58.
fejezet
(Liz szemszöge)
Sejtelmem
sem volt róla, hogy Alec még a hajókhoz is ért. Úgy mozgott a fedélzeten, mint
egy igazi profi. Én pedig ámulattal néztem, hogy elindultunk a nyílt víz felé.
Még soha életemben nem voltam ilyen izgatott, mint most, legalábbis azt hiszem.
-
Miért nézel úgy rám, mintha még sosem
láttál volna? – kérdezte Alec vigyorogva.
-
Nem is láttalak eddig igazán –
válaszoltam azonnal.
-
Miért mondod ezt? – vonta össze a
szemöldökét.
-
Még soha nem láttalak ennyire
felszabadultnak – mosolyodtam el.
-
Nos, ez leginkább neked köszönhető, és
azt hiszem, hogy a hajónak. Nem sokszor hajóztam eddig, de mindig nagyon
élvezem – mondta csillogó tekintettel. – Valahogy mindig a szabadság, és a béke
érzésével társul nálam, amikor kihajózhatok valahová.
-
Akkor ez mostantól sűrű program lesz
közöttünk, mert tetszik, amit látok – mondtam komolyan.
-
Úgy látom, hogy téged is felszabadít az
efféle kikapcsolódás – állapította meg.
-
Kár lenne tagadnom, hogy nagyon is
élvezem – bólintottam rá azonnal. Azt hiszem, hogy nekem is hasonló érzéseim
voltak. Egyértelműen szabadnak éreztem magam, hosszú évek óta soha nem voltam
annyira önmagam, mint amióta elszöktem otthonról.
-
Van kedved kormányozni? – kérdezte
kíváncsian.
-
Öhm… nem igazán tudom, hogy hogyan kell
irányítani – haraptam az ajkamba. Nem lenne jó, hogyha miattam süllyedne el a
vadonatúj hajónk.
-
Ne aggódj, majd segítek – mondta
csábítóan. Én pedig azonnal odaléptem hozzá. – Így ni – húzott maga elé a
kormánnyal szemben, majd szorosan a hátamhoz simult és a kezeit rátette az én
kezeimre. – Egy kicsit segítek, aztán, ha felkészültél átadom az irányítást –
suttogta a fülembe.
-
Mivel kapcsolatban? – nyögtem fel
halkan, amikor belecsókolt a nyakamba.
-
Természetesen a hajó irányítását –
kuncogott fel. – Egyéb téren még nem adom át neked a kormányt, mert egyáltalán
nem vagy tekintettel a testi épségedre, ha rólunk szó – mondta mosolygós
hangon.
-
Alec – néztem rá morcosan, és közben
éreztem, hogy elpirulok. – Már számtalanszor megígértem, hogyha valami baj van,
akkor azonnal szólok.
-
Értem, tehát egy hete, amikor kettesben
hagytak minket a házban, akkor is már éppen szólni akartál, hogy zúzódás lesz a
combodon, ha nem türtőztetem magam egy kicsit? – nézett rám rosszallóan.
-
Először is, még észre sem vettem, hogy
fájna, tehát nem volt miért szólnom. Ráadásul nem is zúzódás, hanem egy
egyszerű kis lila folt, ami tényleg nem tűnt fel, amíg te nem mondtad, hogy ott
van – vetettem ellent. – Ráadásul, ha hallgatnál rám, és túlesnénk az
átváltozásomon, akkor már nem kellene emiatt aggódnod. Nem igaz?
-
Ezt már megbeszéltük, Liz – sóhajtott
fel. – Előbb egy kicsit kiéled magad, és ha már elég lesz neked a
szórakozásból, akkor átváltoztatlak, amint szeretnéd – morogta az orra alatt. –
Egyébként arra gondoltam, hogy szeretnéd, ha lenne esküvői tortánk, úgyhogy mit
szólnál hozzá, ha a lagzink után változtatnálak át.
-
Tehát a nászéjszakánkon akarsz
megharapni? – vontam fel a szemöldököm.
-
Ami azt illeti megfordult a fejemben –
vágta rá azonnal. – Végül is, akkor minden szempontból az lenne az új életed
kezdete.
-
Nem is rossz ötlet – vigyorodtam el.
Várjunk csak, akkor abból nem lesz nászéjszaka. Mármint klasszikus értelemben
vett nászéjszaka. – Alec, ha nászéjszakán harapsz meg, akkor mi hogyan fogunk…
-
Amíg ember vagy, addig az égvilágon
sehogy – mondta rögtön.
-
Oké, úgy látom, hogy hajthatatlan vagy –
szusszantottam fel. – Csak tudod, te mondtad, hogy az átváltozásom után
kiszámíthatatlan leszek egy ideig. Mi van, ha akkor már nem foglak kívánni?
-
Akkor kivárom, hogy lecsillapodj, és
majd akkor megtörténik – rántotta meg a vállát. – Nem kell sietnünk sehová –
fordította maga felé az arcomat, majd gyengéden megcsókolt.
-
Na és ha dühöngő vámpír leszek, és soha
többé nem fogok így érezni? – kérdeztem kíváncsian.
-
Az teljesen kizárt, és ezt te is tudod.
Túlságosan szeretjük egymást ahhoz, hogy soha többé ne találj vissza hozzám.
Arról nem is beszélve, hogy Esme lánya vagy, és nagyon hasonlítasz is rá.
Úgyhogy több, mint valószínű, hogy nem is leszel vad még frissen átváltozott
vámpírként sem, mert az édesanyád is remekül kezelte a dolgot.
-
Örülök, hogy legalább te bízol ebben, ha
én nem vagyok biztos önmagamban – húztam el a számat. Én egyáltalán nem éreztem
úgy, hogy minden rendben lesz, miután megtörténik. Hallottam már néhányuk első
vámpír élményeiről, és sokan kiszámíthatatlanul tomboltak, többek között Renata
is. Ő, aki már kis rosszindulattal nimfomániásnak is tekinthető nagyon sokáig
egyáltalán nem is nézett férfiakra. Márpedig ehhez biztosan hatalmas erő
kellett, ami leigázta őt.
-
Ne rontsuk el az estét ilyen
gondolatokkal, kicsim – ölelt magához szorosan. – Maradjunk annyiban, hogy én
tökéletesen bízom benned, és tudom, hogy nem lesz semmi baj, amitől most még
meg vagy ijedve. Én sokkal jobban félek attól a három naptól, ami előtted áll.
-
Jól bírom a fájdalmat, emiatt nem kell
aggódnod – legyintettem. Ez a legkevesebb, amit kibírhatok azért, hogy örökké
Alec mellett maradhassak.
-
Nem akarlak megijeszteni, kedvesem, de
ahhoz hasonló fájdalmat még biztosan nem éreztél – torzult el az arca. – Még a
mai napig emlékszem rá.
-
Nem lesz baj – mondtam határozottan. –
Carlisle-nak támadt egy ötlete ezzel kapcsolatban.
-
Nos, az ötlete nyilván nem rossz, de
félek, hogy három napig semmi sem tarthat ki, de örülnék, ha nem lenne igazam –
mondta komolyan.
-
Ne foglalkozzunk most ezzel – simítottam
végig az arcán. – Inkább nézzük meg közelebbről azt a kabint, amiről már
hallottam. Persze csak akkor, hogyha lemehetünk. Mármint nem tudom, hogy
folyamatosan irányítani kell-e a hajót, vagy be lehet valahogy állítani –
néztem rá bizonytalanul.
-
Menj előre, kicsim – nyomott gyors
csókot a számra. – Én majd elintézem, hogy biztonságban legyünk – mondta
vigyorogva.
-
Jól van – egyeztem bele azonnal. Majd
lesiettem, és örömmel vettem tudomásul, hogy a kabinban egyáltalán nincs hideg.
Fent már kezdtem egy kicsit fázni. Már csak az a kérdés, hogy mit fogok
felvenni éjszakára. Vagy aludhatunk ruhában is. Végül is, amíg el nem értük
Volterrát, addig is ruhában voltam éjszakánként is a találkozásunkkor.
-
Abban a kis ládában találsz valami
kényelmesebbet – lépett be Alec.
-
Te is tudsz olvasni a gondolatokban? –
vontam fel a szemöldököm.
-
Nem, csak könnyű olvasni a
tekintetedből, és a tanácstalan kis arckifejezéseidből – kuncogott fel.
-
Oh, értem, tehát nyitott könyv vagyok –
biccentettem.
-
Csak előttem, és ez igazán hízelgő rám
nézve – mondta határozottan. – Nem is tudod, hogy milyen boldoggá tesz az a
tény, hogy csak én látok a fejedbe, persze Edwardon kívül, de ő nem mérvadó,
mert mindenki tudja, hogy csal.
-
Nem hiszem, hogy bárki is nevezte már a
képességét csalásnak – kuncogtam fel. – Ez nem is rossz, majd elmondom neki.
-
Úgyis ellopja a fejedből, mielőtt még
elmondanád – legyintett Alec.
-
Ez is igaz – nevettem fel hangosan. –
Végeztél odafenn? – kérdeztem, miközben a karjaimat a nyaka köré fontam.
-
Természetesen – kapott azonnal a
karjaiba, majd az ágyra fektetett. – Gondoltam segítek neked átöltözni – mondta
miközben fölém gördült.
-
Alec, te inkább a vetkőzésben szeretsz
segíteni – mondtam pirulva. Nem tudom, hogy miért voltam még mindig ilyen kis
szégyenlős vele kapcsolatban, hiszen már látott gyakorlatilag mindent belőlem,
de valahogy mégis mindig belepirulok a gondolatba, hogy miket csináltunk már
együtt.
-
Nos, tény, hogy a vetkőztetésed mindig különös
élvezetet nyújt a számomra, de szeretlek öltöztetni is – vigyorodott el.
-
Te kéjenc – forgattam meg a szemeimet.
-
Most ezt úgy mondod, mintha te általában
nem élveznéd a látványt, amikor lesegíted a ruháimat – vonta fel a szemöldökét
Alec.
-
Sosem mondtam, hogy nem tetszik a
látvány – toltam le a zakót a válláról, mire ő is elkezdett engem vetkőztetni.
Nyilvánvaló volt, hogy nagyon kellemes este előtt álltunk…
(Edward
szemszöge)
Már
alig vártam, hogy mindenki elmenjen itthonról, mert így feltűnés nélkül el
tudtam menni, hogy újra szemügyre vegyem azt a sikátort, amit Liz fejében
láttam. Meg akartam róla bizonyosodni, hogy nem tévedek. Tudom, hogy Carlisle
megígérte, hogy ő is megnézi, de azért nyugodtabb leszek, ha én is látom még
egyszer. Már majdnem ott voltam, amikor megláttam Carlisle és Esme gondolatait,
amik igencsak, intimek voltak, és kissé nagyobb zajt csaptam mielőtt odaértem
volna, mint amilyet normál esetben hallottak volna, hogy legyen idejük, hogy is
mondjam, rendbe tenni magukat. Nem is csalódtam bennük, mert amikor leugrottam
a tetőről már semmit nem lehetett látni rajtuk az előbbi kis légyott után.
-
Edward, te mit keresel itt? – kérdezte
Esme értetlenül.
-
Szerettem volna még egyszer körülnézni
itt, hátha tévedtem – vágtam rá azonnal. – Igazából örülnék, ha tévednék,
tekintve, hogy Liz saját bevallása szerint ezelőtt nem járt Londonban.
Egyébként találtatok valami érdekeset? Bármi jelét annak, hogy veszélyes lenne
erre mászkálni?
-
Eddig még semmi. Egy árva lélek sincs
itt – rázta meg a fejét Carlisle. – Most, hogy újra látod a helyet. Továbbra is
biztos vagy benne, hogy ezt a sikátort láttad?
-
Sajnos még mindig biztos vagyok benne,
igen – sóhajtottam fel. Legalább valami támpontom lenne, hogy mit kellene
keresnünk.
-
Mi van, ha nem a sikátor a lényeg?
Hanem, ha csak történik majd valami, és pont ide menekül be? Nem lehet, hogy
pont itt lenne biztonságban akkor? – gondolkodott el Esme.
-
Az álmában ide is utána jött, akárki is
volt. Hallottam mögötte a futó lépteket, és nagyon zaklatottnak tűnt Liz is –
mondtam komolyan.
-
Hiszen, Alec alig néha engedi ki a tíz
méteres körzetéből. Eléggé kizártnak tartom, hogy Liz egyedül maradna bárhol is
a városban – mondta Carlisle komolyan. – Mindenesetre, ha Alec esetleg vadászni
megy, akkor mindenképpen legyen valaki más Lizzel, folyamatosan. Ne
kockáztassunk – nézett mindkettőnkre jelentőség teljesen. – Azóta, amióta itt
vagyunk, Liz nem álmodott semmit? – fordult felém kíváncsian.
-
Álmodott egy-két dolgot, de semmi
olyasmit, ami ehhez kapcsolódott volna – válaszoltam azonnal. – Mi lenne, ha
megpróbálnád még egyszer a nyugtatót? Lehet, hogy csak nagyon mély álomban
kapcsolódik be nála ez a fajta érzékelés – gondolkodtam hangosan.
-
Felejtsétek el – mondta Esme idegesen. –
Nem nézem végig még egyszer, ahogy hánykolódik, és szenved, amikor nem is
biztos, hogy bármi mást megtudnánk belőle. Szerintem maradjunk annyiban, hogy
figyeljük ezt a sikátort, de leginkább Lizt.
-
Jól
van, akkor én kezdem a sikátor megfigyelését – mondtam ellenmondást nem tűrve,
ti menjetek haza, mert hamarosan megérkeznek a többiek. Emmett és Rose már a
közelben jár. Liz és Alec elvitték a hajót, amit Alec vett nekik, úgyhogy ők
még egy ideig nem érnek vissza, de ma nyugodtan a víz, úgyhogy nem lesz semmi
bajuk.
-
Huszonnégy órás váltásban jó lesz az
őrség? – kérdezte Carlisle.
-
Természetesen – bólintottam rá. - Holnap
ilyenkor küld ide Emmettet légy szíves, ha el tud szabadulni.
-
Szerintem ezzel nem lesz gond. Lizt ő is
és Rosalie is imádja, úgyhogy bármit megtennének, hogy megvédjék – mondta Carlisle
mosolyogva. Igen, Liz mindenki hugicája lett, kétség kívül.
-
Vigyázz magadra, Edward – ölelt magához
Esme szorosan.
-
Miattam ne aggódj, anya – nyomtam puszit
az arcára. – Menjetek nyugodtan – néztem mélyen a szemébe, mire megadóan
bólintott. Majd elindultak hazafelé mindketten. Én pedig letelepedtem újra a
tetőn, és fürkészni kezdtem a környéket, hátha történik valami, ami támpontot
adhat ennek az egész dolognak…
Nem
is tudom, mit mondhatnék. Ez a sikátor borzasztóan unalmas, ez egészen biztos.
Már órák óta itt ülök, és egyelőre egy kósza gondolat, vagy egy teremtett lélek
sem járt, még csak a környéken sem. Márpedig tudom, hogy mit láttam. Ahogy Liz
rohant álmában elfutott azok mellett a táblák mellett, aztán megpróbált bemenni
azon az ajtón, de zárva volt, úgyhogy megpróbálkozott a másodikkal, illetve egy
harmadikkal is, azután segítségért kiáltozott, de senki nem nyitott neki ajtót,
és itt volt az álom vége. Talán jobb lett volna, hogyha még egy kicsit álomban
marad, hátha nyitott volna neki ajtót valaki, és akkor meg tudnám mondani,
hogyha tényleg megtörténik az egész, ahogy Carlisle gondolja, akkor hol kérjen
segítséget. Mondjuk még mindig nem értem, hogy hogyan maradna egyedül, hiszen
mindig van vele valaki közülünk, hiszen veszélyben van az apja miatt.
Gondolataimból halk nesz szakított ki, majd megéreztem a hanghoz tartozó
illatot is.
-
Mi járatban, Jane? – fordultam felé
kíváncsian.
-
Nocsak, arra sem méltatsz újabban, hogy
ellopd a gondolataimat? – vonta fel a szemöldökét.
-
Még csak most vettelek észre, igen
halkan lopakodtál idáig, úgyhogy nem volt rá időm, hogy megszerezzem a
gondolatokat a fejedből – válaszoltam azonnal. – Tehát miben segíthetek? Vagy
csak látogatóba jöttél a bátyádhoz?
-
Szerinted hányszor hagyom el a kastélyt
családi látogatás miatt? – forgatta meg a szemeit.
-
Igaz – bólintottam rá. – Akkor mégis
minek köszönhetjük a megtisztelő figyelmet?
-
Ne ironizálj, Edward, vagy megkínozlak –
mordult rám idegesen.
-
Oké, bocs, figyelek – váltottam komolyabb
hangnemre. – Mi történt? – néztem rá kérdőn, majd a gondolatai csak úgy
áramolni kezdtem felém. – Mégis, hogy a fenébe tévesztette Demetri szem elől? A
francba, csak egy ember – csattantam fel dühösen.
-
Demetri sem tudja, hogy mi történhetett,
és azóta is kutat utána. Nem értjük, hogy hogyan lehetséges, hogy eltűnt a
szeme elől, hiszen jól tudod, hogy Dem mindig mindenkit megtalál.
-
Pont ez benne a különös – gondolkodtam el.
Lehet, hogy talált olyan vámpírt, aki boldogan segít neki, és képessége van?
-
Mindenesetre erősítésnek jöttem. A
Mester kéri, hogy induljunk vissza a várba, amint lehetséges – mondta Jane
ellentmondást nem tűrve. – Elrejtjük Lizt, és ha megtaláljuk az apját, végzünk
vele, ez a parancs. A Mesterek megunták a játékot.
-
Liz nem fog örülni ennek – ráztam meg a
fejem.
-
Neki nem is kell tudnia róla –
válaszolta Jane határozottan. – Induljunk, minél előbb túl akarok lenni a
dolgon.
-
Rendben – álltam fel, majd mutattam
Jane-nek az utat az itteni házunk felé…
Szia!
VálaszTörlésÚÚÚgy tudtam, hogy Liz apja van a dologban!!! De am Edwardnak jó ötlete van, ami Lizzel és a nyugtatóval fordult meg a fejében, tényleg hasznos lenne.. És nem tudom, hogy ki segíthet Charlesnek, de remélem, hogy nem vmi Volturi tag sunyiban..... Liz és Alec nagyon cukik, várom a folytatást!! :)
Melinda
Szia!
VálaszTörlésHuh, nagyon jó fejezet lett! :) Liz apjából kezd elegem lenni... De nem baj, bízzunk jobban Jane-ben, hátha ő elintézi :) Liz és Alec tényleg nagyon aranyosak :) és is várom a folytatást! :)
További szép estét! :)
Szia Melinda!
VálaszTörlésKöszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Hamarosan hozom a folytatást :D Sajnos tegnap nem volt netem, de mindjárt felrakom a frisst :)
Puszi
Szia Azmira!
Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet, és tetszik a történet :) Hamarosan hozom a folytatást :)
Puszi