La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 61. fejezet

61. fejezet

(Bella szemszöge)

Edward és én is csak döbbenten álltunk ott megkövülve. Alec és Heather velünk akarnak jönni? Ugyan miért akarnák ezt? Nem igazán értem a dolgot. Kíváncsian pillantottam Edwardra, aki szintén ilyen tanácstalanul állt.

-          Miért akartok Volterrába jönni? – kérdeztem, mikor megtaláltam a hangomat.

-          Egyszerű, én Volturi tag vagyok, és itt az ideje, hogy hazamenjek – vágta rá Alec egyértelműen.

-          Na és Heather? – kérdeztem rá. – Nem hiszem, hogy minden vágya a Volturihoz menni – állapítottam meg.

-          Aki az ellenségünk volt, az már nem él. Aro, és Caius halottak, és Marcus soha nem ártott nekünk. Ő ellenezte azt, amit a családommal tettek – mondta határozottan.

-          Nem is tudom, nem hiszem, hogy ez jó ötlet – haraptam az ajkamba. Őszintének tűnnek, de mi van akkor, hogyha ez csak egy jó trükk arra, hogy az utolsó Volturi vezetőt is kivégezhessék.

-          Jogos, hogy nem bízol bennünk, nem vagyok meglepve, de hidd el, én, aki egész létem során ott éltem tudom, hogy Marcust nincs okom bántani – mondta Alec határozottan. – Az egyetlen vezető, akit valaha is érdemes volt szolgálni az ő. Mivel pedig hallottam, hogy most szabadon vissza lehet menni Volterrába annak a vámpírnak, aki otthonra vágyik, így eldöntöttem, hogy hazamegyek, méghozzá a menyasszonyommal. Tehát nincs miért aggódnod, én csak haza szeretnék menni. Nem lesz semmiféle gyilkosság, de természetesen figyelhetsz minket, amíg ott vagy. Akkor majd rájössz, hogy nincs okod aggodalomra velünk kapcsolatban.

-          Ne haragudj, de elég hihetetlen a számomra, hogy semmi rosszat nem akarsz Marcus-szal, hiszen az édesapád, és te is gyűlölitek a Volturit – néztem Heather-re komolyan. – Természetesen érthető okokból, de biztos, hogy te ott akarsz élni?

-          Az édesanyámon, és az édesapámon már nem segíthetek. Nem tehetek semmit azért, hogy visszakapjam őket, de az biztos, hogy Marcus nem ártott nekem, soha. Nincs okod kételkedni abban, hogy igazat mondok – mondta Heather határozottan. Én pedig kérdőn néztem Edwardra.

-          Nem látok semmi rossz szándékot a gondolataikban – vágta rá azonnal. – Nyugodtan velünk jöhetnek, nem lesz semmi baj – szorította meg a kezem szerelmem.

-          Rendben, akkor hát gyertek ti is – mondtam mosolyogva. – Na de Brian, és Angela?

-          Már elköszöntünk tőlük, és azt ígérték, hogy hamarosan meglátogatnak minket, és persze titeket is. Elnézést kérnek, amiért nem jöttek most ide, de szeretnének egy kis időt kettesben tölteni, de azt üzenik, hogy hiányozni fogtok, és hamarosan találkoztok – mondta Heather kedvesen.

-          Ez igazán kedves tőlük – mondtam boldogan. – Na és hol vannak a csomagjaitok? – tettem fel a következő kérdést.

-          Nekem nincsenek csomagjaim – vágta rá Alec. – Heathernek is csak egy bőröndje van, az pedig már itt van velünk.

-          Ez esetben már mehetnénk is a reptérre, nem szeretnénk megvárakoztatni Marcust. Már így is rendes tőle, hogy nem kell állandóan ott lennünk a testőrségében – mondta Edward komolyan.

-          Persze, menjünk – vettem a vállamra a táskám.

Edward pedig felkapta a két bőröndöt. Nem tartott sokáig, amíg kiértünk a reptérre, ott pedig felszálltunk a magángépre, amit Marcus küldött értünk, és már indultunk is tovább. Az út sem volt hosszú, mert ez a gép meglehetősen gyors volt. A leszállás viszont már sokkal kevésbé volt kellemes. Ugyanis Georgina és Félix várt ránk a reptéren. A jelek szerint Marcusnak ők a kedvenc testőrei, mert Esme és Carlisle is azt mesélte, hogy őket küldte értük, amikor megérkeztek.

-          Alec, mi van, csak nem vissza akarsz jönni hozzánk ezzel az utolsó kis senkivel együtt? Ráadásul már te is moslékevő lettél, mint a Cullenek. Hát hova tudsz még süllyedni? – kérdezte Georgina fölényesen.

-          Én is örülök, hogy látlak, Georgi – morgott rá Alec. - Még mindig kevés neked Félix, és próbálod máshogy levezetni a feles energiáidat? – kérdezte dühösen.

-          Hé, öcskös, azért ezt nem kéne – morgott fel Félix is.

-          Szerintem induljunk, nem akarjuk megváratni Marcust, ugye? – vetettem közbe, mielőtt még túlságosan eldurvulna a helyzet.

-          Oh, a kis pörkölt galamb közbeszól? – nézett rám Georgina nevetve. – Mondd csak, emlékszel még, hogy milyen hegesnek lenni? – kérdezte. Mire a testem azonnal remegni kezdett, még önkéntelenül is.

-          Az nem volt valóság, Bella, ne gondolj rá – ölelt át Edward. Az a perszóna pedig hirtelen sikoltozni, és csapkodni kezdett.

-          Na milyen érzés, amikor lángok nyaldossák a testedet? – kérdezte Heather. – Ilyen érzés volt apámnak is, amikor meg akarta menteni édesanyámat. Érzed, ahogy ég a húsod? Érzed, ahogy a bőröd leolvad a testedről, és a csontjaidba hasít a kíméletlen fájdalom? Érezd, hogy mit tettetek.

-          Kicsim, elég lesz – ölelte át Alec gyengéden.

-          Szerintem is elég lesz – kapta el Félixet Edward mielőtt még nekirontott volna Heathernek. Georgina pedig hirtelen abbahagyta a sikoltozást.

-          Remélem, hogy élvezted a játékot, amit előszeretettel játszol másokkal – mondta Heather mosolyogva. Majd kedvesével kézen fogva elindultak az autó felé, ahogy én és Edward is.

-          Megölöm ezt az utolsó kis senkit – morogta mögöttünk Georgina.

-          Nem hiszem, hogy a Mester erre engedélyt adna, úgyhogy próbálj meg lehiggadni, és ne zaklasd őket. Ők is hozzánk tartoznak – nyugtatta Félix.

-          Na és miért? Azért, mert volt képük idejönni kihasználva Marcus kegyelmét?

-          Igen, pontosan ezért, azért, mert a Mester úgy döntött, hogy bárki kaphat még egy esélyt – bólintott Félix.

-          A Volturi nem ad második esélyt – vágta rá Georgina ingerültek.

-          Nos, a dolgok talán változnak – mondta Félix halkan. – Marcus egészen másmilyen vezető, mint amilyen Aro és Caius volt. Most pedig ő a család feje, így mi pontosan azt fogjuk tenni, amit kér, és nem mondunk ellent. A Volturi utolsó vezetője, így azt tesz, amit csak akar.

-          Szerintem azért meg kellene beszélnünk vele néhány dolgot – állapította meg Georgina.

-          Nos, ha úgy látod jónak, akkor megpróbálhatsz beszélni vele, büntetést biztosan nem kapsz az őszinteségedért, de azt sem hiszem, hogy megváltoztatja majd a döntését. Sőt, nagy valószínűséggel azt fogja mondani, hogy törődj a saját dolgoddal, ami az ő védelme.

-          Majd meglátjuk – mondta határozottan. – Mindenesetre menjünk, és ne várassuk meg őt.

-          Úgy látom, hogy a kis perszónával még a bikája sem ért egyet – vigyorgott ránk Heather.

-          Talán nem kéne jobban felhergelni, mint amennyire muszáj – ajánlottam a lehetőséget.

-          Hogyha nem nevez mindenféle utolsó selejtnek, akkor én is békén fogom őt hagyni – vágta rá azonnal.

-          Mi lenne, ha megpróbálnánk diplomatikusak lenni. Én megértem, hogy a hátatok közepére sem kívánjátok ezt a nőt, lányok, de majd megoldjuk, csak jussunk előbb oda Marcushoz – mondta Alec higgadtan.

-          Diplomatikusnak? Ch… inkább menjünk haza, ez határozottan rossz ötlet volt – forgatta meg Heather a szemeit. – Azt hittem, hogy minden rendben lesz, és hogy Marcus és én jól ki fogunk jönni, de ezt egyre inkább kétlem. Vagy talán azt akarod, hogy életem végéig ezzel a nővel harcoljak? – kérdezte Heather dühösen.

-          Egyáltalán nem akarom, Georgina sem olyan kegyetlen, mint amilyennek mutatja magát. Nem szép a múltja, ha ismernétek, akkor nem gyűlölnétek ennyire. Na jó, akkor sem lenne színpatikus, ez biztos, de érthető, hogy nem bízik senkiben, és semmiben. Esetleg talán csak Félixben.

-          Ne gyere a szomorú múltjával, mert az éppenséggel nekem is akad – vágta rá Heather.

-          Nocsak, zűr van a galambdúcban? – szállt be Georgina nevetve.

-          Nézőpont kérdése, a nézeteltérés minden kapcsolatban előfordul, nem igaz? – mosolyogtam rá kedvesen.

-          Ahogy gondoljátok – rántotta meg a vállát.

-          Inkább csak menjünk – szállt be Félix a vezető ülésbe.

Majd felhúzta a limuzin belső ablakát, hogy Heather és Georgina ne öljék tovább egymást még szóban sem. Ami azt illeti ezért a megmozdulásáért még hálás is voltam neki. Végre egy kis csend. Ez már határozottan ránk fért.  

-          Kicsim, még hazamehetünk, ha meggondoltad magad – simított végig Alec Heather karján.

-          Meglátjuk, adok még esélyt, hiszen ez az otthonod. Mivel nekem pedig sosem volt, így logikus lenne itt letelepedni – nyomott gyors csókot Alec szájára.

-          Rendben, de ha végképp úgy döntesz, hogy ez nem megy, akkor szólj, és már itt sem vagyunk – ajánlotta Alec.

-          Jól van, ne aggódj. Szólni fogok, ha el akarok menni – mondta Heather határozottan. Érdekes volt végignézni ezt az egész beszélgetést így egyben, de tetszett, ahogy kezelték a konfliktust.

-          Ne aggódj, minden rendben lesz, Marcus majd leállítja Georginát – súgta Edward a fülembe. – Ha pedig megint bántani akarna, akkor ne felejtsd el, hogy ez csak egy illúzió, amit ő kalibrált, de ez nem fog neki sikerülni, hogyha a kastélyon belül nem fogadsz el táplálékot. Te is tudod, hogy csak akkor képesek az elmédbe hatolni, hogyha átverik azt.

-          Igen, tudom. Táplálékot csak és kizárólag az erdőből, vagy tőled fogadok el – bólintottam rá komolyan.

-          Igen, pontosan így – bólintott rá kedvesem.

-          Ne aggódj, ígérem, hogy vigyázni fogok, és biztos vagyok benne, hogy te is vigyázni fogsz rám – mondtam határozottan.

-          Arra akár mérget is vehetsz – vágta rá azonnal.

-          Tudom – bújtam a karjaiba mosolyogva.

-          Na és, hogy vagy? – kérdezte kissé idegesen.

-          Jól, természetesen. Hogy érted? – kérdeztem meglepetten.

-          Még sosem voltál huzamosabb ideig távol a családodtól, és gondolom, hiányoznak, ahogy nekem is – mondta aggodalmasan.

-          A fényképek itt vannak velem, és nem attól tudják, hogy szeretem őket, hogy mindig ott vagyok mellettük, ezt egyszerűen érzik, és tisztában vannak a ténnyel, hogy ők a legfontosabbak a számomra. Úgyhogy nincs miért aggódnod értem. Ők is jól meglesznek, amíg távol vagyok, és én is jól megleszek – mondtam határozottan.

-          Hozzá lehet szokni – szólt közbe Heather halkan. – Én is nagyon sokáig éltem Brian nélkül, de az segített, hogy tudtam, hogy jól van és életben van. Az első néhány év után az ember hozzá tud szokni a dologhoz. Vagy legalábbis elfogadja a tényt, hogy nem lehet mindig az mellett, akit szeret. A lényeg, hogy az egymás iránti érzések egy kicsit se hunyjanak ki, és titeket ismerve ez sosem történhet meg.

-          Úgy legyen – mosolyogtam rá hálásan. A szavai nagyon is jólestek. Sőt, egészen másképpen láttam a helyzetünket ezután. Hiszen nekünk az idő múlása nem számít, mert mindannyian olyanok maradunk, amilyenek most vagyunk, így sosem fogjuk elveszíteni egymást.

-          Megérkeztünk – húzta le az ablakot Félix, majd megállította az autót. Mi pedig azonnal kiszálltunk, és összeszedtük a bőröndjeinket.

-          Marcus azonnal látni szeretne titeket, azután megmutatja a szobátokat – mondta Félix, majd el is indult ellőttünk. Mi pedig jobb híján követtük. Az egész hely olyan volt, mint a régi ódon kastélyok, amiket a klasszikus vámpírfilmekben látni. Határozottan félelmetesnek hatottak rám, még azzal a ténnyel együtt is, hogy magam is vámpír vagyok már egy jó ideje.

-          Mi a baj? – szakított ki Edward a gondolataimból.

-          Semmi baj, csak várom, hogy mikor bukkan fel Von Kroloch gróf – vigyorodtam el.

-          Ami azt illeti, ő tényleg nem létezik, legalábbis nem tudunk róla – kuncogott Edward is. – Bár állítólag a Vámpírok Báljának van némi valóság alapja.

-          Komolyan? – néztem rá kíváncsian.

-          Nem tudom, igazából fogalmam sincs, de kedvelem azt a darabot, egyszer elmehetnénk megnézni – kacsintott rám.

-          Nem is rossz ötlet – bólintottam rá azonnal.

-          Elvileg a jövő hónapban játsszák Rómában a darabot – szólt közbe Félix. Mire döbbenten néztünk rá. – Mi van, azt hiszitek, hogy egy Volturi nem kedvelheti a kulturális programokat? – kérdezte felháborodva.

-          Bocsánat, csak meglepő, hogy szoktál színházba menni – rántottam meg a vállam.

-          Lehet, hogy nem hiszitek, de engem is szórakoztat, amikor az emberek megpróbálnak eljátszani minket. Annyiféleképpen képzelik a vámpír létet, és igazából nagyon kevés igazság van benne, mindenesetre tény, hogy van némi sejtésük, de elég kevés. A kedvencem a fokhagymás dolog. Tény, hogy nagyon büdös, főleg a mi szaglásunknak, de azért el nem menekülök előle – nevetett fel. – Fokhagymafüzér, micsoda ötlet – kezdett el hahotázni. – Na, de megérkeztünk – állt meg egy hatalmas ajtó előtt, amin be is kopogott.

-          Tessék – jött azonnal a válasz. Mire Félix kitárta az ajtót előttünk, mi pedig beléptünk a terembe. – Oh, megérkeztetek, és még többen is, mint amire számítottam. Remek – mondta Marcus barátságosan. – Alec, fiam, azt hittem, hogy elvesztettünk téged is. Örülök, hogy látlak – mondta őszintén. – Na és, ha jól látom, és érzem, akkor nem is egyedül tértél vissza köreinkbe – mosolygott Heather-re. – Üdvözöllek ismét Volterrában gyermekem.

-          Emlékszik rám? – kérdezte Heather döbbenten.

-          Természetesen – bólintott Marcus. – Részvétem a szüleidért. Őszintén sajnálom, ami történt, de ha te is úgy látod, akkor még lehetünk barátok – ajánlotta a lehetőséget azonnal.

-          Alec oldalán szeretnék maradni – harapott az ajkába Heather.

-          Ez esetben üdvözöllek a családomban – intett Marcus. Mire két vámpír két köpennyel állt meg Alec, és Heather mellett, amit rájuk is segítettek.

-          Köszönöm – biccentett Heather. Majd boldogan csimpaszkodott bele Alec kezébe.

-          Nektek nem teszem kötelezővé a köpenyeink viselését, hiszen ti a Cullen család tagjai vagytok, és csak a vendégeim, de megtiszteltek, ha esetleg viselitek, amíg itt tartózkodtok.

-          Természetesen örömmel viseljük a köpenyt, köszönjük – válaszolt Edward azonnal.

-          Hm… udvariasság. Carlisle mesélte, hogy te még oly korok szülötte vagy, amikor az udvariasság és a lovagiasság mindenek felett volt – mondta Marcus elismerően. – Megtiszteltek Cullenek – biccentett a fejével. Edward pedig azonnal meghajolt. Gondoltam abból baj nem lehet, úgyhogy én magam is meghajtottam magam Marcus előtt. – Álljatok fel – hallottuk meg Marcus kedves hangját. Mi pedig azonnal felegyenesedtünk. – Megmutatom a szállásotokat, és közben megbeszélhetnénk az itt tartózkodásotok célját, és idejét – állt fel a trónusáról. – Georgina, Félix itt az ideje, hogy kapjatok néhány nap kimenőt – fordult a testőrei felé.

-          Na de, Mester, ugye nem gondolod, hogy… - kezdett bele Georgina.

-          Biztos vagyok benne, hogyha megkérem Alecet, akkor helyetesít benneteket néhány napra, és talán még Heather is mellettem marad, amikor nem alszik – nézett rájuk kérdőn. – Na és persze, Edward és Bella is mellettem lesz – fűzte még hozzá.

-          Természetesen, ahogy kívánod Mester – vágta rá Alec. Heather pedig egyetértően bólogatott.

-          Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – mondta Georgina határozottan.

-          Nincs okom kételkedni a testőrség tagjaiban, akkor sem, hogyha te nem bízol bennük, lányom – nézett rá kissé idegesen. – Te és Félix most elutaztok a nyári palotába, méghozzá két hétre, és pihentek. Még ma induljatok – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Igenis, Mester – hajtotta meg magát Félix. Georgina pedig gyilkos pillantásokat meresztett ránk, de hagyta, hogy a párja kihúzza őt a teremből…