Liz Volturi - 29. fejezet

29. fejezet

(Liz szemszöge)

Renata azért nem a leghosszabb, és legmelegebb darabokat hozta el nekem hálóruhának, állapítottam meg magamban, amikor már a hálóing volt rajtam a fürdéshez, és nem a ruhám. Ez a darab konkrétan egy cseppet sem melegített volna egy hideg éjszakán. Bár tény, hogy fürdéshez jobb, mint egy hatalmas anyagköteg, ahogy az én saját magam által összeválogatott kollekciót nevezte.

-          Valami baj van, Liz? – kérdezte Alec kíváncsian.

-          Nem, dehogy – válaszoltam azonnal.

-          Akkor miért nem jössz? – kérdezte kíváncsian.

-          Csak elgondolkodtam – válaszoltam, majd kikukucskáltam a fa mögül. – Fordulj el, légy szíves – fűztem még hozzá.

-          Miért? – kérdezte döbbenten.

-          Mert szeretnék bemenni a vízbe – haraptam az ajkamba, majd lenéztem a combközépig érő hálóingemre. Nem sokat bízott a véletlenre kedves barátnőm. Hol marad így a fantázia a férfiak számára?

-          Úgy rémlik, hogy láttalak már hálóingben – állapította meg Alec értetlenül.

-          Valóban, és szexi darabban is láttál már, de amiket Renata válogat, hogy is mondjam, egyre kisebbek – nyeltem egy nagyot. Akkor, amikor elvettem Alec kezéből, akkor nem tűnt ilyen rövidnek.

-          Nem akarok kötözködni, de teljesen mindegy, hogy mi van rajtad, akkor is elég jól foglak látni, és tudom, hogy kicsit szégyenlős vagy, de diszkrét leszek – mondta komolyan, de azért elfordult, amiért nagyon hálás voltam. Én pedig azonnal futásnak eredtem, és berobogtam a finom, meleg vízbe.

-          Jöhetsz – sóhajtottam fel, amikor nyakig beleereszkedtem a rögtönzött fürdőmbe. A következő pillanatban pedig Alec már ott is volt mellettem, és finoman magához húzott.

-          Nem tudom, hogy megköszönnöm kellene ezt a barátnődnek, vagy inkább megfojtanom érte – morgott fel halkan, de egyáltalán nem ijedtem meg tőle. Tudtam, hogy ez csak olyan játékos morgás, és semmi köze bármilyen agresszív megnyilvánuláshoz.

-          Azt hiszem, hogy ezt rád bízom, mert az én szemszögemből mindkét eset bóknak számítana, bár bevallom, hálás lennék, hogyha nem akarnád állandóan bántalmazni a barátnőmet – fordultam felé mosolyogva, majd átkaroltam a nyakát. Ő pedig egy kicsit lejjebb emelte a tekintetét, hogy jól lásson. Választ azonban nem kaptam, csak valami dorombolásszerű morgást. Kíváncsian pillantottam lejjebb, hogy mi olyan érdekes, de a kezeimet azonnal a melleim elé is kaptam. – Jesszus – nyögtem fel. – Arról volt szó, hogy sötét hálóing, ami határozottan nem látszik át, de ennek a mellrésze vizesen határozottan átlátszik. Milyen anyagból van ez? Istenem, még soha nem kerültem ilyen kínos helyzetbe ezelőtt. Egyébként megváltoztattam a döntésem, egyértelműen meg kéne fojtanod – fordultam meg gyorsan az ölelésében.

-          Hé – nyomott lágy csókot a fülem mögé. – Ne légy ilyen zavarban, gyönyörű vagy – suttogta a fülembe. – Tulajdonképpen megbeszéltük, hogy feszegetjük egy kicsit a határaimat, talán csak ezért vett ilyen ruhadarabokat neked Renata. Viszont, ha már így alakult, én egyáltalán nem bánom – fogta meg gyengéden a kezeimet, amiket még mindig görcsösen magam elé szorítottam. – Lazíts egy kicsit, nagyon feszült vagy.

-          Persze, hogy feszült vagyok, nem sűrűn parádézom mások előtt meztelenül – mordultam fel.

-          Nem mások előtt parádézol meztelenül, hanem előttem, és valljuk be, hogy lassacskán úgyis lekerültek volna rólad a ruhadarabok. Szerintem két hét múlva pontosan olyan zavarban lennél, mint most. Úgyhogy nem kell Renata praktikáit elítélnünk – kezdte el gyengéd puszikkal borítani a nyakamat. – Nyugi, végül is, én is félmeztelen vagyok, nem igaz? – kuncogott fel. – Ez így fair, te is láttál engem, úgyhogy én is láthatlak téged – simult hozzám még szorosabban. Hát, mi tagadás, tényleg megnéztem a mellkasát, amikor lehetőségem adódott rá, és mit ne mondjak, nincsenek vele problémák, egyáltalán. Ruhában meg sem mondtam volna, hogy ilyen szépen kidolgozott, és izmos.

-          A férfiaknak általában ez kevésbé zavarba ejtő, mint a nőknek – motyogtam halkan. Tetszik, vagy nem tetszik, azért valamilyen szinten szégyenlős vagyok, és ezen nincs mit kiakadni, szerintem ez tökéletesen normális.

-          Ezt elismerem, de mi már aludtunk is együtt. Vagyis te aludtál, én pedig néztelek, és tudod, néha lecsúszott a pánt a válladról, és tény, hogy udvariasan visszacsúsztattam rád, de azért bevallom, hogy talán egy icipicit lestem is közben – vallotta be halkan. – Azt is elárulom, hogy nagyon is tetszett az elém táruló látvány – fűzte hozzá kissé rekedten.

-          Én, nem is tudom, hogy erre mit mondhatnék – haraptam az ajkamba.

-          Nem kell mondanod semmit, de hálás lennék, ha visszafordulnál felém, ugyanis szeretnélek megcsókolni – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, és egy hirtelen mozdulattal maga felé fordított. A következő pillanatban pedig az ajkai már az enyémeken voltak, miközben a kezei vad szenvedéllyel tapadtak rám. A karjaim reflexszerűn indultak el a nyaka köré, mire Alec még jobban magához rántott, és gátlástalanul belemarkolt a fenekembe, és egy kicsit feljebb emelt. A lábaim kapaszkodót keresve automatikusan kulcsolódtak a dereka köré, mire halk morgás hagyta el a száját, majd megéreztem nekem feszülő vágyát a minket elválasztó ruhadarabokon keresztül. Egy kicsit váratlan, és talán egy icipicit ijesztő is volt ez a helyzet, de mégsem bántam egyetlen pillanatot sem. Már szinte teljesen átadtam magam az új érzéseknek, amikor halk reccsenést hallottam, és éreztem a hátamon szétnyíló anyag finom simogatását.

-          Alec – szakítottam meg a csókunkat azonnal.

-          Fájdalmat okoztam? – nézett rám bűnbánó arccal.

-          Dehogy, egyáltalán nem – ráztam meg a fejem mosolyogva.

-          Megijedtél? – kérdezte gyengéden, miközben végigsimított a meztelen hátamon.

-          Én inkább úgy fogalmaznék, hogy egy kicsit meglepődtem a váratlan támadástól, de nem, egyértelműn nem ijedtem meg – mondtam komolyan. Na jó, talán egészen belül féltem, de nem hagytam, hogy ez az érzés felül kerekedjen rajtam.

-          Helyes – vigyorodott el, majd elcsippentette a pántokat, amik még rajtam tartották a hálóing maradványait.

-          Mit csinálsz? – kaptam a karjaimat újra magam elé.

-          Gyakorlok veled – kacsintott rám játékosan.

-          Feketék a szemeid – nyeltem nagyot, amikor mélyen a szemébe néztem.

-          Nem olyasfajta vágytól, amitől félned kellene – mondta nyugtatóan. – Egyáltalán nem vagyok szomjas. Vagyis, belőled nyilván tudnék inni, de eszem ágában sincs. Engedd le a kezeid, kicsim – kérte gyengéden.

-          Nem szeretném – ráztam meg a fejem makacsul.

-          Miért nem? – suttogta halkan a fülembe a kérdést.

-          Mi lesz, hogyha nem találsz elég szépnek? Sosem voltam olyan lány, aki után megfordultak a férfiak az utcán, hogy még egy kicsit láthassák az idomait – motyogtam idegesen.

-          Olyan kis buta vagy – sóhajtott fel. – Akkor is gyönyörű lennél, ha fele ennyire sem lennének teltek az idomaid, hiszen az én kedvesem vagy. Nekem bárhol, és bármikor gyönyörű leszel – mondta biztatóan. – Egyébként én is ideges vagyok, hogy mit gondolsz rólam, most hogy látsz ilyen helyzetben is - fűzte hozzá kicsit elhúzva a száját.

-          Neked semmi okod kételkedni magadban – mértem végig a mellkasát, és ha jól érzem az arcomon, akkor kicsit bele is pirultam ebbe a kis akciómba.

-          Bagoly mondja – nézett rám a szemeit forgatva. – Egyébként, mint már mondtam, nagyon szép vagy – döntötte a hátam egy sima sziklának. Mikor kerültünk ki a víz szélére? Na és mi ez a hirtelen változás Alecben? Valami nem stimmel. Na nem, mintha nem tetszene ez a hév, de valami mégsem stimmel.

-          Mi történt? – szakadtam el az ajkaitól. Nem is én vagyok feszült, ő sokkal rosszabb idegállapotban van, mint én.

-          Nem értem miről beszélsz – rázta meg a fejét értetlenül.

-          Alec, ne idegesíts, tudom, hogy oka van annak, hogy hirtelen ilyen gyors tempóra kapcsoltad a kapcsolatunkat. Te egy régi vágású úriember vagy, úgyhogy mondd el, kérlek – fogtam két kezem közé az arcát.

-          Hm… csak sikerült lecsábítanom ezt a két kis kezet onnan – vigyorodott el elégedetten. Én pedig olyan vörös lettem zavaromban, hogy egy rák is megirigyelhette volna.

-          Alec, kérlek a folyamatos zavarba ejtésem helyett, légy őszinte – bújtam hozzá szorosan.

-          Nem kívánhatom a leendő feleségem? – kérdezte morcosan. Nekem pedig nagyot dobbant a szívem a megnevezés hallatán.  

-          Dehogynem, pont az ellenkezője a váló ok – pislogtam fel rá szélesen mosolyogva. – Csak az a baj, hogy már elég jól kiismertelek ilyen rövid idő alatt, és tudom, hogy ennek az egésznek van valami a hátterében – mondtam teljes meggyőződéssel. – Úgyhogy kérlek, beszéld meg velem a problémát.

-          Nem tudlak átverni, igaz? – sóhajtott fel kissé bosszúsan.

-          Bizony, hogy nem – bólintottam rá. – Halljuk, mi a gond.

-          Parancsot kaptam a Mestertől – kezdett bele idegesen. Éreztem, hogy minden egyes porcikája megfeszül, ahol csak egymáshoz ért a testünk.

-          Na, és mi volt a parancs? – nyeltem egy nagyot, ha ennyire feszült, akkor biztosan nem lesz sétagalopp, amiről szó van.

-          A Mester arra utasított, hogy mint új családtagunk, ha bármit is kérsz tőlem az út során, azt maradéktalanul teljesítenem kell.

-          Na és ez neked ekkora problémát jelent? – néztem rá döbbenten. Sose gondoltam volna, hogy gondot okoz neki a kedvemre tenni.

-          Hát nem érted? Ha dühös leszel, és azt kéred, hogy mondjuk, öljem meg az apádat, vagy kínozzam meg, akkor parancsom van rá, hogy megtegyem. Vagy, ha azt kéred, hogy azonnal változtassalak át, akkor azt is meg kell tennem, pedig tudom, hogy te még nem akarod. Hiszen magad mondtad, hogy ki akarod használni az időt, amit még emberként kaptál – magyarázta kétségbeesve.

-          Alec, sosem kérnék tőled olyasmit, amit nem akarsz megtenni. Az apám halálát pedig végképp nem fogom kívánni, mert akármilyen is, akkor is az apám. Átváltoztatásra sem foglak kérni, mert még szeretnék egy kicsit emberi lény lenni. Nyugalom, ilyenek miatt nem kell aggódnod – bújtam hozzá szorosan. – Most te vagy nagyon feszült – állapítottam meg, majd finoman simogatni kezdtem a tarkóját és a hátát. – Ne aggódj.

-          Hogyne aggódnék, amikor rólad van szó – szorított magához még egy kicsit erősebben. Talán egy egészen kicsit már túlzás volt, mert éreztem, hogy elég szoros az ölelés, de fájdalmat még éppen nem okozott, úgyhogy nem szóltam rá. Most erre van szüksége, és talán nekem is.

-          Tubicáim, még egy órátok van – hallottuk meg Renata mosolygós hangját. – Hoztam Liznek meleg takarót, ledobtam a pokrócra. Oh, és lefoglalom Félixet, nehogy ide találjon jönni – mondta azzal a rossz kislányos éllel a hangjában, ami pontosan tudom, hogy mit jelent nála „lefoglalom” címszóval. Félixnek lesz egy kellemes órája az már biztos.

-          Gyere, pihenj egy kicsit, még mielőtt indulnunk kell – markolt ismét a fenekembe, én pedig a dereka köré kulcsoltam a lábaimat, a következő pillanatban pedig már a pléden voltam, Alec pedig fölöttem.

-          Hideg van – bújtam hozzá szorosan.

-          Akkor attól tartok, hogy nem én vagyok számodra a legjobb takaró – kuncogott fel Alec, majd ránk terítette a tényleg nagyon jó meleg pokrócot, amit Renata hozott nekünk. – Talán így már jobb lesz – kacsintott rám vigyorogva. Úgy látom, hogy miután kiadta magából, ami nyomta a lelkét, rögtön jobban érzi magát. – Viszont ha szeretnéd, akkor természetesen kimászom a pléded alól, hiszen én nem tudok fázni.

-          Ne, maradj – tekeredtem köré, ahogy csak tudtam. Egyre jobban tetszett ez a fajta közvetlenség, de azért ennél tovább még nem mertem volna menni.

-          Helyes, pontosan ezt a választ szerettem volna hallani – villantak meg a szemei. Majd finoman csókolni kezdett, amit kifejezetten élveztem, mint mindig. Viszont a hirtelen mozdulat, amivel a tenyerét a mellemre helyezte egy kicsit megijesztett, és reflexszerűen kaptam oda a kezem, hogy megállítsam. – Ne félj, nem szeretnék ennél messzebbre menni, legalábbis egyelőre – nézett mélyen a szemembe.

-          Mióta vagy ilyen felszabadult velem kapcsolatban? – mosolyodtam el egy pillanatra. Eddig úgy volt, hogy ő állított le mindig engem, most meg pont fordítva. Ez azért egy kicsit ironikus.

-          Amióta meggyőztem magam róla, hogy képes vagyok ellenállni a vérednek, mert már jobban szeretlek téged, mint amennyire szükségem van a véredre – mondta határozottan.

-          Azt mondtad, hogy szeretsz – néztem rá meghatottan.

-          Mondtam már máskor is – mondta gyengéden.

-          Tudom, de ez a hangsúly, ahogy most mondtad – néztem rá teljesen elkápráztatódva, és éreztem, ahogy egy könnycsepp hullik ki a szememből. – Még soha nem mondta nekem ilyen szépen senki. Én is szeretlek – mosolyogtam rá a következő pillanatban pedig olyan csókot kaptam, hogy annak ellenére is megremegtek a lábaim, hogy feküdtem. A csókunk egyre szenvedélyesebb lett, én pedig ezt egy cseppet sem bántam. Amikor pedig Alec keze lágyan simogatni kezdte a keblemet valami eddig nem ismert kellemes bizsergés cikázott végig rajtam tetőtől-talpig. Aztán egyre intenzívebb lett az érzés, egészen addig, míg kellemes remegés nem futott végig az egész testemen.

-          Valamit rosszul csináltam? – állt meg a keze azonnal, és aggódva nézett engem.

-          Inkább túl jól, nem igazán tudom, hogy mi történik a testemmel, de valami nagyon jó, abban biztos vagyok – vallottam be halkan.

-          Kisasszony, ön most hízeleg nekem – kacsintott rám pajkosan.

-          Én csak tényeket közöltem – vágtam rá. Kezdtem egyre felszabadultabban viselni a félig meztelenségemet, sőt már határozottan élveztem azt, ahogy Alec bőre és az én bőröm összesimul.

-          Lesz ez még jobb is – kezdte el csókokkal borítani a nyakam érzékeny bőrét, majd folytatta a simogatásomat is. Én pedig a hátát cirógattam, és amennyire csak tudtam átadtam magam az új érzéseknek.

-          Gerlicéim, lassan indulnunk kell – kiáltotta Renata valahonnan.

-          A fenébe – fúrta Alec a nyakamba a fejét.

-          Hé, holnap is van nap – súgtam a fülébe.

-          Na és holnap is lesz kedved gyakorolni? – kérdezte halkan.

-          Természetesen – vágtam rá azonnal.

-          Helyes, akkor ez azt jelenti, hogy nem is voltam olyan rossz – jelent meg elégedett férfimosoly az arcán.

-          Az egyszer biztos – egyeztem bele, majd gyors csókot nyomtam a szájára, azután pedig hagytam, hogy felkeljen és felöltözzön. Közben pedig én is elkezdtem összekapni magam, hogy tovább indulhassunk…