Liz Volturi - 44. fejezet

44. fejezet

(Alec szemszöge)

Miután Liz elaludt, halkan besurrantam mellé az ágyba, és néztem, ahogy alszik. Imádtam ezt a látványt. Olyan békés és nyugodt volt ilyenkor. Nem gondolt semmire, nem álmodott semmit, tökéletesen mozdulatlan volt, és öröm volt csak ránézni is. A szív alakú arca, a gyönyörű, hosszú haja, karcsú alakja, és az a szenvedélyes szív, ami értem dobog, és ami értem fog kialudni. Nem is lehet kétség, hogy milyen tökéletes lány, és csak az enyém.

-          Mit nézel? – pislantott fel rám álmosan.

-          Hé, te nem alszol? – kérdeztem meglepetten.

-          Eddig aludtam, csak felébredtem – mondtam nagyot ásítva. – Nagyon szomjas vagyok – fűzte még hozzá.

-          Oh, csak egy pillanat – rohantam el egy szempillantás alatt, és egy nagy pohár gyümölcslével tértem vissza.

-          Egy pohár víz is megtette volna – kuncogott fel, miközben elvette a poharat.

-          Ugyan már, tudom, hogy ez a kedvenced, úgyhogy természetes, hogy ezt hoztam neked, most pedig igyál – emeltem a szájához a poharat, amit még mindig csak tartott a kezében.

-          Köszönöm – sóhajtott fel, amikor kiitta az utolsó cseppig.

-          Igazán nincs mit – kaptam ki a poharat a kezéből, majd visszadöntöttem a párnára.

-          Hé, mit csinálsz? – kuncogott fel.

-          Aludnod kell, mert holnap hosszú napod lesz – mondtam komolyan. – Tudod, vámpírokkal akarsz versenyt úszni, és ugrálni, és ez bizony nagyon fárasztó tevékenység lesz.

-          Gondolod, hogy én veletek akarok majd versenyezni? – nézett rám kikerekedett szemekkel.

-          Miért ne? Más nem lesz ott – rántottam meg a vállam. – Emmett úgyis addig fog húzni, amíg bele nem egyezel, de majd kicselezzük, segítek neked legyőzni.

-          Csak nem egy csapatban leszel velem? – kérdezte vigyorogva.

-          Mindig egy csapatban leszek veled – vágtam rá azonnal.

-          Ezt örömmel hallom – harapott az ajkába. – Viszont, azt hiszem, hogy még tényleg pihenek egy kicsit, mielőtt vámpírokkal kezdek úszóversenybe – dőlt vissza a párnára, és kényelmesen elhelyezkedett. – Nem bújsz ide? – emelte meg egy kicsit a takarót.

-          Dehogynem, örömmel – csusszantam be mellé ismét. – Aludj, holnap tényleg hosszú napod lesz – kezdtem el simogatni a hátát, ő pedig édesen hozzám bújt, ahogy mindig ilyenkor. Néhány perc múlva pedig már el is nyomta az álom.

-          Hahó? – surrant be Renata csendesen. – Mi a helyzet? – kérdezte felvont szemöldökkel. Majd Lizre szegezte a tekintetét. – Jól van?

-          Hát persze, mi baja lenne? – néztem rá kérdőn.

-          Nem tudom, csak olyan mozdulatlan – rántotta meg a vállát. – Megyek is – fordult sarkon.

-          Nem fáj a háta, és be is kentem, hogy gyorsabban gyógyuljon – szóltam utána.

-          Nem tudom, hogy miről beszélsz – fordult vissza értetlenséget színlelve.

-          Renata, semmi baj, Liz elmondta, hogy túl heves voltam, de kedves tőled, hogy nem említetted, és próbáltál finoman puhatolózni – mosolyodtam el.

-          Nem voltam biztos benne, hogy megfogadta-e a tanácsomat – mondta bocsánatkérően.

-          Általában megfogadja a tanácsaidat, és én hálás vagyok, amiért meggyőzted – mondtam komolyan. – Így most már tudja, hogy ne titkoljon el előlem soha semmit. Természetesen a női dolgaitokon kívül.

-          Gondoltam rá, hogy elhívom holnap késő esti vásárlásra – mosolyodott el. – Tudod, amolyan barátnős éjre.

-          Inkább menjetek holnapután, mert holnap a Cullen családdal leszünk a tónál – ajánlottam a lehetőséget.

-          Oh, ezek szerint egész napos program. Akkor fáradt lesz. Emmett és Félix mindig szórakoztató.

-          Nem jöttök ti is? – kérdeztem lelkesen. Általában ők is jól érzik magukat a vegák társaságában.

-          Sajnos holnap mindketten be vagyunk osztva, a húgoddal, majd legközelebb – legyintett.

-          Jól van, bepótoljuk – bólintottam rá.

-          Na és milyen volt a színház – kíváncsiskodott tovább.

-          Egészen jól sikerült – vigyorodtam el.

-          Nocsak, a húgod tényleg nagyon szeret téged – lepődött meg Renata.

-          Ez szerintem eddig sem volt kérdés – állapítottam meg kissé morcosan. A húgom a szíve mélyén kedves lány, csak nagyon jól elásta.

-          A legkevésbé sem a testvéri szeretet jutott eszembe az évek során, amikor elsétált melletted, és néha megkínzott, mert éppen nem értettek egyet valamiben – húzta el a száját Renata.

-          Nos, talán kicsit heves a vérmérséklete, de sosem tett bennem komolyabb károkat – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Oké, a te testvéred, én csak azt mondom, hogy nem mindig túl kedves még veled sem – emelte fel a kezeit védekezően.

-          Lassan érő típus – kuncogtam fel. – Néhány száz év, és már-már kedvesnek fogod gondolni. Egyébként pedig, amikor idekerültünk még én is elég vad voltam.

-          Te csak megvakítottad a kastély lakóit, és azt is csak akkor, amikor valaki belépett a két méteres körzetedbe – rántotta meg a vállát Renata. – Legalábbis így hallottam.

-          Ami azt illeti, az is elég kellemetlen tud lenni, legalábbis szerintem – mondtam határozottan. – A félelmet mindenki reflexszerűen próbálja kezelni. Ezért is bántak velünk úgy emberkorunkban, ahogy. Ha valamit nem értesz, akkor félsz tőle.

-          Ezzel a kijelentéssel nem tudok vitába szállni – bólintott rá Renata. – Most viszont tényleg megyek, mert Félix nemsokára keresni fog a szobámban, hogy megpróbálja megnyerni a kis fogadásunkat – kacsintott rám, majd egy szempillantás alatt eltűnt. Hát igen, amióta Renata és Félix egymásra talált, azóta tőlük zeng a kastélynak ez a szárnya. Bár ki tudja, lehet, hogy a többi is. Mindenesetre szerintem jól összeillő párost alkotnak.

(Liz szemszöge)

Reggel nagyon kábultan ébredtem, pedig általában már korán friss szoktam lenni, de most valahogy nem akartak kinyílni a szemeim. Talán Carlisle krémje tartalmaz valamiféle nyugtatót is, esetleg fájdalomcsillapítót, ami egy kicsit elbódított.

-           Jó reggelt, álomszuszék – nyomott puszit Alec mindkét szemhéjamra.

-          Még nem vagyok biztos benne, hogy fel akarok kelni, de neked is jó reggelt – húztam magam a mellkasára, és tovább szuszogtam csukott szemmel.

-          Dehogynem akarsz, már reggel nyolc óra van, ami azt jelenti, hogy bő kilenc órát aludtál, most már fel kell kelned. Még enned kéne, és Esme azt üzente, hogy olyan kilenc tájban gondolták az indulást a tóhoz.

-          Oh, te jó ég, akkor miért hagytál ilyen sokáig aludni? – kérdeztem idegesen. Majd megpróbáltam felpattanni az ágyból, de a lábamat úgy belecsavartam a takaróba, hogy rögtön előre is zuhantam, és kis híján leestem az ágyról arccal előre, de Alec még időben elkapott.

-          Hé, nyugi, ha késel tíz percet, akkor azt még túl fogják ám élni – kuncogott fel Alec. Majd visszadöntött a párnákra. – A reggelid már itt van, nyugodtan eszel, aztán felöltözöl, és már kész is vagy – mondta nyugodtan. – Lassíts egy kicsit, és egyél.

-          Jól van – sóhajtottam fel. – Igazad van – bólintottam rá. Majd belekortyoltam a teámba, és nekiestem a rántottának. – Hát ezt meg ki csinálta? – kérdeztem döbbenten. Ilyen finomat még soha életemben nem ettem.

-          Esme készített neked reggelit – vágta rá azonnal.

-          Nem is tudtam, hogy ilyen nagyszerűen főz. Vennem kéne tőle néhány leckét – motyogta két falat között.

-          Szerintem ő jobban élvezné, ha hagynád neki, hogy ő főzzön neked, amíg itt van – ajánlotta Alec a lehetőséget.

-          Nem mondtam, hogy nem szeretném, ha az anyám főzne nekem, de jó lenne, ha én is megtanulnám, hogy hogyan kell finom ételeket készíteni – mondtam komolyan.

-          Miért? Azt hittem, hogy mesterien rendelek – nevetett fel Alec.

-          Nos, nem mondhatnám, hogy baj lenne a rendelési képességeiddel, de azért néha egy kis házi készítésű finomság is jól jön, amíg élvezhetem az ízeket. Ráadásul, ha megtanulok főzni, te majd segíthetsz nekem, és így is jól érezhetjük magunkat, úgyis mindig változatos közös programokról beszélünk – tettem le az üres tálcát az éjjeliszekrényre.

-          Nem rossz ötlet, legalább kis ideig használná valaki a konyhát – egyezett bele azonnal.

-          Megyek, és keresek egy fürdőruhát, aztán felöltözöm és mehetünk. Oh, és szükségem lesz néhány percre a fürdőben is.

-          Nyugi, negyed óra telt el az egyből, úgyhogy még van rá háromnegyed órád, hogy összeszedd magad az induláshoz. Te pedig általában húsz perc alatt is elkészülsz, úgyhogy nem értettem ezt a pánikot.

-          Csak izgulok egy kicsit – vallottam be. – Mi lesz, ha Esme valamelyik fogadott gyerekének nem fogok tetszeni?

-          Ugyan már, kicsim. Edward már kedvel, és szerintem te is őt. Rosalie, nos ő Rosalie. Igazából kedves lány, de igazából egyáltalán nem kedvel senkit szerintem. Mármint azokat, akik önszántukból lettek vámpírok, vagy nem bánják az átváltozást. Emmett pedig a legéletvidámabb testvér közülük, úgyhogy ha Edward és Rose nem okozott különösebb gondot, akkor Emmett biztosan nem fog – mondta határozottan.

-          Ez azért egy kicsit megnyugtató – mosolyodtam el. Akkor talán Emmett humoros és szórakoztató, nem pedig szomorkás jelenség.

-          Hidd el, hogy kedvelni fogod őket, és viszont. Az ég szerelmére, hiszen már Caius is szinte kedvel. Tudod, hogy mekkora dolog? Ha valaki nem kötődik senkihez a testvérein kívül, akkor az ő, veled pedig már beszélgetett is viszonylag rendesen, és még küldetést is adott emberként. Komolyan mondom, hogy te vagy itt most a favorit tag.

-          Ez nagyon jól hangzik és nagyon kedves, de azért nem hiszem, hogy ennyire különlegességnek minősülnék – legyintettem.

-          Hidd el, én már csak tudom – paskolta meg a fenekemet, majd elindított a fürdő felé. Én pedig engedelmesen lépkedtem befelé. Gyorsan megmosakodtam, fogtam mostam, felkaptam a fürdőruhákból az egyiket, aztán a másikat, harmadikat… negyediket..., vajon melyik legyen? Mindegyik szép, de szeretném, ha csinos lenne Alec kedvéért, de szolid is, hiszen már férfiak is lesznek ott. Nem szeretnék szégyent hozni anyára, vagy Alecre a ruhámmal, vagy a viselkedésemmel. Nem tudom, hogy a vámpírok hogyan szoktak fürdőzni.

-          Van valami, amit ajánlanál a fürdéshez? – kérdeztem ki halkan. Tudtam, hogy úgyis meghallja.

-          Mondjuk fürdőruhát? – kuncogott fel.

-          Nagyon vicces, de inkább arra gondoltam, hogy egyrészest? Vagy ezt a fura kétrészest inkább?

-          Tarts nekem divatbemutatót, és majd eldöntöm – ajánlotta mosolygós hangon.

-          Akkor hol lesz a meglepetés ereje, amikor már ott vagyunk, és levetem a ruhám?

-          Majd most lesz meglepetés ereje a dolognak – vágta rá azonnal.

-          Hát jól van – egyeztem bele. Majd felkaptam az általam furának titulált darabot, és kimentem, majd körbeforogtam benne Alec előtt.

-          Ezt ne is vedd le, így jó, ahogy van – nézett végig rajtam éhes tekintettel.

-          Nem is vagy kíváncsi a többire? – vontam fel a szemöldököm.

-          Liz, a csúcson kell abbahagyni, és ez a darab elképesztő. Mostantól csak fürdőruhákat fogsz kapni – villantak meg a szemei.

-          Te kéjsóvár alak – kacagtam fel. Majd beszaladtam a fürdőbe, és becsuktam magam után az ajtót, mielőtt még elkaphatott volna. – Mikor lettél ilyen erkölcstelen gondolatokkal teli?

-          Amikor először megláttalak – vágta rá azonnal. Én pedig éreztem, ahogy elpirulok.

-          Dögös vagy, kislány – jelent meg egy férfi az ajtóban, azt hiszem ő Emmett, még csak egyszer láttam futólag. – Nehogy lecsapjalak Alec kezéről – kacsintott rám. Én pedig pontosan tudtam, hogy most még jobban elvörösödtem.

-          Azt hittem, hogy neked van feleséged – vágtam vissza kissé rosszallóan.

-          Na, felvágták a nyelvét, ezt máris csípem – sétált be a szobába, és olyan természetességgel huppant le az ágyunkra, mintha minden nap a vendégünk lenne.

-          Nem szoktál kopogni? Mi lett volna, ha éppen elfoglaltak vagyunk? – morgott rá Alec, de tudtam, hogy ez most inkább játékos morgás volt, nem pedig az a fajta, amitől félni kellene.

-          Akkor élveztem volna a műsort, de nyilvánvaló, hogy még nem tartotok ott. Láttalak titeket együtt tegnap este sétálni. Semmi nagy összebújás, vagy egy kis etyepetye valamelyik sötét sarokban.

-          Nem biztos, hogy minden pár úgy viselkedik, mint te és Rose, ha elragadják őket az érzések – vágott vissza Alec.

-          Dehogynem – legyintett azonnal. – Legfeljebb csak nem merik felvállalni a dolgot, de nekem nincs ilyen problémám. Egyébként pedig köztudott, hogy az egymás iránt érzett vágy a pároddal egészséges dolog.

-          Megyek, gyorsan elkészülök, mert ezek szerint ti már indulásra készen álltok – siettem be a fürdőbe, megmostam a fogam, még egyszer az arcom, majd belebújtam a ruhámba.

-          Bemehetek, kicsim? – hallottam meg Esme hangját az ajtó felől.

-          Hát persze – vágtam rá azonnal. – Köszönöm szépen a reggelit, valami elképesztően finom volt – mosolyogtam rá anyára. Biztos voltam benne, hogyha az anyukám mellett nőttem volna fel, akkor minden reggel általa készített friss reggelit kaptam volna a tányéromra.

-          Nagyon örülök, hogy ízlett, és nagyon szívesen – ragyogott fel az arca azonnal. – Holnap reggelre is készülök egy kis meglepetéssel, úgyhogy legyél majd éhes – tette még hozzá boldogan.

-          Minden reggel éhes vagyok, úgyhogy ne fogd vissza magad – kuncogtam fel.

-          Kész vannak a hölgyek? – lépett be Alec a fürdőbe. – Mindenki itt van, úgyhogy akár indulhatunk is – fűzte még hozzá.

-          Akkor menjünk – fogtam meg Esme kezét, majd a másik kezemmel belekaroltam Alec felém nyújtott karjába…