La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 96. fejezet

96. fejezet

(Edward szemszöge)

Meglehetősen váratlanul ért az információ, hogy ez a cseles, de szimpatikusnak tűnő fiú Georgina öccse lenne. Azért Georginában még csak a normálisság szikráját sem véltem felfedezni soha, ez a nő maga a megtestesült őrület. Miért akarná egy normális srác megtalálni őt? Értem, hogy a testvére, de akkor is. Georgina nem volt túl lelkes a találkozástól.

-          Megtudhatnánk végre, hogy mi folyik itt? – kérdezte Alec kíváncsian. – Te Georgina testvére vagy, hogyha jól vettem ki, de még csak soha nem is hallottam rólad, és megkockáztatom, hogy más sem. Megmagyaráznád, hogy miért csak most bukkantál fel?

-          Hé, nyugi, egyszerre bőven elég lesz egy kérdés is, nem? – nevetett fel Steven. – Egyébként nagyon szívesen felvilágosítalak benneteket. Azt gondolom, hogy tudjátok, hogy Georgina és én olyan időkből származunk, ahol még létezett a rabszolgaság, és a gazdák, hogy is mondjam, nem voltak túl jóságosak a tulajdonaikkal – kezdett bele.

-          Igen, ezt már tudjuk – bólintottam rá azonnal. Nagyjából ennyit tudunk összesen.

-          Lényeg a lényeg, hogy mi nem voltunk mindig tárgyak, hogy úgy mondjam – kezdett bele a történetbe. – Egy kis faluban éltünk a családunkkal, amit az ellenség elfoglalt, elvették a nevünket, a szabad akaratunkat, és mindent, amit csak el lehetett venni tőlünk. Georgina azonban nem adta fel. Míg én próbáltam alkalmazkodni, addig Georgina minden létező módon ellenállt, ahogy csak tudott, egészen addig, amíg rá nem jöttek, hogy velem sakkban tudják tartani. Ezután engem használtak fel arra, hogy ő engedelmes szolgálólány legyen, az engedelmest itt mindenre kiterjedően gondoljátok. Csakhogy a gazdánk arra nem gondolt, hogy tudunk kést szerezni a konyháról, amit meg is szereztem Georginának, amikor egy este szépen felöltöztették, ami egyértelmű jele volt annak, hogy éjszakai tervei vannak a nővéremmel annak a féregnek. Nem voltunk vérengző természetűek, és Georgina sem akarta megtenni, de meggyőztem, hogy képes rá. Így a megfelelő pillanatban elvágta a torkát, azután pedig menekülni kezdtünk, de engem eltaláltak. Ekkor láttam utoljára a nővéremet. Kiabáltam utána, hogy menjen, és ne törődjön velem, de mégis vissza akart jönni, ezért úgy tettem, mintha meghaltam volna. Különben nem menekült volna el, pedig neki mindkét lába jó volt, ezért nem akartam, hogy miattam maradjon, vagy engem vonszoljon, és elkapják. Ezért reagált ilyen hevesen, amikor meglátott. Ő tényleg úgy tudta, hogy meghaltam, ezért nem nehéz elhinni, hogy nem hisz nekem.

-          Na és hogyan lettél vámpír? – kérdeztem kíváncsian.

-          Aznap éjjel, amikor meglőttek, nos valaki gyorsabb volt, mint a gazdánk csatlósai. Egy férfi, akit George-nak hívnak. Megérezte a vér szagát az a vámpír, de amikor meglátott, valamiért megsajnált. A mai napig fogalmam sincs, hogy mi késztette arra, hogy meghagyja az életemet, vagyis, pontosabban, hogy átváltoztasson, de valamiért mégis megtette, amiért én nagyon hálás voltam neki. Elvitt a hideg földről egy barlangba, kivette a golyót a lábamból, és megharapott. Miközben égtem, három nap alatt mindent elmondott a fajtánkról, és arról, hogy mik a törvényeink, azután nyom nélkül eltűnt, mire magamhoz tértem. Soha nem láttam többé. Az első dolgom azt volt, hogy visszamentem oda, ahol minden emberi méltóságot elvettek tőlünk, és kivégeztem az összes ott lévőt. Kivéve persze a szerencsétlen hozzám hasonlókat. Őket elengedtem. Azután meg akartam keresni a nővéremet, de nem mertem, mert féltem, hogy akaratomon kívül bántani fogom. Így elhatároztam, hogy csak akkor eredek a nyomába, amikor már képes vagyok uralkodni magamon, bár sajnos erre nagyon sok idő kellett. Majd egy évtizedbe telt a számomra, mire azt mondhattam, hogy legalább nagyjából ura vagyok a testembe. Akkor kezdtem el utána kutatni, azonban hiába kerestem az egész kontinensen, nem leltem a nyomára. Mintha a föld nyelte volna el. Ekkor megörültem, hogy talán sikerült jó messzire elmenekülnie, hanem talán még családot is alapított. Esetleg boldogan él valamerre. Azután véletlenül hallottam meg a pletykákat egy lányról, aki gyönyörű, de halálos. Bármelyik férfi, aki csak sandán néz rá azonnal a halálát leli. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez az én nővérkém lesz. Ekkor ismét a nyomába szegődtem, egészen addig, amíg ki nem derítettem, hogy az egyik férfi, aki szemet vetett rá egy vámpír volt, így őt nem sikerült kiiktatnia. Ez volt a pillanat, amikor beletörődtem, hogy a nővérem nemhogy nem boldog, de már nem is él. Ismételten feladtam a kutatást, és illendően meggyászoltam a nővérem emlékét. Legutóbb néhány évtizeddel ezelőtt kezdtem el újra reménykedni. A Volturi kivonult Németországba, ahol volt némi elintéznivaló, én pedig egy pillanatra látni véltem a testvéremet. Nem voltam biztos benne, újra kutatásba kezdtek, így sikerült rájönnöm, hogy a testvérem életben, ráadásul vámpír, és a Volturinál szolgál. Az volt az első dolgom ezután, hogy megpróbáljam kideríteni, hogy mi történt vele ezalatt az idő alatt. Kielemeztem a Volturi minden egyes apró részletét, mind katonák, mind pedig a kastély szemszögéből, és most itt vagyok – fejezte be a történetet. – Talán bután hangzik, hogy ennyi ideig tartott eljutnom a testvéremig, de nem volt egyszerű a helyzet, ezt akár írásba is adom, de most, hogy sikerült megtalálnom, nem fogok tágítani, addig, amíg el nem hiszi, hogy én vagyok az, és hogy nagyon szeretem. Szeretnék része lenni az életének, és ezért bármit hajlandó vagyok megtenni, ha kell, akkor én is szó nélkül csatlakozom a Volturihoz.

-          Nos, engem meggyőztél – mondta Alec határozottan. – Én már csak tudom, hogy milyen elveszíteni egy testvért.

-          Igen, hallottam a veszteségedről – bólintott rá azonnal Steven. – Őszinte részvétem – fűzte még hozzá komolyan.

-          Köszönöm – biccentett Alec.

-          Hát itt meg mi történt? – jelent meg hirtelen Jasper, Brian, és Jenny.

-          Kiderült, hogy a gyanúd nem volt megalapozatlan. Engedd meg, hogy bemutassam Georgina öccsét – mutattam Stevenre.

-          Georgina öccse? – hökkent meg Jasper.

-          Igen, az lennék, egyébként a nevem Steven – bólintott a fiú vigyorogva.

-          Ez aztán a meglepő fordulat, én nem is számítottam rá, hogy valakinek a testvére lesz Steven. Azt hittem, hogy azért keres valakit, hogy megölje. Egészen másfelé gyanakodtam.

-          Nos, stratégiai szempontból logikus, hogy nem arra gondoltál, hogy a testvéremet keresem, hiszen akkor elég lett volna egyszer csak felbukkannom, és bemutatkoznom, de én meg akartam győződni róla, hogy a nővérem nem a tömlöcben van, hanem biztonságban, és tudni akartam, hogy jól bánnak-e itt vele. Ugyanis nem hallottam túl sok pozitívumot erről az Aróról – magyarázta el azonnal a fiú.

-          Ami azt illeti, ez igencsak elfogadható, és hiteles magyarázat – bólintott rá Jasper.

-          Helyes, tehát, akkor van esélyem rá, hogy szabad bejárást kapjak például a nővérem szobájába, hogy megbeszélhessük a dolgot? – nézett ránk reménykedve.

-          Szerintem először jobban járnál, ha bemutatkoznál Marcusnak, de szerintem utána minden további indok nélkül megkapod, amit szeretnél – ajánlottam a lehetőséget.

-          Részemről rendben – bólintott rá Steven azonnal. – Ezen már ne múljék a dolog. Hogyha az kell ahhoz, hogy találkozzak a nővéremmel újra, hogy bemutatkozzak ennek a Marcusnak, akkor menjünk most azonnal.

-          Helyes – vágtam rá azonnal. – Akkor te és én most megyünk a nagyterembe. A többiek pedig így tudják folytatni a gyakorlatot, amit Jasper mára eszelt ki. Ha ez így mindenkinek megfelel.

-          Nekem tökéletesen – vágta rá Jasper azonnal. – Jenny, te most menj nyugodtan a szobádba, és olvass, filmezz, vagy amit csak szeretnél. Este viszont még egyszer kivinnélek, hogyha nem gond. Másodszorra biztosan még ennél is jobban fog menni, főleg, hogy ma állatokra is vadásztál.

-          Rendben – vágta rá Jenny lelkesen. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Csak nem találtál egy lehetséges vegetáriánust – néztem meglepetten a bátyámra.

-          Nagyon úgy tűnik, hogy de – bólintott rá büszkén. – Saját magától döntött úgy ma, hogy állatokra vadászik.

-          Ez igazán remek – vágtam rá azonnal.

-          Igen, szerintem is – biccentett Jazz azonnal. – Majd, ha idejön Esme és Carlisle és a többiek, akkor kérek némi segítséget Jenny számára.

-          Nem hiszem, hogy bárkinek is eszébe fog jutni, hogy nemet mondjon a kérésre – mondtam határozottan, majd hagytam, hogy Jasper és Brian elinduljon a második újszülöttel a próbára, és mi is folytattuk az utunkat Marcus felé, hogy beszámoljunk neki a fejleményekről…

(Alice szemszöge)

Annyira elégedett voltam mindennel. A ruhatárak felfejlesztése remekül halad, bár még a legnehezebb dió, Georgina hátra van. Viszont Marcuson, és a legtöbb Volturin már túl vagyunk. Ráadásul Heather esküvője is remekül halad. Marie is nagyon ügyes lesz a tortával, láttam. Mogyoró, kávé és csokoládé krémes lesz az egyik. A másik pedig málna, eper és szeder, hogy mindenki megtalálja a neki való ízt. Ráadásul csodaszépek lesznek, már tökéletesen eltervezett mindent. Ma pedig a ruhát is véglegesíthetjük. Amint Heather döntésre jut.

-          Nem is tudom, nem lesz ez túlzás? – lépett ki a függöny mögül bizonytalanul.

-          Túlzás? Dehogy – vágta rá Bella. – Ez egyszerűen csodálatos. Éppen megfelelő az uszály is, és a fátyol is nagyon csinos. Kivételesen gyönyörű darabok.

-          Nekem is nagyon tetszik – vágtam rá határozottan. – Bár a cipő, ha engem kérdezel, akkor azt mondanám, hogy nem tökéletes – húztam el a számat egy kicsit.

-          Nem tudok olyan magas tűsarkúban járni, amilyet te kinéztél, sajnálom – mondta Heather kissé csalódottan.

-          Olyan nem is, de a tervező által készített ugyanolyan stílusú cipő, ugyanazzal a formában, csak balerina stílusban, tökéletesen illik hozzá – húztam elő büszkén a táskámból a dobozt, majd kinyitottam a lányok előtt.

-          Ez egyszerűen gyönyörű – sikkantott fel Heather. – Ráadásul tökéletesen illik a ruhához. Köszönöm, Alice – ölelt magához szorosan.

-          Nagyon szívesen – mondtam boldog mosollyal az arcomon. – Most pedig mehetünk, és kereshetünk neked menyecske ruhát is. Milyen színre gondoltál?

-          Hát, őszintén szólva nagyon szeretem a smaragdzöldet, úgyhogy arra gondoltam, hogy lehetne olyan színű – mondta elgondolkodva. – Bár nem biztos, hogy lesz szükségem menyecske ruhára, mert Alec az esküvői buli után szeretne azonnal elindulni a nászutunkra, ami fogalmam sincs, hogy hol lesz, de biztosan valami nagyon szép helyen. Bár nem meleg helyen, ez is biztos, mivel láttam, hogy elrakott két snowboard lécet.

-          Jesszus, ahelyett, hogy tengerpartra vinne – forgattam meg a szemeimet.

-          Nem, nekem tökéletes lesz a snowboard, mert imádom – mondta boldogan.

-          Ez esetben vegyünk neked síruhát, és felszerelést – mondtam komolyan.

-          Miért? Eddigi életemben is mindig farmerban, és sima kabátban sportoltam. Ez most is megfelel majd.

-          Szerintem viszont nem, semmiképpen sem szeretném, hogyha bármi bajod esne. Nagyon is fontos a biztonságod – mondtam ellentmondást nem tűrve. Még csak az kéne, hogy elessen, és valami baja történjen.

-          Igen, teljesen egyetértek Alice-szel – állt mellém Bella is. – Most már tudjuk, hogy akár gyermeked is születhet valamikor, legalábbis nagyon nagy a valószínűsége, hogy megtörténhet. Vigyáznod kell magadra. Főleg az esküvő után, hiszen nyilván terveztek nászéjszakát – mondta barátnőm mosolyogva.

-          Igen, valóban tervezünk – harapott az ajkába Heather, és természetesen el is pirult. Annyira aranyos volt. Emlékszem, hogy régen Bella is mindig így elpirult, amikor szóba került, hogy ő és Edward esetleg szeretkezni fognak. Kár, hogy én már nem tudtam elpirulni, amikor megismerkedtem Jasperrel, annyira szép lett volna. Na nem, mintha így nem lett volna tökéletes, hiszen csak az a fontos, hogy olyannal történjen meg, akit igazán szeretünk. Ezt őszintén hittem mindig is.

-          Akkor nincs vita, elmegyünk felszerelést vásárolni, és kész, nincs apelláta – néztem rá teljes komolysággal.

-          Egyetértek Alice-szel – vágta rá Bella is.

-          Jól van, úgysem tudlak titeket lebeszélni – adta meg magát végre Heather. Éppen itt volt az ideje, hogy rádöbbenjen a tényre, ha én vásárolni szeretnék, akkor semmi nincs, amit eltántoríthatna a céltól.

-          Na látod, éppen itt volt az ideje, hogy belásd – vigyorodtam el boldogan. Minél többet vásárolunk, annál jobb. Úgysem sűrűn van ennyi megbízásom, ki kell használnom a lehetőséget.

-          Oké, tudhattam volna, hogy ez lesz – kuncogott Heather. – Na, ki segít kibújni a ruhából? – fordított nekünk hátat, hogy lássuk a csodálatos, klasszikus fűzőjét.

-          Majd én – siettem hozzá rögtön. – Na és, hogyan fűzted be? – kérdeztem kíváncsian.

-          Befűzni könnyű a ruhát, hiszen a zsinórokat annyira elérem alul, hogy meghúzzam, de a kifűzéshez a tetejét is el kéne érnem, az pedig sajnos nem megy – mondta komolyan. – Egyébként is, nem a férjem dolga lesz, hogy segítsen megszabadulni a ruháktól? – kuncogott halkan.

-          De, ez nagyon igaz – bólintottam rá nevetve. Majd kiszabadítottam az eléggé szűkre fűzött ruhájából. Miután pedig átöltözött, már indulhattunk is tovább.

-          Öhm… tudom, hogy ti nem igazán esztek, vagyis egyáltalán nem, de mi lenne, hogyha én ebédelnék valamit? – kérdezte félénken. – Ami azt illeti már elmúlt öt óra, és én még összesen egy tányér müzlit ettem ma.

-          Oh, te jó ég – sikkantottam fel azonnal. – Bocsáss meg, észre sem vettem.

-          Az igazat megvallva én sem, pedig az én gyerekeim mind esznek – nyögött Bella is halkan.

-          Ugyan, semmi baj, nagyon jól vagyok, csak megéheztem, ennyi az egész – nyugtatott minket Heather azonnal.

-          Na és mi kívánsz? Beüljünk valami jó kis étterembe, vagy cukrászdát szeretnél, vagy…

-          Mit szólnátok egy jó kis pizzához. Ami azt illeti, tényleg itt csinálják a legjobban. Esetleg egy fincsi lasagne, vagy ilyesmi.

-          Hát ez Olaszországban azt hiszem nem lesz kihívás – állapítottam meg.

-          Ami azt illeti én sem hiszem, hogy ezt ne kapnám meg bármelyik sarkon, de pont ez a jó benne. Mindig is rajongtam a tésztákért, és a süteményeiket sem vetem meg az olaszoknak. Sőt – mondta Heather lelkesen.

-          Akkor irány az első étterem, amit meglátunk – csaptam össze a tenyereimet elégedetten. Majd kiléptünk az üzletből, hogy keressük egy jó kis éttermet. Még szerencse, hogy még két napig felhős lesz az ég, a mai napon kívül, így egész nap élvezhetjük a vásárlást, és a készülődést mindenféle gond nélkül…