotta a lehetőséget fogadott bátyánk. Mi pedig mindhárman kényelmesen elnyúltunk az ágyon, és boldogan hallgattuk végig az otthon történt eseményeket…

(Anthony szemszöge)

Tim és Marie még csak néhány perce indultak el a sátorozásra, amire én magam, és Nath elengedtük őket, de már futkosott a hideg a hátamon. A lányom még olyan kicsi, és ártatlan. Most pedig együtt fog aludni két éjszakán át a leendő szerelmével. Mi lesz, hogyha valamit mégis elhamarkodnak? Tudom, hogy Marie lelkileg még nincs felkészülve a továbblépésre, de Tim meglehetősen érett gondolkodású, és már férfinek számít, hiába kevés a korkülönbség a lányom és közte. Azt hiszem, hogy őrjítő lesz ez a három nap. Tudom, hogy megígértem a lányomnak, hogy nem megyek utána, de ezt nehezebb lesz megállni, mint hittem.

-          Mi a baj, drágám? – jelent meg Nathalie, majd hátulról átkarolt. A pocakjától bár kicsit nehézkesen ment, de azért még sikerült.

-          Semmi – vágtam rá azonnal.

-          Aha, semmi – kuncogott fel Nathalie.

-          Min nevetsz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, és szerelmem felé fordultam.

-          Azon, hogy most nagyon emlékeztetsz egy bizonyos Sam Uley nevű aggódó apára, aki mindig azt leste, amikor elment veled a lány valahová, hogy mikor fogok az ártatlanságom nélkül hazaérni – mondta mosolyogva.

-          Végül is beigazolódott a félelme – állapítottam meg.

-          Nos, a félelme valóban beigazolódott, de azt hiszem, hogy eléggé úriember módjára vártál rám. Vagyis, amíg be nem vésődtél nekem, addig tulajdonképpen tényleg csak barátok voltunk.

-          Hm… ez jogos – vágtam rá azonnal. – Bár azt mindkettőnknek el kell ismernie, hogy csodálatos éveink voltak már barátokként is.

-          Soha nem mondanám az ellenkezőjét – nyomott gyengéd csókot a számra.

-          Tehát túlaggódom a dolgot? – kérdeztem kíváncsian. Egy anya biztosan érzi, hogy a lánya mit érez, és mit gondol.

-          Igen, kedvesem, határozottan túlaggódod a dolgot – bólintott rá szerelmem. – Marie bár kinézetre már nem kislány, de belülről, a lelke még pontosan olyan fiatal, és gyermeki, amilyen a valódi kora. Esze ágában sincs még csak gondolni sem a szeretkezésre, legalábbis egyelőre. Úgyhogy megnyugodhat a kedves apuka – mondta szerelmem határozottan.

-          Ettől még nem nyugodtam meg teljes egészében, de határozottan meggyőző vagy, drágám.

-          Gyere fel a szobánkba és megnyugtatlak – ajánlotta csábítóan.

-          Drágám, csak nem tombolnak a hormonjaid? – villantak meg a szemeim.

-          Tudod, hogy a te kismamádnak két dologra van hatalmas étvágya ilyenkor – harapta be az ajkát.

-          Igen, tudom – kuncogtam fel. Majd előkaptam egy hatalmas zacskó mályvacukrot a szekrény egyik fiókjából, és az ölembe kaptam kedvesemet, hogy felvihessem a hálószobánkba.

-          Hm… te vagy a legjobb – mondta Nathalie az édességet majszolva. – Pontosan erre gondoltam.

-          Igen, sejtettem – mutattam a fejemre.

-          Na jó, neked nem volt nehéz kitalálni a vágyaimat, ezt nyugodtan bevallhatjuk, azt hiszem – mondta Nath még egy cukrot a szájába tömve. Néhány pillanattal később pedig meglehetősen pikáns képek jelentek meg a szemem előtt.

-          Na, de kicsim – néztem rá döbbenten.

-          Miért? Se Marie, sem pedig Emily nincs itthon, ráadásul ketten vagyunk a házban, és elvileg ma vendéget sem várunk – pillogott rám ártatlanul.

-          Nos, nem tagadom, hogy imponál neked a vadságod, de nem szeretném, hogyha kényelmetlenül feküdnél bárhol is.

-          Túlságosan is aggódsz miattam, pedig nem kéne, erős vagyok – vágta rá. – Persze, hogyha te nem akarod, akkor nem muszáj – rántotta meg a vállát szerelmem hanyagul. Majd még egy cukrot kezdett el majszolni.

-          Már hogyne akarnám – kaptam ki a cukrot a kezéből. Majd egy szempillantással később már a konyhaasztalra ültettem szerelmemet, és késlekedés nélkül kezdtem el letépni róla a ruháit. Amit ő hevesen viszonzott. Nem sokkal később pedig már egymásba gabalyodva feküdtünk az asztalon.

-          Huh, éppen erre gondoltam – harapott az ajkába szerelmem elégedetten.

-          Valóban fergeteges volt – bólintottam rá. Nem is tudom, hogy mikor voltunk utoljára ilyen vadak és szenvedélyesek. Bár tény, hogy határozottan tetszett a helyzet. Imádtam, amikor a feleségemből kitört a kis vadmacska. – Viszont, ha jól láttam a gondolataidban, még messze nem végeztünk.

-          Nem bizony – mosolyodott el. Én pedig felkaptam, és egy pillanattal később már a nappali kanapéján voltunk…