Liz Volturi -16. fejezet

16. fejezet

(Alec szemszöge)

Nem tartott sokáig amíg Liz elaludt, miután elkezdtem a hátát simogatni. Ez a hálóing tényleg vadító volt, és értékeltem Renata igyekezetét, de még nem hiszem, hogy erre a szintre kéne terelnem a kapcsolatomat ezzel a lánnyal. Túlságosan finom, és ártatlan ahhoz, hogy ilyen hirtelen, és váratlanul elvegye tőle valaki a legnagyobb kincsét. Ráérek még erre. Ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy meg tudnám tartóztatni az erőmet. Még a végén bántanám őt annak ellenére, hogy nem akarom. Még csak most kezdtem el megtanulni, hogy mennyire érinthetem meg erősen, hogy még ne okozzak kárt benne. Nem kéne kísérteni a sorsot. Inkább elmegyek, és vadászom, amíg alszik, mert az illata már nagyon, de nagyon égeti a torkom. Annyira csábító, annyira édes. Legszívesebben megkóstolnám, de annak beláthatatlan következményei lennének, és azt semmiképpen sem szeretném. Megdöbbenve jövök rá minden percben, hogy sokkal jobban kívánom ennek a lánynak a társaságát, a szeretetét, mint a vérét. Még soha nem történt velem ilyesmi ezelőtt, és szoknom kell még a saját testem reakcióit is.

-          Alec – hallottam meg Liz halk suttogását, amikor elindultam volna vadászni.

-          Igen? – fordultam vissza hozzá azonnal.

-          Hová mész? – kérdezte krákogva.

-          Szomjas vagy? – néztem rá kérdőn.

-          Igen, mindjárt felkelek, és hozok egy pohár vizet – húzta le magáról a takarót.

-          Várj, majd én – siettem a fürdőbe, majd egy szempillantás alatt mellette termettem, és a kezébe adtam a poharat.

-          Köszönöm – vette el, és a felét azonnal felhajtotta.

-          Jól vagy? – simítottam végig az arcán aggódva. Nagyon meleg volt a teste, majd hirtelen összerázkódott, és felhúzta a lábait, mintha görcs rántotta volna össze a testét. – Liz? – simítottam végig a homlokán aggódva. – Mi a baj? – kérdeztem most már idegesen, de makacsul szorította az ajkait, és rázta a fejét. – Hé, engedd meg, hogy segítsek – húztam magamhoz óvatosan, és simogatni kezdtem.

-          Ebben nem tudsz – nyögött fel. – Ez, hogy is mondjam, női probléma. Szerintem menj el, mielőtt baj lesz. Mármint, vadászni, mert Renata szerint már nagyon régen nem voltál, és ha én… akkor te… - sütötte le a szemeit.

-          Oh – esett le végre a tantusz. Vérezni fog. Miért nem lehet ezt egyszerűen közölni velem. Oké, mi ilyenkor a teendő? – Hozhatok neked valamit? – kérdeztem most már mosolyogva. Nagyon örültem, hogy nem súlyos a gond.

-          Papírt és tollat, felírom, hogy mire lesz szükségem – ajánlotta a lehetőséget.

-          Rendben – kaptam fel az éjjeliszekrényről a kért dolgokat, majd a kezébe adtam.

-          Köszi – pirult el, majd rögtön lesütötte a szemeit.

-          Hé, emiatt ne érezd magad feszélyezve, ennek előbb-utóbb meg kellett történnie, amíg ember vagy – emeltem fel az állát, és próbáltam nagyon nyugtató hangszínben beszélni, hogy egy kicsit megnyugtassam.

-          Az rendben is van, de reméltem, hogy meg tudom oldani Renata segítségével, ő mégiscsak nő – harapott az ajkába.

-          Én is meg tudom oldani – vettem el tőle a cetlit, majd ránéztem. – Majd az eladóhölgy segít – javítottam ki magam, mert olyan dolgokat láttam a papíron, ami számomra idegen nyelven íródott. Főleg, hogy a volterrai hölgyeknek soha nem volt szükségük ilyesmire, egyáltalán.

-          Ne aggódj, tudnak majd segíteni neked. Ha csak egy lány is van a környéken, ő majd segít – kuncogott fel.

-          Hm… legalább a tudatlanságom feldobott egy kicsit – vigyorodtam el.

-          Hidd el, hogy ez nekem is legalább olyan kínos, mint neked – húzta el a száját.

-          Hé, ez emberi dolog, ha én is ember lennék, akkor kevésbé lennél zavarban? – kérdeztem kíváncsian.

-          Valószínűleg nem, mert attól még férfi lennél – állapította meg.

-          Ez legalább jó hír. Azt hittem, hogy csak a vámpírságom feszélyez – könnyebbültem meg.

-          A vámpírságod miatt csak a vérem aggaszt – harapott az ajkába.

-          Sietek vissza – nyomtam gyors csókot a szájára.  Igaza van, én még nem vadásztam, és a vére, az illata egyre csábítóbb. Nem kéne elvesztenem a fejem. Azt hiszem, hogy addig nem is kéne visszamennünk a várba se, amíg ez nem múlik el Liznél. Fellélegezve sétáltam ki a friss levegőre, és mélyen beszívtam, hogy minél előbb találjak magamnak vacsorát, és segíthessek Liz problémáján is. Gyorsan meg is éreztem a csábító illatot az egyik kis utca felől, és azonnal arra vettem az irányt. Meg is találtam, amit kerestem. Egy lány sétált nyilván hazafelé, méghozzá csendesen, ha elég gyors vagyok, akkor észre sem fogja venni, és már vége is lesz. Csak egy kis harapás, és kész is vagyunk. A lényeg, hogy ne legyek veszélyes Lizre.

-          Kisasszony – hallottam meg a férfi hangját. Oh, a francba, a vacsorám még sincs egyedül. Pedig milyen remek kis illata van.

-          Mi akar tőlem? – kérdezte ijedten a lány. Vagy mégiscsak egyedül van a lány, és valaki meg akarja támadni. – Menjen innen – fűzte hozzá hátrálva a férfitól.

-          Ugyan már, csak ismerkedni szeretnék – nyújtotta felé a férfi a kezét. – Most érkeztem a városba, és nem ismerek itt senkit.

-          Ne nézzen idiótának – lépett még egy lépést hátrébb a lány.

-          Hm… általában egyszerűbb dolgom van a naiv kislányokkal, de úgy látom, hogy magácska elővigyázatosabb – sóhajtott fel a férfi. Majd előtte termett, és egy kendőt tartott az orra alá, amitől a lány egy szempillantás alatt elájult.

-          Jó estét – léptem elő a rejtekemből mosolyogva. – Elárulná, hogy mit művel a húgom társaságában? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

-          A húga? – pillantott a karjaiban fekvő ernyedt lányra.

-          Megtenné, hogy higgadtan átadja őt nekem? Gondolom, hogy nem volt Önben semmi rossz szándék. A hölgyek néha elájulnak, és én hálás vagyok érte, hogy elkapta – mondtam hálásan, hátha beveszi a játékot.

-          Ez csak természetes – lépett felém, majd átadta nekem a lányt, és rögtön az orromhoz szorította a kendőt, ami át volt itatva a kábító anyaggal. – Ígérem, hogy visszakapja majd azt, ami a húgából megmarad – vigyorgott rám, de én természetesen nem kábultam el, ahogy azt ő szerette volna. – Mi a pokol?

-          Pontosan az – vigyorogtam rá, és mélyen a szemébe néztem, hogy jól láthassa a vérvörös szemeimet. – Fuss, úgy sokkal izgalmasabb – mondtam határozottan. Majd a lányt, aki a karjaimban volt letettem a földre, és máris a férfi után eredtem, aki a sikátorokban próbált menedéket találni magának, de hála az érzékeimnek ez természetesen nem sikerült. – Megvagy – ugrottam rá a tetőről, és azonnal átharaptam a torkát, még mielőtt egy hang is elhagyhatta volna a torkát. – Oh, hogy ez már mennyire kellett – sóhajtottam fel, amikor elhajítottam az ernyedt testet magamtól. – Már csak az a kérdés, hogy merre keressem a repetát. Bár mindenekelőtt megnézem a lányt, ha még nem ébredt fel, akkor talán ő lesz a desszert. Lassan osontam vissza abba az utcába, de legnagyobb sajnálatomra a lány éppen nyitogatni kezdte a szemét, majd felpattant és rémülten futott el. Valószínűleg egyenesen haza. – Hát, ez a desszert eliszkolt. Várjunk csak, miért hagytam menekülni? Hiszen könnyedén elkaphattam volna. Ez nem logikus.

-          Mi van kiscserkész? Odáig jutottál, hogy bajbajutott lányokat mentesz? – hallottam meg a gúnyos hangot a hátam mögül.

-          Én is örülök, hogy látlak, Jane, de most nem érek rá a cinizmusodra – fordultam felé a szemeimet forgatva.

-          Csak arra válaszolj, hogy miért nem etted meg a lányt is? Semmi pillanat alatt utolérhetted volna, és biztosan finom volt. Vagy talán a kis szajhád már annyira beidomított, hogy nőket nem is fogyasztasz soha többé. Szerintem állj át az állati vérre, hogy biztosan széttegye a lábát.

-          Ne legyél közönséges, kérlek – szusszantottam dühösen. – Hol van a nevelés, amit elvileg te is megkaptál?

-          Azt hiszem, hogy kirepült a fejemből, amikor vertek, és kínoztak, és kis híján meggyilkoltak. Arra viszont emlékszem, minden egyes pillanatra – morgott fel.

-          Igen, én is ott voltam – borzongtam meg az emlékek hatására. Bár tény, hogy a húgom sokkal rosszabbul járt. Vele kegyetlenebbül bántak el, mint velem.

-          Akkor miért próbálsz beilleszkedni az emberek közé? Újra megtenné bármelyik, ha képes lenne rá – mondta teljes meggyőződéssel.

-          Jane, változik a világ. Az emberek is elfogadóbbak és intelligensebbek lettek – fogtam meg a vállait, hogy végre rám nézzen. Mélyen a szemembe, mert csak olyankor tudok rá hatni valamennyire.

-          A világ változik, de mi nem – vágta rá ellentmondást nem tűrve. – Ebben a fiatal, szinte gyerek testben ragadtam, miattuk. Úgyhogy ne papolj nekem arról, hogy bármelyik embert is sajnálnom kéne – rántotta ki magát a kezeim közül.

-          Jane, akkor is gyűlölni fogod Lizt, hogyha már átváltozott? – kérdeztem az utolsó reménysugárba kapaszkodva.

-          Sosem tudnám szeretni azt a nőt, aki az egyetlen kincsemet is elvette tőlem – vágta hozzám, majd eltűnt.

-          Jane, engem sosem veszíthetsz el – kiáltottam utána. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy elhagytam őt, azért mert párra leltem. Vagy legalábbis remélem, hogy megtaláltam a társam, természetesen nem akarok erőltetni semmit, de úgy érzem, hogy Liz is akar engem, ahogy én is őt.

-          Már el is vesztettelek – hallottam meg húgom szomorú suttogását, de mire odafordítottam a fejem már el is tűnt. Most segítek Liznek, de utána megkeresem a húgomat, és megpróbálom megértetni vele, hogy mindig számíthat rám. Jane-nek tudnia kell, hogy mindig is nagyon fontos szerepet fog játszani az életemben.

-          Ezt megkaptad, nagyfiú – jelent meg mellettem Renata.

-          Mi a fene van? Most komolyan az egész család engem követ, vagy rajtam szórakozik, amiért egy emberbe szerettem bele? – morogtam dühösen.

-          Hé, higgadj le, én nem akarok neked rosszat. A jégkirálynőt is azért követtem, mert azt hittem, hogy Lizt akarja vacsira – emelte fel a kezeit védekezően. – Ha viszont nem kell a segítség, akkor már itt sem vagyok – fűzte még hozzá sértetten, majd elindult abba az irányba, ahonnan jött.

-          Renata, ne haragudj – sóhajtottam fel. – Csak azt hiszem, hogy egy kicsit feszült vagyok mostanában.

-          Nocsak, pedig azt a dögös hálóinget pontosan azért vettem Liznek, és persze neked, hogy végre levezesd a feszültséget – kuncogott fel.

-          Renata, te is tudod, hogy még nem tehetem – forgattam meg a szemeimet.

-          Miért nem? Liz nem akarja? – lepődött meg Renata.

-          Nem, ő még nem akarja – bólintottam rá. – Érthető, hiszen még ártatlan, és mióta ismer engem, két perce? – tártam szét a karomat. – Egyébként sem akarom erőltetni.

-          Szóval csak megtorpant – sóhajtott fel Renata. – Sebaj, majd összeszedi a bátorságát a saját ütemében.

-          Miről beszélsz? – néztem rá kíváncsian. Mégis csak ki kellett volna hallgatnom a csajos beszélgetéseiket. Legalább egy párszor, ha nem is mindegyiket.

-          Semmiről, ezek női dolgok, amibe nem kell, hogy beleüsd az orrod – intett le.

-          Ha már női dolgokról beszélünk – húztam elő a listát. – Nem lenne öt perced kisegíteni? – adtam át neki a listát.

-          Oh, szóval ez a helyzet – biccentett Renata. – Semmi gond, néhány pillanat alatt összeszedjük, amire szükség van. Én bemegyek abba a boltba, és megoldom, te addig menj be az étterembe, és vegyél neki sütit, sokat – adta ki az utasítást határozottan.

-          Sütit? – vontam fel a szemöldököm.

-          Hidd el, hogy imádni fog érte – mondta ellentmondást nem tűrve. – Egyszer én is voltam ember, és nő is. Még emlékszem, hogy minden vágyam volt a sütemény az ilyen napokon. Undorítóan sok nassolnivalót tudtam eltüntetni, na meg persze gyümölcsöt is, úgyhogy ne fogd vissza magad – nevetett fel.

-          Oké, ezt jó, hogy mondtad, máris intézkedem – indultam meg az étterem felé. – Oh, és Renata – szóltam utána.

-          Igen? – nézett rám kérdőn.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá őszintén.

-          Mit? – nézett rám meglepetten.

-          Hát azt, hogy Liz barátnője lettél, és hogy az én barátom is vagy – néztem rá hálásan.

-          Nem tesz semmit – legyintett. – Inkább én vagyok hálás a jó társaságért. Liz nagyon kedves, és bájos lány, egy élmény a barátnőjének lenni – vigyorodott el. – Oh, és ha tudnád, hogy hogyan lát téged – villantotta meg a szemeit.

-          Hogyan? – kérdeztem rá azonnal izgatottan.

-          Azt neked kell kiderítened – kacsintott rám. Majd egy szempillantás alatt eltűnt a boltban.

-          Ez nagyon gonosz volt – szóltam utána. Tudtam, hogy úgyis hallja. – Na nem baj, majd kiszedem az információt Lizből egy óvatlan pillanatában. Úgy lesz a legjobb. Észre sem fogja venni, én pedig már tudni is fogom, hogy mit gondol rólam valójában, mint férfiről. Mindenesetre gyorsan el kéne intéznem az éttermet, mert várnom is kell majd valamennyit, ez egészen biztos. Gondoltam magamban, majd besiettem, hogy leadjam a rendelést a tulajdonosnak, akinek jó sok jattot adok mindig, hogy gyors legyen a kiszolgálás.

-          Jó estét, miben segíthetek ma? Tészta, vagy pizza? – sietett hozzám azonnal, ahogy meglátott.

-          Ma édességet szeretnék vinni, sok édességet – vágtam rá azonnal.

-          Van valami elképzelése? – kérdezte kíváncsian a középkorú férfi.

-          Nos, mindenképpen szeretnék vinni egy adag tiramisut, és tejszínes málnatortát, esetleg citromos pitét. Mi a mai specialitása a szakácsnőnek? – néztem rá kérdőn.

-          Ma erdei gyümölcsös sajttorta a ház ajánlata – vágta rá azonnal.

-          Remek, akkor mind a négy desszertből szeretnék kérni egyet-egyet elvitelre – biccentettem elégedetten. Ez elég sok édesség. – Oh, és legyen szíves még a házi pralinéból is egy adagot.

-          Azonnal készítjük, uram – vágta rá, és elégedetten sietett el a konyha felé. Én pedig leültem az egyik sötétebb sarokba egy asztalhoz.

-          Na, mindent beszereztél? – huppant le Renata velem szemben.

-          Igen, mindjárt elkészül a rendelésem – bólintottam rá.

-          Helyes, itt a rendelés – adott át nekem egy szatyrot. – Mindent kaptam, úgyhogy nem lesz gond. Eleget ittál, hogy bírd az illatát így is?

-          Igen, elég lesz – bólintottam komolyan.

-          Oké, akkor én magadra is hagylak – szorította meg a kezem Renata, majd az ajtó felé indult.

-          Szerinted Jane valaha megbékél? – szóltam utána.

-          Jó kérdés – húzta el a száját barátom. – Egy idő után biztosan. Jobban szeret téged, mint amennyire bántja a büszkeségét, hogy most már nem ő az egyetlen nő az életedben – mosolygott rám biztatóan. – Na várd meg a sütit, és menj vissza hozzá. Nekem még dolgom van – intett felém. Majd kisietett az ajtón.

-          A rendelése, uram – tett le egy dobozt az asztalra a tulaj.

-          Köszönöm – vettem elő a tárcámat a zsebemből, majd busás borravalóval együtt kifizettem az édességet.

-          Én köszönöm, uram. Mindig örülünk, ha látjuk – nyújtotta felém a kezét. Én pedig búcsúzásképpen megráztam, utána pedig azonnal visszaindultam Lizhez. Nagyon remélem, hogy mire visszaérek, már egy kicsit jobban fogja érezni magát…

Liz Volturi - 15. fejezet

15. fejezet

(Alec szemszöge)

Olyan gyorsan rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam, egészen a város széléig, ott természetesen lelassítottam, és emberi tempóban mentem tovább. Liz már félúton elaludt, és úgy láttam, hogy nem is nagyon szeretne mostanában felébredni, úgyhogy remélem, gyorsan meglesz a lakosztály, amit a Mester foglalt a számunkra. Értettem, hogy miért tették azt, amit tettek, de ez elég durva volt, legalábbis Liz nagyon rosszul reagált a kis próbájukra. Bár most már tudjuk, hogy Liz elkötelezett személyiség, és tényleg nagyon jól érzékeli a veszély helyzetet, ez most kiderült. Száguldás közben is észrevette az árnyat, ami elsuhant, én pedig figyelmet sem fordítottam rá. Habár, ha belegondolok, akkor számomra ismerős vámpír suhant el, így nem is gondoltam, hogy baj lehet.

-          Miért álltunk meg? – kérdezte egy halk, nyűgös hang. – Már megérkeztünk? Akkor szeretnék fürdeni – motyogta halkan.

-          Még nem értünk oda, aludj tovább – nyomtam puszit a homlokára.

-          Akkor miért álltunk meg? – kérdezte laposakat pislogva.

-          Azért álltunk meg, mert egy kicsit elgondolkodtam, de már megyünk is tovább – kezdtem el tovább sétálni.

-          Oké – hunyta be újra a szemeit, majd néhány pillanattal később megint egyenletesen vette a levegőt. Nem kellett neki sok idő, hogy visszaaludjon. Aranyos volt, ahogy szuszogott. Amint odaértünk azonnal a recepcióhoz siettem, és megkerestem a recepciósunkat, aki beavatott ember, így nem lepődött meg, amikor meglátta a vörös szemeimet.

-          A legjobb lakosztálya a szállodánknak – adta át a kulcsot alázatosan.

-          Köszönöm – villantottam felé egy mosolyt, amitől ő rögtön elpirult. Egész csinos lány, talán majd megemlítem Félix barátomnak. Már olyan régóta keres egy szép lányt maga mellé, hátha megtetszenek egymásnak. Várjunk csak, most kerítőt próbálok játszani? Én sosem próbáltam senkit összeboronálni senkivel. Ez nem lehet normális dolog.

-          Hahó, megint leblokkoltál – ásított egy nagyot Liz.

-          Te csak olyankor ébredsz fel, hogyha valamiért megállok egy kicsit? – vigyorodtam el. Talán Liz tehet erről az egészről? Kezdek tényleg érzelmes lenni, ahogy a húgom mondta? Ellágyultam? Hol van az az Alec, akit senki, és semmi nem érdekel? Na, de várjunk csak, zavar engem egyáltalán, hogy változom? Évtizedekig egyfolytában arra koncentráltam, hogy soha ne engedjek közel magamhoz senkit, most pedig egy szempillantás alatt kedvelem meg az embereket, vámpírokat, teljesen mindegy. Ráadásul Liz olyan érzéseket ébreszt fel bennem, amilyeneket még tényleg soha életemben nem tapasztaltam. Ez most rossz, vagy jó? Várjunk csak, nem is ittam, amióta visszajöttem. Már nagyon szomjasnak kellene lennem, mégsem vagyok az. Érzem, hogy szükségem lenne a vadászatra, de olyan, mintha most már ez sem lenne annyira fontos, mint eddig.

-          Hahó, melyik a szobánk? – nézett rám kérdőn. – Egyébként, nagyon furcsán viselkedsz. Mi a baj? – kérdezte aggódva.

-          Nincs semmi baj, csak sok dolog kavarog a fejemben, és még ki kell bogoznom őket – válaszoltam azonnal. Ezek tények, de nem akarom elmondani az egész bennem dúló monológot Liznek, mert még hajlamos lenne azt gondolni, hogy ő a hibás mindenért, mint mindig.

-          Esetleg segíthetek kibogozni? – kérdezte kíváncsian. Na persze a kis kíváncsi rögtön felébredt.

-          Inkább menj el fürdeni, ez itt a mi szobánk – nyitottam be.

-          Szóval nem akarsz beszélni róla – állapította meg morcosan.

-          Majd beszélgetünk, hogyha felfrissültél egy kicsit – vetettem ellent azonnal. Addig ki tudom találni, hogy mit mondjak, min gondolkodtam ennyire. Oh, és ha elaludt, akkor el kéne mennem vadászni, mert zárt térben azért már érzem az emberek közelségét, az erdőben és út közben nem volt ilyen intenzív. Majd megvárom, amíg elalszik, és visszaérek, mielőtt felébred.

-          Jól van, tudom, hogy úgysem tudlak meggyőzni – forgatta meg a szemeit.

-          Nem igazán – rántottam meg a vállam.

-          Oké, akkor segíts levenni a ruhám – fordított nekem hátat, én pedig gyorsan kioldottam a hátát. – Köszönöm – mosolygott rám, majd besietett a fürdőszobába, hogy készítsen magának fürdőt, én pedig levettem a cipőimet, és ledőltem az ágyra, hogy átgondolhassam, hogy akkor most hányadán állok saját magammal. Eddig bele sem gondoltam, hogy ilyen rövid idő alatt mennyit változtam Liz kedvéért. Jane szerint ezt elpuhulásnak hívják, de én nem vagyok biztos benne, hogy attól gyenge lennék, hogy van valaki, aki fontos nekem. Már természetesen rajta kívül, hiszen nála ki lehetne fontosabb. – Mindjárt készen vagyok – szakított ki a gondolataimból Liz hangja.

-          Rendben – válaszoltam automatikusan, majd lehunytam a szemem, és próbáltam kiüríteni a fejem. Vajon most mit mondjak Liznek? Min gondolkodtam ennyi ideig. A fenébe is, Carlisle sokkal jobban ért az ilyesmihez. Oh, tényleg, Carlisle. Ki kell derítenünk, hogy van-e rokoni szál Esme és Liz között, ahogy megbeszéltük. Ő is, és én is nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy miért hasonlítanak ennyire egymásra. Talán távoli rokonok, hiszen Esme kisfiút veszített el, utána pedig nyilván nem esett többször teherbe, hiszen vámpír lett belőle, de ettől még lehet közöttük kapcsolat. Az ilyen erőteljes hasonlóság nem lehet pusztán a véletlen műve. Ezért is akarom kideríteni Liz családjának körülményeit, és az édesanyja kilétét, de nem igazán hajlik rá, hogy együttműködjön velem. Csak azt kéne már tudnom, hogy mivel próbálkozzak, hogy megnyíljon egy kicsit ebben a kérdésben. Talán, ha arra tévednénk, ahol van egy portré a kastélyban, amin Carlisle, Esme, Edward, Emmett és Rosalie van. Lehet, hogyha ő is látná a hasonlóságot, akkor kíváncsi lenne az igazságra.

-          Oké, most már tényleg nagyon furcsa vagy – süppedt be mellettem az ágy, ahogy Liz felpattant rá. – Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, akkor azt hinném, hogy illuminált állapotban vagy – állapította meg morcosan.

-          Miért, te nem szoktál elgondolkodni soha, semmin? – pislantottam felé.

-          Dehogynem, csak te sokkal rosszabb vagy nálam – vigyorodott el.

-          Ezt azért nem mondanám, te csodálkozol rá szinte mindenre a világban – vetettem ellent.

-          Mert nekem eddig nem volt alkalmam túl sokat látni belőle – vágta rá azonnal. – Viszont most talán lehetőségem lesz rá, hogy megtegyem. Tényleg, nem járhatnék veled küldetésekre, ha lesznek?

-          Mármint emberként? – néztem rá döbbenten.

-          Hát persze, nem is dromedárként – vonta fel a szemöldökét.

-          Tudod, ha én küldetésre megyek, akkor vámpírok miatt küldenek ki – állapítottam meg.

-          Ezt sejtettem – nézett rám még mindig értetlenül.

-          Liz, ne felejtsd el, hogy a vámpírok többsége emberekkel táplálkozik – próbáltam meg rávezetni a teljesen nyilvánvaló veszélyekre.

-          Ez annyira nem meglepő, de ha veled vagyok, akkor úgysem mernek bántani – vágta rá teljes meggyőződéssel.

-          Azért hidd el, hogy megpróbálnák, én pedig nem tudok száz százalékosan rád figyelni, ha harcolnom kell velük. Ha vámpír leszel te is, akkor majd járhatunk együtt küldetésekre – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Oké, azért nem kell bekapni egészben – húzta el a száját. Majd dühösen elfordult tőlem, és lefeküdt az ágy teljesen másik oldalára.

-          Liz, bocsáss meg, kérlek, nem akartam ennyire durva lenni – sóhajtottam fel, majd megpróbáltam magamhoz ölelni, de hagyta magát.

-          Hagyd békén ezt a buta kis embert – morgott rám.

-          Liz, én soha nem mondtam, hogy buta kis ember vagy – morogtam fel én is. – Én csak annyit mondtam, hogy amíg ember vagy, addig sajnos van némi korlát közöttünk. Mármint, amíg egy kicsit gyengébb vagy, mint a mi fajtánk, addig jobban örülnék, hogyha biztonságban tudhatnálak, és szeretném, hogyha te is így akarnád. Én csak rosszul fogalmaztam – próbáltam meg menteni a menthetőt. Nem értek a nőkhöz még mindig. Pedig nagyon próbálkozom kiismerni őket, a feladat azonban sokkal nehezebb, mint gondoltam volna.

-          Tényleg csak erről van szó? – fordult felém kíváncsian, és az alsó ajkába harapott.

-          Természetesen – vágtam rá azonnal. – Nem akartalak megbántani, vagy azt sugallni, hogy gyenge, és buta ember vagy, csak féltelek, ennyit tudok felhozni a mentségemre – simítottam végig karján. – Várj csak, milyen hálóing van rajtad? – néztem végig a testén lenyűgözötten. Micsoda dekoltázs, micsoda combok. Mióta hord egy ilyen lány ledér fehérneműt?

-          Öhm… Renata hozta nekem – sütötte le a szemeit elpirulva. – Én nem akartam felvenni először, de azt mondta, hogy ez nagyon vadító szerelés, és hogy nagyon tetszeni fog neked.

-          Most el akarsz csábítani, vagy nem? Az erdőben még sokkal szemérmesebb voltál – néztem rá értetlenül.

-          Csak próbálgatom egy kicsit a határokat. Attól még, hogy szeretném, hogy szexis, fiatal nőnek láss, még nem akarok elmenni a végsőkig, ahogy te fogalmaztál – vigyorgott rám incselkedve.

-          Azt hiszem, hogy nem szabad ilyen sokáig kettesben hagyni téged és az újdonsült barátnődet – kuncogtam fel.

-          Tehát nem tetszik a látvány? Akkor megyek és átveszem a hagyományos hálóingem – kelt fel az ágyról, de én azonnal visszarántottam.

-          Azt nem mondtam, hogy nem tetszik, de ez a darab bizony a férfiak kínzására lett kitalálva, ez vitathatatlan, úgyhogy tiltakozhatom egy kicsit – mondtam miközben alaposan végigpásztáztam a tökéletes testét.

-          Nos, ha egy kicsit beavatsz a gondolataidba, akkor én is beavatlak az enyémekbe – ajánlotta a lehetőséget. – Így elterelnénk a figyelmedet is rólam.

-          Halljam, mit szeretnél tudni? – néztem rá kíváncsian. Talán így végre elindul az ügyünk valamerre.

-          A húgod szerinted soha nem lesz hajlandó nem vacsoraként tekinteni rám? – kérdezte kicsi szomorúan. – Minden barátkozási kísérletem teljes kudarcba fulladt.

-          Ne vedd magadra, a húgom komolyan veszi a világ gyűlöletét – válaszoltam őszintén. – Jane az év hatvan százalékában még engem is gyűlöl – fűztem hozzá komolyan.

-          Remek – sóhajtott fel.

-          Kielégítő volt a válasz? – kérdeztem kíváncsian.

-          Természetesen, nem tetszett, de megtudtam, amit akartam – bólintott rá. – Úgyhogy igen, még mielőtt rákérdeznél, igen, most te jössz, kérdezz, amit akarsz – mondta határozottan.

-          Akár még a családodról is? – néztem rá óvatosan. Tudom, hogy ez érzékeny téma, de szeretném megtudni az igazat.

-          Igen, sejtettem, hogy róluk szeretnél kérdezni, úgyhogy fel voltam készülve erre – csóválta meg a fejét.

-          Oké, akkor a kérdés. Van valami köze a családodnak a Platt családhoz? – kérdeztem kíváncsian. Hátha most kiderül, amire olyan kíváncsi vagyok.

-          Platt? Nem ismerem őket – esett gondolkodóba. – A dadusom mesélt egy csodálatos lányról, akit Esme Anne Platt-nek hívtak, de ezen túl semmit sem tudok róluk. Kisbabakoromban állítólag ott éltünk, ahol ők. A dadus szerint szegény öngyilkos lett, amikor a kisbabája meghalt. Levetette megát egy szikláról – magyarázta szomorúan. – Mindig is arra vágytam, hogy bárcsak az én anyukám is így szeretett volna. Még az életénél is jobban.

-          Esme, Carlisle felesége – mosolyodtam el.

-          Ez most komoly? – kérdezte döbbenten. – Mindig is nagyon szerettem volna megismerni. Szerettem volna tudni, hogy milyen egy olyan emberrel találkozni, akiben ilyen határtalan szeretet van.

-          Ha tényleg szeretnéd, akkor lesz alkalmad rá, hogy megismerd – ígértem meg. Esme, és Carlisle bármikor szívesen eljön látogatóba a család többi részével együtt. Ez mindig is így volt.

-          Oh, nagyon is – bólogatott hevesen.

-          Na látod, nem is olyan rossz ez a kérdezz, felelek játék. Máris megtudtál te is valamit, ami érdekelt, és én is – vigyorogtam elégedetten. Bár kicsit sajnálom, hogy nem lehet rokoni szál közte és Esme között, de biztos vagyok benne, hogy így is nagyon jóban lesznek. Csak jólesett volna Esmének is visszaadni egy darabot az emberi létéből. Őt még annak ellenére is mindig kedveltem, hogy próbáltam a legtöbb lényt távol tartani magamtól.

-          Miért érdekel téged ennyire a családom? – kérdezte komolyan.

-          Nem az egész családod érdekel őszintén szólva. Csak szeretném kideríteni, hogy mi történt az édesanyáddal – mondtam teljesen őszintén.

-          Alec, hányszor mondjam még, hogy az anyám lelépett? – szusszantott dühösen. – Nincs ezen min gondolkozni, sajnos nem minden ember alkalmas rá, hogy családot alapítson.

-          Ezek a te szavaid, vagy az apád szavai? – húztam fel a szemöldököm.

-          Ezt nem hiszem el – kiáltott fel. – Most komolyan visszakanyarodunk az apámhoz, akit nem is ismersz, mert eldöntötted, hogy ő tehet mindenről?

-          Hé, nyugi, én nem akarlak ilyenkor megbántani, de nekem gyanús ez az egész helyzet, és csak próbálom összerakni a kirakós darabkáit – emeltem fel a kezeimet védekezően.

-          Én is próbálom összerakni a te kirakósod darabkáit, de te sem vagy túlságosan közlékeny, ha a múltadról van szó – vágott vissza. Oké, ez talán jogos.

-          Szerintem ne rontsuk el az estét – termettem előtte egy szempillantás alatt, és szorosan magamhoz öleltem. – Maradjunk annyiban, hogy ilyen lehet az, amikor két nehéz eset egymásra talál – kezdtem el nyugtatóan simogatni a hátát. – Hm… mi ez, selyem? Mennyei a tapintása.

-          Viselni is nagyon kellemes – nézett fel rám mosolyogva. – Ennyire finom holmim még sohasem volt. Pedig nem volt rossz a ruhatáram.

-          Azt hiszem, hogy az ilyen hálóingekből még vennünk kell neked néhányat. Mondjuk smaragdzöldet. Bár ez a fekete is vadító – csúsztattam le a kezem óvatosan a hátsójára.

-          Alec – kapta el a kezem gyorsan az érzékeny területről.

-          Bocsi, csak tudod a kísértés néha nagyobb, mint az önuralmam – néztem rá bocsánatkérően.

-          Semmi baj, talán egy kicsit én is tehetek róla, hiszen felvettem ezt a hálóinget – pirult el ismét. Imádtam az ártatlanságát, és ha lehet, akkor meg is tartom, ameddig csak lehetséges…