La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 94. fejezet

94. fejezet

(Gabriella szemszöge)

Egyszerűen csodálatos volt a nászutunk, szebbet és jobbat soha nem is tudtam volna elképzelni magamnak, de mégis úgy éreztem, hogy ideje már hazaindulnunk, mert nagyon, de nagyon hiányoztak nekem már a gyerekek, és természetesen Jacobnak is. Hiszen mi már csak egy szerelmes pár vagyunk, hanem egy igazi család is, két gyermekkel. Már így is hetek óta nem láttuk őket, és bár telefonon nagyon gyakran beszélgettünk, mégis úgy éreztem egy kicsit, hogy rossz anya vagyok, hiszen hogyan is hagyhattam őket magukra ennyi időre?

-          Édesem, már megbeszéltük, hogy te vagy a legjobb édesanya a földön, és a gyerekek nem neheztelnek ránk azért, mert jól éreztük magunkat a nászúton. Ráadásul amennyi ajándékot vettél nekik, azzal még akkor is le tudnád fizetni őket, hogyha esetleg haragudnának – mondta szerelmem határozottan.

-          Igen, tudom, de nem bűnös érzés egy kicsit, hogy milyen boldogan elvoltunk nélkülük hetekig? – kérdeztem aggódva.

-          Mindketten tudtuk, hogy a lehető legjobb kezekben vannak, ráadásul naponta beszéltünk is velük, úgyhogy nem, nem érzem úgy, hogy bűnösök vagyunk, és neked sem kellene, mert ez butaság – vágta rá határozottan.

-          Igazad lehet – sóhajtottam fel. Talán egy kicsit túlreagálom a dolgot.

-          Ne rágódj ezen, kicsim – simított végig az arcomon. – A gyerekek azt mondták, hogy nagyon jól vannak. Phoebe nagyon elégedett, ahogy tanulgatja bontogatni a szárnyait, Timmel pedig azt hiszem, hogy nagyon akarnánk, akkor még madarat is lehetne fogatni. Erről majd ki is kell faggatnom egyébként, mert ötletem sincs, hogy mitől lett ennyire boldog hirtelen. Persze, eddig is tökéletesen boldog volt, de most még inkább megmozdult benne valami, mondjuk ennek én csak örülök.

-          Szerintem azt a valamit Marie-nak hívják – kuncogtam fel.

-          Nos, erre könnyedén megvan az esély, az egyszer biztos – bólintott rá Jake is. – Azért remélem, hogy mindketten felelősségteljesen viselkednek – fűzte még hozzá.

-          Én tökéletesen megbízom bennük, hiszen tisztességes, és nagyon jó nevelést kaptak mindannyian.

-          Igen, őszintén szólva én magam is így gondolom – bólintott rá.

-          Ha hazaértünk, akkor szeretném, hogyha minél előbb megtárgyalnánk az étterem részleteit, mert sokáig tart, amíg minden engedélyt megszerzek, és embert is találok, hogy szükség esetén helyettesítsen – néztem rá komolyan. Fontos volt nekem ez a feladat, és már előre is nagyon élveztem, hogy megkaphatok egy ilyen lehetőséget. A szívem mélyén mindig is vágytam egy igazi szórakozóhelyre, vagy étteremre, ahol nem, mint pincér, hanem mint tulajdonos lehetek jelen, és mindent tökéletesíthetek, hogy az emberek úgy érezzék magukat nálam, mintha otthon lennének.

-          Igen, mindenképpen megbeszéljük a részleteket, szerintem is itt az ideje, hogy kinyisson a mi kis családi éttermünk – egyezett bele azonnal. Annyira boldog voltam, hogy neki is tetszettek a terveim az étteremmel kapcsolatban. Nagyon sokat dolgoztam rajtuk, de szó nélkül átalakítottam volna, hogyha valami miatt arra kér.

-          Azért én a fiúk véleményére is kíváncsi vagyok – haraptam az ajkamba.

-          Hidd el, hogy nagyon fog nekik is tetszeni az ötleted is, a menüsorodról pedig ódákat fognak zengeni, ezt én már most garantálom – mondta határozottan Jake. – Mind a tíz ujjamat megnyalom már csak egy-két étel gondolatától is.

-          Az étel is fontos, sőt, természetesen ez a legfőbb szempont, de a küllemre is gondolnunk kell. Hiszen, hogyha az emberek érdeklődését nem kelti fel a hely, akkor nagyon kevesen fognak betérni hozzánk. Sőt, talán senki. Nem elhanyagolható ez a szempont.

-          Nekem a küllemi terveid is nagyon tetszenek – mondta határozottan. – Tetszik az ötlet, hogy belevinnéd a farkasokat, és a törzsi jelképeink egy részét is. A misztikus lények és történetek manapság igencsak nagy népszerűségnek örvend.

-          Hát még ha tudnák, hogy a misztikum, amit mesének hisznek, az maga a valóság – állapítottam meg.

-          Azt hiszem, hogy az embereknek addig jobb, amíg nem tudják, hogy mi egyáltalán létezünk – mondta Jake elhúzva a száját.

-          Miért vágsz ilyen fancsali képet? – kérdeztem kíváncsian.

-          Őszintén? – húzta fel a szemöldökét. – Azt hiszem, hogy az emberiség vagy nehezen, vagy egyáltalán nem fogadna el minket. Az emberek nagy része csakis azt fogadja el, ami normális. Hogyha valaki egy kicsit is más, akkor azt valamiféle szörnyként hajlamosak kezelni. Emlékszel még, hogy hogyan viselkedtek néhányan azzal a kislánnyal a parton, Sandy-vel, akinek égési sérülés van az arcán és a karján? A gyerekek messze elkerülték, és a szülők többsége is megbámulta őt, vagy elcibálta onnan a kisgyermekét. A belbecs sokkal fontosabb minden külsőségnél, viszont ezt nagyon sok ember másképpen gondolja.

-          Sajnos ebben is van valami – bólintottam rá. – Mindig nagyon örülök a ténynek, hogy én jól reagáltam a hirtelen jött változásra.

-          Azt hiszem, hogy te soha senkinek és semminek nem tudnád a rossz oldalát látni. Sőt, te még azokban is csak a jót látod, akiknek senki sem ad esélyt.

-          Ugyan már, ennyire nem lehetek tökéletes – legyintettem zavaromban.

-          Kedves utasaink, kérem, kapcsolják be a biztonsági öveiket, megkezdjük a leszállást – mondta be a stewardess. Én pedig azonnal magamra pattintottam a kis csatot, ahogy a férjem is.

-          Már alig várom, hogy újra lássam a gyerekeket – mondtam lelkesen.

-          Igen, én is – bólintott rá Jacob azonnal. – Azt hiszem, hogy ideje lenne egy apa-fia hétvégét tartanom a fiammal. Sok mindent kell átbeszélnünk bevésődésről, és falkatagságról.

-          Még mindig aggódsz? – kérdeztem kíváncsian. – Szerintem nincs rá semmi okod, Tim és Marie pontosan tudják, hogy mit szeretnének.

-          Nem aggódom, de ez nálunk egyfajta hagyomány – mondtam határozottan. – Anno apa is elvitt engem egy ilyen hétvégére. Bár velem még nem tudott konkrét bevésődésről beszélgetni akkor, csupán az elméleti részéről, bár nagyon tetszett, ahogy elmondta, hogy anya és ő hogyan ismerkedtek össze, és milyen volt az egész életük előttünk.

-          Hm… jól hangzik – mondtam elgondolkodva. – Ez egy amolyan kapcsolaterősítő tréning apa és fia között, ha jól értelmezem.

-          Igen, valami olyasmi – bólintott rá azonnal. – Közben pedig neked is lesz egy saját hétvégéd, amikor csak te és Phoebe vagytok a házban. Azt hiszem, hogy még szüksége lesz némi segítségre a képességeivel kapcsolatban. Nagyon ügyes, de Rose szerint egy kicsit bizonytalan még.

-          Igen, nekem is mondta Rosalie, hogy így van – biccentettem. Közben pedig egy könnyed koccanással leszállt a repülőnk is. Miután begurult a helyére és leszállhatunk, azonnal megkerestük gyorsan a csomagjainkat, majd a kijárat felé vettük az irányt. Még szinte ki sem léptünk a kapunk máris felhangzott az édes kis sikoltás, és a kiabálás, amit már olyan régen hallottam.

-          Mami, és papi – kezdett el Phoebe ficánkolni Rosalie karjaiban.

-          Szia, kincsem – vettem azonnal a karjaimba, ahogy odaértünk. – Jól érezted magad Rose-zal, és Emmett-tel? – kérdeztem mosolyogva.

-          Vásárolni – kezdett el tapsikolni.

-          Ajaj, úgy látom, hogy nagyon hosszú ideig voltál a keresztanyuval – néztem Rose-ra egy kicsit rosszallóan.

-          Csak négyszer, legfeljebb ötször voltunk vásárolni – válaszolta Rosalie bűnbánó arccal.

-          Néhány hét alatt azt hiszem, hogy az bőven elég – kerekedtek ki a szemeim.

-          Nem csak ruhát vásároltunk, azt hiszem, hogy ez a mentségemre szól – mondta Rosalie békülékenyen.

-          Hanem? – kérdeztem kíváncsian.

-          Majd otthon meglátod – mondta Tim vigyorogva. – Mindenképpen a mentségükre fog szólni, hogyha meglátod, hogy miket vásároltak.

-          Szeretek vásárolni – mondta Phoebe boldogan.

-          Igen, azt látom, kincsem – kuncogtam fel. Tulajdonképpen nem is haragudtam rájuk, hogy vásárolni voltak. Amíg nekem nem kell mennem, addig annyit járnak, amennyit csak akarnak.

-          Ne aggódj, ha anyu meglátja, hogy mi várja otthon, akkor ő is nagyon szívesen elmegy veled vásárolni – villantott rám Emmett ezer wattos mosolyt.

-          Mi folyik itt srácok? – néztem körbe rajtuk kíváncsian.

-          Majd meglátod. Meglepetés – mondta Rose kedvesen. – Ne rontsd el az ajándékot.

-          Jól van, kivárom, amíg hazaérünk – adtam meg magam. Úgysem fogják elárulni, és nem is szeretném tönkretenni a meglepetést.

-          Helyes, akkor indulás – fogta meg a kezem Timothy. Jacob pedig lelkesen követett. Hm… szerintem az én egyetlen férjecském mindenről nagyon is tud, legalábbis én simán el tudom képzelni. Mindesetre nem akartam találgatni, úgyhogy egyszerűen beszálltam az autóba, a gyermekeim közé, akik azonnal hozzám bújtak, és türelmesen vártam, amíg hazaérünk. Bár már tűkön ültem, amikor behajtottunk a földútra. Viszont a pillanat, amikor kiszálltunk egyszerűen csodálatos volt. Mindenki ott várt minket, aki a városban volt a családból. Elsősorban persze Billy és Anthony vártak minket, na és persze Marie, Emily, és Sam.

-          Végre, hogy megjöttetek – öleltek magukhoz gyengéden Jake testvérei.

-          Már ti is hiányoztatok – vágtam rá. – Most már bemehetünk? Nagyon, de nagyon kíváncsi vagyok már a meglepetésre.

-          Hát persze, gyere csak – kuncogott fel Esme. Na végre, azt hittem, hogy már soha nem fogom megtudni, hogy mi az a titokzatos meglepetés. Arra viszont nem is számítottam, ami az ajtó mögött várt. Az volt kifeszítve egy hatalmas táblán, hogy „Isten hozta a Black Wolf új vezetőjét!”

-          Uramisten – sikkantottam fel. Jake már meg is beszélt mindent a testvéreivel, és kitalálták a nevet is? Ez egyszerűen fantasztikus.

-          Na, hogy tetszik? – kérdezte Jacob a fülembe suttogva.

-          Ez egyszerűen gyönyörű – mondtam a könnyeimmel küszködve. Nem is számítottam rá, hogy ennyire megbíznak majd bennem, hogy egy szempillantás alatt megkaphatom a lehetőséget egy saját étterem és bár vezetésére. Mármint természetesen családi étterem és bár vezetésére. Kimondhatatlanul boldog voltam.

-          Mami, nézd – mutatott Phoebe egy fekete pólóra, aminek a közepén egy hatalmas rozsdabarna farkas fej volt a díszítés. – Én csináltam a körivel – mutatott Rose-ra lelkesen. – Én választottam a matricát, és még rá is vasaltuk a pólója.

-          Te egyszerűen fantasztikus vagy, édesem, és a többiek is – nyomtam hatalmas puszit az arcára.

-          Gyere, tele vagyunk tervekkel, és ötletekkel, természetesen Alice-szel is konzultáltunk telefonon, úgyhogy az ő tervei is benne vannak – húzott beljebb Esme. Én pedig engedelmesen foglaltam helyet a kanapén, ahová Jacob is követett.

-          Köszönöm – nyomtam gyors csókot a szájára.

-          Igazán nincs mit. Örülök, hogy boldoggá tehetlek – mondta őszintén csillogó szemekkel, és mérhetetlen szenvedéllyel.

-          Fiatalok egy órácskát bírjatok ki szoba nélkül – nevetett fel Emmett kajánul. – Most fontos tervekről van szó.

-          Oké, bocsánat – fordultam vissza azonnal az elém táruló felújítási tervek felé, amikről Esme kezdett el lelkesen mesélni…

(Bella szemszöge)

Legnagyobb örömömre, amikor leszálltunk kiderült, hogy Georgináért Félix jött ki, míg értünk Jasper és Alice. Már csak az hiányzott volna, hogy még a kocsiban is össze legyünk zárva. Bár hála az égnek a repülőn a kis szóváltásunk utána békén hagyott minket.

-          Azért az még érdekelne, hogy hogyan érte el, hogy összevesszetek – gondolkodott el Angela.

-          Szerintem ez egyszerű, kicsim – vágta rá Brian azonnal.

-          Akkor légy szíves, avass be – lettem én is kíváncsi.

-          Annyi történt, hogy Georgina valakinek képeket hozott fel az emlékezetébe kettőtökről, vagy egy fájdalmas pillanatról, és ennyi elég volt, hogy beindítsa a láncreakciót kettőtök között. Nem nagy dolog, én is csináltam már ilyesmit, amikor szükség volt rá – magyarázta Brian.

-          Nem tudom, én láttam semmit – rántottam meg a vállam. – Ne haragudj, de szerintem nem jó az elméleted. Talán Georgina több képességgel rendelkezik, csak nem tudunk róla. Nem igaz, Edward? – fordultam felé kíváncsian. Ő viszont csak maga elé bámult. – Edward?

-          Én, láttalak összeégve, ahogy szenvedve fekszel a karjaimban, amikor Georgina elhitette velünk, hogy átmentél értem azon a folyosón – mondta fájdalmas arccal.

-          Ezért nem akartad, hogy összetűzésbe kerüljek vele? – lepődtem meg.

-          Hónapokba telt, amíg kiheverted, és tűz közelébe mertél menni. Nem akarom, hogy még egyszer megtörténjen bármi ehhez hasonló, és ha kell, akkor egy életre távol tartalak attól a nőtől. Nem érdekel, hogy csak láttad, azokat a képeket, a fájdalmat is érezted. Láttam rajtad.

-          Edward, én tudom, hogy az nem a valóság volt – bújtam hozzá. – Soha többé nem fog megtörténni.

-          Teszek róla, hogy ne történjen meg – mondta Edward ellentmondást nem tűrve.

-          Várjatok, le vagyok maradva – szólt közbe Jasper. – Ti veszekedtetek? – nézett ránk felhúzott szemöldökkel.

-          Igen, mielőtt eljöttünk volt némi nézeteltérésünk Georginával kapcsolatban – mondtam határozottan.

-          Hm… ha ártani akart nektek, akkor nem sikerült – vigyorodott el.

-          Hogy érted? – kérdeztem kíváncsian.

-          A kapcsolatotok talán még soha nem volt ennyire erős. Egy kis veszekedés nem feltétlenül árt egy kapcsolatnak. Sőt, a legtöbb esetben még használ is neki – mondta mosolyogva.

-          De hát ti soha nem veszekedtek Alice-szel – vetettem ellent.

-          Oh, te azt csak hiszed – vigyorodott el Alice. – Néha jól esik kiadni magadból minden feszültséget. Arról pedig te is tudnál mesélni, hogy micsoda élmény tud lenni a békülős szex – kacsintott rám. - Még emlékszem, hogy hogyan zuhantatok le Edwarddal az emeletről a kanapéra.

-          Az egyedi eset volt – nyeltem egy nagyot. Oh, te jó ég. Micsoda szeretkezés volt, ha csak gondolok rá, még most is beleborzongok.

-          Talán meg lehetne néha ismételni – mondta Edward is, kissé mélyebb hangon.

-          Egyetértek – bólintottam rá. Talán ki is kéne találnom valamit, hogy megint felpezsdítsük a szexuális életünket…