9.
fejezet
(Liz
szemszöge)
Nem
tudom, hogy miért, de furcsa izgalom kerített a hatalmába, ahogy egyre
közeledtünk a nagyterem felé, ahol először jártam, amikor Alec és én
megérkeztünk. Valahogy volt valami ebben a hatalmas kétszárnyú ajtóban, ami
lenyűgözött, de egyben félelmet is keltett bennem. Ahogy egyre közeledtünk, úgy
még vámpírhallás nélkül is megütötték a fülemet a lelkes társalgás zajai, és
egy kedves, bár idegen férfihang, aki valamin jóízűen felkacagott.
-
Ki is pontosan ez a Carlisle? – súgtam
Alec fülébe a kérdést.
-
Carlisle egy vegetáriánus vámpírcsalád
megalapítója. Eleinte nem voltak túl jóban a Mesterekkel, mert furcsának
találták őt, mint ahogy minden vámpír, de valahogy aztán mégis jóban lettek.
Talán az sokat segített, hogy Carlisle egy nagyon érdekes vámpír. Nem csak,
hogy nem fogyaszt emberi vért, hanem minden nap egy kórház sürgősségi osztályán
dolgozik, ahol egyre jobban kifejlesztette az önuralmát, mára már pedig
egyáltalán nem is vágyik az emberi vérre – mesélte Alec.
-
Oh, és akkor mivel táplálkozik? –
kérdeztem kíváncsian.
-
Állatok vérével – vágta rá Alec, mintha
ennek tökéletesen egyértelműnek kellett volna lennie. Lehetne valami
csodavámpír is, aki kifejlesztett valami ennél is forradalmibb módszert.
-
Oh, Carlisle, nézd, már itt is van a
vendégünk – mondta Aro lelkesen, amint kitárult előttünk az ajtó. – Kivételes
szépség, még annak ellenére is, hogy még ember – állapította meg. Mire én
elpirultam, a szőke férfi pedig, gondolom Carlisle azonnal rám kapta a
tekintetét.
-
Eddigi életem során csak egyszer láttam
még ennél szebbet – nézett rám megbabonázva. Rendben, akkor most nagyon jó
lenne, ha mindenki levenné rólam a szemeit, és visszaterelődne a beszélgetés
arra a dologra, amiről éppen folyt, mert nagyon nem szeretek a figyelem
középpontjában lenni.
-
Te Carlisle, mindig diplomatikus, és
lovagias, annyira tudtam, hogy ezt fogod mondani – nevetett fel Aro.
-
Na persze, és véletlenül sem azért
tudtad, hogy mit fogok mondani, mert az egyik kezed a vállamon van éppen –
forgatta meg a szemét a Carlisle nevű férfi. Amikor pedig újra rám nézett,
akkor megláttam a szembetűnő különbséget közte és a többi vámpír között a
teremben. A szemei, nem vörösen izzottak, hanem aranybarna színben pompáztak,
és ez olyan szinten tette meleggé és kedvessé a tekintetét, hogy engem is
teljesen megbabonázott. Feltételeztem, hogy ő is pontosan ugyanolyan halálos
lehet, mint itt bárki a teremben, de ő ezekkel a szemekkel, és ezzel a kedves,
odaadó tekintettel egy cseppet sem hatott félelmetesnek.
-
Túlságosan jól ismersz – nevetett fel
Aro.
-
Nos, ez nem meglepő, tekintve, hogy egy
ideig még itt is éltem nálatok – vágta rá a férfi. – Viszont hálás lennék, ha
illendően bemutatnál a hölgynek – fűzte még hozzá.
-
Oh, természetesen, elnézésedet kérem –
bólintott Aro azonnal. – Kedves Elizabeth, az úr Carlisle Cullen a családunk
egy régi barátja, aki azért jött, hogy megismerkedjen veled, és egy kicsit
megismertessen téged az alternatív lehetőségekkel, mert úgy hallom a
testőreimtől, hogy a legnagyobb félelmed, hogy nem akarsz embereket ölni.
Gondoltam, hogy ezen ne múljék a döntésed – mosolygott rám azzal a furcsa
mosolyával. Ilyenkor ugyan kedvesnek látszott, de mintha egy cseppnyi gonoszságot
is láttam volna a tekintetében. Különös tekintet. Furcsa egy fickó. – Kedves
Carlisle, a kisasszony Elizabeth, és Alec véletlenül találkozott vele egy
sikátorban, amikor vadászott.
-
Vadászott és életben hagyta? – lepődött
meg Carlisle.
-
Miért hiszi azt mindenki, hogy képtelen
vagyok a kontrollra? – forgatta meg a szemeit Alec. – Ha akarok, akkor
akármikor le tudok állni vadászat közben. Elég idős vámpír vagyok már hozzá.
-
Bocsánat, csupán annyit szerettem volna
mondani, hogy jellemzően nem szoktál finomkodni az áldozattal – javította ki
magát Carlisle.
-
Rendszerint nem is, de az énekesem
mégiscsak különleges, nem gondolod? – vágott vissza Alec finoman.
-
Oh, szóval a kisasszony az énekesed –
mosolyodott el Carlisle. – Így már érthető. Eddigi kutatásaim alapján arra a
következtetésre jutottam, hogy egy vámpírból az énekese kétféle reakciót
válthat ki. Vagy kibírhatatlan vérszomjat, vagy pedig a védelmezés ösztönét.
Úgy látszik, hogy belőled a védelmezést váltotta ki a hölgy.
-
Liz – javítottam ki. – Egyszerűen csak,
Liz.
-
Rendben van, Liz. Te pedig kérlek, hogy
hívj csak Carlisle-nak – mosolygott rám kedvesen.
-
Rendben, Carlisle – biccentettem én is.
-
Nos, Aro úgy tájékoztatott, hogy
szükséged lenne orvosi ellátásra – csapott bele a közepébe.
-
Nem hiszem, hogy szükséges lenne, de
köszönöm, hogy mindenki így aggódik értem – utasítottam vissza finoman. Nem
kéne nagyobb feneket keríteni ennek az egész apró balesetnek, mint amennyit
feltétlenül muszáj.
-
Kérlek, Liz, engem megnyugtatna, ha
megengednéd, hogy megvizsgáljon. Carlisle a legjobb orvos, akit csak
felkérhetünk – nézett rám Alec könyörgő tekintettel.
-
Jól van, legyen – sóhajtottam fel. Nem
tudom, hogy Alec miért stresszel ennyire ezen az apróságon, de ha ez
megnyugtatja, akkor inkább essünk túl rajta, bár nem igazán szeretem az
orvosokat.
-
Akkor, Aro, lennél szíves a
rendelkezésünkre bocsátani az itt berendezett vizsgálószobát? – nézett kérdőn
felé.
-
Természetesen, Demetri már előkészítette
– bólintott Aro azonnal.
-
Ez esetben, Liz – nyújtotta felém a
karját. Oh, egy úriember, ez tetszik.
-
Köszönöm – karoltam bele mosolyogva. Azt
hiszem, hogy kedvelem, de azért még lesz egy nagy beszélgetésünk. Azért is
egyeztem bele a vizsgálatba, mert így legalább távol, vagy legalábbis távolabb
leszünk a kíváncsi fülektől. Nem kellett túl sokat mennünk, és már meg is
érkeztünk a rendelőhöz, amiről eddig nem is tudtam. Carlisle pedig azonnal be
is csukta mögöttünk az ajtót. – Szóval azért küldtek, hogy meggyőz engem a
vámpírság szépségeiről? – vontam fel azonnal a szemöldököm.
-
Igazából azért jöttem el, mert Alec
nagyon kétségbeesett üzenetet küldött, hogy megsebesített egy lányt, aki fontos
neki, bár ezt természetesen megkért, hogy ne mondjam el, de szerintem jogod van
tudni, hogy mi a helyzet – vágta rá egyértelműen. Hohó, őszinte, ez tetszik. –
Tehát, szeretném megkérdezni, hogy hol sérültél meg, és ellátni, ha lehet –
fűzte még hozzá.
-
Na, de nem Aro hívott? – néztem rá
kíváncsian. Hibádzik egy kicsikét a történet.
-
Az, hogy gyakorlatilag Aro hívott ide,
az okon nem változtat – állapította meg. Majd a szekrényből kivett egy nagyobb
fekete táskát.
-
Ennyi? Azért jöttél el idáig, hogy
megvizsgálj? – tátottam el a számat.
-
Öhm… mi másért kellett volna még jönnöm?
– nézett rám kíváncsian.
-
Hogy te is besegíts a meggyőzésembe
arról, hogy vámpírnak lenni milyen jó dolog – vigyorodtam el. Alec tényleg
mindent bevet, hogy átváltoztathasson. Azt hiszem, hogy ez számomra nagyon is
hízelgő.
-
Nos, ezt nem kérték tőlem, mivel tudják,
hogy én egészséges embert soha nem változtatnék át – vágta rá határozottan.
-
Oh, de betegeket át szoktál változtatni?
– ültem fel a vizsgálóasztalra kíváncsian.
-
Nos, a családom több tagját is én
változtattam át – mosolyodott el.
-
Miért pont azokat, akiket? – kérdeztem
kíváncsian. – Gondolom volt valami oka, nem csak úgy bizsergett a fogad, hogy
igen, ő az, akire eddig vártam.
-
Nem, természetesen nem csak úgy
bizsergett a fogam, ahogy te fogalmaztál. Az első, akit átváltoztattam a fiam,
Edward. Az édesanyjával spanyolnáthában haldoklott, és az anyukája megsejtette,
hogy más vagyok, és megesketett, hogy bármi áron megmentem a fiát. Én pedig
mivel megígértem, és magányos is voltam egyedül, megtettem, amire kért. A
feleségem Esme, öngyilkos akart lenni, mert elvesztette a gyermekét, és a férje
kegyetlen ember, vele már egyszer találkoztam korábban, és mindig is vágytam
rá. Valami hozzákötött, amint megláttam, így nem engedhettem, hogy meghaljon.
-
Gondolom, hogy ő sem volt közömbös, ha
már a feleséged – vigyorodtam el.
-
Nem, legnagyobb örömömre kiderült, hogy ő
sem volt közömbös irántam – mosolyodott el Carlisle is. – A második gyerekünk
Rosalie, akit egy sikátorban találtam meg. Haldoklott, én pedig úgy gondoltam,
hogy nem érdemel ilyen véget. A harmadik gyerekünket pedig Rosalie hozta haza,
és megkért, hogy mentsem meg. Emmett medvetámadás áldozata lett, és mivel Rose
hozzá kötődött első pillanattól kezdve, ezért megtettem. Azóta ők már egy pár –
mesélte büszkén. – A családom tagjai mind okkal lettek vámpírok, mint láthatod.
-
Na és te miért? – kérdeztem kíváncsian.
-
Én nem kifejezetten okkal – húzta el a
száját. – Engem egyszerűen megharaptak. Rosszkor voltam, rossz helyen, ha úgy
tetszik – sóhajtott fel.
-
Értem – bólintottam, majd elgondolkodtam
a hallottakon.
-
Tessék? Bocsánat, elgondolkodtam –
ráztam meg a fejem.
-
Semmi gond, csak azt mondtam, hogy
esetleg megejthetnénk azt a vizsgálatot. Tehát, hogyan sérültél meg, és hol?
-
Öhm… Alec nincs mindig tisztában az
erejével, ez csak egy apró baleset volt – pirultam el.
-
Oh, nem tudtam, hogy már ilyen komolyak
a dolgok közöttetek – nézett rám meglepetten.
-
Igazából csak egy csók volt, és egy
ölelés, csak kicsit erősebben sikerült, mint szerette volna – rántottam meg a
vállam.
-
Azért én szívesen megnéznélek, talán
tudok adni valamit, hogy minél gyorsabban meggyógyulj – ajánlotta kedvesen.
-
Jól van – bólintottam rá. Majd elkezdtem
kioldani a ruhámat, és szabaddá tettem a kérdéses felületeket.
-
Uh, ez nem túl szép – szisszent fel
Carlisle.
-
Nem olyan vészes, mint amilyennek kinéz,
komolyan – néztem mélyen a szemébe.
-
Majd meglátjuk, dőlj hátra, kérlek –
nézett rám gyengéd tekintettel. Én pedig azonnal engedelmeskedtem.
-
Úgy látom, hogy csak apró felületi
sérülések, kivéve egyet – tette rá kezét egy sérülésre a bordáimnál.
-
Hé – kaptam el a kezét. – Óvatosan.
-
Még alig értem hozzá – állapította meg
Carlisle.
-
Mennyire súlyos? – sóhajtottam fel.
-
Van egy olyan érzésem, hogy füllentettél
azzal kapcsolatban, hogy mennyire fáj – nézett rám rosszallóan.
-
A többi nem fáj, és ha nem nyúlok hozzá,
akkor ez sem fáj – mondtam határozottan.
-
Liz, ez egy nagy zúzódás. Szerencséd,
hogy nem tört el – kezdett el a táskájában matatni Carlisle azonnal. – Ezzel kend
be, naponta kétszer. Nagyon erős hatóanyagok vannak benne, úgyhogy csak
óvatosan. Az első alkalommal, vagyis most megmutatom, hogy hogyan és mennyit –
tett a kezére egy keveset, és nagyon óvatosan elkezdte bemasszírozni a lila
felületbe.
-
Kérlek, ne mondd el nekik, Alec nem
tudhatja meg, hogy nagyobb sérülést okozott – néztem rá könyörgőn.
-
Mint az orvosod, természetesen betartom
a titoktartási kötelezettségemet, de mint a barátod, szerintem jobb lenne,
hogyha Alec pontosan tudná, hogy meddig mehet el.
-
Egyenlőre nem szeretném, hogyha
visszarettenne a barátságunktól emiatt az apró baleset miatt – mondtam komolyan.
-
Ahogy óhajtod, de ha legközelebb ilyen
történik, akkor azonnal szólj neki, ha bármi kellemetlen – nézett rám komolyan.
- Áll az alku? – nyújtotta felém a kezét, én pedig azonnal elfogadtam az
ajánlatát.
-
Igen, részemről rendben – bólintottam mosolyogva.
-
Helyes – nézett rám elégedett mosollyal
az arcán.
-
Egyébként meddig maradsz? Mesélhetnél
nekem még erről a vegetáriánus életmódról, hogyha van kedved, vagy
természetesen, ha nem vagyok nagyon indiszkrét – haraptam az ajkamba.
-
Néhány napig tudok maradni. A feleségem
éppen most utazott el egy megnyitóra, elkészült a legújabb gyermekotthon, amit
építettet. Rosalie és Emmett romantikáznak. Edward pedig úgy döntött, hogy
továbbképzi magát jogból. Úgyhogy lett néhány szabad napom. A kórházban is
kivettem egy hét szabadságot, mert már úgyis régen voltam szabadságon, és
gyanús lenne, hogyha sosem lennék „fáradt” – mutatott kis idézőjeleket a fáradt
szónál.
-
Remek – mosolyodtam el boldogan. –
Nagyon sok kérdésem van.
-
Na és, nekem is lehetnek cserébe kérdéseim?
-
Természetesen – bólintottam rá azonnal. –
Ez így fair.
-
Akkor fel is tenném az elsőt – kezdett bele.
– Megértem, hogy nem akarsz embereket bántani, de tényleg összesen ennyi gondod
van az átváltozással? Na és mi a képességed? Ne haragudj, hogy ilyen nyíltan
kíváncsiskodom, de ami azt illeti, a barátom valamit meglátott benned.
-
Fogalmam sincs semmilyen különleges
képességről – tártam szét a karjaimat. – Én, egyszerűen csak én vagyok.
-
Most viszont én jövök – csillantak fel a
szemeim.
-
Csak tessék – kuncogott fel Carlisle. –
Tetszik a lelkesedésed, emlékeztetsz saját magamra – állapította meg.
-
Nos, ezt bóknak veszem – mosolyodtam el.
– Megkérdezhetem, hogy miért mondtad azt Arónak, hogy „Eddigi életed során még
csak egyszer láttál ilyen szépet?”. Nem egészen értettem a dolgot.
-
Meglepő módon nagyon hasonlítasz a
feleségemre. A szív alakú arcod, a gyengéd tekinteted, a gesztenye fürtjeid.
Megdöbbentő hasonlóság, pedig nem lehettek rokonok. Mivel pedig számomra ő a
legszebb a világon ezért ne haragudj, de téged kénytelen vagyok a második
helyre sorolni – nézett rám bocsánatkérő mosollyal.
-
Azt hiszem, hogy ezt még meg tudom
bocsátani – vágtam rá nagyvonalúan.
-
Hahó, mi a helyzet? – kopogtatott be
Alec. – Bejöhetek?
-
Gyere csak nyugodtan – válaszoltam azonnal.
Legalább egy kicsit megnyugszik végre.
-
Mit gondolsz, Carlisle, mennyire bántottam
Lizt? – jött felénk azonnal aggódva.
-
Nem súlyosak a sérülései, nem kell
aggódnod emiatt – mondta Carlisle mosolyogva. Pont úgy adta el, ahogy kértem.
-
Remek – sóhajtott fel Alec
megkönnyebbülten. – Heidi előkészítette a szokásos lakosztályod Carlisle.
-
Köszönöm, akkor igénybe is venném. Ha
szeretnél még beszélgetni, Liz, akkor Alec tudja, hogy hol talál – mosolygott rám.
– Ezzel kend be a foltokat, ahogy mutattam.
-
Rendben – bólintottam rá azonnal.
-
Köszönöm, Carlisle – szólt utána még
Alec. – Gyere, Renata még mindig türelmesen vár téged – kapott a karjaiba
óvatosan, majd elindult velem a szobája felé…
Szia!
VálaszTörlésCarlisle nem hazudtolja meg magát, bár Alice-ről és Jasperről nem esett szó. Ők nem lesznek benne?
Bár most rá kell jönnöm, hogy ezek szerint még mindig nem Alec-es rész jön, hanem Renátás. Na nem baj! Majdcsak eljön az is! :))
Tetszett a rész, kíváncsi vagyok mi Aro igazi célja, bár erre a válaszra szerintem még pár hónapot várhatok!
Várom a kövit!
Puszi: Klau
Szia Klau!
TörlésÉn úgy tudom hogy Alice és Jasper később csatlakoznak csak a családhoz. Szerintem ezért nem beszélt róluk Carlisle
Puszi: Cila
Nekem van egy gyanúm hogy Líz nek mi köze Esmehez... :D
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésTudtam tudtam hogy lesz nagyon nagy párhuzam és sokkal szorosabb kapcsolat! :D Juhuu!! nagyon várom h mi lesz a végkifejlet! :
Annyira édes Alec ahogy aggódik, de Liz és az elbagatelizált sérülése.. :)
Carlisle nagyon kedves mint mindig, Aró pedig.. háát. vmi lesz még itt.. kicsit tartok tőle.. :)
Melinda
Szia!
VálaszTörlésElőször is elnézést kérek, amiért mostanában így eltűntem, de az utóbbi néhány hetem kicsit zsúfolt volt, illetve szinte mindenre volt időm, csak véleményt írni nem.
A történet jó és érdekes, mint ahogy eddig megszokhattuk. A szálakat jól csavargatod, mint ahogy eddig is. A karakterek vagy szerethetők vagy éppen nem. ( Legalábbis Aro az utóbbi csoporthoz tartozik.)
Vagyis hozod a formád. Csak egy gondom van. Hogy helyenként előfordulnak apró helyesírási hibák. Ezeket próbáljuk meg kijavítani.
Még egyszer sajnálom, hogy nem írtam. Ezentúl megpróbálok egy kis időt szakítani rá.
Puszi Abby!
Szia Klau!
VálaszTörlésKöszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D A kérdésedre a választ Cila már meg is adta. Lesz a történetben Alice és Jasper, és Bella és Renesmee is, csak később jönnek, de hamarosan lesz egy időugrás a történetben, és akkor már ott lesznek ők is :) Ez most még egy átvezetőfeji lesz, de utána lesz egy Liz/Alec rész is :)
Puszi
Szia!
Könnyen lehet, hogy helyes az elméleted :)
Puszi
Szia Melinda!
Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Hamarosan hozom a folytit. Lesz még esemény bőven, és Aro hátsószándéka is ki fog derülni egyszer :D
Puszi
Szia Abby!
Köszönöm szépen, hogy írtál. Semmi gond, néha nálam is összejönnek a dolgok :) Örülök, hogy tetszik a történet, igyekszem fenntartani az érdeklődéseteket :) A helyesírási hibákért elnézést kérek, majd jobban figyelek rájuk :)
Puszi