Kötelékek - 5. fejezet

5. fejezet

(Alice szemszöge)

Annyira boldog voltam, amikor Jenna írt nekem, hogy mire van szüksége. Végre lesz még egy testvérünk, a szerelmem pedig visszakapja a kishúgát. Ami nagyon is nagy dolog, hiszen mekkora volt rá az esély, hogy Jaspernek van egy húga, aki közénk tartozik? Egy kicsit izgulok, hogy kedvelni fog-e engem is, de nagyon remélem, hogy igen. Már az is valami, hogy kért tőlem néhány dolgot. Már alig várom, hogy legalább most egy kicsit jobban összeismerkedhessünk.

-          Hát végre megjöttetek? – kérdezte szerelmem boldogan. Majd gyengéden megcsókolt.

-          Igen, már Jenna meg is hívott a szobájába, úgyhogy alig várom, hogy egy kis időt kettesben töltsünk. Nagyon szeretném jobban megismerni.

-          Nem biztos, hogy jó ötlet kettesben maradnod vele, még nem bízunk benne teljes egészében – súgta Jasper halkan a fülembe.

-          Ugyan már, jó buli lesz. Egy kicsit összemelegszünk, és már kezdődhet is a csajos pizsamaparti. Ne legyél ilyen kishitű – mondtam neki lelkesen. Nagyon szeretnék jóban lenni a húgával, hiszen családtag, és fontos, hogy mit gondol rólam.

-          Jake még nem ért ide? – kérdezte Nessie kicsit csalódottan.

-          Már itt is vagyok – vágta rá azonnal az említett, amint belépett az ajtón. – Figyeltem az illatodat, hogy ideérjek, mire visszaértek – fűzte még hozzá. Olyan kis romantikus, ahogy egymással bánnak, egyszerűen imádom. Jó rájuk nézni. – Csak nem hiányoztam? – lépett Nessie elég vigyorogva.

-          Sosem szoktál – sóhajtott fel Renesmee teátrálisan.

-          Csakugyan? Akkor akár el is mehetek – állapította meg Jacob.

-          Ne – ugrott a karjaiba Nessie, amikor el akart menni. – Oké, bevallom, hogy hiányoztál – adta meg magát kis unokahúgom azonnal.

-          Tudtam – mondta Jake mosolyogva. – Te is hiányoztál nekem – mormolta a fülébe lágyan.

-          Gyerekek, menjetek szobára – forgatta meg Emmett hirtelen a szemeit.

-          Emmett – szólt rá azonnal Edward.

-          Mármint filmet nézni, és összebújni, ahogy szokták. Miért? Te mire gondoltál, apuka? – kérdezte Emmett nevetve.

-          Csak hagyd őket békén – forgatta meg a szemeit Edward.

-          Na jól van, gyerekek, ebből most már elég lesz – mondta Rose kuncogva.

-          Elég a sok dumából, most már felmegyek az új húgunkhoz. Hoztam neki néhány olyan cuccot is, amit nem is kért, és szeretném látni rajta a ruhákat – mondtam szerelmemnek komolyan.

-          Jól van, menj, abbahagyom az aggódást – bólintottam rá.

-          Helyes, már itt sem vagyok – vágtam rá. Majd felsüvítettem a szobájába, és azonnal be is rontottam a szobájába. – Szia – mosolyogtam rá azonnal.

-          Helló – vágta rá mosolyogva.

-          Remélem, hogy már vártál, mert nagyon sok szuper cuccot hoztam neked – vigyorodtam el.

-          Efelől semmi kétség, az biztos. Na, mutasd már, kérlek – ragadta meg a karomat. Bár ez a mozdulat egy kissé agresszívnak hatott.

-          Öhm… Jenna, még szükségem lesz a karomra – fogtam meg a karomat szorító kezét.

-          Nem hiszem – mondta gonosz mosollyal az arcán. Nekem pedig minden világossá vált a rám törő látomásomon keresztül. Esélyem sem lett volna elhárítani a támadását, mert mire észbe kaptam már a fejemet ragadta meg. Egy pillanat alatt futott végig rajtam minden terve, és döntése. Valamint az is, hogy Maria küldte.

-          Jenna, Maria hazudott neked – nyögtem fel, amikor a karja a torkomra fonódott, és felkészült rá, hogy letépje a fejem. Ekkor azonban az ajtó hirtelen kirobbant a helyéről, és Jasper úgy vetette ránk magát, akár egy őrült. A következő pillanatban már szabad voltam, míg szerelmem a földre szorította Jennát, és egy kicsit sem finoman tekerte a karjait a háta mögé.

-          Szóval Maria küldött – sziszegte Jasper. Most leginkább egy vadállatra emlékeztetett. Tudtam, hogy engem véd, de egyszerűen mégis megijedtem tőle. A szemei koromfeketék voltak, a fogairól visszahúzta a bőrt teljesen. Mint egy felbőszült állat. – Azt hiszem, hogy küldök egy üzenetet annak a nyavalyás nőnek – ragadta meg a fejét.

-          Jasper, ne tedd – sikoltottam fel. – A húgod – fűztem még hozzá.

-          Lehet, hogy ez is csak trükk volt – morogta Jasper dühösen.

-          Nem, az adatokat az irattár legmegbízhatóbb részéből kértem le. Ő a húgod. Tényleg megölnéd a saját húgodat? Én nem hiszem – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Meg akart ölni téged – nézett rám még mindig dühösen.

-          Igen, tudom, de talán átverték, ahogy anno téged is. Maria nagyon ügyesen téveszti meg az embereket, és ezt te is tudod – néztem rá könyörgőn. Közben pedig természetesen már az egész család körénk gyűlt. – Jasper, azonnal engedd el a fejét.

-          Ugyan miért tenném? Kis híján elvett tőlem a tulajdon húgom. Hogyha ez a lány ilyen, akkor nem akarom, hogy a húgom legyen. A testvérek jót akarnak a másiknak, nem pedig nyomorba és fájdalomba taszítják a másikat. Ha elvett volna tőlem, akkor én is meghaltam volna.

-          Akkor se öld meg, kérlek – néztem rá kérlelőn.

-          Fiam, nincs értelme ilyen hirtelen döntéseket hoznod most – nyugtatta Carlisle is.

-          Adjunk neki egy esélyt, hogy megmagyarázza – javasolta Emmett.

-          Na és, ha bántotta volna Alice-t? – mordult rájuk szerelmem.

-          Akkor nem akadályoznánk meg azt, amire készülsz, de így viszont, inkább próbáljuk meg kideríteni, hogy mi történt pontosan. Na és, hogy Jenna miért akarta azt tenni, amit – mondta Carlisle határozottan.

-          Csak, hogy tudd, én gondolkodás nélkül megölnélek, és csakis Alice-nek köszönheted, hogy most életben maradsz, mert a többiekre sem hallgatnék szívem szerint kivételesen – sziszegte húga arcába. Majd kicsit sem gyengéden visszataszította a földre Jenna fejét. Talán még a parketta is berepedt. Jenna pedig felnyögött. – Olyan helyen tartsuk fogolyként, ahol nem sűrűn látom, mert nem tudom garantálni a testi épségét, ha kettesben maradok vele – mondta komolyan. Majd felkapott engem és kiviharzott a házból. – Jól érzed magad? – ültetett le gyengéden a puha fűre a réten. – Nem volt ideje bántani, ugye? – kezdett el komolyabban is megvizsgálni.

-          Jól vagyok, azt hiszem, hogy csak egy kicsit megijedtem – simítottam végig az arcán.

-          Kicsit megijedtél? Halálra voltál rémülve, éreztem a félelmed, és éreztem a gyilkolási vágyat is Jennába, amint bementél a szobájába. Azért is értem oda olyan gyorsan – mondta idegesen.

-          Jasper, most már higgadj le – húztam magam az ölébe. A közelségem általában meg szokta nyugtatni. Legalábbis eddig mindig sikerült.

-          Köszönöm – sóhajtott fel. Majd mélyen a szemembe nézett, és láttam, ahogy a szeme feketéből szép lassan visszavált arra az arany barnára, amit sokkal jobban szerettem mindig is.

-          Nem, én köszönöm – válaszoltam azonnal. – Túlságosan későn jött a látomás, akkor már elkapott.

-          Mit láttál?

-          Jennát láttam, ahogy megöl engem, aztán pedig Mariát, ahogy letépi Jenna fejét. Jenna elmenekült volna, miután engem megölt, hogy visszatérjen hozzá, és szóljon neki, de amikor Maria meglát téged és látja, hogy mennyire dühös vagy Jennára, amikor a húgod a karjaiba ért volna, azonnal megölte volna, hogy ezzel is bizonyítja, hogy mennyire szeret téged. Jasper, szerintem a húgodat nagyon csúnyán átverte az a nőszemély. Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy hazudott neki, és ellenem, meg a család ellen nevelte ki tudja mióta – mondtam elgondolkodva. – Teljesen kizárt, hogy magától talált volna ki ilyesmit ellenünk. Hiszen nem is ismert minket. Mi más magyarázat lehetne erre, mint az, hogy ellenünk fordították.

-          Biztos vagy benne, hogy Maria keze áll a dolog mögött, és nem a Volturi terve? – kérdezte Jasper.

-          Igen, tökéletesen biztos vagyok benne – bólintottam rá azonnal.

-          Talán így már más a leányzó fekvése – gondolkodott el Jasper. – Maria tényleg ért a megtévesztéshez, és nagyszerűen eljátssza, hogy szeret valakit, aki igazából egyáltalán nem érdekli. Csak a tervéhez van rá szüksége. Ráadásul mindenki értesült a kis nézeteltérésünkről a Volturival, így nem volt nehéz ránk találnia.

-          Szegény kislány – sóhajtottam fel. Vajon mióta tanítja be ellenünk az a nő? Egészen biztos, hogy szörnyű lehetett az élete. – Jézusom – kerekedtek ki a szemeim.

-          Mi az, kincsem? – kérdezte Jasper azonnal aggódva. – Mégis fáj valamid?

-          Nem, én csak. Szerinted Maria mióta tartogathatja magában ezt a terved? – kérdeztem bizonytalanul.

-          Fogalmam sincs, általában türelmesen kivár, amíg nem lesz biztos a győzelmében – válaszolta szerelmem. – Mire akarsz kilyukadni, Alice? – kérdezte kíváncsian.

-          Szerinted lehetséges, hogy Maria változtatta át Jennát? – haraptam az ajkamba.

-          Ugyan, Alice, hiszen ez azt jelentené, hogy… - kezdett bele Jasper, de aztán hirtelen félbe is hagyta a mondatot. – Atyaég, az nem lehet – nyögött fel szerelmem. – Igen, attól tartok, hogy képes lett volna rá, hogy megrendezi a betörést, a szüleink halálát, és aztán átváltoztatja őt, mint a megmentő, hogy feltétel nélkül megbízzon benne. Te jó ég, min mehetett keresztül szegény lány? Még annál is rosszabb lehetett neki, mint amilyen nekem volt anno.

-          Azért előbb győződjünk meg róla, hogy valóban így volt-e. Edward pedig majd megtudja, hogy igazából hogyan találkozott Maria és Jenna. Már biztosan próbálkozik – mondtam határozottan.

-          Ehhez kétség sem fér – biccentett szerelmem. – Mi ketten végig gyanakodtunk Jennára, mert nem tetszettek a gondolatai, amiket néha elengedett, és az érzései sem, amit főleg feléd táplált.

-          Még szerencse, hogy ilyen gyanakvó lények is vannak a családban – állapítottam meg. Ha mondjuk csak én és Carlisle vagyunk otthon, akkor már nem élnék, és talán Carlisle se.

-          Látod, nem mindig rossz dolog az enyhe paranoia – nevetett fel Jasper. – Gyere, menjünk vissza, és nézzük meg, hogy mi a helyzet. Esme nemsokára hazaér, és biztos vagyok benne, hogy aggódni fog érted, és szomorú is lesz Jenna miatt.

-          Igen, ő is azonnal a szívébe zárta – bólintottam rá. Szegény Esme biztosan nagyon csalódott lesz, hiszen már a lányaként szerette Jennát is, ilyen rövid idő után is. – Oh – álltam meg hirtelen egy mozdulat közben. Olyan hirtelen tört rám a látomás, ahogy talán még soha.

-          Mi történt, szívem? – kérdezte Jasper aggódva.

-          Edward és Emmett bezárták Jennát egy Rose és Bella által rögtönzött cellába, amit a pincében létesítettek. Legalább egy ágyat bevihettek volna. Nem lehet így tartani szegény lányt.

-          Majd, ha hazaértünk, akkor megbeszéljük a többiekkel. Esme sem fogja hagyni, hogy így maradjon, ebben biztos vagyok.

-          Na és te? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem tudom, Alice – rázta meg a fejét Jasper. – Nem könnyű túllépnem azon, hogy meg akart téged ölni. Azt hiszem, hogy ez érthető valamilyen szinten.

-          Érthető, én is így éreznék, hogyha téged akart volna bántani valaki – vágtam rá azonnal.

-          Gyere, menjünk. Itt az ideje, hogy megbeszéljük ezt az egészet – fogta meg a kezem szerelmem. Majd futni kezdtünk a ház felé. Néhány perccel később pedig már oda is értünk, és rögtön berontottunk az ajtón.

-          Hogy gondoltátok, hogy még egy ágyat sem raktok be Jennának? – kérdeztem azonnal idegesen.

-          Öhm… bocsánat, de ki mondta, hogy nem fog kapni fekhelyet? – kérdezte Bella döbbenten.

-          Látomásom volt – kezdtem bele.

-          Arról is volt látomásod, hogy Jacob és Nessie éppen hozzák már neki az ágyat? – kérdezte barátnőm a szemeit forgatva.

-          Nem, azt nem láttam – döbbentem meg. – Akkor nem akartátok egy pokrócon tartani? – tettem fel a következő kérdést.

-          Természetesen nem, nem vagyunk állatok – vágta rá Rose.

-          Hát itt meg mi a fene történt, gyerekek? – kérdezte Esme döbbenten. – Miért van ilyen állapotban a nappali, és hol van Jenna? – nézett körbe rajtunk aggódva.

-          A húgom azért jött, hogy megölje Alice-t – mondta ki szerelmem a nyers tényeket.

-          Tessék? – kapta a szája elé a kezét Esme.

-          Igen, minden jel szerint Maria küldte – bólintottam rá én is.

-          Jól vagy, drágám? – sietett oda hozzám. Majd tapogatni kezdte a karjaimat, mint egy igazi anyuka.

-          Semmi bajom, Jasper időben jött – mosolyogtam rá. Ő pedig gyengéden magához húzott, és megsimogatta a hátamat. – Na és Jenna? Ugye azért nem?

-          Nem, nem öltük meg, bár ezt túlnyomórészt csakis Alice-nek köszönheti – vallotta be szerelmem.

-          Azt hiszem, hogy lemegyek hozzá és beszélek vele – néztem komolyan Jasperre.

-          Azt nem hiszem – vágta rá kedvesem.

-          Egészen biztos vagyok benne, hogy nagyon jól bezárták, úgyhogy nincs miért aggódni – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Ígérem, hogy nem megyek közel a rácshoz – fűztem még hozzá.

-          Alice, te egy kicsit önfejű vagy, bár én így is imádlak, de ez tény. Tudom, hogy úgy érzed, hogy neked kell beszélned vele, de szerintem tökéletes leszek én is a célnak.

-          Nem, rólad, mint tudjuk, azt hiszi, hogy valamilyen csoda folytán kimostuk az agyadat, ezért nem emlékszel rá, hogy milyen elképesztően szerelmes vagy Mariába – állapítottam meg tárgyilagosan. 

-          Nem tudlak meggyőzni az igazamról, jól mondom? – csóválta meg a fejét Jasper rosszallóan.

-          Még szép, hogy jól mondod – vágtam rá azonnal. – Eszem ágában sincs veszni hagyni a húgodat. Együtt képesek leszünk visszatéríteni őt a helyes útra.

-          Örülök, hogy ennyire hiszel benne – kaptam egy halványt mosolyt szerelmemtől.

-          Nem csak benne hiszek, hanem bennetek hiszek. A testvéred egészen biztos ugyanolyan jó lélek, mint amilyen te vagy, csupán csak megtévesztették szegényt.

-          Azt majd meglátjuk – vágott a szavamba Edward. – Azt hiszem, hogyha Alice végzett nála, akkor én magam is meglátogatom, hogy tényleg megtudjuk az igazságot. Hogyha kell, akkor addig nem fogom békén hagyni, amíg nem hajlandó arra gondolni, amit Maria mondott neki. Ki kell derítenünk, hogy milyen hazugsággal tömték tele a fejét…