La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 62. fejezet

62. fejezet

(Bella szemszöge)

Miután mindent megbeszéltünk Marcusszal Alec segített megtalálni a szobánkat, hogy berendezkedhessünk, egy óra múlva pedig már várják is Edwardot a trónteremben, ahogy engem is. Ő a gondolatokat fogja vizsgálni, én pedig mentális pajzzsal fogom körülvenni a Volturi tagjait, amikor megérkeznek a jelentkezők, akik szeretnének Marcus családjához tartozni. Ez azt hiszem, hogy egy teljesen normális és kivitelezhető feladat. Sőt, talán még tetszik is nekem Marcus hozzáállása.

-          Ez lenne az a lakosztály, amit a Mester nektek szánt. Nem messze innen van az én szobám is, illetve Heather és az én szobám, pontosabban kettővel arrébb – mutatott egy ajtóra. – Ha bármire szükségetek van, akkor nyugodtan szóljatok.

-          Köszönjük – mosolyogtam rá hálásan.

-          Igazán nincs mit – biccentett. Majd maga után húzta Heathert, és eltűntek az ajtó mögött.

-          Szerintem nézzük meg a szobánkat, Carlisle azt mondta, hogy ők is itt laktak, amíg Marcusnál vendégeskedtek – mondta Edward komolyan.

-          Hát akkor nézzünk körbe – mondtam mosolyogva. Majd benyitottam a szobába, Edward pedig azonnal követett engem. – Te jó ég – sikkantottam fel, amikor megláttam a hatalmas halom ajándékot az ágyon. Ruhák, egy sakk készlet, könyvek,  és cd-k, amiket imádunk. Na és egy levél.

„Kedves Bella és Edward,

Marcus nagyon kedves, és figyelmes volt velünk az egész itt tartózkodásunk alatt. Tudom, hogy nehéz távol lennetek tőlünk, ahogy nekünk is nagyon hiányozni fogtok. Viszont hamarosan újra találkozunk, addig is hagyunk nektek egy kis ajándékot, hogy mindig az eszetekbe jussunk, hogyha esetleg honvágyatok támadna.

Szeretünk benneteket, Esme és Carlisle

Ui.: Nagyon várunk benneteket haza.

-          Esme, már csak Esme. Nem is ő lenne, hogyha nem kedveskedett volna nekünk valamivel, és nem tett volna le ide néhány meglepetést – mosolyodott el Edward boldogan.

-          Igen, ő mindig is tökéletes volt – vágtam rá én is.

-          Szerintem nézzünk körbe, ez egy nagyon kellemes lakosztálynak tűnik – fogott kézen. Én pedig örömmel indultam el vele, hogy együtt felfedezzük az ideiglenes otthonunkat.

-          Atyaég – kerekedtek el a szemeim, amikor beléptünk a fürdőszobába. – Ez nem éppen hasonlít a kastély többi részére.

-          Az egyszer biztos. Ez kész modern wellnessközpont – bólintott rá Edward is. – Marcus alaposan felújítatta ezt a részt, ahogy már említette is.

-          Valóban, de én még mindig nem bízom benne – mondtam halkan. – Lehet, hogy Marcus tényleg más, mint amilyen a többi Volturi volt, bár én nem ismertem egyiket sem eddig, de mi van, hogyha ez csak egy trükk, és mindannyian olyanok, mint Georgina, csak most még előadják magukat.

-          Bella, azt látnám a gondolataikban – vágta rá Edward azonnal.

-          Elvileg igen, de ki lehet játszani a képességed, hogyha elég sokat gyakoroltak rá – állapítottam meg.

-          Nos, nem tagadom, hogy ki lehet játszani a képességem, de nem hosszú távon. Ígérem, hogy figyelni fogok – mondta határozottan.

-          Rendben van, ez megfelelő javaslat – bólintottam rá.

-          Na láss rémeket, kicsim. A helyzet korántsem olyan szörrnyű, mint amilyennek hiszed. Jogos a bizalmatlanság, de azért csak diszkréten – kérte halkan.

-          Ne aggódj, nem terveztem a világgá kürtölni, hogy nem bízom Marcusban, még akkor sem, hogyha Carlisle őszintén megbízik benne – ígértem meg.

-          Jól van, mindenesetre figyelek, és te is figyelsz. Bár szerintem nincs miért aggódni – egyezett bele végül.

-          Legyen igazad – vágtam rá.

-          Helyes, na gyere ide – tárta ki a karjait Edward. Én pedig boldogan simultam bele a karjaiba. – Megnyugodtál? – kérdezte kedvesen.

-          Igen, azt hiszem, hogy most már minden rendben – mosolyogtam fel rá. – Talán csak a hely miatt gyülemlik fel bennem a feszültség.

-          Igen, előfordulhat – biccentett.

-          Mit szólnál, hogyha egy kicsit ellazítanálak? Elég nagy ez a jakuzzi. Kifejezetten kényelmes hely, és kényelmesen elférnénk benne – simított végig a fenekemen.

-          Ez egy merőben csábító ajánlat, de egy óra múlva jelenésünk lesz – mondtam csalódottan.

-          Azt hiszem, hogy kipróbálni ki tudnánk ennyi idő alatt – esett neki a köpenyemnek.

-          Hé, nyugalom – nevettem fel. – Most kaptuk ezeket a köpenyeket, amiket megígértünk, hogy viselünk, úgyhogy légy szíves ne tépd szét – oldottam ki inkább én a köpenyemet.

-          Jól van, na nem mintha nem lenne itt még köpeny bőségesen, de vigyázok rá, esküszöm – mondta komolyan.

-          Oké, én is vigyázok a tiedre, de még víz sincs ebben a jakuzziban, és már egy óránk sincs – nyitottam meg a csapot.

-          Nem kell tíz perc és megtelik ilyen tempóban – szedte le rólam a felsőmet, és a nadrágomat is.

-          Csakugyan? – tettem én is ugyanezt a ruháival.

-          A legutóbb nem tudtuk úgysem befejezni rendesen a nászutunkat. Lehetne ez a második nászút, csak kis megszakításokkal, amikor éppen testőrködnünk kell Marcus mellett.

-          Ami azt illeti, ez egy remek javaslat – bólogattam lelkesen.

-          Azt hiszem, hogy most már eleget beszélgettünk róla – kapott a karjaiba és beszállt velem a még félig üres kádba.

-          Ennyire régen lett volna már? – húztam fel a szemöldököm.

-          Több, mint két napja nem voltunk együtt. Nem elég? – illesztette össze a testünket.

-          Ami azt illeti, valóban régen volt már. A negyvennyolc óra valóban kínszenvedés – sóhajtottam fel, amikor mozogni kezdtem.

Szerettem, amikor én diktálom a tempót. Szó se róla, Edward fantasztikus volt az ágyban, de azért egy nő azt hiszem néha igényli, hogy ő diktálhassa a tempót. Elég volt néhány perc, és én máris elvette az eszem a kéj, de Edward is pontosan ugyanolyan állapotban volt, mint én. Nem sokkal később pedig mindkettőnket elragadott a gyönyör. Boldogan pihegtem kedvesem mellkasán miközben ő a hátam simogatta. Amikor halk kopogtatás szakított ki minket a meghitt pillanatból.

-          Igen? Ki az? – kérdezett ki Edward azonnal.

-          Alec vagyok, tíz perc múlva szolgálat, ne késsetek el – mondta komolyan. – Ott találkozunk.

-          Köszönjük, hogy szóltál – vágtuk rá azonnal. Majd már csak a távolodó lépteit hallottuk.

-          Fel kéne öltöznünk és mennünk – állapítottam meg kelletlenül.

-          Igen, tudom. A szolgálat után innen folytatjuk – csapott finoman a fenekemre. Majd felállt engem is a karjaiban tartva.

-          Szerinted mit szokás itt viselni a köpeny alatt? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nos, azt hiszem, hogy bármit, ami kényelmes – rántotta meg a vállát. – Marcus erre vonatkozó szabályokról nem szólt egy szót sem.

-          Igen, ez igaz – bólintottam rá. – Akkor egy farmer és egy fekete felső nyilván megteszi – siettem a bőröndhöz. Majd magamra kaptam a ruhadarabokat. Közben pedig Edward is felöltözött. Gyorsan felvettem a földről a köpenyemet is, és így magamra vettem úgy, hogy a fejemre húztam az arcomat eltakarva. – Elég furcsa ez a köpeny – állapítottam meg.

-          Csak nem vagyunk hozzászokva, de ha megszoktuk, akkor már nem lesz ilyen különös – rántotta meg a vállát Edward. Majd ő is felvette a köpenyét.

-          Előnye is van ennek a köpenynek – vigyorogtam rá.

-          Na és mi lenne az? – kérdezte kíváncsian. Én pedig közelebb léptem hozzá, azután pedig megcsókoltam a köpeny alatt. A két csuklya tökéletesen eltakart bennünket.

-          Hm… nagyon trükkös gondolat – mosolyodott el Edward, amikor elváltunk.

-          Talán nem tetszett? – húztam fel a szemöldököm.

-          Dehogynem tetszett – vágta rá azonnal. Majd ő is megcsókolt ugyanúgy, ahogy én az előbb.

-          Menjünk, mert el fogunk késni – fűztem össze az ujjainkat.

-          Igen, igazad van – bólintott rá. Majd elindultunk a trónterem felé, hogy teljesítsük az ígéretünket, és szolgáljuk Marcust…

(Johanna szemszöge)

Az életem szinte gyökeresen megváltozott. Alig több, mint egy évvel ezelőtt még álmodni sem mertem volna róla, hogy valaha anya leszek. Most pedig itt fekszem a kisfiammal a karomban, aki éppen lelkesen issza a tejet, Billy pedig mosolyogva figyel minket az ágy végéből. A másik szobában pedig Emily játszik Timmel és Marie-val. Ma nálunk alszanak, hogy Nathalie egy kicsit kettesben lehessen Anthonyval, és Gabriella is egy kicsit Jacobbal, illetve ők hármasban Phoebe-vel együtt, de mivel a kislány gyönyörűen végigalussza az éjszakát, tudnak egy kicsit romantikázni végre.

-          Biztosan elbírsz mind a négy gyerekkel? – kérdezte Billy bizonytalanul.

-          Hát persze, hogy elbírok velük – vágtam rá azonnal.

-          Biztosan ne maradjak inkább itthon? Még mindig megkérhetek valakit, hogy helyettesítsen – simított végig az arcomon.

-          Drágám, a falkának szüksége van rád. Ne aggódj miattam, minden rendben lesz, Emily és Will elalszik itt velem, Marie és Tim pedig a másik szobában. Jó gyerekek, ezt te is tudod. Olykor egy kicsit talán csíntalanok, de ennyi az egész. Minden rendben lesz – nyomtam gyors csókot a szájára.

-          Rendben, de ha bármi gond van, akkor hívd nyugodtan Cullenéket. Rose felajánlotta, hogy bármikor átjön, ha szükséges – mondta határozottan.

-          Billy, drágám, ne aggódj már ennyit, kérlek. Nem lesz semmi baj – mondtam határozottan. – Ha viszont mégis történne valami, akkor azonnal hívni fogom Rose-t, Jacob pedig majd szól neked. Rendben? Na, most menj, és védd az embereket – néztem rá mosolyogva. Édes volt, amikor ennyire aggódott. Bár azért néha egy kicsit túlzásba viszi a dolgot, azt hiszem. Nem, nem is csak hiszem, hanem biztos vagyok benne.

-          Jól van, vigyázz magatokra, és ne hagyd, hogy a gyerekek a fejedre nőjenek, tudnak ám rosszak lenni, hiszen mindegyikben farkas vér csörgedez – mondta nevetve.

-          Ne aggódj, tudom kezelni a farkasokat – kacsintottam rá.

-          Efelől semmi kétségem – bólintott rá. Majd gyengéd csókot lehelt a számra, azután pedig a kisfiúnk felé is.

-          Na, menj már, a többiek már várnak – mondtam komolyan. Mire engedelmesen elhagyta a szobát még egy apró csók után.

-          Johanna – szaladt be a szobába Marie.

-          Igen, kicsim? – néztem rá kérdőn.

-          Nagyon éhes vagyok – harapott az ajkába.

-          Oh, nem volt elég a vacsora? – lepődtem meg.

-          De akkor elég volt, de most megint éhes vagyok – pirult el.

-          Rendben, akkor jövök, és készítek nektek valamit. Mit szólnál egy kis mogyoróvajas szendvicshez?

-          Lehetne mogyoróvajas-lekváros? – harapott az ajkába.

-          Természetesen arról is lehet szó – vágtam rá azonnal. – Will mindjárt befejezi a vacsorát, és már megyek is, rendben?

-          Igen, a konyhában várunk – futott ki a szobából mosolyogva. A kis torkos. Pedig még repetát is kért a tortából. Mostanában rengeteg ételt igényel a szervezete. Nathalie is említette, hogy alig győzi etetni a családját. Szerintem ez kicsit különös, de mivel senki sem aggódik a dolog miatt, így én sem teszem. Biztosan csak a gyors növekedés miatt igénylik a sok ételt, hiszen a szervezetüknek szüksége van a tápanyagokra.

-          Johanna, vigyázzak Willre, amíg te elkészíted a szendvicseket? – viharzott be Emily lelkesen.

-          Igen, örülnék neki, hogy figyelnél rá egy kis ideig, de ti is kijöhettek velünk a konyhába – fűztem még hozzá. Emily határozottan megbízható és erős kislány, de az a biztos, hogyha látom őket. Még mindketten gyerekek, és nem szeretném, hogyha bármi baj történne, akárcsak véletlenül se.

-          Oké, vihetem én? – kérdezte csillogó szemekkel.

-          Egy pillanat, még nem volt büfi, de mindjárt készen vagyunk – mondta, mire azonnal felhangzott a várt hang.

-          Hűha, ez egy mindenkit megszégyenítő hang volt, azt hiszem – kuncogott fel Emily. Mire William is azonnal kacagni kezdett. Én pedig gyorsan megtörölgettem a száját, és beletettem a fiamat Emily már előre bölcsőt formáló kis kezei közé. – Nahát, te napról napra nagyobb vagy – nyomott puszit Emily Will arcára. Mire fiam finoman beletúrt a selymes hajtincsekbe.

-          Na menjünk, kedveseim, Marie már nagyon éhes – kaptam magamra a köntösömet. Majd mindhárman kisétáltunk a konyhába.

-          Szóval, mogyoróvajas-lekváros kenyerek lesznek, és kakaó? – néztem a már előkészített hozzávalókra.

-          Igen, ezt szeretnénk – bólogatott Marie és Tim lelkesen.

-          Rendben – biccentettem. – Na és a szalámi, meg a majonéz? – lepődtem meg, amikor azt is megláttam.

-          Emily inkább a sósat szereti, és ez a kedvence – mondta Marie határozottan.

-          Oh, értem – mondtam mosolyogva. Milyen édesek, hogy gondoltak rá is. – Na és a kakaót szereted? – néztem kérdőn Emilyre.

-          Az jöhet minden mennyiségben – vágta rá azonnal.

-          Rendben van, akkor csináljuk meg azokat a szendvicseket – álltam neki a kenyerek megkenésének.

Miután pedig mindhárom gyerkőc megkapta a megfelelő mennyiségű második vacsoráját szépen megfürödtek, és már bújtak is be az ágyba. Marie és Tim a nekik kialakított kis szobában aludtak, míg Emily természetesen bekéredzkedett hozzám és Willhez. Bár én ezt egyáltalán nem bántam. Szerettem nézni őket, amikor összebújtak, és békésen szundikáltak. Annyira aranyosak voltak így együtt mindig. Bár ez tökéletesen igaz volt Marie és Tim esetében is, hiszen szinte ugyanígy aludtak ők is. Miután pedig meggyőződtem róla, hogy mind a négyen kényelmesen, betakarva alszanak én is lefeküdtem, és szinte azonnal el is aludtam. Nem is volt olyan nehéz vigyázni erre a négy kis rosszcsontra, mint ahogy mindenki hitte…