Liz Volturi - 49. fejezet

49. fejezet

 (Liz szemszöge)

Amikor visszaértünk a várba a bevásárlásból, megjegyzem legalább harminc szatyrom volt, csak nekem, és Renata is nagyjából ennyit vásárolt, tehát gyakorlatilag több boltot is kifosztottunk az eladók legnagyobb örömére, azonnal szembe találkoztunk a vigyorgó Edwarddal, és Emmettel.

-          Hát ti? – kérdeztük meglepetten.

-          Hallottam, illetve láttam Liz gondolatai között, hogy mennyi csomagotok van, és gondoltam örülnétek egy kis segítségnek – kezdte el lebogozni rólam a szatyrokat.

-          Köszönöm – sóhajtottam fel hálásan.

-          Nincs mit – biccentett Edward kuncogva. – Elég mókásak lehetettek a városban, miközben ennyi holmit cipeltetek.

-          Hát közönségünk volt, az biztos – nevettem fel én is. – Viszont nagyon jól éreztem magam. – Kár, hogy Rosalie nem tartott velünk. Azt hittem, hogy szeret vásárolni.

-          Szeret vásárolni, de nagyon rég vadászott már, és így nem mert veletek menni, nehogy baj legyen – mondta Emmett komolyan. – Te nem érzed, de tényleg nagyon csábító már a te illatod is, de biztos van még néhány ember a városban, aki hasonló illatvilággal rendelkezik. Viszont én a helyedben nem aggódnék, mert egész biztos lehetsz benne, hogy lesz még alkalmad Rose társaságában vásárolni.

-          Akkor jó, nem szeretném, ha kimaradna a jó mókákból – vigyorodtam el. Biztos vele is lehet jó kis csajos beszélgetéseket tartani, és jókat nevetni.

-          Rosalie nem egy mókázós típus – állapította meg Edward.

-          Dehogynem, csak jó móka kell hozzá, öcskös – kezdte el húzkodni Emmett a szemöldökét.

-          Te javíthatatlan vagy – forgattam meg a szemeimet.

-          Nem baj, mert pontosan tudom, hogy így szeretsz – karolta át az egyik karjával a vállamat.

-          Én mindenkit úgy szeretek, ahogy van – vágtam rá. – Mindenkiben felfedeztem a jó tulajdonságokat az ittlétem során, és tudom, hogy mindenkinek megvannak a maga gyengéi és erényei egyaránt.

-          Oké, akkor regéld el nekem kiscsaj, hogy Jane milyen hatalmas jó tulajdonságokkal rendelkezik? – kérdezte Emmett kíváncsian. – Leendő sógornőd nem nevezhető egy kicsit sem könnyű esetnek.

-          Jane nagyon szereti a kultúrát, a könyveket, és a színházat – vágtam rá gondolkodás nélkül. – Nagyon intelligens, és ami talán a legfontosabb annyira szereti a testvérét, hogy még engem is hajlandó befogadni a családba, hogy ő boldog legyen, pedig köztudottan nem kedveli az emberi létezés semmilyen formáját.

-          Viszont imád mindenkit kínozni, és karót nyelt, és csak a testvére, és a három vezető létezik a számára. Csak őket veszi emberszámba, meg nagyjából Esmét – vetette ellen Emmett.

-          Majd szép lassan megváltozik az előnyére, csak adni kell neki egy kis időt, hogy megszokja az érzelmeket újra – vágtam rá.

-          Nagyon pozitív szemlélet – állapította meg Edward. – Ez tetszik – fűzte még hozzá.

-          Akkor talán neked is gyakorolnod kéne – ajánlottam a lehetőséget.

-          Hoppá, ezt megkaptad – vigyorodott el barátnőm, Emmett pedig hevesen bólogatott kifejezve ezzel a tetszését.

-          Nekem nem negatív a szemléletem, csupán realista vagyok – vágta rá Edward azonnal.

-          Nem nagyon lehet realista egy olyan férfi, mint amilyen te vagy – rázta meg a fejét Renata.

-          Ha most arra a néhány évvel ezelőtti kis incidensre gondolsz, akkor azt megmagyaráztam akkor, úgyhogy szerintem hagyjuk – mondta komolyan.

-          Pontosan tudod, hogy mire gondoltam, Edward – legyintett Renata. – Kíváncsi lennék, hogy amikor majd együtt leszel a szerelmeddel, akkor ki fogod lesni a fejéből, hogy mire vágyik, mondjuk az ágyban, vagy az ösztöneidre hagyatkozol majd – nézett kíváncsian Edwardra.

-          Ha már van lehetőségem, akkor miért ne használhatnám, hogy minél boldogabbá tegyem? – rántotta meg a vállát.

-          Tudod, ha nagyon sokat kíváncsiskodsz mások fejében, akkor ne lepődj meg, hogyha időnként olyan dolgokat is találsz ott, ami nem tetszik – kacsintott rá Renata. Edward pedig elhúzta egy pillanatra a száját, majd megrázta magát. – Szerintem menjünk – indult meg a szobám felé nagyot nyelve.

-          Szerintem nem tetszik neki a kis fantáziám – kuncogott mellettem barátnőm.

-          Te nagyon rossz lány vagy, Renata – csóváltam meg a fejem mosolyogva.

-          Oh, hidd el, hogy rossznak lenni nagyon is jó – mondta komolyan.

-          Megkérhetnélek, hogy hagyd abba? – nyögött fel Edward.

-          Jól van, bocsi, de szeretek egy kicsit kötözködni veled – hagyta abba Renata a gondolatmenetét, amit eddig Edward felé sugallt.

-          Tudom, és egy darabig talán még tetszik is, de amikor nagyon belelendülsz az már túlzás – válaszolta Edward határozottan.

-          Még jó, hogy nem tudsz elpirulni - nevetett fel Renata.

-          Viselkedjetek, gyerekek, vagy menjetek szobára, Edwardra már amúgy is ráférne – kezdett bele Emmett is a kötekedésbe.

-          Emmett, ha nem tudnád, akkor Renata jelenleg foglalt, és egyébként sem csábítanám el, mert nem az esetem, már ne haragudj meg – nézett barátnőmre bocsánatkérően.

-          Ne aggódj, Edward. Rajtad látszik, hogy az ártatlan, és esetleg nők a zsánereid – bólintott rá barátnőm.

-          Az ártatlan nem feltétlenül esetlen, már megbocsássatok – húztam el a számat.

-          Nem is rád gondoltam, te csak ártatlan vagy. Esetlennek semmiképpen nem mondanálak – vágta rá Renata azonnal.

-          Akkor jó – bólintottam rá. Reméltem, hogy nem tart senki szerencsétlennek. Az nagyon fel tud idegesíteni. Bár a táncban nem vagyok túl jó, de van, amihez van tehetségem.

-          A táncot könnyedén meg tudod tanulni. Szerintem nem te voltál rossz, inkább csak a partnered – vágta rá Edward.

-          Gondolod? – kérdeztem meglepetten.

-          Nem csak gondolom, egészen biztos vagyok benne – mondta határozottan. – Ha van kedved, akkor tartok neked egy-két órát, amíg Alec szolgálatban van – ajánlotta a lehetőséget. – A szobámban van lejátszó, és néhány remek lemez is.

-          Akkor szívesen – vágtam rá lelkesen. Szeretek táncolni, csak nem nagyon tudok, de talán, ha kapok egy kis türelmes segítséget, akkor könnyedén menni fog.

-          Jól van, én elkísérem a szobájához a másik hölgyet, és lerakom a csomagjait, aztán Rose-t boldogítom – mondta Emmett.

-          Én benézek a trónterembe, és szólok, hogy hazaértünk – intett nekem Renata, majd el is tűntek.

-          Miért tűntek el ilyen gyorsan? – kérdeztem értetlenül.

-          Úgy gondolták, hogy nem örülnél a közönségnek tanulás közben – rántotta meg a vállát Edward. – Vannak emberek és persze vámpírok is, akik zavarba jönnek, ha nézik őket.

-          Talán te is az a fajta vagy, aki zavarba jön? – csillantak fel a szemeim.

-          Nem, egyáltalán – rázta meg a fejét nevetve. – Nagyon jól táncolok, nincs miért zavarban lennem.

-          Remek, akkor jókat fogsz rajtam nevetni – húztam el a számat.

-          Én nem hinném, ugyanis nagyon kecses vagy, a tartásod tökéletes, és sosem nézed a lábaidat járás közben sem. Mindig emelt fővel, és büszkén. Ez már nagyon jó kezdet ahhoz, hogy remek táncost faragjunk belőled – mondta biztatóan.

-          Ez nem hangzik rosszul. Köszi, a biztatást – mosolyogtam rá boldogan. A tánctanár sosem dicsérte az erényeimet, a volt vőlegényem pedig még annyira sem.

-          Nos, a tánctanárod valószínűleg még kezdő volt, vagy csak udvariatlan, a volt vőlegényed pedig ne firtassuk. Mindenesetre férfi szemmel nézve sem volt túlzottan szimpatikus, valószínűleg olyan típusú férfi lehet, mint az apád – húzta el a száját.

-          Hé, felnevelt és szeretett engem, ne mondj ilyeneket az apámról – emeltem fel az ujjam figyelmeztetően.

-          Előtte viszont meg akart szabadulni tőled, hogy fiú utódja legyen, aki örökölheti a vagyonát. Esme miatta ugrott le a szikláról, bár morbid módon ezért hálásak lehetünk neki, mert így Carlisle és ő boldogok lehettek végre. Ne haragudj, de jobb lenne, ha elkezdenéd tisztán látni az apádat – mondta miközben kinyitotta nekem az ajtót, és letette a csomagokat.

-          Nem olyan könnyű olyan szörnyetegnek látnom őt, amilyennek ti látjátok. Engem sosem bántalmazott – vágtam vissza azonnal.

-          Beszélgetned kéne egy kicsit Esmével, hogy neki milyen volt ott lenni az apáddal, és tűrni mindent, amit csak tett vele – morgott fel. – Nem akartam látni, de az átváltozása után Esme akaratlanul is gondolt néha az emberi életére. A gyógyulását pedig csakis Carlisle türelmének köszönheti.

-          Edward, szerintem hagyjuk ezt, már Alec és én is lezongoráztuk ugyanezt, és maradjunk annyiban, hogy bármit is tett az apám, és eddigi életemben csak rá számíthattam, és nem akarok rossz szájízzel elválni a régi életemtől. Meg tudod ezt érteni? – néztem rá kérdőn.

-          Ne haragudj, természetesen nem állt szándékomban megbántani téged, csak nekem egészen más a véleményem, és az érzéseim az apáddal kapcsolatban – masszírozta meg Edward az orrnyergét.

-          Igen, és megértem, ahogy a többieket is, akiknek mind-mind különféle véleménnyel rendelkeznek – sóhajtottam fel.

-          Azért nem kellett volna udvariatlannak lennem, kérlek, bocsáss meg – szorította meg a kezemet finoman.

-          Semmi baj, hiszen senki nem lehet tökéletes – legyintettem. – Egyébként is, szerintem a tökéletességet túlértékelik az emberek – fűztem még hozzá.

-          Na látod, ebben abszolút egyetértek veled – bólintott rá mosolyogva. – Gyere, még van egy jó óra, mire Alec eljöhet a szolgálatból, és addigra gondolom Esme is előkerül, na meg persze Carlisle. Addig tanítalak egy kicsit.

-          Carlisle visszajött? – mosolyodtam el. Ennek anya minden bizonnyal nagyon örül.

-          Igen, akkor érkezett, amikor még vásárolni voltatok – biccentett Edward.

-          Ez remek – vigyorogtam rá. Szerettem látni, ahogy Esmével bánik, még csak nézni is öröm volt azt a gyengédséget, és szeretetet, amit egymásnak adtak.

-          Na gyere, már eleget fecsegtél, ideje tanulnod – mondta ellentmondást nem tűrve, majd a vállára kapott, néhány pillanattal később pedig a szobája közepén álltam, és ő éppen bekapcsolta a lejátszóját.

-          Öhm… talán ez mégsem jó ötlet – haraptam az ajkamba, amikor elém állt.

-          Ugyan már, jó móka lesz. Ígérem, hogy nem foglak kritizálni, csak segíteni próbálok – mondta komolyan. – Ez csak egy egyszerű keringő, a komolyabb táncokkal majd máskor próbálkozunk.

-          Jól van – fogadtam el a kezét, majd felvettem a tanult testtartást.

-          Nagyon jó – mosolygott rám elégedetten.

-          Igen? – néztem rá döbbenten. – Mindig azt mondta a tanár, hogy lötyög a könyököm, és nem elég egyenes a hátam.

-          A hátad tökéletesen áll, és ha lötyögött a könyököd az valószínűleg a rossz partner miatt volt. Ha ő nem tartja jól a testét, akkor a te tartásod sem lesz tökéletes – mondta komolyan. – Gondolom, ezt a táncot ismered.

-          Hát persze, hogy ismerem, ez tényleg alap – bólintottam rá azonnal. Majd elindultam, és Edward azonnal reagált rá.

-          Normális esetben nekem kellett volna kezdeményeznem, mivel én lennék a férfi – állapította meg kuncogva.

-          Bocsánat, majd legközelebb megvárom, amíg te úgy döntesz, hogy kezdjük, de nézd a jó oldalát, hagyom magam vezetni, nem?

-          Végül is ez igaz – bólintott rá mosolyogva. Amin nekem is muszáj volt felkuncognom. Már nem is tudtam, hogy mióta táncoltunk Edwarddal, csak abban voltam biztos, hogy a jókedvünk betölti az egész szobát, amikor hangos kopogás szakított félbe minket. Majd az ajtó szinte azonnal kivágódott.

-          Zavarok? – lépdelt be Alec a szobába.

-          Nem, éppen keringőzni tanítottam Lizt – húzta fel a szemöldökét Edward. – Szerintem ezt te sem gondoltad komolyan – vonta fel a szemöldökét. – A választ pedig erre a kérdésre is nem. Nem is értem, hogy hogyan juthatott egyáltalán eszedbe. Ha Liz szeretné, akkor boldogan leszek a bátyja, ennyi, semmi több.

-          Oké, az egyoldalú beszélgetés egy kicsit idegesítő – állapítottam meg. – Megtudhatnám, hogy mi a gond? – pillantottam hol Alec, hol Edward felé.

-          Az ég világon semmi gond – vágta rá Edward. – Ugye, Alec? – kérdezte kíváncsian.

-          Semmi gond, az elnézésedet kérem, amiért feltételeztem – mondta kedvesem komolyan.

-          Nem történt a világon semmi – legyintett Edward. – Majd, ha egyszer számomra is eljön a nagy ő, akkor biztosan én is ilyen leszek – nyújtotta Alec felé a kezét, amit ő készségesen elfogadott.

-          Sajnálom, hogy megzavartalak titeket – simított végig a derekamon, majd a kezét birtoklóan a hátsómra simította, mire meglepett felnéztem rá, de ő továbbra is Edward arcán kémlelte. Ilyet még soha nem tett ezelőtt, legalábbis társaságban nem.

-          Oh, már értem – motyogtam csak úgy magamnak. Renata beszélt róla, hogy a vámpír férfiak meglehetősen féltékeny fajták, és talán Alec félreértette, hogy mi történik. Mondjuk csak jól éreztük magunkat, és táncoltunk, úgyhogy nem hiszem, hogy ez akkor bűn lenne, de ki tudja. Ha tényleg olyan nagy a birtoklási vágy bennük, akkor talán jobb, ha nem feszítem túl a húrt.

-          Ne aggódj, Liz – mondta Edward nyugtatóan. – Alec is pontosan tudja, hogy soha nem tennél semmi olyasmit, amivel megbántod őt.

-          Így van, kicsim – bólintott rá az említett. – Nagyon sajnálom, soha nem szoktam így viselkedni – mondta komolyan.

-          Semmi gond. Csak azért nem szóltam, hogy táncórákat veszek Edwardtól, mert éppen szolgálatban voltál, és nem akartalak megzavarni – mondtam bocsánatkérően.

-          Nem kell minden percedről beszámolnod, Liz – csóválta meg a fejét Alec.

-          Tudom, de azért most szólhattam volna – válaszoltam halkan. – Mindenesetre remélem, hogy nem bánod, mert Edward nagyon jó tanár, és szeretném, ha még tanítana.

-          Ennek semmi akadálya, kicsim – bólintott rá azonnal legnagyobb örömömre. – Csak annyit tegyél meg, hogy szólsz, hogy hová mész és kivel, mert még mindig van egy-két megbízhatatlan új tagunk, akikkel nem örülnék, ha egyedül találkoznál – mondta aggódva.

-          Ide is velem együtt jött, segítettem a csomagjait eljuttatni a szobátokig – magyarázta Edward.

-          Remek – sóhajtott fel Alec megkönnyebbülten. – Tart még a táncóra? – kérdezte kíváncsian.

-          Majd máskor folytatjuk, menjetek csak – mosolyodott el Edward mindentudóan, majd lehuppant a kanapéjára egy könyvvel a kezében.

-          Köszi, Edward – intett még Alec, majd felkapott és rohanni kezdett velem valahová.

-          Szia, Edward – kiáltottam még vissza, majd belecsimpaszkodtam Alec nyakába. – Hová megyünk ilyen sietősen?

-          Meglepetés – vigyorodott el Alec, és olyan elégedett arckifejezést vágott, mintha élete legnagyobb vágya teljesült volna…