Liz Volturi - 13. fejezet

13. fejezet

(Alec szemszöge)

Miután a családom eltűnt a látószögemből azonnal elengedtem Lizt, aki amint szembe került velem hatalmas pofont adott, amit nem tudtam hova tenni, hiszen csak próbáltam őt megvédeni, akkor meg miért haragszik rám.

-          Milyen jogon fogtál vissza? Komolyan mondom, hogy nem hiszem el. Mit képzel magáról minden férfi? – mondta teljesen kikelve önmagából. Mi van? Ha nem fogom le, akkor egy szempillantás alatt megölette volna magát. Nem értem a nőket, komolyan mondom. Néha már azt hiszem, hogy mégis, de nap, mint nap rá kell jönnöm, hogy nem.

-          Azért fogtalak vissza, mert ha nekiesel a Mesternek, akkor Félixnek meg kell akadályoznia, és ha Félix egy kicsit erősebben megszorít, akkor azonnal bele is halsz, hiszen én finoman akartam hozzád érni, mégis kis híján összetörtelek. Hogy mit képzelek magamról? A világon semmit, csak azt hiszem, hogy szeretlek, és ha kell, akkor még saját magadtól is meg foglak védeni, ha tetszik neked, ha nem. Nem érdekel, hogy mit gondolsz, vagy, hogy hogyan kiabálsz velem, én akkor is megvédelek az életem árán is – fakadtam ki most már én is. Elegem van már abból, hogy mindig én vagyok a rossz, bármit is teszek.

-          Szeretsz engem? – harapott az ajkába.

-          Komolyan az egész monológból csak ennyit értettél meg? – néztem rá döbbenten.

-          A nők ki tudják szűrni a lényeget – sütötte le a szemeit elpirulva.

-          Nem pont ez volt a lényeg – húztam el a számat. – Mármint, természetesen ez is nagyon fontos része volt a mondanivalómnak, de azért ennél sokkal több dolgot szerettem volna megértetni veled.

-          Nyugi, felfogtam. Ha bármelyik Mester ellen fenyegetően lépek fel, bár egyikben sem tudnék kárt tenni, akkor valaki lazán megöl – forgatta meg a szemeit. – Mintha akár csak egy hajszálát is bántani tudnám bárkinek is itt. Komolyan mondom, hogy ez elég beteges. Őszintén mondd meg, mi értelme lenne az egésznek? Hiszen én vagyok a legtörékenyebb a vidéken, valaki mégis tőlem akar megvédeni egy vámpírt?

-          Nézd, Liz, nem mondtam, hogy logikus a hierarchia, ami nálunk van, de ettől még létezik, és tiszteletben kell tartanunk. Még neked is, ha épségben szeretnél eltölteni itt az időt – mondtam teljes komolysággal.

-          Azért ne haragudj meg, de a családod több, mint furcsa – mondta nagyot sóhajtva. – Az én apám sem piskóta, de ti sem vagytok sokkal jobbak – állapította meg.

-          Igen, tisztában vagyok vele, hogy nálunk sem egyszerűek a dolgok, de ha betartasz néhány egyszerű szabályt, akkor nem lesz semmi gond, és könnyedén beilleszkedsz közénk. Viszont most ne foglalkozzunk a gondokkal. Sokkal jobb lenne, ha szórakozással töltenénk a kis szabadságunkat. Egy sor programot találtam ki erre a hétre, és jó lenne, ha időben elkezdenénk megvalósítani.

-          Na és engem is beavatsz? – kérdezte kíváncsian.

-          Maradjunk annyiban, hogy mint udvarlód, megpróbálom pótolni a hiányosságokat, amiket az elődöm magam mögött hagyott, és természetesen megpróbállak meghódítani, anélkül, hogy összegi ajánlatot tennék a kegyeidért az apádnak – ajánlottam a lehetőséget.

-          Kicsit agyafúrtan fogalmaztad meg, de határozottan tetszik az ötlet – vigyorodott el. – Mindig is vágytam rá, hogy udvaroljanak nekem, mint minden nő – pirult el zavarában.

-          Nos, akkor kezdjük az első kívánságoddal – kapott fel hirtelen. Majd egy szempillantás alatt egy hatalmas fa tetején találtam magam.

-          Ez káprázatos – ámult el, ahogy szétnézett. – Még életemben nem láttam ennyire zöld füvet, és ilyen csodálatos tájat. A város pedig. Erre talán nincsenek is szavak – forgolódott körbe izgatottan. – Egész Olaszország ilyen gyönyörű? – nézett rám kíváncsian. – Talán megnézhetnénk még egy-két várost a közeljövőben – sóhajtott fel vágyakozva. – Soha nem láttam még világot, de nagyon szeretnék.

-          Nos, azért Olaszországnak is vannak kevésbé szép részei, de szerintem fantasztikus hely úgy, ahogy van. Ha szeretnéd, akkor megnézhetünk még néhány várost, természetesen – bólintottam rá azonnal. Nem hiszen, hogy Arónak kifogása lenne az ellen, hogy kiránduljunk, hiszen most is könnyedén elengedett minket. Liznek pedig joga van világot látni, mielőtt végleg elkötelezi magát. Ebből én magam sem vagyok hajlandó engedni.

-          Komolyan mondod, hogy elintéznéd értem, hogy utazgathassunk egy kicsit? – csillantak fel a szemei.

-          Természetesen, hogyha ez az, amire vágysz – bólintottam rá komolyan. – Viszont lenne egy feltételem – néztem rá komolyan.

-          Na és mi lenne az? – kérdezte azonnal.

-          Kérlek, komolyan gondolkozz el rajta, hogy megengedd nekem az átváltoztatásodat. Szeretnék én lenni az, aki megteszi, de én csak akkor fogom megtenni, ha kellőképpen mérlegelted a dolgot, és tényleg velem szeretnél maradni – simított végig az arcomon.

-          Ellenkező esetben hagysz meghalni? – kérdezte kikerekedett szemekkel.

-          Természetesen nem – vágtam rá azonnal.

-          Akkor? – kérdezte kíváncsian.

-          Hogyha úgy döntesz, hogy végképp nem vagy hajlandó átváltozni, és velem tölteni az örökkévalóságot, akkor megszöktetlek, és vigyázni fogom az emberi életed, amíg tart – mondtam határozottan.

-          Na, de a családod?

-          Te is lehetsz a családom – vágtam rá azonnal. – Lehetünk csak ketten is – rántottam meg a vállam.

-          Megtennéd értem? – kerekedtek ki a szemei.

-          Úgy érzem, hogy érted megtenném – bólintottam rá.

-          Még soha, senki nem mondott nekem ilyen szép, és romantikus vallomást – pirult el szemlesütve, majd egy apró könnycsepp folyt le az arcán.

-          Hé, ne sírj, hiszen ez jó dolog, nem igaz? – kérdeztem aggódva. Megint sikerült valami rosszat mondanom?

-          Nem azért sírok, mert ez nem jó dolog, hanem pont azért, mert nagyon jó – vágta rá szipogva. – Ezek örömkönnyek, mindenképpen.

-          Akkor jó – nyomtam gyors, és reményeim szerint kellőképpen gyengéd csókot a szájára. – Elfoglaljuk a szállást? Vagy még maradnál egy kicsit? – kérdeztem kíváncsian.

-          Azt hiszem, hogy ma itt maradhatnánk. Lassan úgy is nagyon éhes leszek – mondta a táska felé pillantva.

-          Jaj, ne haragudj, én ilyeneket mindig elfelejtek – szusszantottam fel idegesen. Szerencsétlen lány éhezik mellettem. Ez szörnyű.

-          Semmi gond, ne aggódj miattam, nagylány vagyok már, hogyha éhes leszek, akkor egyszerűen szólok. Mivel most lettem éhes, ezért csak most szóltam – mondta határozottan. – Azt hiszem, hogy kezdetnek egy szendvics, és egy kis málna megtenné.

-          Azonnal tálalom, te csak foglalj helyet – terítettem le gyorsan egy pokrócot, hogy kényelmesen üljön.

-          Köszönöm – mosolygott rám hálásan. Majd elfogadta a kezemet, és óvatosan lehuppant a plédre.

-          Részemről az öröm – ültem le vele szemben, majd kivettem a táskából a szendvicseket, a gyümölcsöket, és az üveg bort, amit Renata csomagolt Liznek.

-          Öhm… én nem szoktam inni – nézett rám meglepetten.

-          Oh, Renata úgy gondolta, hogy talán pohár bor jólesne neked az étel után. Az étteremben az emberek mindig isznak egy pohár bort vacsora után. Legalábbis ott, ahonnan neked hozzuk az ételt – magyaráztam értetlenül.

-          Az apám azt mondta, hogy egy hölgy ne legyen iszákos, ezért még egy korty pezsgőt sem kóstolhattam meg soha – mondta kissé csalódottan. – Pedig állítólag nagyon finom, és a hölgyek kedvelik. Mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen lehet.

-          Nos, most kipróbálhatod, ha szeretnéd – ajánlottam a lehetőséget. – Hogyha esetleg egy kicsit becsípsz, akkor a szavamat adom, hogy tökéletes úriember leszek – emeltem esküre a kezem.

-          Ebben nem is kételkednék, de én viszont kínosan érezném magam. Egy hölgynek nem illik becsípni, főleg nem akkor, hogyha kettesben tölt egy egész hetet egy férfival – harapott az ajkába.

-          Liz, én azt szeretném, hogyha önmagad lennél mellettem. Nem vagyok rá kíváncsi, hogy az apád milyen úrinőt próbált nevelni belőled. Lazíts egy kicsit, és gondolt át, hogy mi az, amit te szeretnél – mondtam ellenmondást nem tűrve. – Ne éld az életed valaki más árnyékában. Kövesd el a hibáidat, és majd együtt megoldjuk a gondokat. Ne próbálj meg tökéletes lenni, mert hiábavaló, és fáradságos elfoglaltság.

-          Ezt most pont te mondod? Te szeretnél mindenáron megfelelni a Mestereknek – nézett rám morcosan.

-          Úgy látom, hogy ez a téma nagyon is érzékenyen érint – sóhajtottam fel. – Egyébként a Mesterek pontosan tudják, hogy vannak hibáim, és én is tisztában vagyok ezzel a ténnyel – mondtam komolyan.

-          Neked, hibáid? – nézett rám döbbent, boci szemekkel. – Hiszen mi hibád lehetne? Nagy erejű képesség, mérhetetlen hűség…

-          A magabiztosság teljes hiánya – vágtam közbe hirtelen.

-          Az meg, hogyan lehetséges? Hiszen te mindig olyan határozottan lépsz fel, el sem hiszem, hogy neked egy szemernyi kétséged is lenne afelől, hogy mit teszel – mondta hevesen.

-          Én magam sem vagyok tökéletes, Liz – vágtam rá azonnal.

-          Na és mégis, milyen kétségeid vannak? Még soha nem láttalak akárcsak egy kicsit bizonytalannak – állapította meg.

-          Fogalmam sincs, hogy mikor fogsz egy-egy megállapításomra jól, vagy rosszul reagálni. Nem tudom megállapítani, hogy mikor sértelek meg egy múltaddal kapcsolatos kérdéssel, és mikor nem. Arra már rájöttem, hogy az édesanyádról ne kérdezzek, de azt hiszem, hogy általában nem szeretsz a családodról beszélni, márpedig így sosem foglak igazán megismerni – magyaráztam halkan.

-          Nem a családomat kell megismerned, hanem engem – mondta határozottan.

-          Amíg az apád árnyékában vagy csak hajlandó élni, addig én nehezen tudlak megismerni, mert az sosem te leszel – vágtam vissza finoman.

-          Tudod mit, mégis kérek egy pohár bort – mondta, majd beleharapott a szendvicsbe, amit közben kicsomagolt.

-          Oké – mosolyodtam el. Hátha végre elkezdi a saját életét, ami nekem kifejezetten tetszett. Annyira aranyos volt, ahogy majszolta az ételt, és közben másodpercenként törölte meg a száját. – Miért törölgeted a szádat, ha nem is vagy maszatos? – kérdeztem mosolyogva. Elég vicces szokás volt, hiszen miért nem a végén törli meg magát a szalvétával?

-          Azért, hogy ne is legyek maszatos, mert egy tökéletes feleség…

-          Nem kérdeztem semmit – vágtam gyorsan a szavába, mielőtt még megint elkezdi nekem ecsetelni az apja által tökéletesnek tartott viselkedést, amire igazán nem voltam kíváncsi.

-          Megpróbálok változni, de ne várd el, hogy egy pillanat alatt sikerülni fog – sóhajtott fel. – Habár – vigyorodott el, majd nagyon harapott egy almából, és hagyta, hogy a gyümölcs leve végigfusson az ajka szélén, majd le egészen az álláig. – Ez egészen vicces – mosolyodott el, miután lenyelte a falatot. – Vajon akkor is tetszeni fogok neked, hogyha úgy viselkedek, mint egy rossz kisgyerek?

-          Nekem mindenhogy tetszenél. Nem tud kiábrándítani – válaszoltam azonnal. Majd játékosan ledöntöttem a plédre.

-          Mit csinálsz? – nevetett fel hangosan. – Most venned kell nekem egy új ruhát – pillantott le a dekoltázsára, amit teljesen összekent az almával.

-          Bármennyi új ruhát kaphatsz tőlem, ha ilyen felszabadultan nevetsz – kuncogtam fel én is. Majd úgy gondoltam, hogy megpróbálom egy kicsit feszegetni a határokat, hogy meddig tudok elmenni, ha már megígértem. Úgyhogy nagyon lassan és finoman kezdtem magamhoz egyre közelebb húzni az apró testét, ő pedig még mindig mosolyogva tette le a gyümölcsöt a kezéből. – Megígérted – néztem a szemébe.

-          Ne aggódj, amint egy kicsit is kellemetlen, azonnal szólok – bólintott azonnal.

-          Rendben – fújtam ki a bent tartott levegőt, majd lassan elkezdtem szorosabbra venni az ölelésemet a derekán, pontosan figyelve minden reakcióját.

-          Állj – szólalt meg hirtelen. Én pedig azonnal kicsit lazábbra vettem az ölelésemet a derekán.

-          Így még jó? – néztem rá kérdőn.

-          Igen, de miért akarod megtudni, hogy mi a határom? Feszegetni szeretnéd? – villantak meg a szemei. Na, ezt most képzeltem, vagy nem?

-          Meg akarom jegyezni az erősséget, amivel még nem bántalak. Feszegetni pedig semmiképpen sem szeretném a határokat. Maradjunk meg inkább az óvatosságnál – mondtam határozottan. Mire csalódottan sütötte le a szemeit. Na, ezt a reakciót most megint nem értem. Azt hiszem meg kell kérnem Renatát, ha visszaértünk, hogy kémkedjen nekem egy kicsit. A múltkor is egész ügyesen megtudott mindent, amit szerettem volna.

-          Persze, mindent csak megfontoltan, és óvatosan – forgatta meg a szemeit.

-          Oké, megint nem értelek – vallottam be inkább, mert ismét nem volt meg az észjárás menete. A nőknek elég agyafúrt egy agyuk lehet.

-          Úgy látom, hogy a spontán megnyilvánulásokat csak tőlem várod el – állapította meg.

-          Igen, azért van így, mert te fiatal vagy, és most kell spontánnak lenned – vágtam rá határozottan.

-          Te sem vagy még olyan öreg – forgatta meg a szemeit. Imádom, amikor ezt csinálja. Sűrűbben kéne bosszantanom, akkor még többször lenne ez a reakció.

-          Azért én már nem vagyok fiatal, attól függetlenül, hogy nagyon fiatalnak nézek ki – állapítottam meg. – Rád verek néhány emberöltőt, úgyhogy szerintem fogadd meg a tanácsaimat, mert csak jót akarok neked.

-          Igenis, papi – nevetett fel hangosan. Majd hirtelen kicsusszant az ölelésemből, és rohanni kezdett a fák közé. – Kapj el, ha tudsz – kiáltotta felém.

-          Liz, ezt most te sem gondolod komolyan – nevettem fel én is. Mintha esélye lenne egyáltalán elmenekülni előlem. Ez eléggé vicces gondolat.

-          Dehogynem – hallottam meg a vidám hangját. – Ha elkapsz, akkor kapsz valami ajándékot.

-          Akkor készülj fel, mert mindjárt elkaplak – kuncogtam fel vidáman, majd Liz után eredtem…