Kötelékek - 12. fejezet

12. fejezet

(Jasper szemszöge)

Már néhány perce üldöztem Mariát, aki mint mindig, most is nagyon ügyesen taktikázott, hiszen egész létezése alatt csakis ezzel foglalkozott, de most megint feltűnt előttem, és minden gond nélkül el fogom kapni. Már éppen rá akartam vetni magam, amikor megcsörrent a telefonom. Alice volt az, és bármennyire is szerettem volna felvenni a telefont és megnyugtatni, hogy minden rendben, most mégsem volt rá időm. Egyszer, s mindenkorra szerettem volna lezárni ezt a dolgot köztem és Maria között. Életem megkeserítője pedig egyre közelebb volt hozzám. Méghozzá már annyira, hogy tényleg csak egyetlen egy apró mozdulat választott el tőle. A legnagyobb meglepetésemre azonban még mielőtt elkaptam volna a földre kerültem egyetlen egy szempillantás alatt. Hogy a fenében nem vettem észre, hogy van még embere a környéken? Még soha életemben nem voltam ilyen figyelmetlen. Már eleve azt hittem, hogy győzelmet arattunk, de a jelek szerint tévedtem. Te jó ég, szegény Alice, biztosan figyelmeztetni akart.

-          Kötözzétek le, húzzatok zsákot a fejére, és azután pedig indulhatunk haza. A családját majd hazai terepen elintézzük – mondta elégedetten.

-          Nehogy azt hidd, hogy ilyen egyszerűen megúszhatod ezt az egészet. Ki fogok szabadulni, méghozzá gyorsan, és ezt te is tudod – mondtam határozottan.

-          A mobiltelefonodon van egy nem fogadott hívás a kis szívszerelmedtől, és egy sms Alice-től, hogy ez csapda. Ha már olyan ügyes kis asszonykád van, aki belelát a jövőbe a döntéseink alapján, talán nem ártana hallgatni rá, vagy legalább tartani vele a kapcsolatot – állapított meg.

-          Alice-nek ehhez az egészhez semmi köze – vágtam hozzá dühösen.

-          Ugyan már, hogyha nem bukkan rád az a kis perszóna, akkor egyszer biztosan visszatértél volna hozzám, de az a nyavalyás kis szajha annyira elkényeztetett téged, annyira szelíddé tett, hogy nem maradt már választásom, mint visszaszerezni téged, így, vagy úgy – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Ha rábukkanok Alice-re, ha nem, hozzád egészen biztosan nem mentem volna vissza, és nem fogok nálad maradni soha. Mi a terved? Egy örökkévalóságon keresztül fogva tartasz? Annak meg mi értelme van? Akkor nem tudok neked segíteni.

-          Nekem már a szenvedő arcod látványa is egy élmény lesz, amikor megölöm a kis asszonykádat a húgoddal együtt. Ha viszont meg akarnál szökni, akkor biztosan megtalálom a megoldást arra, hogy meggondold magad. Sok különleges vámpír él a földön, és az egyik talán pont képes lesz arra, hogy elfeledtesse veled Alice-t, úgy ahogy volt, és csak rám emlékezz és a boldog múltunkra – mondta elégedetten, és éreztem a hangján, hogy vigyorog.

-          Sosem fogod ezt elérni – vágtam rá ellentmondást nem tűrő hangon.

-          Nos, én mindent el tudok érni, csak akarni kell – válaszolta azonnal. – Most viszont induljunk, mert nemsokára utolér a kis családod, és azt nem szeretném. Lányok, megvan a pulcsija? – kérdezte. Mire a pulóverem eltűnt rólam egy nagy reccsenéssel, és csak az ing maradt rajtam. – Csaljátok tévútra a családját, mi addig eltűnünk – mondta határozottan. Szegénykém csak abba nem gondolt bele, hogy nekem egyáltalán nem áll szándékomban velük tartani, és talán megpróbáltak lekötözni, de ez erősen gyenge kísérlet volt, ugyanis könnyedén kiszabadítottam a kezeimet, csak éppen erről az aprócska tényről még nem tudnak. Viszont nemsokára tudni fogják. Csak a megfelelő pillanatot kell kivárnom, ami hamarosan biztosan el fog érkezni.

-          Igenis – vágta rá két, vagy három lány. Majd éreztem, ahogy az illatuk egyre távolodni kezd. Úgyhogy már csak annyi volt hátra, hogy megtudjam pontosan, hányan vannak.

-          Na ehhez mit szólsz? Mire a családod a nyomodra bukkanna, akkor mi már a környéken sem leszünk – motyogta a fülembe Maria. Én pedig ezt a pillanatot választottam arra, hogy kiszabaduljak, és elkapjam a torkát.

-          Ha bárki is közelít felém, akkor egyszerűen kitekerem a nyakát, és letépem a fejét – mondtam elégedetten. – Na és te, mit szólsz ehhez? – kérdeztem vigyorogva.

-          Szép fogás, de mégis hogyan szabadultál ki? – kérdezte dühösen.

-          Tudod, az évek során ragadt rám néhány új technika is. Nem álltam meg azon a szinten a harcban, amin régen voltam. Te viszont egyáltalán nem fejlesztetted magad, hogyha jól gondolom – mondtam elégedetten. – Sohasem voltál a változások híve, pedig akkor most nem szabadultam volna ki ilyen könnyen. Mindenesetre én csak örülök neki, hogy így történt.

-          Nem fogsz messzire jutni, azt ugye tudod? – kérdezte kíváncsian.

-          Nem is akarok eljutni sehová, egyszerűen csak megpróbálom megértetni veled, hogy hagyj békén engem és a családomat, mert ha nem teszed, akkor egyszerűen levadászlak.

-          Levadászol? Na ugye, tudtam én, hogy még mindig az én Jasperem vagy. Van, ami sosem fog megváltozni – dorombolta, miközben az ágyékomhoz dörgölte a hátsóját. Régen egyszerűen imádtam ezt, de ma már egyáltalán nem tud meghatni vele. Immunis lettem a bájaira, hiszen most már tudom, hogy sosem érdekelték az érzéseim, csak egy eszköz voltam.

-          Nem, már régen nem vagyok a te Jaspered. A szívem mélyén sosem voltam az, mert te egy szívtelen, kegyetlen, és kiállhatatlan nő vagy – mondtam komolyan. – Egy darabig át tudtál verni az álszentségeddel, de ennek már rég vége.

-          Meddig szórakozunk még itt? – sóhajtott fel. – Mindketten tudjuk, hogy nem fogsz megölni, mert megváltoztál. A lányok is azért haltak meg, mert ostobák voltak. Hogyha mindent pontosan a terv szerint tettek volna, és elkapják az unokahúgodat, akkor sokkal egyszerűbb lett volna a dolgom, de persze levédted a kicsikét a farkasok által. Még, hogy megváltoztál – mondta elégedetten.

-          Jasper – hallottam meg szerelmem kétségbeesett kiabálását.

-          Itt vagyok, szerelmem – kiáltottam vissza. – Vigyázzatok, még itt vannak a társai – fűztem még hozzá. – Lányok, van egy ajánlatom – fordultam most Maria társai felé. – Nem tudom, hogy tisztában vagytok-e a ténnyel, de Maria egyáltalán nem szeret benneteket. Van köztetek akár egy is, aki már túl van az első évén vámpírként? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem régen változtunk át, de ennek elvileg nincs jelentősége, mert halhatatlanok vagyunk – válaszolta az egyik lány.

-          A jelentősége csak annyi, hogy egy év után Maria elintézi, hogy meghalljatok, mert akkor már nem lesztek erősebbek az átlagos vámpíroknál, és így kevesebb lesz az értéketek – magyaráztam nekik. Jobb lenne, hogyha felfognák, hogy mi is az igazi helyzet. Akkor most egyszerűen elhagynák ezt a nőt, és élnék tovább az életüket.

-          Nem hiszem, Maria jól bánik velünk – legyintett az egyik lány.

-          Jól bánik veletek, amíg van számára értéketek, de utána már nem fogja érdekelni semmi, ami veletek kapcsolatos – mondtam határozottan. – Kérlek, higgyetek nekem. Pontosam tudom, hogy miről beszélek, mert én sokáig segítettem neki ebben, és a mai napig bűntudatom van a sok halott vámpír miatt, akik közül sokaknak én oltottam ki az életét.

-          Ugyan már, ne hallgassatok rá, hiszen nyilvánvaló, hogy csak ki akar szabadulni, de kérlek, ne kételkedjetek abban, amit mondok. Szeretlek titeket, minden gyermekemet szeretem, és szeretni is fogom örökké – vetette ellen Maria. – A kérdés már csak az, hogy nekem hisztek, aki biztosítja számotokra a megfelelő mennyiségű táplálékot, vagy neki, aki egyszerűen csak ki akar szabadulni innen.

-          Ami azt illeti, az életetek múlik rajta, hogy most mit válaszoltok a kérdésre – jelent meg Alice, és vele együtt az egész családom is. Mindannyian egy-egy lány torkát ragadták meg.

-          Mi legyen, Maria? Elengeded Jaspert békében, vagy inkább hagyod meghalni a lányokat? – kérdezte Edward kíváncsian.

-          Nem fogjátok megölni őket, mert nem vagytok gyilkosok – vágta rá Maria tárgyilagosan.

-          Neked fogalmad sincs, hogy mire vagyunk képesek a családunkért – morgott fel Esme, ami azért meglehetősen ritka pillanatnak számított, ugyanis Esmét nagyon ki kell hozni ahhoz a sodrából, hogy ilyet tegyen.

-          Ugyan már, mi értelme ennek a fene nagy boldogságnak, hogyha nincs semmitek? Nincs terület, ami felett uralkodhattok, nincs egy tanya, ahol csakis az általatok átváltoztatott vámpírok vannak. Most őszintén, mi van nektek?

-          Boldogság, szeretet, béke, és normális élet, már amennyire egy vámpírnak lehet normális élete – vágta rá szerelmem. – Nálunk minden megvan, amire Jaspernek ahhoz volt szüksége, hogy elfelejtsen téged – mondta Alice komolyan. – Te tönkretetted ezt a csodálatos lényt, de nekem sikerült meggyógyítanom. Nekem és a családunknak.

-          Főleg neked, kicsim – kacsintottam rá.

-          Te jó ég, hagyjátok abba ezt az ömlengést, mert mindjárt rosszul leszek vámpír létemre, és kidobom a taccsot – húzta el a száját Maria.

-          Az már nem a mi felelősségünk, hogy nem vagy képes egészséges emberi érzésekre – sóhajtott fel Bella a szemeit forgatva.

-          Igen, a hangsúly pontosan ezen van. Azért nem vagyok képes egészséges emberi érzésekre, mert nem vagyok ember, ahogy ti sem. A vámpírok természetes tápláléka az ember, nem pedig a barátaink.

-          Az nem is érdekel, hogy te is voltál ember? – kérdezte Emmett kissé agresszívan. – Hogyha emberek nem lennének, akkor tulajdonképpen te sem léteznél.

-          Teljesen felesleges próbálkoznotok, úgysem tudjátok meggyőzni – mondta Edward határozottan. – Hidd el, hogy sosem fog megváltozni. Szerintem már csak az a kérdés, hogy ki az, akit elengedhetünk, és ki az, akit kénytelenek leszünk kiiktatni.

-          Ez talán túlzás – állapította meg Carlisle. – Próbáljunk megmaradni a békés megoldásnál.

-          Békés megoldásnál? – nyögtem fel. Azért van egy határ még a békés megoldásokban is.

-          Fiam, hidd el, hogy megértem a nézeteidet, de ha nem muszáj, akkor inkább nem tartok mészárlást, már így is többen meghaltak ma.

-          A lányok részemről még dönthetnek. Ők nem ártottak nekem. Legalábbis nem szándékosan – mondtam határozottan. – Ez csak az ő döntésükön múlik.

-          Azt hiszem, hogy mindenki nevében mondhatom, hogy inkább békésen távozunk. Nem akarom itt lelni a halálomat, amikor még olyan sok dolgot tehetnék az életben.

-          Egyetértek – bólintott rá a második lány is. Aztán a többiek is sorban.

-          Edward? – fordultam felé kíváncsian. Ha valaki tudja, hogy megbízhatunk-e bennük, akkor az Edward.

-          Egyikük sem akar bajt. Ráadásul eddig természetesen nem tudták, hogy Maria egy év után kivégeztetné őket. Nem fogjuk őket látni többé, hacsak nem véletlenül, ebben biztosak lehetünk.

-          Ez esetben azt hiszem, hogy elengedhetjük őket – bólintottam rá. Mire a családom tagjai bár nagyon óvatosan, de elengedték a lányokat, akik nagyon gyorsan elhagyták a területünket. – Ennyi volt a hatalmad, Maria. Most pedig utoljára kérdezem meg, elmész, vagy meghalsz? Ez az utolsó esélyed az életre.

-          Ugyan már, Jasper, ha megölsz, akkor egy kis részed visszatér a régi énedhez, ami azért jó, mert akkor rájössz, hogy mekkora hibát követtél el, amikor elhagytál.

-          Te jó ég, ez már beteges. Jasper ez a nő a megszállottad – nyögött fel Edward.

-          Mondja ezt az, aki betegesen beleesett egy emberbe – vágott vissza Maria azonnal.

-          Nos, ami azt illeti, neked sem ártana, hogyha keresnél magadnak másik szenvedélyt, aki esetleg viszonozza a nézeteidet – vágott vissza bátyám.

-          Én amondó vagyok, hogy egyszerűen essünk túl a dolgon. Öljük meg, és hadd menjen mindenki haza, elegem van már ebből – szusszantott Rose.

-          Rosalie – szólt rá Alice.

-          Nehogy azt mondd, hogy te el akarod engedni ezt a nőt – nyögtem fel.

-          Az mellékes, hogy nekem mi a véleményem, de te még mindig csak szorongatod a torkát, és a jelek szerint eszed ágában sincs kitekerni a nyakát – nézett rám szerelmem gyengéden. – Én megértem, hiszen ő változtatott át, és sokáig úgy érezted, hogy szerelem, amit iránta érzel, úgyhogy nem kell megtenned, ha nem akarod – mondta gyengéden.

-          Megteheti más is, nem kell Jaspernek – ajánlotta Emmett nyugodtan. – Add át nekem, sosem volt semmi közöm hozzá azon kívül, hogy bántani akarta a családomat.

-          Akár én is megteszem, ha ezen múlik – bólintott rá Edward.

-          Nem, képes vagyok rá, és az én feleségem fenyegette meg – mondtam határozottan. – Viszont nem akarom, hogy Alice lássa, hogy milyen tudok lenni.

-          Ez badarság – csóválta meg a fejét szerelmem.

-          Mi a fenén gondolkodtok már ennyit?  - ugrott ránk Jenna teljesen váratlanul, majd akkorát lökött rajtam, hogy kivittem az egyik fát az erdőben. – Ha ti nem teszitek meg, akkor majd én elintézem – morgott fel, majd egy szempillantás alatt kitörte Maria nyakát. – Ezt a szüleinkért – lökte földre az élettelen testet, majd még mielőtt bármit is tehettünk, vagy mondhattunk volna, ugyanúgy elrohant, mint ahogy érkezett.

-          Na, azt hiszem, hogy most először egyet értettem a húgoddal valamiben – mondta Alice kissé sokkos állapotban, miközben a tekintete még mindig Maria élettelen tetemét nézte.

-          Edward, hogy a fenébe nem hallottad a gondolatait? – kérdeztem bátyámat döbbenten.

-          Bocsánat, de jelenleg Maria gondolataira koncentráltam – nézett rám Edward, de az ő szemei is olyan döbbentek voltak, mint mindenkié.

-          Öhm… én nem igazán értek a családegyesítéshez, de most, hogy Jenna tudja az igazságot, és rájött, hogy mi vagyunk a jófiúk, nem kéne esetleg utánamennünk? – kérdezte Emmett kíváncsian.

-          Emmett kivételesen igazat beszél – bólintott rá Rose. Viszont még mindig mindenki sokkos állapotban állt ott, ahol eddig.

-          Intézzétek el Maria testét, kérlek, én a húgom után megyek – mondtam komolyan.

-          Várj, Jasper, veled megyek, nagyon ki lehet készülve szegény – állított meg Alice.

-          Egyelőre még nem lenne jó ötlet, hogyha találkoznátok. Szerintem össze van zavarodva. Majd én hazahozom – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Kérlek, addig rendezz el neki mindent, hogy kényelmesen lakjon nálunk – néztem rá könyörögve. A húgomnak most mindenekelőtt rám van szüksége, legalábbis remélem, hogy így van.

-          Rendben, ahogy akarod – bólintott rá szerelmem bizonytalanul.

-          Hozd őt vissza, Jasper – nézett rám Esme gyengéden. – Vigyáznunk kell rá, főleg most, hogy megtudta végre az igazságot.

-          Úgy lesz, anya – bólintottam rá. Majd gyors csókot nyomtam szerelmem ajkaira, és már rohantam is a húgom után. Mindenképpen nekem kell őt megtalálnom. Bár az érdekelne, hogy hogyan jutott ki a cellából, mert az biztos, hogy alaposan be volt zárva…