Liz Volturi - 45. fejezet

45. fejezet

(Liz szemszöge)

Már alig vártam, hogy odaérjünk a tóhoz, de azért egy kicsit izgultam is amiatt, hogy ki hogyan fog reagálni rám. Főleg Rosalie aggasztott, mert nem tudtam, hogy hogyan fog alakulni a második találkozásunk, és beszélgetésünk.

-          Vigyelek, kiscsaj? – jelent meg mellettem hirtelen Emmett.

-          Hé, őt én viszem – kapott fel Alec hirtelen, majd amint kinyílt előttem az ajtó, máris száguldott velem, gondolom a tó felé.

-          Hát jól van, de Rose és én tuti, hogy előbb odaérünk, mint ti – jelent meg mellettünk a karjában a feleségével, és elsüvített. Rosalie pedig csak a szemeit forgatta, de azért látszott rajta, hogy tetszik neki a párja karjaiban, még akkor is, hogyha magától is pontosan ugyanolyan gyorsan odaért volna.

-          Emmett, hogy is mondjam, mindig ilyen vidám? – néztem kérdőn Alecre.

-          Ami azt illeti nem kell félteni, hogyha egy kis bolondozásról van szó. Őt soha nem zavarta egyetlen egy pillanatig sem, hogy vámpír lett belőle. Így együtt lehet Rosalie-val, és elégedett a létezésével.

-          Elég ellentmondásos páros – állapítottam meg.

-          Ami azt illeti, valóban, de talán pontosan ezért illenek össze ilyen jól – mondta Alec vidáman. – Mindjárt odaérünk.

-          Na és nem akarod megelőzni Emmettet és Rose-t? – néztem rá kérdőn.

-          Nem igazán – rázta meg a fejét. – Egyrészt, nincs rajtad sem pokróc, sem pedig kardigán, tehát megfázhatnál, ha túl gyorsan rohannék, másrészt így ki tudom élvezni, hogy a karjaimban vagy, amíg odaérünk, mert ott már biztos, hogy mindenki el akar majd csenni tőlem egy időre. Hiszen mind tudják, hogy Esme lánya vagy, és meg akarnak ismerni.

-          Azért akarnak megismerni, mert Esme lánya vagyok? – húztam el egy picit a szám. Ez azért nem túl hízelgő. Mi lenne, ha magamért akarnának megismerni? Az a lehetőség sokkal jobban tetszene.

-          Nem úgy értettem, kicsim. Vagyis, rosszul fogalmaztam. Mindenképpen kíváncsiak lennének rád, de így, hogy a fogadott anyukájuk igazi lánya vagy, hogy is mondjam. Már mindenki családtagként gondol rád – magyarázta elgondolkodva.

-          Oh, ez egy sokkal jobb indok – vigyorodtam el. Ez a lehetőség már határozottan tetszett.

-          Nézz előre, megjöttünk – lassított le velem Alec. Nekem pedig még a szám is tátva maradt attól a gyönyörű látványtól, ami elém tárult. Még soha nem láttam ilyen gyönyörű, tiszta tavat, és kellemes vízpartot. Annyira békés volt, mint maga a paradicsom.

-          Ez káprázatos – mondtam még mindig kábultan. – Sok ilyen hely van még erre? Mert akkor mindet meg kell mutatnod.

-          Szerencsére egyáltalán nincs okunk panaszra. A környéken csupa fantasztikus hely van, és a legtöbbhöz mi is kimehetünk, még nappal is. Ide például emberek nem nagyon tudnak feljutni, ezért is lehetünk nyugodtan a napfényen.

-          Hogy-hogy nem tudnak feljutni? – néztem rá döbbenten.

-          Nos, nyilván elkerülte a figyelmedet, mert beszélgettünk, de elég nehéz terepen jutottunk el idáig. Mármint egy ember számára nehéz terepen. Egy vámpírnak meg sem kottyan – magyarázta rögtön. – Egy embernek idejutni a városból beletelhet két napba is. Míg nekünk nagyjából tíz perc.

-          Akkor már értem, hogy miért lett ez a kedvenc helye sok mindenkinek a várból – bólintottam rá. Ha vágytak egy kis napsütésre, vagy nyugalomra, akkor ide bármikor kijöhettek. Olyasmi lehet ez itt nekik, mint nekem otthon a kis barlangom volt. Csak sokkal szebb kiadásban.

-          Gyere, kicsim – fogott kézen Esme. – Hoztam neked kényelmes pokrócot, és némi harapnivalót is. A fiúk úgyis mindjárt elkezdik a szokásos ki tud nagyobbat csobbanni versenyüket, és pontozni kell őket – mondta mosolyogva.

-          Ki tud nagyobbat csobbanni versenyt? – néztem rá felvont szemöldökkel.

-          Helló, kislány – kiáltott le nekem Emmett egy óriási fa tetejéről, ami a víz mellett állt. Majd elrugaszkodott, és hatalmas robajjal érkezett meg a vízbe.

-          Amatőr – kiabált le neki Edward a fáról, majd ő is levetette magát, ahogy Emmett az imént. Csak jóval elegánsabb stílusban.

-          Nem volt sokkal jobb az enyémnél – állapította meg Emmett, amikor ismét megindult a fára. Közben már Alec ugrott le a vízbe.

-          Mindig ezt csinálják – legyintett Esme. Én pedig kibújtam a ruhámból, majd a hasamra fekve a könyökömön támaszkodva néztem őket, ahogy tombolnak.

-          Milyen a víz? – kiáltottam Alec felé, de még mielőtt válaszolt volna egy hatalmas, vizes test takart be egy szempillantás alatt. Én pedig ijedtemben felsikkantottam. Bár a víz nem volt hideg egyáltalán, azért elég váratlanul ért.

-          Akarsz beszélni róla, cicám? Szólj nyugodtan, ha a srác nem nedvesít be kellőképpen – gördült le rólam Emmett, majd várakozóan nézett a szemembe. Én pedig hangosan felnevettem, amikor eljutott a tudatomig, hogy milyen kétértelmű is volt ez a megjegyzés. Bár éreztem azt is, hogy fülig vörösödtem közben.

-          Emmett – szólt rá Esme rosszallóan.

-          Ugyan már, csak játszom a hugival, jobb, ha idejében megszokja, hogy én már csak ilyen lökött alak vagyok – rántotta meg a vállát az említett. – Ugye nem haragszol rám? – nézett rám kíváncsian. Én pedig csak mosolyogva csóváltam a fejem. – Na ugye, mondtam, hogy legalább neki lesz humora, hiszen Esmének is van. A tietek úgyis már nagyon-nagyon régen elveszett, hátha Liz segít megtalálni nektek. Jó lenne már, ha Edward sem lenne olyan savanyú ábrázatú, mint általában.

-          Nem vagyok savanyú ábrázatú, komoly vagyok, az nagy különbség – morgott fel halkan Edward.

-          Komoly, a fenéket, nem tudom, hogy miért akarsz idősebbnek látszani a korodnál, nagypapi – forgatta meg a szemeit Emmett.

-          Talán mert nem vagyok már olyan fiatal – vágott vissza Edward.

-          Te sosem voltál fiatal öcsikém – sóhajtott fel Emmett. – Fogadjunk, hogy eleve egyenruhában jöttél a világra – tette még hozzá. Mire Edward csak megforgatta a szemeit, és inkább megint felpattant a fa tetejére, hogy újabb ugrást mutasson be.

-          Lehet, hogy egyenruhában jöttem a világra, de ugrálásban, birkózásban, és sebességben talán még pontosan ezért vagyok én a jobb – állapította meg vigyorogva.

-          Azt majd meglátjuk – pattant fel Emmett, majd néhány pillanattal később Edward már repült is egy fa felé, amit ki is döntött a lendületével.

-          Te jó ég – pattantam fel, majd feléjük akartam szaladni, hogy szétszedjem őket, de hirtelen elkapott valaki.

-          Drágám, ugye te sem gondoltad komolyan, hogy berohansz két vámpír közé, amikor ilyesmit csinálnak? – fektetett vissza a pokrócra Alec. – Már attól meghalhatsz, hogy véletlenül eltalálnak – mondta idegesen.

-          Én csak, azt hiszem, hogy reflex volt – húztam el a számat. – Nem akarom, hogy megsérüljön valamelyikük.

-          Hidd el, kicsim, hogy nem akarnak kárt tenni egymásban, csak játszanak – legyintett Esme. – A két fiúnál ez mindennapos eset. Általában Emmett felhúzza valamivel Edwardot, hogy végre verekedjen vele – magyarázta anya.

-          Esme le sem tagadhatna téged – termett mellettünk Rose. Majd kicsit idegesen leült hozzánk. – Szeretnék elnézést kérni a legutóbbi, hogy is mondjam, kitörésemért – kezdett bele halkan. Én pedig láttam rajta, hogy nem igazán van hozzászokva ahhoz, hogy bármiért is elnézést kérjen, úgyhogy nagyon is értékeltem, amiért az én esetemben rászánta magát, bár én egyáltalán nem haragszom rá. Azt hiszem, hogy meg tudom érteni az ő szemszögét is ebben a kérdésben, hiszen neki nem adatott meg a választás, és ez bizony nem lehet könnyű, főleg, hogy mindig is gyermekre vágyott.

-          Nincs semmi gond, Rosalie. Hidd el, hogy engem nagyon is érdekel a te véleményed is, természetesen, de tudod az emberek nem egyformák, és természetesen a vámpírok sem. Neked más vágyaid voltak az én koromban, mint amilyenek most nekem vannak – fogtam meg a kezét óvatosan. Ő pedig halványan elmosolyodott.

-          Mondom, hogy Esme le sem tagadhatna – kuncogott fel.

-          Nem is akarnám letagadni sosem – mosolyodott el anya boldogan.

-          Na, elég az érzelmekből, hölgyek – huppant le Emmett Rosalie mögé, és magához húzta a feleségét. – Azt hittem, hogy szórakozni jöttünk.

-          De még mennyire – bólintottam rá azonnal. Majd felpattantam, és a víz felé vettem az irányt. Mindig is szerettem úszni, úgyhogy gondoltam gyorsan úszok egy kicsit, mielőtt a fiúk megint elkezdik az ugrálást. A biztonság kedvéért, amikor odaértem még csak óvatosan a lábamat dugtam bele a vízbe, hogy mennyire hideg, de legnagyobb örömömre egyáltalán nem volt az. Sőt, kellemesen langyos volt a víz, és behunyt szemmel élveztem ki a pillanatot. Már az idejét sem tudom, hogy mikor volt alkalmam úszni, persze a fürdőkádon kívül, ami azért nem nevezhető intenzív testmozgásnak.

-          Na mi lesz már, itt állsz egész nap? – kérdezte halkan Emmett. A következő pillanatban pedig már repültem, gondolom a tó közepe felé, és hatalmas csobbanással érkeztem meg a vízbe.

-          Emmett – hallottam meg a többiek rosszalló hangját, miután valaki egy szempillantás alatt felrántott a víz alól.

-          Jézusom, jól vagy, kicsim? – kérdezte Alec aggódva. Hát persze, ki más vethette volna utánam magát azonnal?

-          Alec, állítsd már le magad, csak vicceltem – mondta Emmett, és amikor odanéztem láttam, hogy tapogatózik, tehát nem lát.

-          Ne bántsd őt, szerintem vicces volt – nevettem el magam. – Még sosem hajítottak be a vízbe, egyszer ezt is ki kell próbálni – mondtam még mindig vidáman.

-          Olyan kétségbeesett arcot vágtál, de elkapni nem mertelek, nehogy még jobban megüsd magad – magyarázta idegesen.

-          Ugyan már, még élveztem is, hogy Emmett nem bánik velem úgy, mintha másodpercenként összetörhetnék – néztem a szemébe komolyan. – Hagyd békén és inkább gyere, ússz velem egyet.

-          Esme is halálra rémült egy pillanatra – morogta Alec az orra alatt.

-          Alec, hagyd békén, add vissza a látását – mondtam kicsit erélyesebben.

-          Jól van, na – sóhajtott fel. Mire Emmett abbahagyta a hadonászást, Rosalie arca visszaváltott nagyon dühösből normálisra. Edward csak a szemeit forgatta, Esme pedig halványan elmosolyodott, amikor vigyorogva integettem neki egyet.

-          Felviszel a fára, és leugrunk együtt? – kérdeztem felnézve oda, ahonnan a fiúk ugráltak nemrég.

-          Teljesen kizárt – rázta meg a fejét Alec azonnal.

-          Ugyan már, mókás játéknak tűnik – simítottam végig a karján.

-          Neked az még túl magasan van, majd hogyha már vámpír leszel, akkor ugrálhatsz akárhonnan, de most még nem – zárta le a vitát.

-          Értem, tehát ha vámpír leszek, akkor már nem is fogsz aggódni miattam – állapítottam meg csípősen. Gondoltam egy kicsit felhergelem, az általában szenvedélybe torkollik Alec esetében, ami nekem nagyon is tetszik. Egy kicsit előkészítjük az esti hangulatot.

-          Liz, mást sem csinálok, csak aggódom érted amióta találkoztunk. Ez akkor sem lesz másképp, ha vámpír leszel, csak akkor már a vízbe ugrálástól nem kell féltenem téged.

-          Alec, ez nagyon kedves tőled, de már néhányszor megkértelek, hogy ne vidd túlzásba az aggódást – simítottam végig az arcán, majd lágy puszit nyomtam az ajkaira.

-          Szobára gyerekek – kiáltotta Emmett azonnal.

-          Bagoly mondja – szóltam vissza rögtön, amikor láttam, hogy finoman megharapja Rose nyakát.

-          Bírom ezt a lányt – nevetett fel Emmett. – Nem visszük haza? Esme, őt még csak örökbe sem kell fogadnod, hiszen eleve a te lányod.

-          Szerintem ő jól érzi magát itt, de azért remélem, hogy néha majd meglátogat minket, ahogy mi is őt – mondta Esme lágyan. Annyira imádtam, hogy mindig megkeresi a mindenki számára legjobb megoldást. Pontosan tudta, hogy mit gondolok, mert én szinte szó szerint ugyanígy fogalmaztam volna meg a helyzetet.

-          Nagy kár, pedig biztos, hogy jókat buliznánk együtt. Van humora – kacsintott rám. Én pedig hangosan felkacagtam.

-          Itt is értékeljük a humorát – szorított magához Alec birtoklóan. Olyannyira, hogy amikor a lábaimat a dereka köré csavartam megéreztem a nekem feszülő vágyát, amitől önkéntelenül is beharaptam az alsó ajkam. Még szoknom kell, hogy ilyen nagy hatással vagyok rá. Na nem, mintha nem tetszene a helyzet.

-          Ahogy elnézlek titeket, nem csak a humorát értékeled – kezdte el húzkodni a szemöldökét Emmett.

-          Azt hiszem, hogy soha sehová nem kéne mennünk, ha Emmett mellett Félix is ott van, mert az katasztrofális lesz – súgtam Alec fülébe.

-          Ebben egészen biztos lehetsz – bólintott rá kedvesem azonnal. – Habár, ha eleget gyakorlunk mi ketten, akkor megesszük őket reggelire.

-          Hm… nem is rossz ötlet – vigyorodtam el. Milyen vicces lenne zavarba hozni a két mókamestert, vagy legalábbis megtréfálni.

-          Ebben a kérdésben rám is számíthattok, hogyha bele akartok vágni – mondta Edward azonnal.

-          Hé, miről folyik a szó? – kérdezte Emmett kíváncsian.

-          Majd egyszer talán megtudod – vágtam rá azonnal.

-          Esme, szólj rájuk, mindig a kisebbet bántják – nézett felé Emmett panaszosan. Nekem pedig muszáj volt elnevetnem magam. Egy hatalmas férfi, aki a hozzá képest apró fogadott anyukájától várja, hogy megvédje. Ez önmagában is nagyon szórakoztató lett volna, de amilyen arcot még vágott hozzá, hát az egyszerűen döbbenetes volt. Ilyen kisfiús sértődést még a legkisebb gyerekektől sem láttam soha.

-          Viselkedjetek, gyerekek. Szórakozni jöttünk – mondta anya tettetett szigorral a hangjában.

-          Hé, nekem ehhez az egészhez most semmi közöm, ők kezdték – bökött ránk Emmett komolyan.

-          Ha ők kezdték, akkor legyél bölcsebb, és te fejezd be – ajánlotta Edward és a szája sarka is megrándult, miközben próbálta elfojtani a nevetését.

-          Na jól, akkor én fejezem be – pattant fel vigyorogva Rose mögül. Majd nekifutásból beugrott a vízbe, minket pedig kisodort az ár, amit okozott a sárba, ráadásul Alec természetesen a testével akart megvédeni Emmett becsapódásától, még akkor is, hogyha vigyázott rá, hogy ne ránk ugorjon, így viszont én préselődtem bele a koszba. Bár Alec sem volt éppen sármentes.

-          Na ez most tényleg bosszúért kiált – néztem Emmett felé mérgesen. Majd megfogtam egy nagy marék sarat, és hozzávágtam a vigyorgó arcához.

-          Szép dobás volt, kicsim – kuncogott felettem Alec. A többiek pedig leplezetlenül kinevették a nagy mackót.

-          Ez felhívás keringőre, kislány – indult meg felénk Emmett. Mire Alec felkapott és beugrott velem a tó közepére, hogy Emmett ne tudjon még jobban összekoszolni minket. Bár azt hiszem, hogy ez teljesen mindegy volt, mert a játék elkezdődött, és ki tudja, hogy mikor lesz hajlandó valamelyikünk abbahagyni…