KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2010. június 28., hétfő

Sziasztok!

Van néhány új, fantasztikus képem a szereplőkről, hatalmas köszönet érte Elionrose-nak. A képeket természetesen feltettem :D

Puszi, Drusilla

2010. június 24., csütörtök

La Push vámpírja - 59. fejezet

59. fejezet


Sziasztok!

Drusilla barátnője vagyok, Niki. Drus megkért, hogy ma este én frisseljek, és akartam is korábban jönni, csak bedöglött a nyavalyás autóm, ezért csak most értem haza. Szóval elnézést kérek Mindenkitől, és tényleg nem Drusilla hibája, hogy csak most került fel a feji. Szegénykém már fél tízkor hívott, hogy átküldte, csak nekem alakultak ilyen rosszul a hazaérési terveim :( Azért remélem, hogy még így is örültök a fejinek. Oh, még valami. Drusilla azt mondta, hogy ez egy átvezető feji :) 
Puszi, Niki

(Edward szemszöge)



Egy ideje már itt van a Denali klán, de amióta összevesztem Tanyával nem igazán beszélgetünk. Szerintük feleslegesen förmedtem rá szegényre, de én nem vagyok ebben biztos. Vagyis nem is tudom. Olyan furcsa volt ez az egész, ami a kórházban történt. Tanya egyértelműen megkívánta Justint a gondolatai alapján, de végül is már évtizedek óta nem történtek „balesetek” a lányokkal. Már nagyon tapasztaltak az ember férfiakkal, és nem ártanak nekik, csupán élvezik a társaságukat. Tehát a megtudottak alapján biztosan nem tenne kárt a testében, de lehet, hogy az érzéseiben kárt tenne, mivel általában ezek a férfiak csak egy alkalomra szólnak a lányok számára. Nem hiszem, hogy Justin is csak egy éjszakára tervezné a kapcsolatát Tanyával. Főleg mivel Tanya könnyedén elkápráztat bárkit a vámpír mivolta miatt.

- Min gondolkozol ennyire? – rázta meg Bella a vállamat.

- Semmin, bocsánat, mit is mondtál? – néztem rá szerelmemre.

- Csak megállapítottam, hogy vége a film első lemezének, és kérdeztem, hogy cseréljünk-e a másodikra, de ha téged nem érdekel a végkifejlett, akkor nem muszáj nézned velem. Elleszek egyedük is, menj csak, ha más dolgod van – mondta kissé morcosan.

- Bocsánat, ígérem, hogy figyelni fogok – néztem rá kérlelőn.

- Oké, akkor meséld el, hogy mi történt az elmúlt tíz órában? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Tessék? – kerekedtek ki a szemeim.

- Tudod, elkezdtük nézni A Gyűrűk Ura extra verzióját, na már most, tíz óra alatt megnéztük az első két filmet, és a harmadik felét. Elmeséled, hogy amíg én drukkoltam Frodónak, és a többieknek, te hol jártál? Csak azért érdeklődőm, mert már négyszer cseréltem lemezt, és feküdtem vissza a karjaid közé, és te egyszer sem reagáltál semmit. Egy picit frusztráló, hogy itt fekszel mellettem, de rám sem hederítesz, már tíz órája – fakadt ki szerelmem. Igazság szerint teljesen jogosak voltak az indulatai, úgyhogy nem is tudtam semmit sem felhozni a mentségemre. Az lesz a legjobb, hogyha elmondom neki azt, ami aggaszt.

- Ne haragudj, kérlek. Én csak Tanyára gondoltam – sóhajtottam fel. Majd már éppen folytattam volna a mondandómat, de közbevágott.

- Ez még sokkal rosszabb, mint az, hogy egész éjjel még csak egy pillantásra sem méltattál – pattant fel mérgesen. Majd ki akart ugrani az ablakon, de szerencsére még időben elkaptam.

- Várj. Kérlek, hallgass meg. Nem úgy gondoltam Tanyára, mint nőre. Mármint, tudod, hogy összevesztünk, amikor ideértek, de nem mondtuk el, hogy miért – magyarázkodtam. – A helyzet az… - hajoltam közel a füléhez. – Tanya szemet vetett Justinra, és nekem ez határozottan nem tetszik – suttogtam a fülébe, hogy csak mi halljuk.

- Miért nem? Hiszen amikor megismerkedtünk én is ember voltam. Te is egy emberbe voltál szerelmes, és ha Tanya is így érez, akkor majd biztosan megoldják a dolgot. Persze, ha Justinnak is tetszik Tanya. Bár erősen kétlem, hogy ne vetne szemet bárki erre a lányra, mert tényleg gyönyörű – suttogott vissza Bella.

- Mi mások voltunk – vágtam rá azonnal.

- Miért? Azért, mert én voltam a lány? – biccentette oldalra a fejét.

- Nem, hanem azért, mert te nem csak egy éjszakára kellettél nekem – magyaráztam a helyzetet.

- Honnan tudod, hogy Tanya nem táplál érzelmeket Justin iránt? Te is első látásra belém szerettél, és ez fordítva is igaz. Lehet, hogy velük is ez történt. Megpróbálhatnád végre pozitívan szemlélni az életet. Egyébként Tanya arra gondolt, hogy jó lesz neki Justin egy éjszakára, vagy csak kikövetkeztetted azzal a furmányos koponyáddal? – kérdezte megkocogtatva a homlokomat.

- Konkrétan nem gondolt ilyesmire, de a Denali nővérek szukkubusok. Ugye hallottál már róluk? – védtem meg az igazamat.

- Igen, hallottam már a kifejezést, és ők is meséltek magukról, amikor ti elmentetek sátrakat intézni a bálra, és szerintem nincs velük semmi baj – mondta szerelmem komolyan. – Na, ne lógjanak már kocsányon a szemeid. Már nagyon régóta vámpírok, és megunták az egyedüllétet. Megértem őket. Nehéz egy nőnek egyedül lenni ennyi ideig, de igazából társra vágynak. Igazi szerelemre. Te vagy a gondolatolvasó, tudhatnád, hogy mit érez Tanya valójában, hogyha tényleg figyelnél bárkire is, azon túl, hogy elméleteket gyártasz – mondta határozottan.

- De én… - kezdtem volna védekezésbe.

- Te nem figyelsz Tanya gondolataira, mert azt hiszed, hogy valami szörnyűt fogsz látni. Igazam van? – nézett rám mindentudóan.

- Nem turkálok a fejében, mert nem akarom tudni, hogy miféle ízléstelen gondolatai vannak – válaszoltam.

- Tudod, hogy ilyenkor olyan vagy, mint egy rossz kisgyerek, aki csak azért is elköveti újra a rosszaságokat? – csóválta meg a fejét kedvesem. – Egyszer láttál valamit a fejében, ami nem tetszett. Azóta eltelt ki tudja hány évtized, és lehet, hogy nagyon sokat változott Tanya jelleme – mondta Bella határozottan. – Egyébként pedig mindketten látványosan fújtok egymásra, és kínlódtok, amióta itt vannak. Ők a barátaid, és a barátainkat nem azért szeretjük, mert pont olyanok, amilyennek akarjuk őket, hanem azért, mert sok mindent átéltünk velük, ami összeköt minket. Próbálj meg ésszerű lenni, és kukkants bele Tanya fejébe. Lehet, hogy tetszeni fog, amit látsz – simított végig a karomon.

- Mit szólnál, hogyha majd kora délután beszélnék Tanyával? – húztam magamhoz.

- Az csakis attól függ, hogy mi az oka a késlekedésnek – csúsztatta apró karjait a nyakam köré.

- Arra gondoltam, hogy itt az ideje, hogy kárpótoljalak azért, mert nem figyeltem rád kellőképpen ma éjjel – mormoltam a nyakába. Majd megcsókoltam a már nem lüktető, de még mindig ugyanolyan kívánatos artériáját a nyakán.

- Talán meg tudsz győzni – nyögött fel, amikor kezeim formás hátsójára vándoroltak.

- Reméltem, hogy ezt mondod – mosolyodtam el. Majd felkaptam kedvesemet, aki azonnal a derekam köré tekerte karcsú lábait. Én pedig szenvedélyesen megcsókoltam, és az ágy felé indultam édes terhemmel. Majd meghallottam bosszantó kis húgom lábainak halk dobogását. – Alice, ne most, kérlek – morogtam szerelmem kulcscsontjának.

- Nem zavarok, csak szólok, hogy a Denalik elutaztak két napra a hegyekbe, de a bálra visszaérnek. Gondoltam, hogy nem figyeltek éppen, mert mással vagytok elfoglalva – mondta Alice. – Na, sziasztok. Mi Jasperrel ma kipróbáljuk az egyik sátort, amit a bálra vettünk, úgyhogy majd holnap találkozunk – mondta még, majd lefutott a lépcsőn.

- Szia, Alice – kiáltott le szerelmem. – Jó mulatást.

- Nektek is – nevetett fel húgom. Majd az ajtó csapódott, és mi végre megint kettesben voltunk Bellával.

- Lehetnél kedvesebb is a húgodhoz – nézett rám rosszallóan.

- Mindig rosszkor jön – rántottam meg a vállam. – Bár ettől függetlenül imádom, és ezt ő is tudja – villantottam egy féloldalas mosolyt kedvesemre.

- Néha azért érzékeltethetnéd vele is a szeretetedet – mosolyodott el Bella is. – Bár ha már az érzékeltetésnél tartunk. Hol is tartottál az előbb? – kérdezte kacéran. Majd hátradöntötte a fejét, hogy hozzáférjek a kulcscsontjához.

Nem vacilláltam. Azonnal lecsaptam szerelmem selymes bőrére, és gyengéden szívogatni kezdtem az érzékeny bőrét. Bella ajkait pedig rögtön elhagyta az első kéjes sóhaj, ami mérhetetlen elégedettséggel töltött el. Szerettem volna most lassan és gyengéden szeretni őt, még annál is lágyabban, mint ahogy első alkalommal történt. Legnagyobb örömömre most egyáltalán nem ellenezte a lassú tempót. Ott simogatott ahol csak ért, amíg én kényeztettem az egyre több felszabadult bőrfelületet gyönyörű testén. A legtisztább, legtökéletesebb asszony volt az enyém, és én nem is kívánhatok ennél többet. Már csak az az egyetlen vágyam van, hogy a feleségemnek tudhassam, de még nem most fogom megkérni a kezét. A bál éjszakáján, amikor már kettesben leszünk a saját kis sátrunkban. Már attól is kellemes bizsergés futott végig az egész testemben, hogy csak belegondoltam, hogy Bella hófehér ruhában sétál az oltár felé, ahol majd én várok rá. Annyira fantasztikus volt elképzelni, hogy egyszerűen nem tudtam tovább türtőztetni magam, és még többet akartam szerelmemből. Így a felsője hangos reccsenéssel adta meg magát szenvedélyemnek. Amit szerelmem elégedett dorombolással jutalmazott, majd az én ingem is darabokban végezte a földön. Finoman ledöntöttem édes terhemet az ágyra, és azonnal fölé helyezkedtem, és szorosan hozzásimultam. Majd önkéntelenül is ütemes dorombolásba kezdtem, ahogy kedvesem kicsit megemelve csípőjét izgató mozgásba kezdett. Ha így folytatjuk, akkor megint nem fogom tudni türtőztetni magam, és hamarosan magamévá teszem Bellát.

- Kérlek, ne fogd vissza magad, én is akarlak, pont úgy, ahogy te – harapott kedvesem a fülcimpámba.

Nekem pedig elszállt minden önuralmam, és még néhány felesleges ruhadarab elszakítása után azonnal szerelmembe hatoltam. Hihetetlen érzés volt, ahogy a testünk eggyé vált. Tökéletesen összeillettünk, minden téren.

- Szeretlek – mormoltam a fülébe.

Majd lassú mozgásba kezdtem, miközben kedvesem ajkait, nyakát, és kebelit kényeztettem. A világon semmi sem volt csodálatosabb élmény, mint a számomra legfontosabb lénnyel eggyé válni, testestől-lelkestől. Sokáig nem értettem meg a családtagjaimat, amíg nem tapasztalhattam meg magam is Bella által, hogy mitől is annyira különleges a kettesben eltöltött idő.

- Én is szeretlek – fogta két keze közé az arcomat.

Majd mélyen a szemembe nézett, és elmosolyodott. Azután pedig olyan hévvel csókolt meg, hogy a hátamra gördültem. Halkan felkuncogtam, mire kedvesem csak szégyenlősen beharapta alsó ajkát, de azért elmosolyodott. Régen is elég heves volt, de akkor azért ilyenekre nem volt képes. Na nem, mintha ez baj lenne.

- Milyen heves valaki – húztam féloldalas mosolyra a számat.

- A te hibád. Kihozod belőlem a vadmacskát – mondta kedvesem tetetett felháborodással.

Majd felnyögött, amikor megmozdítottam a csípőmet, hogy még jobban eggyé válhassunk. Ezután pedig folyamatos mozgásba kezdtem, Bella pedig felvette a ritmusomat, és átvette az irányítást. Néhány perccel később életem értelme halk sikkantásokkal adta tudtomra, hogy már közel jár a gyönyör kapujához, így egy hirtelen mozdulattal újra magam alá gyűrtem, és kicsit fokoztam a tempón. Engem is egyre inkább hatalmába kerített a kellemes bizsergés, és néhány pillanattal később éreztem, ahogy felfut a gerincem mentén, és az egész testemben úrrá lett a már jól ismert robbanásszerű élmény. Szerelmem hangosan felsikoltott alattam, és belőlem is feltört egy hangos morgás. Majd Bella apró testére hanyatlottam. Aki kezeivel, és lábaival is szorosan magához ölelt. Néhány pillanatig nyugtattam a légzésemet, majd apró csókokkal hintettem be kedvesem arcát, és nyakát.

- Annyira szeretlek – suttogtam a fülébe.

- Én is téged – sóhajtott fel boldogan.

Az örökkévalóság hátralévő részében is boldogan így maradtam volna, de ekkor meghallottuk az ajtó halk nyitódását.

- Alice – mosolyodtunk el Bellával együtt.

- Nem talált – hallottuk meg Emmett vigyorgó hangját. – Mi van, már annyira belengte a szobát a szenvedélyetek illata, hogy fel sem ismertek? Vagy netalán ilyen nőies illatra tettem szert Rose bébitől? Jut eszembe, próbáltátok már erdőben, egy puha mohaágyon, vagy a közeli tóban? Vagy netán ti túlságosan is prűdök vagytok hozzá, hogy kipróbáljatok egy kis vad izgalmat?

- Fogd be, Emmett – kiabáltunk le egyszerre Bellával. Mire idegesítő bátyánk csak hangos nevetésben tört ki. – Oké, ha nem hát nem. Végül is Edward egy jól nevelt úriember, a világért sem akarnánk elrontani a selyemfiú image-t. Még a végén elveszítené a varázsát.

- Megbocsátasz egy pillanatra? Csak megölöm, és már itt is vagyok – próbáltam kiszakadni az ölelésből. Kedvesem azonban nem engedett.

- Ne is törődj vele, aki nem jó valamiben, az beszél róla – mondta Bella szándékosan hangosabban. Majd szélesen elmosolyodott. Én pedig nevetni kezdtem.

- Ez most már tényleg bosszúért kiált, hugi. Remélem, tudod, hogy most neked annyi – hallottuk meg Emmett lépteit a lépcsőn. Bella azonnal felpattant alólam, maga köré terekre a takarót, mintha valami strandruha lenne, és befutott a fürdőbe. – Most nem menekülsz – rontott be Emmett a szobába.

- Emmett, ez itt a mi szobánk. Én sem rontok be hozzád, amikor Rose-zal éppen elfoglaltak vagytok – keltem ki magamból.

- Lehet, de Rose nem is szól be neked minden egyes adandó alkalommal. A hugicám leckéztetésre hajt, csak mindig megakadályoztok, de most nem fogtok – mondta határozottan.

Majd még mielőtt odaértem volna berontott a fürdőbe. Szerelmem azonban már sehol sem volt. Döbbenten néztünk körbe fivéremmel, de sehol nem láttuk. Aztán hirtelen neszt hallottunk meg a tetőről. Ezek szerint azon a pici fürdőszobai ablakon osont ki, de mit csinál? Ilyenkor annyira bosszant, hogy nem hallom a gondolatait. Emmett azonban rájött, hogy az ő szobájuk felől jönnek a zajok, úgyhogy egy szempillantás alatt elrohant, én pedig utána. Mikor beértünk Emmették szobájába azonnal hangos nevetésben törtem ki. Az ágy eltűnt, és apró papír nyilacskák vezettek az ablak felé. Azonnal az ablakhoz siettem, és lenéztem, de nem volt ott Rose, és Emmett ágya. Akkor viszont hol lehet?

- Aki bújt, aki nem. Jöhettek – nevetett Bella. A vidám zaj pedig a tető felöl érkezett. Mindketten lerohantunk a ház elé Emmettel, és felnéztünk. Kedvesem kényelmesen elnyúlt a bátyámék ágyán, ami a tetőn volt vele együtt.

- Ne merészelj kárt tenni abban a darabban, mert még csak most érkezett meg. Te is tudod, hogy tegnap hoztuk haza – mondta bátyám morcosan. Hát igen, Rose biztosan megadná neki a magáét, hogyha baja esne az új ágynak.

- Igen, tudom, és ezért abban is biztos vagyok, hogy sosem hagynád, hogy valami baja essen. Úgyhogy van egy ajánlatom, Em – mondta Bella. Közben pedig a körmeit fújkálta, mintha unott lenne.

- Elképesztően idegesítő nőszemély lettél, ugye tudod? – morgott fel Emmett.

- Hé – szóltam rá. Ne merészeljen senki rámorogni az én kedvesemre. Még akkor sem, hogyha tudom, hogy csak játékból teszi, mint most a fivérem.

- Szóval az ajánlatom a következő – kezdett bele szerelmem újra. Nagyon határozottnak tűnt, de egyértelmű volt, hogy sosem tenne kárt más tulajdonában. – Te leszállsz rólunk, és én is leszállok rólad. Tisztességes ajánlat, nem gondolod? – mosolyodott el gonoszan. Imádtam, amikor átváltozott ilyen vadóccá. Határozottan jól állt neki, amikor megjelent ez a gonosz kis mosoly a szája szegletében. – Szóval, mi a válaszod? Békén hagysz minket, vagy az ágy véletlenül lecsusszan innen.

- Tőlem lecsusszanhat, mert Rose úgyis nekem fog hinni. Tudni fogja, hogy te lökted le – rántotta meg Emmett a vállát.

- Viszont azt is tudni fogja, hogy te nem mentetted meg a lezuhanástól – mondta Bella határozottan.

- Dobd csak le – ült le Emmett a lépcsőre.

- Biztos, hogy ezt akarod? Nem fogod olcsón megúszni – próbálkozott még kedvesem. Bár igazság szerint mind tudtuk, hogy soha nem tenné meg azt, sem Emmettel, sem pedig Rose-zal, hogy az egyedi tervezésű, keményacél keretű ágyban kárt tenne. Hiszen Rosalie már legalább fél éve várt rá, hogy telefonáljanak, hogy elkészült.

- Bella, szerintem add fel, mert tudjuk, hogy nem vagy olyan kegyetlen, hogy tönkretedd azt az ágyat – mondta Emmett határozottan. – Akármennyire szeretsz velem kötözködni, és általában nyersz is, ezt az incselkedést, most bebuktad, kiscsaj – húzta testvérem elégedett mosolyra a száját.

- A francba – szusszantott Bella. Majd felpattant az ágyról. – Akkor gyertek, és segítsetek visszatenni a helyére – nézett ránk boci szemekkel. Mi pedig azonnal készségesen felugrottunk a tetőre. Majd megfogtuk az ágyat, és visszatettük a helyére. Szerelmem pedig elégedetlenül kullogott vissza a szobám felé felöltözni.

- Mi a baj, édesem? – kérdeztem utána.

- Semmi, csak azt hittem, hogy ennél egy picit félelmetesebb vagyok. Emmett kezd immunis lenni a fenyegetéseimre.

- Drágám, te határozottan ijesztő vagy – nevetettem fel. – Ugye, Emmett?

- Naná, egy fillér nem maradt a zsebemben, csajszi. Csak éppen most azért nem jött be, mert mind tudjuk, hogy te egyáltalán nem vagy kegyetlen. Sosem lettél volna képes fájdalmat okozni valakinek a családból, ezért tudtam, hogy csak blöffölsz. Majd legközelebb már megint határozottan félni fogok tőled – ölelte magához Bellát. – Tudod, hogy bírlak. Főleg, hogy most már van kivel jókat játszani. Tudod, hogy te vagy az egyetlen, aki leáll velem vitatkozni? Felemelő élmény, hogy ilyen cserfes lettél vámpírként – borzolta össze szerelmem haját Emmett.

- Hé, ne kócolj össze, mackótestvér – kapta el a kezét kedvesem.

Határozottan tetszett a jelenet, ahogy tapintani lehetett a testvéri szeretetet Bella és Emmett között. Nagyon aranyosak voltak így. Bár egy a gondolataim azonnal másfele terelődtek, ahogy végignéztem szerelmem csodálatos testén, amit még mindig csak a magára kötözött anyag takart.

- Khm… kicsim, jobb lenne, ha felöltöznél, mert így nehéz lesz másra koncentrálni, mint rád, és tudod, mindjárt itthon lesznek a többiek. Alice valamiért rendkívüli bálgyűlést hívott össze. Egyelőre azt még nem tudom, hogy miért, de hamarosan megtudjuk – magyaráztam a helyzetet.

- Oh, az élet fontos kérdései. Rendkívüli bálgyűlés, ez azért már egy kicsit erős, vagy csak én gondolom így? – nézett ránk Emmett kérdőn.

- Biztosan valami fontosat szeretne – védte meg Bella a barátnőjét.

- Azt hogy rózsaszín, vagy vörös virágokkal díszítse-e ki a nappalit? – kérdezte Emmett, és úgy tett, mintha komolyan gondolkodna.

- Ne legyél gonosz. Tudod, hogy ez fontos Alice-nek – csóváltam meg a fejem. Fivérem bármibe bele tud kötni. Mind tudjuk, hogy Alice számára az a legnagyobb boldogság, persze Jasperen kívül, hogyha boldogabbá tehet másokat. Néhány perc múlva meg is érkezett a fő szervezőnk, úgyhogy miután Bella is felöltözött engedelmesen lementünk a nappaliba, hogy meghallgassuk a legújabb fejleményeket a közelgő bállal kapcsolatban.

2010. június 22., kedd

Találka!

Sziasztok! A tali, amiről már írtam kétszer is most vasárnap lesz, olyan délután három óra környékén a Nyugati pályaudvarnál. A Westendben. Aki szeretne eljönni, az legyen kedves küldjön egy mailt, és megadom a számomat, hogy biztosan megtaláljuk egymást majd :)
Puszi, Drusilla

2010. június 20., vasárnap

La Push vámpírja - 58. fejezet

58. fejezet




(Gabriella szemszöge)



Már egész La Push a közelgő esküvőtől volt hangos, és én legalább olyan izgatott lettem ettől az egésztől, mint amennyire Nathalie bezsongott. Ráadásul felkért engem, hogy legyek a koszorúslánya, amit megtiszteltetésnek vettem. Ma megyünk ruhát próbálni, és tortákat, meg menüket végigkóstolni Alice társaságában. Jake állandóan azzal húz, hogy ki fogok pukkadni, annyi ennivalót kell majd tesztelnem Nath-tal együtt, de ez tulajdonképpen nem is hangzik olyan rosszul. Sőt, kifejezetten édesszájú vagyok, úgyhogy nagyon sokféle tortát tudok megkóstolni boldogan. Csak azt remélem, hogy a ruhapróba evés előtt lesz, mert különben egyik ruciba sem fogok beleférni, hiszen teli hassal legalább két mérettel nagyobb fűző kéne. Ami azért elég kellemetlen lenne.

- Jó reggelt – lépett be a szobába Jacob. – Hoztam neked egy kis reggelit – tett le egy adag müzlit elém szerelmem. Majd gyengéden megcsókolt.

- Neked is jó reggelt – mosolyogtam rá. – Mit vétettem, hogy madáreleséggel próbálsz megetetni már korán reggel? – húztam fel a szemöldököm.

- Gondoltam, hogy miután egész nap etetni fognak, talán reggel valami könnyűvel próbállak megetetni – nevetett fel.

- Haha, nagyon vicces vagy – forgattam meg a szemeimet. – Szóval kövérnek tartasz? Na, gyerünk, mondd csak ki – néztem rá tetetett sértődöttséggel. Kövérnek még durva túlzással sem lehetett mondani az ötven kilómat. Na jó, kicsit több, de még akkor sem sok.

- Dehogy is. Te vagy a legtökéletesebb nő a világon, és akkor is az lennél, hogy több, mint egy mázsát nyomnál – vette el a tálcát az ölemből. Majd hirtelen fölém gördült. – Szóval nem tetszik neked a reggeli müzli gondolata? – kezdte el csókolgatni a nyakamat.

- Az attól függ – nyögtem.

- Mitől? – kérdezte, majd finoman a kulcscsontomba harapott.

- Attól, hogy mit ajánlasz nekem azért cserébe, hogy megeszem ezt az izét, amit idehoztál elém – hadartam el gyorsan. Most nem volt kedvem beszélgetni, mert éppen másra akartam koncentrálni.

- Bármit megadok azért, hogy ma reggel ezt edd meg. Nem akarom, hogy halálra tömd magad már délre – motyogta a melleimnek.

- Jó úton haladsz a meggyőzésem felé – sóhajtottam fel.

- Akkor mindenképpen meggyőzlek az igazamról – mosolygott fel rám.

Majd lerántotta rólam azt az egy szem bugyit, ami eddig rajtam volt. Én is egy szempillantás alatt levettem róla a felesleges ruhadarabokat, majd a hátára gördítettem szerelmemet, és fölé helyezkedtem. Ezt még úgysem próbáltuk ki. Még sosem irányítottam én, úgyhogy egy picit izgultam, hogy jó leszek-e. Bár Jake elégedett morgásaiból, és szinte kocsányon lógó szemeiből megállapítottam, hogy határozottan tetszik neki az érzés, és a látvány is. Nekem is tetszett, hogy én irányíthattam, és az is, hogy ilyen szemekkel nézi az idomaimat, bár ez egy kicsit még zavarba ejtő volt a számomra. Mindent egybevetve azonban izgalmas volt, hogy azt tehetek vele, amit csak akarok. Amikor Jake légzése már szaggatottá vált, hirtelen megálltam. Amióta aktívan élünk szerelmi életet egy kicsit utána olvastam a női oldalakon a tapasztalatokról, és a különféle lehetőségekről. Állítólag az ilyen kis megállásokkal az őrületbe lehet kergetni a férfiakat. Szerettem volna kamatoztatni a megszerzett tudást, hiszen annyi mindent nem próbáltunk még kedvesemmel. Ezért vettem át az irányítást, és álltam meg most. Jacob rosszallóan nézett rám, de én csak rámosolyogtam, és a kezeit lassan a melleimre helyeztem, kényeztetést kérve. Jake készségesen teljesítette a néma kérést, én pedig újra megmozdítottam a csípőmet, mire szerelmem ajkait jóleső nyögés hagyta el, ahogy az enyémeket is. Először csak lágyan ringattam a csípőmet, ami jóleső bizsergéssel töltött el, amit már jól ismertem. Azután pedig kezeimmel Jacob combjaira támaszkodtam, és kicsit hátradőlve intenzívebb mozgásba kezdtem, amibe kedvesem is besegített azzal, hogy a hátsómba markolt, és ritmusosan segített az emelkedésben. Ez a mozdulat egészen másképpen volt jó, de határozottan jó volt. Mintha sokkal jobban éreztem volna a szeretett férfi minden egyes porcikáját. A csípőm nem sokkal később önálló életre kelt, majd a jól ismert bizsergés helyét átvette a tökéletes nyugalom, és kiteljesedés. Pihegve dőltem előre szerelmem mellkasára, aki azonnal szorosan körbefont a karjaival, és apró puszikat lehelt a vállamra.

- Mit gondolsz ledolgoztam egy komolyabb reggeli kalóriáit? – vigyorogtam fel rá.

- Nem fogsz megpuhítani. Kivételesen könnyű reggeli, mert megint rossz lesz a gyomrod, mint a csajos buli után – nézett rám szigorúan.

- Na jó, de csak azért, mert meggyőztél – mosolyogtam rá. Majd a legördültem kedvesemről és magam köré tekertem egy pokrócot. – Na, add ide, azt az akármit – fintorodtam el. Mire Jacob mosolyogva a kezembe adta a kis tálkát. Én pedig belekanalaztam. Az állaga nem volt túl bizalomgerjesztő, de azért bekaptam egy falatot, de amint a nyelvemhez ért el is fintorodtam. – Te jó ég! Ez borzalmas. Nyúlós, nyálkás, pfuj. Mit szólnál, ha inkább egy almát reggeliznék, ha már mindenképpen könnyű reggelivel akarsz útnak engedni?

- Ennyire nem lehet szörnyű, a lányok mindig ilyet vesznek, amikor bevásárolni küldenek minket – döbbent meg Jake. Majd ő is megkóstolta a tálka tartalmát. – Oh, a francba. Túlságosan is eltérítettelek a reggelitől, és ennyi idő alatt szétázott, azért ilyen szörnyű. Nath azt mondta, hogy ez ropogós, és finom. Sajnálom, kicsim, azt hiszem, hogy ezt szétáztattam. Megpróbáljuk még egyszer?

- Mármint micsodát – húztam fel a szemöldököm.

- A reggelit, drágám, másra sajnos most már nincs időnk, mert Nath mindjárt itt lesz érted – sóhajtott fel szerelmem.

- Persze a reggelit – ráncoltam össze a homlokom. Lehet, hogy mégsem voltam elég csábító? Kizárt, hogy már tizenegy óra lenne.

- Kicsim, csodálatos volt, és a legszívesebb az ágyhoz kötöznélek, de tényleg menned kell – simogatta meg Jake az arcomat. – Nézz az órára – bökött a fali óra felé.

- Te jóságos ég – sikoltottam fel. Majd azonnal a fürdőbe rohantam. A francba, tényleg már csak negyed órám van, amíg ideér értem az ara, én meg még meztelenül, mosdatlanul, és reggeli nélkül állok a zuhany alatt. Gyorsan letusoltam egy kis hideg vízzel, hogy kellőképpen magamhoz térjek, azután pedig a köntösömben rohantam be a szobánkba. Ahol már ki volt készítve nekem egy kényelmes ruha, és fehérnemű. A kedvenc pulcsimmal együtt. – Köszi – kiáltottam le. Bár tudtam, hogy úgyis meghallja. Majd azonnal felkaptam magamra a ruhákat, és egy kényelmes balerina cipőt. Ki tudja, hogy mennyit fogunk ma sétálni.

- Nincs mit – termett előttem szerelmem egy friss adag müzlivel. – Oké, ez most friss, és csokis ízű, talán jobb lesz, mint a gyümölcsös – emelt egy kanálnyit a számhoz. Én pedig bár fintorogva, de elfogadtam. Egész jó volt. Ennek nem volt rossz íze, és nem is volt nyúlós, ragadós izé.

- Mh… ez nem rossz – mondtam mosolyogva. Mire egy újabb kanálnyi kezdte ostromolni a számat. Engedelmesen leültem az ágyra, és hagytam, hogy Jacob megint elkényeztessen. Még a végén teljesen hozzászokom, és ellustulok. Szerelmem állandóan csak velem törődik. Bár, ha sütni, vagy főzni akarok, az ellen legalább nem tiltakozik, sőt. Na meg a takarítás is az enyém lehet. Úgyhogy tulajdonképpen le tudom foglalni magam, hogy ne érezzem magam feleslegesnek.

- Örülök, hogy ízlett – mondta elégedetten szerelmem.

Miután elpusztítottam a kis tálka müzlit. Bár a gyomrom még egy adag ilyen micsoda után is hangosan felmorgott, rendes ételt követelve. Jake persze azonnal elvigyorodott, én pedig csak elpirultam zavaromban. Nem tehetek róla, hogy szeretem a hasamat, ami nagyon is szereti a finom falatokat. Már éppen szólásra nyitottam a számat, amikor kopogtattak az ajtón.

- Azt hiszem ez Nathalie lesz – mosolyodtam el végül.

- Igen, biztos. Na menj, és tömd meg azt az éhes pocakodat, de lehetőleg most ne egyél rosszullétig – simogatta meg Jake a hasamat. Majd karjai a derekamra csúsztak, és szenvedélyesen megcsókolt. Nem volt hosszú csók, de annál csodásabb volt. Miután elváltunk még nyomtam egy gyors puszit a szájára. Majd rámosolyogtam, és leszaladtam, hogy ajtót nyissak Nath-nak. Aki széles mosollyal az arcán üdvözölt.

- Szia, mehetünk? – kérdezte a föld fölött lebegve. Persze csak képletesen. Azóta a két nap óta, amióta menyasszony, madarat is lehetne fogatni vele.

- Hát persze – mosolyodtam el én is. – Szia, drágám – kiáltottam még el magam. Majd ki akartam lépni az ajtón, amikor hátulról Jake megragadott.

- Szép napot nektek – csókolt bele a nyakamba. Majd elengedett. – Aztán finomakat és szépeket válasszatok – kacsintott Nathalie-ra. Azután pedig eltűnt a házban.

Én pedig felkaptam barátnőmet, és a határ felé kezdtem rohanni vele, ahol Alice, Bella, Esme és Rose már várt ránk. Johannát is hívtuk, de ő most nappali műszakban van, ezért sajnos nem tudott velünk tartani. Pedig biztosan megint nagyon jól szórakoztunk volna. Amikor a határhoz értünk megálltam, és letettem Nathalie-t a földre. Majd mindketten átléptük a vonalat, és a lányokhoz siettünk. Rosalie természetesen a tűzpiros sportkocsijával érkezett, míg a többi lány Edward Volvóját hozta magával.

- Készen vagytok? – kérdezte Alice izgatottan.

- Még szép – mosolyodtam el.

Nathalie pedig hevesen bólogatott, és egy szempillantás alatt beszállt a Volvóba. Így nekem maradt Rosalie sportkocsijának másik ülése. Jóban voltunk egymással Rose-zal. Végül is megmentette az életem, és ápolt is, amikor szükségem volt rá a támadás után. Sok mindent köszönhettem neki, és a jelek szerint ő is megkedvelt engem gyorsan.

- Szia – pattantam be mellé a kocsiba.

- Szia – mosolygott rám. – Jobban vagy már? A csajos buli utáni délután Jake felhívta Carlisle-t, hogy nagyon rosszul vagy, és hogy mit kéne tennie.

- Én erről nem is tudtam – kerekedtek el a szemeim.

- Mert Jacob nem akart felidegesíteni, nekem sem kéne tudnom róla, de Carlisle a nappaliban vette fel a telefont. Azt kérdezte, hogy túlevéstől lehet-e gyomorrontásod. Nagyon aggódott érted. Carlisle csak annyit mondott neki, hogy adjon neked, valami mit tudom én milyen pezsgőtablettát.

- Igen, az nagyon jót tett, amit kaptam. Valami enyhén citromos dolog volt, és tényleg nagyon jól esett a gyomromnak. Akkor majd alkalomadtán megköszönöm Carlisle-nak is – mosolyodtam el zavaromban. Azért egy kicsit kellemetlen, hogy mindenki tudja, hogy túl sokat ettem a múltkor. Miért kell felfújni egy ilyen apró kis balesetet? Volt már ilyen, mert sajnos nem tudok megállni, hogyha túl finom falatok keverednek a szemem elé. Tudom, hogy nem kéne, de mégis megeszem még, amennyi csak belém fér. – Légy szíves, hogyha ma is túlzásokba esnék, akkor tilts le a kajálásról. Nem akarom, hogy Jake aggódjon. Ez meglehetősen kellemetlen helyzet volt a legutóbb is. Jacob hősiesen fogta a hajamat, amikor én… tudod, pfuj – haraptam be az ajkam.

- Ne aggódj, majd csak leállítunk valahogy – kuncogott fel Rosalie. A következő pillanatban pedig lefékezett egy gyönyörű ruhabolt előtt. A szemeim azt sem tudták, hogy hova kapkodjanak. Annyira csodálatos ruhaköltemények voltak ott. – Na, gyere, pattanj, és menjünk ruhákat nézni – pattant ki Rose az autóból. Én pedig készségesen követtem.

Amint beléptünk az üzletbe, azonnal körbevett bennünket egy egész kis seregnyi eladó. Nathalie azonnal elkezdte nézegetni a hófehér ruhakölteményeket, míg én a bordó árnyalatok között kezdtem el keresgélni. Találtam is egy gyönyörű, egyszerűbb darabot, ami a mell részén szűk volt, de mell alatt könnyeden omlott tovább. Tökéletesnek tűnt. Azonnal le is vettem a vállfáról, és a próbafülkébe siettem. Nem kellett csalódnom, mert tökéletes darab volt. Első látásra beleszerettem. A hasam viszont megint csak panaszosan feljajdult az éhezés ellen. Ez a müzli reggeli nem volt éppen kielégítő a számomra. Bár tudom, hogy Jake csak jót akart, de akkor is éhes vagyok. Remélem, hogy hamarosan megyünk enni. Bármennyire is imádom a ruhákat, egy szendvicsnek most jobban örülnék. Kiléptem a fülkéből, és körbeforogtam a lányok előtt, akik káprázatosnak találták a ruhát a legnagyobb örömömre. Így ebben a darabban is maradtunk, aminek nagyon örültem, mert ez tényleg tökéletes volt. Gyorsan átvettem a saját ruhámat, és a kosárba tettem a koszorúslány ruhámat. Majd gyorsan odasiettem Nathalie fülkéjéhez, hogy láthassam a menyasszonyt.



(Nathalie szemszöge)



Annyira boldog voltam. Amint beértünk a ruhaszalonba a fehér ruhák felé vettem az irányt, és meg is találtam a nekem valót. A felső része mélyen dekoltált és fűzős volt, míg a szoknyája „A” vonalú volt. Ami nemcsak csinos, de kényelmes viselet is egyben. Amikor felvettem és a tükörbe néztem, teljesen elképedtem. Mintha nem is én lennék. Egy sugárzó, és tökéletes lány állt a tükörben. Egyszerűen hihetetlen. Boldogan léptem ki a fülkéből, és ahogy a lányok megláttak, mind elkerekedett szemekkel néztek rám. Alice tért magához először a kábulatból.

- Ez tökéletes, megvesszük – tapsikolt boldogan. – Jaj, és Gaby is annyira gyönyörű volt a ruhájában. Akkor öltözz át te is, és már mehetünk is az étterembe.

Azonnal úgy is tettem, ahogy a többiek kérték. Néhány perc múlva pedig már készen is voltam. Kifizettük a ruhákat, és már sétáltunk is az étterem felé. Amint odaértünk Alice-t már előre köszöntötték, majd leültettek minket, és már hozták is az előétel kóstolókat. Egyik falatka ínycsiklandozóbb volt, mint a másik. Végül Gabyval a tojáskrémes szendvicsek, és az apró húsgolyók mellett döntöttünk. A főételek már nehezebben mentek. Túl nagy volt a választék. Úgyhogy nagyon nehezen tudtuk eldönteni, hogy melyik ételek kerüljenek majd az esküvői asztalra. Gabriella a grillezett lazacért rajongott, ami nekem is nagyon ízlett. A másik főételünk pedig végezetül természetesen a steak volt. Mi mást választhatna egy farkas az asztalára? Miután itt is végeztünk boldogan mentem tovább a következő helyszínre, ahol a tortákat kellett kóstolnunk. A cukrász kitett elénk legalább harminc féle lehetőséget, amit hősiesen elkezdtünk végigízlelni. Még jó, hogy csak egy-egy falatot kellett enni belőlük. Mindegyik falat fantasztikus ízű volt, de nem lettem volna képes végigenni mindet, hogyha egész szelet torták lettek volna előttem. Néha Gabriellára is rápillantottam. Aki már bőségesen végzett az összes falattal, és elégedetten dőlt hátra a székben.

- Nem kapsz többet enni – kuncogott fel hirtelen Rosalie.

- Igenis – vigyorodott el Gaby is.

- Miről maradtam le? – kérdeztem kíváncsian.

- Megbíztam Rose-t, hogy állítson le, ha megint nem bírok leállni a kajálással. A múltkor sok volt a gyomromnak vacsorára az a három szendvics, és egy egész doboz fagyi mogyorókrémmel – magyarázkodott.

- Oh, értem – bólintottam.

- Melyik ízlett neked a legjobban? – kérdeztem kíváncsian. Nekem igazság szerint mind nagyon ízlett eddig. Bár a csoki-habos, és a főzött túrós egy kicsit jobban, mint a többi, még egy harmadik íz kéne, de nem tudok dönteni.

- Nem is tudom. Mind fantasztikus volt, de talán nálam a három favorit a csoki-habos, a főzött túrós, és a tejszínes eper – válaszolta határozottan. Mh… tejszínes eper. Igen, az határozottan jó volt még. Rendben, akkor legyen ez a három íz.

- Én is így gondolom. Akkor ezt a három fajtát szeretném a menyasszonyi tortámba – mosolyogtam a cukrászra. Aki azonnal készségesen felírta a rendelést. – Mi van még hátra mára? – kérdezte mosolyogva Alice-től, amikor kiléptünk a cukrászdából.

- Mára azt hiszem, hogy ennyi volt. Holnapra ütemeztem be a fehérneműst, a virágost, és a díszítésért felelős embereket. Na meg persze, ki kell majd választanod még az esküvői porcelánt is. Azután pedig a vendégeknek járó apró ajándékokat – sorolta Alice lelkesen.

- Rendben, akkor most viszont mehetünk haza – bólintottam rá.

- Nem megyünk el moziba? – kérdezte hirtelen Esme. – Azt hiszem, hogy utoljára úgy húsz éve voltam. Most pedig játszanak néhány jó kis romantikus filmet. Olvastam az egyik újságban. Nincs kedvetek?

- Én nagyon szívesen beülnék egy moziba – mosolyogtam rá Esmére.

- Részemről is rendben – csatlakozott hozzám Gaby is.

- Mi is szívesen – bólintott Alice, Rose, és Bella is.

- Nagyszerű, akkor menjünk – mondta Esme boldogan. – Melyiket nézzük meg? Mit szólnátok ehhez a kosztümös, romantikus filmhez? Büszkeség és balítélet – ajánlotta Esme.

Mi pedig beleegyeztünk ebbe a filmbe. Kíváncsi voltam rá. Hiszen ennek a történetnek már annyi feldolgozása volt, de őszintén szólva, nekem még csak könyvben volt hozzá szerencsém eddig. Miután megvettük a jegyeket, vettünk még egy kis üdítőt nekem és Gabynak. Kukoricára és drazséra most egyikünk sem vágyott, hiszen már annyi ettünk ma, hogy az valami hihetetlen. Nem is tudom, hogy a végén már hova fért belém, pedig egy farkas azért tud ám enni. A film fantasztikus volt. Mind nagyon jól szórakoztunk a félreértéseken, és a boldog végen. Igazi romantikus matiné volt. Mindig is szerettem az ilyen történeteket, de hát melyik lány ne szeretné az ilyesmit. Úriemberek és bálok forgatagában kibontakozó románcok, és igaz szerelmek. Csodálatos lehetett a világ ezekben az időkben. Biztosan élveztem volna azokat az időket. Bár állítólag akkoriban a nők nagyon védtelenek voltak. Nem voltak még önállóak és függetlenek, mint ahogy manapság. Tehát sok szempontból jobb a helyzet most, de annak a korszaknak is megvolt a maga szépsége. A hazaút csendben telt, mivel kis híján elaludtam. Fantasztikus nap volt, de elég hosszúra nyúlt. A határnál álltunk meg az autókkal, ahol Anthony és Jake már vártak ránk. Nekem még éppen annyi energiám volt, hogy elsétáljak a határ túlsó oldalára, és hagyjam, hogy Anthony ölbe vegyen. Gabriellának még ennyi energiája sem maradt a nap végére, mert őt Rose a karjaiban vitte oda Jacobhoz. Majd óvatosan a hátára fektette, Bella pedig egy selyemkendő segítségével hozzákötözte őt szerelméhez, hogy haza tudja vinni.

- Jó éjszakát – mosolyogtam a lányokra. Akik boldogan viszonozták a gesztust. Jake pedig halkan felnyüszített.

- Jacob az mondja, hogy Gaby is biztosan ezt üzeni nektek – tolmácsolta szerelmem a gondolatokat.

- Nektek is jó éjszakát – integettek nekünk a lányok.

- Holnap találkozunk – vigyorgott Alice izgatottan. Majd beszálltak a kocsikba, és elindultak a Cullen villa felé. Anthony és Jake pedig elindult velünk hazafelé.

Gyorsan odaértünk a Black házhoz. A ma éjjelt itt töltjük mind a négyen. Bár eredetileg azt terveztük, hogy megejtjük a legutóbb elmaradt dupla randit, de azt hiszem, hogy most annál én is fáradtabb vagyok, Gabriella pedig már el is aludt, úgyhogy örülök, hogyha még egy zuhanyzásra lesz energiám, és már bújok is az ágyba. Gaby pedig szerintem ma már fel sem fog ébredni. Engem Anthony letett a kanapéra, majd Gabriellát lekötötte Jake hátáról, és mellém fektette. Azután pedig Jacob gyorsan eltűnt, hogy néhány perccel később már emberként jöjjön vissza közénk.

- Úgy látom, hogy hosszú volt a napotok – mosolygott rám szerelmem. Majd csókot lehelt a számra, és magához vont.

- Hát nem volt rövid, de fantasztikus volt – mosolyodtam el. Majd ásítottam egy nagyot. Teljesen leeresztettem.

- Gaby mikor szunyókált el? – kérdezte Jake suttogva.

- Nem tudom, valamikor a visszaúton. Külön kocsiban utaztunk – suttogtam vissza.

- Nem volt ma rosszul ugye? Nem ette túl magát, mint a múltkor? – puhatolózott Jacob.

- Nem, minden rendben volt, csak nagyon elfáradt szegény. Nem is csodálom, én is alig bírom nyitva tartani a szemeimet – ásítottam újra egy nagyot.

- Hát Alice néni állítólag roppant fárasztó tud lenni – vigyorodott el Anthony.

- Lehet, hogy fárasztó, de tökéletes esküvőnk lesz – néztem fel rá boldogan.

- Az a fontos, hogy számodra tökéletes legyen – nyomott újabb puszit a számra.

- Nekem az lesz, ez egészen biztos, de számodra is tökéletesnek kell lennie – fűztem még hozzá.

- Hidd el, hogy nekem is tökéletes lesz minden – kacsintott rám.

- Ha nem haragszotok, akkor én most felviszem, és ágyba dugom a kedvesemet – nézett ránk Jake bocsánatkérően. – Majd bepótoljuk a dupla randit – mondta még.

- Hát persze. Én sem leszek már sokáig ébren, azt hiszem – tört fel belőlem egy újabb ásítás.

- Na jó, ágyba, kisasszony. Holnap is hosszú napotok lesz – kuncogott fel Anthony. Majd a karjaiba vett, és emberi tempóban elkezdett velem felsétálni a szobájába. Jacob pedig követett minket Gabyval a saját szobájuk felé.

- Jó éjszakát – szólt még utánunk Jake. Majd eltűnt Gabriellával a szobájukban.

- Jó éjt – integettem neki.

Majd újfent Anthony mellkasához bújtam. Már nem is tervezem kinyitni a szemeimet, de mégis csak felpattantak, mert kedvesem hihetetlen gyorsasággal szabadított meg a ruháimtól, addig, amíg már csak a fehérnemű volt rajtam. Már megszokhattam volna, hogy szerelmem ilyen lazán öltöztet engem, de valahogy még mindig egy kicsit furcsa volt a gondolat, hogy így láthat engem egy férfi. Úgyhogy rögtön bele is pirultam, amikor felkerült rám a póló, és Anthony benyúlva a ruha alá kipattintotta a kis csatot a melltartómon, és megszabadított a zavaró ruhadarabtól.

- Kész is van, hölgyem – bújtatott be a takaró alá. Majd lekapkodta magáról a felesleges ruhadarabokat, és a hátamhoz simult. – Aludj jól, kicsim.

- Te is aludj jól, kedvesem – fordítottam hátra a fejemet.

Majd gyors csókot nyomtam az ajkaira. Azután pedig visszafordultam, és néhány percen belül elnyomott az álom. Csodálatos nap volt a mai, és ez az egész csak egyre jobb lesz, ahogy közeledünk életem legboldogabb napjához, amikor is kimondhatom a boldogító igent, és örök időkre Anthony felesége lehetek.

2010. június 18., péntek

Új fejléc!

SZIASZTOK! EZT A FANTASZTIKUS ÚJ FEJLÉCET WEDÓTÓL KAPTAM, AKINEK EZÚTON IS KÖSZÖNÖM SZÉPEN. :) TÉNYLEG FANTASZTIKUS. KETTŐT IS KÉSZÍTETT NEKEM, DE ÉN MOST EZT VÁLASZTOTTAM, MAJD EGYSZER MEGMUTATOM A MÁSIKAT IS :)

PUSZI, DRUSILLA

2010. június 17., csütörtök

La Push vámpírja - 57. fejezet

57. fejezet




(Billy szemszöge)



Egész hétvégén hallgatnom kellett Justin áradozását Tányáról. Igazság szerint egyelőre fogalmam sem volt, hogy hogyan kezdjek bele a magyarázatba, hogy mik is vagyunk valójában. Biztosan tiszta hülyének nézne, hogyha közölném vele, hogy alakváltó vagyok, a lány pedig, aki megtetszett neki vámpír. Vagy belehal a röhögésbe, vagy átküldet az idegosztályra, hogy ne legyenek őrültek a közelében. Remélem, hogy Edwardnak sikerült beszélnie Tanya fejével, különben kénytelen leszek én megoldani a dolgot.

- Akkor, ahogy megbeszéltük? – kérdezte Justin hirtelen.

- Tessék? – néztem rá kérdőn.

- Tudod, én ma nagyon rosszul vagyok, és csak te mész a kezelésre a lánccal a zsebedben – magyarázta. – Mi van veled mostanában? Néhány napja tiszta kuka lettél.

- Sajnálom, kicsit ideges vagyok, azt hiszem – rántottam meg a vállam.

- A húgom azért nem eszik embert – nevetett fel. Johanna tényleg nem, de ez már nem mondható el sajnos Tanya viselkedéséről. Na jó, embert ő sem eszik, csak állatokat, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha összejönne Justinnal. Eléggé más világban élnek.

- Tudom – válaszoltam végül tömören.

- Sziasztok – lépett be Johanna mosolyogva. Mosolyogva? Ez határozottan jó jel. Ezek szerint jól sikerült a hétvége. Anya és a lányok gondoltam, hogy kitesznek majd magukért, de nem bíztam benne, hogy ennyire jól sikerül majd nekik.

- Szia – válaszoltuk Justinnal.

- Milyen volt a kiruccanás a lányokkal? – kérdezte Justin kíváncsian.

- Nagyszerű, képzeld voltunk vásárolni, aztán párnacsatáztunk, és jókat beszélgettünk. Oh, és meghívtak minket a Cullen házba, ahol bál lesz. Még nem voltam bálban, de biztosan jól szórakoznánk együtt. Persze, azt mondták, hogy megvárják, amíg felépülsz, hogy te is tudj majd táncolni. Egy hatalmas rózsaszín estélyiben leszek, és kaptam hozzá való cipőt, és vállkendőt. Tehát összességében nagyon jól éreztem magam. Még sosem voltam ilyen csajos bulin, de hozzá tudnék szokni – mesélte boldogan a testvérének. Nagyon örültem, hogy boldog, de egy kicsit elszomorított, hogy egyáltalán még csak rám sem hederített. Nekem miért nem sikerül boldoggá tennem?

- Ez remekül hangzik. Nagyon szívesen elmegyek majd erre a bálra, de ma nem igazán vagyok jól – kezdett bele barátom a színjátékba. – Azt hiszem, hogy jobban járnék, hogyha itt maradnék, és nem kelnék fel. Furcsán zsibbadt minden tagom.

- Fájdalmasan lüktet is, vagy csak zsibbad? – kérdezte Johanna aggódva. Majd azonnal vizsgálni kezdte a bátyját.

- Igazság szerint csak zsibbad. Egyáltalán nem fáj. Csak egy kicsit, mintha befásult volna – magyarázta hevesen.

- Akkor ma csak masszázst fogsz kapni, de azt legalább kétszer – mondta Johanna határozottan. – Akkor ma csak maga jön velem, Billy Black – fordult felém. Én pedig megadóan bólintottam. Már egészen kezdtem hozzászokni, hogy örökké Billy Blacknek fog szólítani. Ha örömét leli ebben, akkor ám legyen. – Oké, akkor induljunk – bólintott Johanna.

- Rendben, már megyek is – mondtam.

Majd csigalassúsággal elkezdtem kikászálódni az ágyból. Justin rám vigyorgott, hiszen tudta, hogy csak játszom a nagy sérültet, és közben akár fel is pattanhattam volna, de jól esett, hogy törődött velem a lenyomatom, még akkor is, hogyha ezt nem puszta aggodalomból és szeretetből tette. Ha nem is volt hajlandó hagyni, hogy udvaroljak, azért már nem nézett teljesen levegőnek. Már az is haladás, hogy megadta az alapvető embertársi tiszteletet.

- Fájdalmai vannak? – kérdezte tárgyilagosan.

- Nem, csak egy picit elgémberedett a hátam, és így nehézkes felülni. Már nagyon régóta vagyok ágyhoz kötve, ezért lehetséges ez. Sajnálom – magyarázkodtam. Na jó, nem is volt elgémberedve a kátam, de azért muszáj volt valahogy tesztelnem, hogy mennyire érdeklem őt valójában.

- Semmi gond. Akkor most szépen oldalra fordulunk – lépett mellém. Majd legnagyobb meglepetésemre segített az oldalamra gördülni, és finoman végighúzta apró tenyereit a gerincemen. Mire az egész testem bizseregni kezdett. Még sosem ért így hozzám, de meg tudnám szokni. – Rendben, ez tényleg csak egy kis elgémberedés. Néhány perc masszázs, és minden rendben lesz.

- Jó napot, valaki hívatott – lépett be az ápoló, aki a gyógy terápiát végzi.

- Igen, én voltam. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan idejött. Justin Moore-t kellene átmasszírozni – mutatott Johanna a fivére felé.

- Rendben, akkor azonnal viszem is az urat. Vagy esetleg itt is maradhatunk, hogyha úgy kellemesebb önnek – fordult most Justin felé.

- Azt hiszem, hogy jobb lenne egy másik szobában. Ott biztosan nem zavarna meg minket senki – kacsintott rám barátom.

Persze úgy, hogy ezt senki se látta rajtunk kívül. Miután a terapeuta elvitte Justint egy másik szobába, Johanna visszafordult hozzám.

- Most lassan hasra fekszik, én pedig egy kicsit átmozgatom az izomzatát – mondta komolyan. – Gyerünk, segítek.

- Rendben – mondtam együttműködően.

Majd hagytam, hogy némi szenvedés árán, de sikerüljön megfordítania az ágyon. Nagyon édes volt, ahogy erőlködött, hogy segítsen rajtam. Már elgondolkoztam rajta, hogy segítek neki, de akkor még a végén lebukom. Mikor már a hasamon voltam, Johanna elhelyezte a derekamon a takarót, hogy ne legyen útban. Majd apró tenyereit éreztem meg megint a hátamon.

- Lázas – tette a homlokomra a kezét.

- Semmi bajom, csak elég meleg van itt a szobában – válaszoltam rá gyorsan. Attól tartok, hogy a lázcsillapító nem igazán segítene a hőmérsékletemen.

- Biztosan? – hajolt le hozzám, hogy a szemembe nézzen. Egészen közel volt hozzám az arca. Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy bevessem-e Emmett ötletét, de aztán inkább elvetettem. Johannát tény, hogy meg kell egy picit szelídíteni, de nem ilyen módszerekkel. – Hahó? Figyel rá, hogy mit mondok? – kérdezte kicsit hangosabban. Pf… ezzel a magázással visz a sírba, komolyan. Legfeljebb öt évvel lehet nálam fiatalabb. Jó, hogy nem csókólomot köszön.

- Persze, elnézést – válaszoltam. – Tökéletesen érzem magam, csak nagyon meleg van itt – biztosítottam.

- Rendben, akkor folytassuk – tért vissza a hátam kimasszírozásához. Határozottan ügyes keze volt. Sokkal erősebb, mint amilyennek kinéz. – Tanultad valahol a masszázst, Johanna Moore?

- Elvégeztem egy tanfolyamot szükség esetére, hiszen Justinnak bármikor szüksége lehet rá, és sokkal olcsóbb, hogyha én meg tudom oldani, mintha állandóan szakembert hívok – válaszolta tárgyilagosan. Közben pedig folyamatosan a hátamra koncentrált. Nehogy véletlenül kizökkenjen.

- Hányféle szakterületet tanultál ki? – kíváncsiskodtam tovább.

- A sebészet a fő szakom, de tanultam a gyógy-masszázsok minden formáját. Azután pedig néhány hónapon át elsajátítottam pár akupunktúrás kezelési módot is – magyarázta áhítattal. Hogyha munkáról volt szó, akkor mindig rögtön fellelkesült.

- Akkor elég gyorsan tanulsz. Nagyon szép teljesítmény mindezt ilyen fiatalon elsajátítani – bókoltam neki.

- Köszönöm. Igazság szerint szerencsés vagyok. Fényképes memóriám van, így mindent képes vagyok megjegyezni, rövid idő alatt – mondta büszkén. – Az édesanyámtól örököltem. Ritka adottság, de nagyon hasznos.

- Különleges vagy. Ezt mindig is tudtam – vágtam rá. Mire a kezei megálltak a hátamon. – Én sajnálom… - kezdtem bele.

- Miért akarsz ennyire levenni a lábamról? – kérdezte hirtelen. Majd leült az ágy mellett egy székre, és kíváncsian nézett engem. – Mert hogyha ez csak valami játék, vagy fogadás, hogy kinek sikerült megszereznie a „Jégkirálynőt”. Akkor mi lenne, hogyha békén hagynánk egymást? Hallottam már ehhez hasonló gondolatokat itt a kórházban. Néhányan elszórakoztak rajta, hogy ki lesz az, akinek végre sikerül bejutnia az alsóneműmbe, úgyhogy ha most megmondod, hogy miért ez a nagy felhajtás, akkor még lehetünk normális viszonyban. Hogyha viszont nem, akkor elhagyom Forks-ot a testvéremmel együtt. Úgyhogy választhatsz. Bár jobban örülnék, hogyha végre elmondanád az igazságot, mert makacsul kitartó vagy, és ez gyanús. Ennyi idő alatt bármelyik férfit háromszor elhajtom magam mellől úgy, hogyha legközelebb meglát, akkor még a parkolóban is átmegy a másik oldalra, hogy biztosan ne kelljen szóba állnia velem. Te viszont elképesztően makacs vagy.

- Semmi okom rá, hogy udvaroljak neked, csupán csak annyi, hogy nagyon tetszel, és kedvellek. Nem tudom, hogy miért gubóztál így be, de szentül hiszem, hogy egyszer még megtöröm ezt a maszkot, amit felvettél a külvilág távoltartása érdekében. Szerintem te egy nagyon gyengéd, és szeretnivaló lány vagy, csak úgy teszel, mintha ilyen rideg lennél, de sok dolgot tettél amióta itt vagyok, ami lebuktatott – válaszoltam határozottan.

- Mégis miről beszélsz? – nézett rám döbbenten.

- Egy rideg orvostanhallgató nem segíti ki a nénit, aki alig tud mozogni a mosdóba, nem ajánlja fel a cukorkáját egy vérvétel miatt síró kisgyereknek, és pláne nem csúsztat borítékot, amiben feltételezem pénz volt, egy sokgyermekes szegény család fejének zsebébe, amikor neki is alig van miből élnie. Ha egy rideg nő lennél, akkor nem tennél ilyen dolgokat. Te tele vagy gyengédséggel és érzelmekkel mindenki felé, csak azt támadod meg, aki közeledni is próbál feléd – mondtam komolyan. Elég jó megfigyelő vagyok. Így teljesen biztos voltam a dolgomban.

- Honnan a fenéből tudod ezeket a dolgokat? – kérdezte idegesen.

- Egy nyitott szobaajtó sok mindenre kilátást ad, főleg, hogyha az az ajtó az én szobámé – mondtam egyszerűen. – Momentán az én ajtóm előtt sok ilyen dolog történt, és mindben te voltál a főszereplő.

- Ez nem jelenti azt, hogy megközelíthető lettem a számodra – motyogta maga elé morcosan. Úgy látom nem igazán örült, hogy lebuktattam. Pedig szerintem csodálatos dolgokat tesz az emberekért.

- Ezt egy pillanatra sem feltételeztem, de ha megengeded, akkor én is adnék neked valamit. Te mindig csak adsz. Most hagyd, hogy valaki más meglepjen téged – nyúltam a fiókom felé.

- Erre igazán semmi szükség. Én csak teszem a dolgomat – jött zavarba. – Nincs szükségem hálapénzre. Főleg nem Dr. Cullen számára fontos embertől. Mástól sem fogadom el, de egy ilyen betegtől főleg nem.

- Egyáltalán nem akarok neked hálapénzt adni. Ez csak egy ajándék. Mondd csak, mikor kaptál utoljára ajándékot? – kérdeztem kíváncsian. – Természetesen a lányokkal való csajos bulit leszámítva – fűztem még hozzá.

- A névnapomra Dr. Cullen hozott egy hatalmas doboz bonbont – mosolyodott el halványan. – Nagyszerű ajándék volt, de sajnos hiába volt nagy a doboz, mert így sem hagyta el egy szem sem a kórház területét, csak a hasamban – fűzte még hozzá mosolyogva. Hát persze, gondolhattam volna, hogy Carlisle ilyen figyelmes lesz. – Egyébként pedig a balesetünk előtt néhány nappal volt a szülinapom, amit még megünnepeltünk. Még tortám is volt. Egész, nagy tortám, amiből annyit ettem, amennyi belém fért. Csokoládés, vanília mázzal. Fantasztikus volt. A kedvencem a mai napig is.

- Én is azt szeretem a legjobban – mosolyodtam el. Ez nem csak ámítás, anyáéknak mindig is az volt a specialitása. Egyszerűen imádom. – Majd megkérem Bellát, hogy egyszer süssön nekünk, valami elképesztően finom.

- Sütivel ne viccelj, mert azt mindenképpen be fogom hajtani – villantak meg a szemei.

- Sosem viccelnék ilyen fontos kérdéssel – kuncogtam fel. Carlisle említette, hogy Johanna veszélyesen édesszájú, de nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a helyzet.

- Helyes – biccentett. – Most pedig lazulj el, kiropogtatlak – mondta komolyan.

- Mi lesz a meglepetéssel? – próbáltam tiltakozni.

- Akkor is odaadhatod, hogyha már képes leszel mocorogni – mosolygott rám kedvesen. Na, ez már hatalmas haladás. Beszélgetünk, és rám mosolyog. Ezt még nagyon meg kell majd hálálnom a lányoknak.

- Rendben – adtam meg magam.

Remekül csinálta a dolgát. Mármint a masszírozást, úgyhogy akár egész nap is el tudnám viselni ezt a fajta kényeztetést. Lehet, hogy ezt ő most nem gyengédségnek, és kedvességnek ítéli meg, hanem a munkájának, de nekem határozottan élvezetes a dolog.

- Akkor háromra – mondta halkan. Majd határozottan megragadott, és néhány pillanattal később egy kisebb roppanás jelezte, hogy a beállt hátam, ami ezek szerint tényleg el volt egy kicsit gémberedve csak fel sem tűnt, most már jól van. – Ez az – sóhajtott fel elégedetten.

- Ez fantasztikus volt – ernyedtem el az ágyon. Határozottan jól esett, ami az előbb történt.

- Akkor, mehetünk a rehabilitációs szobába? – kérdezte kedvesen.

- Előbb hadd adjam oda neked az ajándékot, amit szeretnék, kérlek – néztem rá lágyan.

- Tényleg semmi szükség erre, és… - kezdett bele. Befejezni azonban már nem tudta, mert én gyorsan elővettem a kis dobozt és felnyitottam, hogy lássa a tartalmát.

- Kérlek, fogadd el – kérleltem, de ő csak a doboz tartalmát nézte.

- Ezt, hogy? Honnan? Tudod, hogy mi ez? – hebegett össze-vissza. Majd óvatosan végigsimított a medálon.

- Ez egy gyönyörű medál és lánc, ami nagyon illik hozzád – tettem az ártatlant. Majd ha már olyan viszonyban leszünk, akkor bevallom, hogy Edward tudta, és én is, hogy mi ez, de addig jobb, ha csak örül neki. Justin is megígérte, hogy nem szól egy szót sem.

- Nem, ez sokkal több annál – lábadt könnybe a szeme. – Ez egy nagyon értékes darab. Értékesebb bármi másnál – törölte meg a szemeit.

- Elfogadod tőlem? – fogtam meg a kezét. Legnagyobb örömömre nem is akart elhúzódni. Sőt, megfogta a kezem, és rám nézett.

- Köszönöm, igen, elfogadom – bólintott.

- Feltehetem neked? – tettem fel a következő kérdést boldogan.

- Nagyon hálás lennék érte, igen – válaszolta.

Majd közel hajolt hozzám, hogy kényelmesen a nyakába tehessem a láncot. Azonnal kivettem a kis ékszeres dobozból, és felakasztottam a nyakába. Annyira gyönyörű volt. Az illata pedig teljesen elbódított, amikor arca az enyém mellé került. Legszívesebb megcsókoltam volna, de nem akartam semmissé tenni a kettőnk között kialakulni kezdődő bizalmat. Ezért miután feltettem a láncot elengedtem. Még nincs készen rá, hogy tovább menjünk. Egyelőre fenntartom ezt a kapcsolatot, utána majd lassan közeledek felé. Talán megtörik a jég.

- El sem tudod képzelni, hogy milyen csodálatos ajándékot adtál nekem – mondta meghatottan. Majd egy gyors puszit nyomott az arcomra. Olyan volt, mintha hezitált volna előtte, de nekem akkor is világot jelentő érintés volt. Az első kedves megnyilvánulása felém, amit teljesen önszántából tett.

- Boldoggá tesz, hogy így van – válaszoltam mosolyogva.

- Akkor, mehetünk, hogy minél előbb felépülj? – kérdezte mosolyogva.

- Tehát még mindig meg akarsz szabadulni tőlem? – kérdeztem kissé csalódottan.

- Nem, inkább csak szeretnélek már egészségesen látni – kuncogott fel. – Szóval indulás, Billy Black.

- Rendben, megyek már, Johanna Moore – csóváltam meg a fejem. Majd kellő ügyetlenséggel álltam fel az ágyról, és hagytam, hogy Johanna segítsen nekem átmenni a rehabilitációs részbe.

A nap hátralévő részét abban a szobában töltöttük, és azt kell, hogy mondjam, hogy határozottan izzott közöttünk a levegő. Na jó, ez túlzás, hiszen ezt csak én akartam annyira bebeszélni magamnak, de sokkal kedvesebb volt hozzám, mint eddig bármikor, és ez nagyon jól esett. Már késő este volt, amikor visszaértünk, és Justin aludt már. Mindig nagyokat aludt a masszázsok után. Johanna segített elmenni nekem az ágyig, és miután felfeküdtem betakart.

- Jó éjszakát, Billy Black – szorította meg a kezem. – Holnap reggel találkozunk.

- Már alig várom – mosolyodtam el. – Aludj jól, Johanna Moore.

- Meglesz – engedett el lassan.

Majd odalépett az alvó Justinhoz, és puszit nyomott az arcára. Ezután pedig kilépett a szobából, és halkan becsukta maga mögött az ajtót. Elégedetten helyeztem kényelembe magam az ágyon, és abban a boldog tudatban aludtam el, hogy végre megtörni látszik a jég. Azt hiszem, hogy még azt is megkockáztatom, hogy elhívjam a Cullen ház báljára partneremként.



(Johanna szemszöge)



Amikor kiléptem Justin és Billy szobájából vettem néhány mély levegőt, és lassan elkezdtem sétálni az öltöző felé. Miközben folyamatosan az apró kis medálomat szorongattam, ami visszakerült végre hozzám. Sosem gondoltam volna, hogy látni fogom még valaha. Nagyon hiányzott. A legfontosabb tárgy volt az életemben. Nem is tárgy, mert ennek a medálnak lelke van. A családommal összekötő kapocs. A legszentebb ajándék, amit bárki is adhatott nekem. Aki nem veszített még el ilyen fontos részt az életéből, az talán nem érti a rajongásomat egy apró kis ékszer iránt, de én a világot is odaadtam volna érte, hogyha legalább még egyszer láthatom. Arról pedig nem is álmodtam, hogy még a nyakamban fog lógni. Hihetetlenül boldog voltam. Évek óta először tökéletesen boldog. Justin egyre jobban van, végre vannak barátaim, és még a láncomat is visszakaptam. Ez egy igazi csoda, amiről egy árvaházi kislány csak is álmodozni mert. Most pedig mégis itt vagyok, és minden tökéletes körülöttem.

Amint beértem az öltözőmbe, megnyitottam a vizet a zuhanyban, és ledobtam a kórház ruhámat. Majd egy hosszú, langyos zuhany után belebújtam a meleg ruháimba, és elindultam haza. Azonban rögtön bosszúsan szusszantottam egyet, amikor kiléptem a kórházból, ugyanis szakadt az eső. Hát ez remek. Most bőrig fogok ázni a biciklimen.

- Elvihetlek? – hallottam meg Dr. Cullen hangját. Ezek szerint ő is most végzett.

- Hálás lennék érte – fordultam felé. – Nem sok kedvem van bőrig ázni.

- Ennek örülök. Gyere, hátul állok a kocsival – ajánlotta fel a karját. Én pedig mosolyogva elfogadtam, és hagytam, hogy odavezessen az autóhoz, majd engedelmesen beszálltam. Carlisle azonnal bekapcsolta az ülésfűtést, én pedig jólesően felsóhajtottam a meleg hatására. Csendben tettük meg az utat a házamig. Nem akartam rossz társaság lenni, de nagyon fáradt voltam. Már kis híján el is aludtam, amikor a motor hirtelen megállt. A szemeim felpattantak, és azonnal láttam, hogy már a házam előtt állunk.

- Köszönöm szépen a fuvart – mosolyogtam mentoromra.

- Bármikor – biccentett. – Jó éjszakát, Johanna – simogatta meg az arcomat.

- Neked is, Carlisle – mosolyogtam rá. Úgyis tudtam, hogy csak rám szól, hogyha nem tegezem. Most nem volt kedvem incselkedni vele, mert tényleg nagyon fáradt voltam.

A tegezésen azonnal szélesem elmosolyodott, amit én viszonoztam, majd kiszálltam a kocsiból, és gyorsan beszaladtam a házba. Bezártam az ajtót, és felsiettem a hálószobámba. Gyorsan belebújtam a lányoktól kapott farkasos meleg pizsamámba, és az ágyamra vetettem magam. Alaposan belebugyoláltam magam a takaróba, és behunytam a szemeimet, hogy aludjak, de az agyam hirtelen kattogni kezdett.

Ez a nap, olyan, nem is tudom, milyen volt. Azt hittem, hogy Billyt is sikerül majd előbb vagy utóbb elvadítanom magam mellől, de ma először merült fel bennem a kérdés, hogy tényleg akarom-e, hogy békén hagyjon. Mindenkitől csak azt hallom, hogy mennyire fantasztikus férfi, és nem tett semmi olyat, ami miatt kételkednem kellene ebben az információban. Sőt, attól függetlenül mindig is nagyon kedves és gyengéd volt hozzám, hogy én kis híján leüvöltöttem a fejét minden szaváért, amit felém intézett. Abban pedig biztos vagyok, hogy ezt egyáltalán nem az ajándéka miatt érzem, hanem azért, mert nagyon jól éreztem magam ma vele. Még sosem szórakoztam ilyen jól egy férfival. Pedig csupán a rehabilitációját végeztük, de ahogy beszélgettünk, és ahogy viccelődött néha a saját szerencsétlenkedésén. Az egész viselkedése, a lénye, valami elképesztően jó érzéssel töltött el. Annyira életvidám, és nem adja fel a harcot. Nagyon hasonlít rám a jelleme, csak ő nem olyan megkeseredett és bezárkózott, mint amilyen én vagyok. Talán nekem sem kellene ilyen zárkózottnak lennem, de ezt még át kell gondolnom. Lehet, hogy eljött a megfelelő férfi, aki megérdemel egy esélyt. Gondoltam félálomban, majd legyőzött a fáradság, és elaludtam.

2010. június 16., szerda

2010. június 14., hétfő

The Beauty and the Bear!

SZIASZTOK! AKIT ÉRDEKEL, ANNAK SZÓLOK, HOGY FENNT VAN AZ ELSŐ FEJI AZ EMMETT/ROSE FICBŐL :D


PUSZI, DRUSILLA

2010. június 12., szombat

La Push vámpírja - 56. fejezet

56. fejezet




(Anthony szemszöge)



Az első nagy, családi vadászatom a Cullenekkel, és a Denalikkal egész jó volt. Emmett stílusa kifejezetten tetszett, mert néha nekem is jól esett egy kicsit játszani a vacsorámmal. Carlisle inkább a gyors megoldást választotta, és a legkisebb fájdalmat okozta az állatnak. Edwardnak hasonló stílusa volt, mint nekem. Jasper taktikusan kerítette be az áldozatát. Érdekes volt, hogy mindenki a saját stílusát is érezhetően belevitte a vadászatba, ami kifejezetten tetszett. Jó hely volt ez a Kecskeszikla. Mindig is szerettem errefelé kalandozni. Bár egy kicsit idegesítettek a Denalik felém irányuló gondolatai. Tanya mondjuk hála az égnek egyáltalán nem foglalkozott velem, mert a gondolatai Justin körül forogtak, meg akörül, hogy hogyan és hányféleképpen tudná megölni Edwardot. Ők ketten egész nap fújtattak egymásra. Irina és Kate számára nagyon vonzó voltam, ami hízelgő volt, de én már foglalt vagyok. Carmen és Eleazar pedig egész idő alatt kíváncsian méregettek, és azt pedzegették, hogy hogyan is történhetett ez meg. Utáltam, amikor csodabogárnak néztek, mert egyáltalán nem éreztem magam annak. Na jó, a szó szoros értelmében egyáltalán nem voltam átlagos, de mentségemre szóljon, hogy ki az a környezetemben? Egész életemben anyával éltem, aki vámpír, és apával, aki vérfarkas volt. Ráadásul egy komplett farkas falka volt körülöttem egész létem alatt. Na jó, La Push nagy része persze emberekből tevődik össze, de akkor is. Sosem éreztették velem, hogy más vagyok, vagy nem vagyok odavaló. Ez volt a szép abban, hogy egy igazi hatalmas család nevelt fel. Bár a jelek szerint hamarosan egybeforrnak a családjaim, mert Edward már nagyon gondolkozik rajta, hogy hogyan és mikor kérje meg anya kezét. Már éppen itt az ideje, már eddig is késett több, mint ötven évet ezzel a lépéssel. Őszintén szólva egy ideje már én is gondolkodom rajta, hogy megkérjem Nathalie kezét. A gyűrűt már meg is vettem, de nem akarom sürgetni, csak arra gondoltam, hogy biztosan boldogabb lenne a feleségemként. Bár, talán jobb lenne, hogyha előtte építenék nekünk egy házat. Ami csak kettőnkké. A legjobb az lenne, hogyha közel maradnánk az Uley házhoz, mert akkor Nath anyukája is sokkal nyugodtabb lenne, mert könnyedén meglátogathatná a lányát. Én is nyugodtabb lennék, hogyha majd eljön az idő, akkor tudna vigyázni az édesanyja az én gyönyörű várandós feleségemre. Igazság szerint már harminc éves korom óta vágytam rá, hogy megállapodjak végre. Csak nem találtam a meg a megfelelő párt. Valószínűleg azért, mert meg kellett várnom, hogy Nathalie lehessen az enyém.

- Min gondolkozol ennyire? – szakított ki Edward a gondolataimból. Még nem áll a számra az apa kifejezés vele kapcsolatban igazán. Majd még dolgozom rajta.

- Bosszant, hogy nem hallod a gondolataimat, igaz? – vigyorogtam rá.

- Őszintén szólva, nagyon – szusszantott fel. – Mindenki gondolatait hallom, csak a két számomra legfontosabb személyét nem. El sem tudod képzelni, hogy mennyire szörnyű.

- Szerintem pedig jobb így. Hogyha mindent tudnál rólam, és anyáról, akkor mi lenne bennünk az izgalom?

- Végül is, van benne logika – gondolkodott el Edward. – Viszont szerintem pedig az nem fair, hogy te hallhatod az enyémeket.

- Hát, igazán sajnálom, de a sors így rendelte – rántottam meg a vállam. – Ellenben, ha már a gondolatoknál tartunk, akkor mondd csak. Mikor tervezed a lánykérést?

- Kihallgattál? – nézett rám rosszallóan.

- Nos, hogy a te szavaiddal éljek. „Úgy üvöltöttek felém a gondolataid, hogy nem lehetett nem meghallani őket”. Ha jól emlékszem, mindig ezt mondod a családodnak, ha valamit kihallgatsz – kuncogtam fel.

- Jól van, értem a lényeget – forgatta meg a szemeit.

- Akkor visszatérve a kérdésre. Mikor? – kérdeztem kíváncsian.

- Hamarosan – válaszolta. – Azt akarom, hogy tökéletes legyen.

- Akkor ajánlanám figyelmedbe kedvenc nagynéném tehetséges szervező képességét, aki boldogan áll a rendelkezésedre – utalgattam Alice nénire.

Nathalie általában nagyon élvezte a társaságát, és az Alice segítségével vásárolt ajándékokat. Én nagyon örültem, hogy valaki kisegít, hogyha kérem, mert nem voltam éppen tájékozott az olyasmiről, hogy milyen bonbont és virágot kedvelnek leginkább a hölgyek.

- Ezt most én szeretném, egyedül megszervezni. Csak mi ketten. Az édesanyád és én. Néhány szál virág, esetleg gyertyafény, és meghitt félhomály – magyarázta Edward.

- Ez nagyon jól hangzik – mosolyodtam el. Anya mindig is imádta az ilyesmit. – Esetleg kivitelezhetnéd a réteteken, mivel ott rengeteg virág nő, a kellemes illat már adott, a gyertyákat szétszórod az egész területen. A rét közepére pedig egy kis kényelmes vackot készítesz elő.

- Igen, valami ilyesmit képzelnék el én is – bólintott rá Edward.

- Na jó, elég a mini, családi kupaktanácsból. Ne hagyjatok ki minket sem a buliból. Szóval, ki vele, hogy miről beszélgettek itt már ilyen sok ideje – állt meg előttünk Emmett.

- Semmi különösről. Csak beszélgettünk – rántottam meg a vállamat.

- Aha, a semmiről, órákon át – nézett rám Emmett komolyan. Majd le akart lökni a farönkről, de gyorsabb voltam nála, és felpattantam.

- Előbb kelj fel, ha engem el akarsz kapni – néztem rá pimaszul.

- Hallottátok? Beszólt nekem a kiscsávó – vigyorodott el Emmett. – Ezért most meggyepálhatom egy kicsit, és teljesen jogosan.

- Emmett! – dörrent rá Edward.

- Ugyan már, tudod, hogy nem fog baja esni. Sosem tennék kárt az uncsiöcsiben, mert több már nem lesz – mondta nagybátyám komolyan.

- Ugyan már, nem lesz bajom. Ez a nagy mamlasz utol sem fog érni – pimaszkodtam tovább. Tetszett az ötlet, hogy felbőszíthetem egy kicsit ezt a nagy medvét.

- Na jó, most már kétségkívül meg kell nevelnem ezt a gyereket – dörzsölte meg Emmett a tenyerét.

Én pedig vigyorogva felálltam, majd támadásra készen legörnyedtem. A következő pillanatban pedig rávetettem magam Emmettre, de ő továbbra sem mozdult, így a lendületemtől mindketten eldőltünk, majd leugrottam róla, és újra támadóállásba álltam.

- Te mit csinálsz? – nézett rám Jasper kikerekedett szemekkel.

- Birkózni próbálok Emmettel? – kérdeztem vissza kicsit értetlenül. Mindenki gondolatai olyan kuszák voltak, hogy semmit sem értettem.

- Az rendben, de miért így mozogsz? Úgy viselkedsz, mintha négylábú lennél. Mármint olyan farkasos stílusban támadsz. Ez a mozgás nem jellemző a fajtánkra – folytatta Jasper az elemzést.

- Apától tanultam harcolni, és ő így tudott – rántottam meg a vállam. – Mi a bajotok vele? – kérdeztem idegesen. Ilyen vagyok és kész.

- Semmi – vágta rá Edward gyorsan. – Egyszerűen csak furcsa, de ahogy látom elég hatékony.

- Szerintem pedig nem a legjobb stílus a te számodra – állapította meg Jasper.

- Próbáljuk ki – vetettem ellent. – Ha sikerült Emmettet elintéznem, akkor békén hagytok, hogyha nem, akkor pedig adhattok nekem leckéket – ajánlottam a lehetőséget.

- Rendben – bólintottak rá a többiek.

A következő pillanatban újra legörnyedtem, és néhány másodperc alatt le is terítettem Emmettet, újra. A sebességem jóval jobb volt, mint Emmetté, így könnyedén ellene fordíthattam a dolgot. Ráadásul mindig egy lépéssel előrébb jártam nála, mivel hallottam, hogy mit gondol. Három vagy négy órával később pedig, bár lihegve, és kis híján összeesve álltam a mező közepén, de Emmett végre feladta a küzdelmet.

- Nem semmi – ismerte el Edward.

- Egész sajátos technika, bár ha még hozzávennéd a mi stílusunkat is, akkor a kettőből egy verhetetlen kombinációt lehetne összehozni – mondta Jasper tárgyilagosan. Hát igen, ő egészen biztosan egész végig elemzett, ő már csak ilyen.

- Majd alkalomadtán bevezethetnél a vámpírok harci stílusába – biccentettem felé.

- Örömmel – mosolyodott el halványan. Tényleg örült neki, hogy a segítségét kértem.

- Kíváncsi vagyok, hogy az izomzatod hogyan alakult ehhez a harcstílushoz – gondolkodott el Carlisle. Na persze, azonnal az orvosi éne a döntő, de nagyapát így kell szeretni.

- Legközelebb én nyerek, kisöreg – vágott hátba Emmett. Mire az egész hátam akkorát kongott, mintha legalábbis kitörtem volna vele egy fát.

- Lehetőleg ne most öld meg szegényt – nevetett fel Kate.

- Jól vagyok – köhintettem.

- Rendben. Akkor mindenki eleget vadászott? – kérdezte Carlisle.

- Igen – vágtuk rá egyszerre.

- Ez esetben indulhatunk haza, ha ti is úgy gondoljátok. Ne haragudjatok, de hétfőn nagyon korán bent kell lennem a kórházban, és még lenne némi munkám. Ha most elindulunk, akkor éjjel hazaérünk – mondta Carlisle bocsánatkérően.

- Részemről mehetünk – mosolyogtam rá. A többiek pedig szintén bólintottak. Nagyon jó volt a vadászat, de kíváncsi voltam arra is, hogy a lányok hogy szórakoztak. Nathalie nagyon izgatott volt a közös nap, és a Cullen házban esedékes bál miatt. Remélem, hogy jól érezték magukat.

- Rendben, akkor indulás – adta ki nagyapa az utasítást.

Ezután pedig mindenki futni kezdett a Cullen villa felé. Természetesen Edward és én értünk először oda a házhoz néhány óra múlva, és meg sem álltunk a nappaliig, ahol anya, Alice, Rose, és Esme vidáman beszélgetett. A lányok már biztosan elaludtak. Edward azonnal anya mellett termett, és megcsókolta.

- Sziasztok – köszöntem nekik. – Nathalie, gondolom, már alszik – néztem rájuk kíváncsian.

- Igen, már néhány órája. Fent van, Alice szobájában, a többiekkel együtt. Hálózsákos parti van – mondta Esme kedvesen.

- Az jó – vigyorodtam el.

- Megkaphatod a szobámat – nézett rám Edward vigyorogva.

- Hé, honnan tudod? – kérdeztem döbbenten. Megnyitottam volna a pajzsomat előtte?

- Én is csináltam régen ilyesmit Bellával – kacsintott rá anyára. Mire ő csak lesütötte a szemét. Hogyha ember lenne, akkor most biztosan fülig pirult volna.

- Akkor, köszönjük – mondtam boldogan.

Majd minden lány arcára nyomtam egy üdvözlő puszit, ezután pedig felszáguldottam az emeletre. Az ajtó előtt megálltam, és halkan nyitottam be. Nem akartam felébreszteni senkit. Amikor beléptem szélesen elmosolyodtam. Annyira aranyosak voltak. Johanna, és Gabriella egészen közel feküdt egymás mellett, míg Nathalie kicsit messzebb volt, a hálózsákja pedig teljesen rá volt tekeredve. Már megint vándorolt álmában. Gyakran megesett vele, hogy forgolódás közben kis híján leesett az ágyról. Hangtalan léptekkel mentem oda kedvesemhez, és gyengéden a karjaimba vettem. Nem akartam, hogy felébredjen, csak szerettem volna kettesben lenni vele. Észre sem vette, hogy felemeltem a földről, majd magamhoz ölelve lassan átsétáltam vele Edward szobájába, ahol finoman lefektettem az ágyra, és lehúztam a hálózsákja cipzárját, hogy mellé feküdhessek. Azonban amikor megláttam a pizsamáját nem tudtam visszafogni a nevetésemet. Annyira édes volt abban a Simba mintás pizsamában. Nem is gondoltam volna, hogy felnőtt méretben is készítenek ilyet. Kicsit hangos lehettem, mert szerelmem hunyorogni kezdett, majd amikor meglátott elmosolyodott. A következő pillanatban azonban fojtottan felsikkantott, és magára rántotta a hálózsákot.

- Ez egy lány buli, ezt nem kellene látnod – mondta kétségbeesve a hálózsák alól.

- Szerintem nagyon aranyos vagy ebben – bókoltam neki. Nekem tényleg nagyon tetszett. Olyan pizsamát választott, ami rám emlékeztette, és ezt kifejezetten hízelgőnek találtam. – Nagyon szexi vagy, ahogy az az oroszlán rásimul a mellkasodra – helyezkedtem el felette.

- Ezt most csak úgy mondod – mondta rosszallóan. Még mindig nem volt hajlandó kibújni a rejtekéből.

- Nem, hidd el, hogy nagyon tetszik, ami rajtad van, mindegy mi az. Ez a pizsama pedig kifejezetten aranyos. Azért vetted fel, mert rám emlékeztet, igaz?

- Mh… - jött a tömör válasz. – Tényleg tetszik? – kukucskált ki végre.

Mire én azonnal az ajkaira tapadtam. Talán ezzel teljes mértékben meg tudom győzni róla, hogy vadítóan fest a kisoroszlános szerelésben. Gyengéden csókoltam, és lassan. Viszont Nath türelmetlennek bizonyult, mert úgy tapadt a nyakamra a karjaival, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetnék innen. Tetszett a hevesség. Még sosem volt ilyen, és nem tudom, hogy most mi váltotta ki belőle, de határozottan hízelgő volt ez a szenvedély. Mindenesetre nem lett volna helyes, hogyha itt és most lerohanom, ezért inkább lefejtettem a két kicsi kart a nyakamról, és egy utolsó, apró puszi után legördültem kedvesemről, hogy mellé feküdve a mellkasomra húzhassam.

- Aludj, kicsim. Nem akartalak felébreszteni – mormoltam a fülébe. Majd simogatni kezdtem a hátát, és dúdoltam neki, mert azt nagyon szerette.

- Már nem is vagyok álmos – mondta makacsul. Bár a határozott kijelentést erősen tompította az a visszafojtott ásítás, ami kicsúszott a száján.

- Én viszont nagyon álmos vagyok – vetettem ellent.

Bár ez így is volt. Azóta nem aludtam, amióta elhagytuk ezt a házat vadászni. Akármennyire is jól bírom alvás nélkül, azért már rám fért egy kis pihenés. Főleg, hogy Emmett is kellőképpen kifárasztott. Ajaj, lehet, hogy le kellett volna zuhanyoznom, mielőtt elfoglalom az ágyat. Hiszen egy kicsit itt-ott fűfoltos volt a nadrágom. Na meg egy kis sarat is összeszedtem, bár az már a menetszélben megszáradt hazafelé.

- Rendben, akkor aludjunk egyet, de holnap csak az enyém vagy – puszilta meg a nyakamat. Mi ütött ebbe a lányba? Na nem, mintha nem tetszene a dolog, de egy kicsit hirtelen a váltás. Eddig mindig ideges volt, amikor egy kicsit tovább mentünk. Most viszont, mintha teljesen nyugodt lenne, és szeretné, ha még közelebb kerülnénk egymáshoz.

- Jó éjt, Nath – nyomtam még egy puszit a szájára. Majd letettem a fejem a párnára, és már majdnem aludtam is. Tényleg nagyon fáradt voltam. Azért nem olyan egyszerű teljes vámpírokkal tartani a tempót, de határozottan elégedett voltam a teljesítményemmel.

- Jó éjt, Anthony – motyogta még halkan.

Majd még közelebb bújt hozzám, és átölelte a derekamat. Néhány perc alatt mindketten aludtunk is. Reggel arra ébredtem, hogy valami csiklandozza az orromat. Odakaptam a kezem, mire Nath halkan felkuncogott, majd újra megéreztem az orromon azt a valamit.

- Ne bosszants fel, édesem – motyogtam. Majd elkaptam, és magamhoz öleltem.

- Én nem csináltam semmit – kuncogott fel.

- Akkor ki birizgálta az orromat az előbb? – kérdeztem elmosolyodva.

- Egy kismanó – válaszolta nevetve.

- Egy Nathalie nevű kismanó? – érdeklődtem. Majd egy gyors mozdulattal magam alá gyűrtem, és csiklandozni kezdtem.

- Neee… elég… ááállj – sikoltozott nevetve.

- Akkor beismered, hogy te voltál a manó? – nevettem én is.

- Igen, igen, én voltam – vallotta be bűneit.

- Hát, akkor kénytelen leszek megbüntetni ezért – vigyorodtam el, de abbahagytam a csiklandozását.

- Mostantól jó leszek – pislogott rám ártatlanul. – Viszont van mentségem arra, hogy felébresztettelek – mosolyodott el. Majd az éjjeli szekrény felé nézett. Követtem a pillantását, és azonnal megláttam a hatalmas tálcát, amin valami le volt takarva. – Én csináltam neked. Saját kezűleg – pirult el. Nagyon aranyos volt, ahogy zavarba tudott jönni minden apróságon. Bár ez egyáltalán nem volt apróság. Még soha nem kaptam ágyba reggelit.

- Mit készítettél nekem? – kérdeztem kíváncsian.

- Rántottát, sajttal, sonkával, hagymával, és gombával. Pirítóst házi lekvárral, narancslevet, kávét, és muffint.

- Te jó ég! Mennyi ideig készítetted a reggelit nekem? – kerekedtek el a szemeim.

- Nem volt több egy óránál – rántotta meg a vállát. – Közben beszélgettem Gabriellával, és Johannával. Ők már elmentek haza. Johanna nagyon jól érezte magát, szerintem kezd meglágyulni – mondta még boldogan. Nagyon örültem, hogy a lányoknak sikerült egy kicsit ellazítani azt a lányt. Eléggé megközelíthetetlen falat állított fel maga köré.

- Ez nagyszerű, szegény Billyre ráfér a segítség Johannával kapcsolatban. Bár előbb-utóbb biztosan egyedül is megoldaná – mondtam mosolyogva. Billy nem az a fajta, aki feladná a dolgot. Legfeljebb elbizonytalanodik, de feladni, azt biztosan nem. Na de most inkább az én gyönyörű farkasommal kéne foglalkoznom, hiszen nem sűrűn kapok ilyen hatalmas meglepetést már korán reggel. – Köszönöm a reggelit – fogtam két kezem közé az arcát. Majd szenvedélyesen megcsókoltam. Már látatlanban is imádtam, amit készített, bár ennek a felét sem leszek képes megenni. Úgyhogy nagyon remélem, hogy éhes még ő is. Most vadásztam, és ilyenkor néhány napig nem tudok annyi emberi ételt enni, de nem szívesen hagynám itt ezt a biztosan fantasztikus reggelit.

- Szívesen – pihegte, amikor elváltunk. – Gyere, ülj fel, és egyél. Még a végén kihűl.

Azonnal engedelmesen felültem, és ő az ölembe adta a tálcát, majd leemelte a fedelet, ami eddig elrejtette előlem a csodálatos illatokat. Mindennek mennyei volt az illata. Azt sem tudtam, hogy mivel kezdjem, de végül a rántottára esett a választásom. Fantasztikus volt az étel, aminek minden második falatját Nathalie szájához tartottam, aki boldogan fogadta el a neki nyújtott falatokat. Fiatal farkasként szegény a nap huszonnégy órájában képes volt enni. Emlékszem még, hogy anya és Dawn egész nap csak sütött, főzött, amikor Billy és Jake először átváltozott. Szinte követni sem lehetett azt a hatalmas éhséget, amit a bátyáim produkáltak. Csendben fogyasztottuk el a reggelit, néha egy-egy apró puszit váltva. Csodálatos volt az életem, amióta Nathalie belém vésődött. Először eléggé ijesztő volt a dolog, hiszen mit nyújthatnék én egy olyan ártatlan, és törékeny léleknek, mint amilyen Nath, de most már biztos vagyok benne, hogy tökéletesen összeillünk. Kiegészítjük egymást, és ez a legfontosabb dolog, amit egy szerelmespár kívánhat. Most már semmi kétségem nem volt afelől, hogy itt az idő. Egy perccel sem akartam többet várni. Magam mellett kell tudnom örökké. Letettem a tálcát az asztalra, majd megfogtam Nath kezeit. Ő csak kíváncsian nézett a szemembe, és türelmesen várta, hogy mit szeretnék. Lassan előhúztam a zsebemből az apró kis dobozt, amiben egy gyönyörű jegyűrű volt, amit nemrégen vásároltam a számára.

- Nathalie Uley, leszel a feleségem? – kérdeztem, majd felemeltem a doboz fedelét. A szavaimba beleadtam minden szerelmemet és szenvedélyemet, amit iránta éreztem. Szerelmem először döbbenten nézett rám, de a tekintete néhány pillanat alatt megváltozott. Tele volt boldogsággal, és szerelemmel.

- Igen – lehelte az aprócska szót, amiben reménykedtem. – Boldogan – vetette rám magát, és megcsókolt.

- Azt hiszem, hogy ezt a csókot nekem kellett volna kezdeményeznem, mint leendő férjednek – nevettem fel, amikor elváltunk.

- Ne haragudj – mosolyodott el, kissé zavarban. – Megpróbáljuk még egyszer? – fűzte hozzá, majd beharapta az alsó ajkát.

- Örömmel – mosolyogtam rá. Majd kezeim közé vettem az arcát, és gyengéden megcsókoltam. Valószínűleg eddig lehetett valami csoda folytán lefogni Alice-t, mert éppen, hogy elváltunk, bombaként robbant be kettőnk közé az ágyra, és átölelt minket.

- Jaj, annyira boldog vagyok – szorongatott meg minket. Majd felpattant, és máris hadarni kezdett. – Először is, szükség lesz a meghívókra, a tortákra, az ételekre, azután pedig jön a díszítés, a csokrok, az ültető-kártyák, és a hozzá tartozó apró ajándékok. Kik lesznek a koszorúslányaid? Mikorra szeretnétek az esküvőt? Mondjatok egy napot és meglesz. Le kell még szerveznem a zenekart is…

- Alice, vegyél levegőt is – nevetett fel Edward. Aki anyával együtt, kézen fogva lépett be az ajtón. – Gratulálunk – mondták egyszerre. Ezen pedig muszáj volt felnevetnem. Hihetetlen, hogy mennyire szinkronban tudnak lenni.

- Köszönjük – álltunk fel az ágyról. Majd hagytuk, hogy mindenki megölelgessen minket, és kifejezzék a gratulációkat.

2010. június 8., kedd

La Push vámpírja - 55. fejezet

55. fejezet




(Johanna szemszöge)



El sem hiszem, hogy végül is igent mondtam Bellának, és a Cullen lányoknak. Holnap reggel értem fognak jönni, nekem pedig fogalmam sincs, hogy hogyan kéne viselkednem egy ilyen „csajos napon”, ahogy ők nevezik. Én még sohasem vettem részt ilyesmin. Ha már a szakadás határán áll a kedvenc farmerem, akkor megyek és veszek egy másik ugyanolyat, és ennyi. Néha-néha meglátok egy szép felsőt, vagy egy szexis fehérneműt, aminek bár nem veszem hasznát, de nem bírom otthagyni, úgyhogy halmokban állnak a csinos ruhák a szekrényben, amiket sohasem fogok felvenni. Lehet, hogy ez szánalmas, de mivel az árvaházban nem volt sok jóra lehetőségem így elég macerás felnőtt lett belőlem. Egyszer megpróbáltak örökbe fogadni, de én gyorsan visszakerültem, mert annak a párnak nem volt való gyerek az biztos. Sosem voltam képes elfelejteni, hogy a nevelőapám már az első éjszaka meglátogatott, természetesen a felesége tudta nélkül, de nekem hála az árvaházban tanult önvédelemnek, hiszen a nagyobbak gyakran verekedéssel érvényesültek, sikeresen eltaláltam a férfi gyenge pontját, és kiugrottam az ablakon, hogy elmenekülhessek. A lábam eltört, de elvettek a családtól, és a volt nevelőapám börtönbe került. Még néhányszor kiszemelt engem egy-egy pár, de mivel kezdetnek mindig megharaptam, vagy összerugdostam az esetleges leendő szüleimet gyorsan meggondolták magukat, és mást választottak helyettem. Sosem voltam gyenge virágszál, mert az élet nem tette lehetővé, hogy az legyek, és nem most fogom elkezdeni az ellágyulást. Akármennyire is jóképű, és szeretnivalónak látszó Billy, ettől még férfi marad. Nem megbízható.

Miután ezt már századszor is végiggondoltam elindultam zuhanyozni. Majd meggondoltam magam, és inkább megfürödtem. A forró víz jól esett, és teljesen ellazított. Pont olyan forró volt, mint Billy bőre, amikor megfogta a csuklómat. Gr… már megint ő jutott eszembe egy teljesen hétköznapi dologról. Mi a fene van velem? Az agyam egyértelműen tudja az utasítást, miszerint bármi áron el kell marnom magam mellől, de a testem mégis reagál a jelenlétére. Hülye ez a helyzet. Eddig mindegyik férfit, aki próbálkozott könnyűszerrel elküldtem, és egyáltalán nem gondolkoztam rajtuk. Billy Black pedig valahogy más. Csak tudnám, hogy mitől érzem úgy, hogy vele kéne lennem. Ez valami hülye kényszerképzet lenne? Biztos azért, mert megmentette azt a sok vak gyereket. Ez egyértelműen azt sugallja, hogy jó, és önzetlen ember. Vagy csak ő az első, aki tetszik nekem az udvarlóim közül, és kétségkívül a legkitartóbb is. Á… ki kell vernem a fejemből. Nem hagyhatom, hogy összezavarja az életemet. Csak feldúlná a tökéletesen kialakított saját kis világomat. Különben is most csak Justinra kell koncentrálnom. Na jó, ebből elég. Miért akarom megmagyarázni magamnak, hogy miért nem akarok adni Billynek egy esélyt? Egyáltalán miért kezdtem el azon gondolkodni, hogy adnom kéne neki egy esélyt? Na jó, most kiszállok szépen a kádból, megtörölközöm, és alszom. Holnap pedig elmegyek a lányokkal, és megpróbálom jól érezni magam. Gyorsan belebújtam a meleg, plüss köntösömbe, majd miután száradtam egy kicsit, felvettem a kedvenc pizsamámat, és már bújtam is be a takaró alá. Még sokáig gondolkoztam és azt hittem, hogy soha nem fogok elaludni, amikor végre elnyomott a fáradtság. Reggel hangos dudaszóra ébredtem.

- Te jó ég! Elaludtam – sikoltottam, amikor az órára pillantottam. Ezt nem hiszem el. Hogy lehettem ilyen feledékeny. Nem állítottam be az órámat. Még soha nem fordult velem elő ilyesmi. Gyorsan lerohantam a lépcsőn, és kivágtam az ajtót. A lányok döbbenten meredtek rám. – Sziasztok! Gyertek be, csak néhány pillanat és felöltözöm. Annyira restellem. Elaludtam – hadartam el egy szuszra. Mire a lányok felkuncogtak, de azért beléptek az ajtón.

- Nyugi, Johanna. Ráérünk, türelmesen megvárunk – mosolygott rám Bella. A többiek pedig hevesen bólogattak.

- Oké, köszi. Ö… foglaljatok helyet, és érezzétek otthon magatokat. Mindjárt jövök – rohantam fel az emeletre. Majd gyorsan magamra kaptam egy farmert, egy szűk, sportos felsőt, és egy jó meleg pulóvert. Megmostam a fogamat, és a hajamat lófarokba kötöttem, majd felkaptam a táskámat, és visszarohantam a földszintre. Mindezt nagyjából öt perc alatt sikerült megoldanom. – Kész is vagyok – mosolyogtam rájuk.

- Oké, akkor mehetünk is. Majd a kocsiban megreggelizel – szökkent elém egy kis koboldszerű lány. – Alice vagyok – ölelt át lendületből.

- Szia, én pedig Johanna – mondtam miután elengedett.

- Szia, én Gaby – integetett egy kedves arcú lány.

- Én, Rose – biccentett egy csodaszép szirén.

- Én pedig, Nathalie, de szólíts nyugodtan csak Nath-nak – mondta egy csinos rézbőrű lány.

- Engem pedig már ismersz, kedvesem – ölelt át Esme lágyan. – Gyere, induljunk. Készítettem neked gyorsan néhány szendvicset. Az úton majd elfogyasztod. A termoszba pedig lefőztem egy nagy adag forró kávét, tejjel és cukorral.

- Köszönöm – néztem rá hálásan. Majd még egyszer megöleltem.

- Na, indulás, mert nyitnak a boltok – adta ki az utasítást Alice.

- Rendben, menjünk – mosolyodtam el.

Majd miután kiléptünk a házból bezártam az ajtót, és elállt a lélegzetem, amikor megláttam a két gyönyörű autót. Tudtam, hogy Edwardnak és Carlisle-nak is nagyon szép autója van, de hogy a lányok is követik a kocsi divatot, az meglepett. Én sosem voltam nagy autótudor. Négy kereke van és gurul. Jobban szeretem a biciklimet. Bár ilyen hosszú távra nem lenne éppen kényelmes. Mindenki beszállt az autókba. Én Bellával, Esmével és Alice-szel mentem, míg Nathalie, és Gaby pedig Rosalie-val.

- Egyél, drágám – adta kezembe Esme a szendvicset.

Amibe én jóízűen beleharaptam. Azonnal megéreztem, hogy friss paradicsom, csirke és majonéz van benne. Fantasztikus íze volt. Vajon honnan tudja, hogy ez az egyik kedvencem? Á, biztos csak ezeket találta a konyhában.

- Köszönöm, ez nagyon finom – sóhajtottam fel, miután lenyeltem a falatot.

- Örülök, hogy ízlik – simogatta meg az arcomat. Annyira hasonlított anyára, legalábbis a gesztusai teljesen olyanok voltak. Megnyugtató és nagyon jó érzés volt a közelében lenni. Szívesen a karjaiba bújtam volna, de ezt mégsem tehetem meg, még akkor sem, hogyha ennyire kedves, hiszen hogy vette volna ki magát, hogy egy felnőtt nő kislányként Esméhez kuporodik.

Miközben megreggeliztem Alice folyamatosan csacsogott, hogy melyik üzletekbe kell feltétlenül bemennünk, és hogy már el is képzelt nekem egy káprázatos rózsaszín ruhakölteményt a hagyományos Cullen házavató partihoz. Amit még nem sikerült megrendeznie amióta itt vannak, de most már éppen itt az ideje. Már előre féltem, mert úgy láttam, hogy már mindenki elhatározta, hogy én is ott leszek ezen az eseményen. Még sosem hívtak meg, akár csak egy házavató bulira sem, nemhogy egy igazi kis estélyre. Ez elképesztően nagy megtiszteltetés volt, de eközben ijesztő is volt. Hiszen vajon hogyan kell viselkedni egy ilyen partin? Bár mivel elég rugalmas a család nagy része, valószínűleg nem egy olyan nagy etikett mániás bál lesz, hanem inkább egy családias esemény néhány vendéggel. Na de én mit keresek majd ott egyáltalán?

Amikor megérkeztünk a plázához mindenki lelkesen pattant ki az autóból, míg én csak mosolyogva követtem a menetet. Nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire imádnak vásárolni. Nekem sosem volt erős oldalam. Először rögtön az estélyi ruhaboltba ráncigáltak be magukkal. Ahol Bella azonnal a kék ruhák felé vette az irányt. Rosalie a vörösek felé igyekezett, Alice a feketét részesítette előnyben, Esme pedig a lilát. Nathalie a barackvirág színűek felé kacsingatott, míg Gaby egy smaragdzöld ruhát szemelt ki magának. Mikor a lányok felfigyeltek rá, hogy én tanácstalanul álldogálok az üzlet közepén, Alice és Bella rögtön elém szökkent, és a rózsaszín ruhák felé kezdett húzni.

- Gyere, tudom, hogy nagyon szép leszel ebben – húzott ki egy ruhát a sok közül Alice. - Menj és próbáld fel, én pedig mindjárt viszek neked cipőt.

- Én pedig hozok hozzá egy bolerót, vagy vállkendőt – ajánlkozott Bella.

- Ez igazán nem szükséges – motyogtam halkan. Bár láttam rajtuk, hogy nem fogom megúszni az estélyi ruha vásárlást.

Miután nem igen maradt választásom, bementem a próbafülkébe, és engedelmesen magamra vettem a ruhát, ami el kellett ismernem, hogy tényleg elképesztően szép volt. Még soha nem volt rajtam ilyen ruhaköltemény, de azt hiszem, hogy meg tudnám szokni. Tökéletesen kiemelte az előnyeimet, ráadásul ez a szín is illett hozzám.

- Na, mi a helyzet? Ne bujkálj már, tudom, hogy fantasztikus nézel ki benne, úgyhogy kifelé – hallottam meg Alice mosolygós hangját. Sóhajtottam egy nagyot és kiléptem a próbafülkéből, ahol már mindenki egy gyönyörű ruhában ácsorgott. – Tökéletes – tapsikolt Alice boldogan. A többiek pedig mosolyogva helyeseltek. Majd a kis zizegi, azt hiszem, hogy magamban így fogom hívni, a lábam elé helyezte a cipőket, hogy bújjak bele. Bella pedig a vállamra terített egy rózsaszín selyemkendőt. – Ezt így vesszük meg, ahogy van – mondta határozottan. Majd végignézett a többieken is. Majd mindenki felé elégedetten bólintott, hogy maradhat a ruha, ami rajta van. „Alice, a shopping hadvezér”, el kéne adnom a filmes jogokat egy jó kis stúdiónak, és meggazdagodnék. Gazdagságról jut eszembe, egyáltalán mennyibe került ez a ruha? Kérdeztem magamtól, majd megkerestem az árcímkét a ruhán.

- Te jóságos ég! – sikoltottam fel az üzlet közepén. Mire minden szempár rám szegeződött. – Ezt én nem… - kezdtem el kétségbe esve. Ez majdnem annyi, mint egy havi bérem. Teljesen kizárt, hogy én ennyit költsek egy ruhára. Nem fogok éhezni, hogy legyen egy nagy, rózsaszín ruhakölteményem.

- Mély levegő. Mondd utánam Gucci, Prada, Versace – tette a vállamra Alice a kezeit. Én pedig, ha nagy nehezen is, de engedelmeskedtem. – Nem te fogod fizetni ezt a ruhát, hanem ma mind a fiúk vendégei vagyunk – mosolygott rám.

- Ti igen, de én nem fogom hagyni, hogy ti fizessetek mindent – ráztam meg a fejem. – Ezt most szépen leveszem, és itt marad. Egyszer szép volt, jó volt, de visszamegy szépen a fogasra, és megvárja, amíg valaki olyan rátalál, aki megengedheti magának – mondtam ellentmondást nem tűrve.

- De… - kezdett bele Alice, de gyorsan leintettem.

- Nincs, de. Azt mondtam, hogy nem – vonultam vissza a próbafülkébe, majd levettem a ruhát, meg a cipőt, és visszavettem a saját ruháimat. Ez a hely túl drága nekem.

- Mehetünk? – Lépett elém Alice remegő szájjal, amikor kiléptem a fülkéből. Ráadásul hatalmas kiskutya szemeket meresztett rám. Na nem, ha így akar megpuhítani, nem fog sikerülni. Nem, nem, nem. Jaj, remeg a szája, és mindjárt sírni fog.

- Alice, kérlek, ne csináld – kérleltem. Jézusom, ettől a tekintettől én is mindjárt elsírom magam.

- El… rontod a partit, mielőtt még el… kezdődött volna – mondta akadozó hangon.

- Jaj, ne, nehogy elkezdj sírni itt az üzlet közepén – könyörögtem. – Jól van, legyen, de ez az egyetlen, amit kifizethettek nekem – sóhajtottam fel. Mire a kis zizegi boldogan elmosolyodott, és rám vetette magát.

- Nem fogod megbánni – ugrált boldogan. Majd kikapta a kezemből a holmikat, és a pénztárhoz sietett vele.

- De mostantól én döntöm el, hogy mit tudok megengedni magamnak – néztem mindenkire komolyan.

- Jól van, türtőztetem magam – ígérte meg Alice. Én pedig csak megcsóváltam a fejem. – Oké lányok, irány a fehérneműbolt – adta ki az utasítást Alice. Mire mindenki elindult a kiszemelt üzlet felé. Én is engedelmesen követtem őket. Néhány perc múlva pedig azon kaptam magam, hogy Alice combra való csipkéket tol az orrom alá, és mindegyiken van rózsaszín szalag. – Na, melyik tetszik neked? – kérdezte izgatottan. Nem akartam mondani neki, hogy szerintem tök egyformák, hiszen annyira lelkes volt. De tényleg mind fehér csipke volt rózsaszín szalaggal, csak mindegyiken egy picit más volt a díszítés, de alig tért el.

- Mind nagyon szép, de miért vennék én ilyet? – kérdeztem kíváncsian.

- Az első lassú számhoz kell a partin. A fiúk kiválasztják a harisnyakötőt, és amelyik lány tulajdona az járja vele a táncot – mondták a lányok izgatottan.

- Aha, de elég könnyű lesz kitalálni, hogy kié, ha mindenki színben a ruhájához valót választ ebből – állapítottam meg.

- Ez igaz lenne, de a fiúk bekötött szemmel vesznek fel egy-egy darabot. Tehát nem látják, hogy milyen színű a darab, amit választanak – mosolygott rám Esme. – Hidd el, hogy ez tényleg jó móka, kedvesem – nézett rám gyengéden. – Csak engedd el magad, és rögtön jobban fog menni a vásárlás, és a szórakozás velünk – bíztatott. Majd megfogta a kezem, és elhúzott a pánt nélküli fehérnemű szettek felé. – Addig nézelődj, ameddig Alice nem veszi észre, hogy eltűntünk, mert utána rád száll és fel kell próbálnod legalább hat garnitúrát – kacsintott rám.

- Köszi – néztem rá hálásan. Majd azonnal rávetettem magam a fehérneműkre, és meg is találtam a számomra tökéletes darabot. Egy egyszerű szatén halvány rózsaszín szett volt. Francia bugyi, és melltartó, egy kicsi csipkedíszítéssel. Nagyon helyes kis darab volt, olyan, amilyeneket mindig is szívesen vásároltam. Gyorsan besiettem a fülkébe és felpróbáltam. Tökéletes volt. Amit kellett azt kiemelte, és lágyan simult a bőrömre.

- Na, mi a helyzet? – dugta be a fejét Alice. Mire magam elé kaptam a felsőmet, amilyen gyorsan csak tudtam.

- Alice – sikkantottam fel rosszallóan.

- Jaj, előttem nem kell szégyenlősnek lenned. Lányok vagyunk – mosolygott rám. Viszont ettől függetlenül kihúzódott a fülkéből. – Jó a méret? – kérdezte kedvesen.

- Igen, tökéletesen – szóltam ki megenyhülve. Tudtam, hogy csak kedves akar lenni mindenki, de nem voltam hozzászokva ekkora törődéshez. Bár nem lenne nehéz megszokni.

- Akkor jó. Mit szólnál egy kis ebédhez? – kérdezte miután kiléptem a fülkéből.

- Én benne vagyok – mosolyogtam rá. Már kezdtem egy kicsit éhes lenni.

- Rendben, Nathalie és Gabriella egy kis grillre vágyna. Te mit szeretnél?

- Szerintem nekem is tökéletesen megfelelne egy szép nagy adag grill, sült krumpli, és sok ketchup – sóhajtottam fel. Rég voltam már ilyen étteremben.

- Rendben, akkor te a lányokkal még, mi pedig meglátogatjuk a salátabárt – kacsintott rám Alice. Majd elsiettem a másik szint felé. Én pedig Gabriellával, és Nathalie-val beültem a Grill étterembe.

Nagyon kellemes volt az ebéd. Sokat beszélgettünk, és a lányok elmesélték, hogy milyen boldogok a párjaikkal. Mindketten szinte ragyogtak, amikor a szerelmükről meséltek. Azt is megtudtam, hogy Gabriella Billy öccsével jár. Úgy tűnik, hogy ezek a férfiak mind a tenyerükön hordozzák a kedveseiket. Beszélgetés közben jóízűen megettem az ebédemet, majd egy fél adag desszertet is sikerült még legyűrnöm, szerencsére a másik felét Nath elvállalta, hogy ne vesszen kárba. Elképesztő mennyiségű ételt tudott eltűntetni Nathalie abba a pici testébe. Szerintem nőt még nem láttam ennyit enni, bár én sem vagyok piskóta, de ez a lány magasan túltett rajtam. Elég elképedve nézhettem rá, mert kissé zavarban elmosolyodott.

- Elnézést, tudom, hogy elég nagyétkű vagyok – pirult el egy kicsit.

- Semmi baj, csak meglepődtem, hogy egy ilyen kis testbe, hogy fér ennyi ennivaló, de igazából tetszik a dolog – mosolyogtam rá.

Mostanában csak olyan lányokkal találkoztam, akik kiszámolják még azt is, hogy egy natúr salátalevélben hány kalória van két csepp olíva olajjal együtt. Beteges. Gaby és Nath legalább élvezi az ételek ízét, ahogy én is. Üdítő volt olyanokkal enni, akik nem aggódnak amiatt, hogy hány kalóriát visznek be a szervezetükbe. Fizettünk, majd amint kiléptünk az étteremből már előttünk is termett Esme, Bella, Alice és Rosalie.

- Na, jót etettetek? – kérdezték kíváncsian. Mire mi hatalmas lelkesedéssel bólogattunk. Tényleg nagyon jól éreztem magam a lányokkal.

- Na és ti mit ettetek? – kérdeztem kíváncsian.

- A kedvencünket, csirkés cézár salátát majonézes öntettel – mondta Bella mosolyogva. – Az itteni kedvencünk. Mindig azt eszünk.

- Jól hangzik az is – sóhajtottam fel.

- Nem mondod, hogy még éhes vagy? – kérdezték kuncogva.

- Dehogy is. Kipukkadok – nevettem fel. – Ezután legalább két számmal nagyobb nadrágokat kell majd próbálnom – mondtam, mire mindenki kuncogni kezdett.

A nap hátralévő része is nagyon kellemesen telt. Még vettem néhány kényelmes felsőt, és egy farmert, de ezzel lezártnak tekintettem a vásárlást. Fantasztikus nap volt. Még soha nem volt részem ilyen élményekben, de meg tudnám szokni. Mikor visszaértünk Forskba azonban meglepő dolog történt. Simán elhajtottunk a házam mellett.

- Öhm… Alice az volt az én házam – állapítottam meg. Biztosan túlment rajta véletlenül, hiszen először jártak nálam reggel.

- Tudom, de te most jössz velünk pizsipartira is – mondta a kis zizegi.

- De akkor legalább egy pizsamának kéne nálam lenni – vetettem ellent.

- Semmi gond, szívesen adok egyet kölcsön – mosolygott rám Bella. – Van néhány csinos darabom, és szerintem egy méret lehetünk nagyjából.

- Rendben – adtam meg magam.

Mivel a jelek szerint túszul ejtettek. Bár az már egy másik kérdés, hogy jelen esetben tulajdonképpen élvezem a túszlétet. Kinek ne tetszene ez az élet, amikor egész nap kényeztetik az embert, és kedvesen bánnak vele. Sosem voltak igazán barátaim, de most úgy éreztem, hogy igazi barátnőkre leltem a lányok személyében. Azonnal befogadtak maguk közé, és még csak eszükbe sem jutott egész nap megemlíteni az ostromlómat, amiért kifejezetten hálás voltam. Nem sokkal azután pedig, hogy befordultunk az erdei útra megláttam egy hatalmas házat, tele üvegablakokkal. Te jó ég, mekkora villa. Hogyha egyszer én is olyan remek orvos leszek, mint Carlisle, akkor nekem is lesz egy ilyen házam, ahol boldogan élhetek a szeretteimmel. Pontosabban csak Justinnal, hiszen nincs más rokonunk. Milyen kár, hogy nekünk nem volt nagy családunk. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy megálltunk a ház előtt.

- Úgy látom, hogy tetszik – csicseregte Alice. Majd megfogta a kezemet, és kihúzott a kocsiból. Én pedig készségesen követtem.

- Nagyon is, elképesztő ez a ház – helyeseltem.

- Várj csak, míg meglátod belülről – mosolygott rám Bella. – Az egészet Esme rendezte be belülről. Nagyon tehetséges lakberendező.

- Ezt már nevezem – csillantak fel a szemeim. Mindig is szerettem az ilyesmit. Amikor tehettem kicsit átalakítottam a házamat, de nem mindig sikerült jól. – Nagyon tehetséges vagy Esme – néztem rá elképedve. Olyan mintha már hosszú évtizedek óta tökéletesítené a tudását. Fantasztikus az elrendezés.

- Köszönöm, kedvesem – mosolygott rám Esme.

- Egyébként a fiúk hol vannak? – kérdeztem kíváncsian.

- Kempingezni mentek a vendégeinkkel. Itt van nálunk egy család látogatóban, és felmentek a hegyekbe. Mindig fel szoktak, ha összejönnek a családok – magyarázta Rosalie. Elég visszahúzódó lány volt, de Gabriellával jól kijöttek. Velem sem volt ellenszenves, csak nem is nagyon beszélgetettünk. Mondjuk úgy, hogy csendben elvoltunk egymás társaságában.

- Értem – bólintottam rá. Mi sosem indultunk kempingezni, ha ilyen rossz idő volt, de ha ez hagyomány, akkor biztosan így kell lennie.

- Na, most akkor mindenki lezuhanyozhat, aztán fel a pizsiket, és irány a konyha, hogy vacsorázzunk, aztán pedig a szobám, mert ott már mindent előkészítettem – mondta Alice lelkesen.

Mire mindenki megadóan felsóhajtott, majd elindult a kijelölt szoba felé, hogy igénybe vegye a fürdőszobát. Egy ekkora házban mondjuk el is fért ennyi fürdő, így gyorsan végeztünk a zuhanyzással és az átöltözéssel. Mire kiléptem a fürdőszobából az ágyon már ott várt rám egy pizsama, amin egy hatalmas farkas volt. Kicsit meglepett, hogy Bella ilyesmiben alszik. Azt hittem, hogy ő inkább szaténpizsama párti. Ráadásul ez rózsaszín alapon rozsdavörös farkas. Ő pedig ma mindenből kéket választott. Na mindegy, mindenesetre tetszik. Bár arra gyanakszom, hogy ezt addig vették, amíg én elbambultam valamerre vásárlás közben. Belebújtam a puha pamutba, aminek fenséges illata volt, majd felhúztam a vastag zoknimat, és már indultam is le a földszintre. Már mindenki ott volt, és csak rám várt. Amikor beléptem végignéztek rajtam, és szélesen elmosolyodtak. Gabriella egy ugyanolyan pizsamát viselt, amilyet én, csak zöld alapon. Bella egy kék pizsamát, amin egy nagy oroszlán volt. Nathalie egy piros pizsamát, amin egy kisoroszlán volt. Rosalie egy fehér pizsamát, amin egy hatalmas grizzly volt. Esmén fehér pizsama volt hatalmas vörös kereszttel a pizsama elején. Alice pedig egy babarózsaszín pizsamában tündökölt, amin egy kisfiú, félénken adott át egy szál vörös rózsát egy kislánynak, mellette pedig ugyanaz a kisfiú, és kislány volt, csak ott már a lány a fiú ölében volt szélesen vigyorogva, míg szegény kisfiú teljesen megszeppenve tartotta a karjaiban. Érdekes módon a kislány tisztára úgy nézett ki, mint Alice. A kisfiú pedig a szerelmére emlékeztetett, de biztosan csak beleképzeltem a dolgot. Mindenkin nagyon helyesen festett a pizsi, és nagyon örültem, hogy hozzám hasonlóan kislányos darabokban parádéztak. Leültem közéjük, és nekiláttam a vacsorámnak Gabyval és Nath-tal. A többiek nem voltak éhesek. Miután megettük a szendvicseket, ettünk egy kis fagyit is. Majd felvonultunk Alice szobájába

- Oké, akkor mit szeretnétek játszani? Vagy esetleg inkább beszélgetni? Felelsz vagy mersz? – kérdezősködött Alice. Mire én hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam egy párnát, és a fejéhez vágtam, majd hangos kacagásban törtem ki a többiekkel együtt az elképedt arcán. Egyszer Justinnal párnacsatáztunk, amikor még kicsik voltunk, és nagyon élveztem, de azóta nem volt alkalmam ilyesmit tenni.

- Ez háború – sikkantott fel Alice. Azután pedig felugrott az ágyra, és egy határozott mozdulattal hozzám vágott egy nagy párnát.

- Párnacsata – sikoltott fel Bella is. Majd egy határozott mozdulattal lecsapott Nathalie-ra. Amint elkezdtük a játékot mindenki szerzett magának egy párnát, és püföltük, akit csak értünk, miközben az egész házban körbeszaladtunk folyamatosan harcoltunk. Mire feleszméltünk már a konyhában nevettünk egymás hegyén-hátán, és kicsi a rakást játszottunk. Amiben sajnos én maradtam alul, és kis híján kilapultam.

- Feladod? – kérdezte Alice vigyorogva a kupac tetejéről.

- Igen, feladom – nyögtem. Innen soha nem fogok segítség nélkül kiszabadulni.

Még egy ideig nevettünk, és beszélgettünk, majd mindenki visszavonult Carlisle és Esme szobájába, mert az volt az egyetlen hely, amit megkíméltünk a tolláradattól. Legnagyobb meglepetésemre mindenkit egy puha, meleg hálózsák várt, és egy hozzá tartozó párna. Önkéntelenül is nagyot ásítottam, mire a többiek felkuncogtak.

- Nem bánnátok, ha én most… - kezdtem bele kérlelőn.

- Nyugodtan pihenj csak le, mi is azt fogjuk tenni – mosolygott rám Esme kedvesen.

Majd odajött hozzám, és megölelt, majd egy lágy puszit nyomott a homlokomra. Boldogan bújtam bele az ölelésébe, majd elterültem a nekem címzett hálózsákon, aminek kellemes moha, és fenyőillata volt. Nyugtató, és csábító. Annyira csodálatos volt ez a nap. Soha nem voltam még csajos napon, és estén, de szívesen jönnék máskor is. Elképesztően jól éreztem magam. Mindenki annyira kedves volt, és tapintatosan kerülték a kínos témákat. Boldogan hajtottam le a fejem a párnára, majd elmotyogtam a többieknek egy „Jó éjt”. Életem egyik legszebb élménye volt a mai nap. Tíz éve pedig kétségtelenül ez volt a legcsodálatosabb, leszámítva persze azt a pillanatot, amikor Justin felébredt. Ez a nap más miatt volt jó. Ma, talán életemben először, csak magammal foglalkoztam, és ez üdítőbb élmény volt, mint valaha is hittem volna. Holnap reggel feltétlenül meg kell köszönnöm Bellának, hogy meggyőzött róla, hogy jöjjek el. Néhány percre még a gondolataimba merültem, majd nyugodt álomra szenderültem, és reméltem, hogy sok ilyen tökéletes nap vár még rám, mint a mai.