La push vámpírja II. Új Nemzedék - 83. fejezet

83. fejezet

SZIASZTOK! EZ MOST EGY KICSIT LAZÁBB ÁTVEZETŐ FEJEZET. :D REMÉLEM, HOGY AZÉRT TETSZENI FOG:D PUSZI, DRUSILLA

(Gabriella szemszöge)

Hát ez a nap is eljön mindjárt. Már csak tizenkét óra, és Jacob felesége leszek. Bár a lányok meggyőztek róla, hogy tökéletesen áll rajtam a ruha, és minden csodálatos lesz, azért ettől függetlenül egy kicsit ideges voltam. Ami pedig csak még jobban tetézte az idegességem az az volt, hogy Jake ma nem aludt velem. A hagyományokat tiszteletben tartva ő ma a szülőotthonában aludt, míg én a határ menti házban Phoebe pedig itt szunyókált mellettem. Tim az apjával maradt, és Marie-val természetesen.

-          Te miért nem alszol? – settenkedett be Alice a szobámba.

-          Te meg honnan tudod, hogy nem…

-          Jasper elárult téged – vigyorodott el.

-          Na ezért még számolok vele, az egészen biztos – vágtam rá.

-          Ugyan már, Jazz csak jót akar neked. Aggódott az érzéseid miatt, azt mondta, hogy ideges vagy, és félsz – táncolt el az ágyig, majd kényelmesen elhelyezkedett mellettem. – Mesélj, mi a baj?

-          Nem igazán félek, vagyis, legfeljebb csak egy kicsit. Nem attól, hogy nem lesz valami tökéletes az esküvőn, hiszen te páratlan parti szervező vagy. Csak elgondolkodtam. Mi lesz, ha még néhány baba múlva Jake kiszeret a foltos bőrömből, és az egyre szélesebb csípőmből?

-          Gaby, te még mindig ezen aggódsz? – mosolyodott el barátnőm hitetlenül.

-          A férfiak a szép nőket szeretik. Mármint, az olyan topmodell féléket – húztam el a számat.

-          Nem, a férfiak azt szeretik, aki hozzájuk való – vágta rá határozottan. – Hidd el, hogy Jake csakis veled lehet boldog, egy topmodell számára sosem lenne elég jó. Bár szerintem ezt te is tudod. Tehát, hallgatlak, mi a baj?

-          Tudom, hogy minden tökéletes lesz, de mégsem így képzeltem el ezt a napot – sóhajtottam fel. – Amikor kislány voltam, mindig úgy képzeltem el, hogy majd az apukám kísér az oltárhoz, és az édesanyám ott fog állni mosolyogva, és büszkén néz majd rám. Azután a felnőtt kor küszöbén hirtelen elvesztettem őket, és most olyan furcsa érzés lesz egyedül az oltárhoz sétálni. Valahogy olyan, nem is tudom. Mintha minden tökéletes lenne, de mégsem. Nem tudom, hogy hogyan magyarázhatnám el a dolgot értelmesen.

-          Figyelj rám, Gabriella – sóhajtott fel Alice lágyan. – Tudom, hogy minden lánynak van egy elképzelése arról, hogy milyen lesz majd férjhez menni. Nekem is megvolt a kis elméletem már öt évesen.

-          Hogyan? Hiszen te nem is emlékszel a múltadra – kerekedtek ki a szemeim.

-          Nem emlékszem mindenre, de ami fontos, arra emlékszem – vágtam rá. – A lényeg, hogy kislánykoromban én is úgy képzeltem, hogy apám fog oltárhoz kísérni és a családom boldogan fog figyelni, amint odaérek a választottamhoz. Aztán elkezdődtek a látomásaim. Először megijedtem tőlük, de utána áldásként tekintettem rájuk, hiszen mi lehetne jobb annál, mint az, hogy segíthetek az embereken. Azután viszont láttam, ahogy az édesapám esik össze holtan az udvarunkon, és bármennyire is igyekeztem, hogy elmondjam az szüleimnek, az anyám őrültnek hitt már akkor is. Apám pedig azt hitte, hogy csupán rosszat álmodtam, így nem is vett komolyan. Azután az apám tényleg meghalt, az anyám pedig engem tett felelőssé, hiszen én mindent előre láttam. Veszélyesnek gondolt, egy őrültnek, aki bármelyik pillanatban újra robbanhat, ezért vitetett el abba az elmegyógyintézetbe, ahol nem vettek emberszámba…

-          Uramisten – kaptam a kezem a szám elé. – Én ezt nem is tudtam. Annyira sajnálom – szorítottam meg a kezét.

-          Nem is tudhattad – mosolygott rám gyengéden. – A történetem lényege, hogy az én életemben is voltak pillanatok, amelyeket egyáltalán nem úgy képzeltem el, mint ahogyan történt, de mégis kiderült, hogy mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt, és ma én vagyok a világ legboldogabb asszonya. Ezt akár írásba is adom neked bármikor.

-          El sem tudnám képzelni, hogy Phoebe-t valaha is bántsam, még akkor sem, hogyha néha félelmetes dolgokat csinál, amikor megijed. Ő az én gyermekem, és úgy szeretem, ahogy van. Ő így tökéletes. Te pedig így vagy tökéletes – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Jó ezt hallani – kuncogott fel. – Azt hiszem, hogy Phoebe-nek is nagyon tetszett az előbbi vallomásod – mosolyodott rá lányomra.

-          Hékás, te mióta vagy ébren? – vettem azonnal a karjaimba. Olyan aranyos volt, amikor hízelgett. Most pedig egyértelműen hízelgett, mert a kis kezeivel az arcomat simogatta. Majd a kis ujjával egy tincsét kezdte csavargatni, és megint egyre laposabbakat pislogott. Mindig így szokta elaltatni saját magát. Olyan aranyos ilyenkor. Bár mikor nem az?

-          Neked is ideje lenned aludnod – simított végig Alice a karomon. – Még egyszer mondom, nincs miért aggódnod. A holnapi a te napod lesz, és tökéletes lesz. Hidd el nekem. Már azt is tudom, hogy nem egyedül fogsz az oltárhoz menni.

-          Hanem? – kérdeztem kíváncsian.

-          Azt majd meglátod holnap – nyomott puszit az arcomra. Majd egy szempillantás alatt az ajtónál termett. – Aludj, mert ha reggel karikás szemekkel talállak, akkor hatalmas nagy bajban leszel – mondta fenyegetően.

-          Igenis – szalutáltam mosolyogva. Majd kényelmesen elhelyezkedtem a párnán a puha takaró alatt, és úgy éreztem, hogy Alice-nek tökéletesen igaza van, hiszen eddig is minden tökéletes volt Jake és köztem, így ezután sem lehet baj. Egy esküvő nem változtathatja meg azt a földöntúli szerelmet, ami közöttünk van. Még mindig felforr a vérem, ha csak meglátom őt. Azt hiszem, hogy ez azért már jelent valamit. Tulajdonképpen nem is értem, hogy miért izgulok ennyire. Még végig sem gondoltam azt, amit elkezdtem, és néhány pillanat múlva már el is nyomott az álom…

-          Hahó, álomszuszék, ideje elkezdeni készülődni a lagzira – rázogatta meg a vállaimat Rose.

-          Mennyi az idő? – néztem rá meglepetten. Ennyire csak nem aludhattam el.

-          Mindjárt tíz óra, de nyugalom, elkészülsz, a fürdőd már vár, de előtte egyél még néhány falatot – nyújtott felém egy nagy adag palacsintát, sok juharsziruppal.

-          Uh, köszi – vettem el tőle azonnal és falni kezdtem a reggelimet. – Hé, hol van Phoebe? – kérdeztem ijedten. Hiszen itt aludt velem.

-          Ne aggódj miatta, éhes volt, ezért levittem a konyhába, már tíz perce tömi magába a palacsintákat mogyorókrémmel, és fagyival.

-          Mogyorókrémmel és fagyival?

-          Igen, vanília fagyiba kevertetett mogyorókrémet Esmével, és azt kellett a palacsintára tenni.

-          Hm… ez nekem is régi nagy kedvencem – nevettem fel. Phoebe sok dologban hasonlít rám. Több mindenben, mint azt valaha is gondoltam volna.

-          Akkor lehet, hogy egyforma az ízlésetek – állapította meg Rose.

-          Nos, van bennünk közös bőven, az egyszer biztos – bólintottam rá.

-          Szóval? Készen állsz a nagy napra? – kérdezte barátnőm cinkos mosollyal az arcán. – Már alig várom az estét – fűzte még hozzá.

-          Hát persze, már alig várod, hogy itt hagyjam neked két hétre a keresztgyermekeidet – nevettem fel.

-          Ami azt illeti, ez is benne van a pakliban, de nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek Hawaii – nézett rám vigyorogva.

-          Nagyon hálásak vagyunk a nászútért, amit kaptunk tőletek – mondtam hálásan.

-          Ugyan, ez igazán semmiség – legyintett.

-          Dehogy, ez nagyon is nagy dolog – vágtam rá ellentmondást nem tűrve.

-          Hé, nektek a legjobb jár – kacsintott rám.

-          Na és a gyerekeinknek is, ezért vagytok ti a keresztszülők – öleltem magamhoz egy pillanatra, miután befejeztem a reggelim.

-          Köszönöm – ölelt vissza meghatottan. – Bár ne kellene elmennünk majd innen.

-          Hé, nehogy azt hidd, hogy nem fognak utánatok menni a srácok minden nyáron egy hónapra – simítottam végig a hátán. Nem akarom, hogy eltávolodjanak azoktól, akiket szeretnek, és Tim már elég nagy, hogy elmehessen Phoebe társaságában akárhová is költöznek.

-          Minden nyáron kapunk egy hónapot? – kérdezte Rose meglepetten.

-          Ahogy mondod – bólintottam rá. – Akkor te leszel az anyukájuk, Emmett pedig az apukájuk, úgyhogy ne nagyon csüggedj. A gyerekekkel is beszéltünk már arról, hogy mi lesz, hogyha el kell mennetek, és ők is így szeretnék.

-          Ez egyszerűen, én nem is tudom, hogy mit mondhatnék erre – mondta hatalmas mosollyal az arcán.

-          Semmit sem kell mondanod. A keresztgyerekeid imádnak téged. Te vagy a második anyjuk – mondtam a könnyeimmel küszködve. Keresve sem találtam volna jobb keresztszülőket a gyermekeimnek, mint Rosalie és Emmett, ezt mindenki tudja.

-          Azt hiszem, hogy most kicsit úgy érzem magam, mintha igazi anya lennék – harapott Rose az ajkába.

-          Az is vagy – vágtam rá azonnal. – Most viszont még egy kicsit legyél barátnő is mellette, mert ma tökéletesen kell kinéznem.

-          Úgy is fogsz – bólintott rá barátnőm. – Efelől semmi kétség. Most pedig irány a kád, és a hajadat is mosd meg – mondta határozottan. – Kontyot fogok készíteni neked.

-          Rendben – vágtam rá. Majd már siettem is a fürdő felé. Ahol belemerültem a kellemesen meleg, levendula illatú fürdőbe. Legalább egy fél órát áztattam magam, mire végre hajlandó voltam kiszállni. Igazából még nem nagyon akaródzott, de tudtam, hogy ideje lenne tényleg készülődni végre.

-          Nahát, te is a jövőbe látsz? – kérdezte Alice az ajtóban, amikor kinyitottam azt pontosan előtte. – Éppen ebben a pillanatban akartam kopogni – fűzte még hozzá.

-          Akkor most nem figyeltél eléggé – kuncogtam fel.

-          Nem, igazából másfele kémleltem a jövőt – mondta sejtelmesen.

-          Na és valami szépet láttál?

-          Oh, de még milyen szépet – bólintott rá azonnal.

-          Na és elmeséled? – kérdeztem kíváncsian.

-          Még nem – rázta meg a fejét azonnal. – Hamarosan.

-          Oké, akkor nem faggatózom – egyeztem bele. Majd elmondja, hogyha úgy érzi, hogy itt az idő.

-          Irány a szék – bökött a fésülködőasztal felé.

-          Jól van na, már megyek is – csóváltam meg a fejem. Majd kényelmesen helyet foglaltam és hátradőltem.

-          Akkor most Rose, jöhet a frizura, utána pedig kisminkelem – mondta Alice. Majd egy szempillantás alatt nekem estek a lányok. A hajam alig tíz perc alatt készült el, de egyszerűen tökéletes volt. Ezt követte a sminkem, ami hozzám illően szolid volt, de mégis kiemelte a szemeimet, és az ajkaimat. Azután pedig a ruha, az a ruha, aminél gyönyörűbbet még soha életemben nem láttam. Egyszerűen csodálatos volt. Akárhányszor ránéztem, mindig csak annyi jutott eszembe, hogy igen, ez az én ruhám…

Amint belebújtam és belenéztem a tükörbe, akkor kerített igazán a hatalmába a tény, hogy mindjárt férjhez fogok menni, méghozzá életem szerelméhez, akinél jobbat, kedvesebbet, keresve sem találnék, ez egészen biztos. A félelmeim és a kétségeim egy csapásra elpárologtak. Egyszerűen látszott rajtam, hogy sugárzom a boldogságtól. Ebben a pillanatban nem is értettem, hogy min izgultam eddig.

-          Mami gyönyörű – tapsikolt Phoebe, amikor Rose behozta őt hozzánk.

-          Mit mondtál? – néztem rá döbbenten.

-          Mami gyönyörű – válaszolta azonnal, és megint tapsikolni kezdett.

-          Az első egész mondata – kaptam a karjaimba, majd megpörgettem a levegőben. – Nagyon ügyes vagy, kincsem, és te is gyönyörű vagy – néztem végig a csodálatos bordó ruhácskáján, amit természetesen ő választott saját magának erre az alkalomra.

-          Itt az idő, hogy induljunk – dugta be a fejét Bella az ajtón. – Tudom, hogy nem így képzelted el, legalábbis a madarak ezt csicseregték, de büszkén kísérnélek téged az oltárhoz, mint Jacob anyukája – állt elém kissé zavarban. – Tudom, hogy nem ez a szokványos, de mindegyikőtöket a saját gyermekemnek érzem, és ezért arra gondoltam, hogy talán örülnél, ha mégsem egyedül kellene bevonulnod. Bár természetesen bármelyik fiú is örömmel vállalja a feladatot.

-          Ez nagyon nagy megtiszteltetés – vágtam rá azonnal.

-          Részemről a megtiszteltetés, kicsim – szorította meg a kezem Bella.

-          Minden készen áll, anya, itt az idő – jött be Tim is az ajtón mosolyogva.

-          Marie-t hol hagytad? – kérdeztem kíváncsian.

-          Mindjárt jön ő is – mondta mosolyogva. – Odalent találkozom vele. Elvihetem a kisasszonyt? – nyújtotta karjait kishúga felé.

-          Nem, ti menjetek csak ketten, én majd viszem Phoebe-t – ajánlotta fel Rose azonnal.

-          Részemről rendben – vágtam rá rögtön, mert láttam, hogy fiam habozik, de úgy gondoltam Rose-nak jól esne, hogyha ő vihetné a kis gyűrű hordozónkat az oltár elé.

-          Ahogy szeretnéd, anya – mosolygott rám Tim, majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Valaki nagyon szerelmes – kuncogott fel Bella.

-          Ők még csak barátok – mondtam határozottan. – A fiam azt mondta, hogy Marie-nak még csak egy jó barátra van szüksége, és nem szerelemre.

-          Hát, pedig nem úgy néznek ki, mint akik között még nem indult be a kémia – kuncogott Rose.

-          Mire gondolsz? – húztam fel a szemöldököm.

-          Egy lány, aki nem szerelmes, az nem veszi át háromszor a fehérneműjét, nem sminkeli át magát még egyszer, és nem készít öt perc alatt hatféle frizurát, hogy utána kiengedje a haját, azzal a felkiáltással, hogy „Tim szereti, ha ki van engedve a hajam” sorolta Rose az árulkodó jeleket.

-          Ajaj – kerekedtek ki a szemeim. – Azt hiszem, hogy a fiam bajban lesz, hogyha ezt Anthony is észreveszi. Hiszen olyan fiatalok még, és ő mégiscsak egy kislány még lelkileg, vagyis eddig nekem nagyon is úgy tűnt.

-          A félvérek minden jel szerint gyorsan fejlődnek. Marie pedig a sátorozás óta láthatóan máshogy kezdett el viselkedni Timmel kapcsolatban. Feltűnő jelei vannak a változásoknak, bár még azt hiszem, hogy vívódik saját magával – mondta Rose elgondolkodva. – Egy dologban azonban biztos vagyok, hamarosan eljön az ő idejük is.

-          Most viszont Gabriella ideje jött el, úgyhogy most azonnal indulás lefelé. Már mindenki itt van, és Jacob csakis rád vár – mondta Alice vigyorogva.

-          Készen állsz? – nyújtotta felém Bella a jobbját.

-          Igen, készen – fogadtam fel a kezét azonnal. Majd kezembe vettem a gyönyörű esküvői csokromat, és már el is indultunk, hogy kimondhassam azt a bizonyos boldogító „igent”…