La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 79. fejezet

79. fejezet

(Bella szemszöge)

Izgatottan siettem Edward és Jasper között a trónterem felé, míg Prue hasonló lelkesedéssel sétált egy kicsivel mögöttünk, és mikor odaértünk a teremhez, azonnal be is siettünk rajta.

-          Á, hát már itt is vagytok, gyermekeim – mondta Marcus mosolyogva. – Azért ennyire nem kell hanyatt-homlok menekülni innen – állapította meg.

-          Nem ellened szól, Mester – vágtam rá.

-          Tudom, csak hiányzik nektek a családotok, nincs ezzel semmi gond – legyintett. – Gondolom búcsúzni jöttetek – kuncogott fel. – Félix már lefoglalta nektek a helyeteket, és ki is visz benneteket a reptérre.

-          Köszönjük – vágtuk rá gyorsan. Hm… Félix, és Georgina nem, akkor talán most tudakolózhatunk egy kicsit arról, hogy mi történhetett azzal a lánnyal, hogy ilyen elviselhetetlen és öntörvényű nő lett belőle.

-          Igazán nincs mit, és adjátok át Carlisle-nak, hogy üdvözlöm, és szívesen látnám ismét a köreinkben, ha éppen ráér. Vagy, ha elköltöztök Forks városából, akkor akár ide is jöhettek néhány évre – ajánlotta lelkesen. – Jó lenne újra beszélgetni egymással. Ráadásul Esmétől úgy hallottam, hogy Alice elvezethet minket ebbe az évszázadba divat szinten, mert a ruháink már meglehetősen régimódinak mondhatóak a köpeny alatt.

-          Nos, a feleségem boldog lesz, hogyha meghallja ezt – nevette el magát Jasper.

-          Természetesen átadjuk – mosolygott rá Edward. – Viszont látásra, Mester – biccentett. Majd mindannyian elindultunk a kijárat felé. Félix már ott várt ránk a kocsival. Gyorsan bepakoltuk a bőröndöket, és már be is szálltunk a kocsiba.

-          Sziasztok – mondta vigyorogva. – Lefogadom, hogy már alig várjátok, hogy hazaérjetek – fűzte még hozzá.

-          Ami azt illeti, ezt kár lenne tagadni – vágtam rá azonnal. – Nálatok mi újság? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nos, egyelőre kiköltöztem a lakosztályunkból. Valószínűleg elfoglalom azt a szobát, ahol Jasper volt – mondta kissé szomorúan.

-          Én sajnálom, ha miattunk… – kezdtem volna bele.

-          Nem, ez nem miattatok van – vágott a szavamba hirtelen.

-          Hogy érted? – lettem kíváncsi azonnal.

-          Mindegy, hogy ki jött volna ide saját ötletekkel, és saját gondolatokkal, Georgina bárki mást is gyűlölt volna. Sőt mindenkit gyűlöl, aki szabadnak született.

-          Hogy érted, hogy mindenkit, aki szabadnak született? – kérdeztem döbbenten.

-          Nos, Georgina meglehetősen idős vámpír. Gondolom láttátok, hogy milyen halvány a bőre, és mennyire sok mindent tud a történelemről.

-          Mégis mennyire idős? – kérdeztem rá azonnal. Annyira idős csak nem lehet.

-          Hogy álltok a régi-régi korokkal. Olyannyira régi időkkel, amikor Aro, Marcus és Caius született?

-          Elég jól ismerem a történelmet – vágtam rá.

-          Régi római korok?

-          Mennyire régi? – kérdeztem. Ha pedig tudtam volna, akkor egészen biztosan elsápadtam volna.

-          Nos, mondjuk úgy, hogy Aro már vámpír volt, és a testvérei is, de utánuk Georgina a legidősebb – kezdett bele a történetbe. – Tudjátok, hogy hogyan bántak a rabszolgákkal abban a korban?

-          Ezt inkább hagyjuk is – nyeltem egy nagyot.

-          Georgina rabszolga volt, egy olyan területről származik, amit elfoglaltak, eredetileg szabad emberként élt, de ez nem tartott sokáig – mondta keserűen. – Nos, a gazdája, hogy is mondjam, nem igazán mondhatnám, hogy kegyesen bánt vele. Tudjátok a vámpírság előtt keletkezett sebek nem a legszebben gyógyulnak be, vagyis a sebhelyek nem tűnnek el.

-          Igen, az én sebhelyem is megmaradt – simítottam a kezem a hasamra.

-          Nos, Georginán nem tudnám megszámolni, hogy hány heg van, még emberkorából, de fogalmazzunk úgy, hogy nem egyszer hasítottak szíjat a hátából – mondta szomorúan. – Ezen kívül égési sérülések, és annak az embernek a pecsétje, aki megvásárolta. Nem igazán szereti, hogyha parancsolgatnak neki. Legkevésbé a férfiak parancsolgatását viseli el. Aro betörte, hogy úgy mondjam, és ezért Georgina mindig is a halálát kívánta, ezt nem is titkolta, de soha nem tette volna meg, még a képessége segítségével sem, mert tudta, hogy Marcus szereti a testvéreit, és Marcus volt az egyetlen vezető, akit mindig is tisztelt.

-          Na és Georgina miért nem használta a képességét, amikor Aro például börtönbe akarta vetni? – kérdeztem kíváncsian.

-          Azért, mert Georgina képessége egy helyzetben nem működik – vágta rá Félix.

-          Na és mikor nem működik?

-          Ez nem igazán tartozik rátok, de amikor fél, olyankor nem képes rá, hogy használja a képességét. Márpedig az én szerelmem egyedül a tömlöcöktől, és a tűztől fél.

-          Ezért reagált úgy, amikor Heather tüzet mutatott neki? – kérdezte Edward kíváncsian. – Teljesen ki volt borulva, legalább egy napig kerülte őt.

-          Igen, attól tényleg nagyon kiborult, bár azt hiszem, hogy jót is tett neki valamilyen szinten. Kívülről nagyon erősnek látszik, és annak is hiszi magát, de higgyétek el, hogy nem olyan kíméletlen és vad, mint amilyennek mindenki hiszi.

-          Akkor miért tett ki téged a szobátokból? – kérdezte Jasper. – A szerelemben vannak problémák, de attól még nem kell külön költözni egymástól.

-          Felemeltem a hangom vele szemben, és kényszerítettem rá, hogy meghallgasson, erre mindig így reagál. Néhány száz év alatt, már nem először tesz ki a szobánkból, majd néhány hét múlva megbékél, és akkor visszaköltözöm. Ennyi az egész – rántotta meg a vállát.

-          Talán meg kéne beszélnetek a problémákat, amik köztetek vannak – ajánlottam a lehetőséget.

-          Georgina nem igazán beszélget, mint inkább a fejébe vesz valamit, és megpróbálja megvalósítani. Én pedig ezt mindig is tudtam, és elfogadtam. Vissza fog jönni, ahogy mindig – mondta határozottan.

-          Ennyi vámpír között nincs egy pszichológus? – kérdeztem kissé cinikusan.

-          Vicces vagy, Bella, de nem, Volterra várában nincs egyetlen egy pszichológus sem. Talán jobb is, mert már megőrült volna – nevetett fel Félix, és nekünk is muszáj volt felkuncognunk. Ha belegondolunk, akkor végül is, igen. Melyik pszichológus bírná ki az öröklétet ennyi vámpír között, akik mind a végeláthatatlan emlékeiktől telve keresnék fel őt. – Na, azt hiszem, hogy ez a végállomás, jó utat hazafelé – állította meg az autót.

-          Köszönjük, Félix, és remélem, hogy Georginával hamarosan rendbe jönnek a dolgaid – mondtam őszintén.

-          Igazán nincs mit, és őrültem, Bella – mondta mosolyogva.

-          Kérdezhetek még valamit? – álltam meg még egy pillanatra.

-          Hát persze – vágta rá.

-          Miért gyűlöl engem különösképpen? – néztem rá kérdőn.

-          Ez egyszerű – vágta rá. – Te nő vagy, és szabadnak születtél, amit soha nem vettek el tőled, saját akaratod van, és olyan képességed, amin még ő is csak sötét módszerekkel tudott áthatolni. Erős nő vagy, Bella, aki eléri, amit akar. Ez bőven elég ok rá, hogy ne legyetek jó barátnők. Ha úgy tetszik, akkor mondhatjuk úgy is, hogy irigyel téged.

-          Hát erre soha nem gondoltam volna – válaszoltam meglepetten.

-          Pedig, hidd el, hogy így van – vágta rá azonnal. – Még egyszer jó utat, és még találkozunk – intett nekünk egyet. Majd egy szempillantás alatt elhajtott.

-          Legalább azt megtudtam, hogy miért nem kedvel engem – mondtam elgondolkodta, amikor Edward megszorította a kezem. - Tény, hogy én kiváltságos világba születtem, legalábbis itt nem bántják a nőket, csak, hogyha hagyják magukat. Az ő világában pedig teljesen normális volt az efféle bántalmazás, nagyjából bármi miatt megverhették. Én sem rajonganék érte ellenkező esetben, azt hiszem.

-           A világ még ma sem kiváltságos, csak megváltozott. Azért akadnak bántalmazások ebben a világban, csak nem annyi, mint régen, és természetesen nem feltétlenül legálisan – válaszolta szerelmem.

-          Nos, végül is, igazad van – gondolkodtam el.

-          Ezt még lesz időtök kielemezni bőven, de most inkább menjünk, mert a gépünk hamarosan indul – mondta Jasper lelkesen. – Nem szeretném lekésni, és szerintem ti sem.  

-          Nem, természetesen nem, Sam már biztosan nagyon vár engem, legalábbis remélem – szólalt meg Prue is. Most először, amióta elindultunk.

-          Szerintem nem csak Sam vár már rád, kedvesem – mondtam határozottan. – Anthony is már a húgának tekint.

-          Igen, én is nagyon szeretem őt – mondta boldogan.

-          Minket pedig már mindenki nagyon vár, legalábbis reméljük – mondta Edward mosolyogva.

-          Efelől kétségetek se legyen, már nagyon-nagyon vár benneteket mindenki – mondta Jasper komolyan. – A hangulat ugyan nem volt rossz miután elmentetek, de most lesz az igazi, ez biztos. Már nagyon is éreztük a hiányotokat.

-          Ezzel mi is ugyanígy vagyunk – vágtam rá azonnal. Már alig várom, hogy magamhoz ölelhessem az összes unokámat. Na és persze a többieket is.

-          Már csak néhány óra, Bella, ennyit azért még kibírunk – simította szerelmem kezét a derekamra. Én pedig boldogan mosolyogtam rá. Hamarosan otthon leszünk. Végre otthon…

(Alice szemszöge)

Már annyira izgatott voltam. Amint megláttam Marcus döntését a látomásomban, hogy Jasper, Edward, Bella és Prue is hamarosan hazaérnek, egyszerűen nem bírtam magammal. Azonnal mozgósítottam minden lányt, és fiút, és feldíszítettük a határ mentén álló házat, azután pedig felhívtam a parti szervizemet, és a cukrászdámat. Mármint persze nem az enyémek, de mindig tőlük szoktam rendelni, és azonnal hozattam megfelelő mennyiségű ételt és italt az eseményre. A családunk végre ismét együtt lesz, és a legjobb dolog, ami csak történhet velünk. Olyan régen volt már, hogy mindannyian a házban voltunk. Az egész, hatalmasra növekedett családunk, ami napról-napra egyre boldogabb lényekből áll.

-          Ezt hová tegyem, főnök? – kérdezte Emmett kíváncsian. Miközben egy négyemeletes tortát hozott befelé.

-          Az megy az asztal közepére – vágtam rá.

-          Oké, de melyik asztalnak? – kérdezte bizonytalanul.

-          A középső asztal közepére, legyél szíves – vágtam rá egyértelműen.

-          Oh, tudhattam volna – biccentett azonnal. Majd letette a tortát arra a helyre, ahová kértem.

-          Alice, ez meg mi a fene? – jelent meg Rose egy hatalmas salátás tállal.

-          Az tíz kiló franciasaláta a sültekhez – vágtam rá egyértelműen.

-          Szükség lesz ennyire? – húzta fel a szemöldökét.

-          Mivel a farkas barátainkat is meghívtuk a családjaikkal együtt, így igen, el fog fogyni, ne aggódj. Viszont ki kell tenni őket külön tálakba, hogy az asztalokon három-három üvegtál foglaljon helyet, méghozzá a sültek és a zöldségköret mellett, a krumpliköret közelében – magyaráztam el.

-          Szerencse, hogy ez még csak egy „Isten hozott” parti és nem az esküvő. Szólj, hogy Gabriellának mikor lesz az esküvője, és azonnal elutazom – forgatta meg a szemeit Rose.

-          Rosalie, mindketten tudjuk, hogy sosem tennél olyat, mert te vagy Gaby tanúja, és sosem hagynád cserben őt, vagy a keresztfiadat – mondtam határozottan.

-          Na jól van, elismerem, hogy tényleg nem tennék ilyet – sóhajtott fel.

-          Na látod, akkor pedig barátkozz meg a terítés csodájával. Nem olyan nehéz, mint amilyennek kinéz – kacsintottam rá. Majd haladtam is tovább.

-          Sziasztok, mi folyik itt? – jelent meg hirtelen Tim és Marie.

-          Edward, Bella, Jasper és Prue hazajön – vágtam rá lelkesen.

-          Oh, te jó ég. Akkor még jó is, hogy pont mi is ma jöttünk haza – lett izgatott azonnal Marie. – Uramisten, mit segítsek, és mit vegyek fel? – kérdezte tőlem lelkesen.

-          Ne aggódj, a ruhád már a szobátokban van, ahogy a tiéd is Tim – néztem rájuk nevetve. Nem is Marie lenne, hogyha nem a ruha jutott volna eszébe az elsők között. Hát igen, az én nevelésem. – Segíteni pedig tudnál az ételek körül, mert Rose nincs a helyzet magaslatán.

-          Oké, mindjárt ott is vagyok, átöltözni ráérek később is – bólintott azonnal. Majd puszit nyomott Tim arcára, és már el is tűnt a konyha irányába.

-          Én miben lehetek a segítségedre, Alice? – kérdezte Tim kíváncsian.

-          Van még kint néhány torta, amiket be kéne hozni. Segíthetnél Emmettnek – vágtam rá azonnal.

-          Oké, ez jól hangzik – vigyorodott el.

-          Hé, nem dézsmálhatod meg, nagyon, amíg nincs itt az ideje – intettem meg finoman.

-          Oké, tudom, éppen csak egy kiskanállal nyalintok bele a tortákba – kacsintott rám.

-          Helyes, annyi még megengedett – bólintottam rá azonnal.

-          Köszi – nyomott puszit az arcomra. – Akkor én megyek is.

-          Nagyszerű kis buli lesz – csaptam össze a tenyereimet elégedetten. – Már csak az a kérdés, hogy a kék, vagy a vörös székhuzatokat válasszam-e – gondolkodtam hangosan. Mire lelkes gügyögés hangja csapta meg a fülemet. Én pedig rögtön a hang irányába fordultam.

-          Sziasztok – mosolyogtam Gabriellára és a kis Phoebe babára. – Te mit gondolsz, picurka? Kék legyen, vagy vörös? – néztem rá kérdőn. – Na, mit mondasz? Kék? – kérdeztem, mire Phoebe lelkesen tapsikolni kezdett.

-          Úgy látom, hogy a kék nyerte el a tetszésedet – állapítottam meg mosolyogva. – Kölcsönkérhetem a babát, kedves anyuka? A jövő esküvőszervezője és szükségem lenne a segítségére – nyújtottam fel a karomat. Mire Phoebe azonnal tapsikolni kezdett.

-          Úgy látom, hogy a kisasszony is szívesen veled tartana, úgyhogy semmi akadálya – nyújtotta át nekem Phoebe-t. – Addig én segítek a konyhában, gondolom sok dolgot kell még szortírozni, és megteríteni is.

-          Olvasol a gondolataimban – mosolyogtam rá hálásan.

-          Csak voltam már olyan partin, amit te szerveztél, és tudom, hogy ételből aztán nem lesz hiány – kacsintott rám, majd már el is tűnt a konyhában.

-          Kész a tábla, Alice – rohant be Emily boldogan egy hatalmas „Isten hozott itthon” feliratú táblával.

-          Ez gyönyörű, kérlek, tedd fel a helyére – néztem rá elégedetten.

-          Máris – suhant el mellettem. Én pedig elégedetten néztem körbe a házon. Mindenki boldogan tett-vett, és igyekezett tökéletesíteni a bulit, ami hamarosan elkezdődik…