Liz Volturi - 39. fejezet

39. fejezet

(Liz szemszöge)

Elég furcsán éreztem magam most egyedül a lakosztályunkban. Amíg Alec elment beszélni a vezetőkkel, én nem nagyon tudtam, hogy mit kezdjek magammal, de mivel, megígértem, hogy pihenek, így nem akartam Alecet megbántani azzal, hogy fogom magam, és megcsinálom a fürdőm. Nyilván ő szeretne kedveskedni nekem, én pedig nem szeretném, ha csalódnia kellene. Viszont egyedül sem éreztem magam igazán jól most. Olyan sok dolog kavargott bennem. Leginkább az apám körül forogtak a gondolataim. Mindig is úgy gondoltam, hogy ő az én hatalmas védelmezőm, az őrangyalom, aki jobban szeretett engem, mint a tulajdon édesanyám. Erre most kiderült, hogy az anyám gondolkodás nélkül meghalt értem, pontosabban azért a gyermekért, akit a sajátjának hitt, de nyilván értem is megtette volna. Az apám pedig meg akart szabadulni tőlem, mert nem fiúnak születtem, és nem örökölhettem volna egyenes ágon a vagyont. Így viszont most semmilyen örököse nincs. Azt hiszem, hogy ezt valamilyen szinten megérdemli. Bár ki tudja, a családi hátterével valószínűleg akármelyik nőt megkaphatja a városban, aki egyedülálló, és lehet másik gyermeke. Még nem idős egyáltalán. Csak abban reménykedtem, hogy a következő asszony önszántából megy hozzá, nem pedig hozzákényszerítik, mint anyámat.

-          Bejöhetek? – szakított ki egy hang a gondolataimból.

-          Persze – vágtam rá azonnal, bár nem ismertem fel a hang tulajdonosát, csak azt, hogy nő.

-          Szia – lépett be mosolyogva az egyik Cullen, hogy is hívják, Rosalie.

-          Szia – mosolyogtam rá, bár fogalmam sem volt róla, hogy miért jött el hozzám.

-          Esme és Carlisle elmondta, hogy te vagy Esme vérszerinti lánya, és gondoltam beszélgethetnénk egy kicsit, hogy jobban megismerjük egymást – ajánlotta a lehetőséget.

-          Ez nagyon kedves tőled, gyere, ülj le – paskoltam meg magam mellett az ágyat.

-          Köszönöm – huppant le mellém. – Szóval, akarsz beszélni róla? – nézett rám kérdőn.

-          Miről is? – kérdeztem kissé zavarban.

-          A hazugságról, az apádról, Esméről, azt érzéseidről? Az emberi létedről, és lehetőségeidről – sorolta fel gyorsan.

-          A lehetőségeimről? Nem igen vannak lehetőségeim. Még nagyjából tizenegy hónapig ember leszek, aztán csatlakozom a Volturi családhoz, és vámpírrá változtatnak – állapítottam meg.

-          Hacsak nem kéred meg Esmét és Carlisle-t, hogy járjon közben az érdekedben és ember maradhass – mondta komolyan.

-          Na és miért akarnék ember maradni? – néztem rá kérdőn.

-          Hogy családod lehessen, és normális életed – vágta rá gondolkodás nélkül.

-          Családom vámpírként is lesz, normális életre pedig nem vágyom, ha az a normális, amit eddig megtapasztaltam – vetettem ellent.

-          Nem lesz gyermeked, utódod, aki tovább viszi a neved, és Esmének sem lesz unokája – mondta határozottan. – Eldobnád mindezt magadtól?

-          Ha gyermekem nem is lesz, a nevem fennmarad, hiszen én élni fogok, és Esme már így sem számíthatott unokára, hiszen azt hitte, hogy meghalt a gyermeke.

-          Ostoba vagy, Liz – mondta ingerülten.

-          Bocsáss meg, Rosalie, de nem értem, hogy miért erőlteted ezt a témát, de ha csak azért jöttél, hogy kioktass, akkor kérlek, hagyj magamra, mert ennek így nincs semmi értelme – mondta már én is idegesen.

-          Nem akartalak kioktatni, csak megpróbáltalak rávezetni, hogy van alternatív lehetőséged – mondta kissé higgadtabban.

-          Nem, te megpróbáltam megmondani nekem, hogy mit csinálok helytelenül, legalábbis szerinted – válaszoltam nyugodtan.

-          Csak szeretnélek tájékoztatni, hogy bármennyire is vonzónak tűnik a vámpírlét, nagyon sok hátránya is van – fogta meg a kezem.

-          Most fordított pszichológiával próbálkozol? Ha az agresszív meggyőzés nem válik be, akkor jön a barátnő, aki csak jót akar nekem? – vontam fel a szemöldököm.

-          Nem értelek – nézett rám kérdőn.

-          Te szeretnél beszélni róla, hogy miért nem szereted az életedet? – kérdeztem kíváncsian.

-          Ne elemezgess engem – pattant fel hirtelen, majd egy szempillantás alatt eltűnt a szobából.

-          Oké, ez fura volt – suttogtam magam elé, majd kényelmesen eldőltem az ágyon arra várva, hogy Alec visszaérjen. Már majdnem elaludtam, amikor hirtelen megint kopogásra lettem figyelmes az ajtó felől. – Ki az? – forgattam meg a szemeimet.

-          Renata vagyok, valami baj van?

-          Dehogy, gyere csak be - sóhajtottam fel. Barátnőm sosem akarta megmondani, hogy mit csináljak, és ezt igencsak imádtam benne. Ő inkább a meghallgatlak, és tanácsot adok típusba tartozott, amire nekem szükségem volt jelenleg. – Oké, ne akarj átverni – mutatott rám komolyan. – Mi a baj?

-          Nem tudom. Nemrég járt nálam, Rosalie, és nagyon furán viselkedett – mondtam elgondolkodva. – Jól sejtem, hogy nem igazán akart vámpírrá változni? Őt is a Volturi ítélte vámpírságra?

-          Oh, nem, őt Carlisle változtatta át, de én nem szívesen adom ki mások élettörténetét, úgyhogy, ha kíváncsi vagy rá, akkor őket kérdezd. Annyit azonban elárulok, hogy Rose nem rajong a vámpírlétért, ezt határozottan jól érzékelted – mondta barátnőm komolyan. – Bár amióta Emmett mellette van, azóta nagyon sokat javult a helyzet. Ennél sokkal rosszabb volt előtte.

-          Értem, akkor majd beszélek Rose-zal és megpróbálom kideríteni, hogy mik a valódi érzései. Addig is, hadd kérdezzem meg, miért jöttél?

-          Elsősorban érdeklődnék a hogyléted felől – simított végig a karomon.

-          Jól vagyok, köszönöm, már nem szédülök, és nincsenek fájdalmaim – válaszoltam azonnal.

-          Nem fizikailag gondoltam – kuncogott fel. – Ha nem akarsz még beszélni róla, akkor természetesen az is rendben van – fűzte még hozzá.

-          Ez esetben még egy kicsit kerülném a témát, amíg megemésztem – néztem rá hálásan.

-          Rendben – bólintott rá azonnal. – Második kérdésem, hogy mit ennél szívesen, mert megyek, és megszerzek neked bármit, amit csak kérsz – ajánlotta a lehetőséget.

-          Oh, tényleg? Mi lenne, hogyha hoznál nekem egy nagy adag négysajtos tésztát? – kérdeztem lelkesen.

-          Oké, és mi legyen a desszert?

-          Szerintem desszert most nem kéne, mert már így is híztam egy-két kilót mióta nálatok vagyok – húztam el a számat.

-          Őszintén? Egy kis plusz súly nem is árt neked – legyintett Renata. – Mekkora a súlyod? Nem vagy több, mint negyvenöt kiló – állapította meg.

-          Ha így folytatom, akkor lassan ötven – vágtam rá.

-          Őszintén? Még tíz kilóval többel sem lennél éppen vaskosnak sem mondható – forgatta meg a szemeit barátnőm.

-          Egy hölgy legyen nagyon-nagyon karcsú – vágtam rá azonnal.

-          Ez a te véleményed, vagy az apádé? – kérdezte kíváncsian.

-          Történetesen ebben egyetértünk az apámmal. Nagyjából – mondtam határozottan.

-          Liz, hoztam neked négy sajtos tésztát, és gyümölcsöt – jelent meg Alec az ajtóban.

-          Úgy látom, hogy valaki már nagyon jól ismer téged – kuncogott fel Renata.

-          Miért is? – kérdezte Alec azonnal.

-          Pont most kérdeztem meg Lizt, hogy mit szeretne enni, és négysajtos tésztát kért – vágta rá barátnőm azonnal.

-          Ezt a tésztát mindig szívesen eszi, úgyhogy nem volt nehéz kitalálni – rántotta meg a vállát szerelmem.

-          Akkor magatokra is hagylak benneteket – pattant fel mellőlem barátnőm, és egy szempillantás alatt el is tűnt a szobából.

-          Jobban vagy? – foglalta el a helyét Alec, majd a kezembe adta a villát, és a tésztát.

-          Igen, már nem fáj semmim – bólintottam rá. Talán csak egy egész kicsit éreztem még az ütés nyomát, de ezt nem akartam az orrára kötni, mert akkor ágynyugalomra ítél.

-          Remek, akkor vacsorázz meg nyugodtan, én addig előkészítem a fürdődet – nyomott gyors puszit a homlokomra, majd eltűnt a fürdőszobában.

-          Miért változtatta át Carlisle Rosalie-t az akarata ellenére? – kiáltottam utána, hátha hirtelen rávágja a választ, és megtudom, amit akarok.

-          Ezt nem tőlem kell megtudnod, mivel nem az én történetem, így nem adhatom ki neked Rose személyes dolgait – állt meg az ajtóban, hogy láthassam. – Egyébként honnan tudod, hogy Rose nem akart vámpír lenni?

-          Onnan, hogy nálam járt, és értésemre adta a véleményét – válaszolta azonnal.

-          Oh, hogy az a… - kezdett bele, és már indult is a bejárati ajtónk felé, de odarohantam, és ráfordítottam a kulcsot, majd becsúsztattam a dekoltázsomba. Alec udvarias férfi, és sosem tenne illetlen dolgot egy hölggyel szemben.

-          Nehogy kimenj és összevessz velük – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Nehogy azt hidd, hogy az a nő megmondhatja neked, hogy mit tegyél, és mit ne? Végre eldöntötted, hogy hozzám akarsz tartozni, nem fogom hagyni, hogy valaki eltántorítson ettől a hittől a személyes véleménye miatt – fujtatott ingerülten.

-          Alec, higgadj le, most azonnal – szóltam rá erélyesebben. – Mindenkinek megvan a joga a saját véleményre. Rosalie álláspontjában is van igazság, csak nem értem, hogy miért boldogtalan, amikor családja van, szerető férje. Mást nem is kívánhat egy nő.

-          Rose kisbabát szeretne – válaszolta Alec halkan.

-          Igen, említette, hogy a vámpíroknak nem lehet – bólintottam rá. A dühöm pedig szinte azonnal elpárolgott. Végül is megértettem Rosalie-t, hiszen ha nagy családról, saját gyermekről álmodozott, akkor nem csoda, hogy nem érzi magát most tökéletesen boldognak. Én viszont nem nagyon gondolkodtam még gyerekeken, hiszen magam is gyerek vagyok még szinte, legalábbis lelkileg, és igazából már akkor elfogadtam, hogy nekem és Alecnek nem lesz gyermekünk, amikor megtudtam, hogy a vámpíroknak nem lehet. – Higgadj le, kérlek, és ne haragudj rá, mert én biztos vagyok benne, hogy nem akart rosszat. Ettől még az érzéseim és a döntésem nem változtak.

-          Jól van, inkább visszamegyek és folytatom a fürdő előkészítését – sóhajtott fel, amikor végigsimítottam az arcán és a nyakán keresztül, egészen a mellkasáig. – Szeretnéd, hogy segítsek kivenni a kulcsot a ruhádból? – kérdezte még pajkos tekintettel.

-          Köszönöm, azt hiszem, hogy meg tudom oldani – kuncogtam fel.

-          Nagy kár, pedig örömmel segítettem volna – kacsintott rám vigyorogva.

-          Segíthetsz – vágtam rá azonnal. – Megmoshatod a hátam, ha elkészült a fürdőm – ajánlottam a lehetőséget.

-          Liz, te a forró fürdőt szereted igazán, úgyhogy ez nem jó ötlet – nyelt egy nagyot. – Ezzel inkább még nem kísérleteznék – mondta idegesen.

-          A forrásnál sem volt semmi baj – vetettem ellen.

-          Valóban nem, de ott szabad ég alatt nem koncentrálódott úgy az illatod, mint most, amikor egy zárt térben leszel. Nem vagyok biztos benne, hogy képes lennék elviselni az illatodat így.

-          Akkor ne legyen olyan forró az a fürdő, és akkor kevesebb a gőz – ajánlottam a lehetőséget.

-          Liz, ez nagyon kockázatos – ellenkezett még mindig.

-          Nagyon rosszul érzem magam lelkileg, és egy kis gyengédségre van szükségem tőled – rebegtettem meg a pilláimat.

-          Ne csináld ezt velem, az érzelmi zsarolást nagyon ellenzem – nyögött fel.

-          Hát jól van, ha nem tudlak meggyőzni, akkor ne fürödj velem, de akkor ma éjjel ne is aludj itt, menj nyugodtan őrködni a Mester mellett – rántottam meg a vállam.

-          Az életeddel játszol, Liz – intett szigorúan.

-          Nem fogsz bántani – vágtam rá azonnal. – Én biztos vagyok benne, ha pedig mégis, akkor tudom, hogy hogyan szereljelek le, mint legutóbb is. Bár ennek a lehetőségnek nem nagyon örülnék.

-          Nekem sem tetszene túlzottan – húzta el a száját.

-          Akkor, ha az önuralmad határán táncolsz, gondolj arra, hogy megvédem magam, ha nem viselkedsz rendesen – álltam lábujjhegyre, és lágy csókot leheltem a nyakára, majd egy picit bele is haraptam.

-          Liz, hol van a félénkebbik éned? – nézett rám döbbenten.

-          A hazafelé úton eltűnt valahol, de az is lehet, hogy már az odafelé úton elhagytam, nem is tudom – tártam szét a karjaimat. – Egyébként is, ebben nincs semmi különös, hiszen fürödtünk már együtt.

-          Igen, de legutóbb egy kicsit tovább is mentünk – jelent meg igazi férfivigyor az arcán.

-          Talán nem is bánnám, ha szinten tartanánk ezt a haladást – mondtam határozottnak szánt hangon, de azt is éreztem, hogy azonnal elvörösödöm.

-          Ne légy zavarban – húzott gyengéden magához. – Komolyan mondtam, amikor azt mondtam, hogy gyönyörű vagy – nyomott puszit a homlokomra. – Akkor megyek, és intézem a vizet, te addig nyugodtan pihengess, és szólok, ha készen van a fürdőnk.

-          Rendben – bólintottam rá. – Várj, meglazítanád a ruhám hátát? – fordítottam gyorsan hátat.

-          Persze – vágta rá azonnal, majd immáron egész ügyes mozdulatokkal kezdte el kibontani a zsinórt a hátamon. Én pedig feltűnés nélkül közelebb araszoltam hozzá, és a hátamat a mellkasának nyomtam, ahogy a fenekemet is egy igencsak érzékeny testrészének. A következő pillanatban pedig hallottam a reccsenést, ami a ruhám hátának végét jelentette. – Boszorkány – dorombolta a fülembe Alec.

-          Igyekszem – kuncogtam fel. – Most viszont menj, és készíts fürdőt, addig én megvacsorázom – fordultam meg az ölelésében, és finoman végigsimítottam a mellkasán.

-          Liz, nem hiszem, hogy jó ötlet ilyen szinten próbára tenni az önuralmam – mondta nagyot nyelve, amikor elindultam az ágy felé úgy, hogy minél csábosabban próbáltam riszálni a csípőmet.

-          Pedig én pont azt szeretném – kuncogtam fel. – Ki akarom deríteni, hogy meddig mehetek el, mielőtt teljesen elveszíted a kontrollt magad feled.

-          Mondjuk úgy, hogy a kontrollom már nagyon határozottan próbára lett téve erre a napra – mondta komolyan.

-          Akkor majd megpróbálom magam egy kicsit visszafogni – nevettem fel. Ő pedig a fejét csóválva menekült be a fürdőszobába…