Egy kis izelítő!

Sziasztok! Gondoltam teszek fel egy kis kedvcsinálót az új történetemből. Még dolgozom rajta, de így fog kezdődni. :D
Puszi, Drusilla


(Bella szemszöge)




Hatvannyolc év. Ilyen régóta élek a világon. Ebből a sok évből, pedig ötven éve már vámpírként kell élnem. Bár még mindig jobb, mintha a föld alatt nyugodnék, bár ebben eleinte korántsem voltam biztos. Van egy csodálatos fiam, Anthony. Jacobbal együtt neveltük fel és azt kell, hogy mondjam, hogy zseniális apja volt. Jacob, az én egyetlen barátom, akinek ma van a temetése. Milyen hihetetlenül csodálatos ember volt. Soha nem fogom elfelejteni a vele töltött időt. Ha tudnék, akkor már napok óta csak zokognék. Hogy tehette ezt velem? Velünk? Képes volt elhagyni engem ő is. Természetesen nem vártam többet soha a barátságánál, de azért reménykedtem benne, hogy örökre velem marad. Már három napja elhagyta az élők világát. Még ma is emlékszem arra a szörnyű napra. Meg kellett volna akadályoznom. Hogyha csak egy kicsivel is közelebb vagyok, akkor nem történik meg. Szándékosan hagyta magát megölni Dawn miatt. Dawn, milyen csodálatos asszony volt és meg tudta adni Jacobnak azt az őszinte szeretetet, amit megérdemelt, de sajnos halandó volt. Nem mintha baj lenne az emberi élettel, de ha nem halandóként élt volna, akkor a legjobb barátom még ma is itt lenne velem. A legszívesebb egy vámpír horda elé vetném magam, hogy öljenek meg engem is, de megígértem Jacobnak, hogy vigyázni fogok a „fiainkra”. Hát igen, elég rendhagyó életet éltünk ezalatt az ötven év alatt. Dawn elfogadta, hogy egy vámpír él velük együtt, akinek van egy félvér fia, akit Jacobbal együtt neveltünk fel. Elég zavaros történet. Igaz? Hát igen, mint az egész életem. Minden akkor kezdődött, amikor Edward és a családja elhagyott. Minden miattuk van! Soha nem bocsátok meg nekik, még akkor sem, hogyha szeretem őket még mindig a szívem mélyén. Alice még csak arra sem vette a fáradságot, hogy személyesen elbúcsúzzon tőlem, pedig állítólag ő volt a legjobb barátnőm. Na meg persze Edward, a szerelmem, aki végre hajlandó volt szeretkezni velem, majd egyszer csak szó nélkül eltűnt. Pedig azt hittem, hogy neki is sokat jelentett az a csodálatos éjszaka, és az azt követő összes többi. „Már mi is a családod vagyunk” – mondták egyszer, amikor náluk jártam, nem sokkal azelőtt, hogy elmentek egy szó nélkül. Na, de kit érdekelnek már azok a vámpírok? Én már la pushi vagyok. La Push vámpírja. Elég hülyén hangzik, de igaz. Ezt is csak Jacobnak köszönhetem, mert kitartott mellettem.

Sziasztok!

Az új blogom azért jön létre, hogy helyet adjon egy új Edward/Bella ficnek. A blog indulása egy-két héten belül várható, addig még alakítgatom, és persze írnom is kell. :D
Puszi, Drusilla