106.
fejezet
(Nathalie
szemszöge)
Az
ismerős fájdalom hirtelen kerített a hatalmába. Sejtettem, hogy már csak napok
vannak hátra, amikor kegyetlenül kezdett el fájni a derekam, és egyre
nyugtalanabbul aludtam, de azért reméltem, hogy bent marad addig ez a kis
vasgyúró, amíg haza nem értünk.
-
Ne aggódj – simított végig a karomon,
Carlisle. – A család itt van kint, és senkit sem engednek be, csak Anthony-t.
-
Na és persze én is itt vagyok – mondta
Phoebe elszántan az ajtó elől.
-
Nem lenne jobb, hogyha Phoebe inkább
biztonságos helyen lenne? – kérdeztem aggódva.
-
Én emiatt nem idegeskednék, hiszen már
az anyaméhből kiütött engem is – kuncogott fel Carlisle.
-
Azért már elnézést kértem – mondta
Phoebe kissé sértetten.
-
Nem is haragszom, kincsem, csak
érzékeltetem Nathalie számára, hogy téged kell közölünk talán a legkevésbé
félteni – állapította meg Carlisle.
-
Hol van, Anthony? – nyögtem fel két
fájás között.
-
A lányaid már elmentek érte – válaszolta
nyugtató hangon.
-
Akkor jó – sóhajtottam fel.
-
Te most csak arra koncentrálj, hogy
nyomj, a baba már nagyon szeretné látni a kinti világot – mondta komolyan. –
Tudod, hogy mi a dolgod, hiszen már kétszer is megtetted.
-
Tulajdonképpen csak egyszer, csak rögtön
rádupláztam a dologra – morogtam az orrom alatt.
-
A morcosság jó, erőből nyomd, méghozzá
most azonnal – adta ki az utasítást, én pedig nyomtam, ahogy mondta.
-
Itt van, Anthony – ugrott félre az
ajtóból, szerelmem pedig azonnal berontott az ajtón.
-
Mi a helyzet? – kérdezte azonnal, ahogy
mellém szaladt.
-
Még nem sok minden történt – kaptam el a
kezét, hogy legyen mit alaposan megszorongatnom a következő fájásnál.
-
Figyelj, Nathalie, mindjárt jön a
következő – pillantott Carlisle a monitorra.
-
Nem jönnek túl gyorsan a fájások? Még
csak most ment el a magzatvizem – néztem rá rémülten. A lányok egy kicsit lassabb
tempót diktáltak. Vagyis sokkal lassabb tempót.
-
Nos, hogy is mondjam, a vegyes
házasságokból születendő gyermekek teljes biológiáját még nem sikerült
megfejtenem, hiszen még csak nem régóta tanulmányozom a dolgot. Viszont én nem
aggódom. A gyermeketek tökéletesen jól van, ezt Anthony többször is
megerősítette. Nincs miért aggódni – mondta határozottan.
-
Akkor jól van – nyugodtam meg.
Semmiképpen sem szerettem volna, hogyha a legcsekélyebb esélye is fennállna
annak, hogy a gyermekünknek baja esik.
-
Helyes, most pedig teljes erőből nyomj,
már látom a fejét – biztatott Carlisle. – Bronz haja van – fűzte hozzá
mosolyogva.
-
Au – szisszent fel Anthony.
-
Ez megint a te hibád, úgyhogy viseld a
következményeit – lihegtem dühösen.
-
Öhm… kicsim, te is ott voltál, amikor
történt – kuncogott fel. – Akkor úgy rémlik, hogy nem volt semmiféle
ellenállás.
-
Nem is, de ha ti férfiak egyszer
kipróbálnátok élesben, hogy mit élünk át ilyenkor, akkor te is jogosnak
tartanád az indulatot – szuszogtam ellentmondást nem tűrve.
-
Ezt majd később megvitatjátok –
kuncogott fel Carlisle halkan. Majd egy erős kis hang töltötte be a teret. A
kisfiúnk határozott hangja, de mégis aranyos hangocskája. – Nos, nem fogtok
meglepődni, azt hiszem, ha azt mondom, hogy kisfiatok született – mutatta
felénk mosolyogva. – Gratulálok – bugyolálta be óvatosan egy takaróba a babát,
majd gyengéden átnyújtotta a karomba.
-
Egyszerűen tökéletes – mosolyodtam el
boldogan. – Szia, kincsem – simítottam meg a hajacskáját, ami ugyan még nem
volt tiszta, de fürdetés után gyönyörű bronzszínű lesz. – Kinek voltak
smaragdzöld szemei? – kérdeztem kíváncsian. – Nálunk minden családtagnak barna
szemei vannak.
-
Edwardnak, neki pontosan ilyen árnyalatú
volt az emberi szeme – válaszolta Carlisle mosolyogva. – A haja pedig még
mindig ilyen színű, ezt ti is tudjátok. – Olyan, mint egy kicsi Edward.
-
Akkor legyen is az – vágtam rá
mosolyogva. – Legyen, Edward – néztem szerelmemre határozottan.
-
Rendben, de ne szólítsuk Edwardnak, mert
abból csak félreértések lesznek. Legyen beceneve – egyezett bele szerelmem is.
-
Lehet Ed, vagy Eddy, nekem mindkettő
tetszik – ajánlottam a lehetőségeket.
-
Azt hiszem, hogy a nagypapa több
szempontból is nagyon büszke lesz – állapította meg Carlisle meghatottan.
-
Bejöhetek? – dugta be a fejét Gabriella.
– Hallottam a baba sírását – fűzte még hozzá. – Ha gondolod, Esme megfürdeti a
kis Edet, én pedig addig Bellával megmosdatlak téged – nézett rám kedvesen.
-
Az nagyszerű lenne, köszönjük –
bólintottam rá fáradtan.
-
Nagyon ügyes voltál, kincsem – ölelte
magához egy pillanatra Gaby Phoebe apró testét. – Te áthatolhatatlan kis pajzs.
-
Nagyon igyekeztem – húzta ki magát
büszkén az említett.
-
Te is nagyon szépet alkottál, drágám –
nyomott gyengéd csókot a számra Anthony.
-
Nos, azt kell mondanom, hogy ketten
csináltuk – válaszoltam mosolyogva. – Ahhoz pedig kétség sem fér, hogy ismét
megérte.
-
Hahó – kukucskált be Bella is. –
Istenem, de gyönyörű – kerekedtek el a szemei, ahogy meglátta a kis Edet. – Egy
igazi kicsi, Edward, mint Anthony volt, leszámítva a szemeit.
-
Igen, nagyon hasonlít az apjára és a
nagyapjára – bólogattam lelkesen. Valódi kis Masen, az már biztos, meg persze
Cullen is, és Black is, és Uley is. Még jó, hogy ilyen nagy a család.
-
Elvihetem az újabb dédunokámat? – lépett
mellénk Esme boldogan.
-
Igen, kérlek – nyújtottam át neki a
csöppséget. Aki azonnal morcos képet vágott, de amikor Esme megsimogatta az
arcocskáját rögtön ránevetett. Majd elkapta a mutatóujját, és a szájába
tuszkolta.
-
A dédire hiába harapsz rá, te
rosszcsont, meg sem érzi jóformán – kuncogott fel Anthony.
-
Hogyan? – néztünk rá meglepetten.
-
Csak meg akarta tréfálni Esmét, de őt
hiába próbálja megharapni, a fogai azért annyira nem erősek, hogy különösebben
megérezze – magyarázta szerelmem.
-
Ed, nem szabad megharapni senkit –
mondtam komolyan. Mire elhúzta a kis száját, majd gonosz kis mosolyt
villantott, és a kis takaróból kibújva összekente Esme felsőjét.
-
Ed, rossz vagy – csóváltam meg a fejem
rosszallóan. Esme azonban csak legyintett egyet.
-
Ugyan már, hiszen most gyerek, mikor
legyen csintalan, ha nem ilyenkor. Egyébként meg úgyis volt már rajtam ez a
felső háromszor, úgyhogy Alice le fogja selejtezni – mondta Edet gyengéden
ringatva. – Gyere, elmegyünk fürdeni, és lefröcskölhetsz mindenkit, aki a
közelünkbe jön – kacsintott rá Esme cinkosan.
-
Esme – szóltam rá mosolyogva. A fiam még
alig született meg, de máris turpisságokon töri a kis fejét. – Ne bíztasd, úgy
látom, hogy így is bőven lesz bajunk a fiatalemberrel.
-
Ennyi azért kell – állt a védelmébe
Phoebe. – Egyébként tényleg helyes kiskrapek – mondta nevetve. – Vicces arcokat
vág nekem – integetett a babánknak lelkesen.
-
Ha gondolod, akkor gyere velünk, édesem
– ajánlotta Esme a lehetőséget.
-
Nem, azt hiszem, hogy én inkább itt
maradok, és még védem a szobát az idegenektől, most már családtagokat
beengedek, de mást nem – mondta határozottan. – Még eléggé érezni a vért, fel
kell takarítani, Nathalie-t megmosdatni, és majd utána megyek, és ismerkedek a
kis uncsitesómmal.
-
Na jól van, mindenki a dolgára, mert
Nath-nak pihenésre van szüksége – mondta Bella határozottan. Én pedig nem
tudtam vele vitatkozni. Minél előbb szerettem volna tiszta lenni, és aludni egy
nagyot…
(Heather
szemszöge)
Házasság,
nászút… száz éven keresztül csak ízlelgettem a szót, és reménykedtem benne,
hogy egyszer velem is megtörténik majd. Most pedig itt fekszem szerelmem
karjaiban, a sokadik, édes együttlét után, és azt kell, hogy mondjam, érdemes
volt várni az igazira. Annyira boldog voltam, amilyen boldog még soha életemben
ezelőtt. Egyszerűen csodálatos volt azzal lenni, akit szeretek, és aki
viszontszeret. Bár volt bennem némi félelem a nászéjszakával kapcsolatban, és
társult hozzá egy enyhe fájdalom, de mégis tökéletes volt. Alec olyannyira
gyengéd volt, hogy ezt el sem tudtam volna képzelni soha egy vámpírférfiról.
-
Min gondolkodsz ennyire, Heather? –
kérdezte kedvesem a hátam cirógatva.
-
Csak a nászéjszakánk jutott eszembe –
mosolyogtam rá.
-
Gyönyörű éjszaka volt – sóhajtott fel
Alec. – Szinte megismételhetetlen.
-
Azért, azt hiszem, hogy nekünk már
többször is sikerült megismételnünk azt a gyönyörű éjszakát – néztem rá
mosolyogva.
-
Nem árultam el neked, de azért én is
ideges voltam egy kicsit – vallotta be halkan.
-
Nocsak, a mindig magabiztos Volturi
testőr egyszer bizonytalan volt? – kérdeztem döbbenten.
-
Nem volt előtted senki az életemben, és
ha közeledtem is volna valaki felé, akkor a húgom mesterien elüldözte mellőlem
a lányt – kezdett bele a mesélésbe.
-
Ne haragudj meg érte, de én magam sem
kedveltem a testvéredet – haraptam az ajkamba.
-
Nos, talán szörnyen hangzik, de amit
néha művelt, attól nekem is felállt a hátamon a szőr, hogy úgy mondjam. Én
mindig is megpróbáltam megérteni a testvéremet, és azt értem is, hogy miért
gyűlölte úgy a világot és mindenki mást is a Mesteren kívül. Hiszen, amikor
segítségre lett volna szükségünk, akkor mindenki tétlenül nézte a
szenvedésünket, és még a szüleink sem akartak megmenteni minket. Igazából én is
sokáig úgy voltam vele, hogy a halott ember a jó ember, aztán viszont láttam
sok mindent a küldetéseim során. Családokat, ahol boldogság volt, és béke.
Édesanyát, aki a gyermekét ellökve az útból saját magát áldozta fel egy
balesetnél. Aztán valahogy elkezdtem változni. Már nem csak két lábon járó
szörnyetegeket láttam, hanem voltak közöttünk gyengéd, és szerető családapák,
családanyák, gyerekek. Egyszer láttam egy kislányt, aki önzetlenül segített egy
társának, akinek csak fél karja volt. A többiek csúfolták, de ő bíztatta, hogy
ha hisz benne, akkor bármire képes lesz az életben. Azt hiszem, hogy az volt az
a pillanat, amikor rájöttem, hogy van még remény az emberi faj számára.
-
Ez egy gyönyörű történet – mosolyogtam
rá.
-
A vége viszont sajnos nem boldog – húzta
el a száját szerelmem. – Szerettem volna meggyőzni a húgomat is arról, hogy van
remény a világ számára, de ő csak gonosz és kegyetlen véredényeket látott
bennük. Ezért is nem sikerült meggyőznöm arról, hogy hagyjuk el a Volturit, és
Volterrát is, hogy új életet kezdjünk – mesélte el őszintén.
-
Lehet egy kérdésem?
-
Hát persze – vágta rá azonnal.
-
Te hol voltál akkor, amikor Jane
segített kivégezni az édesanyámat? – nyeltem egy nagyot.
-
Fogalmam sincs, de nyilván valahol
küldetést teljesítettem – vágta rá azonnal.
-
Kíváncsi vagyok, hogy vajon már akkor
szerelembe estünk volna – mosolyodtam el.
-
Ez tökéletesen nyilvánvaló, azt hiszem –
mondta elgondolkozva. – Hogyha első pillantásra beléd szerettem most, akkor ez
régen is így történt volna.
-
Vajon segítettél volna nekünk? – tőrt
fel belőle ma következő kérdés.
-
Nem tudom, Heather, már idők voltak, és
más helyzet – mondta őszintén.
-
Ezért szeretlek – néztem rá boldogan.
-
Nem is próbáltad meg elhitetni velem
azt, amit te sem tudhatsz biztosan – mondtam mosolyogva.
-
Miért tennék ilyet? – gördült fölém
hirtelen.
-
Nem tudom, olykor a férfiak elhitetnek
valótlan dolgokat a nőkkel, hogy megkaphassák őket – állapítottam meg.
-
Csakhogy, én nem olyan férfi vagyok – vágta
rá komolyan. Majd egy gyengéd mozdulattal a csípőjére emelte a bal lábamat, és
gyengéden belém hatolt, amit nem tudtam elégedett nyögés nélkül hagyni.
-
Alec, így megint nem fogunk eljutni
sehova – haraptam az ajkamba, amikor mozogni kezdett.
-
Nem is kell eljutnunk sehova, a csúcson
kívül, ugyanis a mézes hetek pontosan attól mézes hetek, hogy ez az egy cél
lebegjen a szemünk előtt – kezdett egy kicsit gyorsabb mozgásba.
-
Érdekes hozzáállás, de én szemem előtt
lebeg egy nagy adag reggeli is, mivel már vagy huszonnégy órája csak és
kizárólag csak ágyban vagyunk – kuncogtam fel.
-
Nos, ha kielégítettük ezt a fajta
éhségünket, akkor ágyba hozom neked a reggelit – ajánlotta két mozdulat között.
-
Meg is vagyok győzve – markoltam meg az
ágytámlát. – Ne fogd vissza magad – fűztem még hozzá. Tetszik a gyengéd énje,
de tegnap éjjel tetszett az az Alec is, aki határozottan elengedte magát, és a
hevességétől kis híján a falnak préselődtem.
-
Csak nem tetszett a vadság? – villantak
meg a szemei.
-
Miért, tegnap úgy tűnt? – mosolyogtam
rá. – Hogyha nem tetszett volna, akkor most nem kérném, hogy megint engedd el
magad.
-
Kérésed számomra parancs – harapott
finoman a fülcimpámba. Majd erőteljesebb mozgásba kezdett, aminek minden egyes
pillanatát ki akartam élvezni, így behunytam a szemem, és az ajkamba harapva tűrtem
az édes kínt, ami elárasztott minden egyes mozdulatánál.
-
Ne fogd vissza a hangod – morgott fel
Alec. – Imádom hallani, hogy neked is olyan jó, mint nekem. A kéjes sikolyaid,
a halk nyögéseid, a sóhajtásaid, egyszerűen elképesztő veled minden pillanat –
dorombolta a fülembe.
-
Nekem sincs okom panaszra – nyögtem fel
elégedetten. Majd kérésének eleget téve már meg sem próbáltam visszafogni a
hangomat…
szia ez isteni ednek kiváncsi leszek az acára ababa neve miatt alec igen szenvedélyes férj
VálaszTörlésgratula phoebe bevésődés lett edynek?
pusy
Szia. Kíváncsi leszek ki lesz a kis Eddy bevésődése. Én kifejezetten Jennyre gyanakodtam eddig, de jövőhéten meglátjuk :)
VálaszTörlésGratulálok a fejezethez, nagyon jó lett :)
Várom a következőt
Puszi
Detti
Szia!
VálaszTörlésSzerintem ez a történet is kezd unalmas lenni. De főleg azért, mert nem történik benne semmi, ami megfogna engem.
Nálam már kezd kicsit zavaró lenni, hogy ennyi szereplő van, és még közben jönnek újak is. Sok.
Mostanában minden happy. Volt egy esküvő megint (ha jól számolom, akkor ez a hetedik esküvő az egész történetben). Unalmas.
Nekem ez a véleményem.
Puszi Abby!
Szia!
TörlésElnézést, ha egy kicsit érthetetlen lett az előző komment, ezért most megírom, hogy nekem miért ez a véleményem.
Maga a cselekmény jó, csak sok benne az esküvő, a nászút. Egy idő után az egész kezd unalmassá válni.
Nem baj az, ha sok szereplő van egy történetben, de tudni kell, hogy meddig mehetünk el és mikor álljunk le. Gondolom szereted a karaktereket, és szeretnél minden szereplő világából megosztani egy kis szeletet. Így viszont nem tudom, hogy kin van a hangsúly, kik a főszereplői a történetnek. Még az első résznél tudtam, és a második egy részénél. Csak mostanában alakult ki bennem ez az érzés. Gondolom hamarosan vége lesz a történetnek, ezért minden happy.
És értem a történetet. Ha nem érteném nem olvastam volna el még anno másodszorra is.
Remélem nem bántottalak meg. Ha valamivel nem értesz egyet cáfold meg nyugodtan. Én csupán leírtam az érzéseimet, mint mindig.
Puszi Abby!
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó lett a fejezet. Milyen meglepetés lesz Edwardnak, hogy lett egy kicsi "ő" :) Vajon hogy reagál majd rá? Először úgy gondoltam, majd Phoebe és a kicsi Ed lesz majd egymás bevésődése, de ha nem ő, akkor ki?
Kíváncsian várom a folytatást.
Nóci
Ui.: Szerintem se nem unalmas, és se nem zavaró a sok szereplővel. Az sem baj, ha több szemszögből írod a történetet, így teljes képet kapunk az életükről.
Én szeretem :)
Szia!
VálaszTörlésNe hidd el Abbynak ,hogy unalmas.Neki csak azért az mert nem érti az egész történetet.Amúgy is ő csak egy kezdő író.
Na a fejezet nagyon tetszett!Nagyon cuki lehet a kis Edy.Várom a kövit!
Puszi Beky!
Szia!
VálaszTörlésSzuper lett a bevésődésre én is kíváncsi vagyok!
ne hallgass rá, egy történetet rendesen végig kell játszani: lélegzet elállítóan kezdeni, hogy egyenesen beszippantsa az olvasót a történet, izgalmas epizódokat, történéseket, kell beletenni,ami magával ragad, szomorú,kétségbeejtő pillanatokat, melyeket ugyanakkor boldogság és öröm követ,választékosan fogalmazva, több szereplő szemszögéből megismerni a történetet,engedni,hogy az olvasó különböző perspektívából lássa az eseményeket, remek humorral fűszerezni,és persze happy enddel befejezni. Ez a jó történet recepje, legalábbis szerintem.
puszi Bia
Szia Demon!
VálaszTörlésKöszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Nem, nem lett bevésődés Phoebe Edynek. Csak kedvelik egymást már most :)
Puszi
Szia Detti!
Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszett a fejezet :D Nem, még nem tudom, hogy kis lesz a kis Eddy bevésődése, de az sem biztos, hogy a történet végéig megtalálja az igazit :) Majd meglátjuk.
Puszi
Szia Abby!
Köszönöm szépen, hogy erre a blogomra is írtál véleményt. Úgy látom, hogy mostanában nagyon unod a történeteimet, vagy csak a Twilightos ficekből lett sok már neked is, mint sok más olvasómnak. Nem tudom, hogy miért unalmas, ha egy immáron 206 fejezetes történetben több pár egymásra talál, és próbáltam mindenkinek valami mást megalkotni az esküvőjén, de elfogadom a véleményedet természetesen. Én viszont olyan típusú ember vagyok, aki imádja a lagzikat, és sosem unom meg őket, ez az igazság, de természetesen elfogadom az ellenvéleményt is. Egy észrevételem azért nekem is lenne a kommentjeiddel kapcsolatban. Úgy érzem, hogy neked csak az egy,vagy esetleg két főszereplős történetek tetszenek. Te ilyen típusú olvasó vagy, szeretsz hangsúlyt helyezni egyvalakire, vagy esetleg két személyre. Én például mindig szeretném a regényekben, hogy a mellékszálak egy kicsit tovább legyenek ragozva. Sőt, van, hogy jobban szeretem a mellékszereplőket, mint magukat a főszereplőket. Ezért írtam meg így ezt a két történetemet. Számomra ők mind kedves szereplők, és talán ezért ragozom túl őket. Valószínűleg tényleg túlzásba vittem a kalandozást, de itt is úgy láttam, ahogy a másik blogomnál is, hogy az olvasóknak tetszik, de ha nem, akkor elnézést kérek. Abban pedig tökéletesen igazad van, hogy itt az ideje lezárni ezt a történetemet is. Pontosan ez fog történni, méghozzá hamarosan, még nem tudom, hogy pontosan mikor, de nemsokára. Még egyszer köszönöm, hogy írtál.
Puszi
Szia Nóci!
Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Hamarosan hozom a folytatást. Még nem tudom, hogy ki lesz kicsi Ed bevésődése :) Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy neked még mindig tetszik a sztori.
Puszi
Szia Beky!
Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszik a történet még mindig :) Abby véleményét pedig természetesen tiszteletben tartom, ahogy minden más olvasóm véleményét is. Nem szeretheti mindenki ugyanazt a dolgot, vagy ugyanazt a stílust. Az emberek különbözőek, ez már csak így van :D Bár ez nem is baj, szerintem.:P
Puszi
Szia Bia!
Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy neked továbbra is tetszik a történetem :) Hamarosan hozom a folytatást is, amiben egy picit tovább ugrunk az időben :D Na jó, tényleg csak egy kicsit, hogy ne legyen hirtelen túl gyors a tempó :D Remélem, hogy az is tetszeni fog.
Puszi
Szia!
Szia!
TörlésMég nem lett elegem a Twilight ficekből. Én is szeretem a lagzikat, csak egy idő után már unom (legalábbis történetben). Valószínűleg ez azért van, mert eddig olyan típusú könyveket olvastam, azt már megszoktam, ezt pedig még nem igazán. Mindenesetre én nagyon szeretem a történeteidet, volt olyan történet, amit 3-szor olvastam el. Nagyon szívesen. Ezentúl mindig fogok neked írni.
Puszi Abby!