7.
fejezet
(Liz
szemszöge)
Miután
Renata elhagyta a szobát végigdőltem az ágyon, és azon gondolkodtam, hogy most
aztán jó nagy kalamajkába kevertem saját magam. Csak azt nem tudtam egyelőre,
hogy ez egy rossz, vagy egy jó dolog-e. Végül is, ahhoz a barbár alakhoz
semmiképpen sem akartam férjhez menni. A nagyszerű tervem viszont, hogy
megöletem magam, ha már ilyen szörnyű az életem nem igazán sikerült. Viszont
még abban sem vagyok biztos, hogy itt lennem annyira jó ötlet. Mármint, Alecet
nagyon kedvelem, és Renata is nagyon kedves, de Aro nekem nagyon furcsa, a két
testvére pedig kifejezetten ellenszenvesen nézett rám. Bár a szőke rögtön meg
is akart öletni, ami nem vall túl nagy kedvességre. Mindenesetre azt hiszem, hogy
a sértetlenségem megőrzése most elsődleges szempont lesz, mert ha már ennyire
izgalmas kalandba keveredtem, akkor azt hiszem, hogy komolyan meg kell minden
eshetőséget fontolnom a jövőre nézve.
-
Bejöhetek, Alec? – hallottam meg Jane
hangját. – Beszélnünk kellene. Sőt, sokkal jobb lenne, hogyha esetleg kijönnél.
-
Öhm… Alec nincs itt – szóltam ki
határozottan. Azt hiszem, hogy semmiképpen sem szabad bebizonyítanom, hogy
azért tartok tőle, mert akkor csak még inkább nyeregben érzi magát velem
szemben.
-
Nem tudod, hogy hol van? – kérdezte mérgesen.
Vajon ez a lány tud nem mérges lenni? Milyen lehet, amikor valaki örökké dühös?
Hogyan lehet így leélni egy egész életet?
-
Hé, most tudod, vagy nem? Vagy esetleg
szörnyet haltál odabent? Mert az nagyszerű lenne – zsörtölődött tovább.
-
Nem tudom, hogy hol van, Alec –
válaszoltam tömören, hátha akkor tovább megy. Meglehetősen idegesítő jelenség
ez a lány.
-
Kezdhetted volna eleve ezzel, és akkor
nem rabolod a drága időmet – morgott fel az ajtó túloldalán.
-
Nagyon szívesen segítettem, és egy
élmény volt beszélgetni veled, Jane – vágtam vissza azonnal. Azt hiszem, hogy a
határozottság, és a támadó felállás működhet Jane-nel szemben.
-
Ne beszélj feleslegesen. Te csak egy két
lábon járó reggeli vagy, úgyhogy vigyázz magadra – csapott rá az ajtóra, aminek
a hangjától még össze is rezzentem.
-
Mit keresel itt, Jane? – kérdezte Alec
dühösen. – Nagyon remélem, hogy nem bántottad…
-
Hozzá sem értem a kis szajhádhoz –
csattant fel Jane. – Hogy bántottam volna? Zárt ajtón keresztül? – kérdezte ironikusan.
– Beszélnünk kell.
-
Rendben, de lehetőség szerint ne itt –
vágta rá Alec.
-
Kimehetünk járőrözni egy kicsit, és
akkor beszélhetünk nyugodtan – ajánlotta Jane.
-
Jó gondolat – vágta rá Alec azonnal. –
Egy órán belül visszajövök, Liz, addig is pihenj nyugodtan, és érezd otthon
magad – szólt be az ajtón Alec gyengéden.
-
Rendben – vágtam rá azonnal. Azt hiszem,
hogy itt az ideje, hogy megismerkedjek ezzel a lakosztállyal egy kicsit jobban,
ha már itt fogom tölteni az időm nagy részét. Fel is pattantam az ágyról, és
benyitottam az első helyiségbe, ami a mosdó volt. A második ajtó mögött egy
elképesztően gyönyörű fürdőszobát találtam, hatalmas káddal. – Ez az –
vigyorodtam el. Ha valamit imádtam, akkor az a fürdő volt, és egy pillanatig
sem haboztam a kérdésben, hogy készítsek magamnak egy illóolajokban gazdag,
nyugtató fürdőt. Amint elkészültem a tele káddal, ami levendula és jázmin
illatot árasztott azonnal lekapkodtam a ruháimat, és elhelyeztem egy törölközőt
a fejem mögött, hogy kényelmesen elnyúlhassak. Behunytam a szemem, és néhány
pillanattal később azt hiszem, hogy már aludtam is…
-
Hahó – hallottam meg egy halk hangot. –
Liz, odabent vagy? – kopogtattak az ajtón. – Bemegyek, ha nem válaszolsz –
fűzte hozzá.
-
Hogyan? – nyitottam ki a szemeimet
lassan. Oh, a fürdő, annyira nyugtatóra sikerült, hogy el is aludtam közben.
-
Jól vagy? – kérdezte aggódó hangot.
-
Hát persze, hogy jól vagyok, öt perc, és
bemegy, ne gyere be – pattantam fel a kádból, de amilyen ügyes vagyok azonnal
el is csúsztam, és kizuhantam a kádból a kemény padlóra.
-
Liz, ez nem úgy hangzik – aggódott tovább
Alec.
-
Mondtam már, hogy semmi gond –
kászálódtam fel nagy nehezen a kőről. Majd belebújtam a meleg köntösbe, amit a
szekrényben találtam. – Jövök már – indultam el az ajtó felé kissé bicegve. Azt
hiszem, hogy szereztem egy zúzódást a bal combomra.
-
Oké – vonta fel a szemöldökét, amikor
kinyitottam az ajtót. – Na és, ha nincs semmi gond, akkor miért húzod az egyik
lábad? – nézett rám kérdőn.
-
Csak egy apró baleset, semmi különös –
legyintettem.
-
Na és azt elárulod, hogy miért rémültél
meg annyira, hogy kiestél a kádból? – tette fel a következő kérdését.
-
Elaludtam – haraptam az ajkamba.
-
Nem értem az összefüggést – gondolkodott
el.
-
Az apám nem szereti, hogyha elalszom a
kádban. Egy lánynak hasznosan kell töltenie az időt, hogy jó férjet találjon,
és sosem szabad a saját igényeit a férje igényei elé helyeznie – mondtam fel a
leckét.
-
Már megbocsáss, de egészen biztos, hogy
az apád normális ember? Mármint, nincsenek mentális problémái?
-
Az apám nem őrült – csattantam fel
azonnal a vádló hang hallatán.
-
Oké – bólintott rá. – Tehát az apád nem
őrült, és belőled sem nevelt fóbiás, önsanyargató hajadont – mondta cinikusan. –
Már megbocsáss, de őszintén csodálkozom, hogy nem mentél hozzá ahhoz a
férfihoz, mert az apád ezt mondta – folytatta tovább.
-
Fáradt vagyok most ehhez – bicegtem el
mellette.
-
Na és, ha holnap hozom fel a témát,
akkor hajlandó leszel megvitatni? – kérdezte kissé vádlón.
-
Nem, holnap sem fogom veled megvitatni
ezt a kérdést – vágtam rá azonnal.
-
Ugyan már Liz, csak mondd ki – forgatta meg
a szemeit.
-
Mit?
-
Azt, hogy az apád fóbiákat nevelt beléd,
mert szerinte egy nő csak akkor jó, hogyha mindig csak szót fogad – mondta határozottan.
-
Én nem fogadok mindig szót a férfiaknak
- vágtam rá dühösen.
-
Akkor jó – biccentett Alec. – Ezt akartam
hallani tőled – mosolygott rám kedvesen. – Na, gyere – kapott fel a karjaiba. –
Feküdj le, látom rajtad, hogy fáradt vagy.
-
Arra gondoltam, hogy inkább még olvasok
egy kicsit – vetettem ellen azonnal.
-
Ezt most azért mondod, mert ellenkezni
szeretnél velem, vagy mert tényleg nem vagy fáradt?
-
Azt hiszem, hogy egy kicsit ideges
vagyok – vallottam be őszintén.
-
Miért vagy ideges? – lepődött meg.
-
Talán azért, mert egy vámpírokkal teli
kastélyban én vagyok az egyetlen élő ember, akinek állítólag nagyon jó illatú
vére vagy – sóhajtottam fel. – Azt hiszem, hogy én vagyok az egyetlen
lehetséges nassolnivaló errefelé.
-
Emiatt nem kell aggódnod, mindenki most
ivott, és két hétig nagyon jól kontrollálni tudják magukat. Akkor pedig Heidi megérkezik
az új adaggal.
-
Azt hiszem, hogy erről nem szeretnék
tudni – nyögtem fel.
-
Oh, persze, bocsánat. Mekkora egy idióta
vagyok – kapott a fejéhez.
-
Nem, nyilván nektek ez természetes, és
mivel nem hiszem, hogy huzamosabb ideig szokott lenni emberi látogató errefelé,
úgy gondolom, hogy nincs miért bocsánatot kérned.
-
Liz, kérlek, nézz rám, nézz a szemembe –
kérte gyengéden.
-
Tessék – néztem mélyen a vörös
szempárba.
-
Nincs mitől félned. Én bármikor, és
bárkitől megvédelek – mondta ellentmondást nem tűrve.
-
Na és miért? – kérdeztem kíváncsian.
-
Nem fogom azt mondani, hogy azért, mert
szeretlek, mert ennyire még nem ismerjük egymást régóta, viszont azt őszintén
mondhatom, hogy azért, mert jobban hasonlítunk egymásra, mint gondolnád – simított
végig az arcomon.
-
Hogy érted ezt? – néztem rá döbbenten.
-
Egyezzünk meg – ajánlotta komolyan.
-
Miben?
-
Ha én kérdezek, akkor te válaszolsz, ha
te kérdezel én is válaszolok.
-
Oké – húztam magamra a takarót, amikor
óvatosan letett az ágyra. – Mehet – ajánlottam a lehetőséget.
-
Nem, holnap, miután kipihented magad –
rázta meg a fejét mosolyogva.
-
Ne már, addig kifúrja az oldalam a kíváncsiság
– biggyesztettem le az ajkam.
-
Ma már Renata elég sokat mesélt neked a
vámpírságról – csóválta meg a fejét.
-
Engem nem a vámpírságról szóló
történetek érdekelnek, hanem te – vágtam rá dacosan.
-
Ami azt illeti, én is vámpír vagyok – kuncogott
fel.
-
Pontosan tudod, hogy hogy értettem, de
nem baj, úgyis meg fogom tudni, amit akarok – mondtam határozottan. Általában
makacsul kitartott amellett, amit eldöntöttem, és ez most sem lesz másképp.
-
Aludj, Liz, holnap bőven lesz időnk
beszélgetni – dőlt le mellém az ágyra, majd gyengéden cirógatni kezdett.
-
Mit csinálsz? – sóhajtottam fel
jólesően. Nagyon kellemes érzés volt ez a simogatás. Talán még sosem éreztem
magam ilyen nyugodtnak, és boldognak.
-
Segítek ellazulni, hogy tudj aludni –
mosolygott rám. – Majd én vigyázok rád, senki nem fog bejönni ebbe a szobába –
mondta lágyan, én pedig nem sokkal később már aludtam is…
(Alec
szemszöge)
Félix
és Demetri tanácsaival sajnos nem sokra mentem jelenleg, mert a fiúk egyáltalán
nem voltak a női lélekre specializálódva. Hogy úgy mondjam, ők csak a női test
rejtelmeit tanulmányozták eddig behatóan, így nem nagyon segített nekem ez a
beszélgetés, mert ha rajtam múlik, akkor a testi kapcsolatig még nagyon sokáig
nem jutunk el. Pontosabban, lehetőség szerint az átváltozásáig nem fogunk
eljutni, mert még egyszer nem fogom bántani egy ujjal sem, ez egészen biztos.
-
Vajon mit tegyek, hogy jól érezd magad,
és át akarj változni te is, hogy velem lehess? – néztem a mellettem édesen
szuszogó lányra. – Azt hiszem, hogy sokkal, de sokkal többet kell egymással
beszélgetnünk holnap, mint amennyit eddig bárkivel is beszélgettem. Éreznie
kell, hogy bennem megbízhat, és hogy képes vagyok őt megvédeni bárkitől. Vajon miért
kelt bennem ilyen érzéseket ilyen rövid időn belül egy lány? Tényleg lehet
benne valami, hogy sok a közös bennünk, vagy ez egyszerűen csak egy meglepő és
váratlan fordulat mindkettőnk életében?
-
Liz, ébren vagy még? – kopogtatott be az
ajtón Renata. Én pedig azonnal felpattantam az ágyról, és gyorsan kisurrantam
az ajtón. – Oh, bocsánat, nem tudtam, hogy már visszaértél. Remélem, hogy nem
zavartam meg semmit. Csak délután beszélgettünk. Mármint Liz és én, és
gondolta, hogy folytathatnánk, ha nem zavarom, de már itt sem vagyok –
magyarázott Renata lelkesen.
-
Nocsak, megkedvelted? – néztem rá
kérdőn. Renata sosem volt az a könnyen barátkozó típus.
-
Nem tudom, annyira más, mint mi. Azt
hiszem, hogy üdítő változatosság ez a családunk számára. Más szemszög, friss
ember. Ő egy nagyon kedves lány, de nem vagyok biztos benne, hogy felkészült az
átváltozásra legalábbis egyelőre. Bár az biztos, hogy te nagyon tetszel neki –
kacsintott rám.
-
Renata, nem azért hoztam magammal, hogy
csak egy futó kaland legyen, mert unatkozom – háborodtam fel.
-
Ilyet nem is mondtam, nagyfiú – tette a
vállamra a kezét nyugtatóan. – Szerintem csak legyél mellette, és hagyd őt
kibontakozni. Látom, hogy tetszetek egymásnak. Az érzés kölcsönös, és hamarosan
bimbózni kezd közöttetek. Liznek nem kell sok, és be fog illeszkedni közénk.
-
Gondolod, hogy be fog illeszkedni?
Hiszen egyáltalán nem akar átváltozni, legalábbis embert ölni – mondtam idegesen.
– Félek, hogyha elérkezik a döntés ideje, akkor nem a vámpírlétet fogja
választani, hanem inkább a halált.
-
Várj, az a legnagyobb gondja, hogy nem
akar embereket ölni, vagy az, hogy nem akar ártatlanokat ölni? – kérdezte Renata
kíváncsian.
-
Mire gondolsz? – érdeklődtem.
-
Attól, hogy vámpírrá változik, még nem
kell, hogy velünk együtt egyen válogatás nélkül – kezdett bele Renata. – Tudod,
amikor küldetésben vagyok, akkor én is előszeretettel vadászom bűnözőkre,
gyilkosokra, mindenféle gonosz alakra, akik így nem ejtenek el több áldozatot.
Talán így visszaadok egy darabot a világnak abból, amit elveszek.
-
Zseniális ötlet – hökkentem meg. Nekem
ez miért nem jutott eszembe. – Miért nem szoktunk mi többet beszélgetni
egymással Renata? – néztem mélyen a szemébe.
-
Azért, mert meg kell tartanom a rólam
kialakított rideg képet, különben még a végén gyengének hisztek. Jane és én
vagyunk a legelvetemültebb testőrei a Mesternek, és ha rajtam múlik, akkor ez
így is marad. Úgyhogy, ha valakinek elmondod, hogy milyen vagyok valójában,
akkor letagadom, csak, hogy tudd – bokszolt a vállamba. – Kérlek, mondd meg
Liznek, ha felébredt, hogy holnap ebéd körül meglátogatom, hozok neki egy kis
ételt is, hogy nehogy éhes maradjon.
-
Ez nagyon kedves tőled. Köszönöm –
biccentettem hálásan.
-
Ugyan, részemről az öröm. Úgy érzem,
hogy mi nagyon jó barátnők lehetünk. Annyira kedves lány. Nagyon szeretném
közelebbről megismerni.
-
Bár a húgom gondolkodna így –
szusszantottam fel.
-
Hé, te is tudod, hogy Jane nem bírja az
új embereket. Majd lehiggad – legyintett egyszerűen. – Na, most menj vissza
hozzá, nehogy egyedül ébredjen fel – mondta, majd egy szempillantás alatt
eltűnt. Én pedig azonnal visszamentem Liz mellé, hogy egész este őrizzem az
álmát.
Szia!
VálaszTörlésEjha, forrósodik a talaj Liz lába alatt! Azt hittem hogy Jane tényleg neki megy.. Kiváncsi lennék arra a bizonyos beszélgetésre mely lezajlott Jane és Alec között!
Alecnak igaza van a tekintetben hogy kisebb fóbiák de belé lettek nevelve.., kíváncsi lennék vajon hogy s mikor fog megjelenni a Cullen család, mert van egy érzésem hogy sokkal szorosabb a kapcsolat mint ahogy Lizék sejtenék.. :)
Renata kedves nő..de ez az álarc.., hogy ő rideg hideg..,attól még lehet vki kiváló testőr hogy megmutatja az érzékenyebb oldalát,hisz egészen más tanácsot adott Liznek még...
Kíváncsian várom a folytatást!
Melinda
Szia!
VálaszTörlésA Jane és Alec beszélgetésére én is kíváncsi lennék, bár lehet az jobban érdekel, hogy milyen lesz a másnapi ismerkedésük, beszélgetésük.
Várom a frisset! Mikor lesz már péntek?
Klau
Szia!
VálaszTörlésMi volt olyan fontos Jane-nek hogy beszéljen Alec-kel? Vajon milyen lesz az ismerkedéses nap? Mik derülnek ki? Liz eléggé furi megfelelés és nemtörődömség téren.
Hogy fognak majd "betoppani" Cullen-ék, és jóban lesznek majd Liz-zel?
Alig várom a folytatást.
Nóci
Szia Melinda!
VálaszTörlésKöszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett :D Igen, jól sejted, hogy szorosabb a kapcsolat, mint gondolnák :D A Cullen család is hamarosan megjelenik :)
Puszi
Szia Klau!
A Jane és Alec beszélgetésből, majd kaptok egy kis ízelítőt :D Hamarosan jön a folytatás a beszélgetéssel, és egy kis meglepivel :D
Puszi
Szia Nóci!
Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszik a történet :D Az is ki fog derülni, hogy Jane miért akart beszélni Alec-kel. Nos, Liz tényleg egy furcsa lány, de a terveim szerint nem is fog megváltozni :P Egyelőre csak egy Cullent kap Liz, de majd megismerkedik a többiekkel is :D
Puszi