Liz Volturi - 46. fejezet

46. fejezet

(Liz szemszöge)

A játék és a hülyéskedés a tónál egészen estig tartott. Pontosabban már csak jóval sötétedés után indultunk vissza a kastélyhoz, és én talán még soha életemben nem éreztem ilyen jól magam. Emmett egy igazi lökött alak volt, aki mindenből tudott viccet csinálni. Rosalie a maga szomorkás módján nagyon szórakoztató és érdekes is tudott lenni. Edward pedig nem csak látszólag nagyon intelligens, hanem én még ilyen olvasott, és tudományokban jártas lénnyel szerintem nem is találkoztam, talán csak Carlisle személyében. Esme pedig, a tökéletes édesanya. Olyan, amilyet bárki boldogan elfogadna ajándékba. Annyira gyengéd, figyelmes, odaadó és gondoskodó, hogy nem csodálom, hogy a gyerekek a világ minden táján rajonganak érte az árvaházakban, amelyekben kisegít, és ahová adakozik. Egyszerűen egyetlen rossz szót sem tudtam mondani egyikükről sem, bár természetesen nem is akartam

-          Megismételhetnénk, még itt vagytok, ha nektek is van kedvetek – ajánlottam a lehetőséget nagyot ásítva. Reméltem, hogy ők is legalább annyira élvezték ezt a napot, mint amennyire én.

-          Még szép, hogy megismételjük, kislány – vágta rá Emmett. – Ne aggódj, majd ha nem figyelnek, akkor viszlek egy kört a fáról – kacsintott rám cinkosan. Mire a többiektől bezsebelt egy-egy rosszalló pillantást. Én viszont lelkesen bólogattam. Biztosan mókás lehet olyan magasról belecsobbanni a vízbe, én pedig ki akartam próbálni ezt is. Jó volt gátlások nélkül szórakozni, enni és inni, nem figyelve oda mindenre, nehogy valaki megszóljon a modorom miatt, vagy hogy esetleg keletkezik rajtam két dekagrammnyi felesleg.

-          Nagyon helyes – kacsintottam rá nevetve.

-          Ahhoz nekem is lesz egy-két keresetlen szavam – szólt közbe Alec.

-          Jaj, most miért vagy ilyen ünneprontó, hiszen nem eshet semmi baja mellettem az asszonykádnak. Tudok vigyázni rá – mondta határozottan.

-          Nem kételkedem benne, Emmett, de én viszont nem akarok szívrohamot kapni ötpercenként – mondta Alec komolyan.

-          Te nem is tudsz olyat – forgattam meg a szemeimet. – Jó móka lesz, csak egy kicsit engedj szórakozni – simultam hozzá ártatlan arckifejezéssel.

-          Te egy nagyon gonosz kis boszorkány vagy – sóhajtott fel Alec, amikor szándékosan hozzásimultam egy bizonyos részéhez.

-          Tanulékony a lány, majd mi segítünk neki, igaz Esme? – vigyorodott el Rosalie.

-          Még szép, bár úgy látom, hogy már most is elég találékony – állapította meg anya.

-          Renata nagyszerű tanárnak bizonyul ezen a téren – mondtam vigyorogva.

-          Huh, hát akkor veled a sors rendesen kitolt barátom – nevetett fel Emmett.

-          Hát mit ne mondjak, elég veszélyesek a lányok ketten – bólogatott Alec hevesen. – Talán nekem is tanácsadás kéne, hogy mit tegyek az ilyen hölgyekkel.

-          Bármikor állok rendelkezésedre – biccentett Emmett. – A lényeg, hogy mindig a tiéd legyen az utolsó szó.

-          Hogy mondod? – kérdezte Rose csípősen.

-          Szóval, az utolsó szó, vagyis szavak, amiket feltétlenül meg kell jegyezned a családi béke érdekében így hangzanak „Igen, drágám!” – mondta nagyon komolyan, és még szalutált is hozzá. – Jobb, ha elkezded próbálgatni már most, mert létezésed során sokszor lesz szükséged ezekre a kisegítő szavakra.

-          Nem is vagyok ilyen hárpia – mondta Rose felháborodva, és adott neki egy jó nagy taslit.

-          Igen, drágám, nem vagy hárpia – vágta rá Emmett pimaszul. – Látod, kezd el minden mondatba belepróbálni.

-          Most mondjátok meg, kihez mentem hozzá? – sóhajtott fel Rosalie színpadiasan.

-          Itt az ideje, hogy megneveljelek, asszony – kapta a karjaiba Emmett a feleségét, majd egy szempillantás alatt eltűntek.

-          Na, ma is hallgathatom őket – nyögött fel Edward. – Esme, nem vágysz egy kis társaságra? A te szobádba már nem hallatszik át – nézett könyörgőn fogadott anyjára.

-          Örülnék a társaságodnak, kicsim, Carlisle ma még biztosan nem jön vissza, de szerintem még holnap sem, így egy kicsit unatkozom is – mondta komolyan.

-          Nem hiszem, hogy unatkozol, anya, de hálás vagyok, amiért befogadsz – nyújtotta a karját Esme felé Edward, amit anya készségesen el is fogadott. Én pedig már nem tudtam elnyomni egy ásítást.

-          Elfáradtál? – emelt Alec óvatosan a karjaiba, majd elindult velem a szobánk felé.

-          Ami azt illeti, nem tagadom, hogy a víz egy kicsit elszívta az erőmet, de egyszerűen fantasztikus volt az egész nap. Imádok úszni, és nagyon kellemes volt a társaság is hozzá – hajtottam a fejem a mellkasára.

-          Azért még egy fürdőt szeretnél? Vagy most inkább egyszerűen lefekszel, és pihensz?

-          Fürdő, mindenképpen – vágtam rá azonnal. – Szerintem még a fürdőruhám alatt csupa sár vagyok – kuncogtam fel.

-          Ami azt illeti, ez a veszély nálam is fennáll – nevetett fel kedvesem. – Emmett nem játszik túlságosan tisztességesen.

-          Ezt azért mondod, mert jóformán a sárba dobált téged, akárhányszor csak meglepett? – vontam fel a szemöldököm.

-          Még mindig jobb, hogyha engem dobál, mintha téged, egyelőre – vágta rá határozottan.

-          Hogy érted, hogy egyelőre? – kérdeztem mosolyogva.

-          Ha vámpír leszel, akkor majd hagylak titeket hülyéskedni – válaszolta magától értetődően.

-          Értem már, tehát ha vámpír leszek, akkor már nem fogsz vigyázni rám? – kérdeztem incselkedve.

-          Ne bosszants fel, Liz, mert nemsokára csak kettesben leszünk egy bezárt szobában – mondta komolyan.

-          Tehát most már fenyegetsz is? – kuncogtam fel.

-          Majd meglátod, hogy mi jár azért, hogyha kötekedsz velem – villantak meg Alec szemei.

-          Már alig várom, hogy kiderüljön – súgtam halkan a fülébe. El is feledkeztem róla, hogy Esme és Edward nem sokkal előttünk sétál.

-          Hát jó – biccentett kedvesem. Azután pedig nekiiramodott velem, és néhány pillanattal később már a szobánkban találtam magam. – Maradj itt, amíg elkészül a fürdő – tett le a kanapéra, azután pedig eltűnt a fürdőszobában. Egy pillanatig elgondolkodtam rajta, hogy utána megyek, és teszek még egy kis olajat a tűzre, de aztán úgy döntöttem, hogy egy kicsit pihenek, mert tényleg nem sok energiám maradt azután, hogy ma ilyen aktív napom volt. Valószínűleg egy kicsit el is bóbiskolhattam, mert a következő kép, ami eljutott a tudatomig, hogy valami csiklandozza az orromat, azután a nyakamat, végigfut a dekoltázsom mentén a hasamra. Mikor került le rólam a ruhám? – Álomszuszék, kelj fel fürdeni, mert így tuti, hogy nem mászhatsz be az ágyunkba – nevetett fel Alec. Az én szemeim pedig kipattantak, és amint lenéztem magamra láttam, hogy egy hatalmas törölközőn fekszek anyaszült meztelenül. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mimet takarjam el a kezeimmel.

-          Alec – néztem rá rosszallóan. – Mióta nézel engem így? – kérdeztem idegesen.

-          Ezt most úgy mondtad, mintha nem láthattalak volna még így – vonta fel a szemöldökét.

-          Tudod, hogy még új nekem ez a helyzet – sóhajtottam fel.

-          Nekem sem éppen megszokott, de ha gondolod, akkor visszafejlődhetünk, én tudok várni – takart be hirtelen egy pokróccal.

-          Úgy emlékszem, hogy minden csak figyelemelterelés kérdése – haraptam az ajkamba.

-          Oh, vagy úgy – vigyorodott el. – Tehát, ha elterelem a figyelmed, akkor nyugodtan kémlelhetem a kívánatos kis tested? – kezdte el húzkodni a szemöldökét.

-          Alec – forgattam meg a szemeimet. Nem mehet Félix és Emmett társaságában sehová, raktároztam el magamnak az információt. Rossz hatással vannak az én komoly udvarlómra.

-          Először is, mint mondtam, kevés az önbizalmad, amit nem értek. Másodszor pedig tudom, hogy nagyon kis szégyenlős vagy, de ezt majd idővel leküzdjük – simított végig a combomon.

-          Mondjuk, kezdhetjük a leküzdést a kádban? – kérdeztem halkan.

-          Kérésed számomra parancs – kacsintott rám, és mire egyet pislantottam már a kádban ültem, háttal Alecnek, aki gyengéden magához húzott. – Nem túl meleg? – kérdezte, miközben végigsimított a karomon.

-          Pont jó – vágtam rá mosolyogva. Mivel Alec teste ilyen gyorsan még nem melegedett át, így a víz forrósága és az ő alacsonyabb hőmérséklete tökéletes kombináció volt. Néhány perc múlva, pedig, ahogy mindig most is kiegyenlítődik a víz és Alec közti hőmérséklet különbség.

-          Mit szeretnél holnap csinálni? – kérdezte kíváncsian.

-          Nem is tudom – gondolkodtam el. – Valamennyi időt szeretnék megint eltölteni Esmével, és talán a többiekkel, hogyha ráérnek, de veled is szeretnék lenni természetesen.

-          Mi szólnál egy vacsorához a helyünkön? – kérdezte miközben még közelebb húzott magához, hogyha ez egyáltalán lehetséges.

-          Vacsora kettesben? Utána pedig egy séta az esti városban? – fordítottam hátra a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni.

-          Nagyszerű lesz – vágta rá azonnal. Majd szenvedélyesen csókolni kezdett, amivel teljesen elvette az eszem, de egyben meg is lepett vele. Nem szokott ennyire felszabadultan nekem esni. Ráadásul a szorítása is egyre erősödött, ahogy a csókunk elmélyült. A következő pillanatban pedig elszakadt az ajkaimtól, és végignyalta a vénámat a nyakamon.

-          Alec? – kérdeztem két oktávval magasabb hangon. Az efféle viselkedés mindig gyanús volt tőle. Egy kicsit megijedtem, hogy elvesztette a kontrollt a véremtől.

-          Bocsánat – engedett azonnal a szorításon, és hátravetette a fejét a kádban, hogy távolabb kerüljön a nyakamtól. – Annyira sajnálom, Liz, nem volt szándékos – mondta komolyan. – Azt hiszem, hogy jobb, ha magadra hagylak.

-          Nem – kaptam el a kezét. – Nagyon jól kontrolláltad. Ez csak egy egészen apró baleset volt. Sőt, igazából nem is történt semmi – próbálkoztam.

-          Az egészen apró balesetekből származnak az azonosítatlan holttestek, amiket az emberek meg is találnak Volterra falain belül – vágta rá bűntudatosan.

-          Nos, akkor esetünkben ezt még csak apró balesetnek sem lehet nevezni, hiszen itt vagyok tökéletesen épen és sértetlenül – mondtam határozottan.

-          Túl könnyedén veszed a baleseteimet – vágta rá mérgesen.

-          Nos, ami azt illeti, ha a helyzet megkívánja, akkor a múltkor is megoldottam, hogy hogyan szereljelek le annyi időre, amíg elfutok – utaltam a legutóbbi kis férfiasságát ért támadásra.

-          Hát, hogy őszinte legyek az váratlanul ért – nyögött fel Alec.

-          Tudod mit? Gondolj erre, amikor eszedbe jut, hogy engedély nélkül harapj – ajánlottam a lehetőséget vigyorogva.

-          Te most tényleg elvicceled a majdnem halálodat? – vonta fel a szemöldökét kedvesem.

-          Inkább a majdnem átváltoztatásomat viccelem el. Nem öltél volna meg – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Annak azért örülök, hogy az egyikünk biztos ebben – sóhajtott fel Alec.

-          Én azt nem értem, hogy te miért nem vagy biztos magadban – állapítottam meg kissé dühösen. – Mennyi esélyed lett volna rá, hogy bánts engem? Hányszor támadhattál volna már rám? Még mielőtt elkezdtünk beszélgetni a sikátorban könnyedén megölhettél volna, hogy utána folytasd az életed úgy, ahogy addig volt. Ott abban a sikátorban meghoztad a mindkettőnk számára tökéletes jövőre vonatkozó döntésedet – mondtam határozottan.

-          Belőled akár még jól menő ügyvéd is lehetett volna ezzel a beszélőkével, Liz – kuncogott fel Alec. – Befejezte a védőbeszédét a vádlottal kapcsolatban, kisasszony?

-          Korántsem, de úgy látom, hogy érted a lényeget, mert elmosolyodtál – mondtam megenyhülve.

-          Már csak az a kérdés, hogy milyen büntetést kapok a majdnem kihágásomért – szorított magához ismét.

-          Hm… na látod, ez az, amin még nem gondolkodtam el – estem gondolkodóba. Vajon milyen büntetést is szabhatnék ki rá?

-          Na és legalább ötleteid vannak? – simított végig a hasamon egyre feljebb.

-          Mire készülsz? – kaptam el a kezeit kuncogva.

-          Kettőt találhatsz – csúsztatta még feljebb a kezeit a célja felé.

-          Szerintem elsőre is kitalálom – haraptam az ajkamba, amikor megérintette a kebleimet. – Szóval férfi módjára azt hiszed, hogy minden hibádat kijavíthatod ilyen aljas figyelemelterelő módszerekkel?

-          Talán nem hatásos? – kérdezte miközben egy kicsit határozottabban végigsimított rajtam.

-          Sajnos hatásosabb, mint amilyennek lennie kéne, mert így mindig el tudod terelni a gondolataimat arról, hogy éppen komolyan akartam beszélni veled a fóbiáidról.

-          Bagoly mondja – szusszantott Alec, és tudtam, hogy közben a szemeit is forgatja, mint mindig, amikor a kis fóbiáink terítékre kerülnek.

-          Én már egészen ügyesen kezdem leküzdeni a belém táplált dolgokat – mondtam határozottan.

-          Tényleg? – kérdezte döbbenten. – Ki akadt ki néhány napja, hogy csak tizenegykor kelt fel? Vagy pattant ki a kádból, amikor kérdeztem, hogy jól vagy-e, mert már egy órája eltűntél a fürdőben?

-          Azok az esetek nem számítanak, ugyanis tudom, hogy szándékosan szóltál rám, abból a célból, hogy tesztelj – védtem meg magam azonnal.

-          Talán te nem szoktál tesztelni engem? – nevetett fel. – Nehogy azt hidd, hogy nem tudom, hogy néha ébren is teljesen a mellkasomra húzod magad, hogy megnézd, mennyit bír az önuralmam.

-          Hogy buktam le? – fordultam hátra döbbenten. Azt hittem, hogy nagyszerűen játszom a mélyen alvó lányt.

-          Semmi különös igazából, a légzésed más lesz, miután felébredtél – rántotta meg a vállát.

-          Erre nem is gondoltam – húztam el a számat. – Jól van, elismerem, hogy én is bűnös vagyok valamilyen szinten. – Na és én hogyan engesztelhetnélek ki? – villantak meg a szemeim miközben megfordultam az ölelésben és a mellkasát kezdtem simogatni.

-          Ezt rád bízom, és csak hagyom magam – kacsintott rám. – Úgy hallottam, hogy a hölgyeknek több idő kell a gátlásaik leküzdésében, úgyhogy én ráérek – simította végig a valószínűleg vörösben játszó arcomat.

-          Én pedig értékelem, hogy semmit nem próbálsz sürgetni – mosolyogtam rá szégyenlősen.

-          Hiszen tengernyi időnk van – ölelt magához, majd hirtelen felállt velem, a következő pillanatban pedig már az ágyunkon találtam magam a hátamon fekve, Alec pedig természetesen felettem támaszkodott, de ez egy kicsit sem ijesztett meg, mert pontosan tudtam, hogy soha nem lépné át a határaimat…