Liz Volturi - 51. fejezet

51. fejezet

 (Alec szemszöge)

Egyre kevésbé voltam biztos magamban Liz átváltoztatását illetően. Mármint, akartam, hogy vámpír legyen, és azt is akartam, hogy örökké velem legyen, de talán egy kicsivel több időt kellene hagynom neki emberként. Talán még egy évet ki kéne valahogy könyörögnöm a Mesterekből, hogy minél többet tapasztaljon. Esmének igaza van. Tudom, hogy ő csakis jót akarhat Liz számára, és én is ezt szeretném. Azt, hogy Liznek a lehető legjobb legyen, minden értelemben, amilyenben csak lehetséges.

-          Hahó, nagyon elgondolkodtál – integetett Liz a szemem előtt. – Mi a baj? Talán untatlak a gyerekkori történeteimmel? – harapott az ajkába.

-          Ne beszélj butaságokat, Liz. Te sosem tudnál untatni – vágtam rá azonnal. – Elnézést, csak egy kicsit elkalandoztam.

-          Értem, semmi gond – bólintott rá azonnal. – Titok, vagy elárulod? – kérdezte kíváncsian, miközben kicserélte a poharainkat, és ivott még egy korty bort.

-          Nem nagy dolog, csak azon gondolkoztam, hogy milyen emlékezetes programot találjak még ki neked az ittlétünk alatt.

-          Nos, a vacsora emlékezetes és fantasztikus volt – mondta boldog mosollyal az arcán. – A társaság, amióta veled vagyok szintén nagyszerű. A következő program pedig maradhatna az eltervezett. Csempéssz fel minket a ferde torony tetejére – mondta komolyan.

-          Óhaja számomra parancs, hölgyem – fogtam meg az apró kezét, és lágy csókot leheltem rá.

-          Hm… szeretem, amikor így bánsz velem – sütötte le a szemeit zavarában.

-          Élvezd ki, mert ez csak neked jár – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Na és a húgodnak? – vontam fel  szemöldököm.

-          Nos, Jane is kedveli a vacsorákat, természetesen a mi mércénkkel mérve. Jelenleg nem hiszem, hogy tetszene neked a mód, ahogy a húgomat szoktam vacsorázni vinni néha – néztem rá kissé idegesen. Nem hiszem, hogy ezt bővebben ki kéne fejtenem neki jelenleg. Elég, ha én és Jane tudjuk, hogy hová lett néhány szülő, illetve szülőpár, akik bántalmazták a gyermekeiket. Mindenesetre azoknak a gyerekeknek jobb lesz nevelőszülőknél, vagy akár az árvaházban is jobb. Ott legalább biztonságban vannak.

-          Oh, értem – fintorodott el.

-          Nem olyan rossz, mint ahogy jelenleg gondolsz rá – simítottam végig a kezén.

-          Nem lehet, hogy nem ölöd meg, akiből táplálkozol? – hajolt a fülemhez, hogy belesúgjon.

-          Liz, a törvényeink nem engedik meg, hogy tanukat hagyjunk hátra – csóváltam meg a fejem.

-          Igen, tudom, de gondoltam, hátha meg lehet oldani a dolgot valahogy – mondta nagyot sóhajtva.

-          Hidd el, hogy nem olyan rossz, mint amilyennek most érzed, de ha mégsem akarod, akkor még mindig követheted a Cullen család diétás életmódját. A Mester egészen biztosan megengedi neked, ha ezt akarod – simítottam végig a karján. – Most viszont gyere, megmutatom neked a várost felülről – kacsintottam rá. Majd felsegítettem rá a kis blézerét, és kivezettem az étteremből.

-          Nem fognak meglátni? Nem akarlak bajba keverni – nézett rám kissé aggódva.

-          Liz, ha azt nem veszik észre, amikor a tetőkön keresztül ugrálok veled, akkor azt pláne nem fogják, hogy egy szökkenéssel felhuppanunk a toronyba – simítottam végig gyengéden az arcán.

-          Oké, ha szerinted biztonságos, akkor hajrá – mosolyodott fel. Én pedig azonnal felkaptam, és egy határozott ugrással már fent is voltunk. – Jézusom, ez nagyon magas – csimpaszkodott belém újra, miután letettem. – Inkább ne távolodj el tőlem nagyon – tekerte a karjait a derekam köré.

-          Csak nem egy kis magassági frász? – vontam fel a szemöldököm.

-          Még sosem voltam ilyen magasan, úgyhogy szerintem ez az oka, de mindjárt megszokom, és akkor már jó lesz – vett néhány mély levegőt.

-          Pedig töltöttem beléd két pohár bátorságot – mondtam kuncogva, hogy oldjam egy kicsit a feszültséget. – Azt hittem, hogy az egész este ki fog tartani – simítottam végig a hátán.

-          Bátor vagyok, most már – kukucskált le a toronyból. Majd szélesen elmosolyodott. – Nézd milyen szép a város – mondta elámulva.

-          Igen, tényleg gyönyörű – bólintottam rá. Bár igazából csak Lizt láttam. Ahogy az arcán földöntúli mosol játszik a kirándulás örömétől, ahogy gyönyörű hajába lágyan belefúj a szél. A csodálatos ruhája, ami kiemeli a tökéletes testét. Az ellazult arckifejezése, amivel kémleli a világot, aminek még egy darabját sem látta. Szívem szerint ebben a szent pillanatban leteperném, és magamévá tenném, de tudom, hogy még nincs rá felkészülve, és nem is akarom bántani. Még túl kockázatos lenne a számára, ha komolyabbra fordulnának közöttünk a dolgok.

-          Mi a baj, Alec? – bújt hozzám édesen. Annyira imádtam ezt az oldalát. Amikor valamiért azt hitte, hogy baj van, akkor azonnal lágyan hozzám bújt, mintha vigaszt, és támaszt akarna nyújtani nekem. Pedig, ha valakinek nincs szüksége ilyesmire, akkor az én vagyok, és a húgom. Nem sokat használtunk érzelmeket létezésünk során, és ez így volt kényelmes és jó. Legalábbis egészen eddig. Most már nem tudok olyan lenni, mint Liz előtt. Bár úgy érzem, hogy ez egyáltalán nem is baj. A lényeg, hogy boldog vagyok, és ennek megtartása a cél, még akkor is, hogyha megszegve a szigorú fogadalmamat mégis elkezdek érzéseket táplálni újra.

-          Nincs semmi baj, édesem – öleltem magamhoz gyengéden.

-          Pedig nagyon elgondolkodó arcot vágtál – emelte fel a fejét, hogy a szemembe nézhessen. Nekem viszont egyáltalán nem volt most kedvem beszélgetni, úgyhogy finoman a falhoz szorítottam, és megcsókoltam az én gyönyörű szirénemet, aki készségesen engedett minden mozdulatomnak.

-          Hm… azt hiszem, hogy sejtem, hogy min gondolkoztál el ennyire – kuncogott fel Liz, amikor elengedtem, hogy levegőt vehessen.

-          Na és mégis miből sejthetnél bármit is? – kérdeztem kíváncsian.

-          A tested nem nagyon tud hazudni – kuncogott fel elpirulva.

-          Oh, nos vannak dolgok, amelyeket a férfiak nem tudnak túl jól leplezni – mosolyodtam el kissé zavarban. Hát igen, Lizre elég intenzíven szokott reagálni a testem. – Ne haragudj – húzódtam egy picivel hátrébb.

-          Nem, ne kérj bocsánatot – ragadta meg a vállamat, és meglepően intenzív erővel húzott vissza egészen közel magához. – Én is élvezem, vagyis élveztem – mondta vörösre pirulva, de ezúttal nem sütötte le a szemeit, hanem bátran állta a pillantásomat. Azt hiszem, hogy a kapcsolatunk ezzel megint egy kicsit tovább fejlődött. Egyre kevésbé van zavarban, amikor témánál vagyunk. Ha tudná, hogy ezzel mekkora örömet okoz nekem. Egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy ennél lehetnék boldogabb.

-          Akkor mi lenne, ha egy diszkrétebb helyen folytatnánk? – ajánlottam lehetőséget.

-          Nos, szerintem ez a hely is elég diszkrét, tekintve, hogy senki nem láthat minket az üres toronyban, aminek minden ajtaja minden bizonnyal zárva van, de arra való tekintettel, hogy kezdek fáradt lenni, egyáltalán nem bánnám, ha ezt a szobánkban folytatnánk – mondta mosolyogva.

-          Rendben van, akkor induljunk – kaptam a karomba. Ő pedig hirtelen magához rántotta a fejemet, és olyan csókot kezdeményezett, amilyet még soha ezelőtt. Vámpír létemre kis híján beleszédültem az élménybe. Sőt, egy pillanatra még meg is támasztotta ma hátamat a falnál, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat. A baj csak az volt ezzel, hogy éreztem, ahogy a vérszomjam kitörni készül ettől a heves, és féktelen megnyilvánulástól. – Liz, állj meg, kérlek – tettem le a lábaira, majd kicsit hátrébb húzódtam tőle, hogy vehessek néhány mély levegőt.

-          Alec, nem lesz semmi baj – lépett hozzám közelebb, majd megint a karjaimba bújt.

-          Liz, az életeddel játszol – toltam el magamtól ismét.

-          Tudsz uralkodni magadon – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Örülök, hogy kettőnk közül legalább te biztos vagy ebben, mert ezt rólam bizony nem lehet elmondani – kuncogtam fel kényszeredetten. Elég kínos volt, hogy mindig ő próbált meggyőzni engem arról, hogy nem bántottam volna. Pedig, ha tudná, hogy hány darab ilyen szépséges nyakat haraptam már át az évek során, akkor azt is tudná, hogy nagyon is van mitől félnie ilyenkor. Bár az is tény, hogy azokhoz a lányokhoz sosem fűzött semmilyen érzelem, nemhogy gyengéd.

-          Alec, ezt már sokszor megbeszéltük, úgyhogy te is bízz egy kicsit bennem. Ha a helyzet megkívánja, akkor megvédem magam – nézett rám nyomatékosan.

-          Tudom, hogy igazi vadorzó vagy – kuncogtam fel az emlék hatására. Rendesen megkaptam a magamét, amikor elvesztettem a fejem. Még sosem győzött le vámpír, nemhogy egy emberlány, Liz mégis alaposan elintézett egy laza térdemeléssel. – Most pedig vigyen a szállodába, uram – ugrott a nyakamba.

-          Na, de kisasszony, mi ez a modor? – vontam fel a szemöldököm.

-          Nézz a szemembe, és mond a szemembe őszintén, hogy nem tetszik ez a stílus – rebegtette meg a pilláit.

-          Nem mondtam, hogy nem tetszik, csak meglepő tőled – nyomtam gyors csókot a szájára, majd gyorsan körbenéztem, és miután megbizonyosodtam róla, hogy tiszta a levegő egy szempillantás alatt leugrottam édes terhemmel a földre. Amint lent voltunk, Liz le akart szállni a karjaimból. – Hé, hová szöknél? – néztem rá kérdőn.

-          Nem cipelhetsz végig a szállodáig – kuncogott fel.

-          Fáradt vagy, nem? – vontam meg a vállam.

-          Egy kicsit, de azért járni még tudok – állapította meg.

-          Tudom, hogy tudsz, de kényeztetni akarlak – nyomtam gyengéd csókot a szájára.

-          Már így is jóval több kényeztetést kaptam tőled, mint egész életem során bármikor – harapott az ajkába. – Nem várom el, hogy ennyire a tenyereden hordozz. Én még csak igazán jól viszonozni sem tudom ezt a sok kedvességet.

-          Viszonzod, emiatt ne aggódj – csóváltam meg a fejem. Félek, hogy szerelmemnek nem éppen jó az önképe magáról. Biztosan nincs vele tisztában, hogy számomra milyen különleges dolog már az is, hogy egyszerűen mellettem fekszik, vagy alszik, amíg olvasom. Pedig minden közös percünkben próbálom érzékeltetni, hogy mennyit jelent ez nekem.

-          Már amennyire emberként képes vagyok rá, de miután átváltoztam én is jobban tudom majd veled érzékeltetni, hogy mennyire fontos vagy – mondta határozottan.

-          Te is végig akarsz sétálni velem a karjaidban az utcán? Mert érdekes látvány leszünk – kuncogtam fel.

-          Tudod, hogy nem konkrétan erre gondoltam, te bolond – nevettet fel szerelmem.

-          Tudom, hogy nem, de szeretem látni a nevetésed – kuncogtam fel én is.

-          Ahogy én is a tiédet – forgatta meg a szemeit még mindig vigyorogva. – Talán gyakrabban kéne nevetned. Mindig olyan komoly vagy.

-          Csak szolgálatban vagyok komoly, de ott pontosan ez az elvárás – mondtam határozottan. – A Mesterekre vigyázva csak nem vigyoroghatok, mint a vadalma. Nem venné jól ki magát a dolog.

-          Attól, hogy valaki mosolyog még nem lesz rosszabb a védelmező képessége – állapította meg.

-          Jobban félnek tőlem az idegenek, ha mogorva vagyok – vágta rá határozottan.

-          Velem nem voltál mogorva eddig soha. Még az első találkozásunk alkalmával sem – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Téged nem is megfélemlíteni akartalak, hanem megenni – vetettem ellen azonnal.

-          Tehát az áldozataid az egyetlenek rajtam kívül, akik látják az igazi Alec Volturit? – vontam fel a szemöldököm.

-          Liz, az a férfi is én vagyok, aki szolgálatban vigyázza a Mestereket, és az a férfi is én vagyok, aki nagyon boldog, és vidám az oldaladon – mondtam komolyan.

-          Tehát két arcod van a világ felé, gyakorlatilag, ahogy én is mondtam – bólintott rá azonnal.

-          Liz, te most kötözködsz velem? – kérdeztem játékosan, miközben beléptünk a szobánkba.

-          Én? Soha nem mernék olyat – nevetett fel szemérmetlenül.

-          Majd adok én neked – dobtam le az ágyra, majd rávetettem magam, persze arra vigyázva, nehogy baja essen.

-          Na és most, hogy elkaptál, mik a terveid? – kérdezte továbbra is nevetve.

-          Nem is tudom, de mindenképpen ki kell találnom számodra valami megfelelő büntetést – gondolkodtam el.

-          Csakugyan? – vonta fel a szemöldökét.

-          Egészen biztos – bólintottam komolyan.

-          Na és mi lenne, hogyha inkább kiengesztelnélek valahogy – ajánlotta a lehetőséget.

-          Hallgatom a javaslatodat – kezdtem el felgyűrni a szoknyáját, hogy ne akadályozzon egyikünket sem a mozgásban.

-          Nos, én most bemegyek a fürdőbe a meglepetéssel, amit neked hoztam. Adsz nekem, mondjuk fél órát, és utána elkezdem a kiengesztelést – rebegtette meg a pilláit. Hm… megint valami gyönyörűséges darabot vett Renata társaságában. Ez már rossz nem lehet.

-          Megfontolom az ajánlatod – bólintottam rá. – Ha megígéred, hogy felejthetetlen este lesz továbbra is, akkor már ki is engeszteltél.

-          Hidd el, hogy felejthetetlen lesz – kacsintott rám. Nocsak, milyen kis vadóc lett belőle. Ez kifejezetten tetszik. A szende, kislányos megnyilvánulásait is imádom, de tény, hogy egyre inkább nővé érik, amióta velünk van. Pontosabban velem. A többiek legfeljebb csak nézhetik az én szépséges páromat.

-          Ez esetben, amíg készülődsz, addig én elmegyek gyorsan vadászni, mert az biztos, hogy hozzád általában az összes önuralmamra szükségem van – rántottam magamhoz még egy csókra.

-          Rendben, vigyázz magadra – bólintott rá azonnal.

-          Ez aranyos, Liz, de nem hiszem, hogy nekem kéne aggódnom az éjszakai város miatt – csóváltam meg a fejem nevetve.

-          Az emberek miatt valóban nem kell aggódnod, de másik vámpír még felbukkanhat a környéken.

-          Én amiatt sem aggódom. Elég jó a képességem ahhoz, hogy ne sok mindentől tartsak – simítottam végig az arcán. – Lazíts nyugodtan, szerintem egy órát eltart, mire elég messze érek, vadászom, és még vissza is érek.

-          Rendben van, várni foglak – bólintott rá. Majd kotorászni kezdett a táskában, nekem pedig hirtelen eszembe jutott valami.

-          Honnan tudod, hogy van számomra egy meglepetésed, amikor gyakorlatilag elraboltalak? – kérdeztem kíváncsian.

-          Megkértem Renatát, hogy mindig legyen valami szép a kis készenléti táskámban – vigyorodott el.

-          Ügyes trükk – kuncogtam fel. Erre nem is gondoltam volna. Bár nem rossz ötlet. Talán mostantól néha bele kéne lesnem abba táskába, hogy tudjam milyen kellemes élmény vár rám.

-          Nem hiába szokták azt mondani, hogy a nők fifikásak – mondta elégedetten, majd besietett a fürdőbe. Én pedig elindultam egy gyors vadászatra, hogy minél előbb visszaérhessek kedvesemhez.