Liz Volturi - 54. fejezet

54. fejezet

 (Liz szemszöge)

-          Én ezt az egészet nem értem, és nem is akarom felfogni, hogy mi miért történik. Miért van az, hogy én próbálok mindenkivel kedves lenni, és megtalálni a pozitív tulajdonságokat az emberekben, erre engem mindig mindenki, már bocsánat, természetesen tisztelet a kivételnek az uralma alá akar hajtani, vagy meg akar zabolázni? Először az apám, úgy irányította az életemet, hogy szinte észre sem vettem, azután a vőlegény, akit ő választott mellém. Először igazi úriembernek tűnt, aztán dühében a falnak lökött, de bocsánatot kért utána, én pedig be tudtam az üzleti gondjainak, és megbocsátottam, aztán az esküvői táncórán felpofozott, mert a lábára léptem, bár természetesen nem szándékosan. Azért már nem kért bocsánatot, sőt, utána úgy bánt velem, mint egy utolsó nyűggel, akit a nyakába sóztak. Most már legalább azt tudom, hogy csak a pénz érdekelte őt is, és az apámat is, amikor úgy határoztak, hogy ő lesz a férjem. Ezután a dadám, aki óva intett engem ettől a házasságtól felmondott, és reggel már csak a hűlt helyét találtam. Lehet, hogy nem is mondott fel, csak apám kitette őt azért, mert próbált megvédeni? Azután elmentem sétálni, és megláttam az utcán egy párt, ahol a férfi büszkén és elégedetten sétált, de mellette a felesége összehúzta magát, és komor volt, mintha már csak a létezéséért is elnézést kérne, és hirtelen magamat láttam, és a férfit, akit mellém választott apa, elképzeltem a valószínűsíthető jövőmet, és akkor telt be a pohár. Ott, abban a szent pillanatban, végérvényesen rájöttem, hogy én nem arra az életre vágyom. Bármi jobb, mint a képmutatás, ami a házasságommal járt volna. Ezért is kötöttem ki a sikátorban, hogy talán valaki megkegyelmez rajtam, és gyorsan megöl, mert ez tűnt az egyetlen megoldásnak, hiszen, ha megtalálnak, akkor visszahurcolnak a házunkba. Azután pedig ott termett Alec, aki először úgy nézett rám, mint aki fel akar falni, és ez mondjuk tényleg így is volt. Azután pedig úgy védelmezett, mint egy igazi szerető társ. Alec érzései mindig olyan letisztultak, és kétség nélküliek. Hogyan lehetséges ez? Ha én is vámpír leszek, akkor az érzelmeim is határozottabbak lesznek? Akkor nekem is egyenes lesz az út, amin el akarok indulni? Vajon én is képes leszek hidegvérrel megölni valakit? Vagy a vámpírok között is akadnak kivételek? Mi van, ha embernek mégiscsak jobb lennék, mint vámpírnak? Vagy mi van, ha vámpírként Alecnek már nem fogom annyira tetszeni, mint most?

-          Liz, kicsim, vegyél levegőt is közben, neked még szükséged van rá – fogta meg finoman a vállam anya. Majd gyengéd puszit nyomott az arcom ép felére, én pedig egy kicsit lehiggadtam az érintésétől. Bár ettől függetlenül még nem kaptam választ a kérdéseimre. Olyan zavaros volt ez az egész, és nekem fogalmam sem volt róla, hogy mit is akarok, vagy, ami még jobb kérdés, hogy mit kellene tennem.

-          Anya, hát nem érted, hogy teljesen össze vagyok zavarodva? – sóhajtottam fel.

-          Dehogyis nem, kicsim – mondta szemkápráztató mosollyal, és nekem csak most esett le, hogy anyának szólítottam hangosan is. Viszont hogy is szólíthatnám máshogy, hiszen ilyen rövid ismeretség után is sokkal jobban megért már engem, mint az apám valaha is. – Azt hiszem, hogy akkor kellene aggódnunk, hogyha nem lennél most teljesen összezavarodva. Ez egy tökéletesen normális reakció a részedről. Szerintem haladj az érzéseiddel csak szépen sorjában. Én is nagyon össze voltam zavarodva, amikor azt hittem, hogy meghaltam, ehelyett egy ágyon ébredtem fel az öngyilkosságom után.

-          Mégis, hogyan szedted össze a kusza gondolataidat? – kérdeztem kíváncsian. Hátha tud nekem adni valami kiindulópontot.

-          Hidd el, hogy nekem sem volt könnyű – mondta nyugtatóan. – Az első gondolatom, amikor felébredtem az volt, hogy a bűnöm ellenére mégsem a pokolba kerültem, hiszen akkor nem lehetne velem Carlisle. Aki olyan gyengéd tekintettel nézett rám, amilyennel férfi még soha a létezésem során. Aztán belém hasított, hogy elvesztettem a gyermekemet, és ez vissza is rántott a depresszióba. Edward persze hallotta a gondolataimat, és próbált nekem segíteni, és természetesen Carlisle is mindent elkövetett, hogy jobban érezzem magam. Aztán megláttam az egyik tükörben a vörös szemeimet, amitől pánikba estem. Hiszen úgy néztem ki, mint egy démon valami rémtörténetben. Azt hiszem, hogy szegény fiúknak nagyon is nehéz dolguk volt velem eleinte, mert legalább annyira össze voltam zavarodva, ahogy most te is, és egyszerűen nem tudtam mit kezdeni ezzel az egész helyzettel – vallotta be Esme őszintén. Nahát, akkor ő tényleg érti, hogy miért is vagyok ennyire tanácstalan, hiszen szinte ugyanabban a cipőben járunk. – Viszont, azt őszintén mondhatom neked, kicsim, hogy idővel minden kusza gondolat, ami most kering benned, a helyére kerül, és hamarosan nem fog már aggasztani ez a sok kérdés, és probléma. Megtanulod, majd kezelni az efféle helyzeteket, mert én is megtanultam, és te sokkal erősebb vagy már emberként is, mint amilyen én voltam – mondta biztatóan. – Egy keresetlen tanácsot, viszont fogadj el tőlem.  

-          Az anyai tanács sosem lehet keresetlen, vagy kéretlen – vágtam rá azonnal. – Mi lenne az?  - kérdeztem kíváncsian.

-          Ha boldog akarsz lenni az életben, akkor erre hallgass, ne pedig erre – mutatott először a szívemre, utána pedig a fejemre. – Hidd el nekem, hogy a szíved néha jobban össze lesz zavarodva, mint az elméd, és mégis jobban fogja tudni, hogy mit kell tenned.

-          Na és a férfiak melyiket használják sűrűbben? – néztem rá kérdőn.

-          Az a férfitől is függ, ahogy mi sem vagyunk egyformák, úgyhogy a férfiak is különböznek – mondta komolyan. – Emmett, mint láttad a humorban hisz, de hatalmas a szíve is, Carlisle-nak a tudomány a szenvedélye, mégis, mikor döntésre kerül a sor, akkor a szívére hallgat, akárcsak Edward. Alec pedig, mert őt is ismerem jó ideje. Előtted mindig csak parancsra hallgatott, most már egyre jobban kezdi megtanulni az érzelmek jelentőségét, és ezt csakis neked köszönheti. Te visszahoztál néhány fontos dolgot az életébe, ami már oly régen elveszett, vagy talán nem is volt soha előtted.

-          Na és mi lenne az? – döbbenten meg.

-          A boldogság, a létezés értelme, a szerelem, mindent megadtál neki, amiről valaha is álmodott – szorította meg gyengéden a kezem. – Ne engedd elveszni a csodát, amit elértél elhamarkodottan. Nagyon szeret téged, még az életénél is jobban.

-          Én is nagyon szeretem őt – mondtam suttogva. Nem akartam, hogy az egész kastély meghallja a kis vallomásomat.

-          Tudom, Liz – bólintott rá anya. – Na és Alec? Ő is tudja, hogy már övé a kincs, amire mindennél jobban vágyik?

-          Igen, tudja – vágtam rá azonnal.

-          Nem, nem tudja – szólalt meg halkan Renata az ajtóból. – Sziasztok – harapott az ajkába, mintha zavarban lenne. – Hogy vagy, Liz? Most hallottam, hogy mi történt – sietett az ágyhoz, majd leült mellém, és óvatosan magához ölelt.

-          Hogy érted azt, hogy nem tudja? – kérdeztem aggódva. – Hiszen már többször is elmondtam neki, hogy mit jelent a számomra.

-          Most viszont ott ül egyedül a szobátokban azután, hogy megölt valakit érted, mert te is tudod, hogy egy cseppet sem szórakozásból tette, te pedig itt ülsz, és rá sem hederítesz arra, hogy hazajött utánad – mondta barátnőm komolyan.

-          Nem akarom elhagyni, és kínozni, csak szükségem van egy kis időre anyával – vágtam rá azonnal. – Reggel visszamegyek a szobánkba, és megbeszélek vele mindent – mondtam kicsit hangosabban, hogy Alec is meghallja.

-          Helyes – mosolyodott el Renata. Majd felkapta a fejét, akárcsak Esme. – Azt üzeni, hogy várni fog, ameddig kell.

-          Már nem kell sokáig, de most aludnom kell – ásítottam el magam. – Nem tudom, hogy mit adott pontosan Carlisle, de leragadnak a szemeim.

-          Az nem baj, most szükséged van pihenésre – simított végig anya az arcomon. Én pedig éreztem, ahogy rám telepszik a jótékony zsibbadtság…

(Alec szemszöge)

Én igazán és őszintén próbálom megérteni Liz szemszögét ezzel az egész üggyel kapcsolatban, de egyszerűen nem megy. Nem tudom felfogni, hogy miért van ennyire kiakadva amiatt, hogy megmentettem az erényét, és utána elintéztem, hogy egyszer, s mindenkorra megszabaduljon attól az alaktól, aki csak bántani akarta őt egész életében. Ha elengedtem volna azt a férfit, akkor nem nyugodott volna, amíg újra meg nem találja őt, és akkor legfeljebb egy kicsivel később öltem volna meg, a lényeg, hogy mindenképpen aláírta a halálos ítéletét azzal, hogy nem hagyta békén azt, ami most már az enyém. Ez a csodálatos dolog, vagyis csodálatos lény pedig nem más, mint Liz. Soha senki nem férkőzhet a közelébe, mert az nem hagyja el a kastélyt, ebben egészen biztos lehet. Még az sem érdekel, ha az apja, akit valami hihetetlen okból kifolyólag még mindig úgy szeret.

-          Alec, higgadj le, ennek semmi értelme – szólt rám Edward miután már kis híján kikoptattam a szőnyeget a fel-alá mászkálásommal.

-          Kivételesen egyetértek a vegával – vágta rá Jane. Én pedig meglepetésemben még tovább sétálni is elfelejtettem, de tény, hogy Edward is rögtön lefagyott. Talán Jane-t elrabolták, és ez a lány csak kísértetiesen hasonlít rá? – Most mi van? Ha még sokáig így bámultok, akkor mindkettőtöket durván megkínozlak – váltott vissza a megszokott stílusához. Oké, tévedtem, ez Jane.

-          Bocs – vágtuk rá egyszerre Edwarddal.

-          Gyere, fussunk egyet – állt fel Edward. – Liz most alszik, te is hallottad, hogy reggel megbeszélitek, egy kis száguldás mindig kitisztítja a fejemet, lehet, hogy neked jól esne.

-          Talán nem is rossz ötlet – bólintottam rá végül. Valószínűleg csak jót tesz, hogyha kiszellőztetem még egyszer a fejem.

-          Alec – hallottuk meg Aro hangját.

-          Ennyit erről – rántottam meg a vállam. Majd elindultam a Mesterekhez, és Carlisle-hoz.

-          Az ajánlat áll, ha reggel előtt végeztek a megbeszéléssel – szólt utánam Edward.

-          Kösz, meglátjuk – biccentettem, majd besiettem a terembe, ahol már vártak. – Mesterek, Carlisle – hajtottam fejet előttük.

-          Alec, gondolkoztunk, és úgy határoztunk, hogy Liz apja veszélyes lehet a számunkra, ha elkezdi a pletykákat arról, hogy vámpírok léteznek. Tehát el kell oszlatnunk a gyanúnak még csak a szikráját is. Erre két lehetőségünk van. Vagy elintézzük Liz apját, és minden gond megoldódott…

-          Mester, kérem, ne, akkor Liz össze fog omlani – tiltakoztam azonnal. Nem akartam fájdalmat okozni a szerelmemnek.

-          Nem hagytad, hogy befejezzem – vágta rá kissé rosszallóan. – Sejtettük, hogy ez a lehetőség nem fogja elnyerni a tetszésedet. A másik lehetőség, hogy néhány hónapra elutazol Lizzel és a Cullen családdal az egyik házukba, és ott maradtok. Ha pedig feladják Liz keresését, akkor értetek küldünk.

-          Ez a második lehetőség nagyon is jól hangzik – bólintottam rá azonnal.

-          Viszont a szokásos protokoll él ebben az esetben. Letelepedsz a Cullen családdal és Lizzel, viszont nem ihatsz a területen, vagy annak közelében – mondta Caius komolyan.

-          Természetesen, Mester – vágtam rá gondolkodás nélkül.

-          Helyes, akkor reggelre legyetek összecsomagolva, útra készen – adta ki az utasítást Aro.

-          Igen, Mester – hajtottam meg magam, és már mentem is csomagolni. Már csak azt az egyetlen dolgot nem értettem, hogy miért ilyen kíméletes Liz apjával szemben. Már valószínűleg ez egyfajta tisztelet kimutatás Calisle, Esme, Liz és a Cullen család iránt. – Hová utazunk, Carlisle? – fordultam vissza. Azt sem tudtam, hogy milyen holmikra lesz szükség.

-          Úgy gondolom, hogy London tökéletes választás lenne – vágta rá azonnal. – Rég jártam már otthon, és szívesen megnézném, hogy most milyen ott az élet. Ráadásul kellőképpen csapadékos vidék, így könnyedén tudunk a városba járni napközben is. Így Liz sem lesz bezárva.

-          Rendben, akkor beszerzek néhány melegebb ruhát is Liznek az éjszaka folyamán. Majd megkérem Renatát, hogy hívja fel a kapcsolatát, akinél éjjelente szokott vásárolni – indultam volna meg a szobája felé, de meg is torpantam, mert Félix jött szembe velem.

-          Renata már elment vásárolni Liznek – nézett rám egy pillanatra. – Hívtatok – fordult a Mester felé.

-          Igen, Jane, Demetri és te holnap újra körbejárjátok a várost, hátha követte valaki azt a három férfit, akiket ma éjjel elintéztetek – mondta Aro határozottan. – Egész éjszakás őrséget akarunk a kastély környékére. Elegendően lesztek hárman, vagy szükséges még néhány testőr véleményetek szerint?

-          Megoldjuk, Mester – vágta rá Félix azonnal. – Bár lenne egy javaslatom, ha megengedik. Mire Aro azonnal felemelte a kezét, Félix pedig megfogta azt.

-          Zseniális, erre nem is gondoltam – vigyorodott el a Mester néhány pillanat múlva. – Nagyon jó ötlet, ha Heidi visszatér, akkor beszélek majd vele erről. Most menjetek, sok dolog van még reggelig.

-          Mester – mondta Félix reflexszerűen, ahogy én is, majd mindketten elhagytuk a szobát.

-          Mikor ment el Renata? – néztem kérdőn barátomra.

-          Úgy fél órája, miután Liz elaludt – vágta rá azonnal. – Ne izgulj, egyszerűbb lesz a kiscsajjal, hogyha megnyugodott, és persze, ha már átváltozott, és érteni fogja, hogy milyen vámpírnak lenni – vágott hátba hirtelen, de olyan erővel, hogy majdnem a fal adta a másikat, mivel igencsak meglepett ezzel a szokatlan gesztussal. – Bocs, néha kicsit elengedem az erőm, nem akartam ekkorát rád sózni.  

-          Semmi gond, bár most igazán örülök, hogy nehéz bennem kárt tenni – állapítottam meg nevetve. – Liz, nagyon nehéz eset érzelmileg. Mi lesz, ha pont ez a tulajdonsága erősödik fel vámpírként? Már most sem tudom mindig jól kezelni őt.

-          Megoldjátok – legyintett Félix. – Egyébként is, már kibontakozóban a veszélyt érzékelő képessége, biztosan az fog felerősödni. A csajod legyőzhetetlen lesz, mert mindig tudni fogja, hogy mikor van veszélyben. Ez nagyon is jó képesség. Szerintem azonnal a legfőbb testőrök közé fog kerülni, ahogy ti.

-          Meglátjuk, mindenesetre nagyon örülök, hogy ilyen képessége van, mert így tényleg kevésbé kellene aggódnom miatta, de most például nem érzékelte a veszélyt, és könnyedén beengedte azt a férfit a szobába. Nem tartod ezt különösnek?

-          Ezen még nem is gondolkodtam el, de érdekes felvetés. Talán megkérdezhetnéd róla Carlisle-t, hátha van valami ötlete – gondolkodott el Félix.

-          Azt fogom tenni – vágtam rá rögtön. Nekem is eszembe juthatott volna előbb is, hogy kikérjem erről Carlisle véleményét…