La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 60. fejezet

60. fejezet

SZIASZTOK! EZ MOST EGY ÁTVEZETŐ FEJI LESZ, DE REMÉLEM, HOGY AZÉRT TETSZENI FOG :D PUSZI, DRUSILLA

 

(Bella szemszöge)

Ez a néhány hét, amennyi időnk volt még mielőtt el kellett indulnunk Volterrába szinte villámgyorsasággal telt el. Emily a napja nagy részét La Push-ban töltötte mindig Willel. Míg Marie és Tim kalandozott mindenfelé az erdőben, mert már tökéletesen biztonságos volt. Elég ritkán találkoztunk mostanában, de elvileg ma mind együtt vacsorázunk, így lesz időnk egy kicsit beszélgetni. Nem tudom, hogy mit is kéne várnom ettől az utazástól. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogok majd reagálni Georginára és Félixre, hiszen az az egy biztos, hogy nem leszünk kebelbarátok. Sőt, sokkal inkább ellenségnek tekintem őket. Marcus-szal nem hiszem, hogy gond lesz, mert amennyire tudom nagyon rendes, és végülis ő volt az, aki nem akart minket száz év fogságra ítélni, de egy kicsit azért mégis tartok tőle. Nem tudom, hogy milyen lehet az az élet, amikor más parancsol neked, és nem vagy a magad ura.

-          Mi a baj, édesem? – szakított ki Edward a gondolataimból.

-          Nem is tudom. Rossz előérzetem van ezzel a volterrai úttal kapcsolatban – vallottam be őszintén.

-          Kicsim, ebben nincs semmi megdöbbentő, hiszen életed legszörnyűbb élményei a Volturihoz köthetőek – simított végig a karomon Edward. – Mindenesetre résen leszünk, ez egészen biztos. Lehetőség szerint nem hagyjuk egymást el egy pillanatra sem, és akkor nem lehet gond.

-          Jó, én meg majd megpróbálom nem meggyilkolni azt a nyavalyás nőszemélyt – mondtam határozottan.

-          Ami azt illeti, azt hiszem, hogy az lesz a legjobb, hogyha majd megpróbáljuk egymást lefogni, mert én is hasonló érzelmekkel viseltetek a hölgy iránt, mint te – bólintott rá Edward is. – Habár, ha van egy kis szerencsénk, akkor Marcus visszafogja a kis pincsijét.

-          Ez is megeshet, az alapján, amit Esme és Carlisle mesélt – haraptam az ajkamba. Hátha Georgina már le lesz állítva mielőtt még elkezd gonoszkodni.

-          A remény hal meg utoljára, ahogy a mondás is tartja – simított végig a karomon.

-          Legyen igazad – nyomtam gyors csókot a szájára. – Most viszont megyek, be kell vásárolnom a pitéhez. A gyerekek imádják. Úgy gondoltam, hogy ma a kedvencüket készítem el.

-          Mi is az pontosan? – kérdezte Edward kíváncsian.

-          Sült krumpli, steak, és almás pite fagyival – soroltam azonnal.

-          Hm… azt hiszem, hogyha ember lennék, akkor ez biztosan csábítóan hangzana – állapította meg.

-          Nos, én nem rajongtam érte, amíg ember voltam, de az apám, na ő nagyon is rajongott érte, és Jacob sem mondott rá nemet soha – mosolyodtam el az emlék hatására.

-          Na és segíthetek valamiben? – kérdezte szerelmem kíváncsian.

-          Hát, ami azt illeti, még nem vásároltam be mindent – néztem rá boci szemekkel.

-          Ajaj, még nem nagyon volt szerencsém boltba menni, de biztosan megbírkózom egy közérttel a kedvedért – mondta elszántan.

-          Rendben van, akkor gyorsan felírom a bevásárlólistát, és már mehetünk is – mondtam határozottan.

-          Oké, akkor én itt várok – bólintott rá azonnal. – Előveszek néhány szatyrot.

-          Hát, szerintem hármat nyugodtan vegyél elő – gondolkodtam el.

-          Jól van, akkor három nagy szatyor lesz – egyezett bele azonnal.

Én pedig fogtam egy tollat és egy ceruzát, azután pedig gyorsan felírtam mindent, amire szükségem van. Edward pedig azonnal végigolvasta a listát, majd bólintott, nyomott egy finom csókot a számra, azután pedig már hallottam is, ahogy az autója beindul, és már el is süvített a bolt irányába. Én pedig nekiláttam a pác elkészítésének, valamint a krumplihámozásnak, hogy mindennel időben készen legyek. Miután a krumpli már a vízbe volt cikkejezve, meggyúrtam az almáspite tésztáját. Már csak az almára és a húsra volt szükségem. Amivel Edward meg is érkezett nem sokkal később.

-          Szia – lépett be a három hatalmas szatyorral.

-          Elég bután néztek rám a boltban – mondta panaszosan.

-          Na és miért? – kérdeztem meglepetten.

-          Hát az én időmben, amennyire emlékszem még rá, volt az alma, mint gyümölcs – kezdett bele.

-          Hát igen, az alma már akkoriban is népszerű gyümölcsféle volt – bólintottam rá, de nem igazán értettem, hogy mire akar kilyukadni.

-          Na igen, de most már van straking, jonagold, zöld, golden, nyári… és még sorolhatnám a végtelenségig – magyarázta felháborodva. – Nem írtad fel, hogy milyen fajtát hozzak, úgyhogy végighallgattam egy idős néni szinte egész életét, mert meg mertem kérdezni tőle, hogy milyen almából a legfinomabb pitét sütni – forgatta meg a szemeit. – A néni igazán kedves volt, de nem voltam kíváncsi a gyermekkorától a kilencvenedik születésnapjáig mindenre.

-          Te szegény – görbült le a szám. – Na mesélj, milyen almát kaptál végül? – kérdeztem komolyan.

-          Fogalmam sincs, olyat, amelyikre a néni rámutatott, hogy az lesz a tökéletes  fajta a süteményhez. Azt mondta, hogy ez savanykás, úgyhogy tökéletes lesz – mutatta fel a hatalmas szatyrot.

-          Te mégis hány kilót hoztál? – kerekedtek ki a szemeim.

-          Gondoltam csinálhatunk bőven, majd segítek – rántotta meg a vállát.

-          Rendben, akkor megmutatom, hogy hogyan készítsd elő a tölteléket – mondtam komolyan. – Addig elkészítem a húst, a krumplival, és csinálok még egy nagy adag salátát is.

-          Oké, akkor mutasd – vett ki két kést a fiókból.

-          Tehát, meghámozod őket – kanyarintottam le az egyik alma héját nagyon vékonyan. – Utána pedig lereszeled ezen a reszelőn ebbe a nagy tálba. Kiteszem a cukrot és a fahéjat, amivel majd össze kell keverned a reszelt almát – magyaráztam lelkesen.

-          Rendben, ez menni fog – állt neki a munkának azonnal. Majd én is folytattam, amit elkezdtem. Nem is tellett sok időbe, és már a sütőben is volt a vacsora. Edward pedig remekül haladt az almával. Már a cukrozásnál és fahéjazásnál tartott. – Most mi jön? – kérdezte kíváncsian.

-          Most abba a másik tálba csavard ki az alma levét, ami engedett – adtam ki a következő utasítást. Én pedig elkezdtem kinyújtani a tésztát a tepsibe. – Várj, finomabban – szóltam rá, amikor a reszelt alma helyett egy adag almapép maradt a kezében. – Az alma tartsa meg a formáját, csak a levet préseld ki belőle egy kicsit, hogy ne áztassa el a tésztát.

-          Milyen profi vagy, ahhoz képest, hogy nem is érzel már ízeket, mármint emberi ételekét – mondta elámulva.

-          Egyszerű – vágtam rá. – Csak az arányokat kellett megtanulnom, és azóta tökéletesen megy a dolog. Dawn, Jacob párja nagyon sokat segített anno, hogy megtanuljak így főzni.

-          Biztosan kedves lány volt – mosolyodott el Edward.

-          Igen, csodálatos lány volt – vágtam rá azonnal. – Jacobbal tökéletesen összeillenek.

-          Vagyis összeillettek – javított ki.

-          Nem, mindig és mindenkor összeillenek – mondtam határozottan.

-          Bocsánat, igazad van – egyezett bele azonnal.

-          Helyes, én is így gondoltam – biccentettem.

-          Na, most, hogy kifacsartam a levet mit csináljak? – kérdezte kíváncsian.

-          Ami azt illeti, azt hiszem, hogy az lenne a legjobb, hogyha a levét poharakba töltenénk, mert mindannyian imádják. Az alma negyedét pedig ide halmozhatod – mutattam a tepsiben a tésztára.

-          Oké, a tetejét megpróbálhatom kinyújtani? – nézett rám bizonytalanul.

-          Hát persze – bólintottam rá azonnal. Határozottan tetszett ez a lelkesedés.

-          Megmutatod?

-          Igen, figyelj, nagyon egyszerű – kezdtem el nyújtani a tésztát. – A lényeg, hogy egyforma vastagra nyújtsd, és nagyjából a tepsi méretére.

-          Értem – vette át tőlem a sodrófát, és határozott mozdulatokkal elkezdte nyújtani a tésztát. Majd amikor tökéletesen akkora lett, amekkorának lennie kell feltekerte a tésztát, és tökéletesen a pite tetejére helyezte.

-          Nagyszerű – mondtam elismerően. – Akkor most szurkáld meg egy kicsit a villával, és kend meg a tetejét a tojásfehérjével.

-          Oké – látott neki azonnal a munkának. Én pedig boldogan figyeltem az igyekezetét. Nagyszerűen csinálta, ahhoz képest, hogy ez volt az első kísérlet. – Mikor jönnek a többiek? – kérdezte, amikor már két pite is a sütőben volt.

-          Hamarosan, legfeljebb húsz perc – válaszoltam, miközben már a terítéssel voltam elfoglalva.

-          Ki fogja ezt mind megenni? – kérdezte Edward döbbenten, amikor felfigyelt a már hét tepsi krumplira és steakre.

-          A három fiú fejenként megeszik egy tepsivel, és a többieknek is meglehetősen jó az étvágya. Szóval azt hiszem, hogy el fog fogyni az utolsó falatig, még akkor is, hogyha most azt hiszed, hogy sok lesz. Sőt, állítom, hogy a pitéből sem fog maradni egyetlen egy falat sem, majd meglátod.

-          Én hiszek neked, hiszen te szoktál nekik vacsorát készíteni, de ezt így látni azért kicsit sokkoló – állapította meg. – Főleg, hogy én még emlékszem, hogy te milyen kis mennyiségeket ettél meg.

-          Én nem voltam sem férfi, sem pedig farkas, úgyhogy az én súlycsoportom nem igazán volt hasonló a fiúkéhoz – mondtam nevetve.

-          Azért elég komoly a különbség egy tepsi krumpli és steak vacsora, valamint a te három salátaleveled között – mondta pimaszul.

-          Ez nem is igaz, volt, hogy akár négy salátalevelet is felfaltam – villantottam ki a fogaimat.

-          Tényleg, és akár egy egész vegaburgert is bedoptál. Sőt, mi több, néha még ettél hozzá egy adag sült krumplit is.

-          Micsoda bűn – forgattam meg a szemeimet. – Ami azt illeti, itt-ott még látszódik is az a sok sült krumpli – simítottam végig a csípőmön. Majd megmutattam a hátsómat is.

-          Ezt most te sem gondolod komolyan – kuncogott fel. – Te tökéletes vagy, édesem – ragadta meg a csípőmet. Majd egy határozott mozdulattal magához rántott.

-          Khm… zavarunk? – kopogott be az ajtón Gabriella. Phoebe, mint mindig most is az anyukáján csüngött. Jake, és Tim pedig mellettük álltak.

-          Visszajöhetünk később is – kuncogott fel Anthony, és Nathalie is az ajtóban. Mellettük pedig ott állt Marie és Emily is.

-          Kész van már a kaja? – kérdezte Billy is a karjában Johannát és Willt tartva. Johanna nyilván még elég fáradékony.

-          Hát persze, hogy készen. Kivéve a harmadik és negyedik pitét, de azt is azonnal beteszem a sütőbe – mondtam miután mindannyiukat beinvitáltam a házba. Na nem, mintha könyörögni kellett volna nekik. Miután mindenki leült az asztalhoz nagy meglepetés ért minket. Anthony és Nath egyszer csak mosolyogva nyújtott felénk egy borítékot, amit azonnal kíváncsian kibontottam, és attól, amit benne találtam elállt a lélegzetem. – Uramisten – ölelgettem meg őket azonnal, ahogy mindenki más is pontosan ugyanígy tett. Még egy kisbaba. Még egy unoka. Ilyen csodálatos meglepetésre igazán nem is számítottam, de szerintem Edward sem. – Gratulálok – mondtam boldogan.

-          Köszönjük – pirult el Nath egy pillanatra.

Hát igen, ki gondolta volna, hogy ilyen fiatalon már háromszoros anyuka lesz. Nem tétlenkednek a fiammal az egyszer biztos. Ahhoz képest, hogy elméletileg ez nem is lehetséges, azért mindig sikerül egy újabb kisbabával meglepnie minket valakinek. Bár ez egyáltalán nem baj. Én is mindig nagy családról álmodtam, és ezt biztony, hogy megkapom, méghozzá kamatostól.

-          Egyébként mikor tudtátok meg? – tettem fel az engem leginkább égető kérdést.

-          Carlisle mondta meg, mielőtt még elutaztak volna. Akkor voltam nála vizsgálaton, mert nagyon gyanúsak voltak a tüneteim, és ő megerősítette a dolgot – mesélte Nathalie.

-          Ezért gondolkodott össze-vissza Carlisle, amikor elköszöntünk egymástól – vigyorodott el Edward.

-          Na, lássatok neki a vacsorának – bíztattam őket, és nem is kellett kétszer mondanom. Emily és Marie természetesen megint a nagyapját tüntette ki a figyelmével, mint ilyenkor általában. Mindig örömmel csüngtek rajta, és Edward is imádta őket. Rám most Phoebe volt nagyon kíváncsi. A kis kezeit felém nyújtotta, és amikor átvettem rögtön megrázott egy kicsit a kezével, ezzel fejezve ki, hogy tetszik neki a helyzet.

-          Phoebe, már megbeszéltük, hogy nem szabad megrázni senkit, még szeretetből sem – szólt rá Gabriella kedvesen. – Simizni szabad, rázni nem – emelte fel az ujját finoman, hogy érzékeltesse a dolog komolyságát. Mire a kislány felkacagott, majd finoman játszani kezdett egy hajtincsemmel. – Jól van, nagyon ügyes vagy – dícsérte meg Gaby. – Most pedig mutass valami szépet Bellának – nevetett fel az anyukája. A kislány pedig becsukta a szemeit, én pedig egy másik világban találtam magam. Egy napsütötte tengerparton voltam Edwarddal, és Anthonyval, amikor a fiúnk még kisbaba volt. Csodálatos látvány volt, olyan, amire mindig is vágytam.

-          Te jó ég – ámultam el, amikor a képnek vége szakadt.

-          Ez még nem minden – nevetett fel Gabriella. – Nagyon tehetséges más téren is. Figyelj – kért Gaby lelkesen. – Phoebe milyen színű Bella haja? – kérdezte halkan. Mire a kislány haja pontosan olyan lett, mint az enyém. – Kicsim, milyen színű apa szeme? – tette fel a következő kérdést, mire a kislány szemei csokibarnák lettek. – Ezt a fajta képességet csak ma mutatta be a kisasszony, de nagyon ügyesen tudja így álcázni magát.

-          Mennyi képessége van? – kérdeztem meghökkenve.

-          Nem tudom, eddig mást még nem mutatott a hölgy – emelte fel a karját Gabriella tanácstalanul.

-          Hát már ez is rengeteg dolog – mondtam határozottan. – Nagyon ügyes, és tehetséges kishölgy vagy – csiklandoztam meg a pocakját, mire gyöngyözően felkacagott.

Az este hátralévő része is nagyszerűen telt. Rengeteget beszélgettünk, és élveztük a családi légkör minden pillanatát. Szerettem volna, hogyha így emlékeznek ránk. Bár nem megyünk el hosszú időre, de régen volt már, hogy igazán összeült volna a család egy ilyen meghitt vacsorára. Na persze, mondanom sem kell, hogy minden elfogyott az utolsó morzsáig, ahogy megjósoltam. Éjfél körül pedig, amikor már az összes kicsi elaludt, a szüleik is nyugobóra tértek a szobáikban. Még jó, hogy ilyen nagy a határmenti ház. Marie és Tim, ahogy mindig, most is összebújva aludtam el. Emily óvón bújt Will mellé, és gyengéden ölelte magához. Phoebe a kiságyban szunyókált békésen. Anthony és Nath egymás karjában feküdtek. Egymás felé fordulva ölelték egymást. Billy és Johanna nagykifli, kiskifli pózban bújtak össze. Míg Jacob mellkasán Gabriella feküdt, szorosan a vőlegényéhez bújva. Mindannyiukról készítettem egy képet, ahogy alszanak. Annyira gyönyörűek voltak mind. Muszáj volt megörökítenem őket. Pontosan úgy, ahogy tegnap este már megörökítettem a Cullen családot is. Így mindenkiről lesz egy képünk Edwarddal, ha már nem láthatjuk őket személyesen minden nap.

-          Mindent becsomagoltál? – kérdezte Edward halkan.

-          Igen, mindennel készen vagyok – bólintottam rá. Majd halk kopogás hallatszott odakintről.

-          Tessék – adta meg Edward azonnal az engedélyt a belépésre.

-          Sziasztok – jött be Heather és Alec.

-          Oh, eljötettek elköszönni? – mosolyogtam rájuk. Milyen kedvesek.

-          Nem éppen – válaszolta Alec azonnal. – Ami azt illeti veletek mennénk – nézett ránk komolyan. Mi pedig csak döbbenten álltunk ott Edwarddal…