Liz Volturi - 48. fejezet

48. fejezet

(Alec szemszöge)

Már három napja, hogy Jane és Demetri elindultak kideríteni, hogy ki beszél vámpírokról, de szerencsére Liz egyáltalán nem gyanakodott semmire. Pedig egy kicsit aggódtam amiatt, hogy összekombinálja a hirtelen jött küldetést az apjával. Bár nagyon reméltem, hogy nem lesz igazam, és van annyi esze Liz apjának, hogy nem kezdett el butaságokat összehordani, hogy a lányára találjon, és Esmére, mert akkor Jane kénytelen lesz végezni vele, és a húgom nem az a fajta, akinek ilyen szinten erkölcsi gondjai támadnak. Egy cseppet sem fogja feszélyezni a tény, hogy a kedvesem apjáról van szó. Őszintén szólva én nem sajnálnám azt az embert, de rossz lenne Liznek bevallani, hogy mi történt.

-          Miért kéne bevallani neki, hogy mi történt? Hogyan jönne rá, hogyha az apja eltűnne? Vagy miért kombinálná össze veletek? – kérdezte Edward. Minden bizonnyal a gondolataimra reagált így.

-          Edward, Liznek nagyon gyengéd szíve van, és nem akarom én közölni vele, hogy az új családja kiirtotta a régit – sóhajtottam fel. Még jó, hogy Renata és Liz elmentek vásárolni, így addig egy kicsit belemerülhettem a felmerülhető gondokba.

-          Nem is mondtam, hogy nincs olyan hatalmas szíve, mint amilyen Esmének van. Én csak azt mondtam, hogy amit nem tud, az nem fog fájni neki – vágta rá azonnal.

-          Elhallgassak előle egy ilyen fontos információt? – néztem Edwardra döbbenten. – Az nem lenne tisztességes vele szemben.

-          Gondolkozz reálisan, Alec. Nem túl valószínű, hogy Liz a közeli jövőben elhagyná bármikor is Volterra várát, vagy a környéket. Ebből következik, hogy nem is fog számítani az apja felől semmilyen hírre. Tehát, hogyha igazad van, és Jane-nek el kell intéznie a dolgot, akkor sem fog megtudni semmit. Később pedig már nem valószínű, hogy nyomozni kezd az apja ügyében, mert elégedett lesz a hittel, hogy éli az életét – magyarázta komolyan. – Egyébként pedig, ha Jane elintézi attól a világ csak jobb hely lesz – fűzte még hozzá.

-          Azt hittem, hogy a Cullen család híres az együttérzéséről és az emberek felé mutatott toleranciájáról – vontam fel a szemöldökét.

-          Nem voltál ott, amikor Esme felébredt az átváltozása után. Nem láttad, hogy Carlisle és ő mennyit szenvedtek a volt férje miatt, mire Esme igazán, és őszintén képes volt újra megbízni egy férfiban annyira, hogy közel engedje magához. Nem hallottad a gondolatait, amikor Carlisle egy-egy hirtelen mozdulatától összerezzent eleinte, mert azt hitte, hogy megint bántani fogják. Az esze és a szíve is tudta, hogy Carlisle sosem bántaná, de a teste mégis azonnal reagált önkéntelenül is – mondta dühösen. – Azt az embert legszívesebben saját kézzel törném össze, ha nem tudnám, hogy Esme nem akarja ezt.

-          Carlisle sosem mondta, hogy Esme valaha is félt tőle – állapítottam meg halkan.

-          Azért, mert nem tudja, és soha nem is kell, hogy megtudja. Egyébként is, Esme nem tőle félt, hanem általában a férfiaktól – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

-          Ne aggódj, tőlem soha nem fogja hallani – ígértem meg komolyan.

-          Tudom – bólintott rá. – Ez az oka annak, hogy nyugodtan beszélek neked erről azért, hogy eloszlassam a kétségeidet.

-          Hálás is vagyok érte – mosolyodtam el. Egy kicsit tényleg jobban érzem magam ettől a beszélgetéstől.

-          Nincs miért hálásnak lenned. Mindannyiunk érdeke, hogy Liz boldog legyen. Már ő is a családunk tagja, még akkor is, hogyha ténylegesen hozzátok fog tartozni. Esme lánya egyértelműen hozzánk is tartozik.

-          Hidd el, hogy ezt már most is pontosan tudja – állapítottam meg. Nincs olyan nap, amikor valaki a Cullen családból ne éreztetné vele, hogy mennyire fontos nekik a puszta létezése is.

-          Ezt örömmel hallom – mosolyodott el Edward.

-          Mit hallasz örömmel, Edward? – jelent meg Carlisle hirtelen.

-          Vége a napokig tartó műszakodnak? – kérdeztem meglepetten. A hírek szerint még nem oldódott meg teljes mértékben a gond a kórházban, ahová kisegíteni ment.

-          Arra való hivatkozással, hogy ennyi idő után már biztosan nagyon kimerültem megköszönték a rengeteg segítséget, és megkértek, hogy pihenjek egy kicsit otthon. Egyébként még állást is ajánlottak nekem az eddigi munkám alapján. Úgyhogy elgondolkodhatunk rajta, hogy a környékre költözzünk egy időre – mesélte boldogan mosolyogva. – Esme is szívesen költözne egy időre Lizhez közel, legalábbis gondolom.

-          Szerintem ez nem is kérdés – bólintottunk rá Edwarddal azonnal.

-          Egyébként miről beszéltetek így titokban? Eléggé el vagytok bújva – kérdezte kissé gyanakvóan.  

-          Jane, és Demetri küldetésre mentek, mert gyanús suttogások híre jött arról a környékről, ahol Liz is lakott – magyaráztam a helyzetet.

-          Gondoljátok, hogy…

-          Nem igen van más alternatív magyarázat, sajnos – bólintottam rá.

-          Nem tudom. Eléggé ki volt ütve, amikor ott hagytuk, ráadásul a sérülései alapján biztosan nem gyanakodhattak az ottani orvosok. Injekció nyomát sem találhatták meg. Úgyhogy én nem tartanám ezt azért száz százaléknak – mondta Carlisle határozottan. – Olyan csonttörésekkel még fel sem tud kelni, amilyeneket kapott. Ráadásul szerintem agyrázkódása is volt.

-          Tehát szerinted biztosan nem ő volt? – kérdeztem egy kis reménnyel a hangomban. Nem kedveltem azt az embert, de tudtam, hogy Liz még így is szereti az apját. Nem akartam neki fájdalmat okozni.

-          Fizikailag biztosan nem ő volt – válaszolta Carlisle azonnal. – Az viszont lehetséges, hogy felbérelt valakit, hogy kipróbálja, hogy reagál-e valaki a dologra. Talán megpróbálják követni Jane-t és Demetrit, hogy megtalálják Lizt.

-          Nem valószínű, hogy Demetrit bárki észrevétlenül követné, de hát Jane-t sem kell félteni – mondtam határozottan.

-          Nem is mondom, hogy bárki követni tudja majd őket, de azért azon érdemes elgondolkodni, hogy Charles megpróbálja kideríteni, hogy hol van Esme és Liz – mondta Carlisle kissé aggódva. – Nem fogom hagyni, hogy még egyszer a lányok közelébe menjen az az ember, pedig őszintén mondom, nem akarok felhagyni az elveimmel, de ebben az esetben képes leszek rá, hogy kivételt tegyek valakivel.

-          Nem hiszem, hogy valaha is eljutna bármelyikünk otthonáig észrevétlenül, úgyhogy nem lesz rá szükség Carlisle, hogy feladd az elveidet. Előbb intézi el bármelyikünk szerintem – mondta Edward fekete szemekkel.

-          Azt sem szeretném, ha te veszítenéd el önmagad, fiam – mondta Carlisle határozottan. – Azt meg végképp nem, hogy esetleg Esme járjon így. A lányáért bármit megtenne, főleg, hogy most már tudjuk, hogy Liz biztosan az ő imádott gyermeke. Nem akarom, hogy a feleségem kezéhez vér tapadjon, még akkor sem, hogyha egy ilyen emberé – morgott fel Carlisle.

-          Hé, nyugalom, erre semmi szükség – emeltem fel a kezeimet. – Ne izgasd fel magad ennyire Carlisle, ez nem jellemző rád egyáltalán.

-          Igazad van, bocsássatok meg, kérlek – vett egy mély levegőt. A szeme színe pedig fokozatosan visszaváltott arany árnyalatra. – Még a gondolata is felbőszít, hogy a lányok valaha találkozhatnak még vele.

-          Ne aggódj, nem hiszem, hogy fognak. Mind tudjuk, hogy nem jut el idáig észrevétlenül, ha pedig a helyzet megkívánja szerintem több jelentkező is lesz, aki boldogan elsimítja a dolgot úgy, hogy Esme és Liz soha ne tudja meg – mondta Edward komolyan.

-          Nem szívesen zavarom meg a hogyan öljük meg Charles Evenson kupaktanácsot, de Alec ma bevállaltad Renata testőri idejét, hogy Liz és ő elmenjenek vásárolni, viszont eddig még nem jelentél meg – mondta Félix komolyan. – Caius elég dühös, Aro viszonylag megérti a helyzetet, Marcus pedig hozza a semmi nem érdekel formáját, de a biztonság kedvéért én azért sietnék a trónterembe.

-          A fenébe, már annyi az idő? – kerekedtek ki a szemeim.

-          Bizony, hogy annyi. Egyelőre még csak öt percet késel, mire odaérsz nagyjából hetet, az még belefér, de siess – mondta Félix komolyan. – Egyébként örülök, hogy visszatértél, Carlisle. Talán ha Alec és te együtt mentek, akkor kevésbé lesznek a Mesterek haragosak.

-          Jó ötlet – bólintott rá Carlisle. – Esme merre van?

-          Momentán a trónteremben beszélget Aróval. Szeretné elérni, hogy Liz láthasson világot még a vámpírrá változása előtt. Hogy megismerhesse a népek szokásait, ételeit, a különféle kultúrákat. Szeretné megadni a lányának azt, amit ő sosem kapott meg fiatalon, pedig vágyott rá – válaszolta Félix azonnal.

-          Aro, hogy áll hozzá a kérdéshez? – kérdezte Carlisle bizonytalanul.

-          Esme elég meggyőző eddig, legalábbis szerintem – vágta rá Félix. – Én bármit megengednék Liznek, ha ilyen elszántan harcolnának érte, és minden egyes szót alátámasztanának.

-          Ez jól hangzik – mosolyodtam el. Szívesen megmutatnám a világ legszebb helyeit Liznek, amíg még ki tudja élvezni minden jellegzetességét mindennek.

-          Jól bizony, de most már menjetek, mert ketyeg az óra – nézett rám jelentőségteljesen Félix.

-          Igazad van – indultam meg a trónterem felé, és hallottam, hogy Carlisle felvéve a tempómat a nyomomba ered…

(Liz szemszöge)

Már nem is tudom, hogy hányadik boltba rángatott be Renata, de be kell vallanom, hogy meglepő módon a ruhapróba minden pillanatát élveztem. Főleg mert most nem kellett azzal foglalkoznom, hogy apának is megfeleljenek a darabok. Ő ugyanis elvárta, hogy otthon nyakig érő ruhákat viseljek, viszont amikor az általa választott vőlegényemmel kellett találkoznom, akkor olyan kivágású ruhákat kényszerített rám, amiket már nagyon is túlzásnak éreztem, és egyáltalán nem éreztem benne jól magam. Furcsa volt ez a kettős igény, de elviseltem tőle, hiszen mindig is felnéztem rá.

-          Liz, hahó, hallasz engem? – rázta meg a vállam óvatosan.

-          Persze, bocsánat, csak elkalandoztam egy kicsit – néztem rá mosolyogva.

-          Szóval, arra gondoltam, hogy Jane-t is meglephetnénk egy csinos ruhával a színház alkalmából. – Szerinted melyik illene hozzá jobban? – mutatott fel egy tűzvörös, és egy fekete ruhát.

-          Ne haragudj, de a tűzvöröset sosem venné fel, mint tudjuk, a fekete pedig kissé gyászos ebben a fazonban – húztam el a számat.

-          Akkor mi lenne jó szerinted? – kérdezte kíváncsian. Én pedig azonnal elkezdtem körbe pásztázni a boltot, nem sokkal később pedig megakadt a szemem egy csodálatos sötétkék darabon, ami illet Jane-hez, de nem volt világos az árnyalata, így ez ellen sem lesz kifogása. Sőt, szerintem ez a szín tényleg tetszeni fog neki. – Szerintem látom a tökéletes darabot – mutattam rá a ruhakölteményre.

-          Oh, ez gyönyörű – siklott oda barátnőm azonnal. Majd elképedt arckifejezéssel sétált körbe a próbababa körül. – Ránézésre a méret is tökéletes. Elvisszük – mondta lelkesen. – Kérem, csomagolja.

-          Azonnal, hölgyem – bólintott az eladóhölgy, és már elő is készítette a dobozt a ruhához.

-          Na, te milyen ruhát szeretnél? – nézett rám Renata kíváncsian. – Aro azt mondta, hogy mindent vegyünk meg, ami csak megtetszik neked, úgyhogy kezdj el magadnak is vásárolni – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

-          Erre semmi szükség – ráztam meg a fejem.

-          Nem fogunk úgy visszamenni, hogy még csak két kis szatyrod van – vágta rá barátnőm morcosan. – Még nem vettünk neked ruhákat, cipőket, és alsóneműket, a hálóingek is szépek, és szexisek, a férfiakat máshogy is le lehet venni a lábukról. Szükséged van néhány ledér fehérneműre, méghozzá valódi harisnyakötővel, olyan kell, ami csipkés, nem pedig olyan, ami tiszta pamut. Neked csábító darabok kellenek. Lehet szatén is. Bár nekem a csipke jobban tetszik.

-          Mi a helyzet a kényelemmel? A pamut dolgok nagyon is jók – válaszoltam azonnal.

-          A csipke és szatén dolgokat viszont Alec le tudja tépni rólad – kacsintott rám. – Ha látnád, hogy Félix mit művel egy-egy csipke szettel. Általában a fogaival szedi le rólam – kezdte el húzkodni a szemöldökét.

-          Néha olyan a stílusod, mint egy férfié – forgattam meg a szemeimet elpirulva.

-          Ugyan már, egészséges, fiatal nő vagyok, akinek vannak vágyai, ennyi az egész – mondta vigyorogva. – Neked is követned kellene a példámat.

-          Igen, én is egészséges fiatal nő vagyok, aki elégedett azzal a helyzettel, ami jelenleg köztem és Alec között van. Megpróbáltam gyorsítani a tempót Alec kedvéért, de rávezetett, hogy csak akkor van értelme továbbmennünk, hogyha én is biztosan akarom – mondtam halkan. Nem akartam, hogy az egész bolt tisztában legyen a szexuális életemmel.

-          Az már régen rossz, ha csak Alec kedvéért akartál továbblépni – húzta el a száját Renata. – Én azt hittem a beszélgetéseink alapján, hogy te is akarod – fűzte még hozzá hasonló hangerővel, mint ahogy én beszéltem az imént.

-          Nos, a testem akarná is, mert amikor Alec hozzám ér az egyszerűen varázslatos, és szeretem is őt, de az agyam egyelőre azt mondja, hogy korai, és elhamarkodott lépés lenne.

-          Ez esetben, amíg az agyad nem éri utol a testedet tényleg ne menjetek tovább, az elsőnek különlegesnek kéne lennie minden nő számára – bólintott rá barátnőm.

-          A tiéd az volt? – néztem rá kíváncsian.

-          Az enyém mondjuk úgy, hogy megtörtént – legyintett Renata. – Idővel viszont így is megszerettem a testiséget, mint tudod – kacsintott rám. – Viszont őszintén remélem, hogy neked tökéletes lesz, és ehhez Alecnél jobb társat szerintem keresve sem találnál, mert az egyik legfigyelmesebb férfi a várban. Persze intim téren nincs vele tapasztalatom mielőtt még félreértenéd, csak ismerem a természetét.  

-          Nocsak, mesélj, ki figyelmes még? – kérdeztem immár mosolyogva. Biztos van felállított listája a hódításairól.

-          Nos, ha hiszed, ha nem, Félix a nagy termete, és hülye poénjai ellenére tud nagyon romantikus lenni, és nagyon gyengéd is a hálószobában, csak akkor engedi el magát, ha én is azt akarom. Demetri pedig igazi úriember minden tekintetben. Ők ketten azok, akikkel tartósabban is foglalkoztam. A többiek közül is kipróbáltam jó néhányat, de egyikük sem fogott meg annyira, hogy legyen folytatás. Egyszer bepróbálkoztam Edwardnál, hogy kicsit ellazuljon, és egyébként is kíváncsi voltam, hogy milyen lehet vegetáriánussal, de tőle meglepő módon kosarat kaptam, pedig a férfiak eddigi életem során mind reagáltak rám, amikor megjelentem a szobájukban hiányos öltözékben – húzta el a száját. – Az egy kicsit bántotta a hiúságomat, de ettől függetlenül ő is úriember volt, rám segítette a köntösét, majd elkísért a szobámig, miután közölte, hogy nem kér belőlem, de persze azt is elmondta, hogy ő csak szerelemből lesz együtt a kedvesével, ha megtalálta. Talán egy egész kicsit irigylem azt a lányt, aki majd meghódítja a szívét.

-          Akkor ezért cukkolja ennyit Emmett – világosodtam meg hirtelen.

-          Igen, Emmett szeret gúnyolódni a felfogásán – bólintott rá Renata. – Na, de most gyerünk, próbálj fel néhány csinos ruhát, még rengeteg dolgunk van ma, és főleg vásárolni valónk.

-          Jól van, megyek – kaptam el egy gyönyörű bordó ruhát a méretemben, és már el is tűntem, hogy felpróbáljam…