Liz Volturi - 31. fejezet

31. fejezet

(Alec szemszöge)

Nem telt már tényleg csak néhány órába, és elérkeztünk a barlanghoz, amiről Liz beszélt. Nem nagyon gondolkodtunk, hanem azonnal be is mentünk, és nem tartott sokáig, amíg megtaláltuk kedvesem kis kincses szigetét. Tényleg volt ott egy régi kanapészerű kis alkalmatosság, amire Renata ráterítette a pokrócot, én pedig rögtön ráfektettem Liz apró testét.

-          Akkor ma este – nézett rám Félix kérdőn.

-          Szerintem nincs mire várnunk. Jobb lesz minél előbb túlesni rajta és hazamenni – bólintottam rá azonnal.

-          Szerintetek Liz vissza akar majd jönni velünk most, hogy újra itthon lehet? – harapott az ajkába Renata.

-          Nálunk boldogabb, mint eddig bárhol és bármikor, úgyhogy én egészen biztos vagyok ebben – vágtam rá gondolkodás nélkül. Liz nálunk szabad, még akkor is, hogyha nem hagyhatja el egyedül a kastélyt. Ebben a városban börtönben volt, ahol az apja és a leendő férje volt a börtönőr. Többször is mondta, hogy velünk sokkal boldogabb, mint eddig bármikor életében. Ha pedig valamiért mégsem akarna velünk jönni, akkor is vissza fogom vinni, vagy én maradok vele. Bár szerintem elég jó a meggyőzőképességem vele kapcsolatban.

-          Látszik rajta, hogy sugárzik – mosolyodott el Carlisle. – Amikor először találkoztam vele még nem volt biztos a dolgában, de most, néhány héttel később már határozottan állíthatom, hogy veletek szeretne maradni – mondta teljes meggyőződéssel.

-          Én is látom rajta, hogy nagyon szeret benneteket – biccentett Esme is. Szegény először szólalt meg azóta, hogy elhagytuk a nomádokat, és a pusztítást, amit az erdőben végeztek.

-          Jobban vagy? – kérdeztem tőle halkan.

-          Persze, köszönöm – bólintott rá. – Már túljutottam rajta, hogy mi történt az erdőben.

-          Én nem csak arra a néhány emberre gondoltam – néztem rá kérdőn.

-          Charles és én, az már történelem. Volt időm kiheverni azt, ami történt velem itt – mondta határozottnak szánt hangon, de a szemei szerintem egészen mást üzentek.

-          Még meggondolhatod magad – ajánlottam a lehetőséget.

-          Nagyra értékelem, hogy mindenkit ennyire érdekel a lelki állapotom, de higgyétek el, hogy jól vagyok – mondta határozott, kemény hangon, amit Esmétől egyáltalán nem volt megszokott.

-          Oké – emeltem fel a kezeimet megadóan. A lényeg, hogy gyorsan és határozottan essünk túl a beszélgetésen. Mindenki számára ez lesz a legjobb.

-          Sziasztok – motyogta Liz halkan.

-          Baj van? – termettem mellette aggódva. Nagyon rekedt volt a hangja.

-          Kicsit kapar a torkom – szorította rá a kezét a nyakára.

-          Mutasd – termett mellettünk azonnal Carlisle, és azonnal vizsgálni kezdte Lizt. – Semmi komoly. Egy kisebb nátha kezd alakulni, enyhe torokgyulladással. Van a táskámban gyógyszer – simított végig gyengéden kedvesem haján. – Esme, drágám, készítenél Liznek ételt, és teát? – nézett a feleségére.

-          Természetesen – mondta azonnal Esme.

-          Na és én mit tehetnék? – kérdeztem azonnal.

-          Te ülj be Liz mögé, és hűtsd egy kicsit. Van egy nagyon enyhe hőemelkedése – mondta Carlisle azonnal. Én pedig elvigyorodtam a testhez álló feladattól. Ez egy határozottan jó tervnek tűnik. Sőt, több, mint jó terv.

-          Na, mi az, ennyire tetszik neked, hogy meghűltem? – kérdezte kedvesem morcosan.

-          Nekem az tetszik, hogy így még indokom is van rá, hogy ne engedjelek ki a kezeim közül – kacsintottam rá. Mire ő is elvigyorodott.

-          Ugye tudod, hogy különösebb indok nélkül is szívesen veszem a közeledésedet – állapította meg.

-          Na, de gyerekek, szóljatok, hogyha egyedüllétre vágytok – állapította meg Félix. Mire csak megforgattam a szemeimet. A következő pillanatban pedig már be is csusszantam Liz mögé, hogy hozzám bújhasson. Ekkor azonban hirtelen megborzongott.

-          Fázol? – húztam feljebb rajta a takarót.

-          Nem éppen – pirult el egy pillanat alatt. Majd egy kicsit fészkelődni kezdett a karomban, így éppen a legjobb helyen simult hozzám.

-          Liz – szorítottam le egy kicsit, hogy ne ficánkoljon. A fenébe is, én is férfi vagyok, és a legkevésbé sem vagyok fából. Ha sokáig mocorog így, annak beláthatatlan következményei lesznek. Ehhez pedig nem kéne a nyilvánosság.

-          Bocsánat – harapott az ajkába.

-          Na de, Liz – nézett Renata kuncogva a barátnőjére.

-          Kérem a karodat – lépett elénk Carlisle egy injekcióval.

-          Tablettáról hallottál már? – dugta el Liz a kezeit azonnal a takaró alatt.

-          Ez gyorsabban hat, és több benne a hatóanyag – mondta Carlisle a fejét csóválva.

-          Jó nekem a lassú hatás is – mondta Liz morcosan.

-          Észre sem fogod venni – kapta ki Carlisle finoman Liz karját a takaró alól, majd már be is adta gyógyszert. – Jó kislány – kacsintott rá Carlisle.

-          Ez csalás volt – mondta kedvesem durcásan.

-          Legalább gyorsan túlestél rajta – rántotta meg a vállát Carlisle. – Most pedig enned kell, és sok folyadékot innod – mosolygott rá Lizre, Esme pedig megjelent egy nagy adag étellel, és egy kancsó forró teával.

-          Nem vagyok éhes – húzta el a száját Liz.

-          Ez most nem kérdés volt. Néhány falatot enned kell, mert a gyógyszer árthat a gyomrodnak, ha magában veszed be, vagy adják be – mondtam neki komolyan.

-          Alec, te mióta ismered az emberek testének működését ilyen jól? – nézett rám szerelmem meglepetten.

-          Amióta miattad tanulmányozom, hogy mi tesz jót neked, és mi nem – vágta rá egyértelműen.

-          Oh, ez igazán hízelgő – mosolyodott el zavarában.

-          Ne légy zavarban, természetes, hogy megpróbálok minél jobban törődni veled – nyomtam puszit a feje búbjára.

-          Akkor megpróbálok néhány falatot legyűrni – adta meg magát.

-          Helyes – cirógattam meg a nyakát, mire az egész testén végigcikázott a borzongás. Oh, szóval érzékeny pontot találtam. Ez jó, legalább tudni fogom, hogy mi tetszik neki.

-          Elég lesz egy szendvics – vette le a tányérról hálásan.

-          Amennyi jólesik – mosolygott rá Esme gyengéden, majd megsimogatta a haját. – Addig töltök egy csésze teát, hogy ne legyen túl forró, amikor inni szeretnéd – tette még hozzá, és már cselekedett is, még mielőtt bármit is válaszolhatott volna Liz. Örömmel láttam, hogy mindenki mennyire szereti őt, bár nem volt nehéz szeretni, hiszen olyan kis ártatlan, és elbűvölő teremtmény. Legnagyobb örömömre legyűrt egy egész szendvicset, és három egész csésze teát, úgyhogy biztos lehettem benne, hogy a gyógyszer, amit kapott nem fog ártani neki. Azonban alig, hogy kiitta a harmadik bögrét már vissza is aludt.

-          Ez normális? – pillantottam aggódva Carlisle felé.

-          Volt egy cseppnyi altató is az orvossághoz keverve, amit kapott. Jobb lesz neki, ha gyorsan kialussza a náthát. Úgy voltam vele, hogy van még néhány óránk, mielőtt mindenképpen el kellene indulnunk – válaszolta azonnal.

-          Értem, jó ötlet – bólintottam rá. Végül is Carlisle az orvos, és nem én. Csak jobban tudja.

-          Tudjuk, hogy hol lakik ez az alak? – kérdezte Renata hirtelen. – Esetleg megfigyelhetnénk, hogy egyedül legyen, amikor este meglátogatjuk.

-          Nekem fogalmam sincs, Liz tudja – vágtam rá azonnal. – Pedig maga a megfigyelés egyáltalán nem lenne rossz ötlet – fűztem még hozzá.

-          Ha ugyanott lakik, ahol régen, akkor én tudom – ajánlkozott Esme. – Bár szerintem nem valószínű, hogy elhagyta azt a hatalmas házat, ami a családjáé volt mindig is.

-          Ha nem nagy gond neked, Esme, akkor megmutatnád? – kérdezte Renata.

-          Természetesen – bólintott rá Esme azonnal.

-          Veletek megyek – vágta rá Carlisle.

-          Nem, Liznek most nagyobb szüksége van rád – simított végig férje karján.

-          Biztos? – kérdezte bizonytalanul. Igen, ez a szerelmes vámpír férfi, én is kezdek ilyen lenni, legalábbis így érzem. Mindent megtenne a párjáért.

-          Igen, jól vagyok, hidd el – válaszolta Esme halvány mosollyal az arcán.

-          Ne aggódj, vigyázni fogok rá – mondta Renata komolyan.

-          Hamarosan itt leszünk, addig is vigyázzatok Lizre – nyomott gyengéd csókot férje szájára Esme, majd kisétált a barlangból, Renata pedig követte…

-          A feleséged erős nő, nem kell amiatt aggódnod, hogy összetörik, vagy baja esik – mondtam Carlisle-nak nyugtatóan, miután már vagy három órája egyfolytában mászkált fel-alá a barlangban.

-          Igen, tudom – pillantott rám, de azért a járkálást tovább folytatta.

-          Elszédülök a folyamatos mászkálásodtól, Carlisle – ásított Liz egy nagyot.

-          Te már ébren vagy? – néztem rá döbbenten. Nem is hallottam, hogy megváltozott a légzésének a ritmusa.

-          Csak néhány perce – válaszolta azonnal. – Már nem is kapar a torkom – mosolyodott el. – Köszönöm a gyors kikúrálást – nyomott puszit a számra, majd hálásan pillantott Carlisle felé is.

-          Nagyon szívesen – vágtuk rá azonnal.

-          Szeretnék még egy bögre teát, ha nem gond – nézett a kancsó felé.

-          Máris – töltötte ki Félix azonnal, majd odanyújtotta Liznek.

-          Hm… egészen úgy érzem magam, mint egy igazi királylány – kuncogott fel Liz.

-          Nocsak, és miért is? – kérdeztem nevetve.

-          Van saját szolgálóm, orvosom, és nem utolsó sorban ágyasom is – kacsintott rám. Mire mind a hárman felnevettünk.

-          Ágyasod, mi? – kapott azonnal Félix az alkalmon. – Na és mondd csak, jól teljesít az ágyas, vagy szeretnéd lecserélni? – kérdezte a szemöldökét húzogatva.

-          Félix – morogtam rá.

-          Nyugi, Alec, csak kíváncsi vagyok a kishölgy véleményére a teljesítményedről.

-          Nem szeretném lecserélni – válaszolta Liz meglepően határozottan, de közben rendesen el is pirult.

-          Látod, már ki is derítettem a számodra, hogy a barátnőd bizony elégedett – kacsintott rám Félix.

-          Te javíthatatlan vagy – ugrott be a barlangba Renata, majd végigsimított Félix egész felsőtestén, amitől bizony elállt az illető lélegzete, mert Renata keze hirtelen szemérmetlenül lejjebb is vándorolt.

-          Mi történt? – ölelte magához Carlisle az éppen érkező feleségét.

-          Egyedül van, és még mindig ott lakik, ahol régen – válaszolta Esme.

-          Én nem csak erre gondoltam – nyúlt gyengéden felesége álla alá, hogy a szemébe nézhessen.

-          Jól vagyok, hiszen már nincs okom rettegni tőle – mondta komolyan.

-          Ezt most majdnem elhittem – mosolyodott el Carlisle. Majd végigsimított Esme szemei alatt. – A fekete szemeid viszont már mondanak.

-          Már sötétedik? – váltott témát gyorsan Liz.

-          Igen, akár el is indulhatunk – vágtam rá azonnal. Most, hogy már itt vagyunk, jobb lesz, ha minél előbb túlesünk ezen a találkozáson. Megtudjuk, amit akarunk, és már mehetünk is hazafelé.

-          Akkor menjünk, minél előbb szeretnék túlesni ezen a beszélgetésen – csomagolta ki magát Liz a takaróból. Majd felállt és várakozóan nézett ránk.

-          Rendben, úgyis eltart egy kis ideig, míg odaérünk, mert egyelőre még azért vannak az utcán. Csak emberi tempóban közelíthetjük meg a házat – mondta Renata határozottan.

-          Jól van, indulás – álltam fel én is. Majd megfogtam Liz kezét, és nyugodt tempóban sétálva indultam el vele a város felé. A többiek pedig csendben követtek minket.

-          Szerintem Renata kezd többet érezni Félix iránt, mint amit az elején gondolt – suttogta a fülembe Liz, majd az összekulcsolt ujjaikra sandított.

-          Meglátjuk, Renata nem az a típus, aki elkötelezi magát – súgtam vissza.

-          Pletykásabbak vagytok, mint a vénasszonyok – állapította meg Renata bosszúsan.

-          Hé, te ezt hogyan hallottad? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem hallottam, csak sejtettem, hogy minket elemeztek, mert Liz háromszor hátrasandított ránk, de most már biztos is vagyok benne, hogy rólunk folyt a szó – kuncogott fel halkan.

-          Ügyes trükk – állapította meg Liz mosolyogva. – Majd ezeket meg kell nekem tanítanod – fűzte még hozzá.

-          Még csak az kéne – forgattam meg a szemeimet. – Mostantól nem mehettek egymás közelébe felügyelet nélkül – mondtam morcosan. – Liz már így is elég fifikás lett a segítségeddel.

-          A nők, akkor izgalmasak, ha tudnak titokzatosak lenni – rántotta meg a vállát Renata. – Majd rájössz, kedves kezdő barátom – intézte nekem a szavait.

-          Kezdő? – néztem rá felvont szemöldökkel.

-          Ugyan már, tudod, hogy értem – legyintett Renata. – Hiszen Liz az első barátnőd.

-          Liz a barátnőm – vágtam rá azonnal. – Az első, és végleges – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Oh, könyörgöm, tartsd meg a férfiúi becsületed – nyögött fel Félix.

-          Miért? Mi a gond a monogámiával? – kérdezte Liz élesen.

-          Az, hogy nincs benne izgalom – válaszolta Félix azonnal.

-          Vagy te nem tudod izgalmassá tenni, drágám – vágott közbe Esme.

-          Hoppá – döbbent meg Félix azonnal. – Carlisle, nem akarsz nekünk mesélni az izgalmas monogámia titkairól? Ugyanis a jelek szerint a kis feleséged több, mint elégedett.

-          Ezt hangosan is kimondtam? – nyögött fel Esme.

-          Elég hangosan, kicsim – kuncogott fel Carlisle. – Nem baj, mert ez több, mint hízelgő a számomra. Ha tudnád, hogy mennyire – nyomott gyors csókot Esme szájára.

-          Jézusom, már itt is vagyunk – nyelt egy nagyot mellettem Liz. – Most, hogy ideértünk már nem vagyok biztos benne, hogy akarom – bújt hozzám idegesen.

-          Hidd el, jobban fogod magad érezni, ha elkezdjük a beszélgetést – simítottam végig a hátán nyugtatóan. Majd megnéztem, hogy nyitva találom-e az ajtót. Meglepő módon nyitva volt, úgyhogy kérdés nélkül be is nyitottam, a többiek pedig követtek. Így lesz a legjobb. Könnyebb rajtaütni valakin a házában, hogyha egyáltalán nem számít a látogatókra…