La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 108. fejezet

108. fejezet

(Bella szemszöge)

Lassan két hónapja, hogy hazaértünk Volterrából, és az idő szinte repülni kezdett, amióta itthon vagyunk. Minden békés, és nyugodt. Egy idegen vámpír sem garázdálkodott mostanában a környéken. A fiaim a családjaiknak élnek, és persze egymásnak, ahogy mi is igyekszünk minél több időt eltölteni velük. Jenny pedig nagyon szépen halad. Egy-két kisebb majdnem baleseten kívül semmi nem történt, amióta itt van, és egyre jobban el tudja viselni az emberek közelségét. Bár közöttünk nem nagyon van teljes ember, de Carlisle szerint az már jó jel, hogy nem reagál különösebben a farkasokra, azon kívül, hogy nagyon megkedvelte a fiúkat. Edward és én örömmámorban úszunk, akárhányszor csak meglátogatjuk az unokáinkat, vagy családi pikniket tartunk valahol az erdőben. A kicsi Edward a szokottnál egy picit gyorsabban fejlődik, de ezt a farkas géneknek tudjuk be. A jelek szerint nem sok vámpírság szorult belé, ő inkább Nathalie-ra hasonlít ilyen szinten. Majdnem biztosak vagyunk benne, hogy egyszer át fog változni. Will a szokott ütemben fejlődik, ahogy eddig is, és Emily a lehető legtöbb időt vele tölti. Prue és Sam is nagyon boldogok. A kis Sam elkezdett egy picivel gyorsabbal fejlődni, valószínűleg Prue titkon erre vágyott, és mivel ő Sam bevésődése, ő teljesíti akarja minden kívánságát. Marie és Tim mindketten bejutottak az iskolába, amire vágytak, így egy hónap múlva megkezdhetik a szemesztert. Az unokáink élete tökéletesen alakul, és a gyermekeink sem panaszkodhatnak. Johanna elkezdte a munkát a La Push béli kórházban, ahol szinte azonnal ő lett az új főorvos. Carlisle sokat segít neki, és ez a lány tényleg egy őstehetség. Billy vezeti a falkát, és próbál minél több időt tölteni közben a családjával, ami elégedettséggel tölti. Jacob és Gabriella, róluk nem nagyon van mit mondani, ők Jacob és Gabriella. La Push tökéletes párja, Phoebe pedig igazi kis rosszcsont, de a maga módján annyira elbűvölő, hogy senki sem haragszik meg a különféle csínytevésekért. Anthony pedig, ő ahhoz képest, hogy azt hitte, hogy soha nem lesz családja, már három gyermeke is van, és gyönyörű felesége. Ki gondolta volna, hogy ennyire gyorsan megváltozik mindannyiunk élete. Hiszen ötven éven át szinte minden ugyanaz volt az életünkben. A napok ugyanúgy teltek, a hetek tökéletes rutinban haladtak mellettünk, aztán az élet hirtelen begyorsult, és minden a feje tetejére állt, bár ezt egyáltalán nem bánom. Csodálatos dolgok történtek velünk az elmúlt évek során, és emiatt nincs is okom a legcsekélyebb panaszra sem.

Angela és Brian is tökéletes boldogságban tengetik a napjaikat, bár mostanában kevesebbet beszélünk egymással, mert úgy döntöttek, hogy visszamennek Volterrába, hogy Heather és Alec mellett lehessenek. Oh, igen, Heather és Alec, Carlisle hamarosan visszatér Volterrába, ugyanis Heather a múlt héten tudta meg, hogy kisbaba érkezik a családba. Aminek mind nagyon örülünk. Tanya és Justin pedig jövő héten érkezik, hogy most egy fél évet Johanna mellett töltsenek, és a mi családunk mellett. Úgyhogy azt hiszem, hogy joggal érezhetem magam a világ legboldogabb vámpírjának. Vagy legalábbis az egyik legboldogabb vámpírjának.

-          Szia, csajszi – rontott be Emmett a szobába.

-          Szia, Emmett, valami gond van? – néztem rá meglepetten.

-          Már miért lenne gond? – kérdezte kíváncsian.

-          Nem szoktál csak így berontani – állapítottam meg.

-          Na jó, éppen menekülök, bújtass el, légy szíves – húzta el a száját.

-          Na és mi elől menekülsz? – kérdeztem kíváncsian.

-          Alice és a törpe terrorista elöl – vágta rá Emmett, mintha ez teljesen egyértelmű lenne.

-          Bocsánat, de ki az a törpe terrorista? – néztem rá értetlenül.

-          Kicsit, szőke, és jobban zizeg, mint Alice és Rose együtt – vágta rá Emmett.

-          Oh, szóval Alice és Phoebe megint vásárolni akar, és el akarnak rángatni téged is, hogy cipekedj – állt össze a kép.

-          Na ja, és még Rose is menni akar – forgatta meg a szemeit. – Nem akarsz inkább te a feleségem lenni? Te olvasol, mászkálsz az erdőben, és nem változott hetente plázaszörnnyé – nézett rám könyörgőn.

-          Ezt hallottam, Emmett Cullen – dörrent fel Rose hangja.

-          A francba, most aztán bajban vagyok – nyögött fel Emmett. Majd egy szempillantás alatt kiugrott a nyitott ablakomon. A lányok pedig berontottak a szobámba.

-          Az ablakon át távozott – néztem rájuk mosolyogva.

-          Akkor kapjuk el – ugrott fel Phoebe Alice hátára, aki azonnal követte Emmettet az ablakon keresztül.

-          Öhm, szerintem nem akar veletek vásárolni menni – állapítottam meg mosolyogva Rose-nak.

-          Soha nem akar vásárolni jönni velünk, de mivel elvesztette a fogadást a múltkor Phoebe ellen, így muszáj lesz neki – rántotta meg Rose a vállát. – Tudod, hogy ő is mindig betartatja a fogadást a másokkal, hogyha ő nyer, úgyhogy ennek fordítva is így kell lennie – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Akkor viszont kapjátok el – kuncogtam fel. Ezek szerint Emmett most megérdemli, amit kapni fog.

-          Sziasztok – lépett be Edward a szobába. – Miért menekül Emmett Alice és Phoebe elől? – kérdezte szerelmem vigyorogva. – Na nem, mintha nem tetszett volna a látvány.

-          Hosszú történet, és most nem érek rá, mert el kell kapnom a férjemet, hogy betartassam vele a fogadást – ugrott ki Rose is az ablakomon.

-          Semmi komoly, csak Emmett elveszített egy fogadást, és most fizetnie kell érte. Tudod, minden fogadásnak vannak következményei – állapítottam meg.

-          Ha már fogadásoknál tartunk, mi nem fogadtunk valami olyasmiben, hogyha két napon belül teljesen ki fog ürülni a ház egy kicsit, akkor azt teszek veled, amit csak szeretnék? – terített le hirtelen az ágyra szerelmem.

-          A ház még nem ürült ki teljesen, ugyanis Alice és Phoebe kezében még nem volt táska, ahogy Rose-nál sem – állapítottam meg.

-          Lehet, de tíz percen belül üres lesz a ház – villantotta rám a szemeit.

-          Nos, amennyiben igazad lesz, úgy boldogan állok rendelkezésedre – kacsintottam rá.

-          Szeretem, amikor ilyen kacér vagy – nyomott gyors csókot a számra.

-          Szeretem, amikor ilyen heves vagy – mondtam kihívóan.

-          Megőrjítesz, te nőszemély – nyögött fel Edward, amikor kigomboltam a blúzom felső gombjait, és kivillantottam egy gyönyörű tűzvörös csipkemelltartót, fekete díszítéssel.

-          Számítottam a támadásra – állapítottam meg. – Legalábbis, nagyon reméltem, hogy ma, amikor mindenki tervez valamit, eljössz végre értem.

-          Ami azt illeti, eddig is csak kérned kellett volna, és én már el is jöttem volna érted, ezen ne múljék a dolog – kezdte tovább gombolni a blúzomat, ami ellen nekem egyáltalán nem volt kifogásom. Sőt, kifejezetten tetszett, hogy megint úrrá lett rajta a vámpír énje.

-          Fiatalok, inkább gyertek velünk vásárolni, igazán velünk jöhetnétek, legalább nem unatkoznék – hallottuk meg Emmett hangját.

-          Sajnos, most nem érünk rá – kiáltottunk le egyszerre Edwarddal.

-          Na látjátok, ezt meg tudom érteni, ha fordított lenne a helyzet, és én lennék odafönt Rose babyvel, akkor én sem lennék hajlandó sehová sem elindulni. Jó mulatást – fűzte még hozzá.

-          Meglesz – vágta rá Edward vigyorogva, majd hallottuk, amint odalent nyílik az ajtó, és végre elindulnak vásárolni. Így most már tényleg a miénk volt a ház, ahogy már egy ideje vártuk…

(Gabriella szemszöge)

Nagyon izgatott voltam, hiszen egy hét múlva kinyit az éttermünk, ami hatalmas dolog lesz a családunk életében. Azt hiszem, hogy nagyszerűen sikerült a felújítás, és az átalakítás is. Már néhányan be is jöttek megkérdezni, hogy mikor nyitunk már ki, mert megkapták a szórólapunkat, és már nagyon kíváncsiak várják, hogy megnyissunk. A gyereksarok Phoebe-nek hála egyszerűen tökéletes lett. A bútorokat Esme nagyszerűen kiválasztotta, és mindenki szerint a dekorációm is jól sikerült, amin hosszú heteken át dolgoztam.

-          Szia, kicsim – jelent meg az ajtóban Jacob egy hatalmas virágcsokorral a kezében. – Hogy haladsz a takarítással? Biztosan nem kell egy kis segítség? Hallottam a lányoktól, hogy senkinek sem hagytad, hogy segítsen. Mindenkit hazaküldtél, hogy pihenjenek.

-          Csak egy kicsit szerettem volna egyedül lenni itt. Hiszen olyan sok munkám van benne, és gondoltam egy napra lehetne csak az enyém a hely – magyaráztam mosolyogva.

-          Kicsim, ez a hely a tiéd, ezt mindannyian elismerjük – lépett beljebb szerelmem. – Bár a bevétel részén sajnos kénytelen leszel osztozni velünk, de a tiéd.

-          Sosem gondolnék olyasmire, hogy a bevétel nem a családunk tulajdona – vágtam rá morcosan.

-          Na és mikor nyitunk ki? – lépett közelebb még egy lépést.

-          Mintha nem tudnád – forgattam meg a szemeimet.

-          Ezt a csokrot neked hoztam – állt meg előttem a gyönyörű virágcsokorral. – A kedvenced, mert én akkor is szeretlek, hogyha morcos vagy – nyújtotta át a virágot, majd gyengéden magához húzott, és szenvedélyesen megcsókolt. – Jobban vagy? – kérdezte gyengéden, amikor elengedett.

-          Hogy érted ezt? – néztem rá kérdőn. – Nem is voltam rosszul.

-          Nem te magad voltál rosszul, csak a hangulatod – állapította meg szerelmem. – Reggel is elég morgósan indultál el, ami csakis egyetlen dolgot jelenthet. Beugrottam Johannához a rendelőbe – vett elő egy kis tasakot a zsebéből.

-          Ugyan miért? – kérdeztem értetlenül.

-          Azért, mert mindketten tudjuk, hogy milyen vagy a rossz napjaid előtt, hogy úgy mondjam. Ez egy egyszerű görcsoldó, azt mondta Johanna, hogy naponta szükség esetén akár hármat is bevehetsz belőle – vett ki egy üdítőt a hűtőből. – Szóval, szerintem vegyél be egyet most – nyújtotta felém a fantát, és a gyógyszert. – Tudom, hogy csak végszükség esetén vagy hajlandó gyógyszer bevenni, de hidd el, hogy ez végszükség, mert nagyon morcos voltál reggel.

-          Jól van, attól tartok, hogy igazad van – sóhajtottam fel. Tényleg elviselhetetlen vagyok ilyenkor néha.

-          Néha? – vonta fel a szemöldökét szerelmem.

-          Na jó, elismerem, hogy általában – bólintottam rá. Kár lenne tagadni, hogy a rossz napjaimat megelőző napokon igencsak rossz a hangulatom.

-          Mi lenne, hogyha megpróbálnám javítani a hangulatodat? – simított végig a karomon.

-          Jake, te olyan kis perverz vagy néha – csóváltam meg a fejem.

-          Miért? Még nincsenek olyan napok, ez még csak az előszele, és pontosan tudom, hogy ilyenkor jobban kívánod, hogy együtt legyünk, csak mivel már három napja egyfolytában járőröztem nem volt rád elég időm, amiért elnézést kérek, de most van rád időm, egész nap a tiéd vagyok – mondta lelkesen.

-          Ki kell takarítanom, hogy holnap elkezdhessék a munkát a dolgozók – vetettem ellent, bár talán egy kissé határozatlanul. Mármint nem voltam túlságosan meggyőző, mert Jacob csak jót mosolygott rajtam.

-          Úgy láttam a múltkor, hogy egészen szép ruhatár van itt egy kicsit hátrébb – termett a bejárati ajtónál, és ráfordította a kulcsot.

-          Jake? – néztem rá döbbenten.

-          Mi az? Nincs kedved egy kis izgalomhoz? – kapott a karjaiba, és berontott velem a ruhatárba, ahol a pultra ültetett. – Valamikor illik felavatni az éttermünket, nem gondolod? – kezdte el kigombolni a ruhámat. – Imádom ezt a farmerruhádat, nagyon könnyű téged megszabadítani tőle.

-          Ki kell takarítanom – nyögtem fel, amikor kezébe vette a melleimet.

-          Segítek kitakarítani egy kicsit később – húzta félre az utolsó zavaró ruhadarabomat az útból, majd gyengéden végigsimított rajtam, amit már nem voltam képes tétlenül tűrni. Ez már túllépet minden határon. Egyszerűen nem tudtam tovább tűrni a gyengéd kínzást, és nem is akartam tovább visszafogni magam. Végül is, hosszú még a nap, és lesz időnk kitakarítani. Így gyorsan kigomboltam szerelmem ingjét, és nadrágját, majd magamra rántottam. Ő pedig azonnal tudta, hogy mit szeretnék, és hevesen mozogni kezdett.

-          Ne hagyd abba – sikkantottam fel a gyönyörtől. – Ez már úgy hiányzott.

-          Csak két nap volt – állapította meg szerelmem.

-          Nekem egy örökkévalóságnak tűnt – sóhajtottam fel. Majd kényelmesen hátradőltem a pulton, és hagytam, hogy szerelmem teljes mértékben átvegye az irányítást.

-          Nem tagadom, hogy te is hiányoztál – simított végig a testemen lágyan. Én pedig teljesen átadtam magam a gyengéd érintéseknek. Bár bevallom őszintén, hogy néha talán már túlságosan is gyengédnek éreztem szerelmemet.

-          Gyorsabban, kérlek – kulcsoltam át a derekát a lábaimmal.

-          Kérésed számomra parancs – mosolyodott el, majd még hevesebb támadásba kezdett, ami engem már teljesen önkívületi állapotba repített, de a hangokból ítélve szerelmemnek sem volt oka panaszra. Néhány pillanat múlva pedig egyszerre csapott le ránk a kielégültség édes érzése.

-          Ez elképesztő volt – suttogtam lehunyt szemmel.

-          Egyetértek – feküdt rám lágyan kedvesem, majd gyengéden megcsókolt. Én pedig boldogan viszonoztam a csókját. – Most már örömmel segítek kitakarítani, hogyha gondolod – fűzte még hozzá nevetve.

-          Azt hiszem, hogy még egy kicsit ráérünk – kuncogtam fel. – Talán még szükségem lesz a közeljövőben hangulatjavításra.

-          Boldogan állok rendelkezésedre – nevetett fel ő is. – Oh, és csak, hogy legyen még egy jó hírem. Most egy egész hétig nem vagyok beosztva, úgyhogy csakis a tiéd vagyok – villantotta rám a szemeit. – Akár minden nap bejövök és segítek neked, ha szeretnéd.

-          Ez nagyon jól hangzik, csak az a kérdés, hogy ez a segítség hátráltatja a nyitás időpontját, vagy segíti – jelent meg kaján vigyor az arcomon.

-          Az csakis attól függ, hogy neked milyen típusú segítségre lesz éppen szükséged – incselkedett velem tovább.

-          Nos, az biztos, hogyha veled dolgozom, akkor többféle segítséget is igénybe fogok venni – mondtam határozottan.

-          Hm… zene füleimnek – puszilt bele a nyakamba szerelmem. Majd óvatosan felkelt rólam, és rendbe tette magát, azután pedig engem is finoman felöltöztetett. – Nos, hallgatom, asszonyom. Adja ki a parancsot – segített le a pultról. Majd várakozóan nézett rám. Én viszont ahelyett, hogy kiadtam volna az utasítást csak ledöntöttem őt a földre, hogy ott folytathassuk, ahol az előbb abbahagytuk…