31.
fejezet
(Alec
szemszöge)
Nem
telt már tényleg csak néhány órába, és elérkeztünk a barlanghoz, amiről Liz
beszélt. Nem nagyon gondolkodtunk, hanem azonnal be is mentünk, és nem tartott
sokáig, amíg megtaláltuk kedvesem kis kincses szigetét. Tényleg volt ott egy
régi kanapészerű kis alkalmatosság, amire Renata ráterítette a pokrócot, én
pedig rögtön ráfektettem Liz apró testét.
-
Akkor ma este – nézett rám Félix kérdőn.
-
Szerintem nincs mire várnunk. Jobb lesz
minél előbb túlesni rajta és hazamenni – bólintottam rá azonnal.
-
Szerintetek Liz vissza akar majd jönni
velünk most, hogy újra itthon lehet? – harapott az ajkába Renata.
-
Nálunk boldogabb, mint eddig bárhol és
bármikor, úgyhogy én egészen biztos vagyok ebben – vágtam rá gondolkodás
nélkül. Liz nálunk szabad, még akkor is, hogyha nem hagyhatja el egyedül a
kastélyt. Ebben a városban börtönben volt, ahol az apja és a leendő férje volt
a börtönőr. Többször is mondta, hogy velünk sokkal boldogabb, mint eddig
bármikor életében. Ha pedig valamiért mégsem akarna velünk jönni, akkor is
vissza fogom vinni, vagy én maradok vele. Bár szerintem elég jó a
meggyőzőképességem vele kapcsolatban.
-
Látszik rajta, hogy sugárzik –
mosolyodott el Carlisle. – Amikor először találkoztam vele még nem volt biztos
a dolgában, de most, néhány héttel később már határozottan állíthatom, hogy
veletek szeretne maradni – mondta teljes meggyőződéssel.
-
Én is látom rajta, hogy nagyon szeret
benneteket – biccentett Esme is. Szegény először szólalt meg azóta, hogy
elhagytuk a nomádokat, és a pusztítást, amit az erdőben végeztek.
-
Jobban vagy? – kérdeztem tőle halkan.
-
Persze, köszönöm – bólintott rá. – Már
túljutottam rajta, hogy mi történt az erdőben.
-
Én nem csak arra a néhány emberre
gondoltam – néztem rá kérdőn.
-
Charles és én, az már történelem. Volt
időm kiheverni azt, ami történt velem itt – mondta határozottnak szánt hangon,
de a szemei szerintem egészen mást üzentek.
-
Még meggondolhatod magad – ajánlottam a
lehetőséget.
-
Nagyra értékelem, hogy mindenkit ennyire
érdekel a lelki állapotom, de higgyétek el, hogy jól vagyok – mondta
határozott, kemény hangon, amit Esmétől egyáltalán nem volt megszokott.
-
Oké – emeltem fel a kezeimet megadóan. A
lényeg, hogy gyorsan és határozottan essünk túl a beszélgetésen. Mindenki
számára ez lesz a legjobb.
-
Sziasztok – motyogta Liz halkan.
-
Baj van? – termettem mellette aggódva.
Nagyon rekedt volt a hangja.
-
Kicsit kapar a torkom – szorította rá a
kezét a nyakára.
-
Mutasd – termett mellettünk azonnal
Carlisle, és azonnal vizsgálni kezdte Lizt. – Semmi komoly. Egy kisebb nátha
kezd alakulni, enyhe torokgyulladással. Van a táskámban gyógyszer – simított
végig gyengéden kedvesem haján. – Esme, drágám, készítenél Liznek ételt, és
teát? – nézett a feleségére.
-
Természetesen – mondta azonnal Esme.
-
Na és én mit tehetnék? – kérdeztem
azonnal.
-
Te ülj be Liz mögé, és hűtsd egy kicsit.
Van egy nagyon enyhe hőemelkedése – mondta Carlisle azonnal. Én pedig
elvigyorodtam a testhez álló feladattól. Ez egy határozottan jó tervnek tűnik.
Sőt, több, mint jó terv.
-
Na, mi az, ennyire tetszik neked, hogy
meghűltem? – kérdezte kedvesem morcosan.
-
Nekem az tetszik, hogy így még indokom
is van rá, hogy ne engedjelek ki a kezeim közül – kacsintottam rá. Mire ő is
elvigyorodott.
-
Ugye tudod, hogy különösebb indok nélkül
is szívesen veszem a közeledésedet – állapította meg.
-
Na, de gyerekek, szóljatok, hogyha
egyedüllétre vágytok – állapította meg Félix. Mire csak megforgattam a
szemeimet. A következő pillanatban pedig már be is csusszantam Liz mögé, hogy
hozzám bújhasson. Ekkor azonban hirtelen megborzongott.
-
Fázol? – húztam feljebb rajta a takarót.
-
Nem éppen – pirult el egy pillanat
alatt. Majd egy kicsit fészkelődni kezdett a karomban, így éppen a legjobb
helyen simult hozzám.
-
Liz – szorítottam le egy kicsit, hogy ne
ficánkoljon. A fenébe is, én is férfi vagyok, és a legkevésbé sem vagyok fából.
Ha sokáig mocorog így, annak beláthatatlan következményei lesznek. Ehhez pedig
nem kéne a nyilvánosság.
-
Bocsánat – harapott az ajkába.
-
Na de, Liz – nézett Renata kuncogva a
barátnőjére.
-
Kérem a karodat – lépett elénk Carlisle
egy injekcióval.
-
Tablettáról hallottál már? – dugta el
Liz a kezeit azonnal a takaró alatt.
-
Ez gyorsabban hat, és több benne a
hatóanyag – mondta Carlisle a fejét csóválva.
-
Jó nekem a lassú hatás is – mondta Liz
morcosan.
-
Észre sem fogod venni – kapta ki
Carlisle finoman Liz karját a takaró alól, majd már be is adta gyógyszert. – Jó
kislány – kacsintott rá Carlisle.
-
Ez csalás volt – mondta kedvesem
durcásan.
-
Legalább gyorsan túlestél rajta –
rántotta meg a vállát Carlisle. – Most pedig enned kell, és sok folyadékot
innod – mosolygott rá Lizre, Esme pedig megjelent egy nagy adag étellel, és egy
kancsó forró teával.
-
Nem vagyok éhes – húzta el a száját Liz.
-
Ez most nem kérdés volt. Néhány falatot
enned kell, mert a gyógyszer árthat a gyomrodnak, ha magában veszed be, vagy
adják be – mondtam neki komolyan.
-
Alec, te mióta ismered az emberek
testének működését ilyen jól? – nézett rám szerelmem meglepetten.
-
Amióta miattad tanulmányozom, hogy mi
tesz jót neked, és mi nem – vágta rá egyértelműen.
-
Oh, ez igazán hízelgő – mosolyodott el
zavarában.
-
Ne légy zavarban, természetes, hogy
megpróbálok minél jobban törődni veled – nyomtam puszit a feje búbjára.
-
Akkor megpróbálok néhány falatot
legyűrni – adta meg magát.
-
Helyes – cirógattam meg a nyakát, mire
az egész testén végigcikázott a borzongás. Oh, szóval érzékeny pontot találtam.
Ez jó, legalább tudni fogom, hogy mi tetszik neki.
-
Elég lesz egy szendvics – vette le a
tányérról hálásan.
-
Amennyi jólesik – mosolygott rá Esme
gyengéden, majd megsimogatta a haját. – Addig töltök egy csésze teát, hogy ne
legyen túl forró, amikor inni szeretnéd – tette még hozzá, és már cselekedett
is, még mielőtt bármit is válaszolhatott volna Liz. Örömmel láttam, hogy
mindenki mennyire szereti őt, bár nem volt nehéz szeretni, hiszen olyan kis
ártatlan, és elbűvölő teremtmény. Legnagyobb örömömre legyűrt egy egész
szendvicset, és három egész csésze teát, úgyhogy biztos lehettem benne, hogy a
gyógyszer, amit kapott nem fog ártani neki. Azonban alig, hogy kiitta a
harmadik bögrét már vissza is aludt.
-
Ez normális? – pillantottam aggódva
Carlisle felé.
-
Volt egy cseppnyi altató is az
orvossághoz keverve, amit kapott. Jobb lesz neki, ha gyorsan kialussza a
náthát. Úgy voltam vele, hogy van még néhány óránk, mielőtt mindenképpen el
kellene indulnunk – válaszolta azonnal.
-
Értem, jó ötlet – bólintottam rá. Végül
is Carlisle az orvos, és nem én. Csak jobban tudja.
-
Tudjuk, hogy hol lakik ez az alak? –
kérdezte Renata hirtelen. – Esetleg megfigyelhetnénk, hogy egyedül legyen,
amikor este meglátogatjuk.
-
Nekem fogalmam sincs, Liz tudja – vágtam
rá azonnal. – Pedig maga a megfigyelés egyáltalán nem lenne rossz ötlet –
fűztem még hozzá.
-
Ha ugyanott lakik, ahol régen, akkor én
tudom – ajánlkozott Esme. – Bár szerintem nem valószínű, hogy elhagyta azt a
hatalmas házat, ami a családjáé volt mindig is.
-
Ha nem nagy gond neked, Esme, akkor
megmutatnád? – kérdezte Renata.
-
Természetesen – bólintott rá Esme
azonnal.
-
Veletek megyek – vágta rá Carlisle.
-
Nem, Liznek most nagyobb szüksége van
rád – simított végig férje karján.
-
Biztos? – kérdezte bizonytalanul. Igen,
ez a szerelmes vámpír férfi, én is kezdek ilyen lenni, legalábbis így érzem.
Mindent megtenne a párjáért.
-
Igen, jól vagyok, hidd el – válaszolta
Esme halvány mosollyal az arcán.
-
Ne aggódj, vigyázni fogok rá – mondta
Renata komolyan.
-
Hamarosan itt leszünk, addig is
vigyázzatok Lizre – nyomott gyengéd csókot férje szájára Esme, majd kisétált a
barlangból, Renata pedig követte…
-
A feleséged erős nő, nem kell amiatt
aggódnod, hogy összetörik, vagy baja esik – mondtam Carlisle-nak nyugtatóan,
miután már vagy három órája egyfolytában mászkált fel-alá a barlangban.
-
Igen, tudom – pillantott rám, de azért a
járkálást tovább folytatta.
-
Elszédülök a folyamatos mászkálásodtól,
Carlisle – ásított Liz egy nagyot.
-
Te már ébren vagy? – néztem rá
döbbenten. Nem is hallottam, hogy megváltozott a légzésének a ritmusa.
-
Csak néhány perce – válaszolta azonnal.
– Már nem is kapar a torkom – mosolyodott el. – Köszönöm a gyors kikúrálást –
nyomott puszit a számra, majd hálásan pillantott Carlisle felé is.
-
Nagyon szívesen – vágtuk rá azonnal.
-
Szeretnék még egy bögre teát, ha nem
gond – nézett a kancsó felé.
-
Máris – töltötte ki Félix azonnal, majd
odanyújtotta Liznek.
-
Hm… egészen úgy érzem magam, mint egy
igazi királylány – kuncogott fel Liz.
-
Nocsak, és miért is? – kérdeztem
nevetve.
-
Van saját szolgálóm, orvosom, és nem
utolsó sorban ágyasom is – kacsintott rám. Mire mind a hárman felnevettünk.
-
Ágyasod, mi? – kapott azonnal Félix az
alkalmon. – Na és mondd csak, jól teljesít az ágyas, vagy szeretnéd lecserélni?
– kérdezte a szemöldökét húzogatva.
-
Félix – morogtam rá.
-
Nyugi, Alec, csak kíváncsi vagyok a
kishölgy véleményére a teljesítményedről.
-
Nem szeretném lecserélni – válaszolta
Liz meglepően határozottan, de közben rendesen el is pirult.
-
Látod, már ki is derítettem a számodra,
hogy a barátnőd bizony elégedett – kacsintott rám Félix.
-
Te javíthatatlan vagy – ugrott be a
barlangba Renata, majd végigsimított Félix egész felsőtestén, amitől bizony
elállt az illető lélegzete, mert Renata keze hirtelen szemérmetlenül lejjebb is
vándorolt.
-
Mi történt? – ölelte magához Carlisle az
éppen érkező feleségét.
-
Egyedül van, és még mindig ott lakik,
ahol régen – válaszolta Esme.
-
Én nem csak erre gondoltam – nyúlt
gyengéden felesége álla alá, hogy a szemébe nézhessen.
-
Jól vagyok, hiszen már nincs okom
rettegni tőle – mondta komolyan.
-
Ezt most majdnem elhittem – mosolyodott
el Carlisle. Majd végigsimított Esme szemei alatt. – A fekete szemeid viszont
már mondanak.
-
Már sötétedik? – váltott témát gyorsan
Liz.
-
Igen, akár el is indulhatunk – vágtam rá
azonnal. Most, hogy már itt vagyunk, jobb lesz, ha minél előbb túlesünk ezen a
találkozáson. Megtudjuk, amit akarunk, és már mehetünk is hazafelé.
-
Akkor menjünk, minél előbb szeretnék
túlesni ezen a beszélgetésen – csomagolta ki magát Liz a takaróból. Majd
felállt és várakozóan nézett ránk.
-
Rendben, úgyis eltart egy kis ideig, míg
odaérünk, mert egyelőre még azért vannak az utcán. Csak emberi tempóban
közelíthetjük meg a házat – mondta Renata határozottan.
-
Jól van, indulás – álltam fel én is.
Majd megfogtam Liz kezét, és nyugodt tempóban sétálva indultam el vele a város
felé. A többiek pedig csendben követtek minket.
-
Szerintem Renata kezd többet érezni
Félix iránt, mint amit az elején gondolt – suttogta a fülembe Liz, majd az
összekulcsolt ujjaikra sandított.
-
Meglátjuk, Renata nem az a típus, aki
elkötelezi magát – súgtam vissza.
-
Pletykásabbak vagytok, mint a
vénasszonyok – állapította meg Renata bosszúsan.
-
Hé, te ezt hogyan hallottad? – kérdeztem
kíváncsian.
-
Nem hallottam, csak sejtettem, hogy
minket elemeztek, mert Liz háromszor hátrasandított ránk, de most már biztos is
vagyok benne, hogy rólunk folyt a szó – kuncogott fel halkan.
-
Ügyes trükk – állapította meg Liz
mosolyogva. – Majd ezeket meg kell nekem tanítanod – fűzte még hozzá.
-
Még csak az kéne – forgattam meg a
szemeimet. – Mostantól nem mehettek egymás közelébe felügyelet nélkül – mondtam
morcosan. – Liz már így is elég fifikás lett a segítségeddel.
-
A nők, akkor izgalmasak, ha tudnak
titokzatosak lenni – rántotta meg a vállát Renata. – Majd rájössz, kedves kezdő
barátom – intézte nekem a szavait.
-
Kezdő? – néztem rá felvont szemöldökkel.
-
Ugyan már, tudod, hogy értem – legyintett
Renata. – Hiszen Liz az első barátnőd.
-
Liz a barátnőm – vágtam rá azonnal. – Az
első, és végleges – mondtam ellentmondást nem tűrve.
-
Oh, könyörgöm, tartsd meg a férfiúi
becsületed – nyögött fel Félix.
-
Miért? Mi a gond a monogámiával? –
kérdezte Liz élesen.
-
Az, hogy nincs benne izgalom –
válaszolta Félix azonnal.
-
Vagy te nem tudod izgalmassá tenni,
drágám – vágott közbe Esme.
-
Hoppá – döbbent meg Félix azonnal. –
Carlisle, nem akarsz nekünk mesélni az izgalmas monogámia titkairól? Ugyanis a
jelek szerint a kis feleséged több, mint elégedett.
-
Ezt hangosan is kimondtam? – nyögött fel
Esme.
-
Elég hangosan, kicsim – kuncogott fel
Carlisle. – Nem baj, mert ez több, mint hízelgő a számomra. Ha tudnád, hogy
mennyire – nyomott gyors csókot Esme szájára.
-
Jézusom, már itt is vagyunk – nyelt egy
nagyot mellettem Liz. – Most, hogy ideértünk már nem vagyok biztos benne, hogy
akarom – bújt hozzám idegesen.
-
Hidd el, jobban fogod magad érezni, ha
elkezdjük a beszélgetést – simítottam végig a hátán nyugtatóan. Majd megnéztem,
hogy nyitva találom-e az ajtót. Meglepő módon nyitva volt, úgyhogy kérdés
nélkül be is nyitottam, a többiek pedig követtek. Így lesz a legjobb. Könnyebb
rajtaütni valakin a házában, hogyha egyáltalán nem számít a látogatókra…
Szia!
VálaszTörlésEz most komoly???? A lényegnél hagyod abba? Erre várok mióta, és most még 1 hetet várhatok. :( Bár kitelik tőled, hogy még akkor is beleteszel egy csavart, és nem tudom meg a sok-sok kérdésemre a választ. :(
Egyébként megint alkottál. Jókat mosolyogtam a monogámiáról való társalgásukon.
Siess nagyon azzal a következő résszel!!!
Puszi: Klau
Szia!
VálaszTörlésSzuper jó fejezet lett! Imádom Liz belevalóságát, Félix könnyedségét, Renata nőies praktikáit, Esme szeretetét, Carlisle orvosi mivoltában is, és Alecet a hős szerelmes lovagot! :D Esme hangos gondolatát jót mosolyogtam, de hát tudhat vmit a jó öreg doktor úr! :) Még szerencse h Liz hamar kipihente a náthát. Esme-nek sem lehet könnyű, de bátor!
Kíváncsi vagyok az egészre nagyon! A gyomrom görcsben van!! Kérlek siess a folytatással!
Melinda
Szia!
VálaszTörlésDirekt kínzol minket ugye??? Pont a legizgalmasabb résznél abbahagyni...
Na mindegy, egyébként nagyon jó lett a fejezeted! Annyira jó, hogy így tudnak poénkodni egymással :)
Nagyon várom a kövit!! :)
Puszi Fancsó
Szia!
VálaszTörlésMiért kell mindig a legizgalmasabb résznél abbahagyni? Tudod te milyen régóta várom már, hogy valami apró kis morzsa kiderüljön Liz családjával kapcsolatban. Már szó szerint tövig rágom a körmöm az izgalomtól. És már annyira szeretném megtudni, hogy a kezdeti sejtésem beigazolódott e. (Bár szerintem már csak az lenne hab a tortán, ha titokzatos körülmények között elhalálozna az édesapja.De nem akarok még ilyen agyament ötleteket is adni.) Egyébként pedig maga a fejezet nagyon jóra sikeredett. Istenem, annyira szeretem ezeket a kis könnyed, poénosabb párbeszédet közöttük. :)
Már nagyon, nagyon, de nagyon, nagyon várom a kövit!
Légyszi, siess vele.
Puszi Abby!
Szia Klau!
VálaszTörlésIgen, bocsánat, tényleg egy kicsit gonosz vég volt :) A következő fejit viszont azonnal hozom :D Remélem, hogy tetszeni fog, bár Liz még nem tud meg mindent, amit szeretne.
Puszi
Szia Melinda!
Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Hamarosan hozom a folytatást, amiből azért legalább néhány morzsa már kiderül, de minden azért nem :)
Puszi
Szia Fancsó!
Talán egy kicsit szándékosan kínozlak titeket, de ma már elkezdik a beszélgetést, és még a jövő héten is folytatni fogják, mindenesetre hamarosan hozom a frisst, és remélem, hogy az is tetszeni fog :D
Puszi
Szia Abby!
Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Hamarosan hozom a folytatást, ahol már elkezdenek kiderülni a morzsák. Ne aggódj, Charles nem fog titokzatos körülmények között eltűnni :) Vagyis talán majd később, azt még nem tudom, de a beszélgetésre azért még biztosan sor kerül :)
Puszi