Kötelékek - 13. fejezet

13. fejezet

(Jenna szemszöge)

Nem igazán akartam gondolkodni, hiszen az életem alapjaiban odalett. Hiszen eddig szerettem a bátyámat is és Maria-t is, és őszintén reméltem, hogy újra össze tudom őket hozni. Most viszont gyűlölöm Maria-t, gyilkos lett belőlem, ráadásul egészen biztos, hogy a lehetséges jövőm, Jasper is utál, hiszen meg akartam gyilkolni a mostani feleségét, és megöltem azt a vámpírt, aki átváltoztatta. Azt hiszem, hogy nem áll túlságosan jól a szénám. Bár annak mindenképpen örülök, hogy végre kiderült az igazság, és így most már értem, hogy Jasper miért volt olyan dühös, amikor bántani akartam Alice-t. A jelek szerint ő tényleg nem tehetett semmiről, sőt szebbé tette a bátyám életét, és megtanította őt szeretni. Azt hiszem, hogy jobb volt és jobb is lesz nekik nélkülem. Hazamegyek, és új életet fogok kezdeni, egyedül, de figyelni fogom Jaspert, hogy az élete továbbra is szép legyen az új családja mellett. Ez lesz a legjobb, amit tehetek érte. Nem hiszem, hogy jogom lenne vele lenni azok után, ami történt.

-          Jenna, állj már meg – hallottam meg a hangját futás közben.

-          Menj haza, Jasper – kiabáltam hátra. Majd még gyorsabb tempóra kapcsoltam. Semmi szükségem alamizsnára. Engem nem kell istápolniuk csak azért, mert a testvére vagyok. Márpedig más okuk nincs arra, hogy utánam jöjjenek.

-          Hazamegyek, de csakis veled – mondta ellenmondást nem tűrve.

-          Nincs szükségem a sajnálatodra. Kérlek, menj haza, és élj boldogan. Én jól megleszek egyedül – mondtam kissé ingerülten. Mindig úgy éltem az életem, hogy másokra támaszkodtam, de azt hiszem, hogy már nagyon is itt az ideje, hogy a saját lábamra álljak.

-          Jenna, tudom, hogy most nagyon rosszul érzed magad, és hidd el, hogy én is nagyon sajnálom, ami történt, de állj már meg a fenébe is – kiáltott utánam dühösen. – Úgysem foglak békén hagyni, amíg nem állsz meg, úgyhogy akár el is fogadhatnád, hogy nem hagylak békén, amíg meg nem beszéljük a dolgokat – ajánlotta a lehetőséget.

-          Nem állok meg, elkezdem a saját utamat – mondtam ellenmondást nem tűrve. A következő pillanatban azonban valami, pontosabban valaki rám vetette magát. – Eressz el – morogtam rá bátyámra. – Haza akarok menni.

-          Akkor hová mész? – fordított szembe magával, és lefogta mind a két karomat a fejem fölött.

-          Hazamegyek, oda, ahol a szüleinkkel éltem – mondtam határozottan.

-          Ezt te sem gondolhatod komolyan, Jenna – csóválta meg a fejét Jasper. – Hogyha a házunk esetleg még épségben is van, már akkor is valaki másé lett. Biztosan élnek benne, és nem tudod visszaszerezni magadnak.

-          Még, hogy nem tudom visszaszerezni? – vontam fel a szemöldököm. – Semmi perc alatt kiteszem a lakókat onnan – vigyorodtam el.

-          Jenna, te igazából nem vagy ilyen – sóhajtott fel Jasper. – Szerintem teljesen felesleges ez az egész hajcihő, gyere velem haza, és megtanítunk téged áttérni a vegetáriánus életmódra, és utána nagyon könnyen be fogsz illeszkedni ismét a világba – ajánlotta a lehetőséget. – Hidd el, hogy nem is olyan nehéz, mint ahogy azt te hiszed. Még nekem is sikerült, pedig én pár évvel ezelőtt még nagyon szerettem volna megkóstolni a mostani sógornőmet. Micsoda illata volt, te jó ég.

-          Komolyan? Erről nem szólt a híres történet – nézett rám Jenna meglepetten.

-          Ami azt illeti, azt hiszem, hogy a történetünkbe mindenki csak Nessie születése után csatlakozott be. Bár elég furcsa érzés, hogy ennyire ismertek lettünk a történtek után.

-          Nem csak ti, hanem Nahuel, és a nagynénje is – fűzte hozzá Jenna. – Igazából előtettek soha senki nem hallott félvér gyermekről. Bár szerintem csodálatos, hogy létezik ilyesmi. Mármint, mindig azt hittük, hogy egy vámpírnak nem lehet gyereke, de látod, mégis lehet. Van ebben valami romantikus.

-          Ne térjünk el a tárgytól. Mindenképpen haza akarlak vinni magunkhoz – mondta mélyen a szemembe nézve.

-          Na és miért tennél ilyet? Nem félsz, hogy egy óvatlan pillanatban megölöm a feleségedet? – kérdeztem idegesen.

-          Nos, lenne rá még bármi okod most, hogy már tisztában vagy vele, hogy mi történt valójában? – kérdezte kíváncsian. – Kérlek, őszintén válaszolj.

-          Nem, természetesen semmi okom nem lenne rá, hiszen nem is ő volt az, aki megkeserítette az életedet, hanem Maria, ő pedig már jól láthatóan nem fog zaklatni téged többé. Viszont akkor sem értem, hogy miért akarsz ennyire visszavinni magatokhoz, hiszen nem illek a családotok képébe, ez teljesen nyilvánvaló. Ráadásul az összes lány teljesen jogosan utálhat, na meg persze a férfiak is, de Esme, Alice és Bella biztosan gyűlöl, hiszen épp eleget tettem nektek keresztbe azóta, amióta itt vagyok.

-          Nos, a családom mondjuk úgy, hogy valóban haragudott rád, de azt hiszem, hogy mindketten tudjuk, hogy a Cullen család nem haragtartó, főleg nem úgy, hogy közben minden tisztázódott.

-          Na, de Esme – tiltakoztam azonnal. – Olyan arccal nézett rám, hogy eszem ágában sem lenne többé a szeme elé kerülni. Annyi fájdalmat és csalódottságot láttam benne, amennyit még soha senki tekintetében.

-          Ugyan már, Esme szerintem már most megbocsátott neked mindent – vágta rá Jasper azonnal. – Ő mindenki anyukája, ha még nem tudnád. Erről nem szóltak a hírek? – kérdezte mosolyogva.

-          Esme jóságáról ódákat zengtek mindig is, de én azt hiszem, hogy nagyon, de nagyon bántó voltam. Hiszen ő egy pillanat alatt befogadott, amíg én csak hazudtam mindenről. Ráadásul még meg is védett, pedig semmi oka nem volt rá.

-          Tényleg csak azért nem jössz vissza velem, mert félsz a család reakciójától? – kérdezte Jasper mélyen a szemembe nézve.

-          Nos, ami azt illeti, nem csak ez az oka, bár ez a nagyobbik ok – sóhajtottam fel.

-          Akkor mi a kisebbik ok? – kérdezte bátyám kíváncsian.

-          Sosem álltam még a saját lábamon. Mindig anyára és apára hagyatkoztam a születésem óta. Az átváltozásom óta pedig csakis Maria határozta meg a tetteimet. Úgyhogy azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy egy kicsit a saját lábamra álljak. Szeretném megismerni önmagamat.

-          Na és az nem érdekel, hogy én pedig szeretnélek megismerni téged? – kérdezte kissé csalódottan.

-          Dehogynem, mindennél jobban szeretnélek megismerni én is téged, hiszen a bátyám vagy – vágtam rá gondolkodás nélkül.

-          Akkor fogadj el tőlem egy lehetőséget – ajánlotta mosolyogva.

-          Halljuk – egyeztem bele azonnal. Végül is abból túl nagy baj nem lehet, hogy hajlandó vagyok végighallgatni az ajánlatát.

-          Mi lenne, hogyha egy kis időre hozzánk költöznél? Meg tudnánk ismerni egymást, és megtaníthatnánk téged is a vegetáriánus életmódra. Utána pedig, hogyha úgy érzed, akkor elhagyhatsz minket, és elmehetsz a saját utadat járni, és esetleg utána visszatérhetnél és élhetnél velünk.

-          Nem is tudom – gondolkodtam el.

-          Mit veszíthetsz vele, hogyha adsz egy esélyt? – kérdezte Jasper reménykedve.

-          Tényleg szeretnéd, hogy visszamenjek veled? – haraptam az ajkamba.

-          Igen, mindenképpen szeretném – vágta rá gondolkodás nélkül.

-          A többiek is befogadnának a házukba egy olyan lányt, aki gondolkodás nélkül gyilkolt az imént? Szerintem nem vagyok közéjük való.

-          Azt hittem, hogy Emmett mindenki igaz történetét elmesélte – nézett rám kérdőn.

-          A felesége történetét nem, de a többiekét igen – válaszoltam halkan.

-          Ez esetben tisztában vagyunk vele, hogy egyik családtagunk sem makulátlan, na persze, kivéve Carlisle-t, de ettől még egytől-egyig csodálatos lények. Szerintem te is egy ilyen csiszolatlan gyémánt vagy – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Honnan tudod? – kérdeztem döbbenten.

-          Nagyon egyszerű, hogyha egy cseppet sem érdekelne téged az, ami az elmúlt napokban történt, akkor nem érezném felőled ezt a nagymennyiségű fájdalmat, és bűnbánatot, amit érzek. Bízz bennem, és hagyd, hogy a bátyád legyek. Tudom, hogy nem leszek tökéletes, hiszen nem is voltam sosem igazi bátyus szerepben, de hiszem, hogy rá tudok érezni, és talán te is boldogabb leszel a családod közelében. Adj nekem egy lehetőséget.

-          Na és te? Adsz nekem egy lehetőséget, hogy jó húgod legyek, és mindent helyrehozzak, amit elkövettem ellenetek?

-          Ebben soha ne kételkedj, mindent rendbe fogunk hozni – válaszolta azonnal. – Tehát, hazajössz velem?

-          Amennyiben hajlandó leszel végre leszállni rólam, akkor azt hiszem, hogy igen, nagyon szívesen visszamegyek veled – bólintottam rá lelkesen.

-          Oh, bocsánat – pattant fel rólam bátyám azonnal. Majd kedvesen a kezét nyújtotta felém, hogy felsegítsen, én pedig boldogan elfogadtam a felajánlott kezet.

-          Semmi gond, máshogy nem tudtál volna megállítani, ez egészen biztos – legyintettem nevetve.

-          Nos, akkor mehetünk – kapott a karjaiba hirtelen.

-          Öhm… tudok járni – állapítottam meg.

-          Tisztában vagyok vele, de a mostani érzéseidet kielemezve jobb lesz, hogyha én viszlek magammal, mert még nem vagy teljesen magabiztos – kuncogott fel. – Tetszik, hogy olyan szeleburdi lány vagy, mint a család legtöbb lány tagja.

-          Nos, élek egy ideje, de szeleburdinak utoljára anya nevezett, ha jól emlékszem – húztam el a számat.

-          Anya remek emberismerő volt – biccentett rá Jasper. – Nem emlékszem túl sokra az emberi életemből, de arra határozottan, hogy mennyire imádtam anyát, apa néha inkább kicsit félelmetes volt, de anya mindig is imádnivaló volt, és úgy gondolta, hogy mindenre gyógyír…

-          Egy nagy pohár mézes tej – szakítottam félbe, mert pontosan tudtam, hogy mit akar mondani. Anya engem is mindig így altatott el, hogyha valami nyomta a lelkemet.

-          Ahogy mondod – nevetett fel. – Egy csipetnyi fahéjjal.

-          Akkor tökéletesen ugyanúgy nevelt minket, leszámítva persze, hogy én lány vagyok, te pedig nem – állapítottam meg.

-          Nos, azért örülök, hogy engem nem lánynak akart nevelni – forgatta meg a szemeit Jasper.

-          Ez mondjuk tényleg nagy szerencse, a rózsaszín nem a te színed – nevettem fel hangosan. Várjunk csak, mi a fenétől lett hirtelen ilyen jó kedvem, amikor néhány perce még teljes letargiában voltam? – Ugye te nem…

-          Sajnálom, de igen – vágta rá. – A húgom vagy, és most vissza fogsz velem jönni, ha tetszik, ha nem, mert minden egyes szót tökéletesen őszintén mondtam, amit mondtam, és a többiek is vissza akarnak kapni. Egyébként is már igent mondtál, ezért mertem egy kicsit manipulálni az érzéseid.

-          Kérlek, tegyél le – próbáltam magam eltolni a mellkasától. Lehet, hogy én is vissza akarok menni vele a szívem mélyén, de nem akarom, hogy megint manipuláljon valaki.

-          Nem tehetem, mert rá kellett jönnöm, hogy boldog vagyok, hogy van egy húgom, és a beszélgetésünk alatt nem manipuláltam az érzéseidet. Erre a szavamat adom. Csak utána, amikor elöntött a bizonytalanság egy pillanatra. Kérlek, adj még egy esélyt, és megígérem, hogy soha többé nem fog előfordulni, ami az imént megtörtént – mondta esdeklőn.

-          Mindenre megesküszöl, ami számodra fontos? – kérdeztem komolyan.

-          Igen, mindenre esküszöm – bólintott rá. – A kérdés csak az, hogy hajlandó és képes vagy-e bennem megbízni – fűzte még hozzá.

-          Hát ez egy nagyon jó kérdés – sóhajtottam fel. Nem érzem úgy, hogy mostantól bárkiben is azonnal meg kellene bíznom, talán még akkor sem, hogyha a vérszerinti testvérem.

-          Bizonytalanságot érzek, és most ebben nincs semmi befolyásolás, ezek tények – szólalt meg Jasper csalódottan.

-          Ne aggódj, el fog múlni a bizonytalanságom, ha nem adsz rá okot, hogy megtartsam – mosolyogtam bátyámra. Biztos vagyok benne, hogy mi nagyon is jóban leszünk, csak kell még egy kis idő, amíg megszokom az új helyzetet.

-          Nos, időnk az van bőven, úgyhogy én bőven ráérek – mondta mosolyogva. – Várjunk csak, lehet egy kérdésem? – nézett rám kíváncsian.

-          Hát persze – vágtam rá.

-          Mondd csak, hogyan jutottál ki a celládból? Hiszen többször is átvizsgáltam és biztos vagyok benne, hogy nem hagytam rajta támadási pontot.

-          Tényleg nem volt rajta támadási pont – bólintottam rá.

-          Akkor, hogyan jutottál ki?

-          Az unokahúgod engedett el – vágtam rá azonnal.

-          Tessék? – kérdezte szinte sokkos állapotban. – Hogy a fenébe került oda Nessie?

-          Visszasomfordált, hátha segítségre lesz szükségetek, de ti akkor már elmentetek. Én pedig meggyőztem róla, hogy most már veletek vagyok, és engedjen ki, hogy segíthessek.

-          Ennyi? Nessie fogta magát, és kiengedett a cellából? – forgatta meg a szemeit. – Azt hiszem, hogy ismét el kell beszélgetnem vele a fogoly kifejezés jelentőségéről.

-          Ha ez vígasztal, akkor azért nem ment annyira könnyen a kijutás – állapítottam meg. – Legalább tízszer meggondolta magát, mire végre eljutottunk odáig, hogy tényleg kinyitotta az ajtót – vettem a védelmembe az unokahúgát. – Tényleg nagyon megfontolt volt a kislány.

-          Ez attól tartok, hogy nem mentség – állapítottam meg.

-          Ugyan már, végül is jól sült el, és néha hallgatnunk kell az ösztöneinkre, ezt neked kellene tudnod a legjobban – forgattam meg a szemeimet. – A vámpírok eléggé ösztönlénynek számítanak.

-          Valóban, de ez nem mindig jó dolog – mondta bátyám tárgyilagosan.

-          Jesszus, te tényleg katona voltál – nyögtem fel.

-          Vannak dolgok, amik nem változnak – nevetett fel. – Rajtad is látszik, hogy anya próbált belőled hölgyet nevelni.

-          Ezt miből gondolod?

-          Tökéletesen összeválogatott ruhák, viszonylag választékos beszéd, és nemes testtartás, még harc közben is – kezdett bele.

-          Jól van, tudom, hogy le kéne lazulnom, de talán neked sem ártana – vágtam a szavába.

-          Megpróbálhatnánk együtt lelazulni egy kicsit – ajánlotta a lehetőséget.

-          Részemről rendben – bólintottam rá. Majd kényelmesen elhelyezkedtem a karjaiban, és hagytam, hogy visszavigyen a Cullen házhoz. Bár szerintem nem lesz olyan egyszerű a beilleszkedésem, mint ahogy Jasper hiszi, mert még nagyon sok megbeszélnivalónk lesz egymással, ez egészen biztos, de kezdettnek nekem már annyi is elég, hogy talán visszakaphatom a bátyámat…