Liz Volturi - 56. fejezet

56. fejezet

 (Liz szemszöge)

Már lassan egy hónapja, hogy elutaztunk Angliába és én imádom mindegy egyes pillanatát. Tény, hogy sokszor csapadékos a vidék, és napfényt már nagyon régen nem láttam, mert ha nem is esik, akkor is általában borult. Mégis végtelenül boldog voltam itt. Carlisle megmutatta azokat a városrészeket, ahol ő élt emberként, és azokat a helyeket is felfedezhettük, amelyek a számára is újdonságot jelentettek. Mindent egybevetve imádtam az angol tájat, és az itteni embereket. Eleinte kicsit furcsának tartottam a helyet, és a szokásokat, mert merőben különbözött az általam megszokottól, de könnyen beletanultam, és most már természetesnek tudok venni minden itteni szokást.

-          Liz, van kedved elmenni velem ma vacsorázni? Mármint úgy értettem a vacsorát természetesen, hogy te eszel, én meg veled megyek. Nem én vacsorázom – kezdett el magyarázkodni Alec. Amióta felvetettem, hogy essünk túl az átváltozásomon, azóta mindig egy kicsit túlkomplikálja a vacsorameghívásokat.

-          Nagyon szívesen – válaszoltam mosolyogva. Már nem bajlódtam azzal, hogy elmagyarázzam, hogy pontosan értem mire gondol, és nem értettem félre az ajánlatot.

-          Remek, ugyanis már foglaltam asztalt az egyik csendes kikötői étteremben – vigyorodott el idegesen. Mi a csudától ideges? Azért néhányszor már vacsoráztunk együtt.

-          Remek – vágta rá, majd egy gyors csók után egy pillanat alatt eltűnt a szobánkból, és Rose, meg anya jelent meg.

-          Tudjátok, hogy mi a baja Alecnek? – kérdeztem tőlük értetlenül.

-          Miért lenne baja? – vonták fel szinte egyszerre a szemöldöküket.

-          Nem is tudom. Valahogy furcsán viselkedik egy-két napja – mondtam határozottan.

-          Nekem nem tűnt fel, hogy baja lenne – csóválta meg a fejét anya.

-          Akkor biztosan csak beképzelem magamnak a dolgot – rántottam meg a vállam. Talán túlságosan is paranoiás lettem mostanában.

-          Talán csak szomjas volt már, éppen most indul vadászni – ajánlotta Rosalie a lehetőséget.

-          Igazad lehet, már régen nem volt, és mivel egyfolytában velem van, ha teheti, ezért már biztosan nagyon szenvedett a torka miatt – bólintottam rá. Ez logikus magyarázatnak tűnik teljes mértékben.

-          Szóval, inkább beszéljünk arról, hogy mit szeretnél felvenni? Megcsináljam a hajadat? – kérdezte Rosalie lelkesen. Igen, ő imádott engem a kis randikra felkészíteni, Alecnek pedig mindig nagyon tetszett a végeredmény, ezért örömmel alávetettem magam ezeknek az egy-két órás készülődéseknek.

-          Örülnék, ha megcsinálnád a hajam, de fogalmam sincs, hogy mit szeretnék felvenni. Van valami ötleted? – kérdeztem kíváncsian. Tudtam, hogy öltöztetni is nagyon szeret, és remek ízlése van a ruhákat illetően.

-          Hát, ami azt illeti, én azt a gyönyörű, mélyen dekoltált tűzpiros ruhát ajánlanám ehhez a vacsorához, a hozzá illő cipővel, és egy félelmetesen dögös fehérnemű szettet is találtam hozzá a minap – mondta szinte sugározva a boldogságtól. Oké, talán még lelkesebb, mint én. Milyen lehet, amikor Emmett őt viszi el valahová?

-          Úgy látom, hogy akkor még ráérek egy kicsit a készülődéssel, mert mindent kitaláltál már – mosolyogtam rá.

-          Azért a frizurád még nem álmodtam meg, bár van néhány ötletem. Viszont amit kinéztem valamikor hajtűket neked, azokért bemegyek a városba most azonnal – mondta határozottan. – Van kedved velem tartani? – kérdezte kíváncsian. – Vagy inkább egy kicsit ledőlnél pihenni?

-          Ha nem haragszol, akkor inkább pihennék egy kicsit az este előtt, mert ha bemegyünk a városba, akkor úgysem tudunk célirányosan menni, akkor pedig egészen biztos, hogy mire visszaérünk, már rohanhatunk a készüléssel, és semmi időm nem marad semmire – mondtam kuncogva. Az utóbbi néhány hétben Rose és én annyira belejöttünk a város felfedezésébe, és a vásárolgatásba, hogy ha elindulunk reggel, akkor estig nagyon elő sem kerülünk. Legnagyobb örömömre pedig Esme is sokszor velünk tart az ilyen kiruccanásainkra.

-          Mondasz valamit – nevetett fel Rosalie. – Akkor jó pihenést, és sietek vissza.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan. Majd miután elment besétáltam a szobámba, és kényelmesen ledőltem az ágyra. Éppen magam elé vettem a könyvemet, amikor kopogtattak az ajtón. – Igen? – néztem fel kíváncsian. Vajon ki lehet az?

-          Szia – dugta be a fejét Edward az ajtón.

-          Szia – mosolyogtam rá. – Milyen volt a vadászat? – kérdeztem azonnal.

-          Túlnyomórészt növényevők élnek az erdőben, úgyhogy volt már jobb is, de azért megteszi – rántotta meg a vállát. – Majd találok előbb-utóbb egy jó kis ragadozókkal ellátott részt – kacsintott rám.  

-          Na és minek köszönhetem a látogatást? Nem hiszem, hogy azért jöttél, mert ezt el akartad mesélni nekem.

-          Ami azt illeti, tényleg nem azért jöttem – kuncogott fel. – Gondoltam beszélgethetnénk egy kicsit. Vagy folytathatnánk a táncleckéket, amiket mostanában elhanyagoltál – nézett rám kissé morcosan.

-          Oh, igaz – haraptam az ajkamba. Mostanában tényleg hanyagoltam a táncórákat, pedig én magam kértem, hogy tanítson meg táncolni. Na jó, nem nagyon kellett győzködni, hogy felajánlja a lehetőséget, de akkor is. – Ne haragudj, majd pótoljuk – néztem rá bocsánatkérően.

-          Én nem haragszom. Csak meg akartam tudni, hogy akarsz-e majd még tanulni tőlem, vagy inkább nem. Ennyi az egész – huppant le mellém az ágyra.

-          Edward, te nagyszerű tanár vagy, csak éppen mostanában más dolgok kötötték le a figyelmem – magyarázkodtam.

-          Pont ezért kéne elvonni valamivel a figyelmed – vágta rá. – Tudom, hogy Carlisle folyamatosan próbálja kideríteni, hogy miért nem érzékelted a veszélyt a szállodában, Alec minden nap puhatolózik, hogy most már biztosan jól vagy-e, Esme szeretetből halálra töm, Rose pedig úgy érzi, hogy végre egy hullámhosszra került valakivel, ezért egyfolytában veled van, amikor nem Emmett-tel, és te mindenkinek nagyon szeretnél megfelelni, és minél több időt eltölteni mindenkivel, akinek igénye van rád, de azt is tudnod kell, hogyha néha elvonulnál egyedül, mint most is, az is rendben van. Nem kell megfelelned mindenkinek, csakis magadnak – mondta komolyan.

-          Akkor te most miért is nyüstölsz a táncórákkal? – kérdeztem a fejemet csóválva.

-          Egyrészt kíváncsi voltam, hogy akarod-e majd még, másrészt pedig az is érdekelt, hogy rám is kiterjed-e a megfelelési kényszered – vigyorodott el gonoszkásan.

-          Edward – csaptam a karjára. – Hozzád nem illenek az efféle trükkök – mondtam rosszallóan.

-          Ugyan miért nem? – vonta fel a szemöldökét.

-          Mert te igazi úriemberként szoktál viselkedni – vágtam rá habozás nélkül.

-          Ez igaz, de néha hajt a kíváncsiságom – sóhajtott fel.

-          Na persze, pont téged, aki mindenki fejéből kiolvassa, amit akar – forgattam meg a szemeimet.

-          Hé, ki kérem magamnak, ugyanis a te esetedben megpróbálom tiszteletben tartani a kérésedet, és nem lesni a gondolataid közé. Van olyan eset, amikor kiabálnak, de nem mindig – mondta határozottan.

-          Értékelem az igyekezetet – nevettem fel hangosan. Szerettem Edwarddal beszélgetni, intelligens volt, és humoros. Persze nem olyan vicces, mint Emmett, de azért neki is voltam jó pillanatai.

-          Kikérem magamnak, én is vagyok annyira vicces, mint Emmett – húzta fel az orrát.

-          Hogy is van ez a dolog, hogy nem olvasol a gondolataimban? – böktem oldalba. Ennyit arról, hogy tiszteletben tartja a kérésemet.

-          Egyszerűen kiabáltak a gondolataid – vágta rá azonnal, de azért ő is elmosolyodott. – Nem zavarlak – nyomott puszit az a homlokomra. – Mindesetre érted, hogy mire gondolok a megfelelési kényszereddel kapcsolatban, ugye?

-          Igen, érted – bólintottam rá. – Úgyhogy legyél szíves, és hagyj olvasni, zavarsz – kacsintottam rá.

-          Na persze, engem simán elküldesz, csak a többieket nem – forgatta meg a szemeit.

-          Tudod, hogy szeretlek, mintha csak kaptam volna egy bátyust – mondtam komolyan.

-          Tudom – mosolygott rám boldogan. Majd tényleg elhagyta a szobámat, én pedig visszafordultam a könyvem felé. Már alig volt belőle hátra húsz oldal, és nagyon kíváncsi voltam a történet végére, amit végre sikerült is elolvasnom, mert éppen, amikor becsuktam a könyvet, és letettem kopogtattak legközelebb az ajtómon.

-          Szabad – mondtam azonnal. A következő pillanatban pedig egy nagyon boldog Rosalie lépett be a szobába. – Hát veled meg mi történt? – kérdeztem én is mosolyogva. Ez a fajta jókedv mindig is ragályos volt rám nézve.

-          Azok a hajtűk, és csattok már nem voltak ott, amiket kinéztem, de helyette érkeztek sokkal jobbak, és inkább azokat vettem meg neked – mondta elégedetten. Majd felmutatott egy kis dobozkát. Én pedig kíváncsian pattintottam fel a fedelét.

-          Ez egyszerűen csodaszép – mondtam elámulva. – Azért remélem, hogy nem került egy vagyonba – fűztem hozzá halkan. Nem igazán szerettem, amikor Rose vagy anya túlzásokba esett, ha rólam volt szó.

-          Ne aggódj, semmivel sem fizettem érte többet, mint amennyibe az a másik szett került – legyintett Rosalie.

-          Akkor jó – bólintottam rá elégedetten.

-          Készítek neked egy forró fürdőt, te addig pihenj még egy kicsit, és utána elkezdhetjük a készülődést a randevúinkra.

-          Randevúinkra? – kérdeztem meglepetten.

-          Igen, Emmett is el akar vinni engem valahová ma este, azelőtt mondta, mielőtt elindultam neked vásárolni – mondta sugárzó mosollyal arcán, majd kiviharzott a szobámból.

-          Oh, és ez most csak egy romantikus gesztus a részéről, vagy ünnepeltek valamit ezen a napon? – néztem rá kíváncsian.

-          Igazából ma van a találkozásunk évfordulója, általában ilyenkor elmegyünk valahová kettesben – mosolyodott el.

-          Akkor neked is készülődnöd kéne – állapítottam meg. – Igazán nem akarlak feltartani.

-          Ugyan, nem tartasz fel – legyintett. – Mire végzel a fürdővel, addigra én már elkészülök, utána pedig segítek felöltözni, és megcsinálom a hajad. Nincs apelláta – mondta szigorúan.

-          Jól van, ígérem, hogy sietni fogok – adtam meg magam. Pontosan tudtam, hogyha Rose eldönt valamit, akkor hiába is próbálnék meg vele vitatkozni.

-          Helyes, kezdesz kiismerni – kacsintott rám, majd kislisszolt a fürdőbe.

-          Segíthetek valamiben, lányok? – jelent meg anya az ajtóban, viszont most nem a tőle megszokott elegáns kis ruhák egyike volt rajta, hanem egy egyszerű, hogy is mondjam sportosnak számító öltözet.

-          Mész valahová? – néztem rá kérdőn.

-          Oh, Carlisle-t hazaküldték, hogy pihenjen, hiszen már három napja bent van a kórházban, úgyhogy elmegyünk vadászni az erdőben, és közben egy kicsit kirándulunk is. Valószínűleg csak holnap este jövünk haza. Addig is készítettem neked elegendő ételt, de egyébként is meg szoktátok oldani – mondta lágyan.

-          Érezzétek jól magatokat – mondtam komolyan. Megfigyeltem már Carlisle-t és Esmét, és nagyon ritkán van olyan, hogy egyszerűen csak elmennek kettesben valahová. Itthon pedig mindig fegyelmezetten viselkednek, legalábbis, amikor nem a szobájukban vannak akkor biztosan. Bár szerintem még a szobájukban is türtőztetik magukat, amikor nem egyedül vannak a házban.

-          Köszönjük, biztosan jó lesz – harapott az ajkába. Aha, ezek szerint eltaláltam, és nem csak vadászat lesz ebből. Vagy miután ittak Carlisle levadássza anyát is, átvitt értelemben.

-          Kész a fürdő – jelent meg Rose a szobában.

-          Na és Edwarddal mi lesz? – jutott eszembe hirtelen. Szegény egyedül van, vagyis egyedül lesz, ha mindenki elmegy.

-          Kedves, hogy aggódsz az érzelmi állapotom miatt, Liz, de pontosan az lesz, ami mindig. Ledőlök az ágyamra, és kiolvasok egy újabb könyvet, zongorázok, a szokásos dolgok, amiket csinálni szoktam akkor is, amikor nem egyedül vagyok itthon – kaptam választ azonnal. – Megjegyzem nem ez lesz az első alkalom, amikor egyedül leszek itthon.

-          Jól van, na, csak mindig belegondolok, hogy magányos lehetsz – vágtam rá azonnal.

-          Liz, azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük, ha majd megtalálom a megfelelő párt, akkor jó, de addig nem leszek együtt csak azért valakivel, mert a többiek párban vannak, ennyi – mondta határozottan, és annak ellenére, hogy nem állt előttem, pontosan tudtam, hogy a szemeit is forgatja hozzá.

-          Oké, nem feszegetem a témát – forgattam meg én is a szemeimet. Úgysincs értelme, mert nem tudom meggyőzni, hogy szórakozzon ő is egy kicsit.

-          Remek, akkor menj készülődni, mert Alec nemsokára már tűkön fog ülni, hogy induljatok, eléggé be van sózva – sóhajtott fel Edward.

-          Hogy érted azt, hogy „be van sózva”? – indultam meg Edward szobája felé. Ezt meg kell beszélnünk. Egészen biztos, hogy tud valamit, amit én nem.

-          Ne is álmodj róla, Elisabeth Evenson, belőlem egyetlen egy szót sem fogsz kihúzni, akkor sem, hogyha megkínzol, vagy itt helyben széttépsz és elégetsz – jelent meg velem szemben Edward. – Menj vissza készülődni – fordított meg a vállaimnál fogva, majd visszatolt a szobámba. Én pedig karba fontam magam előtt a kezeimet, mint egy durcás kislány, és igyekeztem nagyon boci szemekkel nézni rá. – Semmi esélyed – mondta Edward ellentmondást nem tűrve. Majd puszit nyomott a homlokomra, és anya arcára is, mielőtt eltűnt volna.

-          Te tudsz valamit? – néztem anyára kérdőn. Talán belőle könnyebb lenne kihúzni egy kis információt.

-          Sajnálom, de fogalmam sincs róla, hogy mit kéne tudnom. Valószínűleg Edward elkapott valami gondolatot Alec fejében a ma estével kapcsolatban – mondta mélyen a szemeimbe nézni. Oh, akkor csak Edward tudja, belőle pedig tényleg nem fogok kihúzni semmilyen információt. Akkor kénytelen leszek megvárni, amíg kiderül, hogy mi is a meglepetés.

-          Hát akkor kénytelen leszek türelmes lenni – húztam el a számat. – Gonosz vagy, Edward – mondtam kicsit hangosabban.

-          A lényeg, hogy így is szeretsz – kuncogott fel. – Igazság szerint nem szándékosan szóltam el magam, ne haragudj.

-          Hogy is tudnék rád haragudni – csóváltam meg a fejem.

-          Na jól van, most már ki beszélgettétek magatokat – mondta Rose komolyan. – Irány a kád – mutatott a fürdő felé. – Nektek pedig kellemes napot, Esme – mosolygott fogadott anyjára melegen.

-          Nektek is jó szórakozást, kincsem – nyomott puszit Rose arcára, majd odajött hozzám is, és magához ölelt néhány pillanatra, és megpuszilta a fejem búbját. Szerettem, amikor ezt csinálta. Olyan, igazi anyás megnyilvánulás volt mindig. – Holnap jövünk, és kíváncsi leszek a beszámolódra a meglepetésről – mondta mosolyogva. Majd kisietett a szobából. Én pedig engedelmesen bementem a fürdőbe, és elmerültem a kellemesen illatos vízben…